VAN GOGH-KIÁLLÍTÁS PÁRIZSBAN
Pilinszky 1972. január elejétől június végéig tartózkodott ismét Párizsban – innen május 26-tól június 5-ig Kanadába, majd június 21. és 29. között Londonba is ellátogatott.
– Simone Weil azt írta…: Un tableau tel qu’on puisse le mettre dans la cellule d’un condamné à l’emprisonnement cellulaire et à l’isolement perpétuel, sans que ce soit une atrocité, au contraire. (Festmény, amelyet egy örök elzártságra és magánzárkára ítélt cellájába tehetnénk anélkül, hogy az sértő lenne számára, éppen ellenkezőleg.) Cahiers I. Plon, Paris, 1970. 204–205.
Il y a une chose que le diable ne peut faire, je crois.
Inspirer à un peintre un tableau qui, placé dans la cellule d’un homme condamné à l’isolement cellulaire total, soit un réconfort pour lui après vingt ans. (Azt hiszem, van valami, amire az ördög nem képes.
Olyan festményt sugalmazni egy festőnek, hogy az még húsz év múlva is vigaszt jelentsen egy teljes elszigeteltségre ítélt ember számára, ha zárkájába helyezzük.) (La Connaisance Surnaturelle. Gallimard, Paris, 1950. 313.)
– a „nagybeteg francia költő” személyét nem sikerült azonosítanom; idézi őt Pilinszky egy Törőcsik Marinak 1967. július 23-án írt képeslapjában is: „…ide írok egy nagyon szép mondatot, mit nemrég olvastam: »Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk« (J. B.)” (In: P. J. összegyűjtött levelei. Osiris, Bp. 1997. 201.) – Az idézet három későbbi cikkben is visszatér még, vö. Egy lírikus naplójából (Új Ember, 1972. november 12.), Hitünk titkairól (Új Ember, 1974. december 15.), illetve Balfi képeslap (Új Tükör, 1977. szeptember 4.)