Nemere István: Meteorológiai katasztrófa előtt (Tvr-hét 2001/06-09) Amit nemrég egy százfős tudóscsoport az Északi-sarkon tapasztalt, az minden, csak nem pozitív jelenség. Az egyik nemzetközi tudományos intézet a Jamal orosz jégtörő hajót bérelte ki, hogy emberei a saját szemükkel győződhessenek meg arról, milyen hatása van bolygónkra az általános felmelegedésnek. Figyeljenek csak a fenti mondat egyik szavára! Nem arról van szó, hogy milyen hatása lehet a felmelegedésnek, hanem, milyen hatása van! Vagyis már egy elkezdődött és jelenleg is tartó folyamatról van szó! Sajnos az út ezt az állítást erősítette meg. A "sajnos" szó itt teljes mértékben indokolt. Hogy miért, arról kicsit később. Most lássuk előbb, mit tapasztaltak a tudósok a második évezred végén az Arktikán, vagyis az Északi- sarkhoz közeli vizeken! Azon a vidéken minden jel szerint kevesebb a jég, mint eddig. Mint eddig valaha is - vagyis amióta ember él a Földön. Mi több, kiszámították, hogy az utóbbi ötvenmillió évben soha még nem volt ennyire kevés jég az északi sarkvidéken! Ez elsőnek a hajó kapitányát lepte meg. Ő ugyanis az elmúlt évtizedekben legalább tízszer hozott tudósokat erre a tájra, de az még sohasem fordult elő, hogy ennyire megközelíthette volna hajójával a sarkot! Hiszen az régebben is csak szánnal vagy repülőgéppel, esetleg gyalog volt megközelíthető. Több száz kilométerre a Föld északi sarkától már jégre léptek a kutatók, és jégen haladtak előre. Amikor pedig repülőn közeledtek e képzeletbeli ponthoz, akkor is csak végtelennek tetsző jégmezőket láttak maguk alatt. Ezzel szemben 2000 nyarán ezek a jégmezők már nagyobbrészt nem voltak sehol. Ahol megmaradt a jég, ott is olyan vékonyra olvadt, hogy a napfény akadálytalanul áthatolt rajta. Viszont ezúttal majdhogynem egészen a sarkig el lehetett hajózni! A kutatók a régi méréseket egybevetették mostani eredményeikkel, és elszörnyedtek. A különféle elmés műszerek azt mutatták, hogy az alattuk lévő jégmező negyven százalékkal vékonyabb, mint a valaha mért legvékonyabb. Az orosz jégtörőnek alig akadt dolga - ugyanis az Északi-sark felé haladva egyre ritkábban talált törni való jeget. Olykor sok tíz mérföldön keresztül szabad vizeken hajóztak a kutatók. Ez a legdrámaibb és szemmel látható jele annak, hogy a Föld légköre felmelegszik. Méghozzá sokkal gyorsabban, mint ahogyan azt eddig a legpesszimistább kutatók feltételezték. Más dolog az ilyesmit műholdas felvételeken látni, és más ott a helyszínen. Azt jó ideje tudhatjuk, hogy a sarki jegek (mert a Déli-sark környékén, az Antarktiszon is ez a helyzet, bár ott nem ennyire látható, hisz az sokkal nagyobb jégvidék, valóságos hetedik kontinens) fogyatkoznak, a jéghatár visszavonul. Csökken a felülete. Ugyanezt figyelték meg Kanadában és Alaszkában is. Az a határ, amit a tudósok az örök hó vonalának neveznek, évről évre északabbra csúszik vissza. Vagyis egyre nagyobb az a terület, amit az emberek mezőgazdaságilag művelhetnének, hiszen az örök hó és jég mintegy "menekül" észak felé. Ám ennek mégsem lehet örülni. Hogy emiatt milyen katasztrófa fenyegeti az emberiséget, arról a jövő héten írunk majd bővebben. A múlt héten arról írtunk, hogy 2000-ben az Északi-sarkra látogató kutatók döbbenten látták, milyen kevés ott a jég. Különösen nyáron. Mert a téli időszakban, amikor földünk északi félgömbjén erősen csökken a hőmérséklet, ez a jégtakaró természetesen ismét megnő. De már nem annyira, mint eddig! Az utóbbi 50 millió évben sohasem volt olyan kicsi a jégtakaró, mint 2000 nyarán. És a tudósok egybehangzó véleménye szerint a jég 2001 nyarán megint kisebb lesz, mint egy évvel korábban. És a folyamat most már biztosan megállíthatatlan lesz - ki tudja, még hány éven vagy évtizeden keresztül. Hiszen az emberiség eddig semmit vagy nagyon keveset tett azért, hogy a Föld légburkában létrejövő üvegházhatást csökkentse. Az ipari termelés megváltoztatja a földi légkör összetevőit, és ennek következtében nem távozik el az űrbe az ide érkező napenergia tekintélyes része, hanem felgyűlik