Örüljünk hát a könnyű hegyi ködnek, |
fényes sineknek, méznek, a gyümölcsnek, |
| harmat szalad a fán, a fáknak – |
| Nézd hálával az éjszakáknak |
tartályait, a házakat, sok hű hegyünk |
| s a tornyokat, hogy egyre állnak – |
| Mint messze ismeretlen tájat |
fedezzük újra fel, hogy élhetünk – |
|
| S az ibolya alatt az árnyat |
|
| És ezt és azt és a könnyű madárhad |
| szárnyalásában boldog sóhajunk. |
|
|