12.
„Feneketlen mélységek fölött,
Hajód orrát a múlt felé fordítod,
S visszafelé utazol.”[1]
J |
ared egy előtte ismeretlen rendeltetésű kristálytömbön ült, és a hullámokban rátörő hányingerével küszködött. Pár méterrel arrébb Scott összegörnyedve hányt. Apró, lefelé fordított tányér formájú kis gépek özönlöttek elő a falakból. Egykettőre eltüntették Scott gyomortartalmát, majd ahogyan jöttek, ismét el is eltűntek.
— Ezt az okádócsúszdát! — méltatlankodott Scott.
— Ja! Micsoda szédületes tempó! — kontrázott Jared.
— Jól vagytok, fiúk?
— Most, hogy minden porcikám visszakerült az eredeti helyére, már kezdek — nyögött fel Jared. — Amint elindultunk, a végbélnyílásom helyet cserélt a gyomorszájammal! Már kezdtem tartani tőle, hogy ez így is marad, mikor végre kiköpött a féregjárat.
— Nem kellemes az ilyesfajta utazás, de a szimbionta ezt is hamarosan megoldja! Meg fogjátok szokni — bólogatott megértően Tiara. Rajta valóban nem mutatkoztak a rosszullétnek még a legapróbb jelei sem, mintha nem is lett volna velük a féregjáratban.
— Hát én ezt soha nem fogom megszokni! — rázta falfehéren a fejét Scott.
— Őrületes volt a tempó! Mire rókázhattam volna egy egészségeset, már kint is voltam — próbálkozott vigyorogni Jared, de nem igazán sikerült neki.
— Hát... én meglovagoltam a rókát rendesen! — felelte elkínzott képpel Scott, és bocsánatkérően nézett Tiarára.
— Ne szabadkozzatok, fiúk! Ez eleinte így van. A szimbionta működése még nem száz százalékos. A szervezet pedig nehezen viseli el, a amikor a féregjárat atomjaira bontja. A szimbionta jótékony hatása azonban már így is tapasztalható. Ha nem lenne bennetek, rosszul lennétek még egykét órán át. Így azonban percek alatt elmúlik.
A férfiak hamarosan, valóban össze is szedték magukat. Megigazgatták magukon aranyveretes ruháikat. Igazán jól mutattak benne. A barnára sült Jared a fényes, fekete hajával, egyenesen úgy festett, mint egy testet öltött egyiptomi isten. Scotton kissé különös látványt nyújtott. Érdekes kontrasztot alkotott az ugyan napbarnított, az egyiptomiakénál azonban lényegesen világosabb bőrével, smaragdszínű szemével, és sötétszőke hajával.
Ahogy a férfiak egyre jobban lettek, úgy kezdték csodálni Tiara szépségét, amire a „túloldalon” már nem jutott idejük az indulás miatt.
A lány bokáit, két karját fényes, különös formájú aranypántok ölelték körbe. Szikrázó drágakövekkel kirakott aranyveretes ruhája nem takart el túl sokat a lány pompás testéből. Tökéletes formájú dús kebleit, a testrészt formázó arany mellvért fedte. A kebel alatt ékszerűen lenyúló derékrésze szabadon hagyta lapos, izmos hasát, pezsgőszínű gyémánttal díszített köldökét. Vastag szálú, dús haja leomlott a fenekéig. Csillogó gyöngyökkel díszített aranyzsinór ölelte hálósan keresztül, vastag, laza fonatot alkotva a pompás hajkoronából.
A lány bódító, fűszeres illatfelhőbe burkolózott, mely enyhén emlékeztetett a orchideára.
A férfiak – kábultan az illatától – elismerő pillantással méregették, és a látványtól felvillanyozva tekintgettek egymásra.
— Óóh! Ingyen lennék hegyi kecske a domborzatán! — sóhajtotta átszellemült képpel Jared. Tiara elnyomott egy félmosolyt, és a férfihez fordult.
— Az lenne a legjobb, ha te most itt maradnál, Jared!
A CIA-ügynök felkapta a fejét.
