Robert Sheckley - Kísértet-5
  
   - Most olvassa a táblánkat - mondta Gregor, miközben hosszú, csontos arcát az irodaajtó kukucskálójához nyomta.
   - Hadd nézzem - mondta Arnold. Gregor visszalökte.
   - Kopogni készül... nem, meggondolta magát. Elmegy. Arnold visszaült az íróasztalához, és egy újabb pasziánszot kezdett rakni. Gregor tovább figyelt a kukucskálónál.
   A kukucskálót merő unalomból csinálták, három hónappal azután, hogy társak lettek, és kibérelték az irodát. Ez idő alatt az AAA Szuper Bolygótakarító Szolgálatnak nem volt semmi dolga - hiába szerepelt első helyen a telefonkönyvben. A bolygótisztítás régi, kialakult módon folyt, és teljesen kisajátította két nagy cég. Csüggesztő dolog két fiatalembernek új céget nyitni, tele nagy ötletekkel és kifizetetlen berendezéssel.
   - Visszajön - szólt Gregor. - Gyorsan, nézzél ki elfoglaltnak és fontosnak!
   Arnold besöpörte a kártyát egy fiókba, és éppen befejezte köpenye begombolását, amikor kopogtak.
   A látogató alacsony, kopasz, fáradt külsejű ember volt. Kétkedve nézett rájuk.
   - Maguk bolygókat takarítanak?
   - Úgy van, uram - mondta Gregor, félretolt egy iratköteget, és megrázta a férfi nyirkos kezét. - Én Richard Gregor vagyok, ez meg a társam, dr. Frank Arnold.
   Arnold, aki igen meggyőzően festett fehér köpenyével és teknőckeretes szemüvegével, szórakozottan biccentett, és tovább tanulmányozott egy csomó régi, beszáradt kémcsövet.
   - Foglaljon helyet, Mister...
   - Mr. Ferngaum. Mindenben állunk rendelkezésére, bármit óhajt. Flóra- vagy fauna-ellenőrzés, atmoszfératisztítás, vízkészlettisztítás, talajfertőtlenítés, stabilitásvizsgálat, tűzhányó- és földrengés-ellenőrzés, bármi, amire szüksége lehet, hogy egy bolygó emberi lakhatásra alkalmas legyen.
   Ferngaum még mindig kétkedőnek látszott.
   - Szeretnék üzletet kötni magukkal. Van egy problematikus bolygóm.
   Gregor magabiztosan bólintott.
   - A problémák a mi szakterületünk.
   - Szabadúszó ingatlanügynök vagyok - mondta Ferngaum. - Tudják, hogy van ez, bolygókat adok-veszek; mindenkinek meg kell élni valahogy. Rendszerint elvadult világokkal dolgozom, és a vevőim szokták kitakarítani. De néhány hónapja lehetőségem nyílt egy minőségi bolygó megvásárlására, épp hogy megkaparintottam a nagymenők orra előtt.
   Ferngaum boldogtalanul törölte meg a homlokát.
   - Csodálatos hely - folytatta a legkisebb lelkesedés nélkül. - Az átlaghőmérséklet 21 fok. Hegyei is vannak, de termékeny. Vízesések, szivárványok meg minden. Állatvilága nincs.
   - Tökéletesnek hangzik - mondta Gregor. - Mikroorganizmusok?
   - Semmi veszélyes.
   - Hát akkor mi a baj a bolygóval?
   Ferngaum zavarba jött.
   - Talán hallottak már róla. A hivatalos katalógusban RJC-5 a száma. De mindenki csak Kísértet-5-nek hívja. Gregor fölhúzta a szemöldökét. "Kísértet" - fura becenév egy bolygónak, de hallott már furábbakat is. Végül is valahogy csak kell hívni őket. Az űrhajók járta körzetben ezernyi bolygórendszerrel rendelkező nap volt, melyek közül sok lakható vagy potenciálisan lakható. És a civilizált világban sokan voltak, akik gyarmatosítani akarták őket. Vallási szekták, politikai kisebbségek, filozófiai csoportok - vagy egyszerű pionírok, akik új életet akartak kezdeni.
   - Nem hinném, hogy hallottam róla - mondta Gregor. Ferngaum kényelmetlenül fészkelődött a széken.
   - Hallgatnom kellett volna a feleségemre. De nem, én nagymenő akartam lenni. A szokásos ár tízszeresét fizettem a Kísértet-5-ért, és most itt marad a nyakamon.
   - De mi a baj vele? - kérdezte Gregor.
   - Úgy néz ki, hogy kísértetek járják - mondta kétségbeesetten Ferngaum.
