EPILÓGUS
K |
igyúltak a fények, a vászon megvilágosodott. Az emberek zajongva, nevetgélve, a film részleteit megbeszélve vonultak ki a nagyteremből. Egy szomszédos, kisebb helyiségben is ekkor fejeződhetett be egy film, mert onnan is emberáradat hömpölygött ki az előcsarnokba.
Grover Huxley, magában csendesen mosolyogva hagyta el a mozit, s vágott át a közeli parkon. Kólás poharát egy közeli szemetesbe dobta. Nem volt oda igazán a science fictionért, de ennek a Spielberg-Lucas koprodukcióban készül Kristálypiramis című filmnek most mégis sikerült kicsit kikapcsolnia, és rövid időre elterelnie figyelmét a gondjairól. A földönkívüliekkel, s egyéb természetfeletti lényekkel és történésekkel kapcsolatos dolgok, filmek, mindig mosolygásra késztették – még akkor is, ha azon kevesek közé tartoztak, melyek elnyerték tetszését.
Catherine Zeta-Jones filmbéli alakítása lenyűgözte. Oscar-díjat érdemelne érte.
Hát igen, cuppogott elégedetten. Érte még a féltve őrzött szabadságáról is azonnal lemondana. Őt bezzeg – nem úgy, mint Melanie-t – azon nyomban elvenné feleségül... ha a színésznő elválna attól a nimfomániás férjétől és hozzámenne...
A parkban letelepedett egy padra, és rágyújtott egy cigarettára. Minden csendes, mozdulatlan volt. Az emberek sietve mentek dolguk után a moziból. Senki nem követte Grover példáját.
A férfi egyedül volt a sötétben.
Megnyomta a karóráján lévő gombot. A számlap 0:45-öt mutatott.
Ásított egy nagyot és éppen menni készült, amikor a szeme sarkában mozgást érzékelt. Odakapta a fejét, s egy árnyalakot látott sebesen megiramodni. Az árnynak hosszú, sötét haja volt, s a távolabbról ideszűrődő enyhe, éjszakai megvilágításban is látszott, hogy a fenekét veri.
Grover Huxley elgondolkodva nézett a nő után. Dejavú érzet öntötte el. A nő valahonnan ismerősnek tűnt számára...
A park felett ekkor hirtelen éles fény lobbant. Grovernek leesett az álla a döbbenettől. Valahogy azonnal tudta, mi lebeg némán, mozdulatlanul felette.
A nő abbahagyta a futást, megállt az űrhajó alatt, s a piramisból vakító, éles fény fogta be a testét. Tiara még búcsúzóul visszanézett rá, s aztán nyomtalanul elillant, ahogy az energiasugár felrepítette a csillagrombolóba.
Groverben ekkor tudatosodott csak, hogy az arca furcsán zsibbadt, s mintha erősen szúrná valami. Oda akarta kapni a kezét, de kis híján felsikoltott attól, amit tapasztalt. Don Bard, az IEC ezredese állt előtte, talpig abban a futurisztikus menetfelszerelésben, s éles körmével, vigyorogva böködte Grover jobb orcáját.
— Na mi az, barátocskám? Leesett az állad, mi?! Sajnos baj van... ezt neked nem szabadott volna meglátnod! — közölte vele különös – és Grover úgy érezte – fenyegető hangsúllyal.
Ekkor Huxley felsikoltott a rátörő rémülettől...
...A metró utasai fejüket rázva, megrökönyödötten néztek rá. A szerelvényen utazó siheder fickók egyenesen a képébe röhögtek. Egyetlen ember fordult csak részvéttel felé, egy jobbról, vele szemben ülő nő.
— Vérzik az arca — figyelmeztette együttérzően.
Grover felnyúlt a jobb orcájához, és letörölte a vékony patakban csordogáló vért. A sérülést a kezében lévő könyv éles sarka okozta, amikor a metrókocsiban ráborulva elaludt. Szúrós éle még a könyv díszcsomagolásának papírját is felszakította.
Az órájára nézett: 0:45.
Nahát! Épp, mint álmomban! — futott át fején a gondolat.
Huxley köszönetképpen bólintott egyet a nő felé, majd minden figyelmét a könyvre összpontosította. A regényt Melanie-tól kapta fél órával ezelőtt, amikor hazakísérve elváltak egymástól.
Melanie ezzel is csak őt akarta bosszantani a döntésképtelensége miatt. Jól tudta, nem szeret olvasni, s még a regény műfaja sem áll közel a szívéhez. Grover tisztában volt vele, ez is csak amolyan kicsinyes, női bosszú akar lenni.
Mérgesen tépte le a csomagolópapírt a könyvről. Amikor tekintete a borítójára esett, megfordult körülötte a világ. Kis híján elájult, s immár ébren, újra sikoltott egyet.
A könyv címe egyetlen szóból állt:
V É G E