Stephen Hawking: Einstein álma

5

Az idő rövid történetének rövid története (*)


(*) Ez a tanulmány eredetileg a The Independent c. folyóiratban jelent meg 1988 decemberében. Az idő rövid története 1993-ig 53 héten át szerepelt a The New York Times, 205 héten át pedig a londoni The Sunday Times sikerlistáján. (A 184. héten bekerült a Guinness rekordok könyvébe mint a sikerlistán leghosszabb ideig szereplő mű.) A könyvet 1993-ig 33 nyelvre fordították le.
Még mindig meg vagyok döbbenve Az idő rövid története c. könyvem fogadtatásán. Harminchét hete szerepel a The New York Times, és huszonnyolc hete a The Sunday Times sikerlistáján (Angliában később jelent meg, mint az Egyesült Államokban). Húsz nyelvre fordították le (huszonegyre, ha az amerikait is külön nyelvnek számítjuk). Ez sokkal több, mint amire 1982-ben, a könyv írásának kezdetekor számítottam. Részben az volt a szándékom, hogy lányom tandíjához pénzt keressek (de amire a könyv valóban megjelent, már utolsó évét töltötte az iskolában). Fő célom azonban az volt, hogy elmagyarázzam, milyen messzire jutottunk a világegyetem megértésében, és milyen közel kerültünk egy olyan elmélet megalkotásához, amely teljesen leírja az univerzumot és mindent, ami benne van.

      Ha sok időt és energiát fektetek egy könyv írásába, azt szeretném, hogy sok ember megismerhesse. Korábbi szakkönyveim a Cambridge University Press kiadónál jelentek meg. A kiadó jó munkát végzett, de az volt a benyomásom, hogy könyvei nem jutnak el a nagy tömegekhez, akiket el szerettem volna érni. Ezért egyik kollégám sógorához, Al Zuckermanhoz fordultam, aki irodalmi művek kiadásával foglalkozik. Az első fejezet vázlatát a következő megjegyzéssel adtam át neki: azt szeretném, hogy a könyv minden repülőtéri újságárusnál kapható legyen. Azt válaszolta, hogy erre semmi esély sincs. Elméleti emberek vagy egyetemisták talán meg fogják venni, de egy ilyen könyv nem tud betörni a Jeffrey Archer által meghódított területekre.

      A könyv első vázlatát 1984-ben adtam át Zuckermannak, ő pedig számos kiadónak megküldte, és azt javasolta, hogy fogadjam el a Norton (ismert észak-amerikai kiadó) ajánlatát. Én azonban a Bantam Books mellett döntöttem, mert ez a kiadó szélesebb olvasóközönség felé fordult. Bár a Bantam nem szokott tudományos műveket kiadni, viszont a könyvei kaphatók voltak a repülőtereken. A Bantam Kiadó talán azért fogadta el a könyvemet, mert Peter Guzzardi szerkesztő nagyon érdeklődött a téma iránt. Komolyan vette a munkáját, és számtalanszor átíratta velem az egész könyvet, hogy azok számára is érthető legyen, akik nem foglalkoznak tudományos kutatással. Valahányszor elküldtem neki egy átírt fejezetet, ellenvetésekből és kérdésekből álló hosszú listát kaptam vissza. Néha már azt gondoltam, hogy ennek sose lesz vége. Végül is igaza volt, mert a könyv így sokkal jobb lett.

      Nem sokkal azután, hogy elfogadtam a Bantam Kiadó ajánlatát, tüdőgyulladást kaptam. Gégemetszést kellett végrehajtani, és emiatt elvesztettem a hangomat. Egy ideig csak úgy tudtam kommunikálni, hogy felhúztam a szemöldökömet, miközben valaki egy ábécés táblán a megfelelő betűkre mutatott. Ilyen körülmények között lehetetlenné vált volna a könyv befejezése, de kaptam egy számítógépes programot. Kicsit lassú volt, de mivel én is lassan gondolkodom, nekem nagyon is megfelelt. Segítségével - Guzzardi sürgetésére - szinte teljesen újraírtam a könyv első vázlatát. Ebben a munkában Brian Whitt hallgatóm segített.

