Nemere István: Járt-e ember a Holdon? (Tvr-hét 1999/21-23) A kérdőjellel súlyosbított, vagyis nagyfokú kételkedésre valló címet nem én találtam ki. Ez a címe Csák Csaba nemrégen megjelent könyvének. Csák Csaba fiatal fizikus, aki évek óta kutatja a holdutazások történetét. Azt állítja, hogy az amerikaiak soha nem jártak a Holdon, útjukat egy-egy földi műteremben fotózták le. Mivel a szovjetek meg soha nem jutottak el a Holdra, kézenfekvő a feltételezés: ha a szerzőnek igaza van, akkor még egyetlen ember sem járt a Föld holdján. Ez azért legalább annyira "meredek" állítás, mint volt az enyém 1990-ben. Amikor is azt bizonygattam (és 1998-ban egy újabb, sok további bizonyítékot tartalmazó könyvemben ismét), hogy Gagarin soha nem járt az űrben, így hibásan tartják őt az első űrhajósnak. Csák könyvének legfőbb vázát, mi több, tartó gerincét a fotóelemzés alkotja. Amit állít, és az illusztrációkban meg is mutat, az valóban lélegzetelállító. Cikkünk terjedelme igencsak véges, ezért csak kiragadott példákkal élek. Az olvasónak eláll szemeszája, amikor a szerzővel közösen kielemzi azt a képet, amelynek az amerikai hatóságok - mindenekelőtt a NASA felelős szakemberei - annak idején az "Apollo-16 a Holdon" címet adták. Eddig úgy tudtuk, hat Apolló űrhajón két-két, azaz összesen tizenkét ember jutott el a Holdra. Ez a fénykép azért is különös, mert számos módon bizonyítható: hamisítás történt. A meglehetősen közeli képen a napfényben fürdő holdi tájon egy magukkal vitt "autó", különleges holdjármű mellett áll az ormótlan űrruhás alak, a jegyzetek szerint az expedíció parancsnoka. De nem ez az érdekes. A kép előterében holdkövet látunk, amelyre valaki (?) C betűt vésett. Ráadásul a kő alól kikunkorodik egy... papírdarab. Vajon ki, mikor és miért rajzolta a kőre a betűt, miért nincs róla említés sehol? Netán a holdlakók vésték oda?... És mit keres a papírdarab a Hold talaján? Persze az is lehet - sugallja a szerző -, hogy a papír és a kő összetartozik, ez ugyanis papírmaséból készült "kődarab", ami műtermekben gyakorta előfordul. De nem ez az egyetlen baj. A képen látható köveknek van árnyékuk, 'ám ezek az árnyékok nem párhuzamosak!' Ez megint árulkodó jel. Ilyesmi ugyanis csak akkor fordulhat elő, ha a fényforrás nagyon közel van. A Nap-Hold távolság ugyan változó, azért nagyjából 150 millió kilométert tesz ki. Ilyen messzeségből az egymástól néhány méterre elhelyezkedő tárgyak nyilvánvalóan párhuzamos árnyékot vetnek a talajra. Ez alól csak egy esetben lehetséges kivétel: ha a fényforrás nem millió kilométerekre, hanem mindössze... pár méterre található! Nem párhuzamos azon a felvételen a holdautó árnyéka a hold köveinek árnyékával, és megint más irányba mutat magának az ott ábrázolt űrhajósnak az árnyéka is! Nem kell ahhoz fotósnak lenni, hogy az ember belássa, itt valami nincs rendben. Csák Csaba az ehhez hasonló problémákból indult ki, és mint kicsiny sorozatunk következő cikkeiben látni fogják, nagyon meglepő eredményre jutott. Amely őszintén szólva meglep mindenkit, aki valaha is foglalkozott az űrkutatás, az űrhajózás történetével. Azt is kijelenthetjük, hogy a Csák könyv, ha illetékes helyen komolyan veszik, valóságos bombaként fog robbanni. Múlt heti számunkban kezdtük fejtegetésünket a magyar fizikus, Csák Csaba hasonló című könyvével