AZ ÉN FÜLEM SÉRTI…

Az én fülem sérti leginkább, hogy alig
 fordulnak egy-két kört e versek
szabott zenéjükön, egyszerre mindegyik
 riasztó zajt recsegtet,
gorombán, mint midőn a tű a lemezen
 kiugrik, érdeset csikordul
s a szabad anyagot szakgatja élesen:
 mi van a dallamon túl?
Mit rejt a dal? – Rendelt körén zengve fut és
 egyszerre – mily határt súrolva? –
a lélek felsikolt, mint tányéron a kés
 s egy szót nyög újra, újra –
Halál, halál, halál – bármerre fordulok,
 válaszul nekem e világ már
azt súgja s hirtelen, kürtként azt zúgja, hogy
 egy forgás még s lejártál!
A föld szalad símán; szédülten így kapok
 szerelem, barátság, felétek.
Köröttem, jajra jajt tépve, így karmolok
 mindenbe, mit elérek.