ÁRVÍZ

Fú a szél, fú a zord, az északi,
tajtékok fehér hadát kergeti.
Ezer meg ezer gúnár-nyak sziszeg,
repül a sáros áradás felett
 a meglazult
gát felé széjjeltépni a falut!
Fú a szél, fú; a gyümölcsfák között
 felpuffadt dögök
és bútordarabok kerengenek,
míg utat lelve el nem lengenek…
Még áll a falu, de kint a tanyák
világa már titkos szigetvilág,
 Polinézia
a cigánydombok két sor putrija.
Fú a szél, fú, vén harang szava szól,
minthogyha szólna tengermély alól.
Mire emlékszik ez a víz, milyen
bosszút venne meg az embereken?
Le-lehajlik a sudár jegenye
 állni dacos feje,
leng rajta torz győzelmi lobogó
 gyanánt boglya-csomó – –