Alan E. Nourse - Fertőzöttek
(Részlet a Föld-Kórház Orvosi Fegyelmi Bizottságának jegyzőkönyvéből; felvéve az előzetes meghallgatásokon, amelytől az Orvoskar kontra Samuel B. Jenkins orvos ügyében az Elsőfokú Bírósághoz benyújtandó keresetet függővé tették.)
TK KÓD S22LVB73 VOROSISZLOV SZEKTOR; 4. GALAKTIKA SZAKASZ 22, 2341, Mercy ÁLTALÁNOS KUTATÓHAJÓ FÖLD-KÓRHÁZNAK
TOVÁBBÍTÁS MÓDJA: LEGRÖVIDEBB ÚTON, ELSŐBBSÉGI JELZÉS NÉLKÜL KAPJA: Lucius Darby, a Fekete Szolgálat I. o. orvosa, a Külső-Galaktika Szolgálat igazgatója, Föld-Kórház
KÜLDI: Samuel B. Jenkins, a Vörös Szolgálat IV. o. orvosa
Lancet Áltatáros Egészségügyi Járőrhajó (Ideigl. Az ÁKH Mercyhez csatolva)
Uram, figyelmébe ajánlom az alábbiakat abban a reményben; hogy talán elejét vehetem a különféle vádaknak, amelyeket a Mercy Általános Kutatóhajó visszatérése után bizonyára benyújtanak a Föld-Kórházhoz ellenem, mint a Vörös Szolgálat orvosa ellen (az érkezés a fenti dátumtól számított négy hónap múlva várható).
Nincs kétségem afelől, hogy az említett vádakat ön elé fogja terjeszteni egy bizonyos Turvold Neelsen doktor, a Fekete Szolgálat orvosa, a Vorosiszlov szektorban jelenleg végrehajtott kutatóúton a Mercy parancsnoka. Minthogy nevezett Fekete Szolgálatos orvos nem hajlandó meghallgatni engem, még kevésbé tárgyalni velem, nem tudhatom pontosan, miféle vádakat hoz majd fel ellenem; valószínűnek látszik azonban, hogy ezek között a legenyhébb a hitszegés, az alkalmatlanság és a lázadás jellegű függelemsértés lesz. Könnyen lehetséges, hogy mindehhez még a meg nem engedhető eljárás alkalmazásának vádja is társul, ilyenformán talán nem esik nehezére, hogy megértéssel fogadja jelen vallomásomat.
Az alábbi beszámoló egyszersmind magyarázatot adhat csatolt kérésemre is, hogy a Föld-Kórház körüli pályán fertőtlenítő hajó várja a hazatérő ÁKH Mercyt. A hajón legyén egy tartály (legalább hússzor harminc láb alapterületű és ötven láb magas) 3,7 százalékos sósav, továbbá a tisztiorvosi szolgálat készüljön fel a Mercy teljes legénységének fizikai és pszichikai megfigyelés alá helyezésére a kihajózástól számítva legalább hatheti időtartamra.
A tényállás röviden:
Mint a Lancet Általános Egészségügyi Járőrhajó személyzetének tagjai, Zöld Szolgálatos kollégám, Wallace Stone doktor és jómagam három hónappal ezelőtt különös jelenségre lettünk figyelmesek a Vorosiszlov szektorban, a Loki negyedik (f. Oszt. Egészségügyi Szerződéses) bolygóján. Úgy tapasztaltuk, hogy a bolygó humanoid lakossága tömeges és meglehetősen különös, széles körben elterjedt, elmezavarra utaló téveszmében szenved: meggyőződésük, hogy bolygójukat a pusztulás közvetlen veszélye fenyegeti, amennyiben mindenestül felfalja valamiféle elpusztíthatatlan, nem humanoid lény, amelynek ők a "hlorg" nevet adták (a Loki nyelvben ismert "hlorgivs" igéből származik, jelentése nagyjából annyi, mint: "enni"). A lokivik határozottan állították, hogy egy ilyen hlorg már felfalta rendszerük egyik nem létező bolygóját, és most keményen nekilátott a Loki szomszédos, V. bolygójának. Beteges félelmükben attól tartottak, hogy legközelebbi áldozata a Loki IV. lesz. Semmivel sem győzhettük, meg őket arról, hogy rettegésük merő ostobaság; hasztalan fecséreltük erőnket, türelmünket, hiába láttuk el őket élelemmel, hiába nyújtottunk orvosi segítséget. Végül is jelentettük az ügyet a Szürke Szolgálatnak, mert úgy láttuk, hogy sokkal inkább elmekórtani, mintsem belgyógyászati vagy sebészeti problémával állunk szemben. Ezek után fordultunk az ÁKH Mercyhez, és kértük, hogy vegyen bennünket a fedélzetre, részint mert készleteink kiegészítésre szorultak, részint pedig mert a legénységnek pihenésre volt szüksége. Neelsen doktor, a Mercy Fekete Szolgálatos parancsnoka tudomásul vette kérésünket, és befogadta a járőrhajót.
Két nap múlva kezdődtek a bajok.
A szitkozódásnak három fokozata dívott a Föld-Kórház és a világűr között ingázó emberek között.
Voltak szavak, amelyeket az ember ritkán használt nyilvánosság előtt, de szigorúan magánhasználatra igen színesek és találóak lehettek.
Más, még szűk körben sem igen használatos szavak hatásosan vezették le az indulatokat, például a tükör előtt, továbbá élettelen tárgyakra alkalmazva, vagy alkalomadtán olyasvalakinek címezve, aki éppen elhagyta a helyiséget.
