Tartalom
Következő

9. PRÉDIKÁCIÓ

AVE, GRATIA PLENA. LUCAE. (LK 1, 28)

 

A szavak, miket latinul mondottam, a szent evangéliumban állnak, és németül annyit tesznek: "Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Veled az Úr!" (Lk 1, 28) A szentlélek száll rád a legmagasabb trónról, az örökkévaló Atya fényéből (Lk 1, 35; Jak 1, 17; Bölcs 18, 15).

Három dolgot tudhatunk meg ezekből. Először is azt, hogy az angyali természet milyen parányi. Másodszor, hogy az angyal belátta, méltatlan arra, hogy Isten Anyját nevén nevezze. Harmadszor, hogy amit mondott, azt nemcsak hozzá, hanem egy egész sereghez mondta: valamennyi jó lélekhez, aki Istenre vágyik.

Azt mondom nektek: ha Mária Istent először nem szellemileg szülte volna meg, sohasem született volna meg tőle testileg. Így szólt egy nő a mi Urunkhoz: "Áldott a test, amely téged hordott." Urunk erre azt felelte: "Nemcsak az a test áldott, amelyik engem hordott; áldottak mindazok, akik Isten szavát meghallják és betartják" (Lk 11, 27/28). Becsesebb Istennek, ha szellemileg születik meg bármely szűztől avagy jó lélektől, mint az, hogy Mária megszülte öt testileg.

Ezen azt kell értenünk, hogy nekünk is azzá az osztatlan egy Fiúvá kell lennünk, akit az Atya szült örökkévalóan. Mikor az Atya a teremtményeket szülte, akkor szült engem is, s kiáradtam minden teremtménnyel együtt, és mégis megmaradtam belül az én Atyámnál. Éppen úgy, mint az a szó, amit most mondok: belőlem fakad, aztán elidőzöm képzeténél, majd kimondom nektek, s ti valamennyien be is fogadjátok, és tulajdonképpeni értelemben mégis bennem marad. Így maradtam meg az Atyában is. Az Atyában benne van valamennyi teremtmény ősképe. Ez a fa itt Istenben szellemi őskép. Ebben nem pusztán értelem rejlik, ez maga a tiszta értelem.

A legnagyobb áldás, amit Isten az embernek valaha is részül adott, az az, hogy emberré lett. Elmondanék itt egy történetet, amely éppen ide illik. Volt egyszer egy gazdag ember és egy gazdag asszony. Egyszer az asszonnyal baleset történt, és elveszítette fél szeme világát, igen bánkódott emiatt. Akkor a férj odament hozzá, és így szólt: "Asszony, miért bánkódsz annyira? Amiatt, hogy egyik szemedet elveszítetted, nem kell bánkódnod." Mire ő azt felelte: "Uram, nem az bánt, hogy a fél szememet elveszítettem, hanem sokkal inkább az, hogy úgy érzem, most már ennyivel kevésbé is fogsz szeretni engem." Mire a férj azt felelte: "Asszony, én szeretlek téged." Nem sokkal ezután maga is kiszúrta egyik szemét, odament az asszonyhoz, és így szólt: "Asszony, hogy elhidd, szeretlek, egyformává tettem magam veled, most már nekem is csak egy szemem van." Ekként az ember is: alig tudta elhinni, hogy Isten annyira szereti őt, míg végül Isten maga is "kiszúrta fél szemét", és emberi alakot öltött magára. Ez azt jelenti: "testté lett" (Jn 1, 14). A mi Asszonyunk azt mondta: "Hogyan lehetséges ez?" Mire az angyal válaszolt: "A Szentlélek fog leszállni hozzád a legfelső trónról, az örök fény Atyjától."

"In principio" (Jn 1, 1). "Gyermekünk született, fiú adatott meg nekünk" (Iz 9, 6), gyermek a természet kicsinysége szerint, fiú az örök istenség szerint. Azt mondják a mesterek: minden teremtmény arra törekszik, hogy szülhessen, hasonló akar lenni az Atyához. Egy másik mester azt mondja: Minden, ami hatni akar, végcélja kedvéért hat, azért, hogy pihenést és megnyugvást lelhessen végcéljában. Egy mester azt mondja: Valamennyi teremtmény eredendő tisztasága mértékében hat, s legeslegmagasabb tökéletessége szerint. A tűz mint tűz nem gyújt meg; annyira tiszta és annyira finom, hogy nem éget; sokkal inkább a tűz természete az, ami meggyújt és a száraz fába árasztja természetét és tisztaságát legmagasabb tökéletessége szerint. Ugyanígy tett Isten is. Megteremtette a lelket legmagasabb természete szerint, s beléöntötte valamennyi világosságát az eredendő tisztaságban, és mégis vegyületlen maradt.

