FECSKÉK

Nyisd ki az ajtót, nyújtsa be
 rózsaszín orrát a hajnali ég,
árassza ránk, mint meleg állat
 mezei, hazai lehét.
Be szép a völgyek kis világa
 ottlent s ittfent e szálloda;
nyers légben, fényben a szűk erkély
 mintha a mennyből nyílana.
Fenyők és felhők… Jöjj ki mellém,
 úgy ahogy vagy, már süt a nap.
Meglátnak – legfeljebb a fecskék
 s még vígabban sikonganak.
Még ragyogóbban, részegebben
 köröznek ott a nap előtt,
forgatják ezt a vaksi bolygót,
 ezt a tündöklő, gyors Időt,
melyből minket is kiragadtak
 csapongva megint és megint
összefonódó, fonódva is
 csapongó öleléseink!