Nők, fájdalmak, kudarcok elvonulnak egyszer, |
| galambok fehér csíkja villan: |
hajnalként rám nyíló szemeddel |
| boldogságom hadd bizonyítsam, |
s eltűnik majd az is, a galambok fehér szárnya, |
| mint ifjúságom, a vakmerő-szép titok, |
s majd eltűnik az is, a rejtelem, |
tövig égett csillagokra nagy pelyhekben |
| hull a hó, melegíti a nyulak gerincét, |
| tücsköt oktat nyárra a tél; |
arcoddal, szíveddel hadd bizonyítsam, |
| hogy boldogságom életemmel felér – |
Káprázó ózon magasában galambok fehér csíkja villan. |
|