Tartalom
Következő

3. PRÉDIKÁCIÓ


OMNE DATUM OPTIMUM ET OMNE DONUM PERFECTUM DESURSUM EST. JACOBI. (JAK 1, 17)

 

Szent Jakab apostol ezeket mondja levelében: "Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a világosság Atyjától."

Figyeljetek hát ide! Tudnotok kell: az olyan emberek, akik átadták magukat Istennek, s minden igyekezetükkel egyedül az ő akaratát nézik, az ilyen embereknek Isten adhat bármit, az a legjobb, mint ahogy Isten él, úgy legyél biztos abban, hogy szükségszerűen a legjobb, s hogy más mód, amely jobb volna, nem létezhetne. Alakulna bár úgy, hogy valami más mégis jobbnak látsszék, számodra az akkor sem volna olyan jó, mert Isten éppen ezt a módot akarja, és nem másikat, s ennek a módnak számodra szükségszerűen a legjobb módnak kell lennie. Legyen pedig akár betegség, akár szegénység, akár éhezés, akár szomjúhozás vagy bármi is, amit Isten rád ró vagy nem ró rád, amit Isten neked ad vagy nem ad, neked mindaz a legjobb, legyen akár úgy, hogy nincs benned egyik sem – sem áhítat, sem bensőségesség, s legyen vagy ne legyen bármid is, csak arra ügyelj, hogy mindenekben Isten dicsőségét tartsd szem előtt, s akkor aztán művelhet veled akármit is, az a legjobb.

Azt mondhatod erre esetleg: honnan tudom, hogy valami Isten akarata-e vagy sem? Tudjátok meg: ha nem Isten akarata volna, akkor nem is volna. Nem jut ki neked sem betegség, sem más, ha Isten nem akarja. S mivel pedig ekképp tudod, hogy Isten akarata, annyi gyönyörűséget és megbékélést kellene lelned benne, hogy semmi szenvedést szenvedésnek ne tekinthess, sőt még ha a kínok legkínzóbb kínja jutna is rád, s te ettől csak valami szenvedést vagy kínt éreznél is, az még mindig teljesen fonák valami volna, mert úgy kell azt fogadnod Istentől, mint a legjobbat, hisz szükségszerűen javadra kell lennie annak. Mert Isten léte mindenével azon van, hogy a javadat szolgálja. Ezért kell így akarnom nekem is, s nem létezhet semmi, ami kedvesebb volna nekem. Ha minden igyekezetemmel azt szeretném, hogy tetsszek valakinek, s biztosan tudnám, hogy ennek a valakinek jobban tetszenék szürke ruhában, mint bármilyen másban, még olyan pompásban is – nem volna akkor kétség afelől, hogy ez a ruha jobban tetszene és kedvesebb lenne nekem bármilyen másiknál, még olyan pompásnál is. Ha pedig mindenkinek tetszeni akarnék: amiről tudnám, hogy valaki szereti – legyen az szó vagy tett – , azt tenném és semmi mást! Úgy, most pedig vizsgáljátok meg a saját lelketeket, hogy ti hogyan álltok a szeretet dolgában! Ha szeretnétek Istent, akkor semmi sem lehetne gyönyörűségesebb számotokra, mint ami neki a leginkább tetsző, s hogy akarata rajtunk beteljesüljön. Látsszék bár a kín vagy a nyűg bármilyen nehéznek is, ha nem találsz benne éppen olyan nagy élvezetet, akkor nincs rendjén a dolog.

Gyakran szoktam mondani, s úgy igaz: mindennap hívjuk és kiáltjuk a Miatyánkban: "Legyen meg a te akaratod, Uram!" (Mt 6, 10). Aztán pedig, mikor meglett az akarata, haragra akarunk gerjedni, s nem is elégít ki minket az ő akarata. Pedig tegyen ő bármit is, annak tetszenie kellene nekünk mindenekfölött. Akik ekképp mint a legjobbat fogadják el, azok mindenben megőrzik a legtökéletesebb nyugalmat. Benneteket pedig elfog olykor a kísértés, s azt mondjátok: "Jaj, történt volna csak máshogyan, akkor jobb lett volna", vagy pedig: "Ha nem így történik, akkor talán jobb lett volna." Amíg így érzed, sohasem fogsz megbékélni. Úgy kell azt fogadnod, mint a legeslegjobbat. Ez az első értelme Szent Jakab szavainak.

