Az én fülem sérti leginkább, hogy alig |
| fordulnak egy-két kört e versek |
szabott zenéjükön, egyszerre mindegyik |
|
gorombán, mint midőn a tű a lemezen |
| kiugrik, érdeset csikordul |
s a szabad anyagot szakgatja élesen: |
|
Mit rejt a dal? – Rendelt körén zengve fut és |
| egyszerre – mily határt súrolva? – |
a lélek felsikolt, mint tányéron a kés |
| s egy szót nyög újra, újra – |
|
Halál, halál, halál – bármerre fordulok, |
| válaszul nekem e világ már |
azt súgja s hirtelen, kürtként azt zúgja, hogy |
| egy forgás még s lejártál! |
|
A föld szalad símán; szédülten így kapok |
| szerelem, barátság, felétek. |
Köröttem, jajra jajt tépve, így karmolok |
|
|