És voltak végül szavak, amelyeket az ember nem használt, és kész. Mindenki tudta, hogy ezek a szavak léteznek, olykor még hallotta is másoktól, de hogy ékes földi angolsággal a füle hallatára kimondják, attól még a legedzettebb űrbeli vándorgyógyász is kínos zavarba jött.
Turvold Neelsen doktor, Fekete Szolgálatos orvos földi angolsága enyhén szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Ezt a szót azonban most olyan tagoltan és pontosan mondta ki, hogy lehetetlenség volt félreérteni. Sam Jenkins doktor, a Vörös Szolgálat munkatársa dermedten bámult a kis emberre, és érezte, hogy arca legalább olyan sötétvörös, mint egyenköpenyének a bélése;
- De hát ez nevetséges - hebegte végül. - Nem szólva a hangnemről, ahogyan tudtomra adja.
- Ó! Ezek szerint vannak még mellbevágó szavak, mi? Valamit legalább megjegyeznek az ilyen zöldfülűek abból, amit medikus korukban tanultak, ha mást nem, hát a tabukat! - A Fekete Szolgálat orvosa dühösen nézte az asztal túlsó oldalán álló Jenkins hórihorgas alakját. - Csakhogy, kedves doktorkőm, néha jobb szembenézni az igazsággal, nem pedig várni, míg az igazság néz szembe velünk. Nem árt olykor egypár percre kimászni az elefántcsonttoronyból, tudja-e?
Jenkies újból elpirult. Sohasem rajongott túlságosan a Fekete Szolgálatnál dolgozó orvosokért - ugyan ki rajongott értük? -, de most úgy épezte, hogy tiszta szívből utálja ezt a goromba emberkét.
- Miért a Lancetet gyanúsítja? - tört ki belőle. - A Mercy is leszállt egy-két bolygón, amikor a Lancet még a fedélzeten sem volt.
- De amíg a Lancet ide nem jött, addig itt ilyen nem volt, és most van. Nyilvánvaló az összefüggés. Maguk hozták a fedélzetre a fertőzést.
Másodszor is kimondta.
A Vörös Szolgálatos Jenkins doktor arca elkomorult.
- Zöld Szolgálatos kollégámmal mindenben a csíramentesítési szabályzat utasításait követtük a Lanceten. Leszálláskor és kihajózáskor megtettük a szükséges óvintézkedéseket. Sőt az utóbbi három hónapot olyan bolygón töltöttük, amelynek nincs kölcsönösen összeférő flórája és faunája. A Föld-Kórház szemszögéből nézve a Loki IV. steril. Mielőtt csatlakoztunk volna önökhöz, már csak egy rövid röpellenőrzésre kötöttünk ki a Loki V-ön. Ott nincs más, csak csupasz szikla, ennek ellenére felszállás után fertőtlenítettünk. Ha az ön hajóján... valamilyen... fertőzés van, akkor azt nem a Lancet hozta. És nem tűröm, hogy rám hárítsa a felelősséget.
Meglehetősen erős kifejezés volt. A Fekete Szolgálat orvosaival nem szokás ilyen hangon beszélni, és ezt Jenkins is tudta. Zöld meg Vörös Szolgálatos kollégákat ennél kevesebbért is menesztettek már isten háta mögötti kisbolygókra, a galaxis valamelyik eldugott zugában. Sam Jenkins segédorvosi ideje a Vörös Szolgálatnál a végéhez közeledett, és lassacskán esedékessé vált az első tartós bolygóorvosi kiküldetés, a vele járó ranggal, megbecsüléssel és felelősséggel, igazán nem akart könnyelműen kockáztatni.
De Vörös Szolgálatos mentőorvos létére mégsem vihet fertőzést egy kutatóhajó fedélzetére, gondolta konokul, akármit mondjon is a Fekete Szolgálat.
Neelsen vállat vont.
- Én csak kórboncnok vagyok persze. Elismerem, hogy a magamfajta nem sokat konyít az orvosláshoz vagy a betegségekhez, és sejtelmem sincs róla, mi terjeszti a betegségeket. Ebben nem én vagyok az illetékes. De azért talán megenged egy egyszerű kérdést egy ostoba öregembernek, csak azért, hogy a kedvében járjon.
Jenkins a cipője orrát bámulta. - Elnézést, uram.
- Semmi baj. Úgy tudom, a Lancet ez évi útja igen sikeres volt.
Jenkins bólintott.
- A lehető legsikeresebb. Négy bolygó emelte eredetileg negyedosztályú ellátásra kötött szerződését másodosztályúra. A Kawana II. hatodosztályú szerződését módosította első osztályúra, kiegészítő záradékokkal. Volt egy járványpánik-elhárításuk a Setman I-en, és megoldottak egy bonyolult vírus-baktérium szimbiózist az Orb III-on. Szép lajstrom. Gondólom, Zöld Szolgálatos kollégájával együtt remélik, hogy egy évet elengednek a gyakorlati idejükből. - A Fekete Szolgálat orvosa átható pillantással felnézett. - Nem tévedek, ugye, ha feltételezem, hogy a Loki bolygóit elhagyva, átvizsgálták a raktereket is?
Jenkies pislogott.
- Nos... nem, uram. Vagyis hogy fertőtlenítettük a szabályzat vonatkozó...
- Értem. A raktereket tehát nem vizsgálták át. Feltehetőleg nem tűnt fel önöknek, hogy az élelmiszerkészleteik riasztóan fogynak.
- Nem... - A Vörös Doktor elbizonytalanodott. - Tényleg nem.
- Úgy. - A Fekete Szolgálatos fáradtan lehunyta szemét, és elfordított egy kapcsológombot. A szemközti falon zümmögve feléledt az egyik kereső, majd beállt a Mercy hátsó rakterére, ahol a kis Lancet pihent a leszállóállványon. Nézzen csak oda, doktor!
