Poul Anderson - A mártír
- Végül is csak sikerült - mondta Medina. - Az emberek foglyul ejtették az isteneket.
- Vagy a páviánok az embereket - vetette közbe Narden. Medina megrándította a vállát.
- Válasszon nyugodtan olyan hasonlatot, amilyet csak akar, őrnagy. Csak arra vigyázzon, hogy ne vegye túl komolyan. A cibarraiak sokkal hosszabb ideje léteznek, mint mi; több idejük volt rá, hogy tudásra tegyenek szert, vagy - talán nagyobb agyuk fejlődjön ki. És akkor mi van?
Kifejezéstelen arcán megjelent valamilyen érzelem, de hogy milyen, azt Narden nem tudta volna megmondani. Medina kézbe vett egy szivart és gesztikulálni kezdett vele az íróasztal fölött.
- Ez még nem teszi őket természetfölötti lényekké - magyarázta tovább. - Mindig is gyanítottam, hogy az intelligencia szükséges, de túlbecsült tulajdonság. A páviánoknak sikerült már embert ölni a múltban, most pedig az emberek elfogtak egy fél tucat cibarrait.
Narden megmozdult a székén. Az iroda kopár volt és fénnyel teli, az egyhangúságát csak az Anyacsászárnő arcképe törte meg, melyet a szabályzat szerint kí kellett tenni, és a Föld térképe. A térkép eredetije számtalan fényévre volt innen; a térkép árulta el egyedül, hogy abba a kemény ötvözetbe, amelyből Wang K'ung Medina vezérezredes készült, belekeveredett valahogy egy szemernyi emberi érzés is.
- A páviánok már kihaltak - mutatott rá Narden.
- Mert sose tanulták meg, hogyan kell fegyvereket készíteni vágott vissza a másik férfi. - Néhány nemzedék múlva mi is kihalunk, ha nem jövünk rá, hogyan kerekedjünk fölül Cibarrán.
- Én ezt nem hiszem, uram. Soha nem fenyegettek meg minket és senki mást sem. Amit eddig megtudtunk róluk az otthoni meg a más bolygókon végzett tevékenységük alapján az mind arra utal, hogy jóindualatúak, segítőkészek, úgy jönnek hozzánk mint tanítók és... - Narden hangja lehalkult, aztán elhallgatott. .
- Igen - szúrta közbe Medina. - Spirituális tanok, a lélek fe;lődése, egyfajta szuperbuddhizmus, de karma nélkül. Plusz némi csillagászattal, fizikával, általános biológiával kapcsolatos információ. Itt-ott gyakorlati segítség, mint a Yosev bolygón a Ta-Tao gát megépítése. De kaptunk bármilyen tanítást a pszítevékenységekkel kapcsolatban'? Bármilyen célzást, hogy hogyan fejlesszük ki saját látens képességeinket, vagy akár annak. bizonyítékát, hogy van-e a fajtánknak efféle képessége, és ha van, milyen mértékig lehet rá építeni`? Ha tényleg érdekelné őket, hogy mi lesz velünk, akkor nem tudnák ölbe tett kézzel nézni, hogy kétségbeesetten kutatunk valami olyasmi után, amiről ők már régen mindent tudnak. De soha egy szót sem ejtettek róla. Ötven évnyi kapcsolat, ötven év, amíg figyeltük őket. ahogy telepatikus kapcsolatba lépnek egymással és több fényévnyi messzeségbe teleportálnak dolgokat, és soha, egyetlen világos választ nem kaptunk, ha erről a témáról tettünk fel kérdéseket. Ugyanaz az üres mosoly és elterelik a szót. Ha meg nagyona erősködünk, akkor hallgatnak. Minden emberek Istene, hogy tudnak ezek hallgatni!
- Talán nekünk magunknak kell ezekre a dolgokra rájönnünk - kockáztatta meg Narden. - Talán a pszí-erők különbözőképp működnek más-más fajoknál, vagy egyszerűen nem tánithatók. vagy...
- Ezt miért nem mondják meg nekünk? - robbant ki Medina. - Ha alaposan elemezzük a viselkedésüket, akkor csak azt mondhatom, hogy igyekszenek elterelni a figyelmünket. Húsz. évvel ezelőtt a Marjanon Elberg a Dunne-effektust tanulmányozta. Nagyon ígéretes eredményeket kapott. Megmutatta őket egy cibarrainak, aki véletlenül épp ott volt ugyanazon a bolygón. A cibarrai mondott valamit a rezonanciákról, bemutatot! egy addig ismeretlen elektromos jelenséget... a többit maga is tudja. Elberg az élete hátralevő részét azzal töltötte, hogy az elektronhullámok rezonanciájával foglalkozott. Egészen különleges eredményekre jutott, de szigorúan csak a fizika területén belül. Az eredeti pszionikai kutatási eredményei azóta is ott porosodnak. Vagy száz hasonló esetről tudnék még beszámolni. Évek óta gyűjtöm őket. Teljesen összefüggő képet alkotnak. A cibaraiak nem hajlandóak semmiféle pszionikai jnformációval szolgálni, és a legtöbb "elméleti segítség", amit kapunk tőlük, csak arra szolgál, hogy hamis nyomra vezessen minket. - Medina az asztalra csapott. - A saját független kutatásaink arra jók voltak, hogy rájöjjünk, felmérhetetlen jelentőségűek a telepátiával és egyéb pszionikai képességekkel kapcsolatos jelenségek. És a cibarraiak mégis megpróbálnak minket visszatartani a felfedezésétől. Hát baráti viselkedés ez'?
Narden megnedvesítette az ajkát.
- Talán nem tudnak bennünk megbízni. Az is ezt mutatja, ahogy a jelen esetben viselkedtünk.
Medina állkapcsa megkeményedett.
- Önként jelentkezett a feladatra, őrnagy. Most már túl késő visszatáncolni.
Narden érezte, hogy elvörösödik. Köpcös, szőke fiatalember volt, mint a Tau Ceti II számtalan polgára, és orosz akcentussal beszélte a földi nyelvet. A Birodalmi Űrhajósszolgálat tudományos testületének fekete-ezüst uníformisa feszült rajta, de a gondolkodása még mindig provinciális volt. - Én egy valószínűleg veszélyes, ám nagyon fontos küldetésre jelentkeztem, uram. Összesen ennyit tudtam.
Mcdina mosolygott, majd egy kis szünet után megszólalt:
- A feladat végrehajtásának során könnyen életünket veszthetjük-vagy az ép elménket. Ha pedig nemjárunk sikerrel, akkot a becsületünket is, mert ha kudarcot vallunk és a dolog kitudódik, a Birodalomnak ki kell tagadnia minket. Így hát megértheti, őrnagy, hogy nekem semmit sem jelent, ha agyon kell lőnöm egy munkatársam, amikor az vonakodik elvégezni a dolgát. Ha viszont sikerrel járunk - folytatta reszelős hangon -, akkor egy éjszaka alatt egymillió évnyi fejlődést ugrunk át. Az emberek ennél kisebb tétért is vállaltak már jóval nagyobb kockázatot. Tanulni fogunk a foglyainktól. Ha lehet, akkor finoman, de ha nem megy, akkor sejtenként szedjük szét őket. Most menjen, beszéljen velük és kezdjen dolgozni!
