Összekacsintva fent kigyúlt |
|
Istenre vártam? Az az arc |
| ha lobban, mécsként lebben |
felém s tán jelt ad: erre tarts – |
| De nem gyúlt fel az estben. |
|
Hazám volt, nem fájt a magány, |
|
az ifjúságból – vad, sötét, |
| az volt szeles, kegyetlen! |
Ebként, szelíd szívem köré |
|
|