Van még egy másik értelme is, most azt gondoljátok át serényen! Azt mondja Szent Jakab: "Minden adomány." Csak ami mindennél jobb és mindennél fenségesebb, az csak a tulajdonképpeni és a legszorosabb értelemben vett adomány. Semmit nem ad Isten olyan szívesen, mint nagy adományokat. Azt mondtam egyszer ugyanitt, hogy Isten szinte szívesebben bocsátja meg a nagy bűnöket, mint a kicsiket. S minél nagyobbak, annál szívesebben és hamarabb bocsátja meg őket. És ugyanígy van ez a kegyelemmel, az adománnyal és az erénnyel is: minél nagyobbak, annál szívesebben adja őket, mert természete mindenestül azon van, hogy nagy dolgokat adjon. Ezért pedig a dolgok minél becsesebbek, annál több van belőlük. A legnemesebb teremtmények az angyalok, teljesen szellemiek, nem tapad hozzájuk semmi testiség, s belőlük van a legtöbb, többen vannak, mint valamennyi testi dolog összesen. A nagy dolgoknak igazában "adomány" a nevük s legsajátabb és legbensőbb tulajdonai Istennek.

Azt mondottam valamikor: ami voltaképpeni értelme szerint szavakkal elmondható, annak belülről kell jönnie s a belső formán át kell kijutnia, nem kívülről hatolnia be, hanem belülről kell jönnie. Az ilyen igazában a lélek legbensejében lakozik. Ott minden dolog jelen van, bensődben él és keres, bensődben jut neki a legjobb s legmagasabb hely. Miért nem veszel mindebből semmit sem észre? Mert nem vagy otthon lelkedben. Minél nemesebb valami, annál általánosabb is. Érzékeim az állatokkal közösek, életem pedig a fákkal is. A lét még bensőbb sajátom, minden teremtménnyel közös bennem. Az ég átfogóbb mindennél, ami alatta van, ezért nemesebb is náluk. Minél nemesebbek a dolgok, annál átfogóbbak és általánosabbak is. A szeretet azért nemes, mert mindent átölel.

Nehéznek látszik, amit a mi Urunk parancsolt nekünk: hogy felebarátunkat úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat (Mk 12, 31; Mt 22, 39). Bárdolatlan elméjű emberek azt szokták mondadani, ezt így kell érteni: az embernek felebarátait ugyanannak a jónak mértékében kell szeretnie, amelyért az ember szereti magát is. Nem, nem így van ez. Ugyanúgy kell szeretni őket is, mint magunkat, az pedig nem nehéz. Ha igazán meggondoljátok, a szeretet inkább jutalom, mint parancsolat. A parancs nehéznek látszik, a jutalom viszont kívánatos. Aki úgy szereti Istent, ahogyan szeretnie kell és ahogyan kénytelen is szeretni őt, akár akarja, akár ne s úgy, ahogyan valamennyi teremtmény szereti, annak felebarátját is úgy kell szeretnie, mint önmagát, s úgy kell örülnie az ő örömének, mint a sajátjának, s kell az ő dicsőségére törekednie, mint a sajátjára, s az idegent úgy kell szeretnie, mint rokonát. Ekképp aztán az embernek mindenkoron része lesz mind örömben, mind dicsőségben, mind pedig kedvezményben, mintha csak a mennyországban volna, s többször lesz alkalma örülni, mintha csak saját java okozna néki örömet. S bizony megtudjátok: ha boldogabbá tesz a magad dicsősége, mint a másé, az nem igazságos.

Tudd meg: bármikor is a magadét keresed, Istent mindaddig nem találod meg soha, mert nem egyedül Isten az, amit keresel. Te Isten segítségével keresel valamit, s pontosan úgy jársz el, mintha Istenből gyertyát csinálnál, hogy vele keresd meg azt a valamit, s mikor aztán az ember megtalálja, amit keresett, akkor a gyertyát sutba hajítja. Éppen így jársz el te is: keressél Istennel bármit is, semmi az, legyen akármi is – haszon vagy jutalom, bensőségesség vagy bármi; Semmit keresel, ezért találni is Semmit találsz. Hogy Semmit lelsz, annak az az oka, hogy keresni is Semmit keresel. Minden teremtmény a merő Semmivel egyenlő. Nem azt mondom, hogy csekélyek volnának, vagy hogy egyáltalán valamik is, a merő Semmi egytől egyig mind. Aminek nincs léte, az semmi. Márpedig egyetlen teremtmény sem bír léttel, mert létük Isten jelenlétén múlik. Ha Isten csak egy pillanatra is elfordulna a teremtményektől, semmivé lennének. Azt mondtam valamikor többek között, és úgy igaz: adná bár hozzá valaki az egész világot Istenhez, annak nem lenne többje, mintha egyes-egyedül Isten volna birtokában. Isten nélkül egyetlen teremtménynek sincs több léte, mint amennyi egy szúnyognak lenne Isten nélkül, éppen annyi – nem kevesebb, és nem is több.

