Nemere István: Magyar szentek a levegőben (Tvr-hét 2002/11) Évekkel ezelőtt ebben a sorozatban már írtunk olyan egyházi személyekről, akik életükben sokszor fittyet hánytak a gravitációnak, és felemelkedtek a levegőbe, egy helyben lebegtek, sőt, elrepültek nagyobb távolságokra is. Nemrégen Bányai Mátyás tanár, a patajelenségek kutatója történeti forrásokra támaszkodva két magyar szentről is megállapította ugyanezt. Mielőtt még rátérnénk a konkrét esetek ismertetésére, röviden vizsgáljuk meg a jelenséget! A lebegés - idegen szóval levitáció - nem ismeretlen a fizikában: szupravezető anyag főlőtt a mágneses tér okozza az apró mágnesszemek lebegését. Az emberi lebegésnél, amely elsősorban vallásos révületben lép fel, nyilvánvalóan nem az izomerő, hanem a tudat ereje emeli magasba a levitátort. Egyes elképzelések szerint a transz állapotában az emberi tudat úgynevezett fizikai vákuumot hoz létre, amely nek energiája meghaladja a gravitációs tér energiáját. Ennek hatására lép fel a súlytalanság, és a test emelkedni kezd. A katolikus egyház szentjei között számosan voltak, akik éveket töltöttek el emelkedett lelkiállapotban, önsanyargatásban, olykor szinte egész életüket így élték le. A jelek arra mutatnak, hogy mindezek együtt, és még valami különleges képesség eredményezte azt, hogy efféle "antigravitációs" tettekre voltak képesek. Néha akaratlanul, máskor szándékosan. Boldog Ilona a veszprémi domonkos kolostor főnöknője volt, és igen példás, követendő életmódjáról maradtak fenn megbízható híradások. Ezenfelül a későbbi Szent Margit nevelőnőjeként írta be nevét nemcsak az egyház-, hanem az egyetemes történelembe. Mint akkoriban a kolostorok lakói általában, Boldog Ilona is nagy fegyelemben élt. Soha senkinek nem ártott, sokat böjtölt és éjjel-nappal imádkozott. Nem tudni, ennek eredménye-e, hogy - a kortársak feljegyzései szerint - ima közben a teste nemegyszer elvált a földtől, és a levegőbe emelkedett. Boldog Ilona ilyenkor repült, bár ő maga erről vagy nem is tudott, vagy... nem talált benne semmi rendkívülit. És legyen a gravitáció bármennyire megszokott, örökké létező és mindenkire vonatkozó fizikai törvény - természetesen így volt ez Ilona korában is -, az akkori emberek rendkívülinek találták ugyan, de nem állították, hogy "levitálni lehetetlen", ahogy teszik ezt ma egyes tudományos akadémiák. A dolog már csak azért is furcsa, mert ma is akadnak levitáló emberek, és nem csak a cirkuszban... A másik magyar levitáló szent Boldog Egyed esztergomi ferences rendi barát volt. Ő is nagyon szűkösen élt, saját választása alapján szinte csak kenyeret és vizet fogyasztott, és szenthez méltó példás életmódot folytatott. Ima közben gyakorta lebegni kezdett, mint társai feljegyezték, és "egy túlvilági erő a föld fölé emelte", repítette. Az is megesett, hogy félrevonult imádkozni, és eközben vakító fényaura övezte, majd emelkedni kezdett. Mai szemmel nézve komikus és hihetetlen jelenetek zajlottak le, amikor a templomban, a kolostorban vagy annak udvarán Egyed fent lebegett, a többi szerzetes meg ugrált felnyújtott kezekkel, hogy elkapja és visszahúzza. Ami bizony nem mindig sikerült. Ilona, Egyed és nyilván mások is lehettek még, akik ilyen "antigravitációs" tetteket hajtottak végre. Például a világtól elvonult, elmélkedő remeték körében. Nem lehet véletlen, hogy a hasonló életű indiai fakírok és más földrészek "varázslói" is képesek a levitációra. A jelek szerint az önsanyargató életmód, a lelki emelkedettség kiválthat egyesekben olyan rejtett, ősi képességeket, amelyek valaha akár természetes tulajdonságai is lehettek az embereknek.