TARTALOM

Virágszüret
Akvarell-festő
Szerelmetes ének Lindának
Lebbenjen most elém
A kincs
Mikor elutazol
Tercinák lelkedre
Búcsú
Város és szív
Nász
Per te praesentit aruspex
A pokol
Epithalamos
Tudatlanság
Anna kertjében
Iszpahán
Rolandseck
A Grenouillère
Montparnasse
Hyde park
1904
A Vámos emléke
Költemény
H Í D
Mozi előtt
Rakéta-jel
Gyorsabban egy kicsit
Zokogás
Vallon mocsarak
Álomfejtő
Rád gondolok
Szemeden
A kantin füstje száll
Kis Lou az éj leszáll
Imádlak  Loum
Loum hadd beszéljek újra neked
Még tél van
Lou koszorúja
Ha meghalnék netán
Váltig bűnről beszélt
A mi csillagunk
Szonett 1915 február 8-án
Négy napja
Őrség
Várakozás
Katonavonat
Ami van
Kis Lou ma este
Lou édes kedvesem te
Egy szíveszakadt csalogány
Szép furcsa drága gyermek
Szerelem megvetés és reménység
Lou én rózsám
Ez kell nekem
146-os magaslat
Háborús rózsák
Elnéztük ott e langyos este
Szeretem-e nem tudom azt sem
A kürt szava
A proletárhoz
Nyári este
Elégia
Búbánat
Alkonyat
A babvirágos kölni Szűzanya
Alámerülés
A komp
A Kölni Dóm
Gyümölcsös vagy
A kulcs
Utolsó fejezet
A városok
Az öngyilkos
Hervadj ophélia
Ballada
Úrhölgy szolgálójához
Dal
Pipafüst
Az alsószoknya
Pízai éj
Végzetem ó Marie
Antwerpen
Egy kantinban ülök
Ó milyen kedves
Őszi szomorúság
Egy hajdani vázlatfüzet
Madeleine-hez
Villanások
Tested kilenc kapuja
A tél jön
Kilencedik titkos költemény
Tizenegyedik titkos költemény
...edik titkos költemény
Párizs
A határon vagy harminc évig
Gyerekkor
Orpheus
Pán halála
Húshagyó kedd
Nocturno
Fövenyen heverek, partján az óceánnak
Mi történik
Az 59-es üteghez
Az éj úgy száll le
Mert elhagytak minket a percek
Levelednek Billy
Eső
Hogy lakásomról kedvesen
Csókollak mindenütt
Az éghez
Kék egemről az álmok lombja
Sakuntala
A vidék
Tűnődés
Teiresziasz emlői - prológus

VIRÁGSZÜRET

Kedves, virágokat szedni jöttünk a kertbe.
Tudod, mennyi virág, hány tearózsa, mely
Hajad díszíti, hány szerelmes rózsa kelyhe
         Pusztul nyaranta el?

Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
         Holnapra megfakul.

És tedd vázába mind; az ajtókat bezárjuk,
S gyászolva holt napunk, bágyadt-kegyetlenül
Nézzük majd kínjukat, míg szerelmi haláluk
         Lassan beteljesül.

Szép önzőm, lám, a kert kopár, díszét leszedték.
Elszállt a pilleraj, más virágok után,
S eztán a szomorú kertbe éjjeli lepkék
         Látogatnak csupán.

S profán szobánk ölén a sok virág kiszenved.
Rózsáink szirmukat elejtik csendesen.
Ó sírj!... Minden virág, amely elhervad, egy-egy
         Elhaló szerelem!

