Tartalom Következő 5. PRÉDIKÁCIÓ
IN DIEBUS SUIS PLACUIT DEO ET INVENTUS EST IUSTUS. ECCLI. (SIR 44, 16/17)
A szavak, amiket latinul mondtam, az episztolában állnak, olyan emberre lehet mondani őket, aki szent hitű, s lefordítva így hangzanak: "Igaznak találta őt belül, tetszett az Istennek az ő napjaiban." Igazságosságot talált belül az Úr. Inkább van testem a lelkemben, semmint lelkem volna testemben. Testem és lelkem inkább vannak Istenben, semmint önmagukban, az igazságosság viszont: minden dolgok oka az igazságban. Amint Szent Ágoston mondja: Isten közelebb van a lélekhez, mint a lélek önmagához. Az Isten és a lélek közötti közelség nem ismer különbséget, a legkevésbé sem. Ugyanaz a megismerés, amelyben Isten magát megismeri, a megismerése minden különvált szellemnek is, s nem másik. A lélek létét közvetlenül Istentől kapja, ezért van Isten közelebb a lélekhez, mint emez önmagához, ezért van jelen Isten a lélek mélyén egész istenségével.
Azt kérdezi mármost egy mester, hogy vajon az isteni fény éppolyan tisztán árad-e be a lélek erőibe, mint ahogy a lélek létében benne van, hiszen a lélek létét közvetlenül Istentől kapja, az erők pedig közvetlenül a lélek létéből áradnak. Az Isteni fény túl nemes ahhoz, hogy az erőkkel valamilyen közösségre léphetne, mert minden, ami érint vagy érintődik, attól Isten távol van s annak Isten idegen. Mivel pedig az erők érintődnek és érintenek, elveszítik szüzességüket. Az isteni fény nem világíthat beléjük, de gyakorlással és megtisztulással fogékonnyá válhatnak. Erről mondja egy másik mester, hogy az erők kapnak egy bizonyos fényt, amelyik hasonlít a belső fényre. Hasonlit ugyan a belső fényre, de nem a belső fény. Erről a fényről pedig benyomás marad bennük, aminek révén fogékonyak lesznek a belső fényre. Egy másik mester azt mondja, hogy minden olyan ereje a léleknek, amely a testben hat, a testtel együtt meg is hal, kivéve a megismerést és az akaratot, egyedül ők ketten maradnak meg a lélekben. Azok az erők, amelyek a testben hatnak, meghalni ugyan meghalnak, de azért gyökerükben fennállnak továbbra is.
Szent Fülöp mondja: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk" (Jn 14, 8). Az Atyához pedig senki sem juthat el máshogyan, csakis a Fiún át (Jn 14, 6). Aki látja az Atyát, az látja a Fiút is (Jn 14, 9), s a Szentlélek kettejük szeretete. A lélek magában annyira osztatlan, hogy egyszerre mindig csak egy képet képes meglátni. Ha a kő képét látja, akkor nem látja az angyal képét, s ha az angyal képét látja, akkor másikat ugyanabban az időben nem lát, azt a képet azonban, amelyiket éppen látja, szeretnie is kell jelenlevőségében. Ha ezer angyalt látna meg, az ugyanannyi volna, mint két angyal, s mégsem láthatna többet, csupán egyetlenegy angyalt. Így kell az embernek is Eggyé fognia össze magát bensejében. Szent Pál mondja: "Ha megszabadítottak benneteket bűneitek alól, akkor szolgáivá lettetek Istennek" (Róm 6, 22). Az egyszülött Fiú megszabadított bennünket bűneinktől. A mi Urunk azonban sokkal találóbban mondja, mint Szent Pál: "Nem nevezlek benneteket szolgának, hanem sokkal inkább nevezlek benneteket barátaimnak" "A szolga nem ismeri az ura akaratát", a barát azonban tud mindarról, amiről barátja is tud. "Atyámtól amit hallottam, azt mind tudtul adtam nektek" (Jn 15, 15), és amit az én Atyám tud, azt mind tudom én is, és amit én tudok, azt mind tudjátok ti is, mert az én szellemem és az Atyámé egy. Az olyan ember pedig, aki tudja mindazt, amit Isten tud, az