EMELI…

Emeli – beh gyorsan! – az ősz
a tájat, hűvösül a lég.
Alpesbe tör az ismerős
 szerény vidék.
Emelkedünk; nem állja már
november magasát a tölgy,
a lepke, énekes madár.
 Ürül a völgy.
Kilép a fenyő; fenyvesek
zúgnak, jégi csókák, sovány
sasok, sirályok lengenek
 itt, Ozorán!
Egy helyben állok; szeliden
rakosgatva perc-lépteit
emel az öregség, szivem
 emelkedik.