Tartalom
Következő

Elviselhetetlen volt a forróság. Kifogástalan barikádot építettünk keresztben a hídon. Csodálatos barikád volt. Egy hatalmas, régi, kovácsolt vaskapu, egy ház kertkapuja. Fel sem lehetett emelni, keresztül lehetett lőni rajta, nekik meg át kellett volna mászni a tetején. Meseszerű volt. Megkísérelték, hogy átjussanak rajta, negyven yardnyi távolságból lepuffantottuk őket. Megrohamozták, elöl a tisztek, egyedül, kegyetlenül fáradoztak vele. Tökéletes, hibátlan barikád volt. A tisztjeik remekek voltak. Mintha fejbe vertek volna, amikor meghallottuk, hogy bálszárnyunk megsemmisült, s hogy vissza kell vonulnunk.



HÁROMNAPOS SZÉLVÉSZ


Az eső elállt, amikor Nick befordult a gyümölcsösön keresztül vezető útra. A gyümölcsöt már leszedték, az őszi szél átfújt a csupasz fák között. Nick megállt az út mentén, a barnás fűben egy wagneralma fénylett az esőtől, felvette és viharkabátja zsebébe rakta.

Az út a dombtetőn ért ki a gyümölcsösből. Üres tornácú házikó állt fenn, füst szállt fel a kéményből. Hátul volt a garázs, a tyúkketrec, és a cserjés, mint valami sövény, az erdőn innen húzódott meg. Nézte, hogy a nagy fák nagyokat hajlanak a szélben. Ez volt a beköszöntő őszi vihar.

Mikor Nick átvágott a tisztáson a gyümölcsös fölött, a házikó ajtaja kinyílt, s Bill lépett ki rajta. A tornácon megállt, nézett.

– Szevasz, Wemedge – mondta.

– Szevasz, Bill – mondta Nick, s felment a lépcsőn.

Egymás mellett álltak, s nézték a tájat, szemük végigfutott a gyümölcsösön, át az úton, az alsó földeken és a kiszögellő tópart fáin. A szél egyenest a tóra fújt. Látták a hullámverést a Tíz Mérföld-fok mentén.

– Fúj ám – mondta Nick.

– Három napig így fog fújni – mondta Bill.

– Apád itthon van? – kérdezte Nick.

– Nem. Elment a puskával. Gyere be.

Nick bement a házikóba. A kandallóban nagy tüz égett. Zúgott benne a szél. Bill becsukta az ajtót.

– Iszol valamit? – kérdezte.

Kiment a konyhába, s két pohárral meg egy korsó vízzel jött vissza. Nick levette a whiskys üveget a kandalló feletti polcról.

– Ez az? – kérdezte.

– Ez – mondta Bill.

A tűz előtt ültek, s itták az ír whiskyt vízzel.

– Príma füstös íze van – mondta Nick, s poharán át nézte a tüzet.

– A tufát érzed – mondta Bill.

– Tufa nem való italba – mondta Nick.

– Mindegy, nem számít – mondta Bill.

– Láttál már tufát? – kérdezte Nick.

– Nem – felelte Bill.

– Én sem – mondta Nick.

Kinyújtotta lábát a kandalló felé, és a cipője most gőzölni kezdett a tűz mellett.

– Jobb, ha leveszed a cipődet – mondta Bill.

– Nincs rajtam harisnya.

– Vedd le, szárítsd meg, majd én hozok neked harisnyát – mondta Bill. Felment a padlásszobába, Nick hallotta, amint a feje fölött járkál. Fenn nyitott hely volt a tető alatt, Bill, az apja és ő, Nick, néha ott aludtak. Hátul volt egy öltözőfülke. Félrevitték a függőágyakat az esőből, és gumilepedőkkel letakarták őket.

Bill egy pár gyapjúharisnyával jött le.

– Hűvös van már harisnya nélkül mászkálni – mondta.

– Úgy utálom, hogy újra fel kell venni – mondta Nick. Felhúzta a harisnyát, és visszahuppant a székbe, lábát a tűz előtt álló ellenzőre tette.

– Behorpasztod az ellenzőt – mondta Bill. Nick átdobta lábát a kandalló párkányára.

– Van valami olvasnivalód? – kérdezte.

– Csak az újság.

– Hogy áll a Cardinalis?

– Két dugót befejeltek a Giantsnek.

– Szóval a Giantsek lehúzták a gyufát.