e burkolatban, és emeli a hőmérsékletet. Akár egy zárt üvegházban, amely szintén efféle mesterséges energiacsapda. Csakhogy amíg a kerti üvegházat szándékosan hozzuk létre, és ott az ember számára kedvező folyamatok zajlanak le, addig a Föld akaratlan átalakítása gigantikus kozmikus "üvegházzá" bizony nagyon káros lehet. E károk egyikét éppen a sarkok jégpáncélján mérhetjük le. Azokon a jégmezőkön, amelyek mára katasztrofálisan megfogyatkoztak. Nyári időszakban sok ezer négyzetkilométeres területen elvékonyodik a jég, és ezáltal az ott élő állatok nehéz körülmények közé kerülnek. Már most megfigyelhető, hogy a jegesmedvék - amelyek csak az Északi-sarkvidéken, az Arktikán élnek! - testtömege kisebb, mint korábban. Mert kevesebb táplálékhoz jutnak, és satnyulnak. A kényszerű diéta - vagy inkább rendszeres éhezés? - annak tulajdonítható, hogy zsugorodnak a vadászmezők, a vékonyabb jégen kevesebb zsákmányra lelnek. És csökken az életterük is. Az észak-sarki rozmárok egyre kevesebb kölyköt hoznak a világra. És mindez még csak a folyamat kezdete. Nem kell ahhoz pesszimistának lenni, hogy az ember megjósolja: egyre több állat tűnik majd el. A természet mintha előre látná, hogy csökkennek a vadászterületek, tehát amennyire képes rá, csökkenti a természetes szaporulatot. Az éhező állatok kevesebb egészséges utódot hoznak erre a világra. De mit is várhatunk el akkor, ha éppen a nyári időszakban - amikor az utódok születnek és felnőnek - fogy el talpuk alól az élettér, a jégmező? A tudósok az Északi-sarkon most a komor jégmezők helyett nagy, szabad vízfelületeket és sirályokat láttak. A nyári időszakban - véleményezték a dolgot - ötven év múlva már egyáltalán nem lesz jég! Vagyis a térképeinket is át kell rajzolnunk. 2050 körül az Északi-sark tavasztól őszig jégmentes, bár hűvös tenger lesz. Olyan nyílt tenger, ahol nyoma sem lesz jégnek, hónak. Jég csak a téli időszakban lesz, akkor sem annyi, mint eddig. A tudósok azonban még ennél is kellemetlenebb hírekkel és jóslatokkal tértek vissza erről az expedícióról. Erről a következő héten számolunk be. A kutatók 2000 nyarán szinte akadálytalanul jutottak el hajójukkal az Északi-sarkra. A földi klíma felmelegedése miatt nyaranta egyre kisebbek a sarki jégmezők. Volt már egy ilyen időszak - mondják a kutatók. Majdnem pontosan 55 millió évvel ezelőtt. Akkor egy eocénkori felmelegedés következtében - amit tehát nem az ember okozott a civilizáció ipari termékeivel, hanem természetes okok miatt következett be! - már hasonló helyzet alakult ki a Földön. Akkor is elolvadtak a sarki jegek. De akkor a Föld hőmérséklete amúgy is sokkal melegebb volt a jelenleginél. Sok jel mutat arra, hogy a globális felmelegedés valamilyen érthetetlen - legalábbis eddig meg nem magyarázott - okból a sarkvidékeken sokkal gyorsabban halad előre, nagyobb mértékű, mint a bolygó egyéb pontjain, tájain. Mi több, felületes mérések szerint háromszor-négyszer gyorsabban következik be ott, mint másutt. A bolygónkra jellemző északi "jégsapka" olyan gyorsan olvad, hogy pár évtized múlva nyaranta nyoma sem lesz. Egy amerikai kutató, aki szintén az orosz jégtörő utasa volt, döbbenten állította később: még sohasem fordult elő, hogy sarkutazók hajóval észak felé haladva elhagyhatták volna a 90-ik fokot, és még mindig nem láttak volna jeget. Ha a folyamat folytatódik, semmi nem állíthatja meg a sarki jegek nagy fokú olvadását. De mi lesz a fölösleges vízzel? Ami most azokban a hatalmas, sok millió négyzetkilométeres jégtömbökben összesűrítve található, olvadás után nyilván szétfolyik a tengerekben. Vagyis emeli azok szintjét. Előállhat egy olyan időszak, amikor a Föld felszíne gyökeresen megváltozik. És hisszük, vagy sem - erre még talán a mi életünkben sor kerülhet! Nem titok, hogy a földtörténeti eocén korszakban, vagyis az említett 50-55 millió évvel ezelőtti időben a Föld klimatikus viszonyai, és ezért tájai is egészen másképpen néztek ki, mint manapság. Ott, ahol ma sarki jégmezők vannak vagy éppenséggel Kanada szinte örökké hideg, havas tájai - valaha trópusi erdők tenyésztek. és szinte forró volt az éghajlat. Akkoriban a sarki jég nem létezett, vagy legfeljebb csak a téli időszakban. Nyilvánvalóan magasabb volt a világóceánok vízszintje is. Ez a kor elmúlott, és amióta az ember él a Földön, vagyis tudatosan figyeli bolygóját, mindenki természetesnek, öröknek tartja a mai tengerszintet, a mai tájakat és klimatikus övezeteket. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mi létezésünk a Föld létezéséhez képest időarányosan nézve még szinte nulla - vagyis túl későn érkeztünk erre a tájra, így annak igazi változásait semmiképpen sem vehettük szemügyre. Itt évmilliókról, sőt tíz- és százmillió évekről van szó, mi pedig alig három-ötezer éve figyeljük tudatosan kozmikus lakóhelyünket. Az viszont biztos: ha a sarki jegek elolvadnak, a világtengerek szintje megemelkedik, és ez bizony majdnem pusztulással fenyegeti a jelenlegi civilizáció hordozóit: az embereket és szervezeteiket, intézményeiket. A jövő héten megvizsgáljuk, mekkora lehet majd a pusztulás. A hőmérsékleti bajokat manapság kizárólag az ember okozza. Nem tudunk olyan természeti tényezőről, amely az utóbbi száz évben egy Celsius-fokkal emelte volna a bolygó felszíni hőmérsékletét. Mi, emberek pontosan ezt tettük. És a folyamatnak még egyáltalán nincs vége. Az sem lehet véletlen, hogy a huszadik század tíz legforróbb nyara az utolsó húsz évben következett be. Vagyis változik az éghajlatunk, és a változások káros irányba mutatnak. A földi civilizációk a tengerpartokon alakultak ki először, és ma is a legtöbb iparilag fejlett ország aránylag lapos partok mellett helyezkedik el. Ha a sarkok jégtömege elolvad (és nemcsak az Északi-, hanem a kontinensnyi kiterjedésű, elképzelhetetlen vízmennyiséget tartalmazó Déli-sark vidékére, az Antarktiszra is gondolnunk kell! ) -, akkor a világtengerek szintje egyes vélemények szerint ugyan csak öt, mások szerint 15-20 méterrel emelkedik meg! Legalábbis nyáron, mert télen a víz egy része a sarkokon ismét összefagy. Ez végül is azt eredményezné, hogy a világóceánokon a vízszint "pulzálni", vagyis rendszeres időközönként emelkedni és csökkenni fog. Tehát gigantikus, globális méretű, évente kétszer jelentkező apály és dagály teszi majd szinte lehetetlenné a kikötök használatát. Igen, a kikötők... és környékük! Ha egyetlen nap alatt következne be ez az olvadás (ami szerencsére nem lehetséges), akkor használhatatlanná válnának a kikötői berendezések, gépsorok, épületek, raktárak, mólók... Ha a vízszint lassan emelkedik, a kikötőket is lehetne "emelni" - de ez nem lehet megoldás a környező, alacsonyan fekvő tájak esetében. Azok egyszerűen víz alá kerülnének. Vagyis csökkenni fog számos ország fizikai területe, a kontinensek körvonalai megváltoznak, kevesebb lesz a Földön a szárazföld és több a tengerek felülete. Víz alá kerül majd számos észak amerikai és közép-amerikai táj a partokkal és kikötőkkel, tengerparti városokkal együtt. Európában csak mi, a kontinens közepén élők maradunk meg eredeti területünkön, de például Hollandia szinte teljes egészében víz alá kerül. Ha pedig a francia, belga, portugál partokat is hatalmas gátak védelmezik, akkor elvesznek a mai szép tengerparti tájak. Mindenütt mérhetetlenül hatalmas és csúnya, otromba betongátak jelzik majd a kontinensek széleit. Csak a magas partok maradnak meg mai szépségükben, de azok körvonalai is megváltoznak. Nagy bajba kerülnek az olyan szigetországok, mint Japán vagy Indonézia, és problémák lesznek a kelet-afrikai partokon is. A Földközi-tenger vidéke teljes mértékben megváltozik - nemcsak a térképeken, de a melegebb klíma miatt a lakosság egy része is foglalkozást változtat. A parton élők mindenütt kénytelenek lesznek elköltözni, a kikötőket magasabb helyeken építik fel. Ma még nehéz elképzelnünk, hogy a klímaváltozás milyen nagy mértékben nyomja rá bélyegét a Föld életére. Pedig már most el kellene gondolkoznunk azon, hogyan lehetne megakadályozni a klímakatasztrófát, amely egyelőre zavartalanul közeledik hozzánk.