AKVARELL-FESTŐ

Fogja festékeit a sápadt kis Yvonne,
Komoly arccal előkészíti a finom
Papírt, csészéibe a konyhában vizecskét
Tölt: Yvonne festeni akar. Tűnődik: egy hét
Éves művész mire lehet képes vajon?
Arcképet fessen? Az sokáig tart nagyon,
És eltalálni a hasonlóságot: abban
Sok nehézség van. Így jobb lesz, ha mozdulatlan
Tárgyat vesz; s mind között, mire emlékezik,
Yvonne előnyben egy kis házat részesít,
S egy óra hosszat ezt festi töprengve, csöndben,
A képen szép vidék virít mögötte zölden,
Mint egy boldog gyerek homloka, oly szelíd,
Dajkálva peremén okkerszín hegyeit.
A háztető piros, akár egy seb, fölébe
Cinóber ég feszül, s nincs egy szemernyi kékje.
Én is, kicsi Yvonne, mikor fürtös gyerek
Voltam s dobáltam az égre labdám kerek
Csillagát, igen, én is ezt festettem éppen:
Ilyen szép házikót, ilyen szép zöld vidéken.
Csakhogy bús ég helyett, mely nem kéklik sosem,
Kéket festettem én, mint az igazi fenn.

SZERELMETES ÉNEK LINDÁNAK

Neve nagyon pogány s kicsit hivalkodó,
De mivel az Öné, bájos hangzásu szó;
Spanyol értelme: "szép", s mivel Ön szép, mint senki,
Igazat mond, aki az Ön nevét kiejti.

Németben ez a név színtiszta mélabú,
Rebben, ha április lágy fuvallata fú,
Legendák fája ez, zengő lírai hársfa,
Éjente-kiszökő, balga manók tanyája.

Végül e ritka név, szépségének szava,
Antik városnak is neve volt valaha,
Mely Rhodoszon virult, e kies szigeten, szép
Rózsák között, ahol turbékolnak a gerlék.

LEBBENJEN MOST ELÉM

      ebbenjen most elém a nagyon-édes árnya,
      gen egykedvű, de kedves a muzsikája:
      octurne vagy bánatos lied melytől elalél ő,
      e egy skálát megöl szép ujja, míg az éj jő,
      zongorán, amely jajgat mint egy szegény nő.

A KINCS

Élt egy aranyhaju királylány
Valaha, sok-sok év előtt,
Ki tudja, milyen föld határán,
S élt Yra tündér, aki, drágám,
Irígyen bosszút állt a lánykán
És kinccsé változtatta őt.
Élt egy aranyhajú királylány
Valaha, sok-sok év előtt.

Rejtett kincs lett a föld ölében,
Épp mikor nyílt az orgona.
A tündér elbűvölte, régen,
Rejtett kinccsé a föld ölében.
Ott sírt magányosan szegény lenn,
Sírt, nem volt semmi vigasza.
Rejtett kincs lett a föld ölében,
Épp mikor nyílt az orgona.

Tündére vagyok a mohának,
Szólt a lányhoz egy röpke hang.
Szelíd hang volt, suttogva támadt:
Tündére vagyok a mohának,
Kék nefelejcsek koronáznak.
Szegénykém, miért sírsz itt alant?
Tündére vagyok a mohának,
Szólt a lányhoz egy röpke hang.

Jön majd egy ifjú egyszer erre,
Az bánatodat elveszi,
Szólott a tündér csicseregve,
Jön egy hű ifjú egyszer erre,
Ki megkívánna, megszeretne,
És az aranyat megveti.
Jön egy hű ifjú egyszer erre,
Az bánatodat elveszi.

Száz évig várt a lányka csendben,
Míg ott valaki elhaladt,
Büszke lovag, rettenthetetlen
- Száz évig várt a lányka csendben - ,
Szegény hős volt, de győzhetetlen.
Fogta s vitte az aranyat.
Száz évig várt a lányka csendben,
Míg ott valaki elhaladt.

Beletették egy bőr iszákba,
És a királylány zokogott.
Gyöngéd volt, szép volt, de hiába,
Ha láthatatlan volt az árva.
A hőst egy rabló holtra vágta,
És az iszákkal elfutott.
A bőr iszákban a leányka
Láthatatlanul zokogott.

Búsult szegényke szolgasorsán,
S hogy jajgatnia sem lehet.
Süvöltött az északi orkán.
- Búsult szegényke szolgasorsán -
De tanú volt a vér omoltán
S bosszút állt a gyilkos felett.
Búsult szegényke szolgasorsán,
S hogy jajgatnia sem lehet.