— Pont én?! — értetlenkedett. — Fegyvereitek nincsenek, a képzett katona hármunk közül egyedül én vagyok! Mégis, hogyan akartok védekezni nélkülem?! Hogy annak a Zaid nevű fickónak a megmentéséről már ne is beszéljek!
— Pontosan ezért kell itt maradnod, Jared!
A férfi tanácstalanul nézett Tiarára. Csendes, alig hallható hangon szólalt meg újra. Ám ez még jobban kihangsúlyozta idegességét, mintha kiabált volna.
— Az én nevem előtt ugyan nincs két kis betű, mint Scottnak, de teljesen hülye azért én sem vagyok... mégsem értem!
— Pedig nem is vagy szőke... ¾ próbálta tréfával oldani a feszültséget Tiara, és egy bocsánatkérő pillantást küldött Scottnak, hogy ne értse félre... Majd nyugtató, szuggesztív hangon magyarázta. ¾ Bármi történjék is, te leszel a hátvédünk, Jared! Ha elkapnak bennünket, egyedül te lehetsz képes a kiszabadításunkra: pont a képzettséged miatt! És még ez sem garancia arra, hogy sikerülni is fog... Érthető, hogy erre sem Scott, sem én nem vagyunk megfelelő személyek... Másrészt nekem mindenképp mennem kell...
— Nem értem, miért nem akartál semmilyen fegyvert magaddal hozni?
— Mi értelme lett volna? Azon kívül, hogyha bármi is történne velünk, olyan fegyverek juthatnának az itteni emberek kezébe, amiket pár ezer év választ el tőlük!
— Nem tudom elhinni, hogy egy huszonegyedik századi fegyver ne törölne el a föld színéről egy óegyiptomi figurát! — méltatlankodott az ügynök.
— Egy „szimpla” kis óegyiptomit ugyanúgy megölne, mint egy huszonegyedik századit. Csakhogy nekünk nem ezektől a szimpláktól kell tartanunk!
¾ Muszáj megoldást találni? Nem élvezhetnénk kicsit magát a problémát? ¾ próbálta humorral elütni idegességét Scott, Jared azonban mit sem törődve vele tovább faggatta Tiarát.
— De hát mi az ördöggel kezeltétek le azt a nyavalyás anyagot a Hórusz-testőrökön, hogy ennyire sebezhetetlenek?!
Tiara különös mosollyal nézett a férfire. Közelebb lépve hozzá, a vállára tette a kezét.
— Itt a döntő momentum, Jared! — bólogatott. — Csak ők tudják úgy, hogy abszolúte sebezhetetlenek! És ez a hit megsokszorozza még az erejüket is. Egyedül mi, Jabik tudjuk az igazságot...
Tiara jelentőségteljesen Scottra nézett, hozzá intézve következő szavait.
— A Siwában érintőlegesen beszéltünk erről, de akkor, még előtted sem fedtem fel minden igazságot, Scott... Mi sem vagyunk azért teljesen ostobák! Az anyag, amivel a szöveteket és a páncélzatot lekezeltük, valóban áthatolhatatlan. Az emberi szem számára láthatatlan erőteret generál az általa kezelt anyagot viselője köré, amelyen semmilyen fegyver vagy mentális erő nem képes áthatolni.
— De? — kérdezett rá Jared. Tiara mosolyogva fordult vissza hozzá.
— De egy bizonyos anyag igen! — felelte jelentőségteljes hangsúllyal, és hamiskás mosoly jelent meg a szája szélén. — Ez nem más, mint egy különleges ásvány meg egy ritka fémötvözet kombinációja, amely a mi bolygónkról származik, és... még valami más is.... — hallgatott el egy pillanatra Tiara, majd tekintetét Jaredébe fűzte. — A beszámolódból tudom, milyen fantasztikusan bánsz a tőrökkel, késekkel, Jared!
— Ez tehát csak egy kés lenne? — kérdezett rá „leeresztve” a férfi.
