Csorog már ki az éj, fut ablakrésen, ajtón;
|
Ébredj szép áldozat, beszéld el
|
kalandodat a sűrű örökléttel.
|
Mit izleltél, hogy szem-lezárva
|
lefordultál az édes pusztulásba?
|
|
Mit kaptál ott, kiváncsi? Mutasd, hogy mit karcolt ma
|
(Míg önnön szobrunkként, mint márvány
|
sírboltra vésett királyfi-királylány,
|
mi kéz-kézben, mosolyba vásott
|
szájjal romoltunk, csaltuk a világot.)
|
|
Gyűlölöm én az éjt. Mindent, mi volt! Az álom
|
Már nem vagyunk óh! Nem, nem! Ha az éj le:
|
fölránt a hajnal is egy öröklétbe!
|
Én ott vagyok honn. Gyere. És ne szólj, csak
|
kövess, Eurydiké, kihozlak!
|
|
|