Nemere István: Létezik-e a jeti? (Tvr-hét 1996/31) Vannak zoológusok, akik határozottan állítják, hogy az óriás testű havasi ember (a jeti) csupán a képzelet műve, a válóságban nem létezik. Mások viszont azzal érvelnek, hogy miért ne élhetne, hiszen még a XX. században, amikor már a tudósok azt hitték, hogy minden lényről tudnak, amely a Földön él - harminc addig teljesen ismeretlen állatfajt fedeztek fel. Köztük az eddig ismert legnagyobb emberszabású majom, a hegyi gorilla példányait 1903-ban Közép-Afrikában. A jetit rengeteg serpa - nepáli bennszülött - látta már. A tudósok eddig csak a lény lábnyomait látták (néha 48-as férfiláb méretű). Az első rajzok is a bennszülöttek leírásai alapján készültek. E beszámolók szerint a jeti mintegy 250 centiméter magas, erős testalkatú lény, sötétbarna vagy vöröses szőr borítja, karja ("keze") hosszá, arca a majomhoz hasonlatos. Az ötvenes években Pei Venchung kínai antropológus professzor arra figyelt fel, hogy az ország egyik vidékén, a Lin Cheng (Sárkányhegy) tájékán a parasztok rendkívül furcsa állatok csontjaiból "férfiasságot erősítő szert" őrölnek. Az antropológus az ott látott fogakhoz hasonlót csak ásatásai során látott a fél-egymillió évvel ezelőttről származó koponyákban. Ezek a fogak azonban teljesen épek és frissek voltak. Látszott rajtuk, hogy nemrég még "viselte" őket a tulajdonosa. De ki a tulajdonos és hol él? A nyomokat követve a professzor eljutott az Óriások Hegyének vidékre, ahonnan a környező falvak lakói időnként hoztak néhány ilyen fogat, amit a nők kifőztek, azután a Kantonból és Nankingból jövő kereskedőknek, szállítóknak eladták. A helyi hatóságok megtiltották a professzornak, hogy az Óriások Hegyére menjen. Ő azonban néhány asszisztensével titokban kisebb expedíciót szervezett. Erre a hatóságok lemészárolták a környékbeli falvak lakóit, a házakat felgyújtották, a közeli hegyen pedig berobbantották a barlangokat, amelyekben állítólag az "óriások" éltek, nehogy híre menjen az illegális vadászatnak. Pei Venchung professzor felháborodott hangú tiltakozó levelet írt a kínai kormánynak, mire a hatóságok elmebetegnek bélyegezték, és intézetbe zárták. Néhány évvel később ott is halt meg. Jegyzetei, kutatómunkájának anyaga nemrég került elő a titkos levéltárból. Feljegyzéseiből kiderült, hogy a Sárkányhegy vidékén élő lakosság nagyon régóta vadászott emberszabású, nagy testű állatokra. (Azazhogy ki tudja, állat-e vagy valami más volt a célpontjuk?) Egyébként hasonlóan furcsa esetről tudósítottak a lapok 1956-ban a Himalája hegyei között fekvő Nepáli Királyság területéről is. A Genesh Himal hegységben a serpa bennszülöttek néhány éves kisfiúra bukkantak. A gyerek szemlátomást vadon élt, a serpák ezért úgy vélték, hogy ő is 'thema metoch kangmi', vagyis havasi ember gyermeke. Még pontosabban ember és jeti párosodásából származó utód. Ezért el is akarták pusztítani. Szerencsére éppen arra járt Mary Moor milliomos angol hölgy aki a világot járva akkoriban Nepálban tartózkodott. Jelentós összegért "megvette" a gyereket, és magával vitte a fővárosba, Katmanduba. A gyermeket ketrecben szállították, mert úgy viselkedett. int a fogságba eső állat: mindenkit megharapott, aki közel ment hozzá. Csak nyers húst, gyökereket és rovarokat evett. Katmanduban aztán megnyírták, megmosdatták. A vaskos piszokréteg eltávolítása után derült csak ki, hogy a gyermeknek európai vonásai vannak. A haja is világos színű. A szülei keresésébe kezdtek. Az ötvenes években Nepál még a világtól eléggé elzárt terület volt, évente alig néhány külföldi kapott beutazási vízumot. Hamarosan kiderült, hogy 1949 nyarán nyomtalanul eltűnt az országban Gloria Macrofft amerikai turistanő. Az angol konzulátustól szerzett fénykép alapján állítólag hasonlóságot fedeztek fel közte és a talált gyermek között. Ezek után a gyermek a nepáli Parsang nevet kapta, és megindult az eljárás, hogy valamilyen dokumentumot szerezzenek neki, amellyel kiutazhat az országból. Néhány nappal a tervezett indulás előtt a gyerek egyik este rémisztően hangos fütyülésbe kezdett. Másnap reggelre pedig eltűnt. Széttört ketrece mellett csak néhány őr szörnyű módon megcsonkított holttestét találták. Vajon ki szabadította ki? A ketrecet normális férfiember aligha tudta széttörni, amint hogy az örök fejét sem téphette le úgy, ahogy a szemtanúk elmesélték. Lehet, hogy az "apja" jött érte? Állítólag