Füst Milán naplóiról

(Filológiai, textológiai bemutatás)
 

Füst Milán jegyzetfüzetei

A „kisnaplók”

„Tizenhét éves korom körül különös áldás és átok szállott meg engemet. Minden olyat, amit észleltem, vagy gondoltam, s ha ez az észlelet, vagy gondolat fontosnak tűnt előttem, rögtön föl kellett jegyeznem. S azért rögtön, nehogy elfelejtsem. S ezért aztán sokat nevettek rajtam, mert bárhol voltam is, – bárkivel beszéltem: – hirtelen előkerült a jegyzőkönyv, én türelemért esedeztem, és már jegyeztem is. S ez aztán betegessé fajult. […] Később e hirtelen odavetett észrevételeket éjszakánként szép, vaskos kötetekbe feldolgoztam, s így jött létre e páratlan gyűjtemény.” (Utóhang az Ez mind én voltam egykor – Hábi-Szádi kűzdelmeinek könyvéhez, 1957.)

 

Füst Milán a „jegyzés mammuth-indulatától” hajtva, 1905-ben kezdte gondolatainak, benyomásainak rögzítését, s ettől kezdve negyven éven e jegyzés-kényszer rabja volt. Szinte mindent felírt; szinte mindig írt. Erről tanúskodnak például 1917-es naplójegyzetei is: „Vonaton írni: oly karakterisztikus lökések az írásban.”; „Idegen város utcáin jár és jegyez.”; „Állok a napos hegyen és jegyzek.”

Noteszbe, vagy ennek híján az első, keze ügyébe kerülő cédulára írt. Újságszélre, gázszámlára, hivatalos levelek, vagy éppen diákjai dolgozatainak hátlapjára jegyzetelt. „Nálam a falon is voltak feljegyzések, a konyhában.” – emlékszik egy 1918-as jegyzetben. 1931-ben pedig: „Könyvekben, folyóiratokban régi jegyzeteket találtam.” Ezekből a cédulákból több százat őriznek Füst hagyatékában, a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában. (Köztük egészen kis – 4-5 cm-es – cetliket és egész füzetlapokat is találunk.) Némelyikre a továbbdolgozásra vonatkozó utalásokat is írt Füst: „Jobban kifejt!”, vagy: „Mélyebben!” A cédulákat aztán átvezette noteszeibe – ezeket a tenyérnyi füzeteket nevezzük kisnaplóknak. Az egy-két mondatos (sokszor csupán pár szavas), kifejtetlen, inkább csak ötletszerű bejegyzések változatos tematikát mutatnak. A kisnaplók igazi jellegzetessége (a töredékesség mellett), hogy – különösen a korai darabokban – megmaradt egyfajta notesz-funkciójuk is. Találhatók benne emlékeztetők napi teendőkre, vásárolnivalókra; címek, telefonszámok, költségvetések, sőt még matematikai feladatok megoldása is. (Mindezek alapján látható, hogy a szövegszintek egymásra épülését érzékeltető, minden szövegváltozatot bemutató kiadás elkészítése szinte lehetetlen feladat.)

 

A kisnaplók írásképe meglehetősen rendezetlen; a ceruzás bejegyzések egyrésze elkenődött, olvashatatlanná vált; másrészt a funkcióból (vázlat, nyers fogalmazás) következően gyakoriak az áthúzások, néhol utólagos bejegyzések is szerepelnek. Ezek közül a legérdekesebbek a jegyzetek továbbdolgozására vonatkoznak. (Pl.: „Javítani, ha már megvan.”, „Folytatni!”, „Jegyzetekbe betenni!”; vagy az 1914–1915-ös kisnapló utalása: „A terv első része a nagy naplóban.”) Füst Milán naplóíró módszerében a kisnaplók csak vázlatok, a futó ötletek azonnali rögzítésére szolgáltak. A bennük összegyűjtött ötleteket, benyomásokat időről időre (megrostálva, kidolgozva) átvezette a nagyobb alakú naplófüzetekbe, a tulajdonképpeni naplókba.

Ezekben a naplófüzetekben is találunk utalást a kisnaplókra. „Anyám halálozási évfodulóján kezdtem egy új noteszt…. Vadonatúj, legszebb vörösszín-noteszomat…. tartott egy évig s ez az év házasságom első éve lett! – – A notesz tartott 1924. ápr. 29ig – apám halálozása napjáig. – Véletlenűl most egy sötét noteszt vettem elő utána s igen félek. (1924. ápr. 28., éjjel 1/4 2kor.)” A naplóírás negyven éve alatt valószínűleg mindvégig használta ezeket a „segédeszközöket”.

 

A cédulák és kisnaplók anyagának megrostálásával, átdolgozásával születő naplójegyzeteket nem rendszeresen írta Füst, néha hetekig nem dolgozta fel az összegyűlt anyagot, máskor pedig évekkel korábbi jegyzetekhez újra visszatért. („Hat hónap óta először fogok megint hozzá, hogy folytassam a feljegyzéseket.” – jegyzi be például 1921 decemberében. Egy másik, ugyancsak naplóalkotói módszerére utaló bejegyzés 1923-ból: „V/13-ról van egy jegyzetem.” 1931. augusztus 1-én pedig ez áll a naplóban: „A szárnyas szavak után kutatni régi jegyzeteimben! Míly okos voltam akkor – előre tudtam, hogy ebből vers lehet – ez az a szárnyas szó s megjelöltem.”)

 

Bán Anna doktornő (Füst Milán bizalmasa) hagyatékában található egy kis zöld füzet, mely a Napló 1976-os kiadásához fűzött megjegyzéseit tartalmazza. Ebben szemtanúként erősíti meg, hogy Füst „először noteszba, ezután évszámozott, esetleg kapcsos kötetekbe jegyezte fel napi benyomásait, gondolatait, tépelődéseit, esetleges tematikus anyagot.”

Füst Milán naplóinak legrészletesebb és egyben leghitelesebb leírása Füst Milánnétól származik. (A szöveget a hagyatékban találtuk, keletkezésének pontos ideje meghatározhatatlan, de feltételezhető, hogy az 1976-ban, a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában megjelent napló-kiadás előkészítésekor írta.)

Az özvegy e leírásából tudhatjuk, hogy Füst Milán első „napló”-ja egy 13x8 cm-es, fekete notesz volt; rajta: „Fürst Milán VII. és a fedő, meg a hátlapján az iskolai órarendje van, és ezzel kezdődik: Meghathat-e művelt embert prédikáció? temető és emlékeztető? Pollák kitűnő théma, Attila. Drámai feszültsége, hogy fivérét megöli, bűnhődése halála. Szenvedélye a mérhetetlen hatalmi vágya. Eléri ugyan hatalma tetőpontját. Hogy is gondolkoztam én erről? Horáciusz: hajat és körmöt s nem nonere totum.”

Ezt a bizonyos első naplót Pók Lajos, az 1976-os (részleges) napló-kiadás szerkesztője az előszóban így említi: „Elkezdte tizenhat esztendős kamaszként egy kis fekete noteszben (ez megmaradt) […]”

Ez a „kis fekete notesz” ma már nem található meg Füst Milán hagyatékában.

Idézzük tovább Füst Milánnét: „Ez után a notesz után már nagyobb, 16x10 cm-esek következnek, de az utána következő megmaradt 1910. szept., utána ugyanilyen, december, folytatólag 1911 aug. 15-dikén (9-es) utána hiányok és az utolsó (16) 1914, júl. 3. – 1915, júl. 21-ig. (Utazás, háború.) […] kb. 12 kötet van meg, de ennek töbszöröse hiányzik.” Füst Milán 1927-ben úgy nyilatkozik, hogy „Huszonegy könyvet írtam tele az idők során. A terjedelmük mintegy 7000 nyomtatott oldal.” (Négyszemközt Füst Milánnal; Literatura, 1927. 267–269.) Ebben az évben a negyedik naplófüzetbe jegyzetelt, a többi tehát csakis kisnapló lehet.