   Ferngaum radarral átvizsgálta a bolygóját, majd bérbe adta egy Dijon-6-i farmertársulásnak. A nyolcfőnyi előőrs leszállt, és már másnap zavaros rádiójelentéseket küldtek démonokról, szellemekről, vámpírokról, dinoszauruszokról és más barátságtalan lényekről.
   Mire a mentőhajó értük ment, mind halottak voltak. A boncolás megállapította, hogy a testükön talált sebeket, vágásokat és ütéseket valóban szinte akármi okozhatta, akár démonok, szellemek, vámpírok vagy dinoszauruszok, már amennyiben léteznek.
   Ferngaumot megbírságolták nem megfelelő takarításért. A farmerek felmondták a szerződést. De sikerült bérbe adnia egy napimádó csoportnak az Opál-2-ről.
   A napimádók óvatosak voltak. Leküldték a felszerelésüket, de csak három ember kísérte, hogy felderítsék a veszélyt. Azok rádión üzentek haza, hogy a csoport azonnal menjen, majd hirtelen egy vad sikoly, és a rádió elnémult.
   A Kísértet-5-re leszállt egy járőrhajó, eltemették a három megcsonkított holttestet, és öt perc múlva távoztak.
   - Hát ez az - mondta Ferngaum. - Senkinek nem kell semmi pénzért. Az űrhajók nem hajlandók leszállni rajta. Én pedig még most sem tudom, mi történt.
   Nagyot sóhajtott és Gregorra nézett.
   - A maguké, ha akarják.
   Gregor és Arnold elnézést kért, és kimentek az előszobába.
   Arnold roppant lelkes volt.
   - Van munkánk!
   - Aha - mondta Gregor -, de micsoda munka!
   - Kemény munkát akartunk - mutatott rá Arnold. - Ha ezt megoldjuk, egyenesben vagyunk, nem is szólva a haszonról, amit százalékosan kötünk ki.
   - Nyilván elfelejted - mondta Gregor -, hogy nekem kell leszállnom a bolygón. Te csak ülsz itt, és értelmezed az adataimat.
   - Így állapodtunk meg - emlékeztette Arnold. - Én vagyok a kutatási osztály, te meg a helyszínelő. Emlékszel? Gregor emlékezett: Gyerekkoruk óta így volt: ő törte ki a nyakát, mialatt Arnold otthon ült, és elmagyarázta neki, miért törte ki a nyakát.
   - Nem tetszik nekem - mondta.
   - Ugye, nem hiszel a kísértetekben?
   - Nem, persze hogy nem.
   - Hát akkor? Minden mással elbánunk. A nyúlszívűség nem hoz rendes profitot.
   Gregor vállat vont. Visszamentek Ferngaumhoz.
   Fél óra alatt kidolgozták a feltételeket - magas százalékos részesedés a jövőbeli haszonból, ha sikerrel járnak, bánatpénz, ha kudarcot vallanak.
   Gregor kikísérte az ajtóig Ferngaumot.
   - Mellesleg, uram - kérdezte -, miért éppen hozzánk jött?
   - Senki más nem vállalná - mondta Ferngaum, és roppant elégedett volt önmagával. - Sok szerencsét!
  
   * * *
  
   Három nap múlva Gregor egy rozoga teherűrhajó fedélzetén indult a Kísértet-5-re. Azzal töltötte idejét, hogy áttanulmányozza a két gyarmatosítási kísérletről készült jelentéseket, és egyik tanulmányt a másik után olvasta a természetfölötti jelenségekről.
   Mindez semmit nem segített. Állati életnek nyomát sem találták a Kísértet-5-ön. Természetfölötti lények létezésére pedig az egész Galaktikában nem találtak semmiféle bizonyítékot.
   Gregor eltűnődött ezen, majd átvizsgálta fegyvereit, miközben a teherhajó spirális pályán közeledett a Kísértet5-höz. Akkora arzenált hozott magával, hogy kisebbfajta háborút indíthatna, sőt meg is nyerné.
   Amennyiben talál valamit, amire lőni lehet...
   A teherhajó kapitánya néhány ezer lábnyira megközelítette hajójával a bolygó vidám, zöld felszínét, de közelebb nem ment. Gregor ejtőernyővel ledobta felszerelését, oda, ahol az előző két tábor volt, kezet rázott a kapitánnyal, és ő is kiugrott.
   Épségben földet ért, és fölnézett. A teherhajó úgy száguldott a világűr felé, mintha fúriák üldöznék.
   Egyedül volt a Kísértet-5-ön.
   Átnézte a felszerelését, nem sérült-e meg, majd rádión felhívta Arnoldot, hogy épségben leszállt. Ezután felhúzott sugárvetővel megvizsgálta a napimádók táborát.