nemegyszer fordult már elő, hogy a jetik nőt raboltak maguknak: ám a helyi lakosság (Nepál, Bhután, Sikkim, India) ezt mindig titkolta, tagadta. Volt, ahol politikai, másutt vallási okból nem beszéltek a dologról. Nemere István: Jeti nemcsak a Himalájában él (Tvr-hét 1996/32) Az észak-amerikai hatalmas erdőségben élő indiánok körében már régóta meséltek egy rejtélyes, hatalmas lényről, amely csak ritkán mutatkozott az emberek előtt. A fehérek azonban nem hittek az indiánmesének, egészen 1811-ig. Akkoriból származik ugyanis az első hivatalos jelentés a bigfoot-ról, azaz "nagylábúról", merthogy Amerikában nem jeti ennek az ismeretlen élőlénynek a neve. A XX. század kezdetétől aztán egyre szaporodnak a jelzések, elsősorban az északnyugati Washington államból, és a közelében lévő kanadai Brit-Columbiából. De láttak fura nyomokat távoli déli államokban, így Floridában is. A lények kivétel nélkül a nagyon sűrű erdővel borított vidéken bukkannak fel, és az erdőt soha nem is hagyják el. Az elbeszélések szerint 1924-ben az egyik favágó nemcsak látta az óriás lényt, hanem néhány napig a fogságában is volt, és a "nagylábú" szálláshelyén több hasonló élőlénnyel is találkozhatott. De sem ez a favágó, sem a későbbi szemtanúk nem említették, hogy az ismeretlen óriások bántalmazták volna az embert. Sőt, a jelek szerint inkább folyton azon igyekeznek, hogy eltűnjenek a szem elől. Általában nem is igen lehet látni, vagy lefényképezni őket, csupán a zajuk hallható és förtelmes bűzük érezhető. Mert - ahogyan a legtöbb szemtanú elmesélte -, a nagylábúnak penetráns szaga van. Ez azonban vajmi kevés bizonyíték arra nézve, hogy valóban létezik. Egyetlen, igazán kézzel fogható dokumentum az a film, amelyet 1967. október 20-án forgatott az erdőben Patterson, amikor váratlanul elébe került egy nőstény bigfoot. A filmen mintegy húsz méter távolságból látható a nagy termetű, menekülő lény, amely minden tekintetben jókora majomra emlékeztet. Legalább két és fél méter magas, ennek megfelelően a súlya is legalább két mázsa, de inkább több. Patterson nem volt egyedül, tanúi szerint a lény igen ijesztő volt, ugyanakkor ijedtnek tűnt maga is, és gyorsan menekült a felbukkanó emberek elől. Az indiánok körében éppúgy mítoszok és legendák születtek az óriás lény köré, miként a Himalája vidékén is. Napjainkra azonban nemcsak a mitológiának, hanem a törvénykezésnek és az állatvilágnak is része lett. Miközben a világ nagyobbik felében még azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik, addig Nepálban törvény tiltja, hogy a jetit elejtsék vagy külföldre hurcolják. "Védett állatként" tartják nyilván. Egyes vélemények szerint nemcsak a Távol-Keleten, illetve Észak-Amerikában él ez a különös teremtmény, akad belőle Szibéria és a Föld más, hegyvidékes-erdős táján - így Európában - is. Reinhold Meissner, a világ ma is élő leghíresebb hegymászója saját szemével látta, de fényképet ő sem tudott készíteni róla. Márpedig amíg kézzel nem fogható, addig nem létezik! - mondja az ellentábor, de már egyre halkabban. Ugyanis mind több kutató és egyetemi professzor veszi a fáradságot, és kezd utánajárni a mendemondáknak. Hátha mégis van valóságalapjuk. Az angol John Napier biológus, az emberszabású majmok kitűnő tudósa úgy véli, hogy az amerikai bigfoot egy eddig fel nem fedezett, hatalmas majom lehet. Mások azt vetik fel, hogy tulajdonképpen az ember "testvéréről" van szó. Ezen teória szerzői szerint az emberiség fejlődése a neandervölgyieknél - vagy még régebben! - kettészakadt, az egymást követő okos nemzedékek fokozatosan kiszorították a megművelt területről a kevésbé okos ősemberi törzseket, hordákat, melyek végül mára a Himalájába és az észak-amerikai, még szűz hegységekbe szorultak vissza. Tény ugyanakkor, hogy a neandervölgyiek nem álltak olyan közel az állatvilághoz, mint a jetik és a bigfootok. Ezeknek minden eddigi megismert szokása - mondhatni "paramétere" - sokkal inkább az állatvilághoz, semmint az emberhez áll közelebb. De azt sem szabad elfeledni, hogy a (minimum) negyvenezer éve tartó anti-fejlődési folyamatban leszálló ágban vannak ezek a szerencsétlen lények. Nem juthattak hozzá az ember által megtermelt javakhoz, és mert életterük is a legkényelmetlenebb, legrosszabb klímájú vidék volt, nem csoda, ha lejtőre kerültek és visszafejlődtek. Jó lenne még a végleges kipusztulásuk előtt felfedezni és megfejteni a titkukat.