Azt mondtam nemrég valahol: mikor Isten a teremtményeket teremtette, s nem szült volna előbb valamit, ami teremtetlen volt, ami magában hordta valamennyi teremtmény ősképét – a szikra ez, ahogy nemrég a Szent Makkabeus-kolostorban mondtam, ha még vissza tudtok emlékezni – , ez a szikrácska Istennel annyira rokon, hogy egyetlen Egy, különbség nélkül való, s magában hordja a teremtmények ősképét, a kép nélküli és a képen túli ősképeket.

Tegnap az iskolában jeles papok egy kérdésről vitáztak. "Én azon csodálkozom – mondtam én – , hogy az Írás annyira gazdag, s mégsem képes belőle senki a legkisebb szót sem megmagyarázni." S ha ti megkérdeztek engem, aki az egy Fiú vagyok, akit a mennyei Atya szült örökkévalóan, hogy vajon örökké Fiú voltam-e Istenben, azt felelem: igen is meg nem is, igen, mint az a Fiú, akit az Atya szült örökkévalóan, de nem voltam Fiú a meg-nem-születettségben.

"In principio." Ez azt akarja tudtunkra adni, hogy az az egy Fiú vagyunk, akit az Atya szült örökkévalóan az örök rejtettség rejtett mélyéből s mégis megmaradva az eredendő tisztaság eredendő kezdetében, amely minden tisztaságnak teljessége.

Itt nyugodtam s aludtam örökkévalóan az örökkévaló Atya rejtett ismeretében, megmaradva belül, kimondatlanul. Ebből a tisztaságból szült meg ő engem örökkévalóan mint egyszülött Fiát örök Atyaságának hasonmásába, hogy Atya legyek, és megszüljem azt, akitől én születtem. Mintha csak valaki egy nagy hegy előtt állna és kiáltana: "Itt vagy?", akkor a visszhang visszakiáltana: "Itt vagy?" Ha azt kiátaná: "Gyere elő!", a visszhang is azt kiáltaná: "Gyere elő!" Igen, aki ebben a fényben venne szemügyre egy darab fát, akkor az a fa angyallá válna, s értelemmel megáldottá, s nemcsak értelemmel megáldott lenne, hanem színtiszta értelem is az eredendő tisztaságban, amely minden tisztaság teljessége. Így tesz Isten is: beleszüli egyszülött Fiát a lélek legmagasába. Ugyanazzal az erővel, ahogy ő szüli belém egyszülött Fiát, szülöm vissza én is őt az Atyába. Nincs ez másképp, mint ahogy Isten az angyalt szülte, míg ő viszont megszületett a szűztől.

Az a gondolatom támadt egyszer – lehetett már egynéhány éve – , hogy vajon megkérdezik-e tőlem valamikor, miért, hogy minden fűszál annyira különbőzik a másiktól; s úgy is történt, hogy aztán megkérdezték tőlem: miért, hogy annyira különböznek egymástól. Erre én azt feleltem: még bámulatosabb az, hogy miért hasonlít minden fűszál annyira egymáshoz. Egy mester azt mondta: az, hogy a fűszálak annyira különböznek, Isten túláradó jóságából ered, amellyel túláradóan elönti valamennyi teremtményt, hogy annál jobban megnyilatkozzék hatalmassága. Akkor én azt mondtam: még ámulnivalóbb az, hogy minden fűszál annyira egyforma, és azt mondtam: amint az eredendő tisztaságban minden angyal egy angyal, egészen Egy, úgy Egy minden fűszál is az eredendő tisztaságban, s Egy ott minden dolog.

