EGY FESTŐMŰVÉSZ HALÁLÁRA
– Szigligeten az egyik este…: Az incidensről Galsai Pongrác Pilinszky éjszakái című írásából tudhatunk meg bővebbet:
A szigligeti alkotóház társalgójában úgynevezett „szentistvánt” játszottunk. […] Egyszer csak betévedt a játéktérbe A. S., a tehetséges-önsorsrontó helybéli festő, az alkotóház szeretett réme. Egy magyar Dosztojevszkij-hőshöz hasonlított, kicsit talán Csontváryhoz is, vagy ahhoz a szovjet partizánhoz, aki harminc évvel a háború után még vonatokat robbantgat. […] Ötvenhat óta egyfolytában részeg volt. […] Megállt a társalgó közepén, összegyűrte a homlokát, fölemelte a mutatóujját, imbolygott, talán most próbálta kitalálni: egyáltalán hol van. „Ti kicsodák vagytok?” – kérdezte vészjóslóan. Hirtelen csönd lett. „Te ki vagy? – kérdezte vissza egy elszánt játékos. – Hogy kerülsz ide?” „Éééén?” – hökkent meg a festő, mintha ez egyszerű kérdést se tudná eldönteni. „Na, menjen szépen innen!” – szólt a társaság egyik hölgytagja. „Megyek!” – nyugodott bele a látogató. De az ajtóból még visszafordult: „Szarháziak!” Azt hittük, ezzel megúsztuk a dolgot. Ám mihelyt A. S. bezörrentette maga után az üvegezett ajtót, felugrott a székéből Pilinszky János, és mintha mérgében tízfelé szakítaná magát, s egyszerre szállna föl mindnyájunk vállára, rikoltozni kezdett: „Az Istenért! Miért küldtétek el?!… Hát nem láttátok… nem látjátok?!… Egyáltalán, mit tudtok ti róla? Mit tudtok a szenvedésről? Miről van fogalmatok?!”
(In: G. P.: Záróra a Darlingban. Magvető, Bp. 1986. 222.)