EGY IDEGEN VÁROSBAN

Latinul, osztyákul, tudok franciául.
 De németül semmit.
Mint gyereket, ki fél elválni anyjátul,
 büszkén úgy vezetsz itt.
Jó neked ez, látom. Még messzebbre látok.
 Gyengébb – de az egyszer
szavaidra tünnek el az akadályok.
 Boldogan veszekszel.
Viszem a szorongást nevetve mögötted
 (szívemben a csárdák
olajnyomatát, hol Rákóczira törtek,
 Zrínyit tőrbe csalták).
Nézlek – oh ha ott is így tudnál beszélni,
 a veszélyes honban,
hol ennyit sem értek, ha a Hang megkérdi,
 merre fiam, honnan?