Nem a szegénységet, csak a szegényt |
| dicsértem én szívem szerént. |
Mi kincsemmé vált, tőlük kaptam |
| (töredékét ha visszaadtam). |
|
Muljék el a szegénység! – vallom, |
| de el is akad itt a hangom. |
S a szegények? A hívek, bátrak? |
| Megsiratnám, ha elmúlnának. |
|
Hogyha kiveszne az a fajta, |
| mely nevelt engem hitre, harcra, |
amely – ha lettem én a kard – |
| a kar volt, mely győzni akart! |
|
| úgy változz, hogy ne változz mégse. |
| a bitorlót, ne hagyd magad! |
|
Mert most érünk csak meredekhez |
| és annak vége tán sosem lesz. |
Hogy odavágja, aki szenved |
| igazát bár az Úristennek! |
|
|