ELFORDULSZ…

Elfordulsz –, a sík táj, a tenger fölissza
 lágy alakod, orcád,
s ragyog az ég. Fölém száll egy darab, tiszta
 antik Görögország.
Az árnyék millió cserepe az éjnek,
 szétszórva a tájba –
Villog két színével a kétszínű élet,
 akár a sakktábla.
Megértem a játszmát – csapdaként a kocka
 gyanús valamennyi.
Lesik az istenek, ki bukik a rosszba,
 lehet-e nevetni.
Nem mozdulok. Tudom, hogy sohase látlak
 e tünde világban.
S tudom, férfimód az lenne megoldás csak,
 hogy szemem kivájjam.