Öt éve vagy halott, de eltalálnál |
a temetőből jövet még idáig |
– nincs változás – a régi kávéházig, |
hol vártam rád; hol utolszor te vártál |
| e sarokban, e füst-zsuppos homályban. |
Mint csőszkunyhóban dideregtél benne. |
Esett. Vitáztunk nekikeseredve. |
Már „őrült” voltál, de még én se láttam. |
| Már az se vagy. Már annyi sincs belőled. |
Az elfolyt, a rég itt-ringott időnek |
partján magamban ülök hallgatag. |
| Nem vagy. Oly képtelen, mintha azóta |
az egész világ megtébolyult volna |
és neked volna folyvást igazad. |
|