Baris Narden tisztelgett és kiment az irodából.
A folyosó még sterilebb, még kihaltabb volt; fehér alagút, ahol csak a csizmája sarka csattogott, és a bezárt ajtók
mögül duruzsolás szűrödött ki. Néha-néha elhaladt egy másik ember mellett, de egyikük sem szólt. Túlságosan nagy
volt a csend. Több fényévnyi csend, gondolta Narden - a barlangok felett, a durva bolygó vas- és sziklafelszíne felett, a
gleccsereken és hómezőkön túl, ami a megfagyott légkör volt, ott a millió csillag hideg csendje és ragyogása. A száz-
valahány ember közül talán egy tucat tudta ezen a bázison, hogy pontosan hol vannak, s milyen pályán kering ez a
naptalan bolygó. Olyan volt, mintha már mind halottak lennének. Eszébejutottak Novaja Mehta dombjai, az apja háza a
susogó fák alatt, és azon tűnődött, vajon miért is jött ide. Az ambíció, gondolta fáradtan; a Birodalom és a dicsőség
ígérete, mindenekelőtt pedig a tudásszomj. Így hát most megvolt a tudományos fokozata, a maga apró győzelmei a pszi
onikai kutatásban, és aztán részt vett a cibarraiak elrablásában, ami esetleg a megkínzásukkal és a megölésükkel
végződik. .. ez ám a karrier.
A kutatási terület bejáratánál az őrök minden különösebb felhajtás nélkül átengedték. Medinát nem érdekelték a belépők, ellenjegyzések és hasonló fontoskodások. A bejárat mögött ott a laboratóriumokból és irodákból álló hatalmas komplexum. Egy nyitott ajtajú szobában ott dolgozott Mohammed Kerintji. Mindenféle szerkentyű vette körül; a kijelzők villogtak, és szabálytalan időközönként berregők szólaltak meg idegtépő hangon.
Úgy tűnt, a kis fekete emberkét nem zavarja semmi. Ahogy Narden elhaladt mellette, felnézett, és odabólintott neki.
- Jó napot, őrnagy.
- Minden csendes, kapitány? - kérdezte automatikusan Narden.
- Csendesek és jól vannak - mondta Kerintji csillogó szemmel. - Nemcsak hogy a tigriseink szelídek, mint a bárányok, de megtudtam néhány új dolgot is.
- Igen? - lépett közelebb Narden.
- Bizony ám. Először is Medina vezérezredes alaptézise beigazolódott. A gyenge, véletlenszerűen kibocsátott hullámok, melyek a rájuk sugárzott energia segítségével elérik az idegrendszerüket, csakugyan jelentősen csökkentik a pszionikai képességeiket. Nem teleportáltak innen, engem se küldtek el a telekinetikus erejükkel sehová, nem csináltak semmit - kuncogta el magát Kerintji. - Ez nyilvánvaló, különben nem volnánk itt. Talán már a bolygó se volna meg. Az eddigi adatok azonban nem erősítik meg az ezredesnek azt a feltevését, hogy a pszienergia a közönséges agyhullámok mintájára keletkezik az agyban.
- Miért nem'? - Narden érezte, hogy mégis csak feltámad benne az érdeklődés. Az előzetes laboratóriumi vizsgálatok alátámasztották a feltevést.
- Nézze ezeket a mérőműszereket. Varázsvesszőszerűen vannak felfüggesztve. Energiára van szükség, hogy a mutatókat a rugók ellenében kimozdítsa. És a mutatók mozognak is, pontosan akkor, mikor a másik műszer elindítja az alanyok felé a véletlenszerűen generált hullámokat. Mi több, a rugók ellen kifejtett erő azt mutatja, hogy az túlságosan sok energia ahhoz hogy bármilyen idegrendszer is magában hordhatná. Kiégnének a neuronok. Így tehát a hullámgenerátor nem azzal teszi tehetetlenné a cibarraiakat, hogy elnyomja pszionikus jelzéseiket hanem csak azt teszi lehetetlenné, hogy azokat ellenőrizni tudják. Az is ésszerű következtetésnek tűnik, hogy az energia nem közvetlenül az idegrendszerből jön, az csak a modulátor
szerepét tölti be. Narden bólintott.
- A saját kutatásaim arra a következtetésre vezettek, hogy talán a test egésze lehet a generátor - mondta -, noha soha nem volt elég adatom ahhoz, hogy a hipotézist alá tudjam támasztani.
- Most majd lesz - jósolta Kerintji. - Használhatunk kalorimetrikus számításokat. Lemérünk minden egységnyi energiát, ami átmegy a cibarrai organizmuson. Ha a kimenő teljesítmény, beleértve a pszionikai teljesítményt is, nagyobb, mint a bemenő, tudni fogjuk, hogy a pszí-erők használata valami külső, feltehetőleg kozmikus forrás megcsapolásával jár együtt.
- Ezek nagyon finom mérések - intette Narden. - A saját laboromban voltam kénytelen rájönni, mennyire!
- Maga embereket használt, és nagyon kellett rájuk vigyáznia. Amellett az emberi teljesítmény ezen a téren gyenge, szabálytalan és esetleges. De nézze! - fordított el Kerintji egy tárcsát. A műszer egyik mutatója vadul kilengett. - Most megnégyszereztem a hullámgenerátor kibocsátását, és a pszí-kibocsátás ötvenszeresére növekedett! Mintha csak tűt szúrnánk valakibe, és figyelnénk, ahogy felugrik.
Narden, kissé undorodva, elhagyta a helyiséget.
A börtöncella bejárata előtt újabb két őr állt. Az ajtó légmentes űrzsilippel volt felszerelve, a külső ajtó becsukódott, mielőtt a belső kinyílt volna. Narden azon tűnődött, vajon van-e ennek valami haszna azon túl, hogy az emberek félelemérzetét csökkenti. A mögötte fekvő szobák tágasak és kényelmesek voltak. És vajon ennek volt- e valami jelentősége azon kívül, hogy az emberek lelküsmeretét megnyugtatta egy kicsit?
A két cibarrai a díványon ült. Nem álltak fel; a civilizációjuk nagyon gazdag volt szertartásokban, de ezek csaknem kizárólag mentális síkon zajlottak. Nagy, ámbraszínű szemük volt, fodros szélű orrlyukaik; ahogy ránéztek, Nardenbe megint belehasított az az érzés, milyen gyönyörűek. Kétlábú emlősök, a lábuk hosszú, ezért csaknem két méter magasak, a lábfejükön három karom, de törékeny, finom emberi kezük van; széles váll és mellkas, nagy, ovális fej, az arcuk finoman faragott, vékony. Rövid, szürke szőr fedi az egész testüket... szavak, alkalmatlanok arra, hogy leírják megjelenésük macskaszerű báját.
