Tartalom
Következő
TÍZ INDIÁN


Egy július negyedike után, késő este, hazafelé kocogva a városból a nagy szekéren Joe Garnerrel és családjával, Nickék kilenc részeg indiánt hagytak el az út mentén. Nick megjegyezte, hogy kilencen voltak, mert Joe Garner, a szürkületben hajtva, egyszerre visszafogta a lovakat, leugrott az útra, és félrevonszolt egy indiánt a keréknyomokból. Az indián aludt, arccal feküdt a porban. Joe bevonszolta a bokrok közé, és visszamászott az ülésre.

–  Ez a kilencedik – mondta Joe – a város szélétől idáig.

–  Indiánok – legyintett Mrs. Garner.

Nick hátul ült a két Garner fiúval. Figyelt a hátsó ülésen, hogy lássa az indiánt az út mellett, ahová Joe félrevonszolta.

–  Billy Tabeshaw volt? – kérdezte Carl.

–  Nem.

–  Éppen olyan a nadrágja, mint a Billyé.

–  Minden indiánnak egyforma a nadrágja.

–  Én nem is láttam – mondta Frank. – Apa leugrott az útra, és már fenn is volt megint, mielőtt bármit láthattam volna. Azt hittem, kirúgtak a hámból a lovak.

–  Egy csomó indián kirúg a hámból az éjjel, azt hiszem – mondta Joe Garner.

–  Indiánok – legyintett Mrs. Garner.

Hajtottak tovább. Az út letért a fővonalról, és felfelé vezetett a hegyekbe. A szekér nehéz volt, a lovak alig vonszolták. A fiúk leszálltak, és gyalog mentek mellette. Az út homokos volt. A hegy tetejéről Nick visszanézett az iskolaépület felé. Látta Petoskey fényeit, és odább, Little Traverse Bayen túl, Harbour Springs fényeit. Újra felszálltak a szekérre.

–  Szétteríthettek volna valami kavicsot erre a szakaszra – mondta Joe Garner. A szekér ment tovább az úton a fák között. Joe és Mrs. Garner szorosan egymás mellett ültek az első ülésen. Nick a két fiú között ült. Az út egy tisztáshoz ért.

–  Itt gázolta el apa a görényt.

–  Odább.

–  Mindegy, hogy hol – mondta Joe hátra se fordulva. – Egy görényt elgázolni egyik hely éppen olyan jó, mint a másik.

–  Múlt éjjel láttam két görényt – szólt Nick.

–  Hol?

– Lenn a tónál. Döglött halat kerestek a part mentén.

–  Biztos mosómedve volt – mondta Carl.

–  Görény volt. Azt hiszem, tudom milyen a görény.

–  Tudhatod – mondta Carl. – Indián nőd van.

–  Hogyd abba ezt, Carl – mondta Mrs. Garner.

–  Pedig körülbelül egyforma a szaguk.

Joe Garner nevetett.

–  Ne nevess, Joe – mondta Mrs. Garner –, nem akarom, hogy Carl így beszéljen.

–  Indián lányt fogtál, Nickie? – kérdezte Joe.

–  Nem.

–  De igenis, apa – mondta Frank. – Prudence Mitchel a nője.

–  Nem az.

–  Minden áldott nap meglátogatja.

–  Nem igaz. – Nick, ahogy a két fiú között ült a sötétben, könnyűnek és boldognak érezte magát, hogy Prudence Mitchell-lel ugratják. – Nem a szeretőm – mondta.

–  Halljátak? – szólt Carl. – Mindennap együtt látom őket.

–  Carl nem tud magának nőt fogni – mondta az anyja –, még egy indián vénasszonyt sem.

Carl hallgatott.

–  Carl nem tud a nőkkel bánni – mondta Frank.

–  Te tartsd a szád.

–  Jól van, Carl – mondta Joe Garner. – Igazi férfit nem akárhol találnak a lányok. Nézz az apádra.

–  Igen, te elmondhatod ezt. – Mrs. Garner közelebb simult Joe-hoz, ahogy a szekér zörrent. – Igen, neked a magad idejében rengeteg szeretőd volt.

–  Lefogadom, hogy apának sose volt indián lány szeretője.

–  Ne gondold – mondta Joe. – Jó lesz, ha vigyázol Prudiere, hogy megtartsd magadnak, Nick.

A felesége a fülébe súgott valamit, és Joe nevetett.

–  Mit nevetsz? – kérdezte Frank.

–  Ne mondd el, Garner – kérte a felesége. Joe megint nevetett.

–  Nickie megtarthatja Prudence-t magának – mondta Joe Garner. – Nekem is jutott egy jó kislány.

–  Így már lehet beszélni – mondta Mrs. Garner.

A lovak nehezen húztak a homokban. Joe kinyúlt a sötétbe az ostorral.

–  Gyerünk, húzz bele! Holnap még ennél is jobban meg kell izzadnotok.

Leszaladtak a hosszú lejtőn a rázós szekérrel. A farmépületnél mindenki leszállt. Mrs. Garner kinyitotta az ajtót, bement, és lámpával a kezében jött ki. Carl és Nick lerakodott a szekérről. Frank felült a bakra, hogy a szín alá hajtson, és ellássa a lovakat. Nick felment a lépcsőn, és benyitott a konyhaajtón. Mrs. Garner épp tüzet rakott. Megfordult, hogy petróleumot öntsön a fára.

–  Viszontlátásra, Mrs. Garner – mondta Nick – köszönöm, hogy elhoztak.