Ahogy ide igyekeztem, az a gondolatom támadt, vajon képes-e az ember az időben eljutni oda, hogy Istent kényszeríteni tudja. Ha itt fönn állnék és azt mondanám valakinek: "Gyere föl!", annak nehéz lenne. Ha viszont azt mondanám: "Ülj csak le ide!", az könnyű lenne. Így tesz Isten is. Ha megalázkodik az ember, Isten az ő jóságában nem tudja megállni, hogy le ne szálljon és bele ne áradjon az alázatos emberbe, s a legcsekélyebbnek mutatkozik meg a legteljesebben és adja oda magát a legegészebben. Amit Isten ad, az az ő léte, léte az ő jósága, jósága pedig az ő szeretete. Minden szenvedés és öröm a szeretetből ered. Útközben, ahogy ide tartottam, az jutott eszembe, jobb volna, ha nem kellene ide jönnöm, mert bizonyára könnyek fognak elönteni a szeretettől. Hogy benneteket öntöttek-e el bármikor is a szeretet könnyei, azt most ne firtassuk. Öröm és szenvedés a szeretetből erednek. Az ember Istentől ne féljen, mert ha fél tőle, kerüli is őt. Az ilyen félelem ártó félelem. A helyes félelem viszont az, ha az ember attól fél, hogy elveszíti Istent. Az embernek nem félnie kell őt, hanem szeretnie, mert Isten és mert teljes, legmagasabb tökéletességével szereti az embert. A mesterek azt mondják, minden dolog arra törekszik, hogy szüljön, s hasonlóvá akarnak lenni az Atyához, s azt mondják: a Föld kerüli az Eget, ha lefelé kerüli, úgy lefelé jut el az Éghez, ha fölfelé kerüli, úgy legaljához jut el az Égnek. Nem tud a Föld annyira lefelé menekülni, hogy az Ég ne ömlene belé, és ne kényszerítené bele erejét s ne tenné őt termékennyé, legyen az neki kedves vagy fájdalmas. Így van ez az olyan emberrel is, aki azt hiszi, hogy elmenekülhet Isten elől, s mégsem tud elmenekülni előle; minden szeglet az ő megnyilatkozása.

Azt hiszi, hogy menekül előle, s egyenesen az ölébe szalad. Isten megszüli benned egyszülött Fiát, akár kedves neked, akár fájdalmas, akár alszol, akár ébren vagy, teszi, ami a dolga. Arról beszéltem nemrég, mi a ludas abban, ha az ember ezt nem érzi, s azt mondtam: az a ludas benne, hogy nyelvére más szenny, azaz más teremtmény tapad; éppen így, mint az olyan ember esetében, akinek minden étel keserű, s nem ízlik neki egy sem. Mi a ludas abban, ha nem ízlik nekünk az étel? Az, hogy nincsen hozzá sónk. A só pedig az isteni szeretet. Ha isteni szeretettel bírnánk, akkor ízlene nekünk Isten és minden, amit Isten valaha is tett, s elfogadnánk Istentől mindent, s ugyanazt tennénk mi is, amit ő tesz. Ebben az egyformaságban mindannyian egyszülött Fiak vagyunk.

Mikor Isten a lelket teremtette, a maga legmagasabb tökéletessége szerint teremtette őt, hogy mátkája legyen egyszülött Fiának. Mikor a Fiú ezt felismerte, ki akart jutni örökkévaló Atyaságának titkos kincseskamrájából, ahol szunnyadt örökkévalóan, megmaradva és kimondatlanul. "In principio": az eredendő tisztaság első kezdetében, ott verte fel a Fiú örök dicsőségének sátrát s jött ki abból, ami a legmagasabb, mert föl akarta emelni kedvesét, akivel az Atya öröktől fogva eljegyezte, hogy visszavigye őt a legmagasabba, ahonnan jött. Egy másik helyen pedig az áll az Írásban: "Lásd, ím a király jött el hozzád" (Zak 9, 9). Ezért jött ki tehát s szökellt, mint egy őzgida, s szenvedte el kínját szerelemből, s nem ment ki úgy, hogy ne akart volna visszatérni mátkájával kamrájába. Ez a kamra a rejtett Atyaság csendes mélye. Ott, ahol a legmagasabból kilépett, ott akart bemenni újra mátkájával a tisztaság teljességébe s akarta kinyilatkoztatni neki rejtett istenségének rejtett titkát, amelyben nyugszik magával s minden teremtménnyel egyetemben.

"In principio" – németül ez annyit tesz, mint kezdete minden létnek, ahogyan az iskolában mondottam volt. Azt is mondtam még: vége is minden létnek, mert a kezdet kezdete a legvégső végcél miatt létezik... Igen, maga Isten sem ott pihen, ahol a kezdet kezdete van, ott pihen ő, ahol végcélja és megnyugvása van minden létnek; nem mintha ez a lét megsemmisülne, sokkal inkább ekkor teljesedik be végső céljában, legmagasabb tökéletessége mértékében. Mi a végcél? Az örök istenség rejtett mélye, ismeretlen, nem ismerték soha és nem fogja megismerni senki soha. Isten ismeretlenül marad meg ott önnönmagában; az örökkévaló Atya fénye ugyan örökkévalóan bevilágított oda, de a sötétség nem fogja fel a fényt (Jn 1, 5).

Hogy ehhez az igazsághoz eljussunk, abban segítsen bennünket az igazság, amelyről szólottam. Ámen.
Tartalom
Következő