ÖTÖDIK KÖNYV
Mivel nyilvánvaló, hogy legkívánatosabb dolog a boldogság, ami nem istennő, hanem az Istennek az adománya, éppen ezért az embereknek csak azt az Istent kell imádniok, aki boldoggá tudja tenni őket. E szerint, ha a boldogság istennő volna, akkor méltán mondhatnák, hogy egyedül csak őt kell tisztelni. Vizsgáljuk meg következetesen, hogy miért akarta a római birodalom naggyá lételét és hosszú életét az Isten, aki megadhatja azokat a javakat, amelyekkel a rómaiak és így a boldogtalanok is rendelkezhetnek. Ezt azonban nem a rómaiak által tisztelt hamis istenek serege vitte véghez. Bár erről már sokat beszéltem, azonban ahol szükségesnek látom, ismét beszélek majd.
A római birodalom és a többi országok helyzete nem a véletlentől és nem a csillagok állásától függ.
Tehát a római birodalom nagyságának az oka nem
a felfogásuk és véleményük szerinti véletlenben, vagy fátumban
rejlik. Véletlennek nevezik mindazt, ami vagy minden ok nélkül, vagy
pedig nem valami ésszerű törvény alapján következik be. Fátumnak
pedig azt nevezik, ami az Isten és az emberek akaratán kívül egy
bizonyos törvény elkerülhetetlensége folytán áll elő. A földi
országokat teljesen az Isten gondviselése irányítja. Ha valaki
ezeket azért tulajdonítja a fátumnak, mivel magát az Isten akaratát,
vagy hatalmát fátum elnevezéssel illeti, akkor maradjon meg e
felfogás mellett, de az elnevezést helyesbítse. Ugyanis miért ne
mondaná meg már az első alkalommal azt, amit később úgyis megmond
akkor, midőn valaki megkérdezi, hogy mit ért fátum szó alatt?
Amikor ugyanis a fátumról hallanak, akkor az általános szóhasználat szerint nem mást értenek alatta, hanem csak a csillagok állásának a befolyását, vagyis azt, hogy milyen volt a csillagok helyzete akkor, midőn valaki megfogamzott, vagy megszületett. A fátumot némelyek függetlennek tartják az Isten akaratától, mások azonban azt állítják, hogy a fátum is Istentől függ. De azokra — akik úgy gondolják, hogy Isten akaratától függetlenül a csillagok határozzák meg cselekedetünket, javainkat, bajainkat — nemcsak az igaz vallás híveinek nem kell hallgatniok, hanem azoknak sem, akik akármilyen, sőt hamis isteneket akarnak tisztelni. Mert ennek a felfogásnak az a következménye, hogy egyáltalán egy istent sem kell tisztelni, vagy segítségül hívni.
A fejtegetésem azonban nem ezek ellen irányul, hanem azok ellen, akik vélt isteneik védelmére a keresztyén vallással szembefordulnak. Nagy bűnt követnek el az ég ellen azok, akik Isten akaratától függetlennek tartják a csillagoknak azt az állását, amelyik eldönti, hogy valaki milyen legyen, mi szolgál a javára és mi a kárára. Vétkeznek azok is, akik azt gondolják, miszerint Isten mérhetetlen hatalmából e csillagok azért kapták ezt a hatalmat, hogy saját akaratuk szerint döntsenek az említettek felől. Azt gondolják, hogy az ég legfényesebb tanácsában és legragyogóbb gyűléstermében határozzák el azokat az elkövetendő vétkeket, amelyeket ha valamelyik földi ország határozott volna el, akkor az emberiség elhatározása folytán meg kellett volna azt dönteni.
Továbbá az ég kényszerítéséből létrejött emberi cselekedeteket hogyan ítéli meg az Isten, aki ura úgy a csillagoknak, mint az embereknek? Vagy ha azt mondják, hogy a csillagok a legfőbb Istentől nem saját akaratuk véghezvitelére kaptak hatalmat, hanem csak arra, hogy ilyen kényszerítések által az Isten parancsolatát teljesítsék, akkor ebben az esetben Istenről olyant kell gondolnunk, aminek az elképzelése még a csillagok akaratával kapcsolatban is nagyon méltatlannak látszik.
Ha azt mondják, hogy a csillagok inkább csak jelzik, mintsem véghezviszik az eseményeket, akkor a csillagok elhelyezkedése csak elárulja a jövendöt, de nem formálja azt. Megjegyzendő azonban, hogy ez nem is közepes képességű tudósoknak volt a felfogása. Azonban a csillagászok nem így szoktak beszélni. Például nem ezt mondják: „Mars ebben a helyzetben gyilkosságot jelez", hanem ezt mondják: „gyilkossá tesz." Mindazonáltal megengedjük, hogy nem jól beszélnek és a filozófusoktól meg kell tanulniok azokra a kifejezésekre vonatkozó beszédszabályokat, amiket a csillagok állásából kiolvasni vélnek.
De miért nem tudták soha megmondani, hogy az ikrek életében, cselekedeteiben, sikereiben, foglalkozásukban, ügyességükben és a földi élettel kapcsolatos többi dolgaikban, valamint a halálukban miért tapasztalunk többnyire olyan nagy eltérést, hogy ami azt illeti, jobban hasonlít hozzájok sok idegen, mint amennyire hasonlítanak egymáshoz azok az ikrek, akiket születésük alkalmával csak nagyon kis időköz választ el és ugyanazon nemzés által egyszerre fogantak meg.
Az ikrek hasonló és különböző egészségi állapotáról.
Cicero beszéli el, hogy
Hippocrates,337
a nagyon híres orvos feljegyezte, hogy bizonyos testvéreket ikreknek
tekintett, mivel egyszerre kezdtek betegeskedni és betegségük
ugyanabban az időben súlyosbodott s könnyebbedett. A
csillagjóslással sokat foglalkozó sztoikus Posidonius338
ezeket az eseteket azzal szokta megmagyarázni,
hogy fogamzásuk és születésük alkalmával ugyanaz volt a csillagok
állása. Ez esetben sokkal elfogadhatóbb és hihetőbb az orvosi
magyarázat. Ugyanis amilyen volt a szülők testi állapota a
nemzéskor, olyan befolyással lehetett a megfogamzott életek
elindulására. A teljes kifejlődés után az anya testéből egyforma
egészségi állapottal jöttek a világra. Továbbá ugyanabban a házban,
ugyanazzal az élelemmel táplálkoztak. Az orvosi tudomány pedig azt
tanítja, hogy a levegő, a hely fekvése, a víz, a test jó, vagy rossz
állapotára nagyon nagy befolyással van. Miután ugyanazt a munkát
(testgyakorlatot) végezték, ezért hasonlóvá vált a testük. Úgyhogy
ugyanazok az okok idézték elő az egy időben való megbetegedést és
annak hasonló lefolyását.
