Nemere István: Fényképek a jetiről (Tvr-hét 1999/45) Sok még a bizonytalanság a jeti körül. A hivatalos tudomány képviselői egyenesen tagadják a létezését. Mások kétkedve mondják: "Hiszem, ha látom." Pedig láthatnák már, ha nem is testi valóságában, de fényképen mindenképpen. Alább két olyan esetet ismertetünk, amikor sikerült lefényképezni. Az első szerencsés fotóst Anthony D. Wooldridge-nek hívják. Magányosan vándorolt 1986 tavaszán a Himalájában, Nepál határvidékén. Március hatodikán, lavinaveszélyes időben, egy háromezer méter fölötti hegyen, végtelennek tetsző hómezőn haladt. Nagy, furcsa lábnyomokat látott. Hamarosan lavina zúdult le a hegyről. A hóban különös testnyomot is látott. Mintha valakit lehozott volna a hó a magasból. Aztán megpillantotta a kétméteres, felegyenesedett alakot. Az "illető° csak állt, és nem mozdult. Wooldridge tudta, kivel áll szemben. A jeti térdig a hóban állt, és hol a közeledő embert, hol a lavinaveszélyes lejtőt figyelte. Feje nagy és kissé szögletes volt, testét bozontos szőrzet fedte. Az ember úgy vélte, a jetit az imént a lavina hozta le fentről, talán megsérült, vagy csak elkábult. Mert bár lábon állt, de csak a tekintetével követte az embert. Nem ment odább, de nem is közeledett. Ebben a patthelyzetben Wooldridge 130-140 méter távolságból több fotót készített, de a képeken az alak nagyon kicsire sikeredett - túl messze volt. Idő sem volt állítani az objektíven, és közelebb sem mert menni. A jeti hamarosan eltűnt. Később a fényképeket sokan hamisítványnak, mások - köztük neves zoológusok is - valódinak ismerték el. 1986 szeptemberében a fotókat közölte a BBC 'Wildlife Magazine' című folyóirata, és a tévében is bemutatták. A másik fotós, Hubert Vollmer huszonkilenc évesen, 1988. május 8-án szintén a Himalájában járt. Ez volt a negyedik útja. Egy köves területen haladt éppen, amikor egészen váratlanul, alig harminc méterre tőle egyszer csak hatalmas termetű, de görnyedt alak bukkant fel. Rozsdavörös szőrzet, szinte nyak nélküli, kétméteres termet, szögletesnek tetsző, busa fej. Az arca szőrtelen. Ebből a távolságból néztek egymással farkasszemet. Talán két percig tartott a dolog, majd a jeti továbbállt. Négykézlábra ereszkedett, mint a majmok, és elszaladt. Egyetlen pillanat alatt eltűnt az embernyi vagy még nagyobb sziklák között. Vollmer kihasználta a rendelkezésére álló két percet. Nem számított ugyan a jeti felbukkanására, de rögtön a fényképezőgépéhez kapott. A gépen nem volt ideje sokat állítgatni, ezért a harmincméteres távolságból lefényképezett élőlény meglehetősen kicsire sikeredett. Homályos az egyetlen sikerült fotó is. Ha az elsőt, a Wooldridgessetet nem is fogadta el a tudományos világ - azt magyarázták, hogy a hegymászó csak egy majom formájú sziklát fényképezett le -, ezúttal nem volt ilyen könnyű dolguk a tamáskodóknak. Vollmer ugyanis ahhoz az emberhez fordult, aki e tárgyban már valóságos szaktekintélynek számít: a világ jelenleg élő legnagyobb hegymászójának, Reinhold Messnernek mutatta meg legelőször a fotókat. A híres hegymászó, aki állítása szerint tíz méter távolságban találkozott jetivel, azonnal felkiáltott: "Ez az! Igen, ez egy jeti fényképe!" A kétkedőknek maradna még egy lehetőség: szélhámosnak nevezhetnék mind a három embert, a két fotóst és a hegymászót. Csakhogy semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy nevetségessé tegyék magukat a tudományos világ előtt. A fényképek pedig magukért beszélnek.