   Egy hegy lábánál ütötték föl táborukat, egy kicsiny, kristálytiszta tó partján. Az előregyártott épületek tökéletes állapotban voltak.
   Még vihar sem tett kárt bennük, mivel a Kísértet-5 csodálatosan kiegyensúlyozott időjárással volt megáldva. De szánalmasan magányosnak látszottak.
   Gregor óvatosan átkutatta az egyiket. A ruhák gondosan berakva a szekrényekbe, a falakon képek lógtak, az egyik ablakon még függöny is volt. A szoba egyik sarkában egy nyitott játékosdoboz állt, várva a csoport gyermekeit.
   A padlón egy vízipisztoly, egy búgócsiga és egy zacskó játékgolyó hevert.
   Közeledett az este, ezért Gregor bevonszolta felszerelését a házba, és megtette a megfelelő előkészületeket. Összeszerelt egy riasztóberendezést, és olyan finoman állította be, hogy még egy svábbogár is működésbe hozta volna Felállított egy radarriasztót, hogy figyelhesse a közvetlen környéket. Kipakolta fegyvereit, a nehézfegyvereket úgy helyezte el, hogy a keze ügyében legyenek, egy kézi sugárvetőt azonban a derékszíjába dugott. Aztán, megnyugodva, komótosan megvacsorázott.
   Odakint az este éjszakába fordult. A meleg, párás világ elsötétült. Enyhe szellő borzolta a tó felszínét, és lágyan susogott a magas fűben.
   Minden olyan békés volt.
   A telepesek biztosan hisztériások voltak, állapította meg. Nyilván pánikba estek, és lemészárolták egymást.
   Még egyszer ellenőrizte a riasztóberendezést, majd ruháit egy székre dobta, eloltotta a villanyt, és ágyba bújt. A szobát bevilágította a csillagfény, erősebben, mint a Hold fénye a Földön. Sugárvetője ott volt a párnája alatt. A világon minden renden volt.
   Éppen elszunyókált, mikor rájött, hogy nincs egyedül a szobában.
   Ez lehetetlen volt. A riasztóberendezés rendben. A radar békésen zümmögött.
   Mégis minden idegszála riadót fújt. Kibiztosította a sugárvetőt, és körülnézett.
   A szoba sarkában valaki állt.
   Nem volt idő azon töprengeni, hogy került ide. Gregor célba vette a sugárvetővel, és így szólt:
   - Oké, kezeket fel! - mondta nyugodt, határozott hangon.
   Az alak nem mozdult.
   Gregor ujja megfeszült a ravaszon, majd hirtelen elengedte. Felismerte az illetőt. A saját ruhái voltak, amelyeket a székre hányt, megváltozva a csillagfénytőt és a saját képzeletétől.
   Elnevette magát, és leeresztette a fegyvert. A ruhacsomó gyengén megremegett. Gregor enyhe szellőt érzett az ablak felől, és tovább nevetett.
   Ekkor a ruhacsomó fölállt, kiegyenesedett, és céltudatosan elindult felé.
   Dermedten figyelte a testetlen ruhát, amely nagyjából emberformát öltött, és egyenesen felé tartott.
   Mikor a szoba közepére ért, és az üres ruhaujjak felé nyúltak, tüzelni kezdett.
   Egyre tüzelt, mert a foszlányok és rongyok feléje kúsztak, mintha önálló élet költözött volna beléjük. Lángoló cafatok kavarogtak az arca előtt, és az öv igyekezett a lábára tekeredni. Mindent hamuvá kellett égetnie, míg végre a támadás véget ért.
   Mikor vége volt, Gregor felgyújtotta az összes villanyt, amit csak talált. Főzött egy kanna kávét, és beleöntött majdnem egy egész üveg konyakot. Sikerült ellenállnia a kísértésnek, hogy a haszontalan riasztóberendezést szét ne rúgja. Ehelyett felhívta társát.
   - Nagyon érdekes - mondta Arnold, miután Gregor tájékoztatta. - Életre kelt! Valóban nagyon érdekes.
   - Bíztam benne, hogy jól szórakozol rajta - felelte Gregor keserűen. Néhány konyak után kezdte magányosnak és becsapottnak érezni magát.
   - Más nem történt?
   - Még nem.
   - Hát légy óvatos! Van egy elméletem. Még néhány vizsgálat kell hozzá. Mellesleg valami őrült bukméker ötöt ad egy ellen, hogy belebuksz.
   - Tényleg?
   - Aha! Én is fogadtam.
   - Rám vagy ellenem? - kérdezte aggódva Gregor.
   - Persze hogy rád! - méltatlankodott Arnold. - Társak vagyunk, nem?