kapcsolatban. A szerző az amerikaiak hat állítólagos Holdra szállásáról készült fotóinak ezreit elemezte, és döbbenetes eredményre jutott. Az Apollo-16-os holdi felvételen érdemes felfigyelni a szálkeresztekre. Tudjuk, hogy a fényképezőgép lencséjére "rajzolt" apró kereszt a képek feldolgozásában nyújt nagy segítséget. Szinte minden tudományosan fontos helyszínen ilyen gépekkel készül a felvétel. Értelemszerűen a szálkereszt mindig a lefotózott tárgy előtt található, hiszen az magában a fényképezőgépben van, és minden más csak mögötte lehet. Csák felfedezte, hogy ezen a fotón az egyik szálkereszt egy ott ábrázolt tárgy mögött látható! Önmagában már ez az egyetlen részlet is fel kell hogy keltse a tudományos világ gyanakvását és elemző kedvét. A képen, a holdautó elején van egy rúd alakú antenna, amely a jármű ultrarövid-hullámú adójához tartozik. Az antenna felső vége mellett van a szálkereszt, csakhogy éppen mögötte! Azon túl, hogy ez a valóságban fizikai lehetetlenség, arra is utal, hogy a képet meghamisították. Nem eléggé ügyesen csinálták, hiszen amikor azt az antennát - vagy az egész holdjárművet? - felvitték a fényképre, megfeledkeztek a szálkeresztről. Ami más szóval azt is jelentheti, hogy a felvétel természetesen nem a Holdon készült, hanem utólagos hamisítás, montázs eredménye! Számos másik "holdfelvétel" elején roppant élesek a tárgyak, de rögtön utána, alig néhány méterrel távolabb az egész homályba olvad. Mint azt a könyv külön részében a fizikus szerző leírja, nagy a különbség a légüres térben és a levegős térben történő fényképezés és a fény szóródása, annak jellegzetességei között. Röviden szólva, nem egy és nem tucatnyi állítólagos eredeti holdfelvételen számos jele van annak, hogy a kép nem a Hold gyakorlatilag légüres térségében, annak felszínén, hanem egy földi, levegője miatt a fényt szétszóró közegben, feltehetően műteremben készült. A szerző elemzése azt is valószínűsíti, hogy az imént említett háttér sok felvételen műtermi. Ennek részletes indoklása is megtalálható a könyvben. Ugyanilyen alapos elemzést kapunk a holdpor minőségéről és arról az ellentmondásról, ami a holdpor állítólagos holdi viselkedése, valamint az úgymond onnan "hazahozott", Földre szállított holdpor tulajdonságai között felfedezhető. Tény, hogy az örökké száraz, légkörtől nem védett por - évmilliók óta ilyen borítja hallgatag kísérőnk felszínét - semmiképpen sem őrzi meg a lábnyomot még egy percig sem, mivel a nyom azonnal "összeomlik", éppen a holdpor minősége miatt. Így nem lehet igaz, hogy a fotókon megörökített emberi (űrruhacipőtalp) lábnyomok a Holdon láthatók lennének. Amikor az Apollo-ll-es, vagyis az állítólagos első űrhajó holdkompja leszállni készült a Holdon, készült menet közben egy fénykép. Minden adat és a képhez kiadott magyarázat szerint a fénykép a Hold felszíne fölött 111 kilométer magasan készült. Látszik az árnyéka odalent a Holdon, mondja a hivatalos magyarázat. Csakhogy ez az árnyék óriási! Lent a holdon sok száz kilométerre nyúlna el... Pedig gondolkozzunk csak: ha nálunk egy hatvan méteres repülőgép akárcsak nyolc-tíz kilométer magasan repül, az árnyéka odalent igen kicsi. Akkor hogyan lehetséges, hogy a tizenhét méter hosszú holdkomp árnyéka 111 kilométer távolságban olyan hatalmas? Nyilván ismét azzal a sajnálatos ténnyel