Az egyikük megszólalt, hűvös, zengő földi nyelven:
- Én most Alanainak nevezem magam. A társam neve Elth. - Baris Narden vagyok.
A férfi egyik lábáról a másikra állt. Alanai száján a mosoly lehető leghalványabb árnyalata jelent meg.
- Kérem, üljön le - mondta Elth. - Szeretne valami frissítőt? Úgy tájékoztattak, bármilyen táplálékot kaphatunk, csak csöngetnünk kell érte.
Narden talált magának egy széket és aggályosan leereszkedett a szélére.
- Nem, köszönöm. (Nem törhetek kenyeret véletek, jutott eszébe.) Jól vannak?
- Amennyire az várható volt, igen. - Alanai grimasza mestermű volt a maga nemében. Narden emlékezett arra az elméletre, amelyet valamelyik xenológus állított fel, nevezetesen hogy a cibarrai "telepátia" részben a gesztusokon és az arckifejezésen alapul. Az elmélet hihető volt; egy olyan fajnál, ahol minden
egyes személy kifejleszt egy általa beszélt nyelvváltozatot, amellyel kifejezheti a számára fontos árnyalatokat és cserébe megtanulja a barátai nyelvhasználatát, ez nagyon is lehetséges lett volna. De azt a tapasztalati tényt nem magyarázta meg hogy a cibarraiak mindenféle felszerelés nélkül képesek voltak több fényévnyi távolságot megtenni vagy egymástól ilyen távolságra kommunikálni a másikkal.
- Remélem - préselte ki magából Narden a szavakat -, őszintén remélem, hogy a körülmények nem okoznak a szükségesnél több kellemetlenséget.
- Az idegi energia mezejében keltett zavar? Igen is, nem is mondta Elth. - A testi fájdalmat képesek vagyunk leblokkolni és megelőzzük a károsodásokat. De ami az érzékelésto való megfosztottságunkat illeti... Képzelje el, hogy egyszerre megvakul és megsüketül.
Eltha hangjának tónusa gyengéd volt és udvarias.
- Attól félek, ez feltétlenül szükséges - motyogta Narden.
- Hogy ne menekülhessünk el, ne hívhassunk segítséget, vagy ne keresztezzük a terveiket egyéb módon? Ez mindenesetre biztosítva van. - Alanai kinyúlt egy kristálytetejű kávézóasztalka felé, amelyen egy sakk-készlet állt, és játszani kezdett önmaga ellen. Gyors játszma volt és döntetlenre végződött. Akár működött a gondolataikat megzavaró készülék, akár nem, a cibarraiak megőrizték az uralmat saját testük és elméjük fölött, és ezt olyan mesterfokon művelték, amilyenről az emberek álmodni se mertek.
- Kíváncsi lennék, hogyan szervezték meg az elrablásunkat mondta Elth egy leheletnyit rosszindulatúan. - Több lehetőséget is fontolóra vettem már.
- Nos... - Narden habozott. A pokolba Medinával.
-Tudtuk, hogy a maguk bolygójáról küldöttség utazik az ÚjMarsra - illetve arra a világra, amit mi Új-Marsnak hívunk. A helyi törzsek egyike kérte az önök segítségét a szokásos csatornákon, vagyis csillagközi kereskedőhajókon át, hogy segítsenek szebbé és értelmesebbé tenni a kultúrájukat. Sok bolygót láttunk már, ahol önök hasonló feladatot végeztek el, és számítottunk rá, hogy nem tudnak ellenállni egy ilyen felkérésnek, még ha az kívül is esik a szokásos területükön. A pszichotechnikusaink éveket töltöttek el azzal, hogy rávegyék annak a törzsnek a főnökeit erre a kérésre.
Elth elnevette magát. Narden kapkodva beszélt tovább.
- Azt a keveset használtuk ki, amit a pszíről eddig megtudtunk: hogy vannak bizonyos korlátai. Önök valószínűleg képesek az egész univerzum területén kommunikálni másokkal...
- Vannak más, ősi fajok más galaxisokban - helyeselt Alanai. Egy harmadik cibarrai tűnt fel az ajtóban.
- Csak egyetlen és teljes intelligens galaxis létezik - mondta nagyon lassan. - És mi olyanok vagyunk ehhez képest, mint a gyerekek.
- És nem hiszik, hogy esetleg mi is... - Narden a mondat közepén elhallgatott. - A távolság nem zavarja a telepatikus üzeneteket, de a zaj esetleg igen. Ha nincsenek konkrétan ráhangolódva egy másik lényre, aki akár több parszeknyire is lehet, akkor csak több milliárd élőlény elméje által kibocsátott zsongást érzékelnek a rengeteg bolygóról, ami az űrben kering. Ezt pedig automatikusan kizárják a gondolataikból. Így hát úgy gondoltuk, nem fognak értesülni a tervünkről. Végül is az Uj-Mars a galaxisnak ebben a nyúlványában helyezkedik el, Cibarra pedig tőlünk húszezer fényévnyire van a középpontja felé. Aztán amikor a delegációjuk megérkezett, felkérték, hogy látogassa meg a Birodalom helyi ügyvivőjét. ő nem tudott semmiről - számára ez rutin udvariassági gesztus volt. Az emberrablók az ő házánál vártak, de nem ismerte őket, újoncok voltak. A kutatási eredményeink azt sugallták, hogy önök nem tudnak folyékonyan olvasni olyanok elméjében, akiknek a szociolingvisztikai hátterét nem ismerik. A fogalmi világa túlságosan különböző. Legalább egy kis ideig tanulmányozniuk kellene őt, kategorizálni a gondolkodását, mielőtt képesek lennének kapcsolatot teremteni vele. Így hát ezek az emberek bódító sugarakkal ártalmatlanná tették önöket, és eszméletlenségben tartották egészen addig, míg ide nem értek a bázisunkra.
Elth újra elnevette magát. - Ügyes!
- Ne engem dicsérjen - mondta Narden sietősen. - Nekem semmi közöm nem volt hozzá.
- Pedig úgy beszélt, mintha lenne - mondta Alanai.
- Tényleg? - Narden a helyére kapcsolt egy emlékfoszlányt. - Igen. Azt mondtam, "mi", ugye? Többes szám első személy. Talán valami... közösségfogalomban gondolkodtam. Engem csak az utolsó pillanatban vontak bele, már az önök foglyul ejtése után. És... minket nem önző okok vezérelnek, tudják.
- Akkor mi? - kérdezte Alanai, de olyan lágyan, mintha már tudná a választ. És a többi cibarrai ugyanolyan mozdulatlanná merevedett, mint ő.
- Nem váltságdíjért, vagy bármi ilyesmiért, ami eszükbe juthatott, csak... csak a népünk számára szükséges dolgok... - dadogta Narden. - Már ötven éve... a birodalmi hajók, miközben a galaxis közepe felé haladtak, találkoztak az önök fajával néhány ottani bolygón. Azóta pedig csak szórványosan, de arra elég volt ez is, hogy felfogjuk a helyzetet. Az önök otthona, az eredeti világa sokkal idősebb, mint a miénk...
