Levél perren, dália súlyos üstöke bólint, |
| kiürült nyár, macskaszem szikrázik; |
nem kopott még indulatom, ifjúságom öntudatlanul virágzik, |
évszakokat hagy jóvá, álomhoz adja magát, gyönyörűt bizonyít, |
| hogy nem pusztítható a hit; |
tél ellen vonulok homlokig virágban, |
| kiürült nyár csattog vállamon, a szárnyam, |
fázós csillagokkal hihetetlen magányban összezártan, |
| pirosló ajtóját nyitja rám elveszett szülőházam, |
| hogy gyere bolyongó, sírnivaló árva, |
áss kertet, pörgesd a kutat, tapadjon rád az ing, |
| nyújtózva gondolj a vacsorára, |
felejtsd el az albérleteket, felejtsd el keserű szerelmeid – |
| Fának dőlök, csak egy pillanatra, ríkató |
délután hátrál, macskaszem szűkül, mereven figyel, |
s mint ázott farsang, síppal, dobbal, rejtelmeivel |
|