Isten-tudó ember. Ez az ember saját voltában, saját igazságában és saját jelenlétében fogja fel Istent, az ilyen embernek ugyancsak jól áll az ügye. Az olyan ember viszont, aki a belső dolgokból mihez sincs hozzászokva, az nem tudja, mi is Isten. Mint az olyan ember, akinek a bora ott áll a pincéjében, de nem ivott és nem kóstolt belőle semennyit sem, és nem tudja, jó-e. Így fest a dolog azokkal az emberekkel is, akik tudatlanságban élnek, nem tudják, hogy Isten mi, és mégis azt hiszik és képzelik, hogy élnek. Az ilyen tudás nem Istentől ered. Színtiszta, világos tudással kell rendelkeznie az embernek az isteni igazságról. Az olyan ember számára, akit cselekedeteiben igaz szándék vezet, szándékának kezdete Isten, szándékának véghezvitele is Isten s a színtiszta isteni természet, s torkollni is az isteni természetbe, magába Istenbe torkollik.
Azt mondja mármost egy mester, hogy nincs oly ember, ki annyira balga volna, hogy ne vágyna bölcsességre. De miért nem leszünk bölcsek? Sok mindenen múlik ez. A legfontosabb, hogy az embernek túl kell jutnia minden dolgon és minden dolog okán is, s ez aztán kezdi kedvét szegni az embernek. Emiatt pedig megmarad korlátozottságában. Attól, hogy gazdag ember vagyok, nem vagyok mindjárt bölcs is, de ha a bölcsesség lényege és természete belém pecsételődött, s én magam vagyok a bölcsesség, akkor már bölcs ember vagyok.
Azt mondtam valamikor egy kolostorban: a lélek tulajdonképpeni képe az, amelyikbe nem kerül be és ahonnan nem is jut ki más kép, csak ami Isten maga. Két szeme van a léleknek, egy belső és egy külső. A lélek belső szeme az, amelyik a létbe lát, s amelyik létét egészen közvetlenül Istentől kapja: ez az ő tulajdon műve. Külső szeme a léleknek az, amelyik a teremtmények felé fordul s kép és erő módjára észleli őket. Az olyan ember azonban, aki magába megtér, úgyhogy megismeri Istent tulajdon ízében és tulajdon mélyében az ilyen ember megszabadul minden teremtett dologtól, s bezáródik magába, az igazság igazi lakatja alá. Miként egykoron mondottam, hogy a mi Urunk Húsvét napján zárt ajtók mögött jött el tanítványaihoz; így van ez az olyan emberrel is, aki megszabadult minden idegentől és minden teremtettől: az ilyen emberbe Isten nem eljön, hanem benne is van már lényege szerint.
"Tetszett Istennek az ő napjaiban." Ha azt mondjuk, "napjaiban", nemcsak egy napról van szó: a lélek napjáról is és Isten napjáról is. Azok a napok, amelyek hat vagy hét napja múltak el és azok, amelyek hatezer évvel ezelőtt voltak, éppolyan közel vannak a mai naphoz, mint a tegnapi nap. Miért? Mert itt az idő egyetlen jelen pillanatba foglalódik bele. Azáltal, hogy az ég pályán halad, első körbeérése adja az ég napját. Ebben zajlik le egyetlen pillanat alatt a lélek napja, s ennek természetes fényében, amelyben minden dolog benne van, benne van egy egész nap: itt nappal és éjjel egyek. Isten napja ezzel szemben ott van, ahol a lélek az öröklét napjában létezik egyetlen lényegi pillanatban, s itt szüli az Atya egyszülött Fiát egyetlen jelenbeli pillanatban, s születik újra a lélek Istenben. Ahányszor csak végbemegy ez a születés, annyiszor szüli meg a lélek az egyszülött Fiút. Ezért van sokkal több olyan fiú, akit szűz szült, mint akit asszony szült, mert azok az idő fölött, az örökkévalóságban szülnek. Mégis, akármennyi legyen is azokból a fiúkból, akiket a lélek az örökkévalóságban szült, még sincs belőlük több, mint egy, éppen mert ez az idő fölött, az örökkévalóság napjában megy végbe.