–  Ugyan, Nickie.

–  Nagyon jól éreztem magam.

–  Örülünlk, ha velünk vagy. Nem akarsz itt maradni? Kapsz egy kis vacsorát.

–  Mennem kell. Azt hiszem, az öregem már vár.

–  Jó, akkor menj. Nem küldened fel Carlt a házba?

–  Küldöm.

–  Jó éjszakát, Nickie.

–  Jó éjszakát, Mrs. Garner.

Nick kilépett az udvarra, és lement a fészerhez. Joe és Frank fejtek.

–  Jó éjszakát – mondta Nick. – Remekül éreztem magam.

–  Jó éjszakát, Nick – kiáltotta Joe Garner. – Nem maradsz itt vacsorára?

–  Nem, nem lehet. Megmondaná Carlnak, hogy az anyja hívja?

–  Szólok neki. Jó éjszakát, Nickie.

Nick, a fészer mögötti ösvényen elindulva, mezítláb keresztülvágott a mezőn. Az ösvény nedves volt, és érezte meztelen talpán a harmat hűvösségét. A mező alján átmászott egy kerítésen, leereszkedett, talpa sáros lett a mocsár iszapjától, aztán felkapaszkodott, keresztül a száraz bükkerdőn, végül meglátta a kis háziból áradó világosságot. Átvetette magát a kerítésen, és előrement a tornáchoz. Benézett az ablakon, látta az apját, ott ült az asztalnál, és a nagy lámpa fényénél olvasott. Nick kinyitotta az ajtót és bament.

–  Nos, Nickie – kérdezte az apja –, jó napod volt?

–  Nagyon jól éreztem magam, apa. Szép Július Negyedike volt.

–  Éhes vagy?

–  Eltaláltad.

–  Mit csináltál a cipőddel?

–  Garneréknál hagytam a szekéren.

–  Gyere ki a konyhába.

Nick apja előrement a lámpával. Megállt és felemelte a jégszekrény tetejét. Nick továbbment a konyhába. Az apja behozott egy darab hideg csirkét tányéron, és egy kancsó tejet. Letette Nick elé az asztalra. Letette a lámpát is.

–  Van egy kis tészta is – mondta. – Elég lesz?

–  Sok is.

Az apja leült egy székre a viaszos vászonnal letakart asztal mellé. Alakja hosszú árnyékot vetett a konyhafalra.

–  Ki győzött a meccsen?

–  Petoskey. Öt három.

Az apja ült, figyelte, hogy eszik, és megtöltötte a poharát a tejes kancsóból. Nick ivott, és megtörülte a száját az asztalkendőben. Az apja levette a süteményt a polcról. Vágott belőle Nicknek egy darabot. Áfonyás tészta volt.

–  Mit csináltál, apa?

–  Reggel kimentem halászni.

–  Mit fogtál?

–  Csak sügért.

Apja ült, és figyelte Nicket, amint eszi a süteményt.

–  Délután mit csináltál? – kérdezte Nick.

–  Kisétáltam az indián táborhoz.

–  Láttál valakit?

–  Minden indián bement a városba, hogy leigya magát.

–  Nem láttál senkit?

–  Láttam Prudie-t, a pajtásodat.

–  Hol?

–  Az erdőben, Frank Washbornnal. Beléjük botlottam. Nagyszerűen érezték magukat.

Az apja nem nézett rá.

–  Mit csináltak?

–  Nem álltam oda találgatni.

–  Mondd meg, hogy mit csináltak.

– Nem tudom – mondta az apja. – Csak messziről hallottam őket zörögni.

–  Honnan tudtad, hogy ők?

–  Láttam.

–  Azt hittem, azt mondod, nem láttad.

–  Ó, igen, láttam.

–  Ki volt az vele? – kérdezte Nick.

–  Frank Washborn.

–  És mondd... mondd...

– Mit mondjak?

–  Boldogok voltak?

–  Biztosan.

Az apja felkelt az asztaltól, és kiment a konyhaajtón. Mikor visszajött, Nick a tányérját nézte. Sírt.

–  Eszel még? – Az apja felvette a kést, hogy vágjon a süteményből.

–  Nem – mondta Nick.

–  Egyél még egy darabot.

–  Nem, nem kell semmi.

Az apja leszedte az asztalt.

–  Merrefelé voltak az erdőben? – kérdezte Nick. Az apja odaszólt:

–  Fenn, a tábor mögött. – Nick a tányérját nézte.

–  Jobb lesz, ha lefekszel, Nick.

–  Jól van.

Nick bement a szobájába, levetkőzött és lefeküdt. Hallotta, mint matat az apja a nappali szobában. Nick az ágyon feküdt, arcát a párnába fúrta.

"Összetört a szívem – gondolta. – Ha érezni tudok, ettől biztosan összetört a szívem."

Kis idő múlva hallotta, hogy apja elfújja a lámpát, és a szobájába megy. Hallotta, hogy kint a fák között szél kerekedik és érezte, hogy hidegen beárad a függönyön át. Sokáig feküdt, arcát belefúrva a párnába, s egy idő múlva már nem gondolt Prudie-re, végül elaludt. Amikor éjjel felébredt, megint zúgott a szél kint a fák között a töltésen, csapkodták a partot a tó hullámai, azután ismét elaludt. Reggel erősen fújt a szél, a hullámok magasan felfutottak a partra, s ő már hosszú ideje ébren volt, amikor eszébe jutott, hogy összetört a szíve.

Tartalom
Következő