FÉLÁLOMBAN

Szivemben ott él még minden, ami ép,
 mi bátor és szabad,
nyüzsgő piac, hű kézfogás és selymes messze rét
 s érintetlen falad, Buda.
Egyenest járok, gránát tőlem semmit sem visz el
 és golyó nem talál;
az vagyok, akire emlékezel,
 nem foghat kézbe a halál.
Micsoda hajók, sorsok, népek álma és dühe
 sűlyedt el, hogy a föld
tenger köröttem, úgy hullámzott az üde
 vidék a szűzi zöld.
Amit tudok, beh többet ér, mint én magam,
 ki nem feledhetek,
a multat hozom könnyen hangtalan
 a pusztulás felett.
Im anyád hangja, egy esti erkély, egy mosoly,
 édes bár senkié
s vígy engem is, ha távozol
 az egy jövő felé.