Eleánort a katonakórházban |
| ismertem meg, Atlantic Cityben. |
A legszebb ápolónő volt: jókedvű, |
| villámgyors és szíves mindenkivel, |
kivált a lábadozó pilótákkal. |
| Engem természetesen nem vett számba. |
Ma délután, itt New Yorkban futottunk |
| össze, mikor az Eighth Avenue-n jártam. |
Rám néz, nevet, belém karol: – „Most nincsen |
| menekvésed. A szökevényt elfogtam. |
Kísérj haza és jöjj fel. A Riverside |
| Drive-on lakom, a hídnál, összkomfortban.” |
|
Rossz tánczenét kattint fel rádióján. |
| Sherryt iszunk. Átölel s már mezítlen. |
Vörös jávorfa levélből és tejszín |
| ködből állt össze. Ily szépnek nem hittem. |
Kristálynedvet iszom szeme sarkából; |
| végigcsókolom testét lágyékáig; |
felszívom az aromát köldökéből. |
| És mégsem jó így; valami hiányzik. |
Az érzés? a szerelem? elsiettük? |
| Combját vállamra dobja. Élvezz, élvezz! |
Biztatom magam, ahogy odatartom |
| ajkamat a rézvörös, langyos prémhez. |
|
De alighogy számat hozzászorítom, |
| arcomtól újra elválik a lába. |
Ügyetlen voltam? Nem talált eléggé |
| lelkesnek? Unja? Máshogyan kívánja? |
Tánczene helyett a bemondót hallom: |
| „…Hitlert, azaz szénné égett porát |
a Reichskanzlei kertjében tegnap déltájt |
| találták meg a szovjet katonák.” |
|
Eleánor hajamban turkál. Lábát |
| kitárja és halántékomra fonja. |
Fülemben déli tengerek zenélnek. |
| Arccsontomon tejeskalács a combja. |
Ajkamat rápréselem szemérmére |
| s úgy fúrom bele boldog nyelvemet, |
mint udvarló nyomja az ajtórésbe |
| a rózsaszín szerelmes levelet. |
|
|