Nemere István: Jeanne, az élő radar (Tvr-hét 1998/06) Amikor Jeanne Couret kislány volt, a tengerésztiszt apja nem engedte meg neki, hogy az iránytűhöz hozzányúljon. Olyankor ugyanis a műszer azonnal "megbolondult", összevissza járt napokig. Amikor a kis Jeanne felnőtt, e furcsa jelenségek csak sokasodtak körülötte. Némelyikre még maga sem talált magyarázatot. Egy biztos, joggal nevezik "élő radarnak", illetve a "radiesztézia királynőjének" a róla szóló cikkek, ugyanis megérzi a közelben, de még a távol történő eseményeket, illetve a személyek "sugárzását". Ha valahol a távolban atomrobbantás történt, ő jelezte - akkor is, persze, ha azt az illető hatalom nem jelentette be hivatalosan. A nagy földrengéseket is megtapasztalja, bármilyen távol legyenek is, és megérzi az emberekből vagy eseményekből kisugárzó rosszat is. A még meg sem történt eseményekre is ráérez! Jeanne Couret azt állítja: csöppet sem kellemes az élete, és bár ez a radarállapot már létformájává vált, azért el tudna képzelni kellemesebb életet is. Azért vannak jó pillanatai is. Ilyen volt, amikor kincs után kutatott. Felkereste ugyanis egy férfi, megmutatta a háza fényképét, és azt kérdezte: eladhatja-e. Jeanne a tenyerét a fotó fölé tette, és valami furcsát érzett. Elmentek oda a tulajdonossal, és a pince falában Viktória-korabeli aranypénzre találtak, amit a tulajdonos nagyszülei falaztak be annak idején. Egyébként gyakorta visznek hozzá fényképeket, mert az eltűnt személyek hozzátartozói nagyon szeretnék tudni, mi történhetett szeretett családtagjukkal. Él-e, vagy?... Jeanne elhúzza a tenyerét a fotó fölött, és ha hideget érez, akkor a képen ábrázolt személy már nem él, ha meleget, akkor még van remény a megtalálására. Ha vízkereséskor kérik a segítségét, nem megy a helyszínre, csupán pontos térképet kér, ingát tart fölé, és amikor úgy érzi, mintha bokáig vízben állna - akkor ott biztosan van forrás vagy vízér. Rendszeresen felkeresik műkereskedők is, hogy nézze már meg, hamis-e vagy valódi a megvásárolandó műtárgy. Jeanne a maga sajátságos módján kapcsolatba tud lépni a tárgy múltjával, és hamar kideríti, hogy valóban régi korból származik-e, vagy nemrégiben csinálták. Egyszer felkereste egy szomorú asszony. Férje fényképét mutatta, mivel annak nyoma veszett. Jeanne hosszasan nézte a képet, és kezével néhány rejtélyesnek tűnő mozdulatot tett fölötte, majd így szólt: "Az ön férjének tragikus gondolatok forognak a fejében. Nem könnyű ezt kimondani, de... öngyilkosságot tervez, abból a vonatból akar menet közben kiugrani, amelyen éppen utazik..." "Tehetünk valamit?" - kérdezte az asszony. Jeanne csak annyit válaszolt: "- Itt már nem sokat, de talán... Hívja fel azt a vasútállomást, amely felé a vonat robog. Az ottani rendőrség tehet valamit..." És mondta az állomás nevét. Így történt. Aztán idegőrlő órák következtek. Másnap a feleségnél megjelentek a rendőrök, és a férj tárcáját, zsebkendőjét, sálját mutatták. Ismeri ezeket?... És honnan tudta, hogy a férje ki fog ugrani a vonatból?... A holttestét megtalálták, pontosan azon a környékén, ahol a "radarasszony" előre megmondta. Amikor a rendőrök meghallották, hogy Jeanne Couret jósolta meg az eseményeket, akkor nyugodtabban távoztak. Ismerték a nevét, jóslását, látnoki képességét, a rendőrség is felhasználta már a nehezebb nyomozásoknál. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy Jeanne saját életét érintő eseményt is előre megérzett. Egy alkalommal La Rockelle-ben történt ilyen. A történelmi kikötővárosból kis halászhajó turistákat vitt környéknéző körútra. Jeanne is jelentkezett a kirándulásra, ám amikor a fedélzetre lépett, rendkívül rossz előérzet fogta el. Félelme egyre nőtt, és érezte, mindez a hajóval van összefüggésben. Mintha annak minden zugából tragikus, hideg fenyegetés áradna... Nem akart nevetségessé válni, és különben sem volt egyedül, így hát maradt. Az út rendben lezajlott, de a rossz érzés továbbra is megmaradt az asszonyban. Amikor szabadságáról hazatért, a lapokban olvasta, hogy az említett halászhajó, néhány nappal a kirándulás után, halászat közben a nyílt tengeren elsüllyedt... Az "Élő radar" ezúttal sem tévedett. Képessége ugyanis csak a bekövetkező rossz megérzése volt, órára-percre azért ő sem tudta megjósolni a tragikus eseményeket.