A szabadító, koldus igric
Szólt: "Ilyen kincset soha még!
De fütyülök rá! Kósza bikfic,
Én, szabadító, koldus igric,
Lányra vágyom, egy lányra mindig."
Erre a lány elébe lép.
S a szabadító, koldus igric
Szól: "Ilyen kincset soha még!"

Ez az aranyhajú királylány
Históriája, szép szivem.
Mi a neve? Ki tudja, drágám!
De okulhatsz históriáján,
Kit ellensége, bosszut állván,
Kinccsé varázsolt irigyen.
Ez az aranyhajú királylány
Históriája, szép szivem.

MIKOR ELUTAZOL

Mikor elutazol, egy szót se szólok én,
De a szép nyár után, ha jön az ősz mogorván,
És nem leszel velem, ó selypítő Madonnám,
Ott sírok mint az eb majd ajtód küszöbén.
Mikor elutazol, egy szót se szólok én.

Minden rólad beszél, ha már távol leszel rég:
Ötvösöknél amit láttunk, az ékszerek
Köve átváltozik, és gyémántjuk helyett
Körmöd és fogad ont delejt, de mint csak emlék,
S minden rólad beszél, ha már távol leszel rég.

S mert mint a holdtalan éj oly sötét hajad,
Rosszkedved érzem a holdfényes éjszakákban;
Ám ha elmégy, legyen a sors kegyes irántam
És rögzítse fejem fölé csillagomat,
Ha az éj holdtalan sötétlik, mint hajad.

S ha jön az ősz, a holt levelek zizegése
Szoknyád selymes neszét idézi majd nekem.
Azt képzelem, te jössz, és mint egy sejtelem,
A lombból friss virág illata leng a szélbe,
Ha jön az ősz s a holt levelek zizegése.

Közönyös kegyesem, ha már messze leszel,
Rólad szól minden, a lomb is téged sirat csak,
Míg neked, aki nő s ajtóként ingatag vagy,
Ahhoz, hogy elfeledj, egy táncos éj se kell
Közönyös kegyesem, ha már messze leszel.

TERCINÁK LELKEDRE

A lelked kisded és örömest hordanám
Fantomhoz bár nagyon is emberi karomban,
Mint fantom gyermeket, ki elcsigázna tán.

S mint jó Krizosztomosz, lelkednek hadd soroljam
Szépségét, mely nem is sejlett felém, csak úgy,
Ahogy fény sejlik egy monászban, egy atomban.

Békés lelked akár klastrom, mely elaludt,
S a latrok cseleket próbálnak egyre-másra,
Megnyitni a gonoszt kirekesztő kaput,

S jön jobbról egyikük és gemmáját kinálja
Kintről lelked felé, aki bévül lakik,
S egy másik balfelől jön s "Imádom!" kiáltja.

"Imádom a szelíd esti békét, amit
Egy klastrom rejt, olyan visszhangzón, mint az emlék."
S tördeli közben a koppantón fogait.

Lelked parfőm, amit egy szekrény mélye rejt rég,
Lelked csók, és e csók soha nem lesz enyém,
Lelked kék tó, vihar sosem fodrozza csendjét.

S ellopják parfőmöd, mit úgy szerettem én,
Csókodat leszedik egy ittas csókban, isznak
Tavadból, hol a víz édes lesz és üdén

Csobbanó, esküszöm, annak, ki partjaidnak
Szélén fekszik s vized virágát ízleli
S lelked tavára dől, ember-virág, te csillag!

Infánsnő lelked, ám unott teher neki
Uszályos köntöse s a dús brokát ruháján,
Infánsnő, s hunyna már, míg nyitva szemei.

Infánsnő lelked a ciprusok gőgös árnyán,
Mikor arra vonul a király-karaván.
Infánsnő lelked, a királynőségre várván.

Kisded a lelked, és ringatva hordanám.

