Nemere István: Peches zsenik (Tvr-hét 2002/51) Egyeseket álnok módon kihagytak a díjazottak közül, mások akkor is megkapták, ha nem szolgáltak rá. És voltak pechesek, nem is kevesen. Lise Meitner, aki Otto Hahn német tudós vegyész mellett fizikusként tevékenykedett, ugyancsak rászolgált a Nobel-díjra. Tíz évig dolgoztak együtt, és amikor Hahn észrevette, hogy az urán atomjai bizonyos körülmények között könnyebb elemek atomjaira bomlanak, Lise foglalta össze addigi eredményeiket - merthogy Hahn bevallottan nem értett a fizikához. A felfedezésért járó Nobel- díjjal mégis csak a férfit tűntették ki, és Lise Meitnert meg sem emlitették. Johannes Fibiger patológus orvos azt állította, hogy az emberben élő egyik parazita rákot vált ki. Később egyetlen orvosnak sem sikerült ezt bebizonyítania. És amikor egy amerikai kollégája, Francis Rous csakugyan felfedezett egy rákot okozó vírost, a fenti eset miatt a Nobel-bizottság már nem kockáztatott. Így a tudós az 1911-es felfedezéséért csak ötvenöt évvel később kapta meg a díjat, amikor már nyolcvanhét éves, szenilis aggastyán volt.... 1983 óta várják a Nobelt az AIDS-et felfedező orvosok: az amerikai Robert Gallo és a francia Luc Montaigner. Csupán azért nem kapták meg eddig, mert mindkettő azt állítja, ő fedezte fel a betegséget, nem a másik. Stockholmban nem akarnak "igazságot tenni", ezért mindkettőjüket mellőzik. 1967-ben egy angol csillagásznő, Jocelyn Bell furcsán szabályos rádiójeleket fogott az űrből. Kezdetben meg volt győződve, hogy egy idegen civilizáció küldi szabályos jeleit a Földre. Ám amikor hónapok múlva más irányból hasonló jelzések érkeztek, felvetődött, hogy már halott, de sebesen forgó, kivételesen nagy méretű csillagok - pulzárok - szórják elektromágneses jeleiket az űrbe. 1974-ben mégsem a felfedező hölgy, hanem a főnöke, Hewish kapta a Nobel-díjat, és Bell asszonyt a stockholmi laudációban meg sem említették. Az irodalmi Nobelek körül mindig nagy viták voltak, nemritkán okkal. Tolsztoj helyett egy jelentéktelen francia kapta annak idején. Sértően kevés nőnek adtak belőle, többekkel megesett, hogy miután átvették a díjat, semmit sem írtak főbbé, hiszen már volt miből élniük... 1965-ben a szovjet Solohovot jutalmazták a díjjal, akinek teljesítményéről máig vitatkoznak: nagy háborús regényét (Csendes Don) állítólag egy másik író kéziratából készítette. Érdekes azon írók kivonatos névsora is, akik soha nem kapták meg a díjat: Rilke, Proust, Kafka, Brecht, Joyce, Nabokov, Tolsztoj, Greene, Csehov, Conrad, Borges. Nyilvánvaló, hogy nem kaphat mindenki Nobelt, de ha ezek mellé tesszük a díjazottak névsorát, ott sokkal több ismertetlen és - valljuk be - jelentéktelen szerzőt találunk. Különösen a huszadik század utolsó évtizedeiből! Akkor ugyanis a díjosztó bizottság kínosan ügyelt arra, hogy minden politikai, ideológiai áramlat és rendszer kapjon időnként egy-egy Nobelt az irodalomban, ahol a teljesítmény szubjektív, nem igazán mérhető, ezért a bizottság döntései is alig kritizálhatók.