A MŰ SZÜLETÉSE
Első megjelenés: Új Írás, 1983. december, 82–84. Gépiratos példány alapján közreadja: Jelenits István. – A kézirat hagyatéki jelzetszáma: Ms 5936/9.
A jelen közlés a folyóiratbeli publikáción alapul.
Az előadás szövege Waldapfel József bölcsészkari stílusgyakorlatán hangzott el 1947 tavaszán.
A kéziratból kitűnik, hogy az előadás végén, az ihletről beszélve – mintegy azt illusztrálva – Pilinszky szeretett volna kitérni a Harbach 1944 című versének születésére. A vázlatosan hagyott feljegyzést utólag áthúzta. – A könnyebb olvashatóság kedvéért itt elhagyom a fogalmazás közben törölt szavakat; a hosszabban törölt részeket […] jelzi:
„A vers fölszabadító örömét s a szigorú versenyszabályokat egy közös élményben élem át, szinte – amint már mondottam – az egész fizikumommal. […] De hogy valami egészen élményszerűt is említsek, elmondom talán németországi élményeimből született egyetlen versem, a Harbach 1944 születését.
Ez a versem a német koncentrációs táborbeli foglyokról szól, de tulajdonképpen az élményeknek egy egészen sűrű masszája szakad bele, amikkel sokáig nem tudtam mit kezdeni. Az akkori elesettségünket, s ezt biztosan éreztem, valahol az ő alakjukban kell megfognom, de hogyan? A mi sorsunk se volt éppen barátságos.
De mindez, ha legsötétebb értelemben is, még emberségesnek számított.
Koncentrációsokat háromszor láttam.
A magára maradt test, a pusztán saját magára lefokozott test élménye, ha ezt még élménynek lehet nevezni. […]
Sokáig nem tudtam mit kezdeni az egésszel. Aztán a Centrál-kávéházból jövet egyetlen egyszerű kép, egyszerű indításból szinte kibomlott a vers.”