BÚCSÚ

Ha elmúlt tavaszod, s többé már nem leszel szép,
Gonosz szemű anyó, soványka vagy kövér,
Sokgyermekes anya, kiben már nem is emlék
Az infánsnői lány, ki verseimben él,

Békés lelked ölén fölsejlik néha-néha
Egy kép, a képem, ám nem ez az idei,
Mert szépségét, amit tőle vár a poéta,
Bármily rút, az idő megadja majd neki.

A nők szemében a láng meg lassan kihamvad,
Halántékukat is szarkaláb lepi már,
Festék rejti koruk, amit be sose vallnak,
Szégyenletes hasuk mégis csúful kitár.

S furcsa gondolatok támadnak benned akkor.
- Kilencszázegyben egy poéta szeretett.
Töprengő vén anyó, nincs emlékem, csak arról,
Hogy rút volt, hallgatag, s szótlanul szeretett.

Hát igen, én ma rút vagyok s te gyönyörű szép,
Várod a megigért ragadozót, aki
Mellett elönt a mont-gibeli gyönyörűség,
Hogy ketten vagytok és álmotok foglyai.

Ricombre-ok hajtanak előtted sírva térdet,
Gyűrűjük az örök csókért kínálva fel,
És szegény híresek adnák el árnyuk érted,
S távol, tűnődve, tört szívvel halnának el.

S jönnek kalandorok, karjukban csupa rózsa,
Jönnek, és lomha port kavarnak lovaik.
Egy este egyikük dús hajadat kibontja,
S "Ő az!" - kiáltod, és ő lesz az másnapig.

Mert másnap jönnek új lovagok, egyre jönnek,
Bajszos hízelkedők s durvák egymás után,
S ó öröm! győznek és ó Örömem! legyőznek
Lágy csókkal vagy kemény korbáccsal is talán.

S akkor tán eljön a búbánat kora; holdas
Körmöd keservesen tennen húsodba fog
Tépni, és szíved "Ó rég volt, ó messze volt az!"
Sóhajtja sírva, és homlokod ráncolod.

S jönnek özvegy napok beleszőve az évbe,
Temetői napok véres péntekjei,
Ha küzd a fény meg az esős ágbolt sötétje,
Mikor az ördög a feleségét veri.

De - köszönöm neked, ki szemem látni tártad -
Már tudom, hogy nem él szeretve lenn az ős
Árnyban, hová a végnyugvás gubóz, csupán csak
A jó vers, az örök s nyugodtan elidőz.

S valóban nincs egyéb vágyam, hacsak nem innom
A holdat, szíva az egy-emlős éjszakát,
S mindétig élni már logikus szent Nazírom,
Bár a földön csupa érzéki csók a vágy.

Nem, nem kell az olyan szív, amit odaadnak,
Se hűtlen szív kegye, mi oly könnyen terem,
Sem a vigasz, mit a madonnák osztogatnak,
Sem a sok bajt hozó emberi szerelem.

Tisztátlan adomány s bús ékszer valahány még,
S átkos a szerelem mindazért, amit ad.
Nincs egyelőre még anarchista ajándék,
Csupán a béke van, ha véget ért a nap.

Van a riadt anyák rebbenő szeme-kékje,
Vannak a nagy ebek s rejtélyes istenek,
Van a kétely, a düh, s a költők neve végre,
S öröklétük a nem múló márvány felett.

(Rónay György fordítása)

VÁROS ÉS SZÍV

A komoly város éppolyan tetői dermedt
Káosza tetején szélkakasaival,
Mint a költő fagyott, de más szive, amelynek
Derében tébolyok csikorgása rivall.

Ó város, téboly ül benned, mint a szivekben.
Éreztem, hogy piheg a tenyerem alatt
A szív s a város: a város, mely győzhetetlen,
S szívem, melyet legyőz az élet-ámulat.

NÁSZ

Szerelem és Hiány egy nyári estelen
Nászt kötött, s viruló ifjúságod szerelme
Hiányod, hitvesét kíséri lassan egyre,
S az vezeti szelíd békével, csendesen.

S a szerelem elért az óceán vizéhez,
Meztelen nőkkel az ég görög lenne itt,
S most ott siratja, hogy isten s nem ismerik
S mint az egy istenek, oly féltékenyen éhes.

