A. R. Major - A kivégzés



Ama ritka kiváltsággal van szerencsém dicsekedhetni, hogy miután nemrég átböngésztem a macskakrácia egyik legfennköltebb uralkodójának irattárát, magának IV. Szürkebajusznak egyik krónikájába avathatom be a nagyérdeműt.
   Nem mindenki előtt ismeretes, hogy a macskakrácia fennállása során fajunk eme királyi képviselője alkalmazta először az alsóbbrendű emberfajzat gépi csinálmányait, valahányszor nyers erőre volt szükségünk. Fajunk az írásbeliség kezdete óta azzal az egyszerű fortéllyal használja ki az alsóbbrendű embereket, hogy megajándékozzuk őket némi csekélyke ragaszkodással, mire szegény, szeretetre kiéhezett lények viasszá olvadnak mancsaink között. De el kell ismerni, hogy eme fenséges uralkodó talált más módot is, amellyel igájába hajthatta az embert!
   Következzék hát a mese, eredeti Szürkebajusz-krónikából emberire fordítva.
  
   Történt pedig egy bizonyos napon, emberi időszámítás szerint hajnali két órakor, hogy IV. Szürkebajusz udvart tartott. Ezt az időt azért választotta, mert ilyenkor a legtöbb nyűgös ember alszik. Udvara a Halfej-köz néven ismert fasorban volt, ama helybeli műhely mögött, ahol az emberek "újság"-nak nevezett találmányukat nyomtatják.
   Szürkebajusz a trónként szolgáló üres olajoshordó magaslatáról irányította a szigorúan körülhatárolt Macskáz Királyságot, amely északon a Kékszemű birodalmáig, délen a folyóig, keleten és nyugaton pedig az Ötvenharmadik és a Hatvanegyedik utcáig terjedt. Szürkebajusz pedig, Macskázia ura és parancsolója, fáradhatatlanul agyalt ki mindegyre új és új módokat annak bizonyítására, hogy akarata szent és sérthetetlen.
   A maga zavarba ejtő módján húzta úgyszólván résnyire a szemét, miközben az előtte álló három kék szemű látogatót mustrálta. Mikor is, töprengett, mikor is hagyta el az a bizonyos sziámi kandúr Park Avenue-i otthonát, hogy megalapítsa az északi királyságot, amelynek minden alattvalója kék szemű? Talán II. Szürkebajusz regnálása alatt?
   Az előtte álló látogatók, noha diplomáciai mentességet élveztek, idegesen pislogtak körbe az udvarban. Izzadjanak csak egy kicsit, az majd megtanítja őket illő alázatra!
   Az aznap éjszaka szolgálatban levő udvaroncok laza köre a látogatókkal ellentétben tökéletesen felszabadultan ücsörgött az uralkodó körül. Ládákon és dobozokon ültek, amelyeket a rendetlen emberek hajigáltak szét. A kerítést Szürkebajusz mögött az öt hűséges tanácsnoknak tartották fent.
   - És hogymint szolgál mai napság uralkodó testvérem, II. Kékszemű egészsége? - érdeklődött őfelsége, miután megengedett magának egy hatalmas ásítást.
   - Pompásan, felség - zengte a testőr a megszeppent nőstény jobbján, akit társával együtt ő kísért át a királyi udvarba.
   - Ez mérhetetlen örömömre szolgál - felelte Macskázta királya, és viszolyogva felborzolta nyakszőrzetét a látogató durva sziámi kiejtése hallatán. Aztán, miközben fondor pillantással tanulmányozta a látogatót, őmagasztossága hozzátette: - És miben lehetünk szolgálatára a Kékszemű egyik jobbágyának?
   A kushadó fiatal nőstény, felszólításként értelmezve a kérdést, kissé előbbre óvakodott, és így szólt:
   - Egy keggyel, ó hatalmas király! Szegény halott cicámért szomjazom bosszúra.