 

Füst Milán hagyatékában ma tizenegy ép, továbbá két, erősen rongálódott, ún. kisnaplót őriznek.

 

1. Ezek közül időrendben a legkorábbi 1910 szeptemberéből származik. A sötétzöld borítójú, kockás lapokat tartalmazó, 10x16 cm-es füzet fedőlapján a 3. szám látható (ezt később, piros ceruzával írta rá Füst), míg az első oldalán a II. szám szerepel. (Vagyis ez lehet a Füstné által is említett második notesz.) Az „1910. szept.” felirat alatt egy másik dátum és egy feljegyzés is szerepel: „1963., aug. 21. átnézve. Elégethető. Elégetendő!”

A számozatlan, kb. 60-80 füzetlapon ceruzával írott, rendezett írásképű bejegyzések találhatók, amelyeket szerzőjük datálással nem tagolt.

 

2. A következő füzet külső jegyei az elsővel mindenben megegyeznek. A külső borítón a 4. szám, illetve az „Átnézve, de még feldolgozni!” autográf felirat olvasható. Az első oldalon a III. szám, illetve az „Átnézve 1934 febr.” és az „1963. aug. Elégethető. Elégetendő!” megjegyzés áll. Az első (és egyetlen) dátum: „1910., dec. 10.”

 

3. A közvetlen folytatásnak tekinthető, az előzőekkel megegyező formátumú notesz az 5., illetve belső borítóján a IV. sorszámmal szerepel. Az „1911., jan. 17”-én megkezdett füzetet ugyancsak 1934-ben, majd 1963-ban olvasta át Füst. (A feliratok megegyeznek az előzőével.)

 

4. Az ebből a sorozatból utolsó (ugyancsak sötétzöld, 10x16 cm-es, stb.) notesz a 6., illetve belső borítóján a V. sorszámot kapta. Az első bejegyzés dátuma: „1911. márc. 14.” (Ezen a füzeten is olvasható az „Átnéztem, feldolgozni” és az „1963. aug. Átnéztem. Elégethető.” – felirat.)

 

5. Az időrendben következő, megmaradt kisnapló a 9., illetve a VII. sorszámot viseli. (Hogy mi történt a 7. és 8. füzettel, s hogy mi az oka a sorszámok „elcsúszásának”, nem sikerült kideríteni.) Ez a piros, csattal zárható, 10x12 cm-es notesz 1911. augusztus 15-től kezdve tartalmazza Füst Milán jegyzeteit. (Itt is szerepel az első lapon az 1934-es és az 1963-as újraolvasásra vonatkozó utalás.) Oldalszámozást, datálást ez a füzet sem tartalmaz.

 

6. A Füst Milán sorrendje alapján 11. (a másik számozás szerint IX.) füzet barna bőrkötésű, 10x16 cm-es, kb. 80 számozatlan lapot tartalmaz. Az első oldalán szereplő megjegyzés: „Végleg átnéztem. Nincs benne semmi. 1963. aug.” A kisnapló kezdő dátuma: „1911., dec. 15.”, de rögtön alatta ez áll: „Vegyes időben íródott.” A füzet utolsó harmadában már három évvel későbbi jegyzetek találhatók. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb: „1914. január 1. Ezentúl napok szerint jegyzek.” S valóban: ettől kezdve datálja bejegyzéseit. (A kisnapló 1914. január 28-áig tart.) Feltehetően nem véletlen, hogy éppen ebben az évben kezdi a (szándéka szerint is immár valóban) naplónak tekinthető jegyzetelést. Ez az az év, amikor megjelenik Változtatnod nem lehet című első kötete, s ugyancsak ebben az évben írja a nagysikerű Boldogtalanokat is.

A füzet végére két újásgcikket ragasztott Füst. (A huszár utolsó üzenete; Az elesett orosz katona levele)

 

7. A 12. füzet „1912 szept. – 1913 márc.” közötti szövegeket tartalmaz. (Vagyis a 11. füzet üresen maradt utolsó oldalait később használta fel.) A piros, 9x14 cm-es notesz fedőlapján ez olvasható: „Átnézve, de még feldolgozandó. 1934. febr.”, belső oldalán pedig ez: „Elégetendő! 1963. aug.”

 

8. A 13. füzet fekete bőr borítójú, 15x9 cm-es. Az „1912” évszám alatt a korábbiakkal megegyező tartalmú megjegyzés áll.

 

9. A 14. füzetet puha fehér papír borítja, 10x15 cm-es. „1913. május 21.” Ez az első (és egyetlen) dátum, amely szerepel benne. Füst megjegyzése a címlapon: „Átnéztem, nincs feldolgozva. Jó környezetrajzok.”

 

10. Füst Milán hagyatékában található egy 10x13 cm-es, borító nélküli kis füzet, amely feltehetően a 15. lehetett a kisnaplók sorában. Ebben szinte minden bejegyzést áthúzott, s melléírta: „Feldolgozva.” A dátumok (pl. 1914. május 1.) és a témák alapján ez a notesz lehetett az első naplófüzet előzménye.

 

11. A következő épen megmaradt kisnapló a 16. sorszámú. (Külső jegyeiben azonos a 14. számúval.) Az „1914, júl. 3. – 1915, júl. 21-ig” tartó feljegyzések már (a 11. füzet végén található, 1914 elején megfogalmazott szándéknak megfelelően) naplószerűek. Az oldalakat megszámozta (260 oldal), az utolsó részben (a 234. oldaltól) a ceruzát fekete töltőtollra váltotta, a datálást (igaz nem következetesen, de) vezeti. Ennek a notesznek az elején a tematikai megjelölés („Utazás, háború”) alatt már szerepel Füst Milán neve és pontos címe is.

Ez a füzet csak formájában tekinthető kisnaplónak, valójában az első naplófüzet része. A címlapra ezt írta Füst: „Megszakítva, mert közben könyvbe jegyeztem, az első könyvbe.” Míg az említett 1914–1916-os, első naplófüzetben ez áll: „1914 júl. 2 – 1915 júl 24ig noteszben.”

Ezért látszott indokoltnak ennek a kisnaplónak jelen kiadásban való közlése.

 

12. A sorszám nélkül fennmaradt (utolsó) kisnapló 10x13 cm-es, barna bőr füzet; „Tanári zsebkönyv” volt, s „1942., április 16”-ától tartalmaz feljegyzéseket. A füzetnek csak az első felét töltik meg Füst Milán bejegyzései, amelyek közül az utolsók 1945-ből származnak. (Pl.: „57 éves vagyok, semmi többé helyre nem hozható.”) Ez a tény is azt bizonyítja, hogy noteszét állandóan magánál tartotta, s ebbe jegyzetelt, hiszen az utolsó naplófüzet utolsó bejegyzése 1944. március 15-én kelt. A kisnaplót feltehetően addig írta, amíg nem értesült a barátoknál és az Egyetemi Könyvtárban elhelyezett naplófüzetek és átdolgozott naplójegyzetek eltünéséről.

 

13. Füst Milán hagyatékában található még egy 10x16 cm-es, datálás nélküli, fekete notesz-borító, benne néhány kitépett, a kisnaplók jegyzeteivel rokonítható lap.