   Elbúcsúztak, és Gregor főzött egy újabb kanna kávét. Úgy tervezte, hogy nem alszik többet ezen az éjszakán. Megnyugtató érzés volt, hogy Arnold rá fogadott. Viszont Arnold pokolian rossz játékos volt.
  
   * * *
  
   Nappal Gregor képes volt néhány órát nyugodtan aludni. Kora délután ébredt, talált valami ruhát, és nekilátott földeríteni a napimádók táborát.
   Már esteledett, mikor rábukkant valamire. Az egyik előregyártott ház falára valaki sebtében azt karcolta oda, hogy Tgasklit. Tgasklit? Semmit sem jelentett Gregornak, de azonnal tájékoztatta Arnoldot.
   Azután? gondosan átvizsgálta saját házát, még több fényt gyújtott, ellenőrizte a riasztóberendezést, és feltöltötte a sugárvetőjét.
   Úgy tűnt, minden rendben. Bánatosan nézte a lenyugvó napot, remélte, hogy látja még felkelni. Majd elhelyezkedett egy kényelmes székben, és megpróbálta értelmes gondolkodással eltölteni az időt.
   Állati élet nincs itt - sem járkáló növények, intelligens sziklák vagy óriási agyak, amelyek a bolygó mélyén laknak. A Kísértet-5-nek még holdja sincs, ahol elrejtőzhet valaki.
   Szellemekben és démonokban viszont nem tudott hinni. Tudta, hogy a természetfölötti események alapos kivizsgálása után többnyire természeti eseményeknek szoktak bizonyulni. Amelyek meg nem, azok véget érnek. A kísértetek nem állnak mozdulatlanul, és hagyják, hogy a nem hívők megvizsgálják őket. A vár szelleme állandóan szabadságon van, ha egy tudós bukkan fel kamerákkal és magnetofonokkal.
   Van még egy lehetőség. Tegyük fel, valaki szeretné megkaparintani a bolygót, de nem számított rá, hogy Ferngaum ennyit fizet érte. Lehet, hogy ez a valaki elrejtőzött itt, ijesztgeti a telepeseket, még meg is öli őket, ha kell, hogy letörje az árat.
   Ez logikusnak tűnt. Még a ruhái múlt éjszakai viselkedését is megmagyarázhatja. Statikus elektromosság, megfelelően alkalmazva...
   Valami állt előtte. Riasztóberendezése most is ép volt. Gregor lassan felemelte tekintetét. Az előtte álló valami mintegy tíz láb magas volt, és nagyjából ember formájú, leszámítva krokodilfejét. Élénkpiros színben pompázott, és a testét hosszanti bíborcsíkok ékítették. Egyik mancsában nagy, barna dobozt tartott.
   - Hello! - mondta.
   - Hello! - nyögte Gregor. Sugárvetője csak kétlábnyira volt, az asztalon. Vajon megtámadja ez a dolog, ha érte nyúl?
   - Mi a neved? - kérdezte Gregor a mély megdöbbenés nyugalmával.
   - Én vagyok a Bíborcsíkos Markoláb - mondta a valami. - Dolgokat markolok.
   - Milyen érdekes. - Gregor keze lassan a sugárvető felé tapogatózott.
   - Richard Gregor nevű dolgokat markolok - közölte a Markoláb vidáman. - És rendszerint csokoládékrémmel eszem meg őket. Felemelte a barna dobozt, és Gregor látta, az van ráírva, hogy "Smig csokoládé - ideális krém gregorokhoz, arnoldokhoz és flynnekhez".
   Gregor ujjai elérték a sugárvető markolatát. Megkérdezte:
   - Meg akarsz enni?
   - Hogyne, igen - mondta a Markoláb.
   Gregor most már megfogta a fegyvert. Kibiztosította és tüzelt. A villámló sugár lepattant a Markoláb mellkasáról, megperzselte a padlót, a falakat és Gregor szemöldökét.
   - Ez nem árt nekem - magyarázta a Markoláb. - Túl magas vagyok.
   A sugárvető kihullott Gregor ujjai közül. A Markoláb előrehajolt.
   - Nem most akarlak megenni - közötte.
   - Nem? - sikerült artikulálnia Gregornak.
   - Nem. Csak holnap ehetlek meg, május elsején. Ez a szabály. Most csak azért jöttem, hogy egy szívességet kérjek.
   - Mi az?
   A Markoláb megnyerően mosolygott.
   - Lennél szíves néhány almát enni? Olyan jól megízesíti a húst.
   Azzal a csíkos szörnyeteg eltűnt.
   Gregor remegő kézzel nyúlt a rádió után, és mindenről beszámolt Arnoldnak.
   - Hm! - mondta Arnold. - Bíborcsíkos Markoláb, mi? Azt hiszem, ez eldönti a kérdést. Minden stimmel.