Jenkins eleinte semmit sem látott. Azután pillantása megakadt a raktár padlózatán csillogó rózsaszínű fonálon. A kereső befogta a fonalat, és követte egészen odáig, ahol egy kis szabályos, kerek, ceruzavastagságú lyukon előbukkant a Lancet törzséből. A fonal végigkígyózott a helyiségen a rekeszfalig, és ott egy másik kis kerek lyukon át eltűnt a szomszédos raktérben.
A kereső visszasiklott a Lancet törzsére, a kis lyukhoz, és Jenkins fejcsóválva bámult. A lyuk szeme láttára kitágult, és rózsaszínű buborék jelent meg benne. Addig türemkedett kifelé, míg végül lucskosan pihent a lyuk peremén. Ott billegett egy kicsit, majd letoccsant a padozatra.
- A barátjuk? - kérdezte tárgyilagos érdeklődéssel a Fekete Szolgálat embere.
Kocsonyás, rózsaszínű buborék volt, nagyságra éppen belefért volna egy felmosóvödörbe. Remegve ült odalent. Egy idő múlva állábakat bocsátott ki magából több irányba, és kitapogatta a fémpadlót. Eltelt néhány másodperc, mire lassan, szinte folyva, elindult a földön húzódó fonálon, és a falnál átszuszakolta magát a szomszédos raktérbe.
Sam Jenkins émelygett.
- Uh! - jegyezte meg.
- Ott vannak a növénykultúrák tartályai - magyarázta a Fekete Szolgálatos. - Látott ilyet máskor is?
- Elevenen nem - Jenkins elgyengülten rázta a fejét. Csak képen. Hlorg. Azt hittük, járványos üldözési mánia tört ki a Lokin, azért képzelődnek róla.
- Ahhoz képest, hogy mániás rémkép, elég rohamosan növekszik. Mindössze nyolc órája fedeztük fel, akkor éppen az élelmiszer-tartalékaik maradékát pusztította. Azóta a kétszeresére hízott.
- Nos, meg kell tőle szabadulnunk! - Jenkins lassan magához tért.
- Úgy legyen, ámen, doktor.
- Azonnal riasztom a kutatókat. Nem veszíthetünk egyetlen percet sem. És még egyszer elnézést kérek - Jenkins sietve indult az ajtó felé. - A legsürgősebben eltakarítjuk innen.
- Nagyon remélem - hagyta rá a Fekete Szolgálatos. Rosszul vagyok, ha csak rágondolok.
- Huszonnégy órán belül jelenteni fogom önnek, hogy a hajót megtisztítottuk - ígérte a Vörös Szolgálatos orvos nagyon magabiztosan, és gyors léptei már távolodva kopogtak a folyosón. Nem bánta volna, ha csakugyan olyan biztos a dolgában, mint ahogyan hangoztatta.
A Loki-bolygókon kimerítő részletességgel írták le nekik a hlorgot. A Zöld Szolgálatos Stone doktorral naphosszat hallgatták, még össze is mosolyogtak olykor, csodálták a fantáziadús képzelgéseket. Hlorgok, no persze! Mit ki nem találnak! Még hogy. esznek meg növekednek, és felfalnak növényt, állatot meg ásványi anyagokat is, válogatás nélkül. És a Loki bolygóin makacsul állították, hogy ez az ő hlorgjuk elpusztíthatatlan.
Wally Stone, Zöld Szolgálatos sebész, hivatásához méltón, a tettek embere volt.
- Azt akarod mondani, hogy csakugyan van ilyen?! robbant ki dühösen, amikor kollégája elébe állt az újsággal. - Igazán? Nemcsak álmodták?
- Igazán van - bizonygatta Jenkins -, és mi kifogtuk. Itt van, a Mercy fedélzetén. Elnyel mindent, mint a pokol feneketlen gyomra, és nyolcóránként a duplájára nő.
- Akkor meg mire vársz? Lökd ki a hajóból!
- Nagyszerű! És mi lesz azokkal, akiknél legközelebb netán lehorgonyoz? Ha elfelejtetted volna, önzetlen emberbarátok vagyunk. Állítólag szívünkön viseljük a galaxis egészségügyét. - Jenkins a fejét csóválta. - Akármit kezdünk vele, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy mi az, amit kihajítunk.
A buborék otthonosan berendezkedett a Mercy fedélzetén. A hívatlan vendégek ősi szokásához híven, amint figyelemre méltó elszántsággal megvetette a lábát valahol, nyomban hosszú téli tartózkodásra rendezkedett be. Akárcsak a bolha a kutyát, a hlorg is csalhatatlan ösztönnel azonnal megtalálta a növénytenyészetet, és elégedetten gurgulázva helyezte el puffancs rózsaszínű testét a zavaros tápfolyadékkal teli tartályok mélyén. A tartályokban észrevehetően csökkent a rohamosan tisztuló tápfolyadék szintje, és a hlorg szemlátomást nőtt.
Ennek a szörnyetegnek egyetlen pillanatig sem okozott gondot, hogy a Föld-Kórházig hátralevő négy hónapós úton ezektől a tartályoktól függött a Mercy huszonöt tagú legénységének élelmezése. Zavartalanul belesüppedt egy-egy nedves halomba, és falt.