 

Ezeket a jegyzőfüzeteket (kisnaplókat) a szerzői szándék (kivétel nélkül mindegyiken szerepel a „Halálom esetén elégetendő!” utasítás), valamint funkciójuk alapján (1914-től kezdve csak segédeszközként használta őket) különböztetjük meg a „nagynaplóktól”.

A kisnaplókat ezért a naplófüzetek előképének kell tekintenünk.

 

Füst Milán naplói

A „naplófüzetek”

1. Az első „naplófüzet” (Füst elnevezése; bár épp ez elsőt könyvként is említi) 1914. április 20-tól 1914. július 2-ig tart, ekkor „Megszakítás: notesz Drezda – Berlin – Rűgen és háború 1914 júl. 2 – 1915 júl 24ig noteszben.” Miután betelt ez a kisnapló, visszatér a könyvhöz, és 1915. július 24-től 1916. július 29-ig ebbe jegyez.

A sötétbarna papírkötésű 16x20 cm-es füzet 228 számozott oldalból áll, első és második lapja alul töredezett, egyébként jó állapotú.

Az első részben ceruzával írt Füst, a 43. oldaltól fekete tintával. Az íráskép rendezett, az első oldalak kivételével jól olvasható.

A borítón, és az első oldalon a „Halálom esetén elégetendő!” felirat áll, míg a belső borítón: „Ez a jegyzet-könyv halálom esetén elégetendő!”

A füzet 7. oldalán beragasztott újságcikk található (Simkó Katalin és Rumpf János története), mellette Füst reflexiói.

Az utolsó oldalon Füst Milán ceruzás rajzai láthatók.

 

2. A második naplófüzet 1916. augusztus 1-től 1919. augusztus 31-éig tart.

A hajdani Akadémiai Album barna bőrkötésű, réz csattal ellátott, 18x22 cm-es könyv, 574 számozott oldalból áll. („Evvel a könyvvel gyerekkoromban sokat játszottam. Akadémiai emlék-album volt, apám kapta az Akadémiától – s én mint gyerek, tönkretettem. Most naplóm lesz.”)

Ebbe végig fekete tintával vezette feljegyzéseit Füst, az írás jól olvasható, rendezett.

A belső borítón a „Napló”, és a dátumok alatt itt is a „Halálom esetén elégetendő!” felirat olvasható.

A füzet 177. oldalára goraždei látkép van ragasztva, az utolsó előtti oldalra pedig két újságcikk. (Hirschmann Sári esete, ill. a mezőbaji zsidó története.)

A hátsó belső borítóra préselt rózsát és lóherét ragasztott, s aláírta: „Kaptam 1918, július 17-dikén Krakóban Fazekas Babától és Margittól, harmincadik születésnapomra.”

 

3. A harmadik naplófüzet 1919. szeptember 1-től 1922. szeptember 30-ig tart.

A fekete bőr, csatos, 18x25 cm-es könyv 570 oldalból áll. („E könyv fedele irattáska volt: sok évvel ezelőtt adta nékem Brázai Emil, – mikor még irtózatosan szegény ügyvédbojtár voltam.” – jegyzi fel a napló legelején.)

Néhány zöld tintával írott oldal kivételével végig fekete tintát használt Füst.

A belső borítón Füst pontos címe és telefonszáma majd a „Becsületes megtaláló tízezer korona jutalmat kap!” felirat szerepel. Alatta a „Napló” és a dátum olvasható.

A hátsó belső borítóra préselt virágot ragasztott: „Lótusz-virág a hévizi tóról, harmincnegyedik születésnapomra kaptam Keszthelyen 1922., július 17dikén, H. Erzsitől.”

 

4. A negyedik naplófüzet 1922. október 1-től 1928. március 1-ig tart. „Öt év és öt hónap” – írta még utólag a dátum alá Füst.

E naplókötet eredeti külső borítója hiányzik. (Restaurálták, akárcsak a további kettőt). A nagyalakú, 22x29 cm-es könyv 548 számozott oldalból áll.

Ezt a naplót is fekete tintával írta, rendezett, szép formában.

A belső borítón Füst pontos címe és telefonszáma áll; mégpedig kettő is, mivel időközben az Angyal utcából a Budaörsi útra költözött. A becsületes megtalálónak kínált jutalom mértéke (sőt: pénzneme is!) változott az évek alatt. („Becsületes megtaláló (húszezer korona) (négyszáz) (ezer korona) ezer pengő jutalmat kap.”)

A hátsó belső borítón „virágok az olaszországi útról. 1923. ápr. 24. – jún. 6-ig.”

 

Az 1928–1930-as, ötödik naplófüzet elveszett. Erről a füzetről Füst Milán-né az alábbiakat írja: „ugyanilyen méretű [mint az 1922–1928-as] – [1945-ben] elégett, szintén 550 oldalas.” (Egy 1937-es jegyzetben azt írja Füst: „Utánanézni az előző kötetben,… VI. kötet, 306. oldal” Tehát lennie kellett ötödiknek is.)

5. A hatodik naplófüzetet, mely ma ötödikként van számontartva, 1930. június 14-én kezdte írni Füst. A belső borítón feltüntetett dátumból tudjuk, hogy hat évig, 1936. szeptember 30-ig jegyzetelt ebbe a könyvbe, de a megmaradt rész utolsó dátuma 1933. február 1. A nagyalakú, 20x28 cm-es könyv eredetileg kb. 550 oldalból állt, jelenleg az utolsó oldal a 208. („No még egy könyvet, – ugyanoly melanchóliával! Reménytelenűl, elveszve. – Több mint ötszáz oldal: ez öt évre elég volna.”) Ez a kötet erősen rongálódott: néhány lap elszakadt, gyűrődött, több pedig teljesen hiányzik. A kitépett lapok töve néhol megmaradt, ezeken látszik, hogy teleírt oldalak voltak, de a szövegből már semmi nem rekonstruálható. (A hiányzó oldalak: 55–60; 85–90; 93–96; 115–124.)

A füzetet restaurálták.

A belső borítóra Csontváry Kosztka Tivadar újságból kivágott, fekete-fehér (kb. 4x5cm-es) önarcképét ragasztotta. Ugyanezen az oldalon ceruzával írott, néhány szavas, a napló részleteire vonatkozó jegyzetek és lelőhelyeik oldalszáma látható.

„Becsületes megtaláló 500 pengő jutalmat kap!” – írta itt is a dátum fölé.

A naplót fekete tintával, a korábbiakhoz képest valamivel nagyobb betűkkel írta. Néhány áthúzástól eltekintve rendezett az íráskép.

 

6. Az utolsó, a hetedik naplófüzet, melyet hatodikként tartunk számon 1936. október 1-ével kezdődik, az utolsó bejegyzés dátuma pedig 1944. március 15.

A külső borítójától ugyancsak megfosztott, restaurált, nagyalakú (20x28 cm-es) füzet 546 számozott oldalt tarlamaz, az utolsó naplójegyzet a 291. oldalon van.

A fekete tintával sűrűn teleírt oldalak rendezettek, jól olvashatók.

A „Becsületes megtaláló 500 pengő jutalmat kap!” felhívás alatt, a belső borító közepén ez áll: „Panaszkönyv” (Nem tudni, hogy a többi bejegyzéshez képest valamivel halványabban látszó, de autográf megnevezés a napló címére, vagy esetleg a füzet eredeti funkciójára utal-e.)

 

(7. Egy 1942-es naplójegyzetből tudjuk, milyen lett volna a következő naplófüzet: „Csináltattam még egy ilyen borítékos napló-kötetet is. […] Hat év alatt 230 oldalt írtam csak (35-40/év.) Egész biztos tehát, hogy ez lesz az utolsó naplókönyvem. […] Barnakötésű könyv lesz az utolsó.”)

