Nemere István: A földgömb rejtélye  (Tvr-hét 1998/37)

  A Föld gömb alakú; néhány százan ezt látták a saját szemükkel is, amikor
űrhajójukkal kellő magasságra fölemelkedtek. És bár a kisgyerek esetleg ma is
megkérdezi: Ausztráliában miért nem esnek le az emberek, hiszen ők fejjel
lefelé sétálnak a földgömb felületén?, a művelt emberiség számára ez nem
rejtély.
  Akkor hát tegyük fel a kérdést másképpen: mióta nem az? Mert vannak
nyugtalanító jelek. A művelt vagy magát annak tartó emberiség a középkor végén,
a nagy tengeri felfedező utak eredményeként kezdte elfogadni néhány korábbi
tudós föltevését, mely szerint gömb felületén élünk.
  Örményország vulkáni hegyes vidékén találhatók Medzamor romjai. Ez a város a
korai fémkohászat és különösen a réz felhasználásának központja volt - bizony,
már legalább négyezer évvel Krisztus előtt! Itt ezerkétszáz évvel előbb
kezdődött a bronzkor, mint Európában. Medzamor öntöde és kultikus hely volt
egyszerre, ahol a réz- és bronzmaradványok között a kutatók nagy döbbenetére
acélfogókat is fölleltek. Az előállításuk módjára máig nincs magyarázat.
  Minket azonban most a környékbeli sziklák érdekelnek. Ezeken nagyon sok
vésést, rajzot lehet látni, amelyek sok ezer éve kerültek oda. És lám, mit
ábrázol az egyik rajz?
  A földgömböt. Méghozzá olyan gömböt, amely szemmel láthatóan - és a rajzoló
szándékának megfelelően - az ég csillagai, és egyéb égitestek között lebeg a
kozmoszban. Így hát nem kétséges: ez nem labda, kókusz vagy bármi más; ez a mi
földünk! Annál is inkább, mert négy emberalak is áll rajta. Négy pár láb érinti
a föld felszínét. De hogyan? Úgy, hogy két alak az északi féltekén, vagyis
felül, és kettő a délin, vagyis alul áll... fejjel lefelé.
  Honnan tudhatták négy-hatezer évvel ezelőtt az emberek, hogy a Föld gömb
alakú? Az ősember igen racionális volt (másképpen életben sem maradhatott
volna), az energiáját nem fecsérelte hiába. Csak azt rajzolta le, amit látott,
vagy amit akart. Például az őt körülvevő világot, az elejteni vágyott vadat
stb.
  De nem ez az egyetlen ilyen ábrázolás. Észak-Olaszországban és Ázsiában is
akad hasonló. Ráadásul szóbeli hagyaték is fennmaradt, amely ugyanezt látszik
bizonyítani.
  A Gilgames-eposz egyik versében a főhőst gigantikus madár emeli az égbe
(D„niken és mások azt akarták bebizonyítani, hogy ez idegen űrhajó volt).
Számunkra most csak az a leírás érdekes, amely szerint az emelkedés közben az
ember úgy érezte, hogy a "lábai hirtelen ólommá váltak". Ez már önmagában is
érdekes - ki tudhatta akkor, hogy ha a gyorsulás hat az emberre, a végtagjait
alig tudja mozdítani? De még a hirtelen emelkedés leírásánál is árulkodóbb
mondatra bukkanunk, amikor azt írja: a tenger pocsolyává lett, vagyis egészen
kicsivé zsugorodott. "A föld szélei behajlottak, elgörbültek", folytatódik a
vers, és ezen már érdemes elgondolkoznunk.
  A magasba emelkedő ember tehát - a szerzők ezt tudták - a Földet gömbölyűnek
látja. Aki ma repülőgéppel emelkedik, mondjuk, tízezer méter magasra, maga is
tapasztalja ezt a jelenséget, látja a Föld görbületét, persze még enyhe ívben,
hiszen ez a magasság nem igazán jelentős.
  De honnan tudták ezt sok ezer évvel ezelőtt?
  Az egyiptomiak is tudták mindezt. A Holtak könyve 53. fejezetében a haláltól
félő ember egyszer csak azt mondja: "Nehogy a föld másik oldalán fejjel lefelé
vándoroljak...!"
  Ez pedig már több mint célzás. Az egyiptomiak tehát, föltehetően babiloni
közvetítéssel tudtak a Föld gömb alakjáról. Ennek tükre lehet ez a mondat. Az
sincs kizárva, hogy mindez az említett örményországi Medzamorból elvándorolt
tudás, amely Mezopotámián keresztül jutott el Egyiptomba, majd aztán lassan
vándorolt tovább Nyugat felé.
  Mégsem volna rá magyarázat, honnan ismerhették a Föld gömb alakját az őseink?