      Jacob Bronowksi The Ascent of Man (Az emberiség felemelkedése) c. televíziós sorozata nagy hatással volt rám. Érzékeltetni tudta a nézőkkel azt a hatalmas fejlődést, amelyet az emberiség tizenötezer év alatt a primitív állattól a mai állapotig megtett. Én is hasonló érzést akartam kelteni. Be akartam mutatni, hogyan jutottunk el a világegyetemet szabályozó törvények teljes megértéséhez. Biztos voltam benne, hogy a világegyetem működése mindenkit érdekel, de a legtöbb ember nem tudja követni a matematikai egyenleteket. Én magam sem fektetek nagy súlyt az egyenletekre. Ennek részben az az oka, hogy nehezen tudom leírni őket, másrészt viszont az, hogy az egyenletek nem fejtenek ki intuitív hatást rám. Én képekben gondolkodom, és a könyvben ezeket a képeket akartam szavak, ismerős analógiák és néhány diagram segítségével bemutatni. Reméltem, hogy sok emberrel megoszthatom azt a lelkesedést és büszkeséget, amelyet a fizikának a legutóbbi huszonöt évben megtett fejlődésével kapcsolatban érzek.

      Néhány gondolat azonban még a matematikai tárgyalásmód teljes mellőzése esetén is szokatlannak tűnik, és elmagyarázásuk nehéz. Ez azt a kérdést vetette fel, hogy vajon megpróbáljam-e ezeket elmagyarázni és kockáztassam meg, hogy az olvasók összezavarodjanak, vagy hallgassam el őket. Néhány idegenszerű gondolat, például, hogy az egymáshoz képest mozgó megfigyelők két esemény között különböző időintervallumot mérnek, nem volt fontos az általam felvázolt képhez. Ezért úgy gondoltam, hogy elég csak említést tenni róla. Akadtak azonban olyan nehezen érthető dolgok is, amelyek viszont fontosak voltak mondanivalóm szempontjából. Különösen két fogalommal kapcsolatban éreztem úgy, hogy feltétlenül tárgyalnom kell őket. Az egyik a "lehetőségek szerinti összegzés". Ez azt jelenti, hogy a világegyetemnek nemcsak egyféle történelme van, hanem a lehetséges történelmek összessége, és ezek mindegyike egyformán valóságos (bármit is jelentsen ez). A másik fogalom a "képzetes (imaginárius) idő", amely nélkül a lehetőségek szerinti összegzésnek semmilyen matematikai értelme sem lenne. Visszatekintve úgy gondolom, hogy jobban meg kellett volna magyaráznom ezt a két fogalmat, különösen a képzetes időt, mert az olvasóknak sok gondot okozott a megértésük. Valójában nem is olyan lényeges, hogy pontosan megértsük a képzetes idő fogalmát - elég annyit tudnunk, hogy különbözik az úgynevezett reális, valós időtől.

      Röviddel a hivatalos megjelenés előtt a kiadó egy előzetes példányt juttatott el egy kutatóhoz azzal a céllal, hogy a Nature c. folyóirat számára könyvismertetést írjon róla. A recenzió írója azonban megdöbbenve vette észre, hogy a könyvben csak úgy hemzseg a sok nyomdai hiba: a fényképek és a diagramok teljesen rossz helyre kerültek, és a felirataik is össze vannak keverve. Felhívta a Bantam Kiadót, ahol a hírrel ugyancsak rémületet keltett. Azonnal úgy döntöttek, hogy a kiszállítást leállítják és a kinyomtatott példányokat megsemmisítik. Háromheti lázas munkával az egész anyagot újra átnézték, és a hibákat kijavították. Így a könyv az áprilisi határidőre végül elkészült. Addigra a Time is közölt rólam egy életrajzot. A kiadót még így is meglepte a könyv iránti hatalmas kereslet. Amerikában már a tizenhetedik, Angliában pedig a tizedik kiadás jelenik meg. (*)

(*) 1993 áprilisáig az Egyesült Államokban negyven kemény kötésű és tizenkilenc papír kötésű, Angliában pedig harminckilenc kemény kötésű kiadás jelent meg.
      Miért vették meg olyan sokan? Mivel nehezen tudom eldönteni, hogy elfogulatlan vagyok-e ebben a kérdésben, inkább mások véleményére hagyatkozom. A legtöbb kritika pozitív kicsengésű volt, de kevés tanulságot tartalmazott. Nagyjából a következő séma szerint jártak el: Stephen Hawking (az amerikai könyvismertetésekben) Lou-Gehrig-betegségben, (az angliai könyvismertetésekben) mozgatóideg-sorvadásban szenved. Tolószékhez van kötve, beszélni sem tud, és csak x számú ujját képes mozgatni (ahol x egy és három közötti szám, aszerint, hogy a könyvismertetés írója milyen pontatlan adatokat közlő cikket olvasott rólam). Mégis könyvet írt, amelyben a legnagyobb kérdésekre keresi a választ: honnan származunk és merre tartunk? Ezekre a kérdésekre Hawking azt a választ tartja megfelelőnek, hogy a világmindenséget nem teremtették, és nem is fog megsemmisülni: egyszerűen csak létezik. Ennek az elgondolásnak a leírásához bevezeti a képzetes idő fogalmát, amelyet azonban nehezen tudok követni (ezt a könyvismertetés írója vallja be). Azonban ha Hawkingnak tényleg igaza van, és tényleg sikerül kidolgozni egy teljes, egyesített elméletet, akkor valóban megismerjük Isten gondolatait. (Az Isten gondolataira vonatkozó utolsó mondatot a korrektúrák során majdnem kihúztam. Ha megteszem, talán csak fele annyi könyvet sikerült volna eladni.)

