KONOK KÉRDEZŐK…

Konok kérdezők, kik a Válasz-t adtátok,
 kikkel egy szekéren
szálltam torony-iránt vad kerék-ugrások
 közt fagyos vidéken:
hol a jövő, akit – vőfély-módra szórva
 pántlikát, kalácsot –
menyasszonynak hoztunk volna Magyarhonba?
 Álljunk meg. Leszállok.
Minél közelebbről, nekem az a szép arc
 szót mímelve némán,
rég azt mosolyogta: „ha megölelsz, meghalsz,
 így szépülök én már.”
Mentem, amig láttam; de már őt se látom.
 A gomolygó égen
vörös szőrzsák a nap, mint a bibliában.
 Kocsit kell cserélnem?
Mint gyerek-szememnek: a futó felhőkből
 kisejlik az angyal.
Hátrálok, ahogy szól s néz – mintha tükörből –
 számolj le magaddal.
Hallik az ítélet. Kegyesen és híven
 legjobbjai népét
csak azért futtatja előre az isten:
 ne lássák, mi jő még.