A kutatócsoport, Jenkins és asszisztense, Stone Zöld Szolgálatos doktor parancsnoksága alatt munkához látott. Az egészségügyi szolgálatnak, amelyet a Föld-Kórház a galaxis lakott bolygóin ellátott, a kutatás volt a szíve-lelke. Már évszázadokkal ezelőtt, a felfedezések korában, minden földi hajón kezdetleges kutatócsoport is dolgozott - egy fiziológus, egy biokémikus, egy immunológus és egy belgyógyász -, az ő feladatuk volt eldönteni, hogy biztonságos-e a leszállás az ismeretlen bolygón. Más fajok előbbre jártak a műszaki és fizikai ismeretek terén, vagy jobb kereskedők voltak, de a biológiai tudományokban galaxisszerte nem akadt versenytársa a földi embernek. Cseppet sem meglepő tehát, hogy ahol csak megjelentek hajóikkal, és felajánlották alkalmi orvosi segítségüket, ott hamarosan megnőtt az igény szolgáltatásaik iránt, míg végül formát öltött az első egészségügyi szerződés a Deneb III-mal, és a bolygószolgálat ezzel hivatalosan is megalakult. A Föld azontúl Föld-Kórházként működött, orvosokat adott a galaxisnak, sebészeket a világok ezreinek, bábákat azoknak, akiknek ilyesmire szükségük volt, és pszichiátereket, hogy segítsenek azokon, akiknek a lelki élete kisiklott a külső körülmények rázósabb kanyarjaiban.
Kezdetben mindez inkább csak véletlenszerűen bonyolódott; de fokozatosan megjelentek a gyógyítás meghatározott területein működő szolgálatok, a sebészet, a radiológia, a pszichiátria és egy jól szervezett orvosi segélyszolgálat valamennyi egyéb funkciója. A Fekete Szolgálat patológusai irányították a mozgó kórház- és kutató-bázishajókat, amelyekről a szerződött bolygók hívására bármikor indíthatták az apró Általános Egészségügyi Járőrhajót. A legdurvább piszkos munka azonban továbbra is a kutatóhajókra hárult minden újonnan szerződő bolygón. Fel kellett vázolniuk a szóban forgó fajok fiziológiai, biokémiai sajátosságait, jellemző betegségeik sémáját, immunológiai típusukat, érzékenységüket az orvosi, sebészeti és pszichiátriai beavatkozások iránt. Alapos munkát kívánó szolgálat volt, és a szolgálat alapos munkát végzett.
Most, mikor magára a bázisra furakodott be ez a falánk, rózsaszínű kocsonyabuborék, a Mercy valamennyi kutatója foggal-körömmel harcolt, hogy minél előbb kiűzhessék a betolakodót.
Az első eredmények nem sok jóval biztattak.
Bowman, az anatómus hat óra hosszat foglalkozott a témával. Lelkesen látott munkához, és úgy vélte, mindenekelőtt a lény működésének anatómiáját kell felderíteni, a sajátos jellemző szerveket, a létfontosságú szervrendszereket - elvégre mindennek van egy Achilles-sarka. És ha más nem, a működésbeli sajátosságok biztosan elárulják.
Hat óra múltán átadta előzetes jelentését. Egyetlen szót firkantott az üres papírlapra: így juttatta kifejezésre dühös csalódottságát.
- Hogy értsem ezt? - kérdezte Jenkins.
- Így.
- De hát ez annyi, mint a semmi!
- Pontosan ezt akartam mondani. - Bowman sovány, csöndes ember volt, horgas orra alatt kis barna bajuszt viselt. Ha szakterületén éppen nem akadt dolga, akkor a hajószakácsot is helyettesítette. Nem mintha kiváló szakács lett volna, de ugyan mit lehet kezdeni a tenyésztartályokban érlelt, iszapos, nyálkás terméssel? Mostanában, amióta a hlorg is itt tanyázott, már a nyálkás iszap is fogytán volt.
- Lecsapoltam az egyik tartályt, és jól megnéztem a vendégünket, mielőtt átmászott volna a másik tartályba mondta Bowman. - Ronda szerzet. De szigorúan anatómiai szempontból semmi olyat nem tudok mondani, ami segíthetne rajtunk.
Stone doktor, a Zöld Szolgálat képviselője Jenkins mögött állva fenyegetően nézett Bowmanre.
- Valamit azért mégiscsak mondania kell nekünk. Bowman vállat vont.
- Akarja szakszerűbben?
- Ahogy jólesik.
- A maguk hlorgja tökéletes torzszülemény. Egy semmi. Protoplazma, semmi egyéb, csak protoplazma.
Jenkins dühösen felpillantott.
- Mit tud a sejt szerveződéséről?
- Nincsenek sejtjei - jelentette ki Bowman. - Hacsak nem szubmikroszkopikus méretűek, de akkor elektronkukucsra lenne szükségem, hogy mondhassak valamit.
- Szervrendszerei sincsenek?
- Még bőre sincs. Láthatták, milyen síkos. Hát ezért. Semmi egyéb nem tartja össze, csak az energia, más semmi.
- Nézze - próbálkozott Stone. - Ez a valami eszik, igaz? Akkor bizonyosan van valamilyen hulladéka is.
Bowman szomorúan rázta a fejét.
- Sajnálom. Se vizelet, se nitrátok, se CO2. Különben is, ez a fickó valójában nem eszik, mert semmije sincs, amivel ehetne. Abszorbeál, magába olvaszt mindent. Még a tartályok bélését is, tapasztalatom szerint ugyanolyan jó étvággyal, mint a tartalmukat. Azokat a lyukakat sem fúrja, hanem oldja.
Bowmant a szállására küldték azzal, hogy megérdemel egy meleg fürdőt és egy ampulla Vigan-0-t. Azután felkeresték Hruntát, a biokémikust.
Hrunta a papír-elektroforézis mintázatát tanulmányozta, és a kopasz feje búbja körül árválkodó hajcsomókat ráncigálta. Köszönés helyett csak dühösen mordult egyet, és egy halom papírt nyomott a kezükbe.
- Anyagcsere-vizsgálat? - érdeklődött Jenkins.
- Meg minden - morogta Hrunta. - Nem sok örömük lesz benne.