   "Hm! - tűnődött Szürkebajusz -, most tényleg bosszút akar, vagy ez csak királya egyik ügyes trükkje, hogy próbára tegye hatalmamat és uralkodói képességeimet? Lehet, hogy területi expanzióra törekszik II. Kékszemű, és ez itt csak három agyafúrt kém? Vigyázni kell: csak olyat jelenthetnek a királyuknak, ami öregbíti Macskázta uralkodójának érdemét!" Szürkebajuszt a macskaközi diplomáciában szerzett gazdag tapasztalatok megtanították, hogy a látszat felszíne alatt kell keresni a rejtett szándékokat. Fölemelte egyik hátsó lábát, kritikusan szemügyre vette, és néhány nyalintás után megengedett magának egy puha, vigasztaló dorombolást.
   - Szívem mélyéből együtt érzek az anyával a bánat perceiben - szólt a király tökéletesen érzelemmentes hangon. - Most pedig nyugodtan tárd elénk a szomorú részleteket! Aztán, ha úgy tetszik, ítélkezünk.
   - Birodalmad egyik polgára volt - szólt közbe az egyik látogató testőr. - Egy bizonyos Puszi nevű boxer ölte meg Selymes úrnő gyermekét, felséges uram! A király harsány, bosszús nyávogással válaszolt. Ezt feszült csönd követte, amelyet az uralkodó jobbján ülő terebélyes macska tört meg.
   - A király hozzá szólt, nem hozzád! - torkolta le a testőrt. - Tudomásodra hozom, hogy ebben az udvarban te csak akkor szólhatsz, ha kérdeznek, vagy ha engedélyt kérsz. Mivel szemmel láthatóan járatlan vagyok az etikettben, ez alkalommal elnézzük a kihágást, de ha még egyszer előfordul, akkor... farkaddal fizethetsz érte!
   Megint hatásos csend támadt, aztán a vétkes macska lehorgasztotta a fejét, és azt mondta:
   - Engedélyt kérek, hogy szólhassak. - A király biccentett, ő pedig folytatta: - Szeretnék bocsánatot kérni a közbeszólásért. Nem sértő szándékkal tettem.
   - A bocsánatkérést elfogadjuk. Puszi, azt mondod? Hm! Rémlik, hogy a közelmúltban is okozott valami kellemetlenséget. Frissítsd fel memóriánkat, írnok úrnő!
   Természetesen minden részletére emlékezett a Puszi-epizódnak, de ki nem hagyta volna az alkalmat, hogy megmutathassa a jöttment idegeneknek, milyen kifogástalanul vezetik ebben az udvarban a krónikát.
   Apró, csíkos nőstény kullogott oda a király jobbjára, aggályosan végignyalogatta patyolat mancsát, és rázendített:
   - Egy holddal és három éjszakával ezelőtt tudomására jutott nemes urunknak, hogy a kintornás majma, bizonyos Peppo, tisztes munkájának helyéről a kutyák törzsének egyik tagja, bizonyos Puszi által elűzetett. Továbbá feljegyeztetett, hogy amaz eb csakis felséged türelmes jóvoltából élhet országunkban. Az udvar úgy döntött, hogy meginti nevezett ebfajzatot, miszerint felséged birodalmában ily magaviseletet nem tűrhetünk. Mondott intést a rákövetkező napon adták át az ebnek Sir Megrettenthetetlen és Sir Csonttorok, felséged tulajdon lovagjai. Vége a feljegyzésnek.
   Szürkebajusz király látványos bemutatót tartott külföldi látogatóinak a macskadühből, és ez csodálatosan sikerült is neki. Sose fogják elfelejteni azt a lesunyt fülű haragot, amelyet még látni is rémületes volt. Hangja ádáz sziszegésbe csapott át, és feledte az udvari modort.
   - Hssssz! Szóval az a lázadó úgy hiszi, kijátszhatja rendelkezésemet, ha a baráti szomszédságban követ el cicaídiumot? Szóval nem hajlandó megbánni gengszterhez méltó viselkedését? Hát akkor megérdemli a föld eme fertelmes szégyene, hogy kiírtassék és halaknak vettessék! Királyságomra esküszöm, hogy erre a halál a méltó ítélet! Hogyan szavaz a tanács?
