Ezt a kötetet 1976 és 1992 között írt tanulmányaimból állítottam össze.
Vannak közöttük önéletrajzi vázlatok, tudományfilozófiai írások, valamint
olyan tanulmányok, amelyekkel a tudomány és a világegyetem iránti
elragadtatásomat szeretném kifejezni. A kötet a
Lemezek a lakatlan szigeten (Desert Island Discs)
c. rádióműsorban elhangzott beszélgetés szövegével zárul. Ez a műsor a
BBC különleges sorozata, amelyben a meghívott vendéget felkérik, hogy képzelje
magát egy lakatlan szigetre sodort hajótörött helyébe. Ki kell választania
nyolc hanglemezt, és megmentéséig ezek hallgatásával töltheti az időt.
Szerencsére nem kellett sokáig várnom, és visszatérhettem a civilizációba.
A tanulmányok tizenhat év leforgása alatt születtek. Mindegyik tanulmány a
megírás időpontjának megfelelő ismereteimet tükrözi, ezek pedig az évek
múlásával egyre gyarapodtak, legalábbis remélem. Az egyes írások keletkezésének
időpontját és körülményeit minden esetben feltüntettem. Valamennyi fejezetet
önálló tanulmányként írtam, ezért a könyv elkerülhetetlenül tartalmaz
ismétléseket: számukat igyekeztem csökkenteni, de néhány így is maradt.
A kötet egyes tanulmányainak kiinduló anyagául előadások kéziratai szolgáltak.
A hangom már a hetvenes években annyira érthetetlenné vált, hogy előadásaimat
és szemináriumaimat csak mások segítségével tudtam megtartani. Általában
valamelyik egyetemi hallgatóm segített, aki meg tudott érteni, és
megismételte, amit mondtam, vagy felolvasta az általam írt szöveget.
1985-ben azonban egy műtét teljesen megfosztott a beszéd képességétől.
Egy ideig egyáltalán nem volt kommunikációs lehetőségem. Végül egy
számítógéprendszert és egy rendkívül jó beszédszintetizátort kaptam.
Engem is meglepett, hogy ismét nyilvános előadásokat tudtam tartani nagy
hallgatóság előtt. Élvezem, ha a tudományról beszélhetek és kérdésekre
válaszolhatok, bár biztos vagyok benne, még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy
ez egyre jobban sikerüljön. A könyv olvasásával bárki eldöntheti, hogy milyen
haladást tettem ezen a téren.
Nem osztom azt a nézetet, hogy a világegyetem örök titok marad előttünk,
amelyről csak intuíciónk lehet, teljes mélységben soha nem elemezhetjük és
soha nem érthetjük meg. Szerintem ez a nézet nem méltó ahhoz a tudományos
forradalomhoz, amely négyszáz évvel ezelőtt Galileivel kezdődött és Newtonnal
folytatódott. Ôk voltak azok, akik megmutatták, hogy a világegyetemnek
legalább néhány részlete nem önkényesen, hanem pontos matematikai törvényeknek
megfelelően viselkedik. Galilei és Newton felismerését azóta a világegyetemnek
szinte minden tartományára kiterjesztettük. Napjainkban olyan matematikai
törvényszerűségek birtokában vagyunk, amelyek a tapasztalat számára
hozzáférhető, majdnem valamennyi jelenséget leírják. Sikereink mértékének
tekinthető, hogy ma már dollármilliárdokba kerülő hatalmas berendezéseket
kell építenünk ahhoz, hogy kellően nagy energiára felgyorsított részecskék
ütközése során olyan jelenségek lépjenek fel, amelyeket még nem tudunk
megjósolni. Ezek a rendkívül nagy energiájú részecskék a Földön közönséges
körülmények között nem fordulnak elő, és sokak számára szükségtelennek tűnhet
ezekre a kutatásokra ilyen hatalmas összeget fordítani. Azonban ilyen
részecskék a világegyetem korai szakaszában létezhettek, ezért ha meg akarjuk
érteni, hogyan keletkezett a világegyetem és benne mi magunk, akkor azt is
meg kell ismernünk, mi történik ilyen magas energiákon.
A világegyetem még számos rejtélyt tartogat számunkra, de az utóbbi időben,
különösen az elmúlt száz évben végbement haladás reményt ébreszt arra, hogy a
világegyetem megértése a képességeink által kijelölt határokon belül fekszik.
Számos jel mutat arra, hogy nem kell örökké sötétben tapogatóznunk. Egy napon
talán eljutunk a világegyetem teljes elméletének megalkotásához, és ezzel
valóban az "univerzum szakértőivé" válunk.
A jelen kötet tudományos fejezeteit abban a meggyőződésben írtam, hogy a
világegyetemben olyan rend uralkodik, amelyet ugyan ma még csak részben
ismerünk, azonban a nem túl távoli jövőben valószínűleg teljesen meg fogunk
érteni. Talán ez a remény csak délibáb. Talán nem is létezik ilyen végső
elmélet, vagy ha létezik, nem ismerhetjük meg. Ám sokkal jobb, ha az átfogó
elmélet megalkotására törekszünk, mintha az emberi értelem képességeiben
kételkedünk.
Stephen Hawking
1993. március 31.