- Miért? Ha növekszik, akkor átalakít. Ha anyagcsere-folyamatban átalakít, akkor meg is ölhető. Tizenhetedik axióma, negyedik bekezdés.
- Átalakít, abban hiba nincs, de jobban teszi, kollégám, ha sürgősen másik axiómát keres magának!
- Miért?
- Azért, mert ez nemcsak átalakít, hanem elemészt. Semmi jele a szokásos protein-szénhidrát-zsír anyagcserefolyamatnak. A kicsike enzimrendszere olyan, mintha egyenest a pokolban főzték volna ki. Egyszerűen megkerüli a normális anyagcsere-tevékenységet, amely hőt és energiát termel, és egy menetben lebont mindent az alapokig. Jenkins nyelt egyet.
- Hogy érti ezt?
- Akármilyen anyaggal jut érintkezésbe, mindjárt az atomszerkezetét támadja meg. Ez itt a tömegenergia részleges átalakulásának legközönségesebb formája. A jómadár mindenekelőtt széntartalmú anyagokra vadászik, mert a szén, úgy látszik, könnyebben lebontható, mint bármi más. Ezért részesíti előnyben a növényi és állati anyagokat a nem széntartalmúakkal szemben. De jobb híján bármit képes felhasználni.
Jenkins mereven bámult a kis biokémikusra, és lelki szeme előtt megjelent a rózsaszínű szörny a raktérben, amint percről percre dagadva rágja át magát előbb a tápfolyadékos növénytenyészeteken, azután a szárított élelmiszerkészleteken, azután a...
- Van egyáltalán olyasmi; amit nem képes felhasználni?
- Lehetséges, de egyelőre nem tudom, mi az - mondta szomorúan Hrunta. - Az igazat megvallva, semmi. akadályát nem látom annak, hogy velünk együtt mindenestül feleméssze a hajót az utolsó szögig.
Lementek a raktérbe, hogy ismét szemügyre vegyék a hívatlan vendéget, de kis híján azt kívánták, bárcsak ne tették volna.
A buborék már akkora volt, mint egy kisebbfajta víziló, de ezzel azután ki is merült a hasonlóság. Húsz óra telt el a vizsgálatok kezdete óta. A hlorg alaposan kihasznált minden percet, lecsapolta a tartályokat, tetemes szárított készletet nyelt el, fölemésztett válaszfalat és padlózatot, és mindenfelé kimart fémsávok jelezték egyre kiterjedtebb élelemszerző körútjainak nyomát.
Csúf volt, nagyon csúf rózsaszínű formátlanságában, nyálkás, majdnem csúszó-mászó mozgásának rendíthetetlen eltökéltségével. Valami megrázó csúfság volt ez, felkavarta lelkükben a borzadály és az undor őseredeti érzését, és csak nézték, hogyan siklik keresztül-kasul a raktérben, egyik szárított élelmiszeres kannától a másikig.
Wally Stone megborzongott.
- Sokat nőtt.
- Nagyon sokat. Bowman becslése szerint mértani haladványnak fogható fel.
Stone az állát vakarta, amikor egy magányos rózsaszínű álláb hirtelen felé nyúlt. Az orvos egy ugrással rátaposott, és elválasztotta a fonalat a testtől.
A levált végtag egy percig remegve hevert a földön, és nem mozdult. Azután a folyosón megindult visszafelé, és nedves, gurgulázó cuppogással ismét egyesült a testtel:
Stone félig feloldódott cipőjét nézte.
- Egotropizmus, önvonzás - jegyezte meg Jenkin. Bowman ezzel is eljátszott. A leválasztott részek, hacsak tehetik, újraegyesülnek. Ha nem, akkor függetlenítik magukat, megtelepednek, és máris két hlorgunk van.
- És a hajón kívül hogy viselkednek? - kérdezte Stone. - Néhány órára álomba merülnek, aztán ezerfelé hasadnak. Tegnap a fiúk fél napig dolgoztak, mire összeszedegették a darabokat. Én mondom, el van ez látva mindennel, ami az étetben maradáshoz kell.
- De mi is - mondta komoran Stone doktor. - Ha nem bírunk túljárni egy ilyen cseppfolyós, nyálas ocsmányság eszén, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Beszéljük meg, mit tehetünk.
A vezérlőteremben gyűltek össze. A Fekete Szolgálat képviselője is részt vett a tanácskozásban. Megjelent Bowman és Hrunta is. Chambers, a fiziológus kezét tördelve, komoran ült az egyik sarokban. Piccione, a genetikus különféle jeleket rajzolgatott jegyzettömbjére, egyébként üres tekintettel bámulta a falat.
Jenkins beszélt:
- Ezek persze előzetes jelentések csupán, de alkalmasak arra, hogy vázolják a problémát: Már nem beszélhetünk holmi bosszantó kellemetlenségről, a helyzet válságos. Jó lenne, ha ezt mindenki megértené.
A Fekete Doktor egy kézlegyintéssel elhallgattatta, és vészjósló tekintettel mélyedt az elébe rakott papírosokba. Görnyedten ült az asztal mellett, a hivatalát jelző kámzsa vállára csüngött, és Jenkin arra gondolt: olyan most, mint valami tömzsi, fekete csuhás bíró, az inkvizíció korának ítélkező szelleme. De Neelsen doktor és a Fekete Szolgálat nem a középkoriságot képviselte. Valójában éppen ezért és csakis ezért válhatott a Fekete Szolgálat a Föld-Kórház sokrétű munkájának vezető- és ösztönzőerejévé, ezért tarthatta kézben az irányítást és a végrehajtást is.
