Nemere István: Ivan Pavlov is Istenhez fohászkodott (Tvr-hét 1999/04) A dolog nem új, de eléggé meglepő. Különösen azoknak, akik megszokták az elmúlt évtizedekben azt a marxista állítást, hogy a tudomány és a vallás ősellenség, és mindegyik csak a másik teljes kizárásával létezhet. Az ő számukra szinte sokkoló lehet az az újabb irányzat, amely abból indul ki, hogy bármit is fedezünk fel, az egy nagy szervező, teremtő személyiség létezésének újabb és újabb bizonyítéka. Ismeretes, hogy Pavlov, a nagy orosz tudós minden kísérlete előtt buzgón fohászkodott Istenhez. Einstein a fél életét arra tette fel, hogy felkutassa az "Öreg" titkait. Most pedig neves tudósok - akik még a nyolcvanas években is materialista szemléletű könyvekkel örvendeztették meg a tudományos világot és a tudásra vágyó olvasókat - egyre-másra Istent emlegetik. Már régebben is akadtak, aki valamilyen módon igyekeztek összekapcsolni a teremtést, Isten létét a legmodernebb eredményekkel. Különösen a fizika látszott erre alkalmasnak. George Smooth vezette azt a kutatócsoportot, amely a NASA-nak, az amerikai űrkutatási hivatalnak dolgozott. Ez a csoport - és személyesen Smooth - tervezte és alkotta meg a COBE műholdat, amelynek segítségével hosszú és alapos munkával sikerült feltérképezni a kozmikus háttérsugárzást, amely többek között a "Nagy Bumm", vagyis az egykori robbanásszerű világegyetem-kezdet bizonyítéka és "adatszolgáltatója". Az így kapott furcsa térképet Smooth egyenesen "Isten arcának" nevezte. Aztán jöttek néhányan, neves angolszász tudósok, akik mindenben a Teremtő keze nyomát vélték felfedezni, a DNS-tő1 a pusztító járványokig. Paul Davies, az ismert tudományos szaktekintély Istent géniusznak, minden tekintetben roppant tehetséges kvantumfizikusnak, sőt kvantumkozmológusnak tekinti. A kvantumfizikában valóban felfedeztek olyan dolgokat, amelyek látszólag ellentmondanak alapvető fizikai tőrvényeknek, így az ok-okozat folyamatnak, és mindezt a "ravaszságot" egyetlen nagy elme javára írják. Nyilvánvaló, hogy ahol törvények vannak (és a világ ezek szerint működik), ott törvényhozónak is kell lennie, mondják. Mindegyiken túltett Frank Tipler, aki 1995-ben adta ki 'A halhatatlanság fizikája' című művet. Már a cím is meglepő, ám az alcím még inkább az: e szerint a könyv a modern kozmológiáról, Istenről és a holtak feltámadásáról szól. A szerző, ismétlem, nem akárki, jelentős matematikus és fizikus, a könyv megjelenése pillanatában egyike a szakma legjobbjainak. Ezt senki nem kérdőjelezte meg - egészen könyve megjelenéséig. Tipler minden ismert érvet, sőt még be nem bizonyított, de a tudomány számára valószínűnek látszó állítást felhasznál a műben, hogy Isten létezését bizonyítsa. Érdekes, ahogyan a világegyetem általunk már ismert fizikai törvényeit, szabályait kezeli, és ügyesnek tűnő érveléssel viszi el őket abba az irányba, hogy megállapítsa: világunkat teremtették, és az továbbra is Isten figyelő tekintete előtt él és mozog. Bizonyítéknak használja a mindenség paramétereit, vagyis az állandókat: a fénysebességet, az elektron töltését vagy a gravitációt mint példát arra, hogy lám, ha ezek csak valamivel kisebb vagy nagyobb értéket mutatnának, az egész mindenségben nem létezhetne szén alapú élet, vagyis nem létezhetnénk mi, értelmes lények sem! Neki ez is érv amellett, hogy körülöttünk minden meg van tervezve, sőt értünk van! Ha pedig megtervezték, akkor nyilvánvaló, hogy azt csak egy roppant nagy tudású és végtelen energiájú lény tehette meg. Vagyis a Mindenható... Csak az a baj, hogy mindez nagyon erőltetettnek tűnik. Természetesen nem zárható ki, hogy a professzoroknak a végén még igazuk lesz...