Heidelore Kruge -Fejpénz
  
  
   Az öregasszony ott baktatott az úttesten, éppen a zebra közepén, aztán ijedten megtorpanva; bénultan meredt a nagy sebességgel feléje közeledő autóra. Az utolsó pillanatban Dietrich a fékre lépett, a kocsi pedig csikorgó kerekekkel állt meg. Dietrich egyenesen az öregasszony hitetlenkedve tágra nyíltszemébe nézett, és szinte rosszullét fogta el. Intett a kezével, hogy az asszony nyugodtan menjen át előtte. Az szegény, a tőle telhető legnagyobb sietséggát indult a járdára, majd. eltűnt egy ház kapuja mögött. Amikor Dietrich újraindított, Marga dühösen sziszegett rá:
   - Pedig könnyen megcsinálhattad volna.
   - Fogd be már a szád! - mordult rá nyersen a férfi.
   - Te teljesen őrült vagy ezzel a nagy lelkeddel! - folytatta Marga. - Hadd vezessek inkább én!
   - Nem - mondta Dietrich, és bekapcsolta a rádiót.
   Marga dühösen szorította össze a száját.
  
  
   - Holnap nekem kell a kocsi - közölte Marga, amikor Dietrich már kinyitotta a kaput.
   A férfi nem válaszolt, hallgatagon tárta ki az ajtót is. A nappaliban Marga ledobta magát egy fotelbe, és dühösen rúgta le a cipőit.
   - Ha holnap kettőt elintézek, megvehetem magamnak a bundát. - Erre a gondolatra jólesően kinyújtózott, - Már régebben kinéztem magamnak.
   Dietrich viszolyogva nézett le rá...
   - Egyáltalán semmi jóérzés nincs benned?
   Marga röviden felnevetett, és vállat vont.
   - Hiszen senki nem is sejti. Az átutalás teljesen titkos. Van fogalmad róla egyáltalán, milyen virágzó üzlet a biztosítótársaság számára a dolognak ez a fajta elintézési módja? Te is élvezheted majd az előnyét, Dietrich, nemsokára új színes falitévét vehetünk.
   - És mit teszel, hajösszeütközésbe kerülsz a törvénnyel? Elvégre a gyilkosság nem gyerekjáték...
   - Ugyan! Gyilkosság! Marga csak legyintett.
   - A rendőrségnek eszébe sem jut, hogy gyilkosságra gyanakodjon, ha egy vén trotli nem ügyel magára ebben a nagy forgalomban. És különben is - ha valaki mégis vizsgálatot kívánna -, a biztosítótól ügyvédi védelmet kapok. Természetesen nem direkt módon! Végül is nem várható el tőlük, hogy hivatalosan nyilvánosságra hozzák, mekkora náluk a nyugdíjasok baleseti statisztikája.
   - Marga - mondta Dietrich nyomatékosan -, ha te egyszer megöregszel, szeretnéd, ha valaki azért gázolna el, hogy fejpénzt vegyen fel a halálodért?
   Marga meglepődve nézett a férjére.
   - Miért pont engem? Ki akarna velem ilyet tenni? Hiszen különben is még csak negyvenéves vagyok. Amíg a nyugdíjas kort elérem... hát addig még elég sok időm van:
   - Elfelejted, hogy nem is vagy állásban? Akkor meg tulajdonképpen mindegy, hogy előbb vagy később...
   - Ó, maradj már csöndben! - támadt rá Marga. - Tudok én vigyázni magamra.
   - Valóban? - kérdezte Dietrich, és az újság után nyúlt.
  
   - Apa, szeretnék egy új estélyi ruhát az egyetemi bálra - mondta. Tina a vacsoránál.
   - Nem - jelentette ki Dietrich, és tovább evett.
   Tina felnézett.
   - De apa...
   - Nem, Tina. Most igazán nem megy - mondta Dietrich. - Még azt sem tudom, miből fizetem ki a következő szemesztered költségeit.
   - Az estélyi ruhád még csak tavalyi - vetette közbe Marga.
   Tina kutató pillantást vetett az anyjára.
   - Tudom, hogy van pénzed. Láttam a szekrényben, amikor törölközőt vettem ki, a fehérneműk alatt.
   Marga felpaprikázódott.
   - Az másra kell!... Már kiterveltem, hogy mire.
   Tina gyűlölettőt izzó pillantást vetett rá.
   - Akkor tartsd csak meg! - kiáltotta önuralmát vesztve, kirohant a szobából, és becsapta az ajtót maga mögött.
   Dietrich még mélyebben hajolt a tányérja fölé.
  
  
   A következő napon Marga már reggeltől úton volt. Kissé feszültnek érezte magát, de elérte a célját: két fejpénzre való feladatot sikerült teljesítenie. Elindult a szőrmeüzlet felé, hogy felpróbálja a bundát, amiről olyan régen álmodozott. Még néhány nap, és az övé lesz.
   Marga az üzlettel szemben lévő parkolóban állította le autóját, és a kocsiútra, lépett. Eszébe jutott a férje figyelmeztetése, várt, amíg egy hosszú kocsisor elrobogott, s az út szabaddá vált. Az üzlet kirakatánál megállt, és kigyönyörködte magát a hivalkodó bundában. Csodálatos volt! És nemsokára az övé. Hirtelen Tinára kellett gondolnia. "Ő is ugyanúgy vágyódhat az estélyi ruhára, mint én a bundára. Ha én... ha inkább neki venném meg azt a ruhát?" Habozott egy darabig, aztán kihúzta a vállát. "Nem! Éppen elég sokáig kellett várnom erre az alkalomra! Vagy talán lehetne még több..."
   Marga keserves harcot vívott önmagával. Végül mégis a nőiruha-áruházba ment be, amely a szőrmeüzlet mellett volt. Amikor kijött, nagy lapos dobozt szorított a hóna alá. Aztán még egy fájdalmas pillantást vetett a bundára...
   - Hát igen - mondta magának félhangosan, és egy kicsit elmosolyodott. Aztán lelépett a járdáról anélkül, hogy körülnézett volna. óriási sebességgel száguldott feléje egy autó. Látta, hogy a saját kocsijuk az; a kormány mögött Tina arcát ismerte fel. Marga megtorpant, aztán elugrott. De a kocsi fokozta a tempóját.
   - Ne, Tina, ne! - kiáltotta Marga, és mintha azzal megállíthatta volna a robogó kocsit, védekezésül maga elé tartotta a dobozt, amelybe lánya elegáns, új estélyi ruháját csomagolták.
  
   R. Pap Edit fordítása