Igen jól áll mármost annak az embernek az ügye, aki erények közt él, hiszen nyolc napja mondtam, hogy az erények Isten szívében laknak. Aki erényesen élés erényesen cselekszik, annak igencsak jól áll az ügye. Aki semmiben a magáét nem nézi, sem Istenben, sem a teremtményekben, az Istenben lakik, Isten pedig őbenne. Az ilyen embernek igen nagy gyönyör elhagyni és semmibe venni a dolgokat, s igen nagy gyönyör számára tökéletességük teljére vinni a dolgokat. Azt mondja Szent János: "Deus caritas est" "Isten a szeretet", s a szeretet Isten, és aki a szeretetben lakik, az Istenben lakik, Isten pedig őbenne (Jn 4, 16). Aki Istenben lakik, az jó szállást választott, az Isten örököse, s akiben Isten lakik, az igen méltó társakkal osztja meg házát. Egy mester pedig azt mondja, a lélek Istentől kap egy adományt ez a belső dolgok felé tereli a lelket. Azt mondja egy mester, hogy a Szentlélek közvetlenül érintkezik a lélekkel, mert abban a szeretetben, amelyben Isten magát szereti, abban a szeretetben szeret engem is, a lélek pedig ugyanabban a szeretetben szereti Istent, amelyben szereti magát; ha azonban ez a szeretet, amelyben Isten a lelket szereti, nem volna, úgy nem volna Szentlélek sem. A Szentlélek heve és kivirágzása az, amivel Istent a lélek szereti.
Azt írja mármost az egyik evangélista: "Ő az én kedves Fiam, akiben gyönyörködöm" (Mk 1, 11). A második evangélista viszont azt írja: "Ez az én kedves Fiam, akiben minden dolog gyönyörű szememnek" (Lk 3, 22). A harmadik evangélista pedig azt írja: "Ez az én kedves Fiam, akiben tetszem magamnak" (Mt 3, I7). Minden, ami Istennek tetszik, egyszülött Fiában tetszik neki; mindent, amit Isten szeret, egyszülött Fiában szereti. Az embernek pedig úgy kell élnie, hogy az egyszülött Fiúval egy legyen, s ő legyen az egyszülött Fiú. Az egyszülött Fiú és a lélek között nincsen különbség. A szolga és az úr között sohasem lesz ugyanolyan szeretet. Mindaddig, amíg szolga vagyok, igen távol vagyok és igen különbözöm tőle. Ha szememmel akarnám látni Istent, azzal a szememmel, amelyikkel a színeket is látom, ugyancsak helytelenül járnék el, mert ez a látás időbeli, ami pedig időben való, az Istentől mind távoli és idegen. Az idő, még ha a legkisebb részét, a pillanatot veszszük is, mégiscsak idő s önmagában megálló valami. Mindaddig, amíg az ember idővel és térrel bír, meg számmal és sokasággal és tömeggel, helytelen úton van, s Isten távoli és idegen számára. Ezért mondja a mi Urunk: "Aki az én tanítványom akar lenni, annak meg kell tagadnia magát" (Lk 9, 23), senki sem hallhatja meg sem tanításomat, sem szavamat, csak ha magát megtagadta. Minden teremtmény önmagában semmi. Ezért mondtam: hagyjátok a semmit, és ragadjatok meg egy teljes létet, amelyben helyén van az akarat. Aki egész akaratát megtagadta, az megérzi tanításom ízét és meghallja szavamat. Egy mester pedig azt mondja, hogy minden teremtmény közvetlenül Istentől kapja létét; ezért van az a teremtményekkel, hogy igaz természetük szerint jobban szeretik Istent, mint magukat. Ha a szellem teljes elkülönültségét felismerné, akkor nem tudna elhajlani egy dolog felé sem, hanem kénytelen volna megmaradni teljes elkülönültségében. Ezért mondja az Írás: "Tetszett neki az ő napjaiban."