- Az volt - helyesbített Alanai. - Az Elveszett egy korai Kettes Populációjú csillag bolygója volt, így tehát fémekben szegény. Gyakorlatilag korok teltek el a neolitikus technika égöve alatt, ez talán segítette a mi különleges mentális beállítottságunk kifejlődését. A fizika és a természettudományok kerámiákat használtak, műanyagokat, savval töltött vezetőket, és rendszerint csak kutatási célokra alkalmazták őket. Aztán a napunk végső túlhevülése arra kényszerített, hogy elhagyjuk az otthonunkat. Ennek már sokezer éve, mégis bizonyos értelemben még mi is ismerjük az Elveszettet és atyáinkkal együtt gyászoljuk...
Elth figyelmeztetőleg Alanai csuklójára tette a kezét. Úgy tűnt, mintha Alanai álomból ébredne fel.
- Oa, Anna - mormolta.
- Igen - mondta Narden. - Ezt mind tudom. Azt is tudom legalábbis bizonyos tekintetben tisztában vagyok vele - hogyan tudhattak erről. De persze a mi tudásunk nagyon kezdetleges.
- A fizikai tudást nem lehet nagyobb mértékben asszimilálni és elsajátítani, mint ahogy azt már magunk is létre tudjuk hozni -jegyezte meg a többi cibarrai közül egy. Most már négyen álltak az ajtóban. Narden megvonta a vállát és azt mondta:
- Talán. De ezzel kapcsolatban nincsenek is rossz érzéseink. Ami a fizikát illeti, teljességgel képesek vagyunk arra, hogy el sajátítsuk, amire szükségünk van. Nincs is okunk arra, hogy azt higgyük, annyival előbbre járnának nálunk a fizika bármelyik $zakágában. Talán olyan is van, amiben mögöttünk maradnak, mert a maguk civilizációját sosem érdekelte a dolog, például a robotika. Egy véges világegyetemben amúgyis behatárolt maga a fizika is. Ami elkeserít minket, az az, hogy önök igyekeznek eltitkolni az alapvető tudás következő fázisát - még a saját kutatásainkat is igyekeznek minél jobban hátráltatni ezen a területen.
Elth szólalt meg, és a hangja most éles volt, mint a kés:
- Azért fogtak el, mert azt remélték, hogy majd tudunk maguknak valamit tanítani a valóságnak arról az ágáról,amit maguk pszionikának hívnak. Vagy pedig, ha mi nem vagyunk hajlandóak megosztani a tudásunkat - és nem vagyunk hajlandóak -, akkor úgy gyűjtenek majd adatokat, hogy tanulmányoznak bennünket.
Narden nyelt egyet. - Igen.
Most Alanai kezdett beszélni; nem volt gőgös a hangja (és vajon könnyek homályosították el a szemét?).
- A cibarrai filozófusok már akkor foglalkoztak ezekkel a fogalmakkal, mikor a Föld még csak kozmikus por alakjában létezett. Valóban azt hiszik, hogy azért vonakodunk bármit is elárulni, mert önzők vagyunk?
- Nem - mondta Narden konokul. - De az én népem... mi nem az a fajta vagyunk, amely képes azt elfogadni, hogy "ezt a papa jobban tudja". Mi mindig a magunk útját jártuk. Vadállatok és jégmezők és a fizikai világegyetem és önmagunk ellenére is. És most az istenek ellenére is, ha kell.
Elth lassan, bánatosan megrázta a fejét.
- Én magam is ugyanolyan véges vagyok, mint maguk. Bizonyos tekintetben talán még inkább. Nem hiszem, hogy elég bátor lennék ahhoz, hogy tovább éljek, ha én is... - hirtelen elharapta a szót .
- Meg kell tennünk - mondta Narden. Felállt a székről. - Bocsássanak meg nekünk.
- Nincs mit megbocsátani - mondta Alanai. - Nem tehetnek róla. Fiatalok még, nyersek és annyira mohón vágynak az életre! Ó - suttogta -, milyen éhesen vágynak rá!
- És mégis hagyják, hogy félig állatokként éljük le az életünket, mikor a mi lelkünk is végigszáguldhatna az űrön?
Narden végignézett a,komoly, különös arcokon. Ökölbe szorította a kezét és azt mondta:
- A saját érdekükben kérem, segítsenek nekem. Nem szeretném erőszakkal kihasítani magukból, amit tudnak!
- Mi pedig a maguk érdekében hallgatni fogunk - mondta Alanai. - Ameddig csak tudunk.
Néhány héttel később Narden visszaemlékezett ezekre a szavakra, és felsóhajtott.
- Hiába igyekszünk.
Medina még erősebben odaplántálta magát a székébe.
- Semmilyen fizikai ellenállást nem tanúsítottak - nyilatkoztatta ki.
- Ez nem is fizikális probléma - emlékeztette őt Kerintji. Medina volt annyira gyakorlatias, hogy hagyja a tudósait dolgozni, de végül mégiscsak azt kérte, nem hivatalos formában számoljanak be neki az eredményekről. A bázis többi részén a mesterséges barlangokban folyt tovább az élet, mérnökök dolgoztak a gépeken, melyek életben tartották az embereket katonák gyakorlatoztak és lézengtek és vágyakoztak haza, technikusok mérlegelték az adatokat és a statisztikai összegzéseket. Itt a központi irodában Narden végtelenül távol volt mindettől, inkább a foglyokkal érzett valami lelki rokonságot.
- Hát nem így van ezzel minden ember? - kérdezte magában. - A cibarraiak hallgatása nem tartja-e egész fajunkat, minden egyes embert bezárva a saját koponyájába?
De tudta, hogy a felháborodása semmi más, csak szavak, egyike a jelmondatoknak, amiket az emberek kitaláltak, hogy igazolják a kegyetlenségüket és ostobaságukat.
- Ha mi is belátnánk az egész világegyetemet és belelátnánk mások szívébe, mint a cibarraiak, akkor nem lenne szükségünk jelmondatokra - gondolta Narden. A gondolattól kihúzta magát egy kicsit. Ránézett a hatalmas íróasztal mögött ülő férfira, és azt mondta:
- Mivel nem hajlandóak együttműködni, eddig pusztán pszionikus erőgenerátorokként használtuk őket. Napokra visszave tett a munkában, mikor kidolgoztak valamilyen módszert, aminek a segítségével lefojtották a saját kimenő energiájukat. Azt hiszem, most már nagyjából értjük, hogy csinálták: interferencia jelenség magán az idegrendszeren belül. Pokoli fájdalmas lehet. De minket rendesen kizökkentett.
- És hogyan oldották meg? - érdeklődött Medina.
- Az egyiküket mesterségesen elaltattuk - mondta Kerintji. Akkor újra reagálni kezdett az idegrendszeri ingerekre. Tulajdonképpen rendezettebb és ellenőrizhetőbb reakciókat kaptunk, mint amikor öntudatánál volt, mert akkor képes volt rendszertelen energialökéseket kibocsátani, hogy megzavarja vele a műszereinket. Így hát egy hétig nyugtatóztuk. Utána a többiek felhagytak a szabotálással.
