A maradó és a múlandó

Írás közben a napi politika sosem vonzott. A konkrét izgalomban rejlő felhajtó erőt ritkán használtam. De megértem, hogy az ilyen könnyen hevülő, ide vagy oda kétely nélkül felsorakozó, „rögtönítélő” irodalomra is szükség van. Részben nem egyforma az írói alkat és a tehetség természete – részben az emberek szeretnék saját nézeteiket egy érdemesebbnek vélt másik véleményével is megtámasztani – gondolataikat mintegy műben-igazolva látni. Én azonban nem ezt az utat választottam, ha ez választás volt egyáltalán, s nem a képességemből eredő kényszer. Nekem kellett és kell a rátekintés; az a bármily keskeny, de magasabb helyen kimunkált szellemi párkány, ahonnan minden irányba szét tudok tekinteni. Innen nézve sem alapvetően mások a dolgok, a fehér bizony fehér, a fekete bizony fekete, ráismerek így is a közelségében fullasztó mocsárra, de nem oly messze a sarjadó zöldet is láthatom. Az összefüggések mutatják meg a hasonlóságokat és különbözőségeket. S abból, mi honnan ered és hová tart, valami mégiscsak felsejlik. Persze, „lenti” tapasztalat nélkül ez valószínűleg semmit sem érne, éppoly hamis lenne a soha-meg-nem-élt általánosítása, mint amilyen csalóka a bozót-harcokba már-már beleveszett „homo politicus” napi eredményhirdetése. Ezért aztán törekvéseimben tetten érhető, nem finnyásan kikerülni kívántam az alsó realitást – de semmiképpen sem „életfogytiglan” benneveszni. Az élmény – a személyes küzdelem és horzsoltság – elkísér; minden fázisban velem van. Innen a gőgösnek tetsző elszánás: a múlandóról is maradandót írni. A múlandóban forgolódni, de a maradó érdekében. Legyen csőlátás helyett a széles horizont birtoklása. A múlt: elmúlt és minden értelemben elmúlt, értsük meg végre. A hagyomány nem puszta másolás, hanem a tiszteletet érdemlő kiválogatása. A jövő nem egy másfajta „tervgazdálkodás” engedelmes tárgya, hanem kockázat és a jelenünkben fogan. Rendszert nem úgy váltunk, mint a csupán külsőségekben hivalkodók a ruhát; alá kell mosakodni a friss göncöknek, szappannal, körömkefével, talán még fertőtlenítővel is, azután mártózni egy cseppecskét a szellemi világban, aludni egyet, hogy végül a nyújtózó ember méltán mondhassa: egészen újjászülettem.

Ne használjuk többé az elmocskolódott, műanyag voltukban amúgy is megfoltosodott szokásos eszközeinket – ha a cél a még sosem-megvalósult, de az öröktől-remélt megteremtése.

 

(1991)