Aurelius Augustinus


Aurelius Augustinust (Szent Ágoston, Kr. u. 354–430) tartják a legnagyobb nyugati egyházatyának és a legnagyobb filozófusnak, aki latinul írta műveit.

Augustinus a numidiai Thagasteban született (a mai Souk-Ahras Algériában). Apja, Patricius, pogány volt és csak halálos ágyán keresztelkedett meg. Édesanyja, Monica, hívő lelkű keresztény nő volt, aki szüntelenül azért imádkozott, hogy férje és fia megtérjen Istenhez és Jézus Krisztushoz. Augustinus szónoklattant tanult, azt követően pedig retorikatanárként dolgozott. Különböző pogány filozófiák és tévelygések hatása alá került, de miután találkozott Ambrosius milánói püspökkel, 32 éves korában megtért és fiával együtt megkeresztelkedett. Utána otthagyta fényes világi karrierjét, és teljes eszével és szívével Isten szolgálatába szegődött. Szóval, írással és tettel harcolt a kereszténység ügyéért és a pogány tévhitek ellen. 395-ben püspökké szentelték az észak-afrikai Hippo Regius városában (a mai Annaba Algériában). Ott halt meg idős korában, miközben a várost a vandálok ostromolták.

Augustinus 93 irodalmi művet írt. Legismertebb közülük a Vallomások (Confessiones), amely Augustinus életét és megtérése történetét írja le, valamint az Isten városáról (De civitate Dei) című, 22 könyvből álló munkája. Ebben a műben a történelmet úgy vázolja fel, mint két szemben álló város harcát: az egyik Isten városa (civitas Dei), mely a keresztényekből áll, a másik Sátán városa (civitas diaboli), mely a pogányokból áll.

VI. századi római freskókép Augustinusról Hippo Regius a korai kereszténység egyik központja volt. A Földközi-tenger partján, a mai algériai Annaba helyén terült el.


Isten városáról (De civitate Dei)


Magyarul két fordítás jelent meg a műről:

A 22 könyv két részre oszlik. Az első 10 könyv a korabeli pogány hitek, szokások és filozófiák cáfolata. Az utolsó 12 könyv a keresztény vallás ismertetése. Ez utóbbi tartalmazza a két város — az egyik Istené, a másik a világé (Sátáné) — keletkezését, kifejlődését és végét.

Az első 10 könyvben Augustinus óriási tudással és remek logikával száll harcba kora pogánysága ellen. Jelenleg nem áll módunkban az egészet feltenni az Internetre, ezért kiválogattuk azokat a részeket, amelyeket hasznosaknak véltünk a mai emberek számára. 

I. Kötet (I–V. könyv), Budapest, 1942, Dr. Földváry Antal fordítása

Előszó a fordításhoz
Augustinus élete
Isten városáról írt könyv, általános ismertetés
De Civitate Dei I–V. könyvének tartalma, rövid összefoglalás

Első könyv
Előszó
I.  A római pogányok keresztényekkel szembeni hálátlanságáról.
VIII–IX.  Mi célból bocsát Isten jót és rosszat (büntetéseket) vegyesen a jókra és gonoszokra a földi életben. 
X.  Földi javaik elvesztésével a keresztények nem vesztenek semmit.
XI.  Nem az számít, hogyan és mikor hal meg valaki, hanem hogy hova kerül halála után.
XII–XIII.  A temetésről. Az istentelennek nem használ semmit a díszes temetés, a hívőnek pedig mindegy, hogyan temetik őt el.
XX, XXII.  Az öngyilkosság ölésnek számít és sohasem a lelki nagyság jele.
XXIX.  Mit feleljenek a keresztények a hitetlenek ama szemrehányására, hogy Krisztus az övéit nem szabadította meg az ellenség dühétől.

Második könyv
XXVIII.  A keresztyén vallás hasznos voltáról.
XXIX.  Felszólítás a rómaiakhoz, hogy hagyják el a sok isten (démonok) imádatát és ébredjenek fel.

Negyedik könyv
III.  Hasznos-e egy birodalom terjeszkedése. A jó ember szabad akkor is, ha szolga, a gonosz pedig akkor is szolga (a bűnöké), ha uralkodik. 
IV.  Az igazságosság nélküli országok rablóbandákhoz hasonlítanak.
VIII.  A rómaiak nem tudják, hogy melyik istenüknek tulajdonítsák birodalmuk növelését.
XI.  Ha a sok isten amúgy is Jupiter része, akkor ésszerűbb őket egyesíteni és csak egyetlen Istent tisztelni.
XII.  Azoknak a felfogásáról, akik Istent a világ lelkének és a világot Isten testének hiszik.
XIII.  Azokról, akik szerint csak az értelmes élőlények részei az Istennek
XIV.  A birodalom terjeszkedéséről, a győzelemről és az istenekről.
XV.  A jóérzésű emberekhez nem méltó, hogy egyre nagyobb területen akarjanak uralkodni.
XXX.  A pogány isteneket saját tisztelőik is kigúnyolják.
XXXI.  Pogány filozófusok is beismerik, hogy csak egyetlen Istent kellene tisztelni, aki a világot kormányozza.
XXXII.  Pogány vezetők hazugságokat adnak el igazságként a népnek a vallás színe alatt.
XXXIII.  Az egy igaz Isten dönt királyokról és birodalmakról.
XXXIV.  A zsidók országáról, amelyet az egy igaz Isten alapított és őrzött meg mindaddig, míg megmaradtak az igaz vallásban.

Ötödik könyv
Előszó
I–VII.  A horoszkóp és csillagjóslás (asztrológia) babonaság. A csillagállás nem befolyásolja az emberek életét.
VIII–X.  A végzetről, Isten előre tudásáról és az ember szabad akaratáról.
XI.  Isten egyetemes gondviseléséről.
XII–XIV.  A hírnév-, dicsőség-, és hatalomvágyról.
XV–XVI.  A pogányok mulandó, a keresztények örök jutalmáról. 
XVII.  A győztesek és legyőzöttek közötti különbségről.
XVIII.  A rómaiak csodálatos tetteket vittek véghez földi hazájukért. Mennyivel inkább elvárható ez a keresztényektől az örök, mennyei hazáért. 
XIX.  Az uralomvágy és dicsőségvágy közötti különbségről.
XX.  Az erényről.
XXI–XXII.  Isten dönt birodalmakról, uralkodókról és háborúkról.
XXIII.  Isten csodálatos beavatkozása a rómaiak és gótok csatájába.
XXIV–XXVI.  Az igazi keresztény uralkodók jellemvonásai. Constantin és Theodosius császárok.