Nem tudom, kinek az esztelensége volt az, hogy a fogamzás és születés alkalmával levő ég és csillag elhelyezkedés által magyarázza meg az egy időben való megbetegedést? Hiszen az ország ugyanazon vidékén, ugyanabban az időben, ugyanazon ég alatt olyan sok különböző nemű, legellentétesebb formájú és szerencséjű ember fogamzik és születik. Ismerek olyan ikreket, akik nemcsak cselekedetükben és útjukban különböznek egymástól, hanem abban is, hogy különböző betegségben szenvednek. Elgondolásom szerint ezt nagyon könnyen azzal magyarázná Hippocrates, hogy a különböző táplálkozás és foglalkozás — amelyek nem a test természetéből, hanem a lélek akaratából származnak — okozhatta a különböző betegséget.
Csoda volna, ha Posidonius, vagy bárki más, aki a csillagokhoz bizonyos végzetszerűséget kapcsol, állítását e dolgokban járatlan emberek megtévesztése nélkül igazolni tudná. Ugyanis az ikrek születése között eltelt rövid időköz — az időpont bejegyzésére szolgáló égbolt kis részecskéje miatt, amit horoszkópnak neveznek — vagy nem elég arra, hogy az ikrek akaratában, cselekedeteiben, erkölcsében és egyéb szerencséjökben megnyilvánuló különbségeket megmagyarázza; vagy pedig több, mint amennyi szükséges az ikrek ugyanazon alacsony vagy nemes származásához.
A származás nagy különbségét csak azzal az időponttal magyarázzák, amelyikben valaki születik. Ezért, ha az egyik a másik után olyan gyorsan megszületik, hogy a horoszkóp ugyanabban a helyzetben marad, akkor a gyermekek mindenben hasonlók kell legyenek egymáshoz. Ezt azonban még egy ikerben sem tudták felfedezni. Ha pedig a horoszkópot megváltoztatja a következő gyermek késése, akkor különböző szülőkről kell szó legyen, ami azonban ikrek esetében nem állhat fenn.
337 Hippocrates volt az orvostudomány megalapítója. Kr. e. 460-ban született Cos szigetén. Corpus Hippocraticum 72 orvostani művet foglal magába. Meghalt Kr. e. 377-ben.
338 Posidonius Kr. e. 135-ben született. Földrajzi, matematikai, csillagászati, filozófiai munkákat írt.
Arról az érvről, amit Nigidius, a csillagász az ikrek kérdésében a fazekas korongjával kapcsolatban hozott elő.
Hasztalan hivatkoznak tehát arra a hírhedt hazugságra a fazekas korongjával kapcsolatban, amit állítólag e kérdés által zavarbahozott Nigidius válaszolt, ami miatt Figulusnak nevezték el.339 Ugyanis Nigidius miközben a fazekas korongját teljes erővel megforgatta, forgás közben a korongot kétszer, látszólag ugyanazon a helyen nagyon gyorsan betintázta. Amikor már a korong nem forgott, akkor egymástól nagy távolságra megtalálták a tintajelzéseket a korong szélén. Nigidius szerint, „ha az egyik gyermek a másik után olyan gyorsan megszületik, mint amilyen gyorsan kétszer érintette a korongot, úgy az ég nagyon gyors mozgása következtében az égbolton igen nagy távolság áll elő. Ezért van az, hogy az ikrek erkölcs és szerencse tekintetében annyira különböznek egymástól."
Ez az elgondolás azonban törékenyebb a korong forgása által formált edénynél. Mert ha olyan nagy távolság van a csillagok között, miszerint a csillagok állásából nem lehet megérteni, hogy az ikrek közül az egyik miért kapott örökséget és a másik miért nem, hát akkor hogyan mernek a többiekről, akik nem is ikrek, csillagjaik megvizsgálása után olyanokat megjövendölni, amik a teljesen megfejthetetlen titkok közé tartoznak és miként hozzák összefüggésbe jövendölésüket a születés pillanatával? Ha pedig csak azért mondanak ilyeneket mások születésekor, mivel ezeknél nagyobb időköz van a megfigyelésre, — hát akkor az ikrek megszületése közti parányi pillanatrészek a legjelentéktelenebb dolgokra vonatkoznak csak, amik felől a csillagászok sem szoktak érdeklődni. (Ugyanis ki érdeklődik a felől, hogy valaki majd mikor ül, mikor sétál, mikor vagy mit reggelizik?) Vajon ezekről van-e szó, amikor az ikrek erkölcsével, tetteivel, szerencséjükkel kapcsolatban olyan sok különbségre mutatunk reá?
339 P. Nigidius Figulus Kr. e. 98 körül született. Asztrológiával, jövendöléssel is foglalkozott. Ilyen jellegű munkája volt a De extis és a De auguriis. Csillagászati munkájának címe: De sphaera. Kr. e. 45-ben halt meg.
Ézsaúról és Jákóbról, az erkölcsben és cselekedetben egymástól különböző ikrekről.
Az atyák följegyzése szerint a két ikertestvér
(hogy csak a nevezetesebbről szóljak) olyan gyorsan született az
egyik a másik után, hogy az utóbbi az előbbi sarkát
fogta.340
Életük, erkölcsük tekintetében nagyon különböztek egymástól.
Cselekedetükben olyan nagy volt az ellentét és a szüleik irántuk
való szeretete tekintetében annyira különböztek egymástól, hogy
egymásnak ellenségeivé is váltak e különbség következtében. Vajon
arról van itt szó, hogy amikor az egyik járkált, a másik ült és
amikor az egyik aludt, a másik virrasztott, vagy az egyik beszélt és
a másik hallgatott? Ezek azonban olyan csekélységeknek számítanak,
amit nem tudnak észrevenni azok, akik följegyzik a születés
alkalmából való csillagállást, hogy ezekkel kapcsolatban a
csillagászokat megkérdezzék. Az egyik mint béres szolgált, a másik
nem szolgált.341
Az egyiket szerette az anyja, a másikat nem szerette.342
Az egyik az előttük nagy fontosságú elsőszülöttségi jogot
elveszítette, a másik megnyerte.343
Feleségeikkel, gyermekeikkel, vagyonukkal kapcsolatban milyen nagy
volt a különbség!
