Nemere István: Pilóták és ufók (Tvr-hét 2000/20-21) Régóta vita tárgya a "szkeptikusok", avagy "tényeket tisztelők" (ez utóbbiak általában mindent tisztelnek, kivéve a tényeket, amelyekről ritkán vesznek tudomást) és az ufóhívők között, hogy az úgynevezett szakemberek szoktak-e látni azonosítatlan repüld tárgyat. Természetesen szakembernek ilyenkor a hivatásos csillagászokat, pilótákat és más, repüléssel (is) foglalkozó személyeket, megfigyelőket nevezik. Miután a csillagászok már kétszáz éve feljegyezték, és tudományos lapjaikban közzétették ufómegfigyeléseiket (amit a szkeptikusok máig tagadnak, csupán csak azért, mert nem akarják ismerni az ezzel foglalkozó anyagokat), egy ideje azt állítják, hogy pilóták nem szoktak találkozni ufókkal. Ehhez képest a szakirodalom most már több száz (!) olyan esetet írt le, amikor katonai gépek vezetői és polgári pilóták akadtak össze a levegőben ilyen objektumokkal. Alulírott szerzőnek a kecskeméti magyar vadászpilóták már a nyolcvanas években nyilvánosan is beszámoltak ufóélményeikről. Most Lengyelországban jelent meg egy majdnem 130 oldalas könyv 'Lengyel pilóták és ufók' címmel. A mű kizárólag a vadászpilóták ilyen élményeit, beszámolóit és véleményeit rögzíti. Érdekes - és jövőbemutató - együttműködés eredménye a könyvecske, hiszen ketten írták: egy ismert ufológus és egy pilóta ezredes, aki ma is aktív tisztje a (mellesleg NATO-hoz csatlakozott) lengyel hadseregnek. A könyv 1942-től tárgyalja azokat az ufóeseteket, amelyeket a második világháborúban különböző európai hadszíntereken (Hollandiában, Olaszországban, Angliában stb.) szolgáló, szövetséges lengyel pilóták láttak. A legtöbb megfigyelés néhány vagy néhányszor tíz másodpercig tartott, de akadt olyan ufó, amely négy vagy öt percen át folyamatosan látható, megfigyelhető vagy fizikailag követhető volt a pilóták számára. 1942 és 1998 között hatvan eset került napvilágra. Vagyis túl sok ahhoz, hogy az egészet a véletlen, a képzelődés stb. számlájára írhassuk. A legtöbb esetben a pontos dátumot, sőt órát és percet is feljegyezték, különösen az utóbbi évtizedekből. A megfigyelés helyszíne földrajzilag szétszóródik, azonban értelemszerűen többször láttak ufót a katonai repülőterek környékén, ahol a vadászpilóták gyakorlatozni szoktak. A tanúk számát is feltűntetik a könyvben. Ez a kényszerűen minimális egy főtől - aki nyilván maga a szóban forgó pilóta volt - a több tízig vagy éppenséggel több százig terjed. Különösen akkor, ha egyesek fent a levegőben, repülőről látták az ufót, mások ugyanott ugyanakkor a földről szabad szemmel vagy távcsővel, és ismét mások - repülőtéri szakszemélyzet - egyéb műszerekkel, például radarral figyelhette meg az elszálló ufókat. A lengyel hadsereg pilótái a negyvenes évekből 1998-ig hatvan esetben találkoztak ufókkal (helyesebben ennyi esetről maradt fenn doumentum, jelentés, szóbeli vagy írásos beszámoló, esetleg fénykép). Ezek között akadtak nagyon érdekes és izgalmas találkozások is. A szóban forgó mű - Lengyel pilóták és ufók - számos fekete-fehér és színes fotót is tartalmaz. Az ufók - különösen a negyvenes-ötvenes években készült képeken - kevéssé kivehető, világos foltokként lennek meg. Vannak harci jelenetek is: 1944 szeptemberében például a németek ellen szovjet támogatással harcoló lengyel pilóták keveredtek "harcba" egy ufóval, amely azonban nem okozott károkat. Lélegzetelállító beszámolót olvashatunk egy pilótától, aki 1956-ban 14 ezer méteres magaságig üldözött egy ufót, amelyről kezdetben mindenki azt hitte, hogy léggömb. Csakhogy a "léggömb" akkoriban hihetetlennek tűnő sebességgel húzott el, és 16 ezer méteren megtorpant. Mintha csak tudta volna, hogy a korabeli szovjet gyártmányú vadászgéppel oda már nem követhetik a pilóták. Kiderült, a hatvanas-hetvenes években voltak olyan napok, amikor az egész lengyel légvédelmi rendszer talpon volt, és a Varsói Szerződés csapatait is riasztották. Akkoriban ugyanis tömegesen bukkantak fel azonosítatlan repülő tárgyak. Amikor azonban a légvédelmi parancsnokságok üldözésükre vadászgépeket küldtek fel a földről, mindannyiszor kudarcot vallottak. Az ismeretlen tárgyak általában sokáig "bújócskáztak" a pilótákkal - a földi radarosok mindezt jól látták -, majd pedig általában felfelé távoztak igen nagy sebességgel. A lengyel légierő radarosai által megőrzött radarfelvételek is igen érdekesek. Tudunk arról, hogy a Varsói Szerződés hadseregeinek légi gyakorlatai idején gyakran (pl. 1955-ben) bukkantak fel ufók. 1983 januárjában a légierő egyik katonai repteret védő járőre Varsó közelében egy erdőben különös fényeket tapasztalt. Amikor a katonák behatoltak oda, "lebegő" szerkezetet láttak a levegőben. Ez mintegy ötven méter hosszú, szivar alakú repülő test volt. Nem hasonlított semmilyen ismert repülőgépre. A szerkezet pár másodpercenként változtatta a színét, vagyis a megvilágítását. Végül lüktető vörösre váltott, és hangtalanul elszállt, fel az égbe. A jelenséget civilek és katonák együtt látták. A rendszerváltozás után Lengyelországban több ilyen beszámoló látott napvilágot. Érdekes, Magyarországtól eltérően ott a hatvanas évektől kezdve nyíltan folyt ufókutatás, és a média is beszámolt minden vélt vagy valós esetről. A katonai jelentések egy része a sajtóban is megjelent! Ebben a könyvben is számos ilyen jelentést olvashatunk eredeti formájában és stílusában, ami roppant tanulságos olvasmány. Ne feledjük: ezek csak a katonai pilóták élményeiről szólnak, azokról is hiányosan. Ki tudja, hány egyéb, például polgári pilóta által megfigyelt ufó volt még ebben az egy országban, csak az említett időszakban? És hány ufót láthatott szerte az öt földrészen sok más ország ezer és ezer pilótája? Lám, a szakemberek is láttak és látnak ufókat, és sokfelé a világban ezzel már nem szégyellnek a nagyközönség elé állni. Hiszen a jelenség - legyen bármilyen eredetű - éppen úgy része valós világunknak, mint sok egyéb dolog.