Nemere István: Eltitkolt bizonyíték (Tvr-hét 1998/43) A történet nem ma kezdődött; legalább száz éve tart, és nem látni a végét. A Darwint követő korabeli és a mai neodarwinisták egybehangzóan váltják, hogy az ember fejlődése - természetesen evolúció útján - nem is olyan régen érte el a mai szintet. Az senkit nem zavar közülük, hogy ezt a fokozatos fejlődést sem az állatvilágban, sem az emberi csontokon nem tudják kimutatni, és amint azt szellemesen mondta az egyik antidarwinista: a darwinizmus úgynevezett bizonyítékai elférnek egy biliárdasztalon... Egyre erősebb - szerencsére már tudományos körökben is - az a felfogás, hogy hiba volt általánosan elfogadni, afféle bizonyításra nem szoruló, tudományos alapigazságként kezelni a darwinizmust. Egyre több bizonyíték kerül elő, amely egyértelműen azt hirdeti: az ember mint faj és mint civilizáció sokkal, de sokkal régibb annál, ahogyan ezen tan nevében tanítják. Franciaországban a 18. században mély kőbányai rétegekben találtak több olyan szerszámot, amely nem hasonlított egyetlen későbbi kor eszközére sem. 1831-ben Philadelphiában több millió éves rétegek alól ástak ki köveket, amelyeken betűk voltak láthatók. Másutt emberkéz által vésett írásjelek ékesítették a szintén igen régi köveket. 1844-ben vasszöget leltek a devonkori kőrétegben. Annak az eszköznek háromszázhatvan-négyszázmillió évvel korábban kellett odakerülnie! Pedig még az antidarwinisták sem állítják, hogy ilyen régi lenne az ember és kultúrája. De akkor kié volt az a szög? Tudományos lapok számoltak be akkoriban arról a fémvázáról, amelyet hatszázmillió éves kőzetből robbantottak ki véletlenül, szintén Amerikában (Dorchester). 1861-ben az egyik francia bánya lignitrétegében szemmel láthatóan emberkéz által formázott kőgolyót leltek hatszáz méter mélyen. A kőzet mintegy ötvenmillió éves volt. 1891-ben szintén Amerikában különösen szép és szokatlanul megmunkált aranyláncot találtak a széteső karbonkori széntömbben. Nyolckarátos arany volt, súlya tizenkét gramm, és látszott a helye is, ahogyan belemélyedt a széntömbbe. Az a réteg, amelyből előkerült, kétszázhatvan-háromszázhúszmillió éves lehetett. A láncnak mindenképpen azelőtt kellett a rétegbe kerülnie, mielőtt az szenesedni kezdett. De találtak ilyesmit később is, már a huszadik században. 1912-ben szétvertek egy oklahomai bányából származó széndarabot, hogy beférjen a kazán ajtaján. Az egyik darabban vaskelyhet találtak, megmaradt a lenyomata is a szénben. Amint azt a tudósok megállapították, akkoriban abban a bányában háromszáztizenkétmillió éves rétegből fejtették a szenet. 1968-ban két francia kutató jelentette, hogy krétakori mészkőben azonos formájú, de különböző méretű fémcsöveket találtak. Az esetről tudományos leírás is készült (William Corliss: Ancien Man). A csövek majdnem ovális alakúak, és szemlátomást emberkéz művei, összecsúsztathatók, de nem tudni, milyen célból, kik, mikor és hogyan készítették őket. A koruk hatvanötmillió év! Utah államban 1968-ban cipőtalplenyomatot fedeztek fel a réges-régen megkövesedett agyagpala rétegben. A szakszerű leírás még arra is figyelmeztet, hogy jobblábas a lenyomat, és a sarka jó néhány milliméterrel mélyebben nyomódott a talajba, mint a talpa. Mellesleg nem ez az egyetlen ilyen lelet, még Amerikában sem. A utahi talpnyom, vagyis a palaréteg kora mintegy ötszázkilencvenmillió év! Sok hasonló leletről tudunk még. Jogos az olvasó kérdése: ezekről miért nem olvashat a tudományos művekben? Ha a kutató ilyenek iránt érdeklődik, nem mutatják meg neki, elzárva tartják a múzeumokban, "hamisítvány" vagy "kuriózum" címszó alatt. Ezeket soha nem állítják ki. Hasonlóképpen azokat a fémgömböket sem, amelyeken sajátos vízszintes rovátkák és pontszerű jelek láthatók, és amelyek közül több mint százat találtak az elmúlt évtizedekben a dél-afrikai bányákban. Érthető, miért nem dicsekedhetnek velük azok, akik szerint az ember értelmes cselekvése alig száz- vagy kétszázezer éve kezdődött, és maga az emberi nem is csak egy-kétmillió éves...