Nemere István: Az idő csapdái (Tvr-hét 1999/39) Olykor maguk a kutatók játszanak el a gondolattal: miképpen lehetne időutazást végrehajtani? Csodálkoznánk, ha egyszer közzétennék, hány nagy elme foglalkozott már ilyesmivel, és hányan írtak erről könyvet, tartottak előadást. Néhányan persze csak azért, hogy "bebizonyítsák": utazni az időben előre-hátra egyaránt lehetetlen. A legtöbben paradoxonok gyártásával akarták jelezni, hogy a dolog sem fizikailag, sem elméletileg nem lehetséges. Némelyik példa, ha nem is meggyőző, de igen eredeti és mulatságos. Lássunk néhányat! Az első a "nagymama-paradoxon". Tegyük fel, hogy van már időgép, és egy fiatalember visszamegy a múltba, hogy megnézze a nagyanyját lány korában. Sikerül a dolog, megismerkedik a lánnyal, akinek természetesen fogalma sincs arról, hogy leendő unokájával beszélget. Ezt követően sétálni mennek a hegyekbe, ahol a "nagymama" véletlenül belezuhan egy szakadékba, és meghal. Ha a nagymama nem ment férjhez, nem szülte meg az időutazó apját, akkor maga az időutazó sem lehet a világon. Ha viszont nincs a világon, hogyan mehetett vissza az időben?... A másik hasonlóan jó paradoxon a tudomány világába kalauzol bennünket. Egy mai oxfordi tudós találta ki. Képzeljük el, hogy valaki 1999-ben elmegy a jövőbe, és mondjuk 2010-ben az akkori "Fizikai Szemlében" egy olyan zseniális felfedezésről olvas, amely forradalmasítja a tudományt. A cikk alatt olvasható a szerző neve, mondjuk Frank Born. Az időutazó lemásolja a cikket, és visszajön a mába, 1999-be. Kutatni kezdi, hol van a szerző. Hiszen már léteznie kell! Nagy nehezen meg is találja valamelyik egyetemen, most elsőéves fizikus. Az időutazó felkeresi az illetőt, és kezébe nyomja a cikket. Ez a dolog abba az irányba "löki" Frank Bornt, aki mind többet foglalkozik az üggyel, és 2010-ben közli a cikket a saját neve alatt. A valószerűtlen történetben több paradox kérdés is felmerül. Az egyik: voltaképpen ki írta a cikket? Ki írta azt, ami először 2010-ben jelent meg, és amit az időutazó ott olvasott? Ha valóban Frank Born írta, mit sem ér, hiszen ő mintegy készen kapta meg az egész anyagot az időutazótól. Akkor ki a szerző, ki az elmélet feltalálója? Mivelhogy a szerző biztosan nem az időutazó volt, de nem volt Frank Born sem. Akkor hát kicsoda?... Ezzel nincs vége a paradoxonoknak. Adva van egy szegény, de zseniális feltaláló, aki egyedül dolgozott sok éve, és végre sikerült megalkotnia az időgépet. Ám sok adóssága van, sürgősen fizetnie kell. Elmegy tehát a jövő hétre, és megnézi, ki nyerte a főnyereményt? A neve nem szerepel a listán. Felírja hát a kisorsolt számokat, visszamegy a maga idejébe, és kitölt egy lottószelvényt. Aztán megvárja a sorsolás napját, és persze meg is nyeri a főnyereményt, amin nem csodálkozik különösebben. Azon viszont már sokkal jobban megdöbben, hogy ha végül is ő nyert - akkor miért nem volt a neve a jövőben látott nyereménylistán... Sok elméleti fizikus úgy védekezik a paradoxonok ellen, hogy több világot képzel el. A világok sokrétűek, vallják, és minden esemény elindít egy új "világot". Ha valaki 1811-ben leesett a lóról és megsántult, elindul az események új láncolata, amelyben ez a nyomorék férfi nem veheti feleségül azt a lányt, akit akar, mert az szóba sem áll egy sántával. Elvesz tehát valaki mást, és ettől másféle gyermekei, majd unokái származnak, tehát a világ rengeteg ponton megváltozik. Ha nem sántul meg a baleset után, mégis az eredetileg kiszemelt hölgy lesz a felesége, és gyermekei is mások lesznek, és sok mindent megváltoztat azok hatása is a világra. Arról nem is szólva, hogy egy gyermek vagy felnőtt korai halála is lényegében új világot hoz létre, szintúgy egy váratlanul megszületett gyermeké is. Csak egy baj van: még mindig nem tudjuk mindezt a gyakorlatban is ellenőrizni, mert még senki nem alkotott időgépet. De ami késik, nem múlik.