   - Mi stimmel? Mi az?
   - Először is tedd, amit mondok! Biztos akarok lenni benne.
   Engedelmeskedve Arnold utasításainak, Gregor kicsomagolta kémiai felszerelését, és előszedett egy csomó kémcsövet, lombikot és vegyszert. Kevert, mixelt, hozzáadott és elvett az útmutatás szerint, végül a keveréket a tűzhelyre tette melegedni.
   - Most pedig - mondta Gregor visszatérve a rádióhoz mondd el, mi folyik itt!
   - Persze. Utánanéztem a "Tgasklit"-nak. Opáli nyelven van. Annyit tesz, mint "sokfogú kísértet". A napimádók Opálról jöttek. Mire következtetsz ebből?
   - Valami ottani szellem végzett velük! - felelté mérgesen Gregor. - Nyilván elrejtőzött a hajójukon. Talán valami átok és...
   - Nyugodj meg! - vágott közbe Arnold. - Szó sincs itt kísértetekről. Forr már az oldat?
   - Nem.
   - Szólj, ha igen. Nézzük most az életre kelt ruhádat. Nem emlékeztet valamire?
   Gregor elgondolkodott.
   - Hát - mondta -, amikor gyerek voltam... Nem, ez nevetséges.
   - Ki vele! - makacskodott Arnold.
   - Amikor gyerek voltam, sosem hagytam a széken a ruháimat. A sötétben mindig úgy nézett ki, mint egy ember vagy egy sárkány vagy valami. Azt hiszem, ezzel mindenki így volt. De nem ad magyarázatot...
   - Dehogynem! Emlékszel már a Bíborcsíkos Markolábra?
   - Nem. Miért kellene?
   - Mert te találtad ki! Emlékszel? Nyolc-kilenc évesek lehettünk, te, én meg Jimmy Flynn. Kitaláltuk a lehető legborzalmasabb szörnyeteget, a mi saját szörnyetegünk volt, és csak minket akart felfalni, téged, engem és Jimmyt - különösen csokoládékrémmel. De csak minden hónap elsején, amikor az iskolai bizonyítvány esedékes volt. Ha meg akartunk szabadulni tőle, a varázsszót kellett használni.
   Gregornak most már eszébe jutott, és csodálkozott, hogyan is felejthette el. Hány éjszaka nem aludt, mert reszketve várta a Markolábot! Mellette teljesen lényegtelenné vált a rossz bizonyítvány.
   - Forr az oldat? - kérdezte Arnold.
   - Igen - felelte Gregor engedelmesen a tűzhelyre pillantva.
   - Milyen színű?
   - Olyan kékeszöld. Nem, inkább kék, mint...
   - Helyes. Kiöntheted. Még szükségem van néhány vizsgálatra, de azt hiszem, elkaptuk.
   - Mit kaptunk el? Megmagyaráznád egy kissé?
   - Olyan nyilvánvaló. A bolygón nincs állati élet. Nincsenek szellemek, legalábbis nem elég szilárd halmazállapotúak, hogy kiirtsanak egy csapatnyi felfegyverzett embert. A magyarázat hallucináció. Így hát azt keresem, mi okozhatja. Sok mindent találtam. Nem beszélve a földi drogokról, egy csomó hallucinogén gáz található az Idegen nyomelemek katalógusában. Van köztük deprimáló, stimuláló, van olyan anyag, amitől zseninek, gilisztának vagy sasnak képzeled magad. A mi esetünkben a katalógusban longstead-42 néven feltüntetett elemről van szó. Súlyos, színtelen, szagtalan gáz, káros fizikai hatása nincs. Képzeletstimulátor.
   - Úgy érted, csak hallucináltam? Én mondom neked... - Nem ilyen egyszerű! - vágott közbe Arnold. - A longstead-42 közvetlenül a tudatalattira hat. Felszabadítja a legmélyebb tudattalan félelmeket, a gyermekkorban átélt rettegést. Életre kelti őket. És ezt Láttad.
   - Vagyis tulajdonképpen nincs itt semmi? - kérdezte Gregor.
   - Fizikailag nincs. De a hallucinációk elég erősek. Gregor egy újabb üveg konyakért nyúlt. Hogy ezt megünnepelje.
   - Nem lesz nehéz kitakarítani a Kísértet-5-öt - folytatta magabiztosan Arnold. - A longstead-42-t könnyen semlegesítjük. És akkor gazdagok leszünk, társam!
   Gregor pohárköszöntőt javasolt, majd valami zavaró jutott eszébe.
   - Ha csak hallucinációk, mi történt a telepesekkel? Arnold egy pillanatig hallgatott.
   - Hát - mondta végül -, a longstead talán serkenti a mortidót, a halálösztönt. A telepesek biztosan megbolondultak. Egymást ölték meg.