Az Általános Egészségügyi Járőrhajókon kezdő orvosok dolgoztak, friss szakvizsgával, még járatlanok a gyógyítás nehéz tudományában, amit a galaxis sűrűn lakott rendszereinek folyamatos betegellátása megkövetelt a vezetőktől. Ezekben a távoli, isten háta mögötti világokban, ahol vajmi keveset tudtak az orvostudományról, mindig nagy volt a kísértés, hogy a tudást inkább hittel, a vizsgálódást üres szavakkal és a kemény munkát ostoba szertartásokkal helyettesítsék. De a Fekete Szolgálat orvosai többnyire résen álltak, hogy az efféle újonc vándorokat idejében visszarángassák a tudományos fegyelem korlátai közé; ezért tehetett, olyan hatásos a Föld-Kórház munkája. A Fekete Doktorok nem tűrtek semmiféle hanyagságot! Ilyenkor követelték: Mutassa meg nekem azt a szövetet! Bizonyítsa be, hogy amit mond, megállja a helyét! Bizonyítsa be, hogy hatásos gyógymódot alkalmazott!" Laboratóriumaik egyszersmind a bolygók ezreinek halottasházai és bonctermei voltak, márpedig az igazságnak ezeket a templomait Pasteur és Lister kora óta nemigen kerülhette meg az az orvos, aki hosszú távon meg akarta őrizni pozícióját.
A Fekete Doktorok voltak a Föld Kórház mindenütt jelenlévő, nyughatatlan lelkiismerete.
Annál nagyobb meglepetést keltett most a Fekete Szolgálatos Neelsen doktor kijelentése:
- Lehetséges, hogy ebben az esetben túlságosan is tudományosak voltunk. Ha kimeríti az élelmiszerkészleteinket, akkor ez a szörnyeteg másutt fog élelem után nézni. Talán az ágaknál kellene kezdeni, hogy eljussunk a gyökerekig, és nem megfordítva.
- Frontális támadás? - kérdezte Jenkins.
- Pontosan. A sebezhető pontja az enzimrendszere. Az enzimrendszerek bizonyos kedvező feltételek között működnek, igaz? És megfordítva: az ismert enzimrendszerek bármelyike működésképtelenné tehető, ha kedvezőtlen feltételek közé helyezzük. Ebben az esetben a fizikai megközelítés mutathatja meg a helyes utat. Átmenetileg a vésztartalékon élünk. és reméljük, hogy nem. halunk éhen, mire ráakadunk a megoldásra. - A Fekete Doktor kis szünetet tartott, tekintetét végighordozta az asztal körül ülőkön. - És ha valaki netán külső segítséget óhajtana igénybe venni, jobb, ha ezt most mindjárt kiveri a fejéből. Leadattam a járványveszély jelzést galaktikás továbbításra. Egyelőre elszigeteltük ezt a nyavalyát, és mindent megteszünk azért, hogy ennyiben is maradjon, legalábbis amíg én parancsolok ezen a hajón.
Komoran széledtek szét a laboratóriumokba, hogy elkészítsék a frontális támadás tervét.
Éjszaka Hrunta eltűnt.
Nem találták a helyén, amikor fel akarták ébreszteni, hogy szolgálatba álljon. A fekhelyén látszott, hogy valaki aludt benne, de Hrunta nem került elő, pedig tűvé tették érte a hajót.
- De mégsem tűnhetett el csak úgy! - fakadt ki a Fekete Doktor, amikor a legújabb eseményt jelentették neki. - Talán elrejtőzött valahol. Lehet, hogy ez az ügy megviselte az idegeit.
Stone doktor, a Zöld Szolgálatos néhány emberrel újból átkutatta a hajót, noha eleve azon a véleményen volt, hogy csak a drága idejüket fecsérlik. Meg volt a privát véleménye Hrunta eltűnéséről. Akárcsak mindenki másnak a hajón, Jenkinst sem kivéve.
A hlorg nem evett. Ott gubbasztott a tat rakterében, hatalmas, kerek, vizenyős, csúf teste enyhén remegett, egyébként semmi sem jelezte, hogy él.
Jóllakott. Mint valami túltáplált haspók, aki addig falt, amíg megcsömörlött.
Jenkins és a többiek számba vették, mire jutottak eddig. Kő kövön nem maradt. A hlorgot felszeletelték és kifacsarták. Főzték és megfagyasztották. Darabjait savval teli tartályokba rakták, más darabokat szárítókkal és lúgokkal kezelték. Semmi változást nem észleltek.
Igaz, a hideg környezet valamelyest lassította mozgását, de az osztódási folyamat felgyorsult. Az újra felmelegített részek megint csak visszaszívódtak egymásba, és a gömböc zavartalanul folytatta az evést.
A hőkezelés valamivel hatásosabbnak bizonyult, de nem sokat ért az sem. A szörnyeteg rövid időre mintha megtorpant volna, de nem égett. Ijesztően sziszegett, és orrfacsaró bűzt árasztott, szélei enyhén felkunkorodtak, de amint a hőforrást kikapcsolták, nyomban összeszedte magát.
Hrunta laboratóriumában az asztalokon hagyott tartályokban és különféle medencékben tucatjával áztak a hlorg darabjai. A tartályok némelyike antibiotikumokat tartalmazott, mások tömény savakat vagy szárítókat. És mindegyik tartály alján vígan úszkált egy-egy rózsaszínű protoplazma-buborék, a legcsekélyebb jelét sem adva annak, hogy bármi zavarná nyugalmában. Egy másik asztalon még ott voltak Hrunta (egyébként sikertelen) antihlorg-szérum-kísérleteinek maradványai.
De Hrunta nem került elő.
- Egész nap lent volt a szörnyetegnél - mondta szomorúan Bowman. - Felelősnek érezte magát a történtekért. Hrunta szentül hitte, hogy a biokémia mindenre választ adhat. Nagyon lelkiismeretes volt.