Most pedig figyeljetek igaz szavamra! Ha valaki ember ezer márka aranyat adna, hogy azon templomokat és kolostorokat építtessenek, az nagy dolog volna. Mégis sokkal többet adott volna az, aki az ezer márkát semmibe tudná venni, ez az ember sokkal többet tett volna, mint az a másik. Mikor Isten a teremtményeket megalkotta, annyira parányiak és szűkek voltak, hogy nem tudott bennük megmoccanni sem. A lelket azonban annyira hasonlóra és hasonmásra teremtette, hogy oda tudja magát adni neki, mert ha bármi mást adna neki, azt a lélek semmibe venné. Istennek annyira teljesen oda kell adnia magát nekem, mint amennyire ő magának tulajdona, vagy pedig semmi sem lesz részem és semmi sem lesz kedvem szerint. Aki ennyire teljesen be akarja őt fogadni, annak teljesen föl is kell adnia magát, s teljesen üressé kell válnia, az ilyen ember Istentől megkap mindent, amije Istennek van, annyira sajátjaként, mint amennyire sajátja Istennek, Miasszonyunknak és mindenkinek, aki a mennyországban lakik: az ilyeneknek éppolyan sajátja lesz. Akik enynyire egyformán kiürültek és föladták magukat, azok ugyanannyit fognak kapni is, nem kevesebbet.

Most pedig tekintsük harmadik részét az Írásból vett szavainknak: "a világosság Atyjától". Arról a szóról, hogy "Atya", a fiúság jut az ember eszébe, az a szó, hogy "Atya", színtiszta szülést jelent, s egyenlő azzal, hogy mindeneknek élete. Az Atya az örök megismerésben szüli Fiát, s egészen úgy szüli az Atya Fiát a lélekben is, mint saját természetében, s a léleknek sajátjaként szüli, s léte mindenével azon van, hogy megszülje Fiát a lélekben, legyen az neki akár öröm, akár szenvedés. Egyszer arról kérdeztek, hogy mit csinál az Atya a mennyben. Akkor azt feleltem: szüli az ő Fiát, s ez a cselekvés olyannyira gyönyörűségére van s olyannyira tetsző neki, hogy sohasem tesz mást, csak szüli egyre Fiát, s ők ketten sarjasztják virágba a Szentlelket. Ahol az Atya bennem megszüli Fiát, ott én is ugyanaz a Fiú vagyok, nem más, különbözőek vagyunk ugyan ember voltunkban, ott azonban ugyanaz a Fiú vagyok és nem más. "Ha gyermekei vagyunk, akkor igaz örökösei is" (Róm 8, 17). Aki igazán megismeri az igazságot, az jól tudja, hogy ez a szó: "Atya", színtiszta szülést és azt hordozza magában: "Fiúval-bírni". Ezért vagyunk ebben a tekintetben mi is Fiúk, s vagyunk ugyanaz a Fiú.

Most pedig figyeljetek még ezekre a szavakra: "felülről szállnak alá". Nemrégen mondtam nektek: aki fölülről akar kapni valamit, annak szükségszerűen alul kell lennie, igazi alázatban. S megtudjátok: bizony, aki nincs egészen alul, annak nem is lesz része semmiben, az nem is kap semmit, legyen az a valami mégoly csekély is. Ha valamilyen módon is magadat vagy valaki mást tartottál szem előtt, akkor nem vagy alul és nem fogadsz be semmit sem, ha viszont egészen alul vagy, akkor teljesen és tökéletesen fogsz befogadni. Istennek természete, hogy adjon, s léte azon van, hogy adjon nekünk, ha alul vagyunk. Ha viszont nem vagyunk alul és nem fogadunk be semmit, akkor erőszakot teszünk rajta, és megöljük őt. Ha pedig rajta nem tehetünk, akkor teszünk magunkon és azon, ami minket érint. Ha azt akarod, hogy mindent odaadj neki, mint olyat, ami az övé, ügyelj rá, hogy igazi alázatban alacsonyodj le Isten előtt, s Istent szívedben és tudásodban fölemeld. "Isten, a mi Urunk elküldte Fiát a világba" (Gal 4, 4). Azt mondtam valamikor ugyanitt: Isten az idők beteljesedésekor küldte el Fiát a lélekhez, mikor a lélek már túljutott minden időn. Ha a lélek időtől és tértől független, akkor az Atya elküldi Fiát a lélekbe. És ezt jelenti az ige: "Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a világosság Atyjától."

Segítsen bennünket a világosság Atyja, hogy készek legyünk a legjobb adomány befogadására. Ámen.
Tartalom
Következő