   Addigra leugrott a trónról, és dühösen felpúpozott háttal, haragosan csapkodó farokkal masírozott fel-alá az öt királyi tanácsnok előtt.
   A kerítésen ülő macskák egyenként rábólintottak királyuk szavára, vérfagylalóan egyetértő nyávogást hallattak, és kimeresztették jobb első mancsuk szablyaként villogó karmait. Abszolút egyetértés nyilvánult meg a szavazásban! Puszi akár úgy vehette, hogy máris meg van halva!
   Most odaállt Szürkebajusz királyi trónja és Selymes úrnő közé a királyi kancellárius, az a macska, aki rendre utasította a modortalan látogató testőrt Szünetet tartott, hogy látogatói felfoghassák a pillanat horderejét, aztán komoran, kimérten megszólalt:
   - Értésére adjuk látogatóinknak a Kékszemű országából, hogy IV. Szürkebajusz király meghallgatta kéréseteket, és döntött. Ítéltünk a Puszi nevű gengszter fölött, és kivégzését megejtendjük, oly időben, amelyet a királyi egzekútor választand.
   Aztán, sejtve, hogy látogatóit zavarba hozza az udvari nyelvezet, amelynek hivatalos alkatmakkor való használatához Szürkebajusz ragaszkodott, lehalkította hangját, úgy, hogy csak a látogatók hallják, és odasúgta:
   - Nyugi, cicám! Csak mutass rá a korcsra, és a fiúk boldogok lesznek, ha kinyiffanthatják!
   Aztán a királyi kancellárius ismét felöltötte udvari méltóságát, és elnyávogta magát:
   - Szólítjuk uralkodója színe elé a királyi egzekútort!
   A körben ülő macskaudvaroncok messze elhúzódtak, hogy a király kegyence beléphessen. Még a látogatók is félresompolyogtak, hogy minél távolabb kerülhessenek az irtózatos jelenségtől. Szürkebajusznak szeme se rebbent, miközben örvendezve azt gondolta: le merné fogadni, hogy ezeknek nincs ilyenjük az ő birodalmukban!
   A közeledő macska olyan volt, mint a testet öltött halál. Jó hatujjnyival volt hosszabb és legalább négy fonttal nehezebb, mint egy átlagos termetű, kifejlett kandúr. Füle hegyén a szőrpamacsok elárulták, hogy valahol egy hiúz is lehetett a felmenői között, amit egyébként csapkodó, kurta farka is alátámasztott. Bundája illett udvari állásához, mert az orrától a farka hegyéig koromfekete volt. Miközben lassan és peckesen vonult uralkodója felé, látni lehetett, hogyan hullámzanak selymes bundája alatt a hatalmas izmok.
   "Sir Ex", ahogyan az udvarban hívták, olyan kandúr volt, aki hírből sem ismerte az irgalmat. Nehezen lehetett elhinni, hogy ő volt az a loncsos kiscica, akit királya tulajdon élete kockáztatásával mentett ki a kanálisból. Ez két éve történt, és Sir Ex a macskakráciában egyedülálló odaadásai hálálta meg az uralkodónak.
   - Miben lehetek szolgálatára az én uramnak? - dorombolta a nagy macska, egy üresjáratban túráztatott dízelmotor hangján.
   - Tudod, mit kíván a vezér-felelte a kancellárius. - Milyen hamar léphetünk akcióba a dicső bolhafészek ellen?
   - Szerdán reggel öt óra negyvenöt perckor kész vagyok lecsapni a célpontra a vérmezőn. Tetszésére lészen ez királyomnak így, vagy inkább ma éjszaka fasírozzam ki Puszit, amíg alszik?
   - Jobban szeretem a formális kivégzést. Nagyobb hatást gyakorol a kutyatörzs azon tagjaira, akiknek esetleg rosszban fő a fejük.
   Két nap, töprengett a király, miközben agya ketyegett, mint egy számológép. Két nap elég, hogy a látogatók jelentsenek uralkodójuknak, és aztán... merész diplomáciai húzás mellett döntött.