Narden emlékezett rá, hogyan feküdt Alanai méltóságától megfosztottan az infúziós állványok között, hogyan rázták a testét a gép által kibocsátott idegrendszeri impulzusok, olyannyira. hogy a végén le kellett szíjazni. Arra is emlékezett, milyen sovány volt már a cibarrai, mikor végül hagyták felébredni és visszatérni a börtönhelyiségekbe. És mégis keserűség nélkül nézett rájuk. Sőt, Narden visszagondolva úgy látta, hogy a sárga szemek mélyén szánalom csillogott.
- A részletek most nem érdekesek - mondta Medina. - Levontak valamiféle végkövetkeztetést?
- Négy hét múltán? - mordult fel Kerintji.
- Igen, igen, tisztában vagyok vele, hogy évtizedeket venne igénybe egy összefüggő pszí-elmélet kidolgozása. De kell hogy legyen valamilyen munkahipotézisük.
- Azért levontunk néhány következtetést is - mondta Narden. Gyorsan szólalt meg, hogy elűzze a szeme elől Alanai képét.
- Nos? - doboltak a vastag ujjak az íróasztalon.
- Először is megállapítottunk bizonyos dolgokat az ezekben a folyamatokban megjelenő energiával kapcsolatosan. Ez az energia soha nem sok, legalábbis mechanikai szempontból. De csúcsinger esetén bőven nagyobb annál, amennyi energiát az adott fizikai organizmus normális körülmények között leadhatna. Ez azt bizonyítja, hogy az energia külső eredetű. A "pszionikus lény", hogy így fejezzem ki magam, maga is belefektet egy kis mennyiségű energiát; valójában folyamatosan sugároz a pszionikai spektrumban egy meghatározott minimális szinten. De ami az anyagi tárgyakkal végzett munkát illeti, mint például a teleportáció vagy a telekinézis, abban nem úgy működik, mint egy generátor, inkább mint valamilyen elektromos vezető. Csak kölcsönveszi és modulálja a pszionikus energiát, ami már ott van.
- Mit ért azon, hogy "pszionikai spektrum" meg "pszionikus energia"? - kérdezte Medina.
Kerintji a vállát vonogatta.
- Megfelelő címke bizonyos típusú jelenségekre. Önmagában nem elektromágneses, termális vagy gravitációs, ám mégis átalakítható ilyen fizikai megjelenési formákká. Így például egy földi kutató néhány éve bebizonyította, hogy a poltergeist-jelenség úgy működik, hogy megváltoztatja a helyi gravitációs paramétereket.
- Akkor ezek szerint a fizikai energia is átalakítható pszionikusssá. A folyamat visszafelé is működik - tűnődött Medina. Narden bólintott. Eddig sem gondolta Medináról, hogy ostoba ember lenne, de most kifejezetten éles eszűnek mutatkozott. - Igen, uram. Úgy tűnik, hogy az a mechanizmus, amely a kétoldalú átalakítást lehetővé teszi, maga az élő szervezet. A legtöbb faj, beleértve az embereket is, nagyon gyenge átalakító készülék, és a folyamatot szinte egyáltalán nem képes az ellenőrzése alá vonni. A cibarraiak rendkívülien erős, érzékeny és összetett átalakítók. Bármit és ismételten megtehetnek a pszionikai erőkkel, amit csak akarnak, míg az e területen legügyesebb emberek is csak szórványosan képesek néhány egyszerű dologra.
- Azt hiszem, ezt már tudta azelőtt, hogy idejött volna - jegyezte meg Medina. - Most mit tudott meg?
- Mégis, mit vár négy hét alatt? - kérdezte Narden ugyanolyan idegesen, mint az előbb Kerintji. - Szerintem nagyon jó munkát végeztünk eddig is. Mivel ilyen erős pszionikus erőforrás áll a rendelkezésünkre, megerősíthettem néhány előfeltevésemet, ami eddig csak elmélet volt. Amellett, hogy az egyén nem saját maga gerjeszti az összes pszí-energiát kimutattam azt is, hogy az átadása legalább részben hullámok által történik. Sikerült ugyanis interferencia-jelenséget létrehoznom, ahogy azt a műszerek rögzítették is.
Medina összepréselte a száját.
- Bizonyos ebben, őrnagy? Én úgy tudtam, a pszionikus energia terjedése és hatása azonnali.
- A hullámok sebessége pedig véges. Így igaz. Csakhogy nekem fogalmam sincs, mekkora a pszionikus hullámok terjedési sebessége. Természetesen a fénysebességnél sokkal nagyobb. Esetleg csak néhány másodpercre van szüksége ahhoz, hogy körbejárja a világegyetemet. Végtére is a cibarraiak saját bevallásuk szerint is kapcsolatban állnak más galaxisokkal.
- De a tér és az idő összefüggése...
- A pszionikus energia valahogyan megkerüli ezt az alapelvet. Talán ezek az erők folyamatosan működnek, nincsenek kvantumugrások és kicsi a háttérsugárzás. De még akkor is lehetetlen a pszionikus energiát úgy elképzelni, mint valami csillagközi rádióadást. Nincs konkrét besugárzási területe. Éppen maga állapította meg, uram, hogy a cibarraiak nem tudják "venni" minden egyes lény gondolathullámait egy adott szektorban, több fényévre innen; és akkor ott van még a jelek gyengülése. Kell hogy legyen valamilyen ráhangolódási vagy összecsatlakozási folyamat. Hogy ez hogyan működhet, azt nem tudom. Kerintji felemelte a fejét.
- Várjunk csak egy kicsit, őrnagy - szólalt meg. - Egyik nap erről is volt valami elmélete.
- Az puszta spekuláció - mondta Narden kényszeredetten. - Mindegy, halljuk - mondta Medina.
- Ha ragaszkodik hozzá. Tekintve, hogy az űr kiterjedése, bármilyen nagy, mégis véges, és hogy a pszí-energia sugárzása hullámok által történik, még ha ezek nem is hasonlítanak a klasszikus elektromágnesességre..., elméletileg el lehetne képzelni egy kozmikus méretű állóhullámot. Így az egész Grt a pszionikus energia hatná át, de rendezett mintában. Az energia forrása a kozmoszban élő organizmusok pszionikus alapsugárzása lenne. Azok, akik ezt meg tudják csapolni, annyit meríthetnek belőle, amennyire egy adott alkalommal csak szükségük van illetve, amennyit kezelni tudnak -, és azt fel is használják. Az élő organizmusok azonban mindig többet pótolnak vissza, mint amit felhasználtak, így az összeg csaknem konstans marad. Tulajdonképp még növekszik is, mert a kisugárzott energia nem vész el a sugárzás kibocsátójának megszűnésével, és mindig születik új élet. Ez meglehetősen fantasztikus kiegészítését adja a termodinamika második törvényének... A fizikai energia egyre kevésbé lesz elérhető, ahogy az entrópia nő, ám a pszichikai energia egyre inkább elérhető lesz. Mintha csak a világegyetem lassan átalakulna egy élettelen, tisztán fizikaí állapotból egy végső... hát... tisztán szellemi állapotba.