   - Túlélők nélkül?
   - Miért ne? Az utolsó, aki életben maradt, öngyilkos lett, vagy belehalt a sebeibe. Ne törődj vele! Azonnal kerítek egy hajót, és megyek, hogy elvégezzek néhány kísérletet. Pihenj csak. Egy-két nap, és ott vagyok.
   Gregor kikapcsolta a rádiót. A maradék konyakot, úgy gondolta, megérdemli ma éjszaka. Ennyi csak jár neki. A Kísértet-5 rejtélye megoldódott, és hamarosan gazdagok lesznek. Nemsokára módja lesz, hogy ő fogadjon fel valakit, aki leszáll az idegen bolygókon, mialatt ő otthon ül, és rádión adja az utasításokat.
   Másnap késő délután ébredt, kissé másnaposan. Arnold hajója még nem érkezett meg, így hát becsomagolta a dolgait, és várt. Este a hajó még mindig nem volt ott. Gregor a ház ajtajában ült, nézte a ragyogó naplementét, majd bement, és vacsorát készített.
   A telepesek halála még mindig aggasztotta, de elhatározta, hogy nem törődik vele. Nyilván van rá logikus magyarázat.
   Vacsora után végignyúlt az ágyon. Alig hunyta le a szemét, hallotta, hogy valaki bocsánatkérően köhécsel.
   - Hello! - mondta a Bíborcsíkos Markoláb.
   Saját személyes hallucinációja jött vissza hozzá, hogy felfalja.
   - Hello, öreg fiú! - mondta kedvesen Gregor, egy csepp félelem vagy izgalom nélkül.
   - Megetted az almákat?
   - Végtelenül sajnálom. Elfelejtettem.
   - Hát nem baj. - A Markoláb igyekezett palástolni csalódottságát. - Elhoztam a csokoládékrémet. - Felemelte a dobozt.
   Gregor elmosolyodott.
   - Most elmehetsz - mondta. - Tudom, hogy csak a képzeletem szüleménye vagy. Nem bánthatsz.
   - Nem akarlak bántani - magyarázta a Markoláb. - Csak meg akarlak enni.
   Odalépett Gregorhoz. Gregor nem mozdult. Mosolygott, azért szerette volna, ha a Markoláb nem lenne olyan kézzelfogható és valósághű. A Markoláb feléje hajolt, és kóstolóképpen beleharapott a karjába.
   Hátraugrott, és a karjára nézett. Fognyomok voltak rajta. Vér szivárgott belőle - igazi vér! -, az ő vére.
   A telepeseket megharapták, megsebezték, szétszaggatták, összemarcangolták.
   Ebben a pillanatban Gregornak eszébe jutott egy hipnotizőr bemutatója, amelyet egyszer régen látott. A hipnotizőr azt mondta a kísérleti alanynak, hogy égő cigarettát nyom a karjához. Azután megérintette a kórját egy ceruzával.
   Másodpercek alatt az illető karján sötétvörös folt jelent meg, mert azt hitte, hogy megégették. Ha a tudatalattid azt hiszi, meghaltál, akkor halott is vagy. Ha fognyomokat parancsot, azok ott is vannak.
   Ő nem hitt a Markolábban. De a tudatalattija igen.
   Gregor megpróbált az ajtóhoz rohanni. A Markoláb elállta az útját. Mancsai közé ragadta, és a torka felé hajolt.
   A varázsszó! Mi volt az?
   - Alphoisto?! - ordította Gregor.
   - Víz, víz - mondta a Markoláb -, kérlek, ne ficánkolj!
   - Regnastikio!
   - Nem jó. Hagyd abba a tekergést, és kész leszünk, mielőtt...
   - Vorspellhappilo!
   A Markoláb fájdalomkiáltást hallatott, és elengedte. Nagyot ugrott és eltűnt.
   Gregor a székre rogyott. Ez nagyon közel volt. Túl közel. Rendkívül ostoba halál: széttépi a saját halálvágyó tudatalattija, lemészárolja a saját képzelete, megöli a saját fantáziája. Szerencse, hogy eszébe jutott a szó! Ha Arnold legalább sietne...
   Halk kuncogást hallott.
   A félig nyitott kamraajtó felől hallatszott, és felidézett egy szinte elfelejtett emléket. Megint kilencéves volt, és itt volt az Árny - az ő Árnya -, ez a különös, sovány, ijesztő teremtmény, aki ajtók mögött rejtőzött, ágyak alatt aludt, és csak sötétben támadott.
   - Oltsd el a villanyt! - mondta az Árny.
   - Szó se lehet róla! - vágott vissza Gregor, és felhúzta sugárvetőjét. Amíg ég a lámpa, biztonságban van.
