Nemere István: Különös kísérlet 2. (Tvr-hét 1999/36) 1973. október 4-én délután olyan parapszichológiai jellegű kísérlet zajlott le a kaliforniai Stanford kutatólaborban, amely bizonyos értelemben mérföldkövet jelenthetne a tudományban - ha a hivatalos tudomány képviselői egyáltalán tudnának róla! De kizárólag az ő hibájuk, ha máig nem értesültek róla! A kísérlet tudományos leírását ugyanis nem volt hajlandó közölni egyik, úgynevezett "mértékadó" szakmai folyóirat sem. Azon a napon éppen "pszichokémeket" teszteltek a CIA rendelésére. A kísérletsorozatban szerepelt egy olyan nő is, akit később Carter elnök névtelenül, de nyilvánosan dicsért meg, amiért "transzállapotban pontosan megmondta a lezuhant katonai gép koordinátáit, és így lehetővé tette a roncsok fellelését műholdas technikával". De aznap más történt. Az egyik kísérleti alannyal, Pat Price-szal azt gyakoroltatták: tudja meg, hová mentek a munkatársak. Az egyik tudós és kísérői Price-szál maradtak a laborban, a másik tudós a társával elment a közeli Palo Altóba, annak is egyik parkjába, a nyilvános strandra. Ott ültek és nézelődtek, miközben Price néhány kilométerrel távolabb - mintha csak a szemükkel látna - leírta, hangszalagra mondta, ő hogyan látja ugyanazt. Pontosan megmondta, hogy két fürdőmedencét lát, az egyik kerek, a másik szögletes. Aztán folytatta: lát a közelben néhány betonépítményt is. És két hatalmas víztartályt, amelyeknek - a betonépületekhez hasonlóan - nyoma sem volt a valóságban. A kísérletet tehát a sikertelenek közé számították. Hiszen Price bár látott medencét azon a helyen, ám olyasmit is emlegetett, ami nem volt ott és még a távolabbi környéken sem! A kutatók szomorúan visszatértek, és másnap másokkal folytatták a kísérletet. A hangszalagot és minden egyéb feljegyzést természetesen eltették későbbre. Aztán eltelt több mint húsz esztendő. Már mindenki megfeledkezett az esetről, hiszen közben rengeteg egyéb kísérletet folytattak, és több száz emberről állapították meg, hogy van paraképessége. Az egyik kutatónak később teljesen véletlenül a kezéhe akadt az a díszes kiadvány, amelyet 1994-ben adtak ki Palo Alto kaliforniai város közelgő centenáriumára. A várost ugyanis 1895-ben alapították. A könyv egyik fejezete részletesen foglalkozott a település fejlődésével - mint ahogyan ez már az efféle alkalmi kiadványokban lenni szokott. A kutató egyszer csak az 1913-as átépítést taglaló oldalhoz ért, és döbbenetes élményben volt része. Megdörzsölte a szemét, mert azt hitte, káprázik. Ugyanis régi fényképeken és rajzokon bemutatták, hogy abban az évben a későbbi park és strand területén épült fel a városi vízvezetékrendszer központja. A képen látott egy víztornyot és két nagy vízgyűjtő ciszternát, amelyből ivóvízzel látták el az akkor még sokkal kisebb város lakosságát... A kutató berohant a laborba, és nagy munkával előásatta az 1973-as kísérleti jegyzőkönyveket és hangszalagokat, valamint a tudományos leírásokat. Kirakta maga elé az 1994-ben megjelent könyvet a régi fotókkal, majd társaival együtt ismét lehallgatta Pat Price 1973-ban felvett hangszalagját. Ekkor mindenki számára teljesen egyértelműen kiderült, hogy Price valamiféle "tévedés" vagy "elcsúszás" folytán egyszerre látta azt a területet 1973-ban és 1913-ban. Vagyis a vele egykorú jelen időben és hatvan évvel korábban. Hát ez hogyan lehetséges? Máig nem derült ki, de azért az eset igen elgondolkodtató. Más kutatás alkalmával is megesett már, hogy egy-egy "tisztánlátó" vagy "távolbalátó" más korra vagy nagy földrajzi távolságra "látott el" - csak éppen fogalma sincs senkinek, miképpen tették ezt. Pat Price esete még ennél is bonyolultabb volt. A kísérleti alany nem tudott róla, hogy amit ő képnek lát, az ugyanannak a földdarabnak két különböző korból származó látványa. Mindkettő fizikai valóság volt ugyanott, de nem ugyanakkor. A Price-kísérlet mégis bizonyítja, hogy semmi sem múlik el. Valahol egy-egy földdarabról, építményről, tájról fennmarad az információ, és valahonnan belevetülhet az emberek agyába bármennyi idővel később.