Nemere István: "Gyere el a kertembe!..." (Tvr-hét 1998/02) Másfél évtizeddel Raymond A. Moody professzor híres könyve, az "Élet az élet után" megjelenése után két amerikai kutató ismét ezzel a témával kezdett foglalkozni. Mint ismeretes, Moody vagy százötven olyan klinikai halál esetet írt le, ahol az életbe visszahozott páciensek mind a halál utáni élményeikről számoltak be. Ezek az emberek javarészt (de nem kizárólag) amerikaiak és keresztények voltak; ez a tény adott alapot később az ügy bírálóinak. Ők ugyanis azt állították, hogy a nyilatkozók a korábban tanult vallási alapokat képzelegték öntudatlanságuk idején, tehát "eljutottak a mennyországba", és így tovább. Az Amerikai Pszichológiai Kutató Társaság két orvosa, Karl Osis és E. Haraldsson úgy döntött, két különböző kultúrájú pácienscsoport halálközeli élményeit hasonlítja össze. Az amerikaiak mellett indiaiakat választottak. India lakóinak társadalmi, vallási alapjai és hagyományai nagyon különböznek az európaitól vagy amerikaitól. Több száz eset összehasonlítása azzal a - számukra is megdöbbentő - eredménnyel járt, hogy kimondhatták tudományos igényű munkájukban: nincs különbség az élmények tartalma között! Éppen ellenkezőleg, számos motívum ijesztő gyakorisággal ismétlődik mindkét kultúrában. Sem a nyilatkozók kora, sem a neme vagy társadalmi állása nem okozott különbséget. Az érdekesebb esetek közül ismertetünk néhányat. Ötvenéves nő: az egyik New York-i kórházban feküdt rossz állapotban az intenzív osztályon, majd váratlanul szívrohamot kapott. A személyzet nagy nehezen visszahozta az életbe. Amikor magához tért, azt mondta: "Egy csodálatos kertbe léptem be, gyönyörű kapun át. Minden csupa fény volt, és bent egy fénylény fogadott, aki nagyon szeretett engem!" Egy másik, szintén nőbeteg hasonló esetben, agónia közben látta a nyitott kaput, mögötte a csodálatos kertet. Minden csupa szín és fény volt. Egy hang azt mondta: "Gyere el a kertembe!" És ő engedelmeskedett, nagyon boldognak érezte magát. Amikor visszahozták az életbe, örömteli hálálkodás helyett inkább szomorúság lett úrrá rajta. Viszont attól kezdve soha nem panaszkodott, és többé nem félt a haláltól. Számos hasonló indiai esetről is tudomást szereztek. Az egyik újdelhi kórházban idős férfi haldoklott a tüdőbaj utolsó stádiumában. Amikor megállt a szíve, az orvosok masszírozni kezdték. Néhány perccel később visszanyerte eszméletét: "Miért nem hagyták, hogy ott maradjak? El sem mondhatom, milyen csodálatos volt az a kert, ahol jártam. Ismét oda akarok menni!" Egy bengáli asszony ugyancsak a kórházban vesztette el az eszméletét. A személyzet szintén visszahozta a "túlvilágról". Mint elmondta, ő is kertet látott, mi több, csodaszép házakat. Az egyik még nem volt kész. Amikor megkérdezte, az kié, egy hang válaszolt: "A tiéd, de csak akkor, ha a Földön letelt az időd. Addig nem halsz meg, amíg meg nem születik az unokád." És tényleg így történt... évekkel később a nő azon a napon hunyt el, amikor fiának és menyének gyermeke született. Meglehetősen elgondolkoztató az az indiai eset, amely valamennyire eltér a többitől. Halálból visszahozott férfi mondta el az orvosoknak, hogy ő is látta a gyönyörű kertet, de nem tudta átlépni a küszöbét. Egy fehérruhás férfi belenézett valamibe (nagykönyvbe?), és azt mondta: csak tévedésből került oda, hiszen még nem jött el az ideje. Bármennyire is szeretett volna ott maradni, elküldték, és akkor sajnálkozva feléledt a műtőasztalon. És most jön az, amit a tudomány aligha képes jelenleg megmagyarázni - ugyanabban a kórházban, ugyanabban az órában meghalt (immár végérvényesen és azonnal) egy másík férfi beteg, akinek ugyanaz volt a neve, mint a "visszaküldött" páciensé! Ez a halál akkor történt, amikor az első beteg már elmondta az orvosoknak és ápolónőknek az egész történetet. Hogy mindezek mögött mi van, mi lehet - csak sejthetjük. Mindenesetre tudományos alapon is bizonyítást nyert - nem a túlvilág létezése, ez még nem! - de legalább annyi, hogy a világ egymástól távoli tájain, más kultúrákban élő, más és más vallású emberek halálközeli élményei mindezen különbségektől teljesen függetlenek. Ugyanazt éli át keresztény, hindu, muzulmán és bármilyen szekta, vallás követője. Feltehetően tehát ez független a vallásos hittől, hiszen az ateistáknak is hasonlóak az élményeik. Feltételezhető tehát, hogy mindnyájunkra vár valahol az a csodaszép világ, és ha itt az idő, mindenkinek mondja majd a rejtélyes hang: "Gyere el a kertembe...!"