- De hiszen az ágyán feküdt.
- Azt állította, hogy legjobban az ágyán fekve tud gondolkodni. Talán egy hirtelen ötlete támadt, és lement, hogy kipróbálja, és...
- Igen - Jenkins fanyarul bólintott. - És... - Végigment a szép rendben sorakozó tartályok mellett. - Az ember azt hinné, hogy a tömény kénsav legalább kiszárítja egy kicsit. De mindössze annyi történt, hogy kocsonyás proteinhéjat kerített maga köré, s nyugodtan ül benne.
Bowman, bajuszát húzgálva hajolt át Jenkins válla fölött. - De mégis szárad.
- Csak legyen elég időnk kivárni, meg elég kénsavunk hozzá.
- Mi lenne, ha sósavval próbálkoznánk?
- Ugyanaz. Talán hatásosabb valamivel, de az sem sokat használ.
- Oké. Legközelebb keverékkel próbálkozunk. Biztosan van valami, amit ez a nyavalyás dög nem tűr.
Volt, persze hogy volt.
Stone doktor, a Zöld Szolgálatos hozta be Jenkinsnek, aki csak az imént adta át a szolgálatot, és elment, hogy lepihenjen egy kicsit. Jenkins még ellenőrizte a kettőzött őrséget a hlorg környékén, és hogy megnyugtassa magát, rájuk kapcsolta az éberítőt is, amely szabályos időközönként felrázza őket, nehogy elaludjanak. Mindemellett még egy darab jó vastag zsineget is kötött a bokájára, nehogy elinduljon álmában, mint az alvajárók.
Éppen a zsineg végét erősítette fekhelyéhez, amikor belépett az ajtón Stone. Egy serpenyőt hozott, és nagyon különös volt az arca.
- Ezt nézd meg - mondta.
Jenkins lenézett az undorító, barna masszára a tálkában, azután felpillantott Stone-ra.
- Hol találtad?
- Lent a raktérben. A hlorgunk példátlan dolgot művelt. Kiadott magából valamit, amit megevett.
- Aha. És mi ez?
- Nem tudom. Neelsenhez viszem, s metszeteket kérek belőle. De annyit már most is tudok, hogy engem mire emlékeztet.
- Hm. Tudom, mire gondolsz. - Jenkins émelygett. Stone elindult a folyosón a laborba, magára hagyva fekhelyén Vörös Szolgálatos kollégáját.
Tíz perccel később Jenkins hirtelen felült a sötétben. Lázas sietséggel kiszabadította magát kötelékeiből, és felöltőzött.
- Hülye! - szidta magát. - Több a szerencséd, mint az eszed!
Öt perc múlva Hrunta laboratóriumában volt, és a tartályokat vizsgálta. Megtalálta, amit keresett. Egy rózsaszínű hlorgbuborék bóklászott lassan körbe-körbe az edény fenekén.
Jenkins desztillált vizet engedett égy bögrébe, és beleöntötte a tartályba. Sziszegett, fröcskölt a felcsapó, maró szagú gőz. Jenkins megvárta, míg a gőz eloszlott, azután izgatottan hajolt a tartály fölé.
Az imént még rózsaszínű puffancs egészségtelen lila színt öltött, és mozdulatlanul hevert az edény fenekén. Majd lilából Jenkins szeme láttára előbb iszapszürkévé változott, végül elfeketült. Jenkins megbökdöste a keverőpálcával. Semmi.
Jenkin harsány csatakiáltással a telefonhoz ugrott, és fölcsengette Bowmant és Stone-t.
- Megvan! - harsogta, amint a másik kettő berobogott. Ide nézzetek! Látjátok?
Bowman is bökött egyet-kettőt, azután széles vigyor jelent meg arcán. A hlorgdarabka annak rendje-módja szerint, minden kétséget kizáróan halott volt.
- Működésképtelenné teszi az enzimrendszert, és ettől az alapprotoplazma sebezhetővé válik akármilyen közönséges támadóval szemben. Mire várunk még?
Nekiláttak feltúrni a laboratóriumot, hogy megkeressék a szükséges palackokat. A készlet kiábrándítóan kicsiny volt, de akadt még egy kevés raktáron is. A három ember futólépésben robogott végig a folyosón a hajófenék rakterébe, ahol a hlorg tanyázott.
Dühödten dolgoztak vagy három óra hosszat, míg ki nem merültek a készletek. Nagy darabokat faragtak le a hlorgból, és dobálták bele a gyilkos folyadékkal teli serpernyőkbe. Minden egyes szelettel vártak egy-két percet, nézték, hogyan lesz előbb lila színű, azután fekete és halott. A hlorg, noha szemlátomást fogyott, nem adta meg magát, dühösen csapkodott a bokájuk irányába, mérgében ragacsos, fehér habtarajokat köpködött, de hárman voltak ellene, és mindannyiszor kitértek vagy félreugrottak előle, majd újabb darabokat hasítottak le a kocsonyás testből. A hlorg remegett, gurgulázott, és nyúlós, rózsaszínű cseppekkel sírta tele a padlót, de minden újabb csapás után összébb zsugorodott és gyengült.
- Hrunta felismerte a megoldást, és valószínűleg egyedül jött le hozzá. - Jenkins két szeletelés között kifulladva megállt. - Talán megcsúszott, és elvesztette az egyensúlyát. Ki tudja?
Pihenés nélkül dolgoztak, amíg tartott a készletből. A hlorg eredeti méretének negyedére fogyott.
- Ellenőrizzétek a többi labort is, hátha akad még valahol - ajánlotta Stone.
- Megtörtént - mondta Bowman. - Nincs nekik. Ennyi volt összesen.
