Tartalom
Következő

7. PRÉDIKÁCIÓ

VIDI SUPRA MONTEM SION AGNUM STANTEM ETC. APOC. (JEL 14, I)

 

Szent János egy bárányt látott Sion hegyén állni, s a Bárány homlokán viselte nevét és Atyjának nevét, s száznegyvennégyezer volt mellette. Azt mondja, ezek szüzek voltak mind, s egy új éneket énekeltek, amit rajtuk kívül senki sem tudott elénekelni, s követték a Bárányt, ahová csak ment (Jel 14, 1/4).

A pogány mesterek azt mondják, Isten úgy rendezte el a teremtményeket, hogy egyik a másik fölött van, a legfelsők érintik a legalsóbbakat, a legalsók pedig a legfelsőbbeket. Amit ezek a mesterek burkoltan mondtak, azt egy másik kimondja nyíltan, mikor is azt mondja, hogy az aranylánc a színtiszta, merő természet, amely fölemelkedett Istenhez s amelynek nem ízlik semmi, ami rajta kívül van, s amely végül Istent megragadja. Mindegyik teremtmény érintkezik a másikkal, s a legfelső lábával a legalsó feje búbján áll. Teremtettsége szerint egy teremtmény sem érintkezik Istennel, ami teremtve van, annak föl kell törnie, ami jó, annak ki kell jönnie belőle. A héjnak föl kell repednie, a magnak ki kell jönnie belőle. Minden arra törekszik, hogy önmagából kinőjön, mert a tiszta természeten kívül az angyal sem tud többet, mint ez a fa itt; bizony, az angyal e nélkül a természet nélkül nem több, mint amennyi egy szúnyog Isten nélkül.

Azt mondja Szent János: "a hegyen". Melyik az az út, amelyik ehhez a tisztasághoz vezet? Szüzek voltak, fenn voltak a hegyen, ráhagyatkoztak a Bárányra, megtagadtak minden teremtményt, s követték a Bárányt, ahová csak ment. Vannak emberek, akik addig követik a Bárányt, amíg úgy megy, ahogy nekik tetszik, ha viszont nem az ő szándékuknak megfelelően megy, akkor visszafordulnak. Ezt azonban nem így kell érteni, mert Szent János azt mondja: "Követték a Bárányt, ahová csak ment." Ha szűz vagy, ráhagyatkozol a Bárányra és megtagadtál minden teremtményt, akkor követed a Bárányt, ahová csak megy – nem, ha barátaid vagy magad miatt, valamilyen kísértés következtében szenvedésed támad – nem, hogy akkor hitedben megrendülnél.

Azt mondja Szent János: "fent" voltak. Ami fent van, az nem szenved attól, ami alatta van, csak akkor, ha fölötte van valami, ami magasabb nála. Egy hitetlen mester azt mondja: amíg az ember Isten mellett van, lehetetlen, hogy szenvedjen. Az olyan ember, aki magasan van s minden teremtményt megtagadott, Istenre viszont ráhagyatkozott, nem szenved; ha szenvednie kellene, az igen szíven ütné Istent.

"Sion hegyén" voltak. "Sion" annyit jelent, mint "nézni"; "Jeruzsálem" anynyit jelent, mint "béke". Ahogy nemrég Szent Mária kertjében mondtam: ez a kettő kényszeríti Istent, ha velük rendelkezel, kénytelen megszületni benned. Elmesélek nektek egy részt egy történetből: a mi Urunk egyszer egy nagy sereglet közepén haladt. Odajött egy asszony, és így szólt hozzá: "Ha megérinthetném ruhád szegélyét, meggyógyulnék." Ekkor a mi Urunk azt felelte: "Megérintettél." "Isten őrizz – szólt Szent Péter – , hogyan mondhatod, Uram, hogy megérintettek?! Nagy tömeg követ és tolong körülötted."

Egy mester azt mondja, a halál által élünk. Ha meg akarok enni egy tyúkot vagy egy marhát, annak előbb meg kell halnia. Az embernek magára kell vennie a szenvedést és követnie kell a Bárányt szenvedésben-szeretetben. Az apostolok egyformán magukra vették a szenvedést is, a szeretetet is, ezért volt számukra olyan édes minden, amit elszenvedtek; olyan édes volt nekik a halál, akár az élet.