PER TE PRAESENTIT ARUSPEX

Drága szerelmem, ó művem, akit szeretlek,
Én gyújtottam örök tűzre tekinteted,
Szeretlek, ahogy egy szép művet szeretek,
Egy nemes szobrot, egy mágikus röptü verset.

Szerelmem, a magam tanújának teremtlek.
Idő fölöttinek, hogy ha már nem leszek,
Te élet s szerelem, te add át nevemet,
Emblémám s fényem a kései embereknek;

S nagy szépségednek én úgy gondját viselem,
Hogy nem ápolhatod hívebben azt te sem,
Hisz én fogantam, én alkottam életét meg.

Így szerelmünk, te szép remekmű, kedvesem,
Örök díszére lesz a földnek és az égnek,
Ó én művem, aki istenem vagy nekem!

A POKOL

Ment a pusztában egy ember s egy korty vizet se
Lelt. Egy este megállt a tengerár előtt,
Látja a sós habot s szomja még égetőbb.
Az ember vágyam, az ár szíved győzedelme.

Kékbe öltözve, bár éjfekete a lelke,
Szép maszk szív egy bitó lábánál levegőt,
Mintha szerelmet - e zöld-sárga lebegőt
Iszonyú kárhozat varázsa sütögette.

Az akasztott, a szép maszk és a szomjazó
Pokolra száll alá, mit magam ások egyre,
S a pokol mindig ez: "Szeretném, ha szeretne!"

S más már soha nem is lesz kedvemre való,
Csak ez a szép halál, ha nem lehet szerelmem.
Mondd csak, honnan tudod, hogy halandó a lelkem?

EPITHALAMOS

Késő bánat, ó, jaj, már elvégeztetett,
Férfi zsákmánya lett kísértő keblü húgom
És én a megszokott csillagsátor alatt
Hallgatni csókjaik nem bírtam, nem akartam.

A hajsza kürtjei még kürtözik az éjt,
De mindhiába zeng tőlük a messzeség,
A lankadt férfifő kebled megszaggatá,
Jaj, ott melengeti a mord szent homlokát.

Hadd álmodjunk, hugom!... Jaj, pompás fürtjeid!
Vannak-e már arany anyaság-álmaid?
Bár ennek ama más transzhoz semmi köze,
Különben is tudom, nem szerettél sose...

Szemérmetlen szüzem, rémlátás hasogat:
Jaj, nem vetetted-é végképp oda magad?
A tudás szomja, mondd, mely levetkőztetett,
Idézi tán ama szép történeteket,

Miket meg nem szegett könyvecskék rejtenek?...
Akaratod, ó jaj, mit is akarhatott?
Szép gyermekem, kinek keblén rubin ragyog,
Ó, gyermek, ó, hugom, mért hagytad magad ott?

A hajnal lábaid elé dúlt szirmokat szórt,
A szirmok, kebled és az éj, a transz, a transzod
Megöltek engem egy kicsit, ó, Csipkerózsa!
Míg vártam, döng-e már szerelmesed galoppja...

Bizony nyeregbe vett és megcsókolt a mágus,
Szemedet, kebledet, és volt szíve a szád is!
Ó, mondd, ó mondd, hugom, hogy mert, hogy mert-e mást is?...
S most, ime megjövél, s pihegsz még, gyermekem,
A tűz-földről, ahol minden nő meztelen,
Ahol a hímtagok feketék, drágaságom,
Testek vonaglanak a keresztutakon,
És levágják a Nap fejét mindennapon,
Hogy vérét öntse szét sugárban a világon.

TUDATLANSÁG

                    IKAROSZ
Nap, fiatal vagyok, és ezért van, miattad,
Mivel lomhán lehúz, eldobtam árnyamat,
Árnyékom annyi, mint amit egy csillag ad csak.
Eszes lény én vagyok csupán az ég alatt.

