Üvölt a zsarnok; dühe mint a szélé |
úgy száll a népbe, érleli keménnyé. |
|
Emelkedik szivem példára; boldog, |
| ajzott feszültség biztat – |
neked köszönhetem, ki ellen felcsapódok! |
| igy mérve, hogy ki is vagy, |
|
s ki az, ki küldött, hogy beteljesítsed |
Büntettél – oldtad szolga-bűneinket, |
|
Hát add ki mérged – már az is miénk lesz. |
Mi a vihar, lent kúszva már beszédes |
|
Szél voltál s felleg, mosni egeinken |
De könnytől-vértől szutykosan most isten |
| már elhajit, mint spongyát. |
|
|