KÜLÖN VILÁGBAN

Külön világban és külön időben
 éltél, be messze tőlem.
 Már vége – vége!
Már új idő, új rend van készülőben,
 egy új teremtés, könnyű kezdet:
 susogja versenyt egymás mellett
 egymást vidáman rábeszélve
két karóránk felém a langy sötétbe.
Mi egy ember? Egy élet? Oh, tudom, csak
 kehelynyi külön korszak.
 Beh vártam, várom:
napunk, holdunk egy égbolton bolyonghat.
 Fülelem, hogy a két szív, melyet
 egy karban tartok, hogy felelget,
 hogy békül, mióta egymáson
majd összetört – hogy egymásra találjon!
Felriadok egy ideje, mint pásztor
 apáim, minden pirkadáskor.
 Mit féltek? Éltem
féltem az éji tolvaj elmúlástól?
 Gyúl kint a nappal, tele széjjel
 nyájként mozduló eseménnyel.
 Kár már mi érhet? – kérdem,
mióta gondom tiéd, felerészen.
Nagy fényben alszom el. Álmomban, úgy szeretlek,
 multamba is már beeresztlek.
 Gyermekkoromban
jársz fel-alá velem –, ha est közelget,
 nevetve rántsz kézen anyámnak
 hívó szavára, tán anyám vagy –
 Ismerlek; mosolyodban
forgok, heverek, végre megnyugodtan.