   - Jobb, ha leoltod.
   - Nem!
   - Így is jó. Egan, Megan, Degan!
   Három apró lény termett a szobában. A legközelebbi villanyhoz rohantak, rávetették magukat, és mohón falni kezdték.
   A szoba lassan sötétülni kezdett.
   Gregor rájuk lőtt, ahányszor a lámpák felé közeledtek. Üvegszilánk záporozott, de a fürge kis teremtmények kitértek a sugár elől.
   Aztán Gregor rádöbbent, mit tett. A teremtmények tulajdonképpen nem tudták megenni a fényt. A képzelet nem okozhat kárt a valóságos anyagban. Csak ő képzelte, hogy a szobában sötétebb lesz, és...
   Ő maga lőtte szét a lámpákat! Saját pusztító tudatalattija csapta be.
   Az Árny most előlépett. Árnyékból árnyékba tépkedve Gregor felé közeledett.
   A sugárvető hatástalan volt. Gregor kétségbeesetten igyekezett a varázsszóra gondolni - és rémülten jutott eszébe, hogy az Árnyat semmiféle varázsszó nem oszlatja szét.
   Az Árny utánanyomult, ő pedig hátrált, míg nekiütközött egy nagy utazóládának. Az Árny feléje nyúlt, Gregor a padlóra vetette magát, és becsukta a szemét.
   A keze valami hideghez ért. A telepesek gyerekeinek játékosládája előtt feküdt. A keze egy vízipisztolyt markolt. Gregor meglengette. Az Árny hátrahőkölt, és nyugtalanul pislogott a fegyverre.
   Gregor fürgén a csaphoz rohant, és megtöltötte a pisztolyt. A halálos vízsugarat egyenesen a teremtményre irányította. Az Árny fájdalmasan felordított és eltűnt.
   Gregor szélesen mosolygott, és az üres pisztolyt a derékszíjába dugta.
   Képzelt lény ellen a vízipisztoly az igazi fegyver.
   Már majdnem hajnalodott, mikor a hajó landolt, és Arnold kiszállt. Késedelem nélkül hozzáfogott a kísérletekhez. Délre végzett, és az anyag valóban longstead-42-nek bizonyult. Gregorral együtt gyorsan összecsomagoltak és felszálltak.
   Mikor már az űrben jártak, Gregor mindent elmesélt a társának.
   - Elég kemény - mondta kedvesen Arnold, mély együttérzéssel.
   Gregor szerény hősiességgel mosolygott, most, hogy megúszta a Kísértet-5-öt. - Rosszabb is lehetett volna mondta.
   Hogyan? - Képzeld, ha Jimmy Flynn is itt van. Ő tudott csak igazán szörnyeket kitalálni! Emlékszel a Zsémbesre?
   - Csak arra, hogy milyen szörnyűeket álmodtam tőle felelte Arnold.
   Úton voltak hazafelé. Arnold jegyzeteket készített a Halálösztön a Kísértet-5-ön: a tudattalan stimulációja, a hisztéria és a fizikai jelenségeket előidéző tömeges hallucináció vizsgálata című cikkéhez. Majd a vezérlőfülkébe ment, hogy automata irányításra kapcsoljon.
   Gregor végighevert egy díványon, hogy első nyugodt éjszakáját aludja végig, amióta leszállt a Kísértet-5-ön. Alig szenderedett el, mikor Arnold rohant be rémülettől eltorzult arccal,
   - Azt hiszem, van valami a vezérlőfülkében! - suttogta.
   Gregor fölült.
   - Lehetetlen. Már nem vagyunk...
   - Ó, istenem! - nyögte Arnold. Néhány másodpercig feszülten koncentrált. - Tudom már! Nyitva hagytam a zsilipkamrákat, amikor leszálltam. Még mindig a Kísértet-5 levegőjét szívjuk!
   És ekkor, betöltve az ajtónyílást, felbukkant egy hatalmas szürke lény, bundáján piros pöttyökkel. Elképesztően sok karja, Iába, csápja, mancsa és foga volt, meg két parányi szárnya a hátán. Lassan közeledett feléjük, morogva és vicsorogva.
   Mindketten felismerték a Zsémbest.
   Gregor fölpattant, és bevágta az orra előtt az ajtót.
   - Itt biztonságban vagyunk! - lihegte. - Ez az ajtó légmentesen zár, De hogy irányítjuk a hajót?
   - Sehogy - mondta Arnold. - Bíznunk kell a robotpilótában, ha csak ki nem sütünk valamit, hogy kijussunk innen. Észrevették, hogy a szorosan záródó ajtó mellett enyhe füst kezd beszivárogni.