   Királyi leereszkedéssel intett a tanácsosok élén üldögélő öregecske macskának. Az agg csúzos járásából, pofájának fehér szőreiből rögtön látni lehetett, hogy Macskázia legidősebb lakosai közé tartozik. A vele folytatott, suttogó tanácskozás után Szürkebajusz elégedetten bólintott brávójának.
   - A királyi asztrológus úgy tájékoztatott, hogy a csillagok állása megfelelő, és az időjárás is jó lesz az általad választott napon. E téren megbízom ítéletedben, mivel még sohasem kellett benned csalódnom.
   Azután visszafordult látogatóihoz, és folytatta:
   - Térjetek vissza királyotokhoz, nagyon szívesen látott látogatóink, és adjátok tudtára, hogy kérjük, küldjön ide egy osztagot a kivégzésre, vagy ha teheti, saját személyében legyen tanúja, hogyan tesznek királyságunkban igazságot!
   "Majd mi megtanítjuk a parvenüjét! - gondolta. Csak merje kétségbe vonni, hogy mi talpunkra esünk minden körülmények között! Az összes testőre se bírna eltakarítani egy akkora kutyát, mint a Puszi! Csak egyszer lássa Sir Exet akcióban, és örökre dugóhúzó lesz a bajuszából!"
   Ha emberi lények lettek volna, alighanem az egész udvarnak elakad a lélegzete királyuk vakmerősége hallatán. És ha nem sikerül Sir Exnek? Miután azonban jó modorú macskák voltak, csak hunyorogtak, és a nagy esemény lázában, várakozóan mozgatták farkuk hegyét.
   Az udvar feloszlott, az alattvalók mentek a dolgukra. Hamarosan egyébről se folyt a szó Macskáziában, mint a király vakmerő meghívásáról, ugyanakkor hallgatólagos megegyezéssel mindenki tartotta a száját, nehogy a hír kiszivárogjon olyasvalakihez, aki barátságban áll a kiszemelt áldozattal; mert a macskák nagyon jól ismerik a titoktartás értékét, és az egész állatvilágban senki sem tud úgy titkot tartani, mint ők.
   Sir Ex sürgős üzenetet küldött Sir Megrettenthetetlennek és Sir Csonttoroknak, hogy azonnal jelentkezzenek nála. A lovagoknak volt annyi eszük, hogy ne várakoztassák.
   Egyszerű üzenet volt: a "céltárgy"-at állandó megfigyelés alá kell helyezni. A királyi ítélet-végrehajtó tudni akarta, hol lesz Puszi szerdán reggel fél hatkor. Sir Exnek addig is megvolt a maga dolga: ellenőriznie kellett, milyen állapotban van a kivégző eszköz.
   Ezeket mondván elvonult kedvenc "fanyűvő hely"-éhez, egy közeli telefonpóznához, és nagy háncsdarabokat nyűve tornáztatta hatalmas hátizmait. A két lovag pedig egyetlen hang nélkül beleolvadt a hajnali sötétségbe.
   A két felderítő másnap visszatért, és jelentett Sir Exnek, de a jelentés nem volt biztató. A célobjektum összerúgta a port a gazdáival. Rajtakapták, hogy kergeti a kocsikat, és bizonytalan időre láncra verték a hátsó udvaron.
   - Ez a helyzet, főnök. El kell halasztania az akciót, amíg a célpont le nem tölti az idejét, és ki nem engedik a kóterból!
   A macskai káromkodások özönéből, amely ezt a javaslatot követte, a két királyi lovag az alábbi információkat halászta ki: mindig is sejtette Sir Ex, hogy nincs ebben a kutyában egy szemernyi tisztesség, még arra se képes, hogy illően váljon meg az élettől; micsoda két tökkelütött kisegítővel van ő megáldva, akik még azt se tudják, hogy neki nem szokása elnapolni államügyeket; és a macskaisten búbjára, ő mindenesetre ott lesz, akkor is, ha egyedül neki magának kell intéznie mindent!
