Nemere István: Mary, az "élőlátó" (Tvr-hét 1996/36) Montrealban él egy jósnő, akinek tömegesen hisznek az emberek. A kanadaiak nagy része feltétlenül tiszteli, mert Mary nemcsak a halottakkal társalog, hanem a jövőről is beszél a hozzá forduló idegeneknek. A hírek szerint néhány quebeci politikus is meg szokott fordulni nála, bár a politika nem igazán Mary területe. De ha megkérdezik, e témában is válaszol, hiszen beletartozik tudásába, képességébe. A legutóbbi választások előtt például világosan közölte, hányan szavaznak majd a francia anyanyelvű tartomány elszakadására, és az sem volt előtte titok, hányan ellene. És ahogyan Mary előre megmondta, a francia ajkúaknak valóban nem sikerült Quebec tartományt elszakítaniok Kanadától. Az utóbbi hónapokban azonban szenzációsabb eset izgatja a közvéleményt. Mary asszonyt kétségbeesett család kereste fel. Ha igazi halottlátó, akkor mondja meg - kérlelték -, hogy mi történt a hetekkel korábban eltűnt Claude-dal? Claude T. egy kis sportrepülőgép pilótája volt. Olyan cégeknek vállalt postamunkát, amelyek a magas északon dolgoztak. Bányászok, olajkutatók vették igénybe az élelmes pilóta szolgáltatásait. Claude egyik nap elrepült északra az olajkutató cég postájával; a minden településtől több száz kilométerre, nagyon mostoha körülmények között dolgozó munkások leveleit és a cég küldeményeit vitte. Minden baj nélkül leszállt az olajfúró telep mellett, átadta a postát, ismét felszállt és úgy hitte, meg sem áll Montrealig. Ám oda sohasem érkezett meg. Segítséget nem kért rádión, és a keresésére indított gépek sem találtak rá. A környéken nagy hóvihar dühöngött, majdnem egy teljes héten át... Mary, a jósnő és halottlátó magába szállt. Összekapcsolódott azzal a láthatatlan, helyhez nem köthető információs központtal, ahonnan általában híreit meríti, ha halottakról van szó. Szerinte ugyanis valahol mindenkiről minden hír fennmarad, akkor is, ha közben eltávozott ebből az árnyékvilágból. Most azonban hiába keresgélt az "adatok" között. Így hát becsületesen közölte a családdal: halottat nem lát, tehát a pilótának életben kell lennie. Erősen koncentrálva azt is megmondta, körülbelül merre lehet most. Térképen is megmutatta. "Egészségesnek látszik, de sántít a bal lábára, és nagyon furcsa az arca...!" - tette még hozzá. A család és a barátok több gépet béreltek, és kereső expedíciót küldtek a jelzett vidékre, ahol akkor már véget ért a hóvihar. Viszonylag jó idő volt, csak éppen méteres hó fedett mindent... A keresés nem volt eredménytelen! Nyolc nappal később az egyik gép pilótája észrevett a hómezőn egy embert, aki a befagyott tó partján integetett. A mentőexpedíció így lelt rá Claude T.-re; a férfi valóban sántított a bal lábára, arcán pedig fagyási sérülések voltak. Pontosan úgy, ahogyan a jósnő megmondta... Claude T. motorhiba miatt volt kénytelen leszállni a hóviharban; a rádiója akkor már nem működött. Feltehetően a szárnyak eljegesedése okozta a balesetet; gépe irányíthatatlanná vált. Leszállás közben sziklának ütkozött és Claude kiesett a gépből. Szerencsére több méter vastag hórétegre zuhant, így csak a lába sérült meg. Olyan sűrűn esett a hó, hogy reggelre a gép roncsait is eltemette, ezért nem találtak rá. Ő csak napok múlva nyerte vissza az eszméletét annyira, hogy kiásta magát a hó alól és nehézkesen elindult. Úgy tudta, folyónak kell lennie valahol a közelben. Csakhogy az még legalább hatvan kilométerre volt a baleset helyszínétől, és Claude-nak sem térképe, sem iránytűje nem volt. Találomra vándorolt, étlen-szomjan, közben a nagy hidegben megfagyott az arca. A család nagyon hálás volt Marynek. Hiszen ha a jósnő azt mondja, halottként látja a férfit, a keresésére már nem indítanak újabb gépet, és akkor Claude T. menthetetlenül odavész. A pilóta különben személyesen is köszönetet mondott - a "halottlátó" mintájára attól kezdve "élőlátónak" is nevezett - Marynek, amikor az asszony, a család unszolására, felkereste Claude-ot a kórházban.