— Nem csak egy kés... A markolata nem nagyobb egy békebeli öngyújtóénál, ami ebből a különleges, sugárkezelésnek alávetett energikus ásványból, és egy ritka fémötvözetből van. Az így létrejött anyag összefoglaló neve xeolit. Nálunk, odahaza rengeteg dolog készül belőle... persze nem a sugárkezelt fajtából... Ez a változata már fejlett haditechnika!
— Energikus? — figyelt fel a szóra Jared.
— Hmm... Itt jön az extra! — bólogatott Tiara. – A sugárkezelésnek köszönhetően válik fegyverré! Aktiválódik belőle egy, az emberi szem számára nem látható ultrahangpenge! Xeolit, plusz egyfajta sugárkezelés, és ez az energikus ötvözet képes ultrahangot generálni. Ez pedig majdnem minden védőpajzson áthatol! Ezen a fajtán mindenképp. Egyes szupertitkos elitalakulatoknak öltözet is készül belőle. Ez már valóban minden kozmikus szinten valaha ismert vegyi, biológiai és energiatámadásnak ellenáll.
— Óriási! — lelkesedett Jared, és izgatottan járkálni kezdett. — Az ellenfél így még csak nem is tudhatja, hogy tulajdonképpen egy fegyvert tartok a kezemben!
— Méghozzá elég veszélyes fegyvert! — felelte nagy komolyan Tiara. — Főleg ha olyan ember kezében van, aki tud is vele bánni!
Tiara sietősen odalépett egy reliefekkel borított falhoz, és megnyitotta az egyiket. A materializálódott, roskadásig töltött jókora üregből kiemelt egy aprócska, kerámiaszerű tárgyat. Lezárta a falat, és visszament Jaredhez.
— Mi volt az a nagyobb, különös formájú valami, amely mellől ezt elvetted? — kérdezte kíváncsian a CIA-s.
— Az egy DNS-fegyver.
— DNS-fegyver?!
— Ebben az esetben nem tudnád használni. — hűtötte le a férfi lelkesedését Tiara. — Csak különleges helyzetekben alkalmazható... Mint a neve is sejteti, szükséges hozzá a célszemélytől némi DNS-minta. Ez lehet haj, köröm, vér, bőrdarabka vagy ilyesmi. A lényeg, hogy tartalmazza a személy DNS-ét.
— Tehát az alsógatyám nem felelne meg? — ökörködött Scott.
— Nevetni fogsz, de megfelelne! Az anyaga ugyanis tele lenne a lehullajtott bőrlemezkéiddel, s még szőrszál is akadna benne...
¾ Kriminológusnak se lennél rossz ¾ mondta elismerően Scott.
— Ez óriási! — lelkendezett a DNS-fegyver felett Jared. Minden porcikájában izgatottan mocorgott, mint egy sajtkukac. Le sem tagadhatta volna katona mivoltát. — Ez tehát azt jelenti, hogy bárkire tüzeljek is vele, akár egy hatalmas tömeg kellős közepén sem tehet kárt senki másban, igaz? Csak a célpontot támadja, még ha el is szalad előle?
— Így van ¾ bólogatott a lány.
¾ Híjnye! ¾ vakarta a feje búbját az ügynök. ¾ Hogy örült volna ennek Lee Harvey Oswald!
¾ Most inkább foglalkozzunk ezzel — mutatott Tiara a kezében tartott ultrahangtőrre, és odalépett a férfihez. — Ha itt eltekered — mutatta —, akkor halvány zölden felizzik a test. Ez jelzi a használója számára, hogy aktiválva lett a penge. Ezt természetesen csak a szimbiontával rendelkező személy képes észlelni, másvalaki nem!
— Oké — bólintott tettre készen a férfi. — Mennyi lesz az előnyötök?
— Ha egy óra múlva sem jelentkeznénk, gyere utánunk. Addig nem használhatunk mentális energiákat, mert a testőrség érzékelné. Semmi kommunikáció nem lehet köztünk, ez fontos!— Tiara egyre idegesebb lett.
Jared fel-alá járkálva kezdte összeállítani magában a harci stratégiát. Aztán egy pillanatra abbahagyta a rohangálást. Tiarára nézve megtorpant.
