Nemere István: Eleink rázós őstörténete (Tvr-hét 2002/09) A legújabb ásatásokról és az ember származását tekintve forradalmian új felfedezésekről nem hallunk. A legtöbb tudományos akadémia jelenleg úgy viszonyul ezekhez a felfedezésekhez, mint a Vatikán a csodákhoz. Vagy egyáltalán nem vesz róluk tudomást, vagy a legszívesebben eltitkolná őket - a legtöbb esetben igyekszik megakadályozni, hogy a világ tudomást szerezzen róluk. Pedig az új felfedezések egyszer még alapjaiban fogják megváltoztatni mindazt, amit eddig tanultunk az emberiség múltjáról. Nagyon röviden a következőről van szó: eddigi tudásunk és a kötelező doktrínák szerint az ember, mint olyan, körülbelül négymillió évvel ezelőtt Afrikában "született", és kétszázezer évvel ezelőtt már mint homo sapiens indult vándorútra, hogy úgymond "meghódítsa a világot". Már akkor baj volt, amikor egyes lelőhelyeken - és nem csak Afrikában! - felfedeztek olyan emberi maradványokat, amelyekről a mai műszerekkel már teljes bizonyossággal megállapítható lett a koruk. Egyiptomban találtak négy és fél millió éves emberi maradványokat. Ám az akadémiák véleményformáló szakemberei ahelyett, hogy örültek volna a felfedezésnek, hallgattak, és nem voltak hajlandók kommentálni az eseményt. Leginkább persze azt hallgatták el, hogy ennek a felfedezésnek milyen következménye lehet a tudományos világkép jövője szempontjából. A 2000. évben aztán felfedeztek egy olyan ősembert (meglelték a csontjait), amelyet éppen a dátum miatt millenniumi embernek neveztek el. Az ő korát hatmillió évben állapították meg! Nem csoda, hogy azonnal összetűztek az öreg antropológusok és a tudományágban fiatal farkasoknak nevezett lelkes ifjak. Mondani sem kell: a fiatalok lázasan keresik a még régebbi embereket, miközben az öregek féltékenyen és bosszúsan tekintenek erőfeszítéseikre, és ott akadályozzák őket, ahol csak tudják. Kiderült az is, hogy az emberek nem mind Afrikából származnak. Ma már nem tagadható, hogy egy időben szinte minden kontinensen éltek ősemberek, és azok csoportjai egymástól teljesen függetlenül fejlődtek ki. Rájöttek, hogy Ausztráliába nem negyvenezer évvel ezelőtt vándoroltak be az első emberek, hanem már százötvenezer évvel ezelőtt is javában ott laktak. A genetika rengeteget segít ma már ezekben a kérdésekben. 2001-ben ausztrál és kínai tudósok megállapították, hogy az ember fejlődése egymástól igen nagy távolságban élő csoportokban zajlott le, és ez a fejlődés sokkal korábban kezdődött, mint eddig bárki is feltételezhette volna. Ma már egyáltalán nem ritka, hogy négyszázezer éves homo sapienseket találnak sokfelé - ez pontosan a duplája annak az időnek, amire az akadémikus tudomány eddig az első ilyen ember megjelenését tette. Így ha lassan is, de kezdenek beérni a magok. Ne feledjük, már legalább egy évtizede olvashatók (magyarul is) a tiltott régészetről és ősemberek valódi koráról szóló "renitens", lázadó munkák. És ha hamarosan bebizonyosodik, hogy az ember sok millió éve él a földön mint értelmes, cselekvő, tervező, szervező, társas lény, akkor sutba vághatjuk az egész máig hirdetett őstörténetet. Ehelyett majd egy teljesen új alapokra épített, a valósághoz ezerszer közelebb álló őstörténelmet tanulhatunk meg, amely egyben választ ad majd számos, eddig nemcsak hogy megválaszolatlan, de fel sem vethető, vagy az akadémikusok által makacsul elhallgatott kérdésre.