– Nagy vicc – mondta Bill. – Amíg McGraw föl bírja vásárolni az összes jó focistákat az egyesületnek, addig mindig okos lehet.

– Nem bírja mindet fölvásárolni – mondta Nick.

– Csak azt, akit akar, a többit nem – mondta Bill. – Vagy föllazítja őket az egyesületük ellen, úgyhogy azok kezdenek egyezkedni vele.

– Mint Heinie Zim, azt is úgy szerezte meg – helyeselt Nick.

– Azzal a fafejjel aztán sokra megy.

Bill fölállt.

– Lövése az van neki – mondta Nick békülékenyen. A tűz melege sütötte a lábát.

– A sétája is egész jó – mondta Bill. – Csak mindig kicselezik.

– Lehet, hogy McGraw-nak pont azért kell – vélte Nick.

– Lőhet – egyezett bele Bill.

– Olyanok vannak ott a kulisszák mögött, amikről mi nem tudunk – mondta Nick.

– Persze hogy. Azzal együtt ilyen messziről is egész szépen belelátunk.

– Lóra is jobban lehet tippelni, ha az ember nem jár ki a lovira.

– Az.

Bill elvette a whiskys üveget. Nagy keze egészen átfogta. Whislkyt öntött, Nick tartotta a poharat.

– Mennyi vizet?

– Ugyanannyit.

Leült Nick széke mellé a padlóra.

– Jó, mikor megjönnek az őszi viharok, mi? – kérdezte Nick.

– Klassz.

– Ez a legjobb évszak.

– Pokoli volna a városban lenni – mondta Bill.

– Szeretném látni a profibajnokságot – mondta Nick.

– Azt mindig New Yorkban vagy Philadelphiában tartják mostanában – mondta Bill. – Nem érünk vele semmit.

– Kíváncsi vagyok, nyer-e valaha a Cardinalis zászlót?

– A mi életünkben ugyan nem – mondta Bill.

– Húha, tisztára megbolondulnának tőle – mondta Nick.

– Emlékszel, mikor egyszer olyan jó formában voltak a vasúti szerencsétlenségük előtt?

– Az ám! – mondta Nick visszaemlékezve.

Bill átnyúlt az ablak alatt álló asztalra a könyvért, amely címlapjával lefelé feküdt, akkor tette le, mikor az ajtóhoz ment. Egyik kezében poharát fogta, másikban a könyvet, s háttal Nick székének támaszkodott.

– Mit olvasol?

– A Richard Feverel-t.

– Nem tudom átrágni magam rajta.

– Rendes munka – mondta Bill. – Nem rossz könyv ez, Wemedge.

– Mid van, amit még nem olvastam? – kérdezte Nick.

– Olvastad az Erdei szerelmesek-et?

– Ajaj. Az az, amiben minden este csupasz kardot raknak maguk közé, úgy fekszenek le.

– Jó könyv az, Wemedge.

– Klassz könyv, csak azt nem értettem soha, mire jó a kard? Egész idő alatt élivel felfelé kell állnia, mert ha eldől, nyugodtan átgurulhatsz rajta, és nem történik semmi baj.

– Az jelkép – mondta Bill.

– Igaz – mondta Nick –, de nem praktikus.

– Olvastad a Bátorság-ot?

– Pazar – mondta Nick. – Az aztán a könyv. Az az, mikor az öregje egész idő alatt kergeti a fiút. Van más Walpole-od?

A sötét erdő – mondta Bill. – Oroszországról szól.

– Mit tud Walpole Oroszországról? – kérdezte Nick.

– Fogalmam sincs róla. Az ember sose ismeri ki magát ezeken a palikon. Lehet, hogy gyerekkorában ott volt. Egy csomó titkot tud róla.

– Szeretnék találkozni vele – mondta Nick.

– Én Chestertonnal szeretnék találkozni – mondta Bill.

– Bár itt volna – mondta Nick –, kivinnénk horgászni a Voix-hoz holnap.

– Nem biztos, hogy szívesen jönne horgászni – mondta.

– Szívesen hát – mondta Nick. – Azt hiszem, ő köztük a legkülönb gyerek. Emlékszel a Repülő kocs-ra?


Ha egy égi angyal-küldött

bármilyen más italt töltött,

megköszönöd szívességét,

s a mosdóba mind kiöntöd.