Medina felhorkantott. - Hiszem, ha látom!
- Mondtam, hogy csak spekuláció - közölte Narden. - Én magam sem veszem komolyan.
- De a tényekre mind magyarázatot ad - vágott közbe Kerintji lelkesen. - A tudat az, amely modulálja ezt az állóhullámot. Végtelenül csekély mértékben, persze, ha összehasonlítjuk a hatalmas természetes amplitúdóval, de a módosítás mégis megjelenik. Az elme "meglovagolja" az állóhullámot a saját fázissebességével, ami magasabb lehet, mint az egésznek a csoportsebessége. Lehet irányítani meg lehet fordítani.
- Ennél érdekesebb következtetések is adódnak - mondta Narden egy kissé türelmetlenül. - Egyrészt ez azt jelentené, hogy a tudat nem pusztán az agy másodlagos jelensége. A kozmikus hullám modulációi éppolyan fontosak lehetnek a tudat létére nézve, mint a neuronok és a szinapszisok fizikai módosulásai. De vezérezredes úr, nem látja, hogy nem tehetünk ekkora ugrásokat? Lépésenként kell dolgoznunk, egyesével kell megragadnunk a tényeket. Talán mostantól számítva ötven év múlva lesz értelme a test és a lélek kettősségéről beszélni úgy, hogy valami értelme is legyen. Most csak időpazarlás; ezt az időt arra kéne felhasználnunk, hogy ennek a sugárzásnak vagy energiaterjedésnek a konstans együtthatóit megállapítsuk.
- Vagy arra, hogy rávesszük azokat az átkozott cibarriakat az együttműködésre - morgott Kerintji.
Medina bólintott.
- Igen, értem. Valójában azért hívattam önöket ide, uraim, hogy megvitassunk néhány gyakorlati problémát, de szerettem volna, ha a lényeges dolgokban tisztán látok.
Egy darabig tanulmányozta a Föld térképét, aztán gyorsan és élesen szólalt meg újra:
- Valami hasonlót vártam. Számítottam is rá. Mégis volt valami halvány esély arra, hogy a cibarraiak feladják vagy maguknak sikerül valamilyen áttörést végrehajtaniuk. Úgy érzem, még mindig nyitva áll mindkét lehetőség. De ők minden nappal kisebbnek látszanak, nem? Úgyhogy a keményebb utat kell választanunk. Évekig fog tartani, talán egész életünkön át. Attól félek, nem lesz eltávozás egyikünk számára sem. Mert a többi cibarrai majd eltűnődik, mi lett a küldöttségükkel, és keresgélni kezdenek a galaxisban... telepatikus úton...
Vett egy szivart az asztalon lévő dobozból, a szájába dugta és türelmetlenül meggyújtotta.
- Megteszem, ami tőlem telik, hogy elviselhetővé tegyem a helyzetet. Megnagyobbítjuk a barlangokat, parkokat meg hasonlókat építünk. Esetleg néhány jövendő feleséget is idehozhatunk az állomás személyzetének, de - fejezte be keserűen , - attól félek, mi is foglyok vagyunk.
Narden belépett a börtönbe és bezárta a belső zárat. A hat cibarrai a nappaliban gyűlt össze. Meglepve látta, milyen soványak, milyen fénytelen a bundájuk. Alanai majdhogynem csontváz volt már, csak a szeme élt. Narden azt gondolta: Be vannak zárva ide, kísérleteznek velük, figyelik őket, és egyfolytában érzik az energiazavart, a káoszt az idegsejtjeikben, ami megvakítja és megsüketíti legbelsőbb énjüket... meg fognak halni. Megsemmisülnek. És az én fogságomnak is véget vetnek azzal, hogy meghalnak.
A remény nevetséges kis szikrája eltűnt. Nem. Vannak biokémikusok a személyzetben, akik ehhez túl jól ismerik az anyagcseréjüket. Vitaminok, hormonok, enzimek, bioelektromosság... ezt az utat is eltorlaszolják előlük.
Elth szólalt meg halkan:
- Bánatot érzek benned, Baris.
Narden megállt. Álltában magasabb volt a cibarraiaknál, akik vagy a földön ültek, vagy a díványon heverésztek.
- Medina vezérezredessel tárgyaltam - mondta.
Egyikük, aki néha Ionarnak, néha Dwaninnak nevezte magát, de többnyire csak egy dallamos hangsort használt névként, most megmoccant.
- És ön most már véglegesen döntött.
Narden már nem csodálkozott azon, hogy ilyen behatóan ismerik az emberi elmét. Megtanulta, hogy egyszerűen elfogadja azt a tényt, hogy rendszerint előre tudják, pusztán a logikájukra támaszkodva, mit fog csinálni legközelebb.
- Addig fogjuk folytatni, míg csak kell - mondta nekik. Tudják, mit jelent ez?
- Míg mind meg nem halunk. - Alanai szavait alig lehetett hallani.
- Vagy ki nem szabadítanak minket - mondta Elth. - Még ha a telepatikus képességeink nem segítenek is ebben, a barátaink gyanítani fogják, hogy mi történt.
- Ez a galaxis túl nagy ahhoz, hogy átfésüljék - mondta Narden. - Mindenki, aki erről a kutatási tervről valamit is tud, itt van velünk. Miért tartanak ki? Gondolják, hogy én élvezem, amit magukkal csinálunk?
- Kérem - emelte fel Alanai erőtlenül az egyik kezét. - Ne kínozza magát így. A saját fájdalma a legrosszabb, amit el kell viselnünk.
- Véget vethetnek neki és elmehetnek, amikor csak akarnak felelte Narden. - Nem félünk attól, hogy a népük majd bosszút áll rajtunk, az nem illene az önök természetéhez. Mindent megteszünk majd, hogy jóvátegyük a dolgot. De ha csakugyan érdekli önöket a sorsunk... hát nem látják, mi történik népemmel, az emberi fajjal, mit érzünk egyre inkább, ahogy szállnak az évek, hogy olyan lények árnyékában élünk, akik istenek hozzánk képest? Akiknek olyan hatalom van a birtokában, ami mellett a mi összes tudományunk csak gyerek játék? Ha nem lehet részünk, bármilyen kis részünk - azokban a dolgokban és felfedezése.kben, amelyek valóban érnek valamit, akkor mi értelme az életünknek?
Ionar hangosan felnyögött.
- Jaj, ne - mondta. - Hát nem láttuk ezt már fajunk hosszúhosszú történetében annyiszor megtörténni? Hadd segítsünk maguknak az egyetlen módon, ahogy tudunk. Hadd mutassuk meg az önök népének, hogyan tudnak alkalmazkodni kultúránk bizonyos szeleteihez, és legyenek elégedettek azzal, amijük van és amilyenek ők maguk.
Valami megmoccant Narden szívében, felemelte lehajtott fejét és átcsikordult a hangján is.
- Hogy hagyjuk magunkat háziasítani? Nem, a mindenit! Mi emberek vagyunk, nem afféle szerencsétlen kutyaszerű lények...
