Tartalom
Következő

11. PRÉDIKÁCIÓ

HAEC DICIT DOMINUS , HONORA PATREM TUUM ETC. EX. (KIV 20, 12)

 

A szavak, amiket latinul mondottam, az evangéliumban állanak, a mi Urunk mondja őket, és németül így hangzanak: "Tiszteld atyádat és anyádat." És mond még egy másik parancsolatot is a mi Urunk, az Isten: "Ami a felebarátodé, azt ne kívánd meg, sem házát, sem jószágát, semmit, ami az övé." A harmadik részlet azt mondja el, mikor a nép odament Mózeshez, és így szólt: "Beszélj velünk te, mert mi nem tudjuk meghallani az Istent." A negyedik pedig az, mikor a mi Urunk, az Isten így szólt: "Mózes, állíts nekem oltárt a földből és a földbe, s amit föláldozol rajta, azt égesd el egészen mind." Az ötödik: "Mózes odament a felhőhöz és fölment a hegyre; ott találta Istent, s a sötétségben találta meg az igazi fényt." (Kiv 20, 12, 17, 19, 24, 21)

Azt mondja Szent György: Ahol a bárány fenékig süllyed, ott az ökör vagy a tehén úszik, s ahol a tehén úszik, ott az elefánt futva hagyja le őt, s neki csak fejéig ér a víz. Igen szép értelem rejlik ebben, ugyan sokat fejthetünk ki belőle. Szent Ágoston urunk mondja, hogy az Írás egy mély tenger, s a kis bárány olyan alázatos, együgyű embert jelent, aki képes mélyére hatolni az Írásnak. Viszont az ökrön, aki úszik benne, durva értelmű embereket értűnk, ezek mind azt veszik ki belőle, ami nekik elegendő. Az elefánton viszont, aki ide-oda szaladgál benne, azokat az okoskodó embereket kell értenünk, akik az Írást bőréből kifordítják, s egyre futkároznak benne erre-arra. Én azt csodálom, hogy az Írás annyira gazdag, a mesterek pedig azt mondják, hogy leplezetlen értelme szerint nem lehetséges megfejteni, s azt is mondják, ha valami durva értelem van benne, azt fel kell tárni, ehhez viszont a hasonlatra van szükség. Az elsőnek a bokájáig hatolt, a másodiknak a térdéig, a harmadiknak az övéig, a negyediknek a fejénél is tovább, s teljesen elsüllyedt benne.

Nos, mi is ennek az értelme? Szent Ágoston azt mondja: az Írás először rámosolyog az ifjú gyermekekre, s magához csalogatja a gyermeket, végül viszont, mikor valaki meg akarja magyarázni az Írást, gúnyolódik csak a bölcs fejeken, és nincs senki annyira együgyű, hogy ne találná meg benne, ami neki való, s ugyanakkor senki sincs olyan bölcs, hogy ha meg akarja magyarázni, ne találná még mélyebbnek és még többnek. Mindaz, amit itt meghallhatunk s amit nekünk mondhatnak, az Írásban tágabb, rejtettebb értelemmel bír. Mert amit itt megértünk, az mindattól, ami magában való s attól, ami Istentől való, annyira elüt, mintha egyáltalán nem is létezne.

Most viszont térjünk vissza ahhoz az igéhez: "Tiszteld atyádat és anyádat." Közönséges értelemben az atyát és az anyát jelenti ez, azt, hogy tisztelnünk kell őket; ezenfelül tisztelnünk kell mindazokat, akik szellemi hatalommal bírnak, s valamivel magasabb fokon kell kimutatnunk tiszteletünket velük szemben; s ugyanígy azokat is, akiktől valamennyi múlandó javunk van. Ebben lehet "gázolni", s ebben lehet "talajt fogni"; mégis ugyancsak kevés az, amink tőlük van. Azt mondta egy asszony: "Ha tisztelni kell azokat, akiktől külső javaink vannak, akkor még inkább kell tisztelnünk azokat, akiktől mindenünk van. Mindenünk, amink emitt külsőleg van, a sokféleségben, az amott belsőleg való s egy. Ebből már kihallhatjátok, hogy ez a hasonlat az Atyához van igazítva. Tegnap este az jutott eszembe, hogy minden hasonlat mennyire, de mennyire csak azért van, hogy az Atya számára hasonlat legyen. így kell egy második értelemben "tisztelned Atyádat", vagyis mennyei Atyádat, akitől létedet kaptad. Ki az, aki tiszteli az Atyát? Nem teszi ezt senki más, csak a Fiú: egyedül ő tiszteli őt. S ugyanígy nem tiszteli a Fiút sem senki, egyedül csak az Atya. Az Atya minden öröme, kedveskedése és mosolya egyedül a Fiúnak szól. A Fiún kívül az Atya nem tud semmiről. Annyira nagy öröme telik a Fiúban, hogy nincsen szüksége semmi másra, mint hogy Fiát megszülje, mert az tökéletes hasonlata és tökéletes képe az Atyának.