 

Naplókiadások és tervezetek

Füst Milán naplóját negyven éven át folyamatosan írta, de szándéka a napló közreadását és annak közreadási formáját illetően élete folyamán többször – gyökeresen – változott. Teljes egészében, változtatások nélkül a naplófüzetek szövegét sohasem akarta megjelentetni, az első két füzet (s a kisnaplók mindegyikének) tetején még a „Halálom esetén elégetendő!” utasítás is olvasható. Élete végén az elveszett, majd megkerült füzetekről is így rendelkezett. De, mint Somlyó György az életmű egyik legjobban ismerője, Füst tanítványa is megállapítja: „Utolsó kívánságát korántsem lehet egyértelműnek venni; minden korábbi megnyilatkozása szemben áll vele. S kivált, ha az egész embert, az egész jelenséget vesszük szemügyre.” (A hamvaiból újjászületett Napló parabolája; Valóság, 1976/3.)

Az örök átíró még ezeket a többszörösen átfogalmazott jegyzeteket is vázlatosnak, csupán „piszkozatnak” ítélte. Kezdetben csak a naplóban formálta újra korábbi bejegyzéseit. Az erre vonatkozó, egyik legkorábbi utalás 1915 februárjából származik: „Ki kell dolgoznom naplómat! A régiről csak annyit: h. a túlalázat, indulatosság és nemiség gyötrelmes korlátozására törekedett, önnevelésre és a sok beszéd ellen törekedett.”

Naplóját ebben az eredeti formájában csak néhány barátjának mutatta meg. „Karinthy nagyon dícsérte a naplót, melynek egyes részleteit látta, – ,remek’ – mondta. Valóban iszonyú munka fekszik benne s jó volna, ha nem nyomtalanúl dolgoztam volna. A nem egészen világos dolgokat át kellene írni, – rossz kifejezéseket javítani s a fiatalkori dolgokat, – noteszeket átírni. – Egy pár hónapot megérne.” – Jegyzi fel 1918 áprilisában.

Ettől kezdve egyre gyakrabban foglalkoztatja a gondolat, hogy Naplójával a nyilvánosság elé lépjen. „Írni kell – folyton: az ember magának dolgozzék, tekintet nélkül arra, hogy ki fogja-e adni; – ha pedig sikerűl valami, adja ki!” (1919. január)

Úgy tűnik, sikerültnek ítélte az 1915–1916 közötti jegyzetek átdolgozását, mivel az elkészült jegyzeteket három részben 1919 júniusában, a Földi Mihály, Kárpáti Aurél, Révész Béla szerkesztésében megjelenő baloldali Új Időkben Egy ember élete cím alatt megjelentette. (A mindössze három számot megélt folyóirat még az utolsó részben is folytatást ígért.) (Füst Milán Naplójának 1976-os kiadásakor a szerkesztő az 1916–1919-es időszak elejére illesztette az ebből az 54 nagy folyóiratoldalnyi szövegközlésből készült válogatást. – A hagyatékban a teljes kézirat megtalálható.)

Ugyancsak a Naplóból értesülhetünk a barátok véleményéről is: „Naplómat kiadtam: Bokros és Tihanyi, valamint Turcsányi szidták: ez nem mű, az ember ilyet nem ad ki, – nem kell pszichologizálni, – ha analizáltatja magát, az is érdekes – ebből kell a művet megírni, – ez olyan, mintha a festő minden vázlatát kiadná, – ehhez már nagy írónak kell lenni, hogy bárkit is érdekeljen, – tessék komponálni: s abban minden benne lesz. Ez dekompozició, nyersanyag, műhelyforgács. – Ezzel szemben óriási sikere volt: Heltai (igen magas rendű írás!) – Karinthy (impassible magaslat,) Lengyel Menyhért (óriási érdekességű,) – Kosztolányi (gratuláló levél,) – s végül Osvát (nagyon szép!)” (1919. július)

Kosztolányi említett levele 1919. július 2-án kelt: „Milán, elolvastam naplójegyzeteidet. Köszönet értük. […] Hitem szerint monumentális jelentőségűek jegyzeteid. Okvetlen fordítsd le németre. Sok helyütt oly bölcs vagy, mint Goethe […]”

A siker meggyőzi Füst Milánt, s a napló kiadását tervezi. Hagyatékában fennmaradt több, a kiadáshoz előfizetőket gyűjtő felhívás-tervezet.

 

„Kedves Uram!

Ki szeretném adni Naplójegyzeteim egy negyven íves kötetét s erre csak akkor van módom, ha legalább ezer előfizetőt gyűjtenék. – Nagyon kérem Önt, legyen szíves értesítsen róla, nem volna-e képes tíz példányt elhelyezni ismerősei körében? Bocsásson meg, hogy terhelem! – A munka tisztességes előállításban a Bíró Miklós Kiadócég kalkulációja szerint példányonkint negyven koronába kerülne. (Mutatóúl legyen szabad felhívnom figyelmét három folytatásos közleményre, mely a szocialista Új Időkben megjelent.)

Alázatos szolgája: Füst Milán

Budapesten, 1919, aug. 26.”

 

A felhívás szövege alatt Füst kalkulációja áll arról, hogy ismerősei, rokonai körében hány példányt tudna „elhelyezni”. („Koródyak -15; Eisler - 10; Guthy - 10?; Margit - 5?” stb.)

 

Egy 1919 októberi naplóbejegyzésben a pénztelenségről panaszkodik: „S mit tesz a pénz!… S a Naplóm néhány kötetét is kiadhatnám, – legépeltethetném, rendes kiadóhoz vihetném s lefordíttathatnám. Hiszen már maga ez is egy oeuvre. Másnak egy életre elég volna. S talán nékem is elég.”

1919 novemberéből újabb előfizetési felhívás maradt fenn, s egy levél, melyben a Nyugat segítségét kéri a Napló kiadásához:

 

„Igen tisztelt Szerkesztő úr!

Engedje meg, hogy a magam ügyében kéréssel fordulhassak Önhöz s a Nyugat olvasóihoz. Bátorít az a körülmény, hogy érzésem szerint nemcsak a magam ügyét szolgálom e kéréssel, hanem az irodalomét is.

Különös szellemi dispoziciónál fogva gyermekkorom óta feljegyzéseket teszek: – ha életemet néhány szóval jellemeznem kellene, nem tudnék találóbbat mondani róla, mint azt, hogy megfeszített, szünet nélküli figyelemben telt el – s hogy egyetlen szenvedésben, törekvésben kulminál: megrögzíteni, el nem felejteni többé, ami fontosat, érdekeset láttam, éreztem, akartam.

Megrögzíteni, ami mulandó: – e törekvés volt indító rugója, hogy mindent leírjak, amit megjegyezni érdemes.

Naplójegyzeteimben […..] életem tükröződik. A külvilág mozgalmas látványának vázlat-emlékei, – s a látvány okozta bánat és öröm, – gondolatok, amelyek nem kívánkoztak rendszerbe – s az introspekció vádbeszéde, védőbeszéde és ítélete. […..] A magány sugallta, hogy leírjam, s a tájékozódás vágya és a lelkiismeret diktálták. Sok év energiájának, sok óra munkájának eredményeképen ma többezer oldalas kézirat fekszik előttem – s úgy érzem, itt az óra, melyben világgá kell bocsátanom, mert eljutottam életem határállomásához, mikor közölni kell, amit eddig gondoltam.

Szerkesztő urat arra kérem, szíveskedjék, közölje ezt a levelemet s engedje meg, hogy b. lapja útján a Nyugat olvasóihoz forduljak. A munka két kötetben jelenne meg, negyven nyomtatott íven, hatszáznegyven oldal terjedelemben. A nyomda számítása szerint legalább ezerötszáz előfizetőt kell szereznem, hogy kiadhassam. A két kötet 64 koronába kerűlne.

