Kisvárosban élünk, ötszáz esztendős |
| házban, hol zöld ólomüveg az ablak |
s az ágy a szoba közepére csúszik |
| éjjel. A dombon a Treffrey-ek laknak, |
hajdan a város urai. Ma is még |
| mindenkinek hízott libát kell vinni |
a kastélyba, évente s gyalogszerrel. |
| Ez a valóság, bár nehéz elhinni. |
|
Házunk mögött a sírkert. Ott sétálok. |
| E KŐTÖMB ALATT THOMAS TREFFREY FEKSZIK, |
ILY NÉVEN ELSŐ, ÉLT EZERNÉGYSZÁZ ÉS |
| NEGYVENKILENCTŐL EZERÖTSZÁZEGYIG. |
Itt Thomas II, III, IV s így tovább. |
| Mind együtt fekszenek: minő boldogság! |
Az anglikán pap kijavít, hogy nem mind: |
| Tizenhármat Norfolkban akasztották, |
|
mert kalózkapitány volt s Tizennégyet |
| Trafalgárnál a tengerbe temették. |
A pap, ahogy jött, eltűnik. Megadta |
| az idegennek a kijáró leckét. |
Nem készültem fel erre. Barbár földről, |
| nyughatatlan átjáróházból jöttem, |
|
ahol hamisítják a történelmet. |
| Leülök egy sírkőre törődötten. |
Múltunk örökös hencegésbe fulladt. |
| Itt számon tartják. Egy púpos sirály |
leszáll s pimaszul vizsgál. Vajon merre |
| fekszik Nagy Lajos és Mátyás király? |
|
|