Elth előrehajolt.
- Dehát honnan tudja, hogy a pszionikus tudományok értéket jelenetenének az önök számára? - vitatkozott. - Irigylik az Osiri lakóitól, hogy hidrogént lélegeznek be, vagy a Vega lakóitól, hogy immunisak az ibolyántúli sugárzással szemben?
- Ez nem olyan hiányosság, ami visszavet minket - felelt Narden. - Távirányítású robotokat küldhetünk bárhová, ahová ezek a fajok el tudnak jutni. De hogyan tudhatnánk, mik vagyunk, amíg... - Egy gondolat villant rajta keresztül, és merészen így fejezte be a mondatot: - amíg nem lovagolta meg a mi tudatunk is az univerzumot átjáró állóhullámot?
A szobában teljes lett a csönd. Olyan csönd lett, hogy Narden egy pillanatra azt hitte, megsüketült, és átérzett valamit abból a rettenetből, amit a cibarraiak éltek át; eltűnődött, micsoda szellem lehet az, amely nemcsak elviseli ezt, de még arra sincs szüksége, hogy megbocsássa. Ezt az érzést azonban elemésztette egy hirtelen felszökkenő hőhullám.
Minden emberek istene, most megvan! Itt van valami! Képtelenek elrejteni a megdöbbenésüket. Úgy gondolták, a végtelenségig húzzák majd az időt, és közben majd csak történik valamí. ami segít abban, hogy megmeneküljenek. Most pedig... nos, barátaim, most már túl késő!
Elth szólalt meg; a nagy szürke tömegben semmi más nem mozgott, csak az ő ajkai.
- Szóval képes volt eljutni eddig a feltételezésig? Nem gondoltam volna, hogy bármelyik emberi lény rendelkezik ennyi intuitív képességgel.
- Ebből a hipotézisből kündulva fogom folytatni a munkámat - mondta Narden. Igyekezett, hogy ne remegjen a hangja. A fülében dobolt a vér. - Még egy ilyen általános és nehezen megfogható gondolat is legalább ötven év előnyt jelent a munkában. Tudni fogom, mit kell keresnem, mit kell megpróbálnom. Az elméleti szakemberek majd kidolgozzák a matematikai számításokat. A biológusok vizsgálják majd a pszí-energia generálásának pontos módszerét. Végül majd találunk egy mesterséges generátort, talán egy mutáns állatot, és ellenőrizhető kisérleteket tudunk majd lefolytatni. Cibarra számára nem lesz most már egyszerű dolog, hogy megállítson minket!
Ez lett volna a megfelelő végszó, de Narden halkan feltett még egy kérdést:
- Ha már így áll a helyzet, miért nem segítenek nekünk ahelyett, hogy megpróbálnak kitérni előlünk?
Egyikük sem figyelt oda. Tekintetek kapcsolódtak egymásba, néhány szó hangzott el egy ismeretlen nyelven, aztán Alanai tett egy kézmozdulatot, Elth odaugrott hozzá. Alanai lassan és fájdalmasan feltápászkodott és a másikra támaszkodva kiment a szobából. A többiek követték őket. Valahogy az egész olyan volt, mint egy körmenet.
Narden egy pillanatig levegő után kapkodott, aztán előrelépett és elkapta Ionar karját, aki a menetet zárta.
- Hova mennek? - kiáltotta Narden. - Mi ez? Az ácnbraszínű szempár lenézett rá.
- Megtárgyaltuk a helyzetet - mondta a cibarrai. - Eddig csak azért késlekedtünk, mert a fizikai lét édes, és egyikünk sem fedezte még fel végső határait. De önök nem hagytak nekünk más lehetöséget.
Váratlan erővel szakította ki magát a férfi keze közül és átsuhant az ajtónyíláson. Narden csak állt és bámult. Hallotta a hangok mormolását, talán énekeltek...
Kerintji ordított be az interkomon keresztül:
- Befele, maga idióta! Megölik! Állítsa meg őket! Nardennek rémülten jutott eszébe, hogy minden szobában van egy kamera. Kitépte magát a bénultságból és rohant. Mögötte kinyilt a zár és két katona ugrott be az ajtón.
Alanai már halott volt. Elth és egy másik cibarrai egyetlen ügyes csavarintással eltörte a nyakát. Lefektették a testet és nyugodtan szembefordultak a birodalmi fegyverekkel.
- Ne mozduljanak - hallotta Narden messziről saját, éles hangját.
- Különítsék el őket - szólt közbe Kerintji az interkomon át. - Bilincseljék meg őket. Öngyilkossági figyelőszolgálat...
- Amit csak akarnak - mondta Elth. - Most már bevégeztük. Megtorpant és egy lassú, lágy mozdulattal lezárta Alanai sze
mét. Narden azonban úgy érezte, a hangjában megcsillant valami, nem tudta elrejteni várakozó kíváncsiságát, mint egy gyerek a születésnapja reggelén.
- Nem ok nélkül csinálták - pöfékelt Medina a szivarjából. Feláldozták a leggyengébbet, akit a legkönnyebb volt megölní. Másokkal nem is próbálkoztak. Vajon mi válthatta ki a cselekedetüket?
- Túlságosan közel járt az igazsághoz az elméletem a pszionikus energiáról - mondta Narden. - Nem akarták, hogy folytassam a munkám.
- De még mindig itt van közülük öt és a hatodik teste - nézett Medina Kerintjire. - Nem volt szerencséjük az újraélesztéssel. ugye?
- Nem - rázta meg a kis ember a fejét. - Az orvosaink azonnal elkezdték az újjáélesztést: felnyitották a koponyát és közvetlenül az agyat kezdték ellátni és stimulálni, emellett végigmentek a szokásos szervi pótlási folyamaton is. Betettek egy vezetéket, ami kipótolta a gerincvelő sérült szakaszát. Ekkorra már bármelyik emberi lény újra eszméletre tért volna, de ez nem. Az ember elvárná, hogy legalább a szervek reagálnak egyenként, magukban. De nem, a cibarrai halott maradt. Egy darab hús. Mikroszkopikus szövettani részeket vizsgálva kiderült, hogy még a kevéssé szerveződött sejtek is élettelenek voltak, mint például a máj sejtjei. Érthetetlen.
- Nem várhatjuk el egy másik bolygó lakóitól, hogy ugyanúgy haljanak meg, mint mi - mondta Medina.
- Pedig ügy kéne hogy legyen - ragaszkodott az igazához Kerintji. - Oxigént lélegeznek be, szénhidrátok és aminosavak alkotják az anyagcseréjüket, ahogyan a miénket. A sejtjeikben van sejtmag, vannak génjeik, kromoszómáik. Persze vannak eltérések, például van minden sejtben egy nagyon fmom rost. aminek a célját egyáltalán nem értjük. De ennyire azért nem mások, mint mi!
Medina elnyomta a szivarját, bámulta egy darabig, aztán egy másik szivar után nyúlt.
- Majd rájövünk. Talán. Narden őrnagy, magának olyan jó megérzései szoktak lenni, talán megmondhatná nekünk, miért csinálták. .