— Nem fogom tudni, hol jártok?!
— Sajnos nem! De ha felfedeznek minket, akkor már felesleges lesz minden óvatoskodás. Abban az esetben irányítani foglak, hogy tudd, merre keress bennünket.
— Nem jó stratégia! — rázta a fejét Jared. — Így tudni fogják, hogy van egy hátvéd!
— Nem fogják! — közölte határozottan a lány. — Nem képesek érteni a mentális párbeszédet, csak egy membrán segítségével észlelni a használatát! Ne feledd, ők egyszerű emberek, némi idegen technológiával felszerelve, nincs bennük szimbionta.
— Értem. Legfeljebb azt gondolhatják, egymással társalogtok.
Tiara bólintott, és Scotthoz fordult. Kedves, nyugtató hangon szólt hozzá.
— Felkészültél, Scott? Indulhatunk?
— Lehet erre felkészülni?! — konstatálta a férfi, de azért intett a lánynak, hogy kövesse.
Tiara megszorította Jared kezét, és az ügynökkel a nyomában Scott után sietett. Mire beérték már a liftpanel előtt állt, és megnyitotta a reliefet. Tiara mosolyogva nézte, ahogy a férfi egyre otthonosabban mozog a piramisban, és egyre kevesebb szüksége van a segítségére.
— Feljössz velünk a felszínre, vagy te is tudod már kezelni a reliefeket, Jared? — szegezte a kérdést az ügynöknek Tiara.
— Nekem is menni fog, de most inkább én is veletek tartok. Szeretnék minél közelebb lenni a kijárathoz, ha indulnom kell!
— Remélem nem lesz rá szükség — sóhajtott a lány, és elindította a szerkezetet.
— Nekem valami azt súgja, hogy lesz... — felelte gondterhelt képpel Jared. — Bárkibe is botlotok bele, téged mindenképpen felismernek, Tiara!
— Ezt magam is jól tudom! Ám sok választásom nincsen! — jelentette ki rezignáltan a lány. — Ha minden jól megy, akkor arra az időpontra érkeztünk meg, amikor az események zajlanak. Tehát az sem jelent gondot, ha belebotlunk valakibe, hiszen a „nagy leleplezés” még nem történt meg! Az a tervem, hogy míg az itteni énem Zaiddal enyeleg az egyik teremben, addig én feltartóztatom az éppen arrafelé tartó fáraót. Így nem kaphat rajta minket, tehát Zaid nem hal meg. Valahogy figyelmeztetem magunkat, így elkerülhető lesz a tragédia... Hogy azután miként lesz, azt úgyis az adott szituáció fogja eldönteni. Értelmetlen lenne előre terveket szőni. Ha késve érkeztünk, Zaid már úgyis halott lesz. Ez esetben jövünk vissza, és a féregjáratba lépve módosítjuk az időpontot.
— Gond csak akkor van, ha mégis késve érkeztünk, ti pedig a testőrségbe botlotok!
— Ettől tartok magam is! De reméljük a legjobbakat, Jared!
¾ Scott jelenléte nem fog gondot okozni? Feltűnhet nekik, hogy idegen!
¾ Emiatt nem kell aggódnunk! Nem ismer mindenki mindenkit! Még csak az sem jelent gondot, hogy egyértelműen látszik rajta, nem egyiptomi. A Jabik bejelentés nélkül is bármikor beállíthattak bárhová. És köztünk sem mindenki sötétebb bőrű és fekete. A Földön is többféle náció él, így ez van nálunk is. És még sok más bolygón is szerte a kozmoszban ¾ mondta a lány és kilépett a gravoliftből. — Na jó! Ha itt tanakodunk, nem jutunk sehová! Indulás, Scott, én megyek elől! — szögezte le kategorikusan, és megindult a piramis „szája” felé.
Scott először tiltakozni akart, mert féltette a lányt, belátta azonban, hogy ez a terep ismeretlen számára, Tiarának kell vezetnie őt.