Ha tehát ezek mind az ikrek születése közti parányi időkülönbséggel vannak kapcsolatban és nem a csillagállás okozza, hát akkor miért jósolnak meg ilyen dolgokat mások esetében a csillagállás megvizsgálása után? Ha pedig azért jósolják, mert ezek nem villámgyors pillanattal, hanem bizonyos időközzel vannak kapcsolatban, hát akkor mi mást végez a fazekas korongja, minthogy az agyagszívű embereket körbeforgatja, nehogy a csillagászok hiábavaló beszédét megcáfolják.
340 I. Mózes 25:26.
341 I. Mózes 29.
342 I. Mózes 25:28.
343 I. Mózes 27.
Miként lehet bebizonyítani, hogy a csillagászok alaptalan tudománnyal foglalkoznak?
Vajon azok, akiket orvosi vizsgálat után
Hippocrates ikreknek tartott, mivel mindkettőjük betegsége egyidőben
vált súlyossá és könnyebbé, nem eléggé cáfolják meg azokat, akik a
csillagoknak akarják tulajdonítani azt, ami hasonló testi
szervezetből ered? Ugyanis miért betegedtek meg egyformán ugyanabban
az időben és miért nem az egyik előbb, a másik később, születésük
sorrendjének megfelelőleg, minthogy egyszerre mind a kettő nem is
születhetett meg? Vagy ha a különböző időben való megbetegedésre
semmi befolyással nem volt a születésük közt eltelt idő, hát akkor
miért igyekszenek a születésük között eltelt idővel magyarázni a
többi dolgaikban előforduló különbséget? Miért utazhattak különböző
időben? Miért nősülhettek egymástól eltérő időpontban? Miért
nemzhettek különböző időben gyermekeket és tehettek sok más dolgot?
Azért, mert különböző időben születtek? Hát akkor miért nem
különböző időben betegedtek meg ugyanazon ok miatt?
Mert ha a születés órájának az eltérése megváltoztatja a horoszkópot és a többi dolgokban is eltérést idéz elő, hát akkor miért marad meg a fogantatásuk alkalmával nyert egyidejűség a betegségben is? Vagy szerintük az egészségi állapot a fogantatástól, a többi dolog pedig a születéstől függ? Hát akkor semmit sem kellene a csillagok állásának a megvizsgálása után a megszületettek egészségéről jósolniok, mivel a fogamzás óráját nem áll módjukban kikutatniok. Ha pedig a fogamzási horoszkóp csillagállásának a megvizsgálása nélkül azért jósolnak betegségeket, mivel a születés időpontja betegséget jelez, hát akkor hogyan tudják megmondani az ikrek születésének az órájában, hogy mikor lesz az egyik beteg, amikor föltétlenül hasonló módon kell majd megbetegednie a másiknak is, aki nem is abban az időpontban született?
Azt kérdezem továbbá, ha az ikrek születési idejében olyan nagy a különbség, hogy ennek következtében a különböző horoszkóp miatt különböző születési csillagokat kell megjelölni és ezáltal az összes csillagászati pontok megváltoznak — amelyeknek olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak, hogy ezek döntik el az emberi sorsot — hát akkor hogyan történhetett meg ez, amikor a fogamzás egy időben történt? Vagy ha az egy időpontban megfogamzott két gyermeknek a megszületésekor a sorsa különböző lehet, hát akkor miért ne különbözhetnék az egy időben született két ember sorsa életében és halálában? Mert ha az azonos pillanat, amelyben mind a kettő fogantatott, nem gátolta meg őket abban, hogy az egyik előbb, a másik később szülessék meg, hát akkor az egy pillanatban való születés miért szolgálna akadályul abban, hogy az egyik előbb, a másik utóbb haljon meg? Ha az egy pillanatban való fogamzás nem zárja ki, hogy különböző baj érje a gyermekeket az anya méhében, miért ne érhetné a földi életben különböző baj az egy időben született két embert a csillagjóslási mesterség, vagy inkább tévelygés minden hazugságának a megcáfolására?
Miért van az, hogy az egy időben, egy pillanatban, teljesen azonos csillagállás alatt fogamzott gyermekeknek egymástól eltérő a sorsuk, vagyis különböző órában születnek meg, míg ugyanakkor az ugyanabban az időpontban, ugyanolyan csillagállás alatt két anyától született két gyermeknek nem lehet egymástól különböző a sorsa, vagyis életük és haláluk egyáltalán nem különbözhetik egymástól? Vajon a megfogamzottak nincsenek még a végzet hatalma alatt, és ha meg nem születnének, nem is lennének? Miért mondják a jósok azt, hogyha a fogamzás óráját tudnák, akkor sok dolgot jobban meg tudnának mondani? Ennek alapján néhányan azt vallják, hogy némelyik bölcs kiválasztotta az órát, amelyikben a feleségével egyesült, hogy csodálatos gyermekeket hozzon létre.
Végül ebből ered az is, amit a nagy csillagjós és filozófus Posidonius mondott az ikrek hasonló betegeskedéséről. Vagyis azért betegeskednek egyformán, mivel egy időben fogamzottak és egy időben születtek. A fogamzást bizonyára csak azért említi meg, nehogy azt mondják neki: nem születhettek egy időben azok sem, akik egyszerre fogantattak. Tehát csak azért említi föl, hogy a hasonló és egy időben való betegeskedést ne a teljesen azonos testi felépítettségnek kelljen tulajdonítania, hanem a teljesen hasonló egészségi állapotot a csillagok állásával hozhassa összefüggésbe.
Ha tehát a fogamzásnak olyan nagy befolyása van a sorsbeli azonosságra, akkor a születéssel együtt az azonos sorsnak nem kellett volna megváltoznia. Vagy ha azért változik meg az ikrek sorsa, mivel különböző időben születnek, hát akkor miért nem inkább úgy fogjuk fel, hogy a különböző időben való születés is már a változás következménye? Vajon az élő emberek akarata nem változtatja meg a születési sorsvégzést úgy, amint a születés sorrendje megváltoztatja a fogamzási sorsvégzést?
A különböző nemű ikrekről.
Ámbár az ikrek mind a ketten egy időben
fogantatnak, mégis mi az oka, hogy a sorsvégzés teljesen azonos
csillagállása ellenére az egyikből fiú, a másikból leány lesz?