Tisztelettel kérem tehát ez uton a Nyugat olvasói közül azokat, akik eddigi munkásságom iránt érdeklődni szívesek voltak, szíveskedjenek naplójegyzeteimre előfizetni s az előfizetési összeget a Nyugat kiadóhivatalába küldeni.

Szerkesztő Úrnak vagyok köszönettel kész híve”

 

Korábban Bíró Miklós cégét jelöli meg kiadónak, de egy 1919. novemberi naplójegyzet szerint a cég visszalépett. („A Naplóra sincs kiadó.”)

Pedig egyre fontosabbnak érzi, sőt minden más műve elé helyezi jegyzeteit. („Hogy naplómat érvényre juttassam, muszáj egynéhány sikeres munkát is írnom.” – 1919. december)

 

Füst Milánné visszaemlékezését idézzük: „A Naplót először 1918-ban dolgozta fel – természetesen az addig jegyzetelt ifjúkort. Ebből jelentetett meg 1919-ben, és utána is próbálta kiadatni. Ez nem sikerült. (Mikor felolvasott belőle a barátainak, Karinthy 1924-ben az utcán meglátott és azzal fordúlt hozzám, hogy miért nem adja ki Milán a remek naplóját? – Mert nincs kiadó. – Mibe kerűlne a kiadás, mert ő anyagilag hozzájárulna…) Ekkor próbálkozott újságban, folyóiratban elhelyezni. Márai is, Kosztolányi is megígérték, – [és az] Athenaeum, ahol már két díjnyertes kisregénye megjelent, de senki nem adta ki.”

A Napló kiadása ezután legnagyobb ambíciója lett. 1920 közepén jegyzi fel: „Ha ezt a naplót ki tudnám nyomatni, – s naponta, vagy hetente sajtó alá rendezném az újat: akkor azt mondhatnám, hogy bármely pillanatban készen vagyok.”

Önálló könyv megjelentetése helyett azonban csak folyóiratokban közölheti naplójegyzeteit.

 

1922 októberében a Kassai Napló (főszerkesztője Dr. Szepessi Miksa) hét részben adja közre az 1914–1916-os jegyzetek átdolgozásait. Ezen Naplójegyzetekben az Új Idők számára írott, de meg nem jelent negyedik részt is közli (ennek korrektúra-példánya megtalálható a hagyatékban). A harmadik résztől az első naplófüzet jegyzeteinek átdolgozása szerepel, de ezek kézirata elveszett. (A Függelékben ezért a folyóirat írásmódját követtük.)

 

Ugyancsak az első naplófüzet (de annak első része) átdolgozását jelenteti meg 1922–23-ban Gömöri Jenő Pozsonyból Bécsbe költözött Tűz című folyóiratában. A hat részből álló Naplójegyzetek közül az első 1922 októberében jelenik meg a 11-12. számban, az utolsó pedig 1923 áprilisában, a 6. számban. Bár még ekkor is ígérik a folytatást, de folyóirat ezzel a számmal megszűnt.

A hagyatékban Feldolgozott naplójegyzetek 1914 címmel található egy 35 nagy alakú, ceruzával írott lapot tartalmazó dosszié. Az első 25 oldal szövege megegyezik a Tűzben közöltekével, a maradék feltételezhetően a folytatás lett volna. (Függelékünkben Feldolgozott naplójegyzetek cím alatt közöljük.) (Füst Milán Naplójának 1976-os kiadásában ezek, a Tűzben közölt jegyzetek állnak az 1914-es és 1916-os éveknél.)

1924. január 13-án a Szivárványban, Szilágyi Géza és Vér Mátyás hetilapjában Egy ember élete címmel – a Tűzben megjelent első résszel azonos – naplójegyzeteket jelentet meg Füst.

 

Közben nem adja fel egy bővebb kiadás lehetőségét; még címeket is talál jegyzeteinek: „A mulandóság könyve. (Naplójegyzetek)” vagy később: „Úgy látszik. – Naplójegyzetek (cím)” És még egy cím-ötlet: „Névtelen levelek”.

1924. április 1-én pedig ezt jegyzi fel: „Alig dolgozom: a régi naplójegyzeteket rendezem sajtó alá: ez minden tevékenységem. S hogy érdemes-e? Lehet, hogy ostobaság az egész, – de nékem, amíg élek, jól esik a hit, hogy érdemes.”

Ezekből az évekből több, kiadásra előkészített, de meg nem jelent naplójegyzet található Füst hagyatékában. Az Egy író naplójából című, autográf javításokkal ellátott, 15 oldalas gépirat formájában fennmaradt szövegnek csak töredéke jelenhetett meg 1930. március 2-án, az Ujságban. Ugyanennek a szövegnek folytatása, illetve variánsa az ugyancsak kiadatlan Egy ember élete című írás, mely a korábbi, azonos című naplójegyzetekkel nem rokon. (Ez utóbbi 4,5 oldal, kézirat.)

1931-es jegyzeteit dolgozta át egy újabb írásában. A 10 oldalas gépirat a Naplójegyzetek címet kapta. (Mivel az ötödik naplófüzet bejegyzéseit követő, azoktól csak kis mértékben eltérő szövegről van szó, jelen kiadásba nem vettük fel.)

 

1930 szeptemberében ezt jegyzi fel Füst: „A naplót akarom leközölni. A legkevésbbé őszinte részek felelnek meg legjobban.” Valóban, az átdolgozás egyfajta eltávolítást, objektiválást jelent nála, a legszemélyesebb vallomásokat pedig egyszerűen kihagyja. (Az átdolgozott változatokban például „anyám” helyett „egy özvegyasszony”-t ír.)

Korai jegyzeteinek egy részét, melyek nem szerepelnek a naplófüzetekben, ekkor dolgozza át Ifjúkor címen. Megjelenését ennek a szövegnek sem ismerjük, csak annyi bizonyos, hogy az 1976-os kiadásban az 1933-as év végén szerepelnek belőle részletek. (Jelen kötet Függelékében közöljük a 9 oldalas kézirat teljes szövegét.)

A hagyatékban az Ifjúkor mellett találtuk meg a Bevezető szavak naplójegyzeteimhez című 2,5 oldalas autográf szöveget. Minthogy a két kézirat ugyanolyan papíron (kivágott, közelítőleg folyamatosan számozott füzetlapok) szerepel, megegyező írásképet mutat, kérdésessé vált az eddigi, 1919-es keltezés. (Bán Anna is a 30-as évek elején tervezett kiadás előszavának tekintette a szöveget.) A kézirat alaposabb vizsgálata bizonyítékot is szolgáltatott. A kezdő sor („Oly ember áll Önök előtt…”) eredetileg ez volt: „Egy negyvenkét éves ember áll Önök előtt…” (Utóbb áthúzgálta.) Tehát a szöveg (s az Ifjúkor című is) 1930 táján keletkezett.

A Bevezető szavak… is bizonyítják, hogy az 1930-as évek elején újra felvillant a Napló kiadásának lehetősége, melyhez a Nyugatban, 1934-ben megjelent Vallomás naplójegyzeteimről című írás (a Bevezető szavak… változata, kibővítése) lett volna az előszó. (A Vallomás naplójegyzeteimről két szövegváltozata is fellelhető a hagyatékban. Kiadásunkban azt a máig kiadatlan, autográf javításokkal ellátott, 4,5 oldalnyi gépelt variánst közöljük, amely az ismert Nyugat-beli változatnál bővebb.)