A lélek napja és Isten napja különböznek egymástól. Ahol a lélek természetes napjában időzik, ott minden dolgot időn és téren túl ismer meg, semmi sincs számára távol vagy közel. Ezért mondtam, hogy ebben a napban minden dolog egyformán nemes. Egyszer azt mondtam, hogy Isten a világot ma teremti, s ezen a napon belül minden dolog egyformán nemes. Ha azt mondanánk, hogy Isten a világot tegnap teremtette vagy hogy holnap teremti, igen balgán viselkednénk. Isten a világot és mindent egyetlen jelenbeli pillanatban teremti, s az az idő, amelyik ezer évvel ezelőtt volt, Isten számára éppoly jelenvaló és közeli, mint az az idő, amelyik most van. A lélekbe, amelyik ott áll az egyetlen jelenbeli pillanatban, szüli bele az Atya egyszülött Fiát, s ugyanebben a szülésben születik újra a lélek Istenben. Egy születés ez: ahányszor csak a lélek megszületik Istenben, annyiszor szüli bele az Atya egyszülött Fiát.
Beszéltem a lélek egyik erejéről: ez első kitörésében Istent nem mint jót és nem mint igazságot ragadja meg, elhatol egészen a mélyre, tovább kutat, s megragadja Istent egységében és egyedüllétében, megragadja pusztaságában és alapjában. Ezért nem elégszik meg semmivel, kutatja tovább, hogy mi az, ami Isten istenségében és természetének tulajdon mivoltában. Azt mondják mármost, hogy nincs nagyobb egyesülés, mint az, hogy a három személy egy Isten. Ezt követően így mondják nincs nagyobb egyesülés, mint az Isten és a lélek közötti. Ha az Istenség csókot ad a léleknek, a lélek teljes tökéletességben és boldogságban érzi magát, ilyenkor átöleli őt az egység. Az első érintésben, amelyben Isten a lelket mint teremtettet és mint nem teremthetőt megérintette és megérinti, a lélek Isten érintése révén éppolyan nemessé lesz, mint maga Isten: Isten maga után érinti meg őt. Egykor latin nyelven prédikáltam, mégpedig a Szentháromság napján, s azt mondtam: a különbözőség az egységből ered, mármint a Szentháromság különbözősége. Az egység a különbözőség s a különbözőség az egység. Minél nagyobb a különbözőség, annál nagyobb az egység, mert ez a különbség nélküli különbözőség. Lenne bár ezer személy, az sem lenne más, csak egység. Ha Isten a teremtményre néz, létet ad neki, ha a teremtmény Istenre néz, létét fogadja tőle. A lélek értelmes, megismerni képes léttel bír, ezért ahol Isten van, ott van a lélek is, és ahol a lélek van, ott van Isten.
Azt mondja mármost az Írás: "belül találtatott". Belül az van, ami a lélek mélyén lakik, a lélek legbensejében, az értelemben, nem lép ki és nem is tekint ki semmilyen dologra. Itt a lélek minden ereje egyformán nemes, itt "belül igaznak találtatott". Igazságos az, ami szeretetben és szenvedésben, keserűségben és édességben egyforma, és aminek egyetlen dolog sem állja útját abban, hogy magát az igazságosságban egynek találja. Az igaz ember Istennel egy. A hasonlóság az, amit szeretünk, a szeretet mindig a hasonlót szereti, ezért szereti Isten az igaz embert mint magához hasonlót.
Hogy magunkat az értelem napján és idején és a bölcsesség napján, az igazságosság napján és az üdvösség napján belül találjuk, abban segítsen minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.
Tartalom Következő