Nemere István: A nagy blöff: az ősrobbanás (Tvr-hét 2002/43) A mai tudomány megkérdőjelezhetetlen igazságként fogadja el, hogy valaha nagyon régen a világegyetem összes anyaga egy centiméteresnél is apróbb, nagyon forró és nagynyomású anyaghalmazban volt együtt, majd ez valami ismeretlen okból felrobbant, és néhány másodpercen belül igen nagyra tágult, és lehűlt. Az ősrobbanás nem modellezhető, laborban nem kutatható, és nem is igazolható a tudomány elfogadott módszereivel. A leírások tele vannak feltételezésekkel, még a komoly művekben is ismétlődnek az olyan kifejezések, mint "történhetett", "esetleg", "a kutatók hipotézisei szerint", "feltételezve, hogy" stb. Végső soron a tudósok beismerték, hogy lehetetlen tudományos úton bizonyítani a világ keletkezésének módját. Az ősrobbanás-elmélet ellentmond a termodinamika második fő tételének - hiszen a zárt rendszer ebben az esetben nem lett egyre rendezetlenebbé, ziláltabbá, hanem annak éppen az ellenkezője történt. Itt nőtt a rend, mégpedig irányított energiabevitel nélkül. Az információelmélet szerint információ sohasem keletkezik véletlenül, mindig kívülről vezetik be az adott rendszerbe. És ez mindig feltételez egyfajta intelligenciát. A tudomány azt állítja, hogy a világ megteremtéséhez, elrendezéséhez nem volt szükség semmilyen intelligenciára, külső információbevitelre, értelmes lényre. A materialisták gyakran azzal vádolják a vallásos embereket, hogy náluk minden végső pont, végső ok egy személy (Isten). A tudósok azonban ugyanezt a hibát követik el. Szerintük az idő és a tér születése előtt mégis létezett már valami, egy matematikailag leírhatatlan, végtelenül kicsi pont, minden ok kezdet nélküli oka. Itt a tudomány ugyanazt a hibát követi el, amellyel a vallásos, tudománytalan embereket támadja. Igazolhatatlan és természetfeletti kijelentéseket tesz, sőt, azokat mindenkivel elfogadtatni igyekszik, ami káros. Az a végtelenül sűrű, parányi anyagcsepp a tudomány istene - ugyanolyan megmagyarázhatatlan, illogikus, misztikus. Vajon a most magunk körül látott végtelen világ csak úgy akarat, terv, cél nélkül jött létre? Hiszen ennél sokkal primitívebb dolgok sem születnek véletlenül. Ha egy ember valamit létre akar hozni, előbb gondol rá, vágyakozik utána, eltervezi, majd megcsinálja. Vajon ezt a nagy, mérhetetlen világmindenséget csak az anyag hozta létre? Hiszen élettelenből nem születhet élő, már tudjuk. Nos, a nagy ősrobbanás úgymond "tudományos" elve - még ha csak annak fizikai paramétereinél, működésénél maradunk is - nem történhetett meg olyan módon, ahogyan azt ma nekünk mint megfellebezhetetlen és főleg mint bizonyított dolgot tálalják. Sokkal inkább úgy fest a dolog, hogy mivel a világ keletkezésére a tudomány nem tudott korrekt magyarázatot adni, hát maga is egy bizonytalan feltételezésektől hemzsegő, fizikai törvényeinkkel ellenkező blöfföt próbál erőnek erejével belénk beszélni, elhitetni, elfogadtatni.