Ismerek külön nemű ikreket, — mind a ketten élnek — mind a ketten
már életük virágkorában vannak. Testi vonásaikban annyira
hasonlítanak egymáshoz, amennyire csak a különböző neműek
hasonlíthatnak. Életelvükben és életcéljukban azonban annyira
különböznek, hogy — nem számítva azt az eltérést, amiben a férfiak
szükségszerűleg különböznek a nőktől — az egyik parancsnoki
tisztségben katonáskodik és csaknem mindég távol van hazulról, míg a
másik szülőföldjétől és falujától nem távozik el. Ezenfelül (ami még
hihetetlenebb, ha hisznek a csillagokkal kapcsolatos sorsvégzésnek.
Nem különös azonban akkor, ha az emberek akaratára és az Isten
adományára gondolnak.) az egyik megnősült, a másik hajadon maradt.
Az egyiknek sok gyermeke lett, a másik nem ment férjhez.
Hát nagyon nagy befolyása van a horoszkópnak! Azt hiszem, eléggé bebizonyítottam, hogy semmi sincs. De bármilyen nagy is ez a befolyás, ami szerintük a születésben érvényesül, vajon van-e befolyása a fogamzásra is, ahol egyfelől nyilvánvalóan csak egy megtermékenyítés történik, másfelől a természet törvényénél fogva csak egyszer foganhat a nő és azután egyáltalán nem foganhat másikat. Ebből nyilvánvaló, hogy az ikrek fogamzásának ugyanabban a pillanatban kell végbemennie. Vagy talán az egyik azért született fiúnak és a másik azért változott át leánnyá, mert más csillag megjelenésekor születtek meg? Tehát kétségtelenül azt lehet mondani, hogy a csillagok csak a testek változására gyakorolnak bizonyos hatást. A nap közelgésekor, vagy távolodásakor azt látjuk, hogy az évszak megváltozik. A hold növekedésével, vagy fogyásával növekszenek, vagy fogynak a különböző dolgok, mint pl. a tengeri sünök, a kagylók, a tenger csodálatos dagálya és apálya. Azt azonban nem lehet állítani, hogy a lélek akaratereje is a csillagok állásának volna alávetve.
Ezek a csillagjósok, minthogy cselekedeteinket is a csillagokkal akarják összefüggésbe hozni, minket is ezeknek a megvizsgálására serkentenek, hogy a testekben levő különbözőség okát nem kell-e a csillagokon kívül keresni? Mindenesetre semmi sem tartozik annyira a testhez, mint a test nemi vonása, de lám, mégis lehetséges volt, hogy teljesen azonos csillagálláskor különböző neműek foganjanak meg. Ezért lehet-e esztelenebb dolgot mondani, vagy elhinni, mint azt, hogy a csillagállás, amelyik mind a kettő fogantatásakor ugyanaz volt, nem tudta megvalósítani ugyanolyan csillagállás ellenére sem, hogy a másiknak ne legyen a fiúétól eltérő neme, de a születés órájában levő csillagállás már meg tudta valósítani, hogy egymástól különbözzenek a házasság és a szűzesség közti távolsággal.
A házassági, ültetési, vagy vetési nap kiválasztásáról.
Ki tudná már azt szó nélkül hagyni, hogy a
csillagjósok a napok kiválogatásában saját cselekedeteik számára új
sorsvégzést találtak ki? Nem olyan csillag alatt született, —
mondják — hogy csodálatos fia legyen, hanem inkább olyan alatt, hogy
hitványat hozzon létre és ezért az okos ember megválasztja a
feleségével való egyesülésre való órát! Tehát előbb még nem létező
sorsvégzést hoz létre, és az lesz végzetes, ami az ő születése
alkalmával még nem is létezett. Óh, micsoda rendkívüli esztelenség
ez!
A házasságra egy napot választanak ki. Azt hiszem azért, mert ha nem választják ki, akkor rossz napra is eshetik és így a házasság szerencsétlen lehet. Hol van tehát már az, amit a születéskor elhatároztak a csillagok? Vagy talán bizonyos nap kiválasztásával az ember megváltoztathatja azt, ami elvégeztetett felőle, és amit elhatározott a kiválasztott napon, azt más hatalom már nem változtathatja meg? Azután, hacsak egyedül az emberek vannak alávetve a csillagok állásának, az ég alatt levő többi dolgok pedig nem, hát akkor miért választanak ki alkalmasabb napokat szőlő, fa ültetésre, vetésre; más napokat pedig a barmok szelídítésére, vagy párosítására, hogy ezáltal szaporítsák ménesüket és gulyáikat? És több e féle dolgok vannak még!
Ha pedig azért vannak befolyással a kiválasztott napok ezekre a dolgokra, mivel az időpont különbözősége szerint a csillagok állása hatással van minden földi testre, vagy élőlényre, — akkor gondolják csak meg, hogy bár egy időpontban nagyon sok lény születik, keletkezik, kezdődik, de mégis olyan különböző a végük. Bármelyik gyermek meggyőződhetik e megfigyelés nevetséges voltáról. Ugyanis van-e olyan ostoba, aki azt merné mondani, hogy minden fa, minden fű, minden vadállat, kígyó, madár, hal, féreg egyenként különböző időpontban jött létre? Az emberek azonban a csillagászok tapasztalatának a kifürkészése végett a beszélni nem tudó állatok csillagállásaira szoktak hivatkozni és ezek világrajöttének az idejét kísérletük végett odahaza pontosan följegyezték és ezeket odateszik a csillagászok elébe, akik a csillagállás megvizsgálása után megmondják, hogy nem ember született, hanem állat jött világra. Sőt azt is megmondják, hogy milyen állat, vagyis alkalmas-e gyapjú szolgáltatására, vagy szántásra, vagy házőrzésre? Még a kutyák sorsvégzete felől is tesznek kísérletet és a csodálkozók nagy tetszésnyilvánítása közben megadják a feleletet.
Annyira esztelenekké váltak az emberek, miszerint azt hiszik, hogy az ember születése a többi dolgok keletkezését annyira megakadályozza, hogy vele együtt ugyanolyan égbolt alatt még egy légy sem támad. Mert ha ezt lehetőnek tartják, akkor megkezdődik a következtetés, amelyik a csekélyről fokozatosan halad fölfelé s így a légytől a tevéig és az elefántig is eljut. Azt azonban nem akarják megfigyelni, hogy a vetésre kijelölt napon olyan sok magot vetnek el egyszerre a szántóföldbe. Ez pedig egyszerre csírázik és miután kikelt, egyszerre zöldel, fejlődik, sárgul és mégis a többivel egykorú és — hogy úgy mondjam — egy csírázású kalászból némelyiket a rozsda pusztítja el, a másikat a madarak teszik tönkre és némelyiket pedig az emberek tépik le.