      Figyelemreméltóbbnak találtam a londoni The Independent cikkét, amelynek szerzője azt állította, hogy még egy olyan komoly tudományos munka is, mint Az idő rövid története, kultikus könyvvé válhat. Feleségemet megbotránkoztatta, nekem inkább hízelgő volt, hogy könyvemet olyan műhöz hasonlították, mint a Zen and the Art of Motorcycle Maintenance. Remélem, hogy a Zenhez hasonlóan azt az érzést közvetíti az embereknek, hogy nincsenek elzárva a nagy filozófiai és intellektuális kérdésektől.

      Kétségtelen, hogy a könyv sikeréhez hozzájárult az emberek arra vonatkozó kíváncsisága is, hogy rokkantságom ellenére hogyan lettem elméleti fizikus. De azok, akik csak a személyem iránti érdeklődésből vették meg a könyvet, valószínűleg csalódtak, mert az életkörülményeimre kevés utalást találhattak benne. A világegyetem történetéről akartam írni, nem pedig magamról. A Bantam Kiadónak mégis a szemére vetették, hogy szemérmetlen módon kihasználta a betegségemet, és ehhez még én is segítséget nyújtottam azzal, hogy engedélyt adtam a borítón a fényképem megjelentetésére. A szerződésem szerint nem volt befolyásom a borító kialakítására. Arra azonban rávettem a kiadót, hogy az angol kiadásban az amerikain megjelentnél jobb fényképet használjon fel, mert az már teljesen idejét múlta. A Bantam Kiadó az újabb amerikai kiadásokon megtartotta a régi fényképet, mert szerinte az amerikai olvasóközönség már ehhez szokott hozzá.

      Az a gyanú is felmerült, hogy az emberek csak azért vásárolják a könyvet, mert ismertetéseket olvastak róla, vagy azért, mert a sikerlistán szerepel, de nem is olvassák, hanem csak a polcon vagy a kávézóasztalon tartják, hogy feltűnjenek vele, és valójában nem is akarják megérteni. Biztos vagyok benne, hogy ilyen is előfordul, de abban is, hogy ez sok más komoly könyvvel, például a Bibliával vagy Shakespeare műveivel is megtörténik. Másrészt pedig tudom, hogy vannak olyan emberek is, akik elolvasták a könyvet, mert mindennap nagy köteg levelet kapok tőlük. Ezekben olyan kérdések vagy részletes megjegyzések találhatók, amelyek arra utalnak, hogy íróik elolvasták a könyvet, még akkor is, ha nem értették meg teljesen. Az utcán még idegenek is meg szoktak állítani, akik elmesélik, hogy milyen élvezettel olvasták. Az is igaz, hogy engem sokkal könnyebb felismerni, mint a többi írót. Mivel ezek a nyilvános gratulációk (kilencéves fiam nagy bosszúságára) nagyon gyakoriak, le merem vonni azt a következtetést, hogy a vásárlóknak legalább egy része elolvassa a könyvet.

      Mostanában sokan kérdezik, hogy legközelebb milyen könyvet fogok írni? Azt hiszem, hogy Az idő rövid történetének folytatását aligha. Milyen címet adhatnék egy ilyen könyvnek? Az idő hosszabb története? Az idő végezetén túl? Az idő fia? Azt tanácsolták, engedjem meg, hogy az életemet megfilmesítsék. Azonban családommal együtt elvesztenénk az önbecsülésünket, ha színészek ábrázolnának bennünket. Kisebb mértékben ugyanez érvényes arra is, hogy segítsek valakinek az életemről szóló könyv megírásában. Természetesen senkit sem akadályozhatok meg abban, hogy tőlem függetlenül az életemről írjon (hacsak nem rágalmazásokat terjeszt), de azzal térek ki az ilyen kérések elől, hogy magam is szándékozom önéletrajzot írni. Lehet, hogy ezt tényleg meg is teszem, de nem nagyon sürgős. Előtte még számos tudományos problémát szeretnék megoldani.