állunk szemben, amit a szerző oly tiszteletreméltó makacssággal sugall, és amelyet ezek után kénytelenek vagyunk elfogadni: hogy ezeket a felvételeket hamisították. És innen már csak egyetlen kérdés következhet (mielőtt tovább elemezzük a gyanús fotókat): miért lett volna szükség ilyesmire, ha az amerikai űrhajósok valóban eljutottak a Holdra? Kis sorozatunk utolsó darabjában ismét Csák Csaba hasonló című könyvével foglalkozunk. A szerző rengeteg, az állítólagos holdraszállást ábrázoló fénykép elemzése során arra a belátásra jutott, hogy azok hamisítványok. Ilyenek azok a felvételek is, amelyeken a Holdra érkezett holdkompok, vagyis le- és felszálló egységek látszanak. Mint tudjuk, a Hold körül keringő űrhajóról a három űrhajós közül kettő szállt át ebbe a járműbe. Ahhoz, hogy baj nélkül leérjenek a felszínre, a szerkezet hajtóművének fékezőrakétaként kellett működnie. Vagyis a Holdon a leszállóegységről készült fotókon látnunk kellene az egyszeri használat nyomát. Ám a fényképek egyértelműen mutatják, hogy a rakétafúvókák felszíne érintetlen, használatlan. Leszállásnál ez a rakétahajtómű egészen az utolsó percig működik, tehát a holdport el kellene fújnia arról a helyről, ahol leér!... De a fotókon ennek sincs nyoma, mindenütt szépen, egyenletesen oszlik el a szürke, finom por... A hamisítók olykor egészen elemi hibát is elkövettek. Az Apollo-14 holdraszállását követően készült fotón a holdkomp egyik "lábának" egyáltalán nincs árnyéka! Miközben a többinek van. Ismét fotómontázzsal állunk szemben? Mivel amerikaiakról van szó, talán érthető, hogy számos képen előtérbe helyezik az amerikai zászlót. Csak éppen az a furcsa, hogy a zászló sokkal jobban meg van világítva, mint a többi tárgy és tereptárgy, sőt mint az amúgy csillogó szkafanderben lévő űrhajósok. Mivel a sok millió kilométerről odasütő Nap aligha részesíti ilyen kegyben az amerikai zászlót, inkább arra kell gyanakodnunk, hogy annak látványát a műtermi fénybeállító emelte ki ennyire. A szerző az összes elérhető, hivatalosnak nyilvánított holdi filmfelvételt is elemezte. Ezek közös jellemzője, hogy általában nagyobb sebességgel játsszák le őket, mint kellene. Így leplezhetők azok a mozgási furcsaságok, amelyeket az űrhajósok a Földön járva követnek el... Hiszen a felvételek itt készültek, sugallja a szerző. Ugyanez a helyzet a háttérrel is. Az előtérben minden jól látható, de ami öt-tíz méterrel messzebb van, az már a semmibe vész. Pedig a Nap éppen olyan jól megvilágítja a távolabbi pontokat is. A Nap igen, de nem a műtermi fény... Csák alaposan tanulmányozta az állítólagos holdkőzeteket is. Egy olyan anyagról, amelyet akkor úgy állítottak be, hogy a Földön ismeretlen, és nyilván csak a Holdon található, azóta bebizonyították, hogy előfordul nálunk is, mi több, mesterségesen is előállították. Vagyis az a kőzet éppenséggel lehet 'földkőzet' is. Végeredményét a szerző maga foglalta össze ily módon: "A holdraszállások nem voltak valósak. Emberek nem szálltak a Holdra a holdexpedíciók során... Tehát ez idáig ember még nem járt a Holdon." Nehéz ehhez bármit is hozzátenni. Én mindenesetre kételkedem a szerzővel együtt, hiszen különősen az első (állítólagos?) amerikai holdutazást sok egyéb, máig megmagyarázhatatlan és zavaros körülmény is kísérte. Érdemes tehát elgondolkodni Csák érvein.