A különböző vég látásakor miért mondják azt, hogy a csillagok különböző állásúak voltak? Vagy megbánják már, hogy e dolgok végzésére ezeket a napokat jelölték ki és megtagadják, hogy az isteni végzés ezekre is vonatkozik és csak az embereket vetik alá a csillagoknak, mikor Isten csak az embereknek adott a földön szabadakaratot? Mindezeket átgondolva nem ok nélkül hiszik, hogy bár a csillagjósok csodálatosan sok igaz feleletet adnak, de ez azoknak a gonosz szellemeknek a sugallatából történik, akiknek gondjuk van arra, hogy a csillagok végzetes befolyásáról e hamis és veszedelmes nézeteket az emberek lelkébe elhintsék és ott megerősítsék.
Tehát a sorsvégzésnek a megfigyelése, vagy kikutatása nem a csillagállás által, vagy valami más módon történik, mert ez lehetetlen is.
Azokról, akik nem a csillagok állását, hanem az Isten akaratától függő okozati összefüggést nevezik fátumnak.
Nem kell sokat veszekednünk és vitatkoznunk a
fátum kérdéséről azokkal, akik nem a fogamzás, születés, vagy
keletkezés alkalmával való csillagállást, hanem az okok
összefüggését és láncolatát nevezik fátumnak. Ugyanis az emberek az
okok rendjét és összefüggését ama legfőbb Isten akaratának és
hatalmának tulajdonítják, akiről azt hiszik — nagyon helyesen —,
hogy mindent tud, mielőtt az megtörténnék és semmit sem hagy
elrendezetlenül. Hiszik, hogy Tőle származnak a hatalmasságok, bár
nem Tőle van mindannyiojuknak a hatalma. Nyilvánvaló tehát, hogy
ezek az emberek a fátum alatt annak a legfőbb Istennek az akaratát
értik, akinek hatalma legyőzhetetlen módon kiterjed. Ha nem tévedek
Annaeus Seneca344
írta ezt a verset:
Legfőbb atya, te, a magasságos égnek ura,
Vezess ahova akarsz, késés nélkül követlek én,
Azonnal ott vagyok. Ha valamit megtiltasz nekem,
Zúgolódva bár, de mégis parancsod követem.
Amit mint jó szabadon tehettem, most rosszként eltűröm azt.
Az engedelmest vezeti a végzet, de vonszolja a makacst.
Tehát az utolsó sorban elég világosan végzetnek (fátumnak) nevezi azt, amit előbb még a legfőbb atya akarataként említett. Saját szavai szerint azért kész engedelmeskedni ennek az akaratnak, hogy mint engedelmest vezesse és nehogy mint ellenállót vonszolja, vagyis:
Az engedelmest vezeti a végzet, de vonszolja a makacst.
Ezt a nézetet támogatják azok a Homeros-féle verssorok is, amelyeket Cicero így fordított át latinra:
Tales sunt hominum mentes, quali pater ipse Juppiter
Auctiferas lustravit lumine terras.345
E kérdésben nincs ugyan tekintélye a költői felfogásnak. De mégis mivel Cicero szerint a sztoikusok szokták idézni Homerostól e verssort a fátum erejének az igazolására, ezért itt nem is a költő, hanem a filozófusok véleményéről van szó. A filozófusok e verssorok által, amelyeket a végzetről való vitájukban szoktak idézni, egész világosan kijelentik, hogy miként vélekednek a végzetről. Jupiternek nevezik azt, akit a legfőbb istennek tartanak és akitől függ szerintük a végzetek összhangbahozása.
344 Annaeus Seneca Kr. e. 4 táján született. Az a mese terjedt el vele kapcsolatban, hogy levelezett Pál apostollal. Mint költő is kitűnt. Fenti idézet Epistulae morales ad Lucilium 107-ből való.
345 Odysseia 18, 136. Magyar fordításban: Az emberek lelke olyan, mint amilyen fénnyel Jupiter atya szórta be a termést hozó földet. Eredetileg Homerosnál ez áll: A halandóknak szíve úgy váltakozik örökké, Mint a napok, melyeket Kronos atya küld a világra.
Isten előretudásáról és az ember szabadakaratáról.
Cicero igyekezett ezeket a bölcseket
megcáfolni, de tudta, hogy velük szemben semmit sem ér el, hacsak a
jóslást el nem veti.346
Ezt pedig azért akarta elvetni, mivel tagadta a jövendő megtudásának
a lehetőségét. Teljes erejével azt igyekezett bebizonyítani, hogy
sem az emberben, sem az Istenben egyáltalán nincs meg a jövendő
ismerete és így lehetetlen az események megjövendölése. Ennélfogva
tagadta az Isten előretudását is és a napnál is világosabb összes
próféciát erőtlen bizonyítékokkal akarta tönkretenni, s néhány
könnyen megcáfolható jóslatot állított ezekkel szembe. Azonban még
ezekkel sem tudta megcáfolni.
A csillagjósok jövendöléseinek a megcáfolásában sikert ért el a beszéde, mivel ezek valóban olyanok, hogy önmagukat semmisítik meg és megcáfolják sajátmagukat. Pedig sokkal jobban meg lehet tűrni azokat, akik a csillagok végzetszerűségét vallják, mint azokat, akik a jövendő előretudását elvetik. Mert a legnagyobb esztelenség elismerni azt, hogy van Isten, de tagadni azt, hogy ez az Isten előre tudja a jövendőt. Mivel ezt Cicero maga is belátta, ezért az Irással együtt azt vallotta: „Azt mondja a balgatag az ő szívében: nincs Isten."347
De ezt nem saját maga jelenti ki. Ugyanis látta, hogy milyen népszerűtlen és kellemetlen dolog ezt megvallani, azért Cottát szólaltatja meg e kérdésben a sztoikusokkal szemben az „Istenek természetéről" írt könyvében.348 Inkább Lucilius Balbus véleményét akarta elfogadni, akire a sztoikusok349 pártjának a védelmét bízta, mintsem Cottáét, aki mindenféle isteni természet létezését tagadta. A „Jóslásról" írt könyvében pedig egész nyíltan megtámadta a jövendő előretudását. Ezt pedig úgy látszik azért tette, nehogy a szabadakaratot legyen kénytelen elvetni, miután már a fátumot elfogadta. Ugyanis azt gondolta, hogy a jövendő előretudásának a megengedéséből olyan nyilvánvalóan következik a fátum, miszerint azt egyáltalán már tagadni sem lehet.