- De nem végeztünk vele. Még van belőle... - A sarokban remegő kupacra mutatott.
- Tudom. Győzött és kész. A hajón nincs több ebből a vacakból.
Tehetetlenül néztek egymásra. Azután Jenkins megszólalt:
- De igenis van.
Csend támadt. Bowman ránézett Stone-ra, és Stone visszanézett Bowmanre. Azután mind a ketten Jenkinsre bámultak.
- Ó, nem. Ne haragudj. Nem vállalom! - Stone lassan ingatta fejét.
- Muszáj! Nincs más megoldás. Ha az enzimrendszer működésképtelenné válik, akkor csak a protoplazma marad... Semmiféle biológiai vagy fiziológiai ok sincs arra, hogy...
- Tartsa meg magának a fiziológiáját meg a biokémiáját! - jelentette ki röviden és tömören Bowman. - Engem is nyugodtan kihúzhat a listából! - Azzal faképnél hagyta őket, még a csapóajtót is bevágta maga után, hogy csak úgy döngött.
- És te, Wally?
- Hát...
- Még hónapokig tart, amíg visszaérünk a Föld Kórházhoz. Most már tudjuk, hogyan tarthatjuk kordában addig is.
- Hát...
- Nos?
Wally Stone Zöld Szolgálatos orvos nagyot sóhajtott.
- Nincsen senkiben nagyobb szeretet... - idézte lemondóan. - Azt hiszem, legjobb lesz, ha megyünk és jelentjük Neelsennek.
Turvold Neelsen válasza határozott és félreérthetetlen volt:
- Undorító és képtelen ötlet! Nem helyeslem. Senki sem fogja támogatni.
- De hiszen ott a kezében a bizonyíték - érvelt Jenkins. - Látta a mintát, a Zöld Szolgálatos kolléga behozta önnek.
Neelsen bosszúsan válla közé húzta nyakát.
- Láttam.
- És mi a véleménye róla? Mint patológusnak?
- Nem látom be, mi köze van ehhez, akár így, akár úgy, az én véleményemnek.
- Doktor, néha szembe kell néznünk az igazsággal. Emlékszik még?
- Rendben van - Neelsen mintha még kisebbre húzta volna össze magát. - A minta gyomor volt.
- Emberi gyomor?
- Igen, emberi.
- De ezen a hajón Hrunta az egyetlen, akinek nincs meg a gyomra - folytatta Jenkins.
- Vagyis a hlorg megette Hruntát.
- Nagyobbrészt feltétlenül. De nem mindenestül. Az egyetlen részt, amellyel nem bírt, kilökte magából. Ez a szerv tartalmazta azt az anyagot, amely az enzimrendszerét működésképtelenné teszi. Hogy pontos legyek: a hígított sósavat. Felhasználtuk a hajó teljes sósavkészletét, és a negyedére fogyasztottuk le a hlorgot, de szükségünk van folyamatos utánpótlásra, hogy ilyen megnyirbált állapotban tartsuk, amíg haza nem érünk. És a hajó fedélzetén nincs más állandó és megbízható forrás, amely jó minőségű, hígított sósavat termel.
A Fekete Doktor arca bíborszínű volt.
- Megmondtam, hogy nem! - harsogta. - És ez az utolsó szavam!
A Vörös Szolgálatos doktor sóhajtott, és Zöld Szolgálatos kollégájához fordult.
- Minden rendben, Wally - mondta.
(Az Orvosi Fegyelmi Bizottság jegyzőkönyvéből, Föld Kórház, i. m.)
Az eddigiekből bizonyára kiviláglik, hogy Stone doktorral, Zöld Szolgálatos kollégámmal együtt, az ésszerűség határai között, minden erőnket latba vetve, igyekeztünk békés úton és parancsnokunk teljes egyetértésével megvalósítani a tervet. Meggyőződésünk volt azonban, hogy ebben a súlyos veszélyhelyzetben mindenképpen cselekednünk kell, a parancsnok beleegyezésével vagy anélkül. Bölcs megfontolással hozott döntésünk helyességét igazolja, hogy sikerült legalább ésszerűen kezelhető arányokra korlátoznunk a hlorgot.
- Valójában nem olyan rossz az egész, mint bárki gondolná. A legénységet persze kénytelenek voltunk szállásukra bezárva, szobafogságra kárhoztatni, továbbá erőszakkal fogva tartani Fekete Doktorunkat is, de bőkezűen adagolt Vigan-0 ampullák segítségével olykor sikerül elhitetnünk magunkkal, hogy pompás marhaszeletet eszünk, és ideiglenes szakácsunk, Zöld Szolgálatos kollégánk néhány meglepően ízletes mártást is kotyvasztott már hozzá, gombával, hagymával stb. A hlorgot naponta felezzük, és ha gondosan átforrósítjuk, akkor a darabok aránylag hosszú ideig mozdulatlanul fekszenek a tányéron.
Semmiféle káros fizikai mellékhatást nem tapasztaltunk, és az időszakos elkülönítést csupán azért javasoljuk, hogy az embereknek módjukban legyen kiheverni a pszichikai megterhelést.
Végezetül még egy javaslat: a Szürke Szolgálat munkacsoportját haladéktalanút vissza kell hívni a Loki IV-ről. A probléma ugyanis a leghatározottabban nem elmekórtani, és az utóbbi idők egyik legnagyobb tragédiáját okozhatná, ha kiváló pszichiátriai szolgálatunk sikerrel szabadítaná meg Loki népét "rémképeitől"
(Aláírás) Samuel B. Jenkins orvos, VI. o. Vörös Szolgálat
ÁEJ Lancet
(Ideigl. az ÁKH Mercy fedélzetén)
Mészáros Klára fordítása