MINT SZOBÁD…

Mint szobád egyszerre, ha villanyt kattantol,
 otthon lesz, ragyogván,
e vak szerelem úgy lett otthonom attól:
 neked panaszkodnám.
Egy lágy ütés – aztán mennyi fény a szívben;
 mint rég, ha bajomban
anyámra gondoltam s máris könnyebbülten
 feléje indultam.
Honnan e varázslat? Öregszem. Csititva
 hova viszel vissza?
Az elvadult földön ráismerek újra
 biztos otthonunkra.
Mily közös hazátok van, asszonyok néktek!
 Elnézem fölényes
mosolyotok, ahogy a remegő, éhes
 zsákmánnyal megtértek.