– Ez az – mondta Nick. – Azt hiszem, különb gyerek, mint Walpole.

– Persze hogy különb gyerek – mondta Bill. – De Walpole különb író.

– Nem tudom – mondta Nick. – Chesterton klasszikus.

– Walpole is klasszikus – erősködött Bill.

– Bár itt volna mind a kettő – mondta Nick. – Elvinnénk őket holnap horgászni a Voix-hoz.

– Igyuk le magunkat – mondta Bill.

– Rendben van – egyezett bele Nick.

– Az öregem nem törődik vele – mondta Bill.

– Biztos? – kérdezte Nick.

– Tudom – mondta Bill.

– Máris be vagyok csípve – mondta Nick.

– Nem vagy becsípve – mondta Bill.

Felállt a padlóról, és a whiskys üvegért nyúlt. Nick tartotta a poharát. Szeme rászegeződött, míg Bill töltött. Bill félig öntötte a poharat whiskyvel.

– Tölts magadnak vizet – mondta. – Már csak egy pohárra való van.

– Nincs több? – kérdezte Nick.

– Van bőven, de apa nem szereti, ha üveget nyitok.

– Persze – mondta Nick.

– Azt mondja, az üvegnyitás teszi alkoholistává az embert.

– Igaza van – mondta Nick. Mély benyomást tett rá a dolog. Erre sose gondolt. Mindig azt hitte, hogy a magányos iszogatás teszi alkoholistává az embereket.

– Hogy van a papád? – kérdezte tisztelettel.

– Jól – mondta Bill. – Néha kicsit megvadul.

– Klassz fiú – mondta Nick. Vizet töltött a poharába a korsóból. A víz lassan keveredett el a whiskyvel. Több volt a whisky.

– Meghiszem azt – mondta Bill.

– Az én öregem is rendes fiú – mondta Nick.

– Csuda rendes – mondta Bill.

– Azt mondja, soha életében nem ivott – mondta Nick, mintha valami tudományost tényt közölne.

– Hát hisz orvos. Az én öregem festő. Az nagy különbség.

– Pedig sokat vesztett vele – mondta Nick bánatosan.

– Sose tudhatod – mondta Bill. – Mindenért kárpótolhatja magát az ember.

– Maga is azt mondja, hogy sokat vesztett vele – vallotta be Nick.

– Apa viszont rossz napokat látott – mondta Bill.

– Végeredményben mindennek megvan a rossz oldala – mondta Nick.

Ültek, bámultak a tűzbe, és ezen a mélységes igazságon tűnődtek.

– Hozok egy hasábot a hátsó tornácról – mondta Nick. Míg a tűzbe bámult, észrevette, hogy az már csak pislákol. És azt is meg akarta mutatni, hogy állja az italt, és attól azért nem tunyul el. Még ha apja soha egy kortyot se kóstolt, Bill akkor se fogja berúgatni, mielőtt ő maga is be nem rúgna.

– Hozz egy nagy bükkhasábot – mondta Bill. Ő is figyelt mindenre.

Nick a konyhán keresztül behozta a tuskót, s menet közben lelökött egy fazekat a konyhaasztalról. Letette a tuskót és felemelte a fazekat. Aszalt sárgabarack ázott benne. Gondosan felszedte a padlóról az összes barackot, némelyik a tűzhely alá gurult, és visszarakta a fazékba. Vizet is mert rá az asztal mellett álló vödörből. Igen büszke volt magára. Figyelme éber maradt.

Bement kezében a tuskóval, Bill felkelt a székről és segített a tűzre tenni.

– Klassz tuskó – mondta Nick.

– Tartogattam a rossz időre – mondta Bill. – Ilyen tuskó egész éjszaka ég.

– Még parazsa is marad, reggel be lehet vele gyújtani – mondta Nick.

– Igen, igen – helyeselt Bill. Magas színvonalon társalogtak.

– Igyunk még – mondta Nick.

– Azt hiszem, van még egy nyitott üveg a ládában – mondta Bill.

Letérdelt a sarokban a láda előtt, s előkotort egy négyszögletes üveget.

– Skót whisky – mondta.

– Hozok vizet – mondta Nick. Megint kiment a konyhába. A merítővel hideg forrásvizet mert a vödörből a korsóba. Visszafelé tükör előtt ment el az ebédlőben és belenézett. Furcsa volt az arca. Rámosolygott a tükörarcra, s az visszavigyorgott rá. Kacsintott egyet s továbbment. Nem az ő arca volt, de ez semmit sem jelentett.