   Aztán Sir Ex ismét felöltötte azt a nyugodt, fürkésző ábrázatot, amelyet rettegni és tisztelni tanult egész Macskázia. Pórázon van a céltárgy, kötélen vagy láncon? Biztosak benne? Milyen hosszú a póráz? A kerítéshez erősítették, vagy a földbe ütött pecekhez? Határozottan tudják?
   És jöttek a kérdések egymás után, amíg Sir Ex kellő képet nem nyert a helyzetről. Puszi a hátsó udvarban van, egy körülbelül két méter magas vaskerítéshez láncolva, a lánc pedig rugós kapoccsal záródik. Nyilvánvaló, hogy a macskáknak külső segítséget kell igénybe venniük. És Sir Ex azt is tudta, hol keressék.
   - Hol lakik az a Peppo majom?! - vicsorított a lovagokra. Azok pedig, a tetőkön át, alvó emberfajzatok feje fölött némán elvezették a házig, amely csak negyedórára volt a kutya lakhelyétől. Ott a ház hátsó verandáján feküdt egy kosárban leendő szövetségesük, Peppo, és az igazak álmát aludta.
   Peppo arra riadt fel, hogy a verandai zsalu másik oldaláról a legkönyörtelenebb macskaábrázat mered rá, amelyet valaha látott.
   - Csendben légy, kicsike, és figyelj, és akkor nem lesz semmi bajod! - sziszegte a szörnyű arc. - Királyunk arra a különös kegyre méltat, hogy segíthetsz végrehajtani parancsait. Emlékszel még arra a Puszi nevű nagy boxerre, amelyik egy holddal ezelőtt végigkergetett az utcán?
   A majmocska felszisszent és vicsorított, mutatva, mennyire jól emlékszik a megalázó epizódra.
   - Már akkor megintettük, de azóta még sötétebb bűnbe esett. A király ítélt felette, mi pedig holnap reggel akarjuk végrehajtani az ítéletet. A legszélesebb nyilvánosság előtt, intésül a többi korcsnak, hogy húzzák meg magukat. Világos?
   A majmocska ugrált izgalmában.
   - Örülök, hogy egyetértesz - mondta gunyorosan a nagy, fekete macska, miközben a lovagok elvigyorodtak az árnyékban.
   Aztán Sir Ex folytatta:
   - Holnap kora reggel elkíséred a segédeimet. Ki tudsz jönni, vagy felhasítsam a zsalut?
   Peppo biztosította őket, hogy simán ki tudja nyitni az egyszerű, zsalus ajtót. - Helyes. Akkor odamész velük Puszi házához, de okvetlenül maradj kívül a kerítésen. Ha alszik, átnyúlsz a rácson, és kikapcsolod a láncát. Értve?
   - Ránk akarod szabadítani azt az alakot? - suttogta elborzadva a majmocska.
   - Csak addig, kicsikém, amíg oda nem ér a vérmezőre. Emlékszel még, mi történt több holddal ezelőtt Vasfogúval, a buldoggal?
   A majom bólintott.
   - De az baleset volt, vagy...? - És itt elhalt a hangja, amint belenézett a fekete macska rezzenetlen szemébe. - És ha ébren lesz?
   - Akkor lovagjaim lekötik a figyelmét, míg te elvégzed a munkádat. Cserben ne hagyj, kicsi barátom, mert... - Kimeresztett karmát végighúzta a torka előtt, mint egy kést. És Peppo bizonyosan hófehérré vált volna színében, ha majmoknak szokásuk lenne elsápadni.
   Ha egyáltalán odafigyelnek, akkor az embereknek elképesztő látványban lett volna részük szerdán, hajnali öt órakor, mivel Macskázia minden polgára odagyülekezett a helyi nyomda előtti tér köré, ahol egyetlen hang nélkül foglalták el kiválasztott helyüket. A néhány emberfajzat azonban, aki arra járt, túlságosan mélyen belemerült hajnali foglalatosságaiba, semhogy ügyet vetett volna a macskák dolgaira!
   És noha a látogatók cohorsa égett a kíváncsiságtól, hogy megtudja, ugyan milyen módszerrel végeznek ki egy, ekkora fenevadat, a vendéglátók egy morzsányi információt sem vetettek nekik.