Azt mondják mestereink: amit megismerünk vagy ami megszületik, az mind kép; ennek megfelelően azt mondják: ha arról van szó, hogy az Atya megszülje egyszülött Fiát, akkor úgy kell megszülnie képét, hogy az megmaradjon benne, a forrásban. A kép úgy, ahogy örökkévalóan benne volt, az ő benne magában megmaradó formája. A természet arra tanít, s nekem ez nagyon helyesnek tetszik, hogy az embernek Istent hasonlatokkal kell szemléletessé tennie, ilyennel vagy olyannal. Ő azonban nem is ez, nem is az, s így az Atya nem elégszik meg ezzel, sokkal inkább viszszaszökken az eredetbe, a legbensőbe, az alapba s magjába az Atyaságnak, ahol volt örökkévalóan önmagában, Atyaságában, s ahol gyönyörködik magában, Atyaként az Atya magában az egységes Egyben. Itt minden fűszálacska, minden fadarab minden kő és valamennyi dolog Egy. Ez a legeslegjobb, s én ennek lettem bolondja. Ezért: minden, amit a természet létrehozhat, az őt oda bezárja, az az Atyaságba belezuhan, hogy Egy legyen, egy Fiú legyen s kinőjön mindenből s csak az Atyaságban létezzék, és ha Egy nem lehet, legalább hasonlata legyen az Egynek. A természet, amely Istentől való, nem keres semmit, ami rajta kívül van; igen, a természetnek, amely ekképp magában létezik, semmi dolga a külső látszattal, mert a természet amely Istentől való, nem keres semmi mást, mint az Istennel való hasonlóságot. Az a gondolatom támadt ma éjszaka, hogy minden hasonlat előzetes mű csupán. Nem láthatok semmit, ami nem hasonlit hozzám; felismerni sem ismerhetek fel semmit, ami nem hasonlit hozzám. Isten valamennyi dolgot magába foglalja rejtélyes módon, de nem mint ezt vagy azt a különbözőségben, hanem mint Egyet az egységben. A szemben magában nincsen szín, a szem a színt befogadja, de nem a fül. A fül a zajt fogadja be, a nyelv pedig az ízt. Egyik is, másik is azzal rendelkezik, amivel egy. S ebben van a lélek képének és Isten képének egy-léte: ott, ahol Fiúk vagyunk. S ha történetesen nem volna sem szemem, sem fülem, létem akkor is volna. Ha valaki megfosztana fél szememtől, az még nem fosztana meg sem létemtől, sem életemtől, mert az élet székhelye a szív. Ha valaki a szemembe akarna ütni, akkor elé tartanám a kezemet, s az fölfogná az ütést. Ha viszont a szívemet akarná eltalálni valaki, akkor föláldoznám az egész testemet, hogy az életemet megvédjem. Ha valaki a fejemet akarná lecsapni, akkor egész karomat odatartanám eléje, hogy életemet és létemet megvédjem.

Többször is mondtam már: a héjnak föl kell törnie s annak, ami benne van, ki kell jönnie; mert ha a magot akarod, szét kell törni a héjat. S ekképp: ha leplezetlenül akarod találni a természetet, akkor szét kell törnie minden hasonlatnak, s minél beljebb hatol aztán az ember, annál közelebb van a léthez. Ha a lélek megleli azt az Egyet, amiben minden egy, akkor meg is marad ebben az Egyben. Ki "tiszteli" Istent? Aki minden dologban Isten tiszteletét tartja szem előtt.