Bill már töltött.

– Irtó nagy adag – mondta Nick.

– De nem nekünk, Wemedge – mondta Bill.

– Mire iszunk? – kérdezte Nick felemelt pohárral.

– Igyunk a horgászatra – mondta Bill.

– Helyes – mondta Nick. – Uraim, emelem poharam a horgászatra.

– Mindenféle horgászatra – mondta Bill. – Mindenütt.

– A horgászatra – mondta Nick. – Arra iszunk.

– Jobb az, mint a futball! – mondta Bill.

– Nem is lehet összehasonlítani – mondta Nick. – Hogy a fenébe is beszélhetünk futballról?

– Tévedés volt – mondta Bill. – A futball tahóknak való játék.

Fenékig ürítették poharukat.

– Most igyunk Chestertonra.

– És Walpole-ra – vetette közibe Nick.

Nick öntötte a szeszt, Bill a vizet. Egymásra néztek. Nagyszerűen érezték magukat.

– Uraim – mondta Nick –, emelem poharam Chestertonra és Walpole-ra.

– Ez az, uraim – mondta Bill.

Ittak. Bill teletöltötte a poharakat. Leültek a tűz előtt álló nagy székre.

– Nagyon okos voltál, Wemedge – mondta Bill.

– Miért? – kérdezte Nick.

– Hogy felrúgtad a Marge-dolgot – mondta Bill.

– Azt hiszem, igen – mondta Nick.

– Csak ezt lehetett csinálni. Ha nem, már rég otthon dolgoznál, igyekeznél pénzt összekaparni a házassághoz.

Nick nem szólt.

– Ha az ember megnősül, akkor már úgyis megette a fene – folytatta Bill. – Nem marad semmije. Semmije az égvilágon. Vége. Megfigyelhetted azokat a fiúkat, akik megnősülnek.

Nick nem szólt.

– Leolvashatod róluk – mondta Bill. – Olyan hájas férjformájuk lesz. Egyszeriben végük.

– Így van – mondta Nick.

– Tán rossz volt felrúgni – mondta Bill. – De az ember mindig beleesik valaki másba, s akkor minden rendbe jön. Essen beléjük az ember, de ne hagyja tönkretenni magát.

– Igen – mondta Nick.

– Ha elveszed, elvetted volna vele az egész famíliát. Gondolj az anyjára, meg arra a pasira, akihez hozzáment.

Nick bólintott.

– Képzeld el, hogy ott nyüzsögnek mindig a ház körül, vasárnap hozzájuk kell menni s meghívni őket ebédre, s az öregasszony folyton dirigálja Marge-ot, mit tegyen, hogyan viselkedjen.

Nick csendben ült.

– Átkozottul szerencsésen keveredtél ki belőle – mondta Bill. – Most férjhez mehet a maga fajtájához, megállapodhat s boldog lehet. Olajat és vizet nem tudsz összekeverni, s ilyesmit se, éppúgy mintha én elvenném Idát, aki Strattonsnak dolgozik. Pedig alighanem örülne neki.

Nick nem szólt. Az ital teljesen elpárolgott belőle s magára hagyta. Bill mintha már ott sem lett volna. Most nem ült a tűz előtt, nem készült holnap horgászni Bill-lel meg Bill papájával, nem készült semmire. Nem volt részeg. A részegség teljesen elpárolgott, csak annyit tudott, hogy valamikor az övé volt Marjorie és elvesztette. Elment, ő küldte el. Most csak ez számított. Talán soha többé nem látja. Valószínűleg soha. Minden elmúlik, véget ért.

– Igyunk még egyet – mondta.

Bill töltött. Nick egy kis vizet löttyintett hozzá.

– Ha tovább folytatod, most nem ülnénk itt – mondta Bill.

Ez igaz volt. Eredetileg úgy tervezte, hogy hazamegy és munkát szerez. Aztán meg, hogy Charlevoix-ban marad egész télen, Marge közelében. Most nem tudta, mihez kezd majd.

– Valószínűleg még horgászni se mennénk holnap – mondta Bill. – Volt benned elég spiritusz.

– Nem tehettem mást – mondta Nick.

– Tudom. Ez mindig így van.