Megtanított az útvesztő nyitjára sorban
S a föld titkaira, aztán meghalt apám.
Én a mozgó egek ős félelmét nyomoztam
Azóta, és a nyers fű volt étkem csupán.

A jósigék, igaz, kárhoztatták e vágyam,
De nem tiltott el egy isten sem, mondhatom,
S buzgón dolgoztam én, hogy kész legyen a szárnyam,
Mit egy kevés viasz rögzít a vállamon.

S fényes arcod felé fölszálltam a magasba,
S elém tárultak a föld láthatárai
Lompos lápjaival Lybia sivatagja,
S thuléi köddel a Nílus forrásai.

Nap, fényorcád kezem hadd simogassa végig.
Tüzedbe akarok nézni, én elvakult.
Mert mennyei vagyok, Heraklesznál is égibb,
S majd ámulat fog el, ha máglyám lángra gyúl.

                 EGY PÁSZTOR
Ferdén a nap alatt lám egy isten lebeg fenn,
Az első látható, s bár búcsút intene;
És ha e csoda egy haldokló isten: essen,
Kérjük, akárhová, csak a völgyünkbe ne.

                    IKAROSZ
Elkerülni az éjt, vérfertőző szülődet,
Keringő istenünk, felhőkbe repülök,
A földtől messze, hol csillag-pompázva jön meg
Az éj, idegenül idegenek között.

És reményből fogok élni és sugaradban.
De hevedtől, nap, ó! mennyei lángra kap
Testem, mit balgamód isteninek akartam,
S visz, éj! emberek! a káprázó forgatag.

                    HAJÓSOK
Egy isten zuhan a tengerbe, puszta kézzel,
Mint vízbefúltak, és kiköt majd egy sziget
Fövenyén s rothadó arccal a napra néz fel.
Az ión ég alatt két fonnyadt szárny libeg.

ANNA KERTJÉBEN

Bizony ha ezerhétszázhatvanban élünk

Mert ezt az évszámot veheted ki Anna e kőpadon

S én balszerencsémre német vagyok
De szerencsémre melletted vagyok
Szerelemről beszéltünk volna álmatagon
Jóformán mindig franciául
S te szenvedéllyel függve karomon
Hallgattad volna hogy Püthagorászról áradozom
De közben a kávén is tűnődtél volna már
Amely félóra múlva vár

S az ősz éppen olyan lett volna mint ez itt
Borbolyabokrok és venyigék övezik
És néha nagyokat bókoltam volna hogy köszöntsek
Egy-egy bágyadt nagyúri hölgyet
Hosszú estéken lassan magányosan
Szürcsölgettem volna a sűrű
Tokajit vagy malvázit
Felleghajtóm felöltve
Vonultam volna ki az útra melyen ócska
Hintajában nagyanyám érkezik
Ki nem hajlandó német szót érteni

Verseket írtam volna dús mitológiával
Kebledről a vidéki életről és a környék
Delnőiről

Sokszor eltörtem volna sétapálcám
Parasztok hátán

Szerettem volna zenét hallgatni sonkát
Falatozva

S németül szidtam volna szentigaz a szenteket
Ha megleptél volna mikor szájon csókolom ezt a kis
Cselédet itt

Megbocsátottál volna nékem az áfonyás erdő ölén

Dúdoltam volna egy-két percig én
Aztán  hallgattuk volna  hosszan az alkonyi neszeket

Rózsáidért
Még nagyobb utat is
Megtettem volna

Napod nem az a nap
Mely egyebütt
Is egyre süt
S hajnallal egybecsengő muzsikád
A művészet mértéke
Számomra ezután
És emléke szerint
Ítélek verseimről
S a képző-
Művészetekről és imádott
Arc rólad is

Iszpahánban reggeli muzsikák
Keltik kertjeiben a rózsák illatát

Rózsával illatoztam
Be lelkemet
Mindig egész életemre

Iszpahán szürke majolikakék
Olyan vagy épp
Mintha ég-
S föld-darabkákból raktak volna össze
Középütt hagyva egy
Nagy fény-lukat
Ezt
A négyszögű
Meidan sah teret
Túl nagy tér szinte elvész rajt a pár
Bóklászó kis szamár
Mely oly kecsesen bőg ahogy
Bámulja a Napot
Hogy hennától rőt a szakálla
S olyan vele akár a
Szakállas fiatal kereskedők
Fehér napernyővel a bolt előtt