 

Füst Milánné írja a második naplókiadás-tervről: „1934-ben újra elkezdett dolgozni rajta, de ő csak akkor tudott ilyesmibe teljes erővel belemelegedni – ha szerződést kaphatott volna rá.” Szerződést pedig nem kapott, s így a kiadás sem valósulhatott meg. Elkészült viszont – és fennmaradt – több, a korai naplók anyagát felhasználó hosszabb terjedelmű átdolgozás. (A körültekintő, alapos előkészítő munkára utal egy 1931-es naplójegyzet: „A nagyon régi naplókat olvasgatni: pokoli kín. Az ostobaság és értelmetlenség táncát járja benne.” A kisnaplók címlapjainak tanúsága szerint ezekben az években mindet végigolvasta.)

 

Ebben az időben született a Jegyzetek 1905-ből és a Húsz éves korom jegyzetei, összesen 79 gépelt oldalnyi (torzóban maradt) anyaga. Keletkezésükről Bán Annát idézzük: „Valószínűleg 1933 körül összeszedett, átfogalmazott gondolatok, egy kiadandó napló számára. Az íráspróbák alapján [autográf beszúrások] 1933 körül írták le.”

Valamivel korábban keletkezhetett, egy, a Napló kutatóit általában megtévesztő, hiszen ugyancsak 79 oldalas, gépirat. A megnezevezés nélküli, töredékben maradt szöveg tematikájában közvetlenül kapcsolható az ebben az időszakban írt, szinte minden naplójegyzet-átdolgozáshoz. Mintha ebből vált volna ki az Egy író naplójából, az Egy ember élete, a Jegyzetek 1905-ből s a Húsz éves korom jegyzetei is. (Ugyanakkor – Füst Milán alkotói módszerére jellemzően – ezek a szövegek is felülírják, átszövik egymást.) (Jelen kiadásba ez utóbbi két, legkidolgozottabb szöveget vettük fel.)

Nem tudni, hogy ez a gondosan tervezett, előkészített naplókiadás miért nem valósult meg.

 

1939-ben a Szép Szó augusztusi (legutolsó) számában, ugyancsak Egy ember élete címmel jelentek meg naplójegyzetei. A 10 oldalas szövegnek létezik a hagyatékban egy kéziratos változata Naplójegyzetek általánosságokról címmel, ám mivel ezen az alábbi megjegyzés olvasható: „Le van diktálva még egyszer jobban a Szép Szó részére, 1939. június 2.” – ezért a Függelékben a folyóiratbeli közlést adtuk meg.

 

A Hungária Könyvkiadó 1942-ben elvállalta a Napló kiadását.

„1942-ben a Bokros és Vajna cégtől Bokros Dezső úgy a Napló[jára], mint az Esztétikájára – az átadott munkák alapján szerződést kötött, – lehet, hogy 1941-ben még, – és ekkor nagyon erősen dolgozott Milán ezeken, úgy, hogy 1944-ben mind a két munka öt példányban legépelve, teljesen készen volt.” – Így emlékszik Füst Milánné a Napló kiadásának harmadik, egyben utolsó lehetőségére.

1942 végén még csak ígéri („Meg fogom kezdeni e napló sajtó alá rendezését végre…”), 1943. január 1-én pedig bejelenti: „Megkezdtem a Napló sajtó alá rendezését.” Füst tehát nagy lendülettel újra munkához látott, s „kétévi munkával sajtó alá rendezte az első vaskos kötetet.” (Füst Milán beszél elveszett naplójáról; Magyar Nemzet, 1945. július 7.)

 

Éveken át kereste a Naplónak legmegfelelőbb formát. A harmincas évek végétől aztán megindul valamiféle formai-szerkezeti-stiláris változás a naplójegyzetekben, melyet Somlyó György „esztétiakai természetű fordulat”-ként említ.

„Minthogy az irodalom olyasvalami, amelynek minden megnyilvánulása formát kíván, a Napló is csak akkor érvényes, mint irodalmi forma, ha annak igazolja magát. Időközben kiadtam a naplóból részleteket, ezek azonban utóbbi véleményem szerint nem voltak szerencsések, mert akkor még nem találtam el a szükséges formát. […] Végre sikerült azonban formát adnom a naplónak. Tíz kötetre le is szerződtem a kiadóval. Fiatalkorom jegyzeteit sajtó alá is rendeztem és rászántam a továbbiak rendezésére egész hátralevő életemet. Az ostrom azonban ezt a tervet feldöntötte, mert a Napló egy jórészét elégették, valamint azt a kötetet is, amelyet sajtó alá rendeztem. Hogy mi maradt meg, nem mertem megnézni eddig, s azóta naplót sem írok többé.” (A költő túlélte naplóját; Haladás, 1948. július 22.)

Amikor tehát Füst Milán „legkedvesebb gyermekét” gyászolja, akkor egyrészt a naplófüzetekre, másrészt az 1943-ban kiadásra előkészített naplójegyztekre gondol.

A Haladásbeli interjúban nyilatkozta: „Ezt féltettem legjobban egész életemben, még meghalni sem tudtam miatta. Egy példányban volt meg, s nem tudtam, hová tegyem biztonságba. És mindig volt az az előérzetem, hogy el fog veszni.” (A naplókban már 1921-ben is utalt erre: „Amilyen szerencsés én vagyok: […] A forma az volna, hogy elveszítsem!” 1925-ben pedig ezt jegyzi be: „ez a napló, mondjuk elkallódik”.)

 

Pedig a naplófüzetek többsége, s az 1943-ban átdolgozott jegyzeteknek kb. egyharmada előkerült: „1945 áprilisában, mikor kiderűlt, hogy nincs az Egyetemi Könyvtárban [ide adták megőrzésre], hírdettük az összes újságban: Ötvenezer pengő jutalmat kap a nyomravezető, vagy aki visszahozza… S erre a kisjegyzeteket és az első, negyedik, ötödik, rendkívülien hiányos, szakadt, tépett példányt és a hatodikat [valaki] elhozta. A kettes, hármas ép példányok Beczkóy József gépészmérnök barátunknál, XIII. Jagelló út 24 alatti, teljesen összelőtt villájából sértetlenül kerültek elő.” (Füst Milánné)

 

Az 1943-as átdolgozás több, töredékes példánya került elő. Ezek összevetése azt bizonyítja, hogy szövegvariánsok is vannak köztük, tehát ezen átdolgozásnak is volt (legalább) két változata. A kiadáshoz írt előszónak sajnos csak néhány sora maradt meg az első, 6/A sorszámot viselő lap tetején. Az utolsó oldal a 215., de olyan sok lap hiányzik, vagy rongálódott meg, hogy csak kb. 70 oldal olvasható ma.

Pedig ez az egyik legizgalmasabb Füst-szöveg. Tartalmában ugyan nem különbözik jelentősen a korábbi naplójegyzetektől, megformáltsága viszont (élő beszéd imitálása, dialógusok) már egyértelműen a Látomás és indulat…, s még inkább a Hábi-Szádi… felé mutat.

 

Füst Milán írásai között olyan több is akad, amely címében a naplóra utal, mégsem hozható kapcsolatba egyetlen naplószöveggel sem. Ilyen például a Nyugatban (1918/24.) megjelent: Naplójegyzetek egy elhunyt ifjú költőről című esszéje, melyben Vajda György Haláltáncáról ír. Hasonlóan a Naplótól független az 1956 áprilisában, a Csillag hasábjain megjelent Naplójegyzetek című szövege. A kínai művészekről, A bohócokról, s A bábjátékról című rövid szakaszokban felvillantott gondolatok az „öreg pesszimistá”-tól (ahogyan magát itt nevezi) származnak; tehát nem a naplóíró Füst Milánhoz tartoznak. (A hagyatékban egyébként ennek a szövegnek is megtalálható egy hosszabb variánsa, amely az Emlékezések és tanulmányok című kötetébe is bekerült.)

