Tartalom
Következő

2. PRÉDIKÁCIÓ


INTRAVIT JESUS IN QUODDAM CASTELLUM ET MULIER QUAEDAM,
MARTHA NOMINE, EXCEPIT ILLUM IN DOMUM SUAM. LUCAE IL (LK 10, 38)

 

Mondottam néhány szócskát, először latinul, az evangéliumban állanak, és németül így hangzanak: "A mi Urunk, Jézus Krisztus betért egy váraskába, s ott befogadta őt egy szűz, aki asszony volt."

Jól figyeljetek erre a szóra: szükségszerűen úgy kellett lennie annak, hogy az az ember, aki Jézust befogadta, szűz legyen. Hogy egy ember szűz, az annyit jelent: mentes minden idegen képtől, annyira, amennyire mentes volt tőlük akkor, amikor még nem létezett. Látjátok, azt kérdezhetné erre valaki, hogyan lehet egy olyan ember, aki megszületett és fölcseperedett értelmes életre, annyira ment minden képtől, mint amikor még nem létezett, mikor pedig sok mindent tud, és az mind kép, hogyan lehet akkor mentes tőlük? Figyeljetek hát a magyarázatára, szeretném azt most elébetek tárni: ha értelmem annyira átfogó volna, hogy benne lennének az összes képek, amit az emberek valaha is befogadtak, s még azok is, amelyek magában Istenben vannak, de úgy, hogy önösségemmel nem kötődnék hozzájuk, hogy sem cselekedeteimben, sem egyebekben nem ragadnék ki belőlük egyet sem a sajátomként – sem előbbel, sem utóbbal – , hanem sokkal inkább szabadon és kötetlenül állnék a jelen pillanatban, készen Istennek az ő legkedvesebb akaratára, azt teljesíteni szüntelenül, akkor igazán szűz lennék, nem akadályozna egyetlen kép sem – éppolyan bizonyosan, mint ahogy az voltam, amikor még nem voltam.

Azt mondom viszont: az, hogy az ember szűz, nem semmit sem cselekedeteiből, amit csak valaha is véghez vitt, hanem mindettől még leányként és szabadon létezik, a legfelsőbb igazságban nem akadályozza semmi sem, aminthogy szabad és kötetlen Jézus is a maga leányságában. Miként a mesterek mondják, hogy csak hasonló és hasonló alapjai az egyesülésnek, akként kell az embernek is lánynak lennie, szűznek, aki a lány-Jézust befogadja.

Most pedig ügyeljetek és figyeljetek jól ide! Ha az ember mindig szűz volna, akkor nem lenne gyümölcse. Ha gyümölcsöt akar hozni, akkor szükségszerűen asszonnyá kell lennie. Az a név, hogy "asszony", a legnemesebb, amit csak a 161-ekhez párosíthatunk, sokkal nemesebb, mint az, hogy "szűz". Az, hogy az ember Istent magába fogadja, jó, s ebben a befogadásában szűz. Azt azonban, hogy Isten gyümölcsöt hoz benne, még jobb, mert egyes-egyedül az adomány gyümőlcsözése hála az adományért, ilyenkor pedig a szellem újraszülő hálájában asszony, ahol újraszüli Jézust Isten atyai szívébe.

Sok jó adomány fogan meg a szüzességben, de nem születik újra Istenben asszonyi termékenységgel, hálaadó dicsérettel. Az ilyen adományok elenyésznek, és mind semmivé lesznek, úgyhogy az ember soha boldogabb, sem jobb nem lesz tőlük. Szüzessége ilyenkor nem használ neki semmit, mert túl szüzességén nem asszony, aki tele volna termékenységgel. Ebben van a baj. Ezért mondtam: "Jézus betért egy váraskába, s ott befogadta őt egy szűz, aki asszony volt." Így kell ennek lennie szükségképpen, amint azt elébetek tártam.

Házastársak évente alig hoznak egynél több gyümölcsöt. Én azonban ezúttal fajta önösségéről legyen is szó, amely lemetsz abból a szabadságodból, hogy ebben a mostani pillanatban készen állj Isten parancsára s hogy egyedül őt egy másikfajtájára gondolok a házastársaknak: mindazokra, akik önösségükkel kötődnek az imához, a böjthöz, a virrasztáshoz és mindenfajta külsődleges gyakorlathoz és önsanyargatáshoz. Bármilyen cselekedeted bármilyen kövesd a fényben, amellyel téged tettedben-egyébben vezérel, szabadon és minden pillanatban újra, mintha mással nem bírnál, másként nem akarnál, nem is tudnál – mindenfajta önösségedet és mindenfajta szándékos cselekedetedet, ami ebből a mindenkor új szabadságból lemetsz, nos mindezt én egy évnek nevezem, mert lelked eközben nem hoz gyümölcsöt anélkül, hogy művét, amelybe önösségeddel belefogtál, bevégezte volna, s nincs is bizalmad sem Istenhez, sem magadhoz, csak ha cselekedetedet, amelybe önösségeddel belefogtál, véghezvitted, másként nincs megnyugvásod. Ezért nem hozol gyümölcsöt, csak ha cselekedetedet elvégezted. Ezt tekintem én egy évnek, s a gyümölcs mégis csekélyke, mert cselekedetből született, önösségben, nem pedig szabadságban. Az ilyen embereket nevezem én "házasok"-nak, mert kötődnek önösségükhöz. Az ilyenek kevés gyümölcsöt hoznak, és az is csak csekélyke, ahogy mondottam.

