A homlokzat még áll. A rétek zöldje |
| bebújt az ablakok meg a boltívek |
közé. De az emberméretre készült |
| remek márványfal százszor több, mint díszlet: |
a könyvtár benne él még. A kiszáradt |
| szökőkút a gyomok közt újra árad; |
tollseprős szolga jár, porol s egy vénség |
| Szápphót másolja négy hete magának. |
|
A lépcső nem nekifutásra készült, |
| de hogy kényelmes, széles fokait |
ülésre használják és megbeszéljék |
| az istenek s az ember dolgait. |
Az oszlopok közt kék árnyék, fűzöld nap. |
| A kapuőr, másként Kerberosz testvér |
egy szépfiú khlámisza s fehér melle |
| között lopott könyvtekercset keresgél. |
|
A kapubolt alatt a nevesebb |
| könyvtárosok pihentek szarkofágban. |
Csontjaikat szétszórták a barbárok, |
| a márványból vályúkat készítettek, |
bandáik a könyvekből tüzet raktak |
| és ürücombot pirítottak rajta, |
|
vagy foglyaik kezét-lábát pörkölték. |
| A fal még áll. Nem sokáig. A márvány |
pusztul, szemcsékre hull, vajjá kenődik, |
| mert a benzin mérge beleszívódott, |
meg a gyárfüst. A rablógyilkosokra |
| megérkeztek az öngyilkos utódok. |
|
|