Füst írásai között ugyanakkor több is található, amelyek, bár nem viselik a naplójegyzet-megjelölést, mégis egyértelműen ezekkel rokoníthatók. Így például a Világ 1924. november 15-i számában az Olaszok; vagy az Új Idők 1948/II. 163. oldalán megjelent Amit munka közben gondol az ember című írása.

 

A Füst Milán-i írás-mód

 

A kézírás

A naplófüzetek mindegyikének rendezett írásképe van. Minthogy másolta a bejegyzéseket, viszonylag kevés a javítás és az áthúzás. Füst Milán kézírása az évek folyamán alig változott, végig egyenletes, jól olvasható. (Néha saját kézírását is értékeli jegyzeteiben: „Az írásomon is látom, hogy nem élhetek már sokáig.” – 1938. augusztus; „Nézd meg ezt a római kettest: öregember írása.” –1940.)

(Füst Milán egész életében szinte csak kézzel írt, a legtöbb gépiratos szöveg feleségének átírása, melyeket aztán Füst ellenőrzött és korrigált.)

 

Füst kézírását többször is értékelték grafológusok. A legkorábbi elemzés 1929-ből való. Bizonyos Kunffyné véleménye az MTA Könyvtárának kézirattárában található. „Fontos nála a közönségre való hatás. Minden tettét arra építi, hogy hatást váltson ki. Szangvinikus, szenzuális. Azért ez egy művészi egyén. Nem idealista. Nur her mit alles, was gut ist. Ambíciózus. Jól tud döfködni. Büszke a nevére. Nekem nem sokat jelent.”

Naplójában pedig 1924. június 1-én ezt olvashatjuk:

„Dr. Hollós István beküldte egy grafológus paciensének rólam szóló megjegyzéseit. – Egész komoly dolog; a lehető legkomolyabban veendő. Nagyon becsületes ember, rendkívűl szimpathikus, jó, igaz ember. Önzetlen. Saját érdekét nem tudja védeni. – A derűlt ellenkezője.”

(Egy 1941-es naplójegyzetben még egy grafológus véleményét olvashatjuk Füst kézírásáról.)

 

A Füst Milán-i helyesírás

Füst Milán műveinek közlésekor az egyik legkritikusabb mozzanat a sajátos füsti ortográfia megőrzésének vagy módosításának kérdése. Köztudottan érzékenyen reagált mindenféle, a szövegeit érintő változtatásra. A hagyatékában található egy válaszlevél, amelyben a Szikra kiadó egyik szerkesztője kényszerül bocsánatot kérni a kéziraton elkövetett változtatások miatt. (Bár Füst levelét nem ismerjük, de felindultsága sejthető a válaszból.) „[…] Természetesen én sem helyeslem, hogy Füst Milán kéziratába belejavítsanak. Hibát követtem el, hogy erre előzőleg nem figyelmeztettem a korrektorokat. […] Őszintén sajnálom, hogy izgalmat, bosszúságot okoztunk Neked és akaratlanul megbántottuk írói szuverenitásodat. Természetesen az összes változtatásokat visszaállítjuk az eredeti kézirat szerint s akkor új korrektúrát küldök imprimálásra. Szíves bocsánatodat kérem a delikvens korrektor kolleginám nevében is! […]” (1946. október 18.)

A hasonló esetek elkerülése érdekében Füst a legtöbb, nyomdába küldött kéziratának végén néhány sorban kérte a szedőket a pontos munkára. 1948-ból fennmaradt egy részletes levél is: „Levél a metteur úrhoz! […] Ugyanaz a szó verseimben néha rövid, néha pedig hosszú magánhangzóval van írva. (Épp ezért, mint talán észre is vehette, hosszú magánhangzókat is szereltettem be írógépeimbe.) Példáúl ezt a szót: ,szivem’ én néha hosszú ,í’-vel, néha röviddel írom, – ahogy a szöveg hangzása megköveteli. Ezt a szót: ,boszú’, én sohase írom két ,sz’-vel, hanem a régebbi szó-formához tartom magamat. ,Éppen’ – ezt mindíg két ,p’-vel írom. ,Hasonlóképen’ – ,példaképen’ – az ilyen végződésű szavakat viszont mindenkor egy ,p’-vel. (Hogy el ne feledjem: a ,boszú’-hoz hasonló a ,boszantani’ és a ,boszúság’-szó is!) Ezt a szót: ,sáppadt’ én mindíg két ,p’-vel írtam világéletemben. ,Kevésbbé’ – ezt a szót pedig mindenkor két ,b’-vel Arany Jánosunk utasítása szerint. Különben is a hosszú magánhangzók elkopása fáj nekem, mert elszegényíti ezt a szép magyar nyelvet. Épp ezért én példáúl ezt a szót ,búsúl’ néha két hosszú ,ú’-val írom, néha eggyel, ahogy a hangzás megköveteli, – hogy csupa rövíddel írnám, arra nincs eset. Én ezt a szót, hogy ,szakgat’ mindíg ,kg’-vel írtam s ezt a szót, hogy keztyű mindíg ,z’-vel. És így tovább, […]”

A Napló 1976-os kiadásának előkészítésében aktívan közreműködő Füst Milánné is felhívta a gépelőnők figyelmét férje helyesírásának néhány fontos vonására. „[…] egyéni írásmódja, szófűzése, sőt – tanítónéni bocsássa meg – szavai is vannak; nem tördeli a mondatokat vesszők özönével megállítva azok lendületét […]” Máshol: „[…] A szokásostól eltérően írandó szavak: annélkül, sáppadt, tanúl, boszú, ovatos, nem igen, űl, s előtt nincs vessző rendszerint, de ha valahol előfordúl: ott úgy kell.” Egy másik helyen szerepelnek még az alábbi szavak is: „kűzd, kűzdelem, példáúl, fínom, elsülyed, sovárogni, nyílvánúl, szó végeknél: hosszú úl, űl, ún, unom, ílyen, míly, örűlt, körűl”.

A listát az alábbi szavakkal egészíthetjük ki: vajjon (ezt egész életében így írja), példáúl; tanúság (tanulság helyett), ohaj, lélekzet, orgyilkos, soffőr, pakkol, lapda, podgyász, szégyelem, dúrva, pozitiv/negativ stb.

 

Füst Milán naplójának közreadásakor alapelvünk volt helyesírásának minél teljesebb megőrzése; ugyanakkor esetenkénti apróbb módosításokkal a könnyebb olvasást kívántuk szolgálni. A verseket és versfogalmazványokat viszont minden esetben változtatás nélkül, betűhíven közöljük.

Az ortográfia megőrzése nem csupán a szerző sokszor hangoztatott szuverenitásának tiszteletben tartása miatt látszott indokoltnak, hanem a korabeli helyesírási szabályzatok értelmében is. Ezek egyrészt – a mainál hangsúlyosabban – legfontosabb elvként a kiejtés szerinti írásmódot adják meg, másrészt – éppen emiatt is – sok esetben elfogadják a variánsok létezését. („A magyar helyesírás elsősorban a kiejtésből indul ki, mert a szavak hangjait lehetőleg híven fejezi ki állandó jegyekkel.” – áll az alapelv pl. az 1927-es szabályzat élén. A század első évtizedeitől kezdve cél az iskolai és akadémiai szabályok párhuzamos használata során előállt „tarkaság és következetlenség” felszámolása, ugyanakkor „szoros korlátokat felállítani lehetetlen” – állapítják meg a szabályzatok.) Mindezek alapján Füst írásmódjából kiejtésére, hanghordozására (is) lehet következtetni. A naplók esetében azért is indokolt volt a lehető legpontosabb szövegközlés, mivel éppen ezekben az években (a 30-as évek közepétől) dolgozza ki, és alkalmazza az élőbeszédet követő mondatdallam elvét. (Amellyel A feleségem története nagyregényében, illetve más műveinek későbbi átdolgozásában is él.)