De bármilyen tekervényesek legyenek is a filozófusok versengései és vitái, mi ennek ellenére, amint a legfőbb igaz Istent valljuk, éppen úgy valljuk az Ő akaratát, teljes hatalmát és előretudását. Nem félünk attól, hogy nem saját akaratunkból tesszük azt, amit saját akaratunkkal teszünk, mégha tetteinket előre tudja is az, akinek az előretudását nem lehet félrevezetni. Amennyire félt Cicero, amikor az előretudást megtámadta, úgy féltek a sztoikusok is, amikor azt mondták, hogy nem minden történik szükségszerűleg, habár vallották, hogy minden a fátum szerint megy végbe.
Mi az tehát, amitől a jövendő előretudásában annyira félt Cicero, hogy ezt az előretudást ízléstelen vitatkozással igyekezett megdönteni? Attól félt ugyanis, hogyha az egész jövendőt Isten előre tudja, akkor az olyan sorrendben következik be, amilyenben előre látta annak a bekövetkezését. És ha ebben a sorrendben következik be, úgy akkor az előretudó Isten csakugyan ismeri a dolgok sorrendjét. És ha ismeri a dolgok sorrendjét, akkor ismeri az okok rendjét is. Ugyanis semmi sem lehet anélkül, hogy valami indítóok meg ne előzné. Ha pedig ismeri az okoknak azt a rendjét, amely szerint minden bekövetkező dolog végbemegy, akkor Cicero szerint a fátum által történik minden. Hogyha ez így van, akkor semmi sincs a hatalmunkban és az akaratnak nincs semmi döntése. Hogyha ezt elfogadjuk — mondja Cicero — akkor az egész emberi életet fejtetőre állítjuk. Hiába hoznak törvényeket, hasztalan lesz a dorgálás, a dícséret, a korholás és buzdítás. Igazságtalanul jutalmazzák meg akkor a jókat és igazságtalanul büntetik meg a gonoszokat is.
Hogy tehát az emberhez nem méltó, képtelen és veszedelmes következtetést ne vonjanak le, ezért Cicero tagadja a jövendő előretudását és a vallásos életet olyan szűk korlátok közé szorítja, hogy kettő közül egyet kell választania: vagy a dolgoknak saját akaratunktól való függését, vagy pedig a jövendő előretudását. Ugyanis véleménye szerint mind a kettő nem lehetséges. Ha az egyiket elfogadjuk, akkor másikat ezzel elvetjük. Ha elfogadjuk a jövendő előretudását, akkor elvetjük az akarat döntését. Ha pedig az akarat döntését elismerjük, akkor elvetjük a jövendő előretudását.
Tehát Cicero, mint nagy és tudós férfiú és az emberi élet nagy tapasztalatú tanácsadója, kettő közül az akarat szabad elhatározása mellett döntött. Aminek a megerősítése végett tagadta a jövendő előretudását és ezáltal istentelenekké tette az embereket, pedig csak szabadakká akarta tenni őket. A vallásos lélek pedig mind a kettőt elfogadja. Mind a kettőt vallja és kegyes hittel mind a kettőt elismeri.
Cicero azonban felteszi a kérdést: Hogyan lehetséges ez? Ugyanis, ha lehetséges a jövő előretudása, akkor minden ezzel kapcsolatos következtetés oda vezet, hogy semmi sem függ az akaratunktól. Ha pedig mégis valami függ az akaratunktól, akkor a következtetés lépcsőjén visszahaladva odajutunk, hogy a jövendő előretudása kizárt dolog. Így következtetjük ugyanis ezt vissza: Ha van az akaratnak döntése, akkor nem minden történik a fátum által. Ha nem minden történik a fátum által, akkor nem biztos az összes ok rendje. Ha az okok rendje nem biztos, akkor az előrelátó Isten sem ismeri előre azoknak a dolgoknak a rendjét, amik megelőző indítóok nélkül meg nem történhetnek. Ha pedig az előrelátó Isten nem ismeri a dolgoknak a rendjét, akkor nem minden történik úgy, amint előretudta azoknak a megtörténtét. Vagyis Isten nem tudja előre az egész jövendőt.
E kárhozatos és istentelen kísérletekkel szemben is valljuk, hogy egyfelől az Isten mindent tud, mielőtt azok megtörténnének, másfelől saját akaratunkból tesszük meg azt, amiről érezzük és tudjuk, hogy csak saját akaratunk által vittük véghez. Nem tulajdonítunk mindent a fátumnak, sőt azt mondjuk, hogy semmi sem a fátum szerint történik. Ugyanis bebizonyítjuk, hogy a közönséges értelemben vett fátumnak, vagyis a fogamzás és a születés alkalmával való csillagállásnak nincs semmi jelentősége. Az okok rendjét pedig, ahol az Isten akarata legtöbbet tehet, nem tagadjuk, de fátumnak sem nevezzük, hacsak talán a fátum szót a fandum szóból, vagyis a „beszéd"- ből nem magyarázzuk. Mert nem hallgathatjuk el, hogy a Szentírás ezt mondja: „Egyszer szólott az Isten, s azt a kettőt hallottam, hogy a hatalom az Istené és Tied Uram a kegyelem is, aki megfizetsz mindenkinek az ő cselekedete szerint."350 Ugyanis e kifejezés alatt: „egyszer szólott" azt értjük, hogy állandóan, azaz szüntelenül szólott, amint szüntelenül tudja a jövendőt is és mindazt, amit majd tesz. Ebben az értelemben származtathatjuk a fátum szót a fandum szóból, hacsak ezt a szót nem szokták más dologgal egybekapcsolni, amit azonban nem akarunk az emberek lelkével megkedveltetni.
Abból azonban — ha az Isten az összes okok rendjét ismeri is — nem következik még az, hogy akarat elhatározásunktól semmi sem függ. Ugyanis a mi akaratunk is benne van abban az okrendben, amelyet Isten ismer és előre tud, mivel az emberi akarat is oka az emberi cselekedetnek. Ennélfogva, aki az összes dolgok okait előre látta, bizonyára ismerte ezek között a mi akaratunkat is, amelyről előrelátta, hogy cselekedeteink indítóokává válik.
Az is elég már ugyanis e kérdéssel kapcsolatban felhozottak megcáfolására, amit maga Cicero is elismert, hogy semmi sem történik indítóok nélkül. Mert mit segít már rajta az a kijelentése, hogy semmi sem történik ok nélkül, de nem minden ok végzet által meghatározott, mert van véletlen, természeti és akarati ok is. Elég, ha bevallja, hogy minden, ami történik, az csak előzetes oknál fogva történik. Mi ugyanis nem tagadjuk az úgynevezett véletlen okokat — amiből származik a véletlen szó is — hanem rejtett okoknak nevezzük, amelyeket az igaz Isten, vagy bármelyik lélek akaratának tulajdonítunk.
