Nemere István: Laboratóriumi parakísérlet (Tvr-hét 1997/37) A hivatalos tudomány egyik alapfeltételnek tartja, hogy a kutatott jelenség tisztán, laboratóriumi körülmények között is megismételhető legyen. Úgymond ez az egyik ismérve annak, hogy valamit eleve tudományos tényként könyveljenek-e el, vagy sem. Nem mindenki tudja, hogy az utóbbi évtizedekben a parapszichológia művelői - akik nemegyszer igazi tudományos fokozattal bíró személyek - számos kísérletet végeztek paraképességű személyekkel. Csak hát ezek természete olyan, hogy nem mindig ismételhetők meg, illetve nem ugyanolyan eredményt szolgáltatnak az egyes ismétlésekkor. A kísérleteknél sok függ a paraképességű egyén lelkiállapotától, a külső körülményektől és sok egyébtől. Amiről most szó lesz, azokat Lawrence LeShan professzor készítette az Egyesült Államokban; nem szégyellte felvállalni a parakutatás témakörét. Több különleges személy került hosszabb-rövidebb időre a laboratóriumába, akik közül a kutató erről szóló könyvében a legtöbbet Eileen Garrett asszonnyal foglalkozik. Garrett asszony volt a legjobb paraképességű "tisztánlátó", vagyis olyan ember, aki meg tudta mondani, hová tűnnek emberek, ki hol van ha távol van, vagy régóta nem kaptak róla hírt. Arra is képes volt, hogy az eltűnt személy hollétét kiderítse, ha kapott egy tárgyat, amit az illető eltűnése előtt használt vagy akár csak megérintett. A "komoly" tudomány természetesen nem ismeri el az ilyesmit, de hát ezek tények. Valaki ki is mondta: a parapszichológia voltaképpen nem más, mint ilyen makacs tények gyűjteménye. Az alábbi eset még a hatvanas években történt. Egy amerikai orvos, aki vagy ezer kilométerre lakott New Yorktól, ahol akkoriban LeShan professzor a kísérleteit folytatta Eileen Garrett-tel, elutazott egy másik államba szakmai konferenciára. Reggel kilenckor bejelentkezett a szállodába, délután ötkor kiment onnan és... nyomtalanul eltűnt. LeShan sohasem látta azt az embert, nem is tudott az eltűnéséről. Néhány hét múlva már felkerült az FBI eltűnt-listájára, és gyakorlatilag az egész Államok területén keresték. Telt-múlt az idő, de az orvost senki sem látta. A felesége később valahogyan értesült LeShan professzor kutatásairól, és azt is hallotta, hogy van remény. Talán paraképességű személy mondhathatna valamit az eltűnt férfiról...? Így jött létre a kapcsolat az orvos és az eltűnt személy felesége között, aki levelet írt, majd elküldte annak az ingnek egy darabját, amit férje az az eltűnése előtti napon viselt. LeShan megkapta a levelet, és azonnal telefonált Garrett asszonynak - lenne-e kedve valami új kísérlethez. Nem mondta meg előre, miről van szó. Sőt, egyáltalán semmit sem mondott neki arról, mire megy ki a játék, milyen komoly tétje van az ügynek. Eileen Garrett különleges lelkiállapotba merült - ezt a szakmában "transznak" nevezik. Ekkor LeShan csupán két kérdést tett fel neki: - Eltűnt egy férfi, a felesége nagyon nyugtalan. Segítene? - Természetesen. - Megérintené ezt az anyagot? - és a transzban lévő hölgy kezébe adta a reggeli postával érkezett ingdarabot. Eileen Garrett talán harminc-negyven másodpercig tapogatta az anyagot, miközben egyetlen szót sem szólt. Látszott az arcán, hogy nehéz lelkiállapotban van, de uralkodik magán. Jókora erőfeszítést követelt a dolog, de még mielőtt eltelt volna egy perc, már mondta is: - Az az ember, aki ezt az inget viselte, most Kaliforniában, La Jolla városában van. Nagy lelki trauma vezette oda, ez még tizennégy éves korában történt vele. Amikor eltűnt az édesapja. Ennyit tudott mondani a "tisztánlátó", és nem többet. LeShan felhívta az eltűnt feleségét, és kicsit körülményesen megkérdezte tőle: nem történte valami a férjével gyermekkorában, úgy tizenhárom-tizenöt éves kora között? Az asszony azt felelte: amikor férje tizennégy éves volt, az apja váratlanul elhagyta családját, nyoma veszett, és huszonöt éve nem adott magáról életjelt. Három héttel később a jelzett városban a rendőrség fokozott kutatás révén fellelte az elveszett orvost. Úgy volt, ahogyan Garrett asszony mondta: a férfit a lelki sérülés űzte el a szállodából, ő is el akart tűnni, mint egykor az apja. Csak azzal nem számolt, hogy tudományos igényű kísérlet távoli alanya lesz, és olyan valaki talál rá, aki sohasem látta, korábban még a létezéséről sem tudott. Tudott viszont valami mást, valami többet, aminek igazi lényegével még mindig nem vagyunk tisztában. Csupán annyi látszik bizonyosnak, hogy számos emberben rejlenek még kifürkészhetetlen képességek - meg hogy van itt még "valami" rajtunk és a képességeinken kívül is, aminek mibenlétéről még fogalmunk sincsen.