Nemere István: Hazatérés a Marsra...? (Tvr-hét 1997/46) Nemzetközi, sőt a magyar ufó-irodalomban is több mű hirdeti ezt az elméletet. A szerzők meg vannak győződve róla, hogy az emberiség nem a Földön, hanem a Mars bolygón fejlődött ki, és onnan került ide egykoron. A feltételezés 1996 augusztusa után került ismét középpontba, amikor az amerikai űrkutatók bejelentették, hogy (mikroszkopikus és valahai) élet nyomára találtak a vörös bolygón. Más kutatók azonnal lehurrogták a lelkesedőket, rámutatván: a Mars fizikai körülményei életre nem igazán alkalmasak. Kevés a levegő, víz nincs, alacsony a hőmérséklet. Volt olyan kutató, aki erre azt felelte: alapvető hiba a Mars mai fizikai viszonyaiból kiindulni. A jelek szerint a legújabb hírek is ezt a feltételezést erősítik; a Marsnak, igenis jelentős légköre lehetett, ami miatt a felszíni hőmérséklet talán olyan volt, mint a Földön itt és most. Az pedig szinte biztos, hogy a bolygó felszínén valaha szabad víz hömpölygött. Mindez, persze, még nem bizonyítja, hogy évmilliókkal ezelőtt ott, esetleg... ember is élt. Az úgynevezett "komoly" tudósok, vagyis a hivatásos kutatók, nem is foglalkoznak ezzel a feltételezéssel. Ennek ellenére sokan hisznek benne, és úgy vélik, hogy az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Marson tervezett leszállásokkal mintha csak szándékosan kerülné azokat a pontokat, ahol az elmélet hívei szerint a valamikor életre és földi kapcsolatokra utaló "bizonyítékok" vannak! Tény, hogy a híres marsi "Arc" - a kilométeres nagyságú, emberi arcot formáló kö (szobor?) - már látható a NASA fényképein. Vajon ki, mikor és miért faragott ilyen gigászi emberarcot azon a bolygón, amelyen állítólag még sohasem járt ember? Mások hozzáteszik, hogy a Marson szép számmal látható valamiféle piramis is, sőt mintha régi városok romjai is felfedezhetők volnának némelyik fotón... Kár, hogy soha nem ezek közelében kutatnak a tudósok, és nem ide tervezik a jövőben tervezett Mars-expedíciók leszállási helyét. A marsi ember-eredet elméletének követői is nehezen tudják megmagyarázni, hogy miként kerültek elődeink a Földre. Ezen a válaszon úgy teszik túl magukat, hogy a történetükbe beleszőnek valamiféle földönkívüli - sőt, marsonkívüli! - idegeneket, ufókon közlekedő civilizáció fejlett egyedeit. Mikor a Marson a fizikai viszonyok romlani kezdtek (talán kozmikus katasztrófa vagy az ottani emberek környezetpusztító ténykedése nyomán), akkor jöttek a könyörületes idegenek, és űrhajójukon átszállították a Földre az embereket. Talán nem is valamennyit, csak néhány százat, a legéletképesebb, legerősebb egyedeket. S mindezt a ránk maradt legrégibb írásos emlékekkel támasztják alá. Tény, hogy a legkorábbi keltezésű földi vallásos szövegekben sok olyan elem található, amely csillagokból érkező emberekre utal. A kiválasztottak kis csoportja, az életet elkezdö ember-isten-ősök motívuma gyakorta fellép a legősibb mitológiákban, teremtésmítoszokban is. Az emberiség marsi származását elfogadó kutatók sincsenek igazán azonos véleményen. Az ismert természetfilozófus, dr. Paul Davies és elvbarátai azzal álltak elő: nem az ember, hanem maga a 'földi élet ered a Marsról!' Vagyis abból indulnak ki, hogy nem egyedi esetet képviselnek azok a meteoritdarabok, amelyeket az Antarktiszon találtak és amelyekről kiderült, hogy a Marsról kerültek a Földre, és az élet jeleit hordozzák magukban, immár sok millió éve. Kiszámították, hogy évente csaknem ötszáz kilónyi Mars-anyag jut el bolygónkra. Különféle természeti katasztrófa - mondjuk néhány kisebb égitest, meteor ütközése - nemegyszer juttat anyagot a vörös bolygóról a légtérbe; az űrbe. Ez az anyag sokáig bolyong a "semmiben", majd egy részét a Föld magához vonzza. Egyszerű tehát a képlet - mondják e kutatók -: ha a Marson korábban volt valamilyen, akár csak kezdetleges élet is, az is így juthatott el a Földre, hogy itt aztán jól kifejlődjön. A másik elmélet hívei viszont továbbra is amellett kardoskodnak, hogy az ember maga élt valaha a Marson. Állítják: ha eljut a bolygóra az első űrhajós, az majd ennek számos romba dőlt emlékét találja meg. Mert hát egy-egy ilyen földi expedíció nem lesz más, mint "hazatérés őseink földjére", vagyis Marsára... Csak a jövő adhat választ, melyik csoportnak van igaza.