Még a természeti okokat sem vonjuk ki semmiképpen annak az akarata alól, aki az egész természetnek szerzője és teremtője. Az akarati okok pedig vagy az Istentől, vagy az angyaloktól, vagy az emberektől, vagy az állatoktól származnak, ha ugyan akaratnak lehet nevezni az oktalan állatok mozdulatait, amely által természetük szerint valamit tesznek, ha valamit megkívánnak, vagy valamit kikerülnek. Az angyalok akarata alatt egyformán értjük az Isten angyalainak, vagyis az úgynevezett jó angyaloknak és a Sátán angyalainak, vagyis az úgynevezett démonok akaratát. Hasonlóképpen az emberek akarata alatt a jó és rossz emberek akaratát egyformán értjük.
Ebből az következik, hogy minden történésnek az oka akarati jellegű, vagyis olyan természetű, mint az életlehelet. A levegőt és a szelet is nevezik leheletnek, de mivel ez testi jellegű, ezért nem életlehelet.351 Ennélfogva a mindent megelevenítő életleheletnek, valamint minden testnek és teremtett léleknek alkotója a nemteremtett lélek: maga az Isten.
Isten akaratában ott van a teljes hatalom, amellyel a teremtett lelkek jóakaratát támogatja, a rosszakaratát elítéli, mindegyiket irányítja és némelyiknek hatalmat ád, a másiknak nem. Ugyanis amint minden természetnek Isten az alkotója, úgy minden hatalom is tőle származik, de nem minden akarati elhatározás: a rossz akarati elhatározás nem tőle származik, mivel ez ellenkezik a Tőle származó természettel. Minden test leginkább az akarat alá van vetve. Némelyik a mienknek, vagyis a halandó lelkek akaratának és inkább az emberekének, mint az állatokénak. De mindegyik legfőképpen Isten akaratának van alávetve, akinek hatalma alatt áll minden akarat. Ennélfogva mindenkinek csak annyi hatalma van, amennyit az Isten megenged.
Így tehát a dolgoknak teremtő és nem teremtett oka maga az Isten. A többi okok egyfelől teremtők, másfelől teremtettek. Ilyen minden teremtett, főleg értelmes élet. A testi okokat pedig, amelyek inkább teremtettek, mint teremtenek, nem kell a ható okok közé sorolni, mivel csak annyira képesek, amennyit a lélek akarata általuk elvégez. Tehát az előretudó Isten által ismert okrend miként eredményezhetné azt, hogy semmi sem függjön az akaratunktól, holott az okrendben nagy szerepe van az akaratunknak? Tehát csak vitázzék Cicero azokkal, akik az okrendet fátumszerűnek mondják, vagy méginkább fátumnak nevezik. Mi ettől különösképpen az elnevezés miatt idegenkedünk, mert a valóságban más értelme szokott lenni.
A sztoikusoknál is jobban megvetjük Cicerot, ha tagadja, hogy az okok rendjét az előretudó Isten egészen ismeri és teljesen látja. Ugyanis vagy az Isten létezését tagadja meg, amit az „Istenek természetéről" írt könyvében egy másik személy megszólaltatásával meg is kísérelt. Vagy ha el is ismeri az Isten létezését, de azt már tagadja, hogy Isten a jövendőt is ismeri. Ebben az esetben is ugyanazt vallja, amit a „balgatag mond az ő szívében: Nincs Isten".352 Ugyanis egyáltalán nem Isten az, aki a jövendőt nem ismeri. Ennélfogva a mi akaratunk csak annyira képes, amennyire Isten akarta és előrelátta, hogy képessé legyen. Így az akaratunknak bizonyos határok között van hatalma, és amit megcselekszik, azt csakugyan végrehajtja majd, mivel a képességeket és cselekedeteket az tudta előre, akinek az előretudása tévedéstől mentes.
Ezért ha valamire a fátum nevet akarnám alkalmazni, akkor inkább azt mondanám, hogy a gyöngébb számára jelentkező fátum annak a hatalomnak az akarata, aki a gyöngébbet hatalmában tartja. Inkább ezt mondanám, mintsem hogy az akaratunknak a szabad döntését megsemmisítsem azzal az okrenddel, amelyet a sztoikusok nem általánosan, hanem a maguk szokása szerint neveztek csak fátumnak.
346 Cicero, De divinatione. 2.
347 Zsolt. 14:1.
348 Cicero, De natura deorum. 3.
349 A stoicismus a görög filozófiának egyik iránya volt. Nagyjában a cinikus iránynak tudományosabb és szelídebb formája volt, vagy pedig úgy is mondható, hogy a sztoikusok Herakleitos filozófiáját Sokrates erkölcstanával egészítették ki. Ennek az iránynak a megalapítója a kitioni Zenon volt, aki Kr. e. 336–262 között élt. A sztoikusok Isten létének az igazolására kétféle bizonyítékot, ú. m. a tapasztalati és ész bizonyítékot hoztak fel. A legfőbb istent Zeussal azonosították. Tőle származnak az összes istenek. Tanították a jó és a rossz szellemek létezését is.
350 Zsolt. 62:12, 13.
351 A latin spiritus szó jelentheti az életleheletet, lelket, levegőt, szelet egyformán.
352 Zsolt. 14:1.
Vajon az emberi akarat alá van-e vetve valami kényszernek?
Ezek szerint nem is kell félni attól a
kényszertől, amelytől való félelmükben a sztoikusok úgy igyekeztek a
dolgok okait megkülönböztetni, hogy némelyeket kivettek a kényszer
hatalma alól, némelyeket pedig alávetettek a kényszer hatalmának. Az
akaratunkat azok közé sorozták, amelyeket nem akartak a kényszer
hatalma alá helyezni, hogy tudniillik el ne veszítse a szabadságát,
ha a kényszer hatalma alá helyezik.
Ugyanis, ha azt kell kényszer alatt értenünk, ami nincs a hatalmunk alatt, hanem akaratunk ellenére is megvalósítja azt, amire hatalma van — mint például a halál kényszerűsége — e szerint nyilvánvaló, hogy ennek nincs alávetve az akaratunk, amellyel helyesen, vagy helytelenül élünk. Mert sok olyan dolgot cselekszünk, amit bizonyára nem tennénk meg, ha nem akarnánk. Elsősorban maga az akarat tartozik ide. Mert, ha akarunk, akkor megvan az akarat. Ha nem akarunk, akkor nincs meg. Ugyanis nem akarunk, ha nem akarunk.