 

Füst Milán naplóinak sajtó alá rendezésekor a legtöbb változtatást a korai, legkevésbé letisztult – 1914–1916-os – naplófüzet szövegén végeztük. Ezek a változtatások elsősorban formaiak voltak (a folyamatos szöveget bekezdésekre tagoltuk, a rövidítések egy részét feloldottuk, néhány hiányzó és szükséges írásjelet kitettünk.) A későbbi naplófüzetekben javítottunk minden egyértelmű tévesztést (pl. ha kétszer írt/másolt le szavakat, sorokat; bezártuk a megnyitott idéző- és zárójeleket.)

A mondatok dallamát, ritmusát leginkább közvetítő ékezetek és központozás lehető legkövetkezetesebb megőrzése az egyik legfontosabb szempontunk volt.

Az ékezetek bizonytalan olvasata esetén – félhosszú ékezet – a tipikus füsti variánst alkalmaztuk, ilyen híján a mai helyesírást érvényesítettük. (Füst Milán írásmódja alapján kerültek tehát kiadásunkba pl. a tiz/tíz; iró/író; kultura/kultúra; ujság/újság stb variánsok.) Az ún. félautográf szövegeknél – autográf javításokkal ellátott gépirat – a pontos szövegközlésre törekedtünk; a folyóirat-, illetve újságközlések esetében a mai írásmódot alkalmaztuk.

Nem jelöltük viszont – minthogy csak a kézírásban van megkülönböztető szerepe – az u betűk fölé húzott vonást. (Az n, m betűktől megkülönböztető, latinos mintákra alakalmazott jelölést a tizes évek második felében kezdi alkalmazni Füst, s közel tíz éven át használja.)

Füst Milán műveinek legfeltűnőbb sajátja az írásjelek burjánzása. Rengeteg gondolatjelet alkalmaz – nemritkán kettőt, hármat egymás után, s talán még több pontot. A szokásos három pont helyett általában négyet, néha ennél is többet rak ki. (Különösen a húszas évektől válik ez gyakorlatává.) Ezeket követtük, még ha néha meglepőek voltak is (pl. vessző után).

A központozás során Füst vesszőket viszonylag ritkán, pontosvesszőt pedig alig használ. (S, illetve és előtt a korai naplókban szinte soha nem áll vessző, de már a húszas évek elejétől egyre gyakrabban alkalmazza.) Néhány esetben az értelmezés megkönnyítése érdekében kitettünk egy-egy vesszőt.

Az idézeten belüli idézetre a ,…’ jelölést alkalmaztuk.

 

Általában az egybe- és különírásnál is Füst Milánt követtük. (pl. túlhangos) Kivételt csak a vonatkozó névmások és az e kérdőszócska esetében tettünk. Mivel ezeket csak korai naplókban, kb. a tízes évek végéig (s akkor sem következetesen) írja külön, illetve kötőjel nélkül, ezért döntöttünk az amely, illetve a lehet-e formák mellett. Számok és dátumok után a toldalékokat (ha nincs kötőjel), ahogyan Füst is, egybeírtuk (5kor, 23án)

 

A füsti ortográfia jellemző vonása (tehát megőrzése indokolt volt) a kétjegyű mássalhangzók megduplázása. A húszas évek végéig általában a mosolylyal, lánynyal formát használja Füst. A későbbi években aztán fokozatosan áttér (az akkor is) szabályosnak tekintett mosollyal alakok használatára. (Legtovább az amelylyel szóban tartja meg a duplázást.)

 

A személynevek írásában is vannak ingadozások. A ritka kivételek egyike Tolsztoj neve, amit az évek folyamán következetesen Tolstojnak ír. (De Dosztojevszkij nevét például már két-háromféleképp is írja, feltehetően attól függően, milyen nyelven, milyen kiadásban olvasta műveit.) Füst Milán írásmódját általában a nevek esetében is követtük (pl. Nietsche, Rafael). A magyar személyneveket általában helyesen írta, mindössze két esetben vétett többször is hibát: Horváth Henrik nevében gyakran elhagyta a h-t, míg Móriczéban a z-t. (Ezeket pótoltuk.) Tóth Árpád nevét kivétel nélkül T. A.-nak rövidíti.

A földrajzi nevek írásmódjában követtük Füstöt. (Egiptom; Krakó) Az utcanevek helyesírása még a hivatalos dokumentumokban is ingadozik. Az esetleges kötőjeles formákat megtartottuk, de a kisbetűket minden esetben nagyra cseréltük (Dohány-utca).

 

A dátumok írásában is megtartottuk a Füsti változatát. (Így a naplóban felfedezhető, hogy a húszas években kezdi használni az ismertté lett formát: 1924., február 1.)

 

Füst rövidítéseit megtartottuk, de az egyértelműség érdekében pontot tettünk utánuk. ( Pl. az első naplófüzetben és a kisnaplóban a hogy helyett használt h után; később pedig a nevek rövidítésekor.) Az 1914–1916-os időszakban gyakoriak a R. és a Dr. jelek. Ezek regény- vagy drámavázlatokra, témaötletekre utalnak, s egy részük később került a szövegbe. (Néha piros ceruzával bekarikázta, áthúzta ezeket a jeleket.)

 

Az egyenlőségjelet elsősorban a korai naplókban alkalmazza a szöveg tagolására, új bekezdés helyett. (Mi csak az „egyenlő” jelentésben őriztük meg; egyébként új bekezdést hoztunk létre.) Később is használja, de itt már egyre gyakrabban egy bekezdésen belül, a gondolategységek tagolására. (Itt a „– –” jellel váltottuk ki, ahogyan ő is használta erre ezt a jelölést is.) Egyes időszakokban a rövid egyenlőségjel – a korabeli gyakorlatnak megfelelően – a kötőjel funkcióját tölti be. Ezeket külön nem jelöltük.

 

Idegennyelvű szövegeknél csak az értelemzavaró hibákat javítottuk, a pontos szövegkorrekciót nem tekintettük feladatunknak.

 

A naplók sajtó alá rendezésekor a kihagyás szokásos jelét ([…]) nem alkalmaztuk, mivel a teljes szöveget közöljük. A […..] jel a hiányzó, rongálódott, vagy más okból olvashatatlan részeket jelöli. Bizonytalan olvasat esetében a [?] jelet tettük a kérdéses szó után.

 

 

 

 

 

Füst Milán Naplójának teljes kiadásával az életmű legfontosabb darabja került az olvasók kezébe, lehetőséget teremtve e gazdag oeuvre mélyebb összefüggéseinek feltárására.

 

A kiadás megvalósításában segítségünkre volt a Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítványa. Köszönjük Szabolcsi Miklós akadémikus értékes tanácsait, ötleteit.

A másfél éves előkészítő munkát Petőfi Irodalmi Múzeumban végeztük. Sok segítséget és türelmet kaptunk a hagyatékot őrző kézirattár valamennyi munkatársától. Külön is köszönjük a Füst-hagyaték gondozója, Petrányi Ilona közreműködését.

A szöveg sajtó alá rendezésében Zsoldos Sándor, míg a szerkesztési munkában Jolsvai Júlia volt segítségünkre.

 

 

Budapest, 1999. május 19., Milán napja

Szilágyi Judit