   - Az utolsó pillanatig tartsátok bizonytalanságban őket! - szólt királyuk ellentmondást nem tűrő parancsa.
   Szürkebajusz odavezette a vendég királyt az emeleti virágládához, abban a házban, ahol állítólagos "tulajdonosai" tanyáztak. E fajtájára jellemző bölcsességgel, kegyesen elfogadta ételüket és fedelüket is, ha rossz volt az idő, némi dorombolással jutalmazta őket, hébe-hóba egy-egy döglött egeret hagyva küszöbükön. A ládából tökéletes kilátás nyílt a szembenső nyomda előtti kövezetre.
   - Bájos a kilátás - jegyezte meg udvariasan Kékszemű király.
   - Köszönöm - felelte ugyanolyan udvariasan Szürkebajusz király. - Jobbra az a nagy raktár, az az én saját játszóházam. Ha úgy tetszik, kivégzés után átugorhatunk egy kis patkányvadászatra.
   Kékszemű mély, izgatott dorombolást hallatott.
   - Ez aztán a nekem való beszéd! - felelte ragyogó szemmel. - Gyönyörrel fogadom el meghívásodat!
   - "Még hogy neked való! - pöfögött a vendéglátó király. - Inkább száradjon el a nyelvem, hogysem ezzel a sziámi akcentussal beszéljem a szent nyelvet!" Pontosan harminc perccel múlt öt óra, és a menetrendnek megfelelően két jókora, masszív teherautó farolt oda a nyomda ajtajához. Az emberek, szűken mérve a szót, elkezdték felrakni a teherautókra a frissen nyomott újságok vastag kötegeit.
   Nem vették észre azt a hatalmas fekete macskát, amely kurta farkát billegetve, lassan odasétált az utca közepére. Pont olyan volt, mint a régimódi westernben a revolverhős, amikor "kihívja" ellenfelét. Maga volt a megtestesült hidegvér, önbizalom és... halál.
   - Az én királyi ítélet-végrehajtóm - dorombolta büszkén Szürkebajusz. - Én tanítottam mindenre, amit tud. Most majd meglátod, milyen az, amikor költészet is van az akcióban. Sohasem fog mellé.
   Kékszemű megtartotta magának a gondolatait. Valóban nem-látott még akkora macskát, mint az ott odalent, de egy boxert még egy tucatnyi macska sem bírna egykönnyen eltakarítani. Hőbörögjön csak a vén trotty, majd igyekszem nem röhögni a szeme közé, mikor ennek az egésznek vége lesz.
   Sir Ex azonban korántsem volt olyan magabiztos, mint amilyednek látszott. Hallotta, amint az első teherautó kifordult a rakodórámpa mellől, és azon morfondírozott, mi tarthatja fel vitéz lovagjait?
   Csonttorok és Megrettenthetetlen lovagoknak valóban meggyűlt a bajuk. Peppo biztonságban volt a vaskerítés túlsó oldalán, de a kutya annyira közel nyomult hozzá, hogy a majmocska nem bírta kikapcsolni a láncot: Ráadásul a heves ugatáson és herregésen fölmérgesedve bármikor beállíthatott egy emberfajzat is.
   A lovagok az időzítés velük született, természetes ösztönével tudták, hogy most kell mozgásba hozni a nagy kutyát. Jól meggondolták mindketten, mivel járna Sir Exnek elmagyarázni a sikertelenség okait. Szó sem lehetett róla!
   - Oldaltámadás! Szablyát ránts, előre! - vicsorgott Sir Csonttorok. Egyszerre röppentek oda és egyszerre sújtottak le a kutya védtelen oldalára, éles karmaik nyomán vörös csíkokban permetezett a vér a boxer hátsó lábaira.
   Puszi fájdalmas-dühös horkantással megperdült, szembe támadóival. A majmocska csak ezt várta: gyorsan átnyúlt a rácson, és kikapcsolta a láncot. A munka végeztével hátra sem nézve gyorsan felpattant egy fára, és inalt hazafelé.