- Nem tudom - válaszolta Narden lassan. - Nem érzem magam képesenek arra, hogy erről gondolkodjak.
- Az isten szerelmére, próbálja már egy kicsit visszaszorítani azt a fene nagy lelkiismeretét! Ezt az emberiség kedvéért tesszük, az egész fajért, minden utódunkért, most és mindörökké.
Nardennek újra eszébe jutott Alanai - mintha évszázadok teltek volna el azóta. "Nem tehetnek róla. Fiatalok, nyersek és éheznek az életre - ó, mennyire éheznek rá!" De a gondolatai különösek voltak, az elméje tehetetlen. Mozdulatlanul ült tovább.
Kerintji szólalt meg, és az ajka feszes volt:
- Nekem van egy ötletem, vezérezredes úr. És ha igazam van, akkor az egész bázist azonnal ki kell üríteni. Abban a pillanatban, amikor Alanai meghalt, már nem volt többé szüksége az idegrendszerére. Így hát kiégette azzal, hogy kibocsátott egy olyan erős telepatikus üzenetet, amit Cibarrán meghallottak a mi zavaróberendezésünk interferenciája és a háttérzaj ellenére is. Egy kiáltás, hogy ideszólítsa őket...
- Igen.
Amikor a szó elhangzott, Medina letette a szivarját és csak ült, mint egy sárga bőrzsák, az arcából kiszaladt minden szín. Nardennek és Kerintjinek meg kellett fordulniuk a székükön, hogy lássák, mi történt. Kerintji az övéhez kapott és felemelkedett a pisztolya. Valamilyen erő olyan gyorsan tépte ki a fegyvert a kezéből, hogy a bőrét is végigsebezte, és a pisztoly végigkorcsolyázott a padlón.
Narden a tudata mélyén mintha előre érezte volna, hogy ez a pillanat el fog jönni. Felnézett a magas, szürke alakra, bele az ámbraszínű szempárba, mely a történtek után sem volt képes haragosan pillantani rá. A fejet drótkalitka zárta körbe, ami körül rezgett a levegő; Narden tétován arra gondolt, hogy ez védi a zavaró energiamező ellen. Kétségtelenül csak az késleltette a mentőakciót néhány óra erejéig, hogy feltétlenül el kellett készíteniük ezeket a sisakokat.
- Gratulálok a következtetéséhez - mondta a hang, amely még emberi nyelven is inkább zenének hangzott. - Nem kell félteniük saját biztonságukat. Természetesen az áldozataik most távoznak, és mi vigyázni fogunk, hogy a jövőben ez a helyzet ne ismétlődhessen meg, de ez csak minket érint. Nem szeretjük mások szabadságát korlátozni, ez romboló hatású lenne a saját erkölcsi érzékünkre nézve, de most nyilvánosan folyamodunk a Birodalom hatóságaihoz, hogy határolják el magukat ettől a kutatástól, mivel túlságosan veszélyes, és azt hiszem, idővel hajlandóak is lesznek rá.
Narden felemelkedett és tett egy lépést előre, de egy láthatatlan fal megállította.
- De nekem ez a munkám! - kiáltotta hangosan.
A közömbös szempár nem hatolhatott át a koponyáján, a cibarrai mégis azt kérdezte gyengéd hangon:
- Nem volt egy ház valahol az erdőben azon a Novaja Mehta nevű bolygón?
Egy másik alak - Elth robbant be az irodába. Nem volt rajta sisak, a pszionikus zavarkeltőt már valószínűleg elhallgattatták, és omlyukai örömtől reszkettek.
- Azért jöttem, hogy elköszönjek, Baris. Medina eltakarta az arcát.
- A pokolba veletek!
- Megint megtudtunk valamit - vicsorgott Kerintji. - Néhányan közülünk mindenek ellenére egyre többet és többet fognak tudni. És egy nap már nem lesz elég meggyilkolni valakit és segítséget kérni. Már nem lesz segítség.
Narden csöndesen állt tovább. Fogalma sem volt róla, hogy milyen kezdetleges sejtfoszlány kezdett működni benne, amely majd több millió évnyi evolúció után lehetne valódi pszionikus szerv, mi volt az a parányi rész, ami elfogott egy gondolatot a hatalmas gondolatáramlatból, ami most körülötte kavargott és énekelt. Az is lehet, hogy csak öntudatlanul levont egy logikus következtetést.
- Nem - mondta.
- Mi? - pislogott Kerintji. A cibarraiak pedig mozdulatlanná merevedtek.
- A kiégési elmélet nem jó - mondta Narden. Úgy érezte, mintha egy idegen beszélne belőle. - Remélik, hogy azt fogjuk hinni, Alkanai így értesítette őket. De ez csak egy újabb hamis nyom. A kommunikáció minták alapján történik, nem kaotikus energiarobbanásokkal. Hogyan tudta volna eléggé összerendezni hozzá az idegrendszerét, különösen mikor haldokolt közben? A pszionikus erőteret zavaró készülék végig működött. Nem, emlékezzenek, hogy nekem is volt egy elméletem... hogy az a minta, az a lenyomat, ami valójában az elme, ugyanúgy rányomhatja a bélyegét a kozmikus hullámra, mint az idegrendszerre? Azért halt meg, hogy teljessé tegye az átalakulást. Hogy úgy mondjam, kiszabadította a lelkét az elgyengült, összezavart testből. Nem küldött üzenetet Cibarrára, ő maga ment oda, mint hullámminta!
Medina felnézett.
-Ezzel ugye nem azt akarja mondani, hogy még mindig él? hápogta. - Bizonyos értelemben igen. - Narden szavai egymásba torlódtak, összegabalyodtak ő maga, a tudata nem látta, merre vezetik őt a szavak. - Nagyon is valóságos módon létezik, de nem egészen úgy, mint mikor a teste még működött. Már nincsenek testrészei vagy érzékei, hiszen tudják. De szert tett új pszionikus képességekre, melyek bőségesen kárpótolják ezért. Közvetlenül érintkezhetett más, élő cibarraiak tudatával, elmondhatta nekik a tényeket, aztán... talán továbblépett a lét egy másik lépcsőfokára, mint a pillangó, amely elhagyja a gubóját...
Odafordult a figyelő cibarraiakhoz és rájuk kiáltott:
- Ezt próbáltátok olyan hosszú ideig rejtegetni előlünk, ugye? Azt, hogy a halál nem a vég! Dehát miért? Azt mondjátok, fontos nektek a boldogságunk. Hiszen semmi nem lehetett volna esodálatosabb annál, ha megtudjuk, hogy a lelkünk halhatatlan!
Az idegen eltűnt. Elth még ott maradt egy másodpercig. Baris érezte, hogy ez a megadás pillanata: azért válaszol, mert előbb vagy utóbb az emberek maguk is rájönnének, hacsak az itt lévők nem segítenek titokban tartani. Elth pontosan és hidegen szólalt meg:
- A tiétek nem az - mondta.
forras: A találkozás
sci-fi novellák
SCAN & OCR: Jalso '99