Amint a piramis kiemelkedett a föld alól, elindultak az útjukra. Jared nem várta meg, amíg visszasüllyed, ő is kilépett belőle, és a távolodók után nézett. Aztán villámcsapásként hasított a fejébe egy szörnyű felismerés, amire idáig nem gondoltak. Figyelmeztetni szerette volna az óriási veszélyre Tiaráékat, ám addigra eltűntek a szeme elől. A mentális kommunikációt ezek ellenére sem merte megkockáztatni. Nem tudhatta, nem téved-e gyanújában, és akkor azzal leleplezné őket.
Valami azt súgta neki, hogy felesleges már az óvatoskodás, és átkozta magát, amiért gyanúja nem jutott eszébe akkor, amikor Tiara még itt volt. Vérbeli katonaként nem töprengett tovább a hiábavalón. Tudta, hamarosan dolga lesz. Visszanézett búcsúzóul a csillagrombolóra, majd kissé eltávolodva tőle beásta magát a homok alá.
A romboló visszasüllyedt a mélybe, az ügynök pedig felkészült az akcióra, mely immár hamarabb fog bekövetkezni, mintsem azt gondolták.
Azt még ő sem tudhatta azonban, mennyire igaza van.
* * *
Csodálatos pálmaligeten át vezetett az útjuk. Scott levegő után kapkodva forgatta a fejét jobbra-balra a szeme elé táruló csodától.
Lenyűgöző kontrasztot nyújtott a sivatag közepén dúsan burjánzó élet. A mesterséges tó körül húzódó hatalmas, épített park az élénkzöld pálmaligettel, és az illatozó virágok színes kavalkádja egyszerre nyújtott megdöbbentő, és szemet gyönyörködtető látványt.
Mint Seherezádé, vonult át Tiara az Ezeregyéjszaka meséjébe illő kerten, szorosan a nyomában Scottal. A kisebb, óarany színben pompázó házacskák között áthaladva, a távolban egy-két jellegzetes egyiptomi ruhát viselő ember láttak itt-ott elsuhanni. A szolgálószemélyzethez tartozhattak; rabszolgák voltak.
Senki nem foglalkozott a két sebesen suhanó alakkal – talán még csak észre sem vették őket.
Minden egyiptológus erről álmodhat! — sóhajtott fel magában Scott, és még a lelke is beleremegett az elétáruló gyönyörűségbe.
Tiara jól ismerte a terepet. Sebesen szedve a lábait, egyenesen célirányba tartott. Neki semmi újjal nem szolgált a látvány, hiszen annyi, de annyi évet töltött hasonló miliőben, s túl sok jó emlék sem kötötte hozzá...
Scott némileg lemaradva, tátott szájjal bámészkodva próbálta tartani vele a lépést.
Hamarosan odaértek a már messziről látszó, impozáns, aranyba öltözött palotához. Minden gond nélkül bejutottak.
Scott Tiara elbeszéléséből tudta, túl sokan nem tartózkodnak itt. Neferefre a sleppje legnagyobb részét nem hozta magával, mert „kettesben” akart maradni Tiarával.
A palota pompája – még ha a modern fogalmak szerint mindössze csak nyaralónak használta is a tulajdonosa – elkápráztatta Scottot.
Csodálatos márvány- és alabástromszobrok, tekergős, labirintusszerű folyosók voltak mindenfelé, amerre csak a szem ellátott. Arany fáklya- és gyertyatartók, fényes márványlapok, nehéz és meseszép drapériák borítottak mindent.
A boltíves keretükben szikrázó színezett üvegeken megtört a nap keresztülhatoló fénye, sejtelmes fényjátékba burkolva a hatalmas terem pompázatos márványszobrait.
Tiara befordult egy folyosóra. Scott ugrásra készen loholt szorosan a nyomában, ezért kis híján keresztülesett a lányon, amikor az hirtelen megtorpant. Tiara megragadta Scottot, és sebesen berántotta egy faragott márványoszlop mögé.
A következő pillanatban, aranyveretes mellvértbe öltözött Hórusz-testőrök robogtak el nem messze tőlük.