   A kutya fuldokló üvöltéssel vágtatott a két macska után. Annyira dühös volt, hogy egészen úgy hangzott, mintha fojtogatnák. Meg se fordult a fejében, mire vélje a hirtelen szabadságot, rohant suhanó ellenfelei nyomában, maga után vonszolva hosszú láncát, amely szikrákat szórt a köveken. Eszébe se jutott az ostoba állatnak, hogy a két száguldó macska bármikor és játszva menedéket találhatna egy lámpaoszlopon vagy kerítésen. Ez háború volt! Halál a macskákra!
   Odafönt, a királyi megfigyelőállásban, alig lehetett hallani a távoli csaholást, amellyel egy rettentően dühös kutya űzött két suhanó macskát; majdnem teljesen elnyelte a második teherautó hátsó ajtajának csapódása. Sir Ex úgy számította, hogy a közelben lehetnek.
   Amikor a teherautó lassan elkanyarodott a rakodórámpától, két nagy kóbor macska tűnt fel reflektorai fénycsóvájában, és inuk szakadtából vágtattak a jármű felé. Azt a hatalmas fekete bestiát azonban, amely ott kuporgott a keresztutca torkolatával szemben, ott, ahonnan az imént bukkant elő a másik két macska, már nem világította meg a fény. Sir Ex most teljes magasságában kiegyenesedett, és kecsesen odaballagott az utca közepére.
   A reflektorok fényében olyan volt a jelenet, mintha színpadon játszódott volna le. Ott állt Sir Ex, a kihívás klasszikus macskai pózában, tátott szájjal, felpúpozott háttal, égnek meresztett kurta farokkal, koponyájához simuló fülekkel, elővillantva jobb első mancsának karmait, és most kiejtette azokat a sértő szavakat, amelyeket egyetlen, magára valamit adó kutya sem tűrhet el:
   - Te rühes cicagyilkos! Te, aki egy felnőtt macska árnyékától is rettegsz! Jöjj, és nézz szembe Sir Ex haragjával!
   A dühöngő kutya nyomban elfeledkezett a két lovagról, és szembefordult a kihívóval. Ha eszénél van, kétszer is meggondolja, mielőtt beleköt ebbe a macskába, de a vadászat hevében láthatólag minden józanság elpárolgott a fejéből. Sarkon fordult és rontott a suhanó fekete macska után, pontosan szembe a közeledő teherautóval.
   Az utolsó pillanatban, töredék másodpercre időzítve Sir Ex megpördült, és célba vette a teherautó közepét. Pontosan idejében kushadt le, hogy a nagy jármű biztonságosan eldüböröghessen a feje fölött. Termetesebb üldözőjének erre már nem volt lehetősége.
   A tömör lökhárító visszhangzó reccsenéssel találta telibe a boxert. Mielőtt egyet nyikkanhatott volna, pörögve emelkedett a levegőbe, aztán a véres csont és szőrkupac odatoccsant az út szélére.
   Szürkebajusz önelégülten vigyorgott.
   - Az én királyi egzekútorom sohasem okoz nekem csalódást - ragyogta. Kékszemű annyira megdöbbentnek látszott, amennyire macska egyáltalán képes lehet, és csak bólintott csodálata jeléül. A számos macska, akik az árnyékból figyeltek, csöndesen beleolvadtak a hajnal előtti félhomályba. Mélységes önbizalom töltötte el őket: amíg IV. Szürkebajusz ül a trónon, semmi baj nem érheti Macskáziát.
   A krónikás a most következő párbeszédet egy bizonyos Szerecsenytől, a nyomda kabalamacskájától hallotta, aki szerette elkísérni a teherautót, amikor az naponta kihordta az újságokat.
   - Hé, Jack - mondta a sofőr a mitfárerének -, láttad ezt? Idén már harmadszor fordul elő, hogy kutyát gázolnak a miatt a kurta farkú, öreg kóbor macska miatt. Gondolod, hogy szándékosan csinálja?
   - Á! - mondta Jack. - A macskák buta állatok. Szerintem véletlen az egész.
  
   Sóvágó Katalin fordítása