HÁNY ALAKBAN BUJKÁL…

Hány alakban bujkál, mint egykor a Múzsa,
 ajkán hamis fénnyel
a halál, hogy titkát egyszerre megsúgja
 s rámszóljon: beszéld el!
Ismertem a Múzsát. Majmolva az istent
 ő is száz alakban,
egy lány, egy napszámos mosolyából intett:
 beszélj hát. Daloltam.
Így kerülget, lesdel a halál is mindig;
 perverz harmadiknak
örömünk felezni közénk is besiklik,
 bárhogyan szorítlak.
Arcod üdvözült volt, oly távolin édes,
 midőn hódításom
féltve reádnéztem, mint az ő mellén lesz
 majd a hideg-ágyon.
Vele vívódtál már? S én is vele voltam?
 Zavartan, hőkölve,
de azután annál mohóbban hajoltam
 a gyanús gyönyörbe.
Szavaira számon még dadog a válasz.
 De te, mit tudsz meg te,
ha a vonaglás hab-csúcsán felkiáltasz,
 rettegve, nevetve?