– Hirtelen véget ért minden – mondta Nick. – Nem tudom, miért. Nem tehettem mást. Mint most a háromnapos szélvész, csak jön, és letép minden levelet a fákról.

– Nos, elmúlt. Ez a fontos – mondta Bill.

– Az én hibám volt – mondta Nick.

– Édesmindegy, kinek a hibája volt – mondta Bill.

– Nem, azt hiszem, nem – mondta Nick.

A lényeg az, hogy Marjorie elment, s ő valószínűleg soha többé nem látja. Beszélt neki arról, hogyan mennek kettesben Olaszországba, s micsoda jól fognak mulatni. A helyekről, ahol együtt járnak majd. Most mindez eltűnt.

– Csak az a fontos, hogy elmúlt – mondta Bill. – Megmondom neked, Wemedge, aggódtam, amíg tartott. Azzal együtt, a végét jól megjátszottad. Hallom, az anyja pokolian bosszankodik. Elhíresztelte, hogy el vagytok jegyezve.

– Nem voltunk eljegyezve – mondta Nick.

– Mindenfele úgy tudták, hogy igen.

– Nem tehetek róla – mondta Nick. – Nem voltunk.

– Nem akartatok összeházasodni? – kérdezte Bill.

– De igen. De mégsem voltunk eljegyezve.

– Mi a különbség? – kérdezte Bill okosan.

– Nem tudom, de van különbség.

– Nem látom – mondta Bill.

– Rendben van – mondta Nick. – Igyuk le magunkat.

– Rendben van – mondta Bill. – Úgy istenigazából.

– Igyuk le magunkat, és menjünk úszni – mondta Nick.

Kiitta a poharát.

– Pokolian sajnálom Marge-ot, de mit tehetek? – mondta. – Tudod, milyen az anyja.

– Szörnyű.

– Egyszer csak vége lett – mondta Nick. – Nem is kellene beszélnem róla.

– Nem is beszélsz – mondta Bill. – Én beszéltem róla, s most már befejeztem. Többé nem beszélünk róla. Nem akarsz rágondolni. Még visszacsinálnád.

Nick erre még nem gondolt. A dolog olyan véglegesnek látszott. Nem is rossz gondolat. Jobban érezte magát.

– Úgy van – mondta. – Ez a veszély mindig fennáll.

Most boldog volt. Semmi sem helyrehozhatatlan. Szombat este bemehet a városba. Ma csütörtök van.

– Mindig megvan a lehetősége – mondta.

– Vigyáznod kell magadra – mondta Bill.

– Vigyázok.

Boldog volt. Semmi sem fejeződött be. Semmi sem veszett el végképp. Szombaton bemehet a városba. Könnyebbnek érezte magát, mint mikor Bill beszélni kezdett a dologról. Mindig van mentség.

– Fogjuk a puskát, menjünk le a fokra, és keressük meg a papádat – mondta Nick.

– Helyes.

Bill levette a két vadászpuskát a faliállványról. Kinyitott egy töltényes dobozt. Nick felvette viharkabátját és a cipőjét. Cipője keményre száradt. Még mindig meglehetősen részeg volt, de az agya tisztán működött.

– Hogy érzed magad? – kérdezte.

– Klasszul. Éppen csak jó spicces lettem. – Bill begombolta a szvetterét.

– Hiába részegszik le az ember.

– Hiába. Ki kell mennünk a levegőre.

Kiléptek az ajtón. A szél viharosan fújt.

– A madarak most megbújnak a fűben – mondta Nick.

Lefelé kanyarodtak a gyümölcsösnek.

– Ma reggel láttam egy szalonkát – mondta Bill.

– Lehet, hogy felröppentjük – mondta Nick.

– Ilyen szélben nem lehet lőni – mondta Bill.

Kinn a Marge-ügy már nem látszott tragikusnak. Még csak nagyon jelentős sem volt. A szél mindent elfújt, ezt is.

– Egyenest a nagy tóról jön – mondta Nick.

Szélirányban vadászpuska dörrenését hallották.

– Apa – mondta Bill. – Lenn van a mocsárban.

– Vágjunk le arrafelé – mondta Nick.

– Vágjunk át az alsó réten, meglátjuk, hátha felröppentünk valamit – mondta Bill.

– Rendben van – mondta Nick.

Az egész ügy nem volt most fontos. A szél kifújta a fejéből. Meg mindig bemehet a városba szombat este. Jó dolog ez tartaléknak.

Tartalom
Következő