   - Hát ez mi? - kérdezte Arnold érezhető pánikkal a hangjában.
   Gregor megborzongott.
   - Hát nem emlékszel? A Zsémbes mindenhova bejut. Nem lehet megakadályozni.
   - Semmire nem emlékszem vele kapcsolatban. Embert eszik?
   - Nem, amennyire emlékszem, csak gondosan szétmarcangolja.
   A füst lassanként a Zsémbes hatalmas, szürke alakjává kezdett összeállni. Átmenekültek a szomszéd helyiségbe, és bezárkóztak. Néhány másodperc, és a vékony füstcsík ide is beszivárgott.
   - Ez nevetséges - mondta ajkait harapdálva Arnold -, menekülünk egy képzelt lény elől... várj csak! Nálad van még a vízipisztoly, ugye?
   - Igen, de...
   - Add ide!
   Arnold egy víztartályhoz szaladt, és megtöltötte a pisztolyt. A Zsémbes kezdett újra alakot ölteni, és boldogtalanul nyögdécselve feléjük nyomult. Arnold lefröcskölte egy vízsugárral.
   A Zsémbes tovább közeledett.
   - Most már minden eszembe jutott - mondta Gregor. A vízipisztoly nem tudja a Zsémbest megállítani. Kihátráltak a következő szobába, és magukra zárták az
   ajtót. Mögöttük már csak a hálófülke volt, azon túl pedig csak a világűr halálos vákuuma.
   - Nem tudsz valamit csinálni a levegővel? - kérdezte Gregor.
   Arnold a fejét rázta.
   - Már ritkul. De legalább húsz óra, mire a longstead hatása elmúlik.
   - Nincs valami ellenméreg?
   - Nincs.
   A Zsémbes ismét materializálódott, zajosan és ellenségesen.
   - Hogy ölhetnénk meg? - kérdezte Arnold. - Biztos van rá mód. Varázsszó? Vagy fakard?
   Gregor megrázta a fejét.
   - Most már jól emlékszem a Zsémbesre - mondta szerencsétlenül.
   - Mi öli meg?
   - Nem lehet elpusztítani vízipisztollyal, csúzlival, robbanó cukorkával, gumipuskával, bűzbombával vagy más gyerekkori fegyverrel. A Zsémbes abszolúte halhatatlan.
   - Ez a Flynn és az ő átkozott képzelőereje! Miért is beszéltünk róla! Hogy lehet hát megszabadulni tőle?
   - Mondtam már. Nem lehet. Csak akkor megy el, ha ő akarja.
   A Zsémbes most már teljes méretére nőtt. Gregor és Arnold berohantak a kis hálófülkébe, és magukra zárták az utolsó ajtót.
   - Gondolkozz, Gregor! - könyörgött Arnold -, egyetlen gyerek se talál ki olyan szörnyeteget, amely ellen nincs valami védekezés! Gondolkozz!
   - A Zsémbest nem lehet megölni - mondta Gregor.
   A piros pöttyös szörnyeteg kezdett ismét alakot ölteni. Gregor végiggondolta az összes éjjeli borzamat, amit valaha is ismert. Valamit kellett csinálnia gyerekkorában, hogy legyőzze az ismeretlent.
   És ekkor - szinte az utolsó pillanatban - eszébe jutott.
  
   * * *
  
   Az űrhajó automata irányítással száguldott a Föld felé, fedélzetén a Zsémbessel, mint teljhatalmú úrral. Föl-alá rohangált az üres folyosókon, keresztülfolyt az acél válaszfalakon át a kabinokba és raktárhelyiségekbe, morogva, nyögve és átkozódva, mert sehol nem talált áldozatot.
   A hajó elérte a naprendszert, és automatikusan orbitális pályára állt a Hold körül.
   Gregor óvatosan kikukucskált, készen arra, hogy szükség esetén újra visszabújjon. De nem volt rémisztő csoszogás, nyögés vagy morgás, mohó füst sem szivárgott az ajtó alól vagy a falon át.
   - Minden tiszta - hívta elő Arnoldot. - A Zsémbes eltűnt. Az éjszakai rémségek elleni végső menedék fedezékében - a fejükre húzott takaróba becsavarva - kimásztak a hálófülkéből.
   - Mondtam, hogy vízipisztollyal nem mégy semmire mondta Gregor.
   Arnold bágyadtan vigyorgott, és zsebre dugta a pisztolyt.
   - Azért én megtartom. Ha valaha is megnősülök, és gyerekem lesz, ez lesz neki az első ajándék.
   - Az enyémeknek nem - mondta Gregor. Kedveskedve veregette meg az ágyat. - Nem húzhatod ellene a takarót a fejedre védekezésül.
  
   Veres Mihály fordítása