Az olyan szűz, aki asszony, szabad, önösséghez nem kötődő, az Istenhez és önmagához mindenkoron egyformán közel van. Az ilyen sok gyümölcsöt hoz, s azok nagyok, nem kevesebbek és nem többek, mint maga Isten. Ez a szülés és az ilyen gyümölcs hozza létre ezt a szüzet, aki asszony, aki most már mindennap százszor vagy ezerszer vagy akár számtalanszor hoz gyümölcsöt, az ilyen szülni s gyümölcsöt hozni a legnemesebb alapból lesz képes, még jobban mondva: abból az alapból, amelyből az Atya is szüli örök igéjét, abból lesz ő termékeny együtt-szülő. Mert Jézus, az atyai szív fénye és visszfénye – miként Szent Pál mondja, hogy dics- és visszfénye az atyai szívnek erővel világít át az atyai szíven (vö. Zsid 1, 3) – , ez a Jézus egyesült vele s ő Jézussal, s a szűz fénylik és ragyog vele egyetlen Egyként s mint színtiszta fény az Atyai szívben.

Több ízben is mondottam már, hogy van a lélekben egy erő, amely nem érint szellemi. Ebben az erőben Isten olyan zöldellően és olyan virágzóan van jelen mind a sok örömben és mind a sok dicsőségben, ahogyan van önmagában is. Ez az öröm annyira szívbeli és annyira felfoghatatlanul nagy, hogy senki azt szegről-végre elmondani nem tudja. Mert az örökkévaló Atya ebben az erőben úgy szüli szüntelen újra örökkévaló Fiát, hogy ez az erő az Atya Fiát és magát az Atyát is ugyanazon Fiúként szüli meg egyszerre az Atya osztatlan erejében. Bírna bár egy ember egy egész királysággal vagy akár a földnek valamennyi javával, ha ezt egyedül Istennek kedvéért odaadná, s lenne belőle a legszegényebbek egyike, aki valahol is él a földön, s hozna rá aztán Isten még annyi szenvedést, amennyit valaha is emberre kirótt, s szenvedné el mindezeket egészen haláláig, s akkor Isten engedné őt csak egyetlenegyszer, csak egyetlen pillantásra is úgy látni, ahogyan ő ebben az erőben van: annak az embernek olyan nagy lenne az öröme, hogy ahhoz még mind ez a szenvedés és mind ez a szegénység is kevés lenne. Sőt ha Isten ezek után soha nem is juttatná őt a mennyországba, akkor is túl nagy jutalmat kapott volna ő mindazért, amit valaha is elszenvedett, mert Isten ebben az erőben úgy van, mint az örök egy pillanatban.

Ha a szellem mindenkor egy volna Istennel ebben az erőben, akkor az ember nem öregedne meg, mert az a pillanat, amelyben Isten az első embert teremtette, s az a pillanat, amelyben az utolsó ember kipusztulni fog, valamint az a pillanat, amelyben most itt beszélek, Istenben mind ugyanaz és nem más, mint egyetlen pillanat. És látjátok, ez az ember egy fényben lakik Istennel, ezért nincs benne sem szenvedés, sem egymásután, hanem csakis a mindig ugyanaz maradó örökkévalóság. Ez az ember valóban megszabadult minden csodálkozástól, s minden dolog lényege szerint lakozik benne. Ezért nem fogad be semmi újat sem a jövőbéli dolgokból, sem pedig valamiféle véletlentől, mert egyetlen pillanatban létezik, mindenkoron megújulva és szünet nélkül. Ilyen isteni magasság lakozik ebben az erőben.

Van még egy erő, testetlen az is, ő is a szellemből ered, a szellemben marad, és mindenestül szellemi. Ebben az erőben Isten izzóan és égően van jelen szüntelenül minden gazdagságával, minden édességével és boldogságával. Bizony, ebben az erőben olyan nagy öröm és olyan nagy, olyan megmérhetetlen boldogság lakozik, hogy senki azt szegről-végre elmondani vagy kinyilatkoztatni nem tudja. Azt mondom megint csak: ha volna egy olyan ember, aki értelmével az igazságnak megfelelően csak egy pillanatra is meglátná az ebben lakó örömet és boldogságot – annak minden, amit elszenvedhetne és amit Isten szenvedésül neki szánna, csekélység, sőt semmi sem volna – még tovább megyek: egyesegyedül öröm és élvezet volna.

