| Jegesen lengő lámpaláng alatt |
| az estbe-váron mint a vak kutyák |
| puhán fehéren mint a vert kutyák |
mint Űrbe-fulló álló pillanat feszítve széjjel két Gyermekkarom |
| Sikongva lengő lámpaláng alatt |
| a régi kertbe’… visszaláttalak… |
|
a körtefánál álltál szótalan… a villany fénye testeden zilált… |
a barna lábad ágy után esett… míg tál-levesér’ nyúlt a két kezed… |
| és éjbe sírt a testeden ruhád… mint árva kertbe’ lengő lámpaláng… |
| Mint árva kertbe botló lámpalobb! |
| Feléd futottam!!! Árnyékom futott!!! |
| Ölembe venni bomló testedet |
| és megcsókolni azt, ki itt hagyott… |
| át-, átölelt a drága-jó halott. |
|
(1937?)
[Megj.: Kortárs 1994/5]
|