Egy pogány mester Istenhez hasonlitja a teremtményeket. Az Írás azt mondja, hasonlónak kell lennünk Istenhez (1 Jn 3, 2). "Hasonló" – ez hamis és csalóka. Ha valaki emberhez hasonló leszek, s találok egy embert, aki hozzám hasonló, akkor ez az ember úgy tesz, mintha ő én lenne, pedig nem az, és becsap. Vannak dolgok, amelyek hasonlitanak az aranyra, ezek hazudnak, nem aranyak. Így adja ki magát minden teremtmény is Istenhez hasonlónak, pedig hazudik, s egy sem az. Azt mondja az Írás, hasonlónak kell lennünk Istenhez. Egy pogány mester pedig, aki természetes felismeréssel jutott el ide, azt mondja: Isten ami hozzá hasonló, éppoly kevéssé tudja elviselni, mint azt, hogy nem Isten. A hasonlóság olyasvalami, ami Istenben nem létezik, az istenségben és az örökkévalóságban sokkal inkább egyként létezés van, a hasonlóság viszont nem Egy. Ha Egy volnék, nem volnék hasonló. Az egységben nincs semmi idegen, az örökkévalóságban csak egyként létezés van, hasonlóság nincsen.

Azt mondja Szent János: "Nevüket és Atyjuk nevét homlokukon viselték." Mi mármost a mi nevünk, és mi az Atyánké? A mi nevünk, hogy meg kell születnünk, az Atya neve pedig: "szülni", ott, ahol az istenség tüze az első tisztaságból kilövell, onnan, ami minden tisztaság telje, amint Szent Mária kertjében mondottam. Fülöp mondja: "Uram, mutasd meg nekünk a mi Atyánkat, s az nekünk már elég" (Jn 14, 8). Ezzel először is azt mondja, hogy Atyává kell lennünk, másodszor keggyé kell lennünk, mert az Atya neve: szülni, belém szüli hasonmását. Ha meglátok egy ételt, s az megfelel nekem, kívánság támad belőle, vagy ha meglátok egy embert, aki hasonló hozzám, abból vonzódás támad. Éppen így van ez: a mennybéli Atya belém szüli hasonmását, s a hasonlóságból szeretet fakad – ez a Szentlélek. Az, aki az atya, természetes módon nemzi gyermekét, aki a gyermeket a keresztvízből kiveszi, az nem az atyja. Boethius mondja: Isten olyan rezzenéstelenül nyugvó valami, ami minden dolognak mozgatója. Hogy Isten állhatatos, az hoz mozgásba mindent. Van valami igen üdvözítő, ez hoz mozgásba, indít meg s hajt minden dolgot, hogy visszatérjenek oda, ahonnan erednek, miközben őmaga mozdulatlan marad. S minél nemesebb valamely dolog, járása annál állandóbb. Az ősalap hajtja valamennyit. Bölcsesség is, jóság is, igazság is hozzátesznek valamit, az Egy nem tesz hozzá semmit, csak a lét alapját.

Azt mondja mármost Szent János: "Ajkukon nem lelni hazugságot." Amíg a teremtmény tulajdonom, s amíg én a teremtménynek tulajdona vagyok, megvan a hazugság, az ő ajkukon pedig ebből nem lelni semmit. Jó emberre vall, ha valaki jó embereket dicsér. Ha pedig engem dicsér egy jó ember, akkor igazán megdicsértek; ha ellenben rossz ember teszi, akkor valójában szidalom ért. Ha viszont egy rossz ember szid, akkor valójában dicsértek. "Ami a szívet eltölti, arról szól a száj" (Mt 12, 34). Mindenkor jó emberre vall, hogy szívesen beszél Istenről, mert amivel az emberek foglalkoznak, arról szívesen beszélnek. Akik kézművességgel foglalkoznak, szívesen beszélnek a kézművességről, akik prédikációkkal foglalkoznak, szívesen beszélnek a prédikációkról. Egy jó ember semmi másról nem beszél szívesen, csakis Istenről.

Van a lélekben egy erő, már többször beszéltem róla – ha a lélek egészen ilyen volna, akkor teremtetlen és teremthetetlen lenne. De ez nem így van. Maradék részével az időt tekinti s az időhöz kötődik, ezzel pedig érintkezik a teremtettséggel, és teremtett – az erő, amelyikről beszéltem, az értelem, annak számára nincs semmi távol és nincs semmi kívűl. Ami a tengeren túl vagy ezer mérföldre van tőle, az éppolyan igazán ismert és jelenlévő előtte, mint ez a hely itt, ahol állok. Ez az erő egy szűz, aki követi a Bárányt, ahová csak megy. Ez az erő teljesen lecsupaszítva, lényegi létében szemléli Istent, egy az egységben, nem pedig hasonló a hasonlóságban.

Hogy mi is ilyenek legyünk, segitsen bennünket az Isten. Ámen.
Tartalom
Következő