Valamiért nagyon sietős volt nekik.
Ha Tiara nem rántotta volna be az oszlop mögé a férfit, egyenesen a testőrség karjaiba szaladt volna.
— Bocs — mentegetőzött halkan Scott. — Eztán óvatosabb leszek!
— Az nem lenne egy hátrányos dolog! — hagyta helyben suttogva Tiara, és kikandikálva a másfél méter széles oszlop mögül sebesen továbberedt.
— Miért nem lopakodunk inkább? Így bárkibe belerohanhatunk megint — faggatózott Scott.
— És ha mégis észrevenne valaki, mit mondanék neki, miért lopakodom itt egy férfivel, Neferefre jövendőbelijeként?!
Scott helyeslően bólintott. Erősen szednie kellett a lábait, ha nem akart lemaradni a sebesen meginduló lány mögött.
Útjuk hol keskenyedő, hol kiszélesedő oszlopos folyosókon vezetett keresztül. Egyre bentebb haladtak a palota belsejébe. Scott már-már azt hitte soha nem hagyják abba a végtelen száguldást, amikor Tiara idegesen lecövekelt.
— Ez nem lehet igaz! — kiáltott fel fojtottan, tekintetét meredten egy pontra szegezve a folyosón.
Scott is arra nézett, de nem látott semmi különöset. A folyosó ezen szakasza is olyan volt, mint a többi: gyönyörű szobrok, drapériák, és szinte már giccses pompa mindenütt.
— Azonnal forduljunk vissza! Vissza kell mennünk a Kristálypiramishoz! — hadarta idegesen Tiara.
Scott meglepetésében ugrott egyet.
— Vissza?! De hát miért? — kérdezte értetlenül.
— Rossz időpontban érkeztünk! Elkéstünk... Zaid itt már halott!... Vissza kell mennünk, és a féregjárattal módosítani az időpontot!
— De hát... honnan tudod? És...
— Ne most, Scott! — intette le a kérdésözönt, szinte vibrálva az idegességtől Tiara. — Sietnünk kell, mielőtt észrevesznek bennünket! Ha most fedeznek fel, végünk!
Pár perc őrült tempó után Tiara megtorpant. Scott éppen meg akarta kérdezni, miért álltak meg, amikor meglepetten vette észre, hogy testőrruhás férfiak veszik körül őket.
— Minden elveszett! — jajdult fel Scott angolul, és olyan sápadt volt, mint a fal.
Ne pánikolj! — üzente vissza mentálisan, halálos lelki nyugalommal Tiara. Már nem volt szükség óvatoskodásra. ¾ Elfeledkeztél talán Jaredről?
Jared odakint van, mi meg idebent!
Hát ha kint van, majd bent lesz! A párbeszédünket ő is hallja, közölte hidegvérrel Tiara. Ám a következő pillanatban elpárolgott minden önuralma.
Szeme kikerekedett, és ájulással küszködve nézett egy fiatal, gyönyörű férfire, aki most lépett elő a többiek mögül.
— Te... Te?! — kiáltotta, és tett egy lépést az elébe álló férfi felé. Döbbenetében észre sem vette, hogy Scottot hátulról lefogják.
A széles folyosó másik végéről – mint egy groteszk emberi szendvics – testőrei közé burkolva kilépett egy ragyogó pompába öltözött férfi. A csoporthoz érve a testőrök utat nyitottak előtte. A fáraó odalépett a Tiara előtt álló meseszép férfihez, és leereszkedő barátsággal megveregette a vállát.
— Igazad volt, Zaid, tényleg visszajött! Gratulálok, a terved jól működött!
Tiara fátyolos szemekkel kapkodta tekintetét egyik férfiről a másikra. Fájdalomtól elhomályosuló szemei még elidőztek egy pillanatra a csodálatos vonású, szeretett férfiarcon, mielőtt agya – megkímélve őt a rátörő őrülettől – ájulásba taszította volna.
Tiara teste csendesen omlott alá a kövezeten.
Most senki nem akadt, aki elkapta volna.