Ha igazán tudni akarod, hogy szenvedésed a tiéd-e vagy Istené, azt ebből láthatod meg: ha a magad kedvéért szenvedsz, történjék az bármilyen módon is, akkor ez a te szenvedésed fájdalmas és nehezen elviselhető. Ha viszont egyedül Istenért és Istennek kedvéért szenvedsz, akkor ez a te szenvedésed nem is fáj és nem is esik nehezedre, mert a terhet Isten hordja. Úgy igaz az: ha volna egy olyan ember, aki egyesegyedül Isten kedvéért akarna szenvedni, arra ráomolhatna akár valamennyi szenvedés, amit az emberek valaha is kiálltak s amit az egész világ összesen hátán hord, az neki nem volna fájdalmas és nem is esne nehezére, mert a terhet Isten hordaná. Ha nekem valaki egy fél mázsát rakna a nyakamba, egy másik pedig meg is tartaná a nyakamban, én akkor éppolyan szívesen vennék fel százszor annyit is, mert nem volna nehéz és nem volna fájdalmas sem. Hogy rövidre fogjam: szenvedjen az ember bárhogyan is, ha azt egyedül Istenért és Isten kedvéért szenvedi, akkor Isten könnyűvé és édessé teszi számára azt. Ezért mondtam az elején is, amikor prédikációnkat kezdtük: "Jézus betért egy váraskába, s ott befogadta őt egy szűz, aki aszszony volt." Miért? Így kellett lennie ennek szükségszerűen, hogy szűz is volt ő és hozzá asszony is. Beszéltem tehát nektek arról, hogy Jézust befogadták, de nem mondtam még meg nektek, hogy mi az a "váraska", azért most erről akarok beszélni.

Valamikor azt mondtam, hogy van a lélekben egy erő, egyedül ez az erő szabad. Volt, hogy azt mondtam, ez a szellem pásztora, máskor azt mondtam, ez a szellem fénye, megint máskor pedig azt mondtam, ez egy szikrácska. Most viszont azt mondom: sem egyik, sem másik, és mégis Valami, ami magasztosabb ennél is, annál is, ahogy magasztosabb a földnél a menny. Ezért most egy nemesebb módon nevezem el, mint ahogy valaha is neveztem, noha ő ebből a nemességből és ebből a módból is csak gúnyt űz, és magasztosabb náluk is. Szabad minden névtől és mentes minden formától, teljesen mentes és szabad, ahogy mentes és szabad Isten önmagában. Annyira teljesen Egy és osztatlan, mint ahogy Egy és osztatlan Isten is, úgyhogy az ember semmilyen módon nem képes belelátni. Az az erő ugyanis, amelyről beszéltem, amelyben Isten jelen van zöldellően és virágzóan egész istenségében s a szellem Istenben – ugyanebben az erőben szüli az Atya egyszülött Fiát olyan valóságosan, mint önmagában, mert Isten ebben az erőben lakik valóságosan, s a Szellem az Atyával szüli ugyanazt az egyszülött Fiút és magát ugyanezen Fiúként, s ebben a fényben ő is ugyanez a Fiú és maga az igazság. Ha képesek volnátok az én szívemmel látni, akkor megértenétek, amit mondok, mert igaz az, s maga az igazság az, aki mondja.

Most pedig figyeljetek jól! Ez a "váraska" a lélekben, amelyről beszélek s amelyre gondolok, annyira egy és osztatlan, annyira magasztosabb minden mértéknél, hogy az a nemes erő, amelyről beszéltem, nem méltó arra, hogy akár csak egyetlenegyszer, egyetlen pillantásra is bepillanthasson ebbe a váraskába, s az a másik erő is, amelyről beszéltem, hogy benne Isten ég és izzik minden gazdagságával és boldogságával, az sem mer oda bepillantani soha, annyira egy és osztatlan ez a váraska és annyira magasztosabb minden mértéknél és erőnél ez az egységes Egy, hogy soha erő, sem mérték, de még maga Isten sem képes oda bepillantani. Az élő Istenre s mindenre ami igaz: maga Isten sem fog belesni oda még csak egy pillanatra sem, s nem is lesett be oda még soha, amennyiben személyeinek mértékében és tulajdonságában létezik. Ez könnyen belátható, mert az egységes Egy mérték és tulajdonság nélkül való. Ezért pedig: ha Isten oda valaha is be akar látni, akkor azért oda kell adnia összes isteni nevét és személyeinek tulajdonságait, kint kell hagynia bizony mindent, ha valaha is be akar oda pillantani. Sokkal inkább: amennyire Isten osztatlan Egy, minden mérték és tulajdonság nélkül való, annyiban nem Atya, nem is Fiú, nem is Szentlélek ebben az értelemben, s mégis Valami, ami nem is ez és nem is az.

Meglássátok: amennyire Isten egy és oszthatatlan, annyira jut be ebbe az Egybe, amit én a lélek váraskájának nevezek, s másképp nem jut be oda semmilyen módon sem, hanem csak így jut be oda, és csak így lehet benne. A lélek ebben a részében azonos Istennel, egyébként nem. Amit itt mondtam nektek, az igaz, ezért az igazságot teszem meg tanúnak, és lelkemet adom zálogul.

Segítsen bennünket az Isten, hogy ilyen "váraska" legyünk, ahová Jézus betér, befogadtatik és örökkön bennünk is marad akképp, ahogyan mondottam. Ámen.
Tartalom
Következő