| A ház, ahogy hűdött fejét behúzza, |
a kancsi ablakok, padlás-lyukak, |
a csempe part, a nyáladzó patak, |
a bamba kis híd, a mihaszna utca |
| és körben a szeles, eszehíg puszta |
és fönt a vízfejű domboldalak – |
hát ezek küldték; ezeken haladt |
sietős léptével az égi útra! |
|
| És dicső fajtám, nemzetem, a hún! |
Fönnen, hogy magas szavát lám lebírják, |
bőgtek, diadalt így vettek e szittyák – |
| Fekszik a halott büszke-szomorún: |
lebeg alá még észvesztőbb homályba |
a drága föld, amelyet elbocsáta. |
|
|