Ha pedig a kényszerűséget abban az értelemben fogjuk fel, melyszerint valamiről kijelentjük, hogy így, vagy úgy legyen, akkor nem tudom miért kell attól félnünk, hogy ez megsemmisíti az akaratszabadságunkat. Ennélfogva az Isten életét és előretudását nem is helyezzük a kényszer alá, amikor ezt mondjuk: Szükséges, hogy Isten örökké éljen és mindent előre tudjon. Valamint hatalmát sem kisebbítjük azzal a kijelentésünkkel, hogy az Isten nem halhat meg és nem tévedhet. Ugyanis ezt annyira nem teheti meg, mert ha ezt megtehetné, akkor egész bizonyosan kisebb lenne a hatalma. Mindenesetre helyesen mondjuk mindenhatónak, ámbár meg nem halhat és nem tévedhet. Ugyanis azért mondjuk mindenhatónak, mivel véghez viszi azt, amit akar és nem tűri el azt, amit nem akar. Mert ha nem ez történnék, akkor egyáltalán nem volna mindenható. Éppen azért nem tehet meg az Isten néhány dolgot, mivel mindenható!
Hasonlóképpen midőn azt mondjuk: amikor valamit akarunk, szükséges, hogy szabadakaratból akarjuk, — kétségkívül igazat mondunk, de azért a szabadakaratot nem vetjük alá a szabadságot megszüntető kényszernek. Van tehát akaratunk és ez viszi véghez mindazt, amit akaratból cselekszünk és ez nem lenne meg, ha nem akarnánk. Valaki pedig bármit szenvedjen akaratlanul másoknak az akaratából, az mégiscsak akaratként érvényesül, ha mindjárt nem is a szenvedő félé, de mégis embernek az akarata. Isten hatalma nyilvánul meg ebben is. Mert ha az akarata csak megvolna, de nem tehetné azt, amit akar, akkor erősebb akarat állana az útjába. Azonban az akarat akkor is akarat lenne, — nem másé, hanem azé, aki akar —, mégha nem is tudja véghezvinni azt, amit akar. Ezért amit az ember akarata ellenére szenved el, ne tulajdonítsa emberek, vagy angyalok, vagy egyéb teremtett lelkek akaratának, hanem inkább Annak, aki hatalmat adott azoknak, akik azt akarták.
Azonban nem lehet azt mondani, hogy tehát semmi sem függ a mi akaratunktól, mivel Isten előre tudta, hogy mit akarunk majd. Ugyanis az, aki ezt előre tudta, az a „valamit" tudta előre. Ennélfogva az, aki előre tudta az akaratunkat, az bizonyára nem a semmit, hanem a valamit tudta előre. Bizonyos az, hogy Isten előretudása ellenére mégis a mi akaratunktól is függ valami. Ennélfogva nem kell elvetnünk az akarat szabad döntését az Isten előretudásához való ragaszkodás mellett, vagy pedig nem kell megtagadnunk Istennek a jövőre vonatkozó előretudását az akarat szabad döntésének fenntartása esetében, ami bűn is volna. Hanem fogadjuk el mind a kettőt és mind a kettőt hittel s igazán valljuk. Az előbbit azért, hogy helyesen higyjünk, az utóbbit pedig azért, hogy helyesen éljünk.
Helytelenül él az, aki nem helyesen gondolkodik az Istenről. Éppen azért távol legyen tőlünk, hogy — azért, mert szabadok akarunk lenni — megtagadjuk annak az előretudását, akinek segítségével vagyunk és leszünk szabadok. Ennélfogva nem hiábavalók a törvények, a pirongatások, a buzdítások, dicséretek és feddések, mivel ezekről is tudta előre az Isten, hogy ezek is meglesznek. Olyan sokat érnek ezek, mint amennyinek Isten előre látta, hogy majd érnek. Az imádságok is hasznosak azoknak a kieszközlésére, amelyekről Isten előre látta, hogy megadja majd azoknak, akik kérik Tőle. Igazságosan állapította meg a jótcselekvőknek a jutalmat, a gonosznak pedig a büntetést.
Nem azért vétkezik az ember, mert Isten előre látta, hogy vétkezni fog. Éppen ezért kétségtelen, hogy az a bűnös, aki vétkezik. Ugyanis az, akinek az előretudása csalhatatlan, úgy látta, hogy nem a végzet, nem a véletlen, nem valami más következtében, hanem saját magától fogja a bűnt elkövetni. De ha nem akart vétkezni, ezt is látta előre.
Isten általános gondviseléséről, amelynek a törvényei mindenekre kiterjednek.
Tehát a legfőbb s igaz Isten az Igével és a
Szentlélekkel együtt hárman alkotnak egyet. Az egy mindenható Isten
alkotója és teremtője minden léleknek és testnek. Vele való
részesedés folytán boldogok azok, akik valóban és nem színleg
boldogok. Ő teremtette az embert lélekből és testből álló értelmes
lénnyé. A bűneset után nem hagyta büntetlenül az embert, de
könyörületesség nélkül sem hagyta. Úgy a jóknak, mint a gonoszoknak
létet adott a kövekkel együtt, maghozó életet a fákkal együtt,
érzéki életet az állatokkal együtt, de szellemi életet csak az
angyalokkal együtt adott.
Tőle ered minden arány, minden faj, minden rend. Tőle származik a mérték, a szám, a súly. A természetben minden Tőle van, akármilyen fajtájú és akármilyen értékű is az. Tőle ered az alakok magva, a magvak alakja, a magok és alakok változása. A testnek eredete, szépsége, egészsége, gazdag szaporodása, a testrészek célszerű elosztása és tökéletes összhangja Tőle származik. Ő adott az oktalan állatoknak emlékezetet, érzést, vágyódást; az eszeseknek pedig még ezen kívül érzületet, felfogóképességet és akaratot.
Nemcsak az eget és a földet, nemcsak az angyalokat és az embereket, hanem még a jelentéktelen és semmibe sem vett állatoknak a belsőrészeit, a madár tollát, a növény piciny virágát, a fa levelét nem hagyta alkatelemeivel való összhang és bizonyos segítség nélkül. Semmiképpen sem hihetjük, hogy ez az Isten az emberek birodalmát, uralmát és szolgaságát ki akarta volna zárni gondviselésének törvénye alól.