Nemere István: Időutazók és ufók? (Tvr-hét 1998/47) Érdekes egyszer végiggondolni, mi lenne, ha a tudománynak valóban sikerülne megalkotnia az időutazásra szolgáló járművet. Néhány amerikai csillagász és fizikus is eltöprengett ezen könyvében. Ezekből vesszük az ötleteket. Mivel tudósokról van szó, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán hajlandók nyilvánosan megnyilatkozni ilyen csiklandós kérdésről. Bár meg vannak győződve olyan - ma alapigazságnak tűnő - kérdésről, hogy nem lehet gyorsabban haladni a fénysebességnél - azért eljátszanak a gondolattal... Ha valaha a jövőben megalkotnák az időgépet, akkor nyilvánvalóan nagyon sokan szeretnének visszamenni előbb a maguk múltjába, majd az általános, történelmi múltba is. Aki a saját múltját választaná, az aligha tudna szembeszállni a kísértéssel, hogy valamit megváltoztasson benne. Más iskolát, más partnert, netán más szülőket, más lakóhelyet, más életpályát választana. Vagyis eltörölné azt, amit egyszer már megélt... De akkor mi lenne a megélt évekkel, és mi lenne az ott termelt javakkal? Az ott történt folyamatokkal? Ha valaki negyvenöt éves autógyári munkásként indulna vissza a múltjába, és ott hirtelen ötlettől vezérelve más jövőt választana, mi történne az egész eddigi felnőtt életének összes eseményével, azok következményével, az őt addig kísérő személyekkel? Mi lenne azokkal az autókkal, amelyeket részben ő rakott össze a szerelőszalagon? És mi lenne a gyermekeivel, akiket az eddigi életében nemzett? Mi történne a feleségével, annak szüleivel, ha most úgy kellene élniük, mintha őt soha nem ismerték volna? Nyilvánvaló, hogy a dolog így nem működne. Sokan csak azért mennének vissza a múltba, hogy akkori híres eseményeknek legyenek a tanúi. Így aztán Napóleon anyja nem szülhetné meg nyugodt körülmények között a fiát, mert tele lenne a háza érdeklődő turistákkal a jövőből! Mindenki ott akarna lenni, amikor születik a kis Napóleon, a kis Dzsingisz kán, a kis Sztálin vagy a kis Lincoln. Apropó, Lincoln: az időturisták széttaposnák a washingtoni Ford Színházat Lincoln meggyilkolásának napján. Talán a helybeliek és "időbeliek" be sem férnének: ezer jövőből jött idegen szeretné látni az eseményt - és közülük néhányan megakadályozni a merényletet, csak hogy megváltoztathassák a történelmet, vagy némi jutalmat zsebeljenek be az elnöktől... De ott tolonganának nézőként az összes nagy csata színhelyén, és lábatlankodnának a békekötések diplomatái között. Waterloo vagy Berlin eleste nem történne meg nélkülük... Mi lenne, ha a jövőből jött maroknyi ember ultramodern fegyverzetével beavatkozna a múltbeli csatákba, és más irányba vinné tovább a fejlődést? Mindez teljesen lehetetlen - véli Stephen Hawkings, "korunk Einsteinje" -, mert ha lehetséges lenne, akkor a jövőben már megalkották volna az időgépet. Vagyis már ma is folyton itt lennének a nyakunkon a bámészkodó időturisták százezrei vagy milliói... De mivel nincsenek, az időutazás megoldhatatlan - állítja Hawkings makacs buzgalommal. Csak egy dologról feledkeznek meg a tisztelt tudósok: arról, hogy bizony jó ideje repkednek itt valamiféle idegen értelmet sugalló műszaki eszközök, amelyeket népszerűen ufóknak is neveznek. Mivel műszaki paramétereik egyértelművé teszik, hogy általunk még legyőzhetetlen fizikai "törvényeket" is áthágnak, a jelek szerint semmiképpen sem a jelenkori földi technika termékei. Akkor pedig feltételezhetjük (mert bizonyítékunk még nincs rá), hogy ezek a szerkezetek esetleg éppen valamiféle jövőbeni időutazók járművei. Olyan időutasoké, akik betartják a törvényeket, nem avatkoznak bele a fejlődésünkbe. Nem tolakodóak, nincsenek ott - legalábbis nem látjuk őket - a sorsdöntően fontos eseményeknél, bár éppenséggel a koreai vagy vietnami háborúban gyakran feltűntek, és az űrkutatásunk eredményei is érdeklik őket. Nem látogatnak el látható, érzékelhető formában a tőzsdére, a parlamentbe, az ENSZ-közgyűlésére. Mégis az a tény, hogy az ufókból szavahihető szakemberek és a műszerek évente legalább százat látnak, tapasztalnak, jeleznek - talán valami ilyesmire enged következtetni...