Sok évvel ezelőtt még nem voltam; nem sokkal azután apám és anyám húst ettek, kenyeret és füveket, ami a kertben nőtt, s ebből én ember lettem. Apám és anyám ebben közreműködni nem tudtak, hanem közvetlenül Isten alkotta meg testemet és teremtette meg lelkemet a legfelsőbb minta szerint. Ekkor birtokosa lettem életemnek. A mag arra tört, hogy rozs legyen, természete, hogy búza is lehet, ezért nem pihen, amíg ezt a természetet el nem éri. A búzamag természete, hogy minden dolog lehet belőle, ezért megfizet, és magára veszi a halált, hogy minden legyen belőle. S az érc, amelyik réz, annak természete, hogy ezüst lehet, s az ezüstnek természetében van, hagy arany lehet, ezért mindaddig nem nyugszik, míg éppen ehhez a természetéhez el nem jut. Igen, a fának természete, hogy kő lehet, sőt még többet mondok: bizony minden dolog lehet belőle, átadja magát a tűznek, és engedi, hogy elégjen, hogy átalakuljon a tűz természetébe, s egyesül az Eggyel és örökkön egy léttel bír. Igen, ott az őskezdetben a fa, a kő, a csont és minden füvecske együttvéve és külön-külön Egy volt. Ha viszont a földi természet így tesz, mit nem tesz akkor az a természet, amelyik egészen tisztán leledzik önmagában, amelyik nem kutatja sem ezt, sem azt, amelyik sokkal inkább kinő minden másból, s igyekszik elérni az eredendő tisztaságba!

Az a gondolatom támadt tegnap este, hogy bizony sok-sok menny van. S vannak olyan hitetlen emberek, akik nem hiszik, hogy a kenyér az oltáron átváltozhat, hogy a mi Urunk nemes teste lesz belőle, s hogy Isten ezt véghezviheti. Ó, ezek a gonosz emberek, hogy nem tudják elhinni, hogy Isten ezt véghezviheti! Ha pedig Isten a természetnek megadta, hogy minden lehet belőle, mennyire inkább lehetséges akkor az ő számára, hogy a kenyér az oltáron az ő testévé legyen! S ha a gyenge természet odáig viszi, hogy egy levelecskéből embert tud csinálni, akkor Isten még sokkal inkább képes arra, hogy a kenyeret testévé változtassa. Ki "tiszteli" Istent? Aki minden dologban Isten tiszteletét tartja szem előtt. Ez az értelmezés még nyilvánvalóbb, igaz, az első jobb.

A negyedik értelem: "Távol állottak Mózestől, és így szóltak hozzá: Beszélj velünk te, mert mi nem tudjuk meghallani Istent." Távol álltak, s ez volt az ok, amiért nem tudták meghallani Istent.

"Mózes odament a felhőhöz és fölment a hegyre, ott találta Istent, s a sötétségben találta meg az igazi fényt." A fényt igazában a sötétségben találni meg, így ha szenvedünk s bajunk van, akkor van hozzánk a legközelebb a fény. Tegye Isten akár legjavát, akár legrosszabbját hozzá, muszáj neki odaadnia magát, még ha fáradsággal és bajjal is. Volt egy szent asszony, akinek sok fia volt, s akit meg akartak ölni. Nevetett ekkor, és így szólt: "Ne bánkódjatok, hanem örvendjetek, gondoljatok mennyei Atyátokra, mert semmitek sem tőlem való" (2 Mak 7, 22 skk.); mintha csak azt akarta volna mondani: "Léteteket közvetlenül Istentől kaptátok." Jól illik ez a mi gondolatainkhoz. Így szólt a mi Urunk: "Homályod – vagyis szenvedésed – világos fényben fog felragyogni" (Iz 58, 10). Én azonban nem törekedhetem erre s nem vágyhatom rá. Más helyütt azt mondtam: az örökkévaló Isten láthatatlan fényének rejtett sötétsége nem ismert és nem is lesz ismert soha. S "az örökkévaló Atya fénye örökkön bevilágított ebbe a sötétségbe, de a sötétség nem fogja fel a fényt" (Jn 1, 5).

Hogy mi is eljussunk ehhez az örök fényhez, abban segítsen bennünket az Isten: Ámen.
Tartalom
Következő