A jegenyék testvére vagyok itt

Ismerjetek európai-fias sudár-szép jegenyék rám
Ó remegő testvéreim kik Ázsiában imádkoztok

Egy járókelő antilop-szarv-kajla-forma
Fonográf locsog
Ákom-bákomok
A kis butikocska

ROLANDSECK

Rolandseck üdezöld partjáról az Apáca-
Szigetre néztem át Roland szüze a lányka-
Seregben úgy hatott akár egy régi néne

A hét hegy mind aludt mint kimerülve végre
Hét sárkány mely mesés királylányokat óvott
Merengve vártam a téglalap forma kompot

Mások is jöttek átkelni ki tudja mért
Rózsákat hullatott három hölgy Hannover
Tájáról a Rajnába mely
Mintha csak nagyszerű Tested vénája volna

Autók futottak a félelemtől vacogva
    Mint hitvány lovagok
A folyamparti út árnyékfoltos szalagján
Míg méltóságosan úsztak alá a Rajnán
        A gőzhajók

A GRENOUILLÈRE

A sziget-parton üres csónakok
Kocódnak össze
És most
Se vasárnap se köznapon
Se a festők se Maupassant nem csónakázik
Pucér karral nagymellü nőkkel
           Buta libákkal
Szivemet fájdítjátok kis hajók
A sziget-parton

MONTPARNASSE

Ó szállóajtó zölden zsendülő két
Növénnyel mely soha
Nem hoz virágot
Hol van gyümölcsöm Hova gyökerezzem
Ó szállóajtó Angyal áll előtted
Prospektusokat osztogat
Az erényt sose védték még ilyen jól
Adjatok egy hetes szobát nekem örökre
Szakállas angyal német lírai
Költő vagy voltaképpen
Meg akarod ismerni Párizst
Kövezetéből ismered
A csíkokat ahol járkálni nem szabad
        S azt tervezed
Hogy Garches-ban töltöd vasárnapodat

Nehéz a levegő és hosszú a hajad
Derék költőcske kissé ostoba s túl szőke vagy
Két szemed pedig mint az a két lomha nagy
Léggömb mely találomra lassan
Leng a magasban

HYDE PARK

Valláscsinálók prédikáltak
A vastag köd alatt
S szembekötősdit játszottak az árnyak
Amerre utunk haladt

Vidám gyerek-
Arcú friss hetvenévesek
Eleonóra gyere kincsem
S még annyi minden

Küklopszok jönnek íme Sorra
Elszeleltek a pipák
Ti is szeleljetek
El gaz tekintetek
És Európa Európa

Kegyes szemek
Szerelmetes kezek
S a szeretők szerettek
Míg a papok fecsegtek

1904

Strasbourg 1904
Húshagyó kedd előtti este
A fogadóban ültem épp
Kandallónál egy énekessel
Mindig csak színházról beszélt

A Kellerin szép bronz hajával
Rózsás kalapban amilyen
Nem volt az istenek szolgálta
Hébének ó szép életem
Karnevál rózsás kalap Ave!

Virág s konfetti zápora
Köln Róma Nizza jársz te mindben
Királyi Karnevál-pofa
Oly dús oly kedves mint te nincsen
Krőzus Rotschild Torlonia

Májpástétom meg szarvasgomba
Volt vacsorám őzhús befőtt
Édesség stb. viszont a
Kirschwasser adott új erőt

Miért nem jöttél a karomba

A VÁMOS EMLÉKE

Egy csöppnyi kis rigót
Tart a vállán egy angyal
Úgy magasztalják dallal
A kedves Rousseau-t

Ami van a világon
S az emlék tovareng
Mint hajó fenn az áron
S a bánat odalent

     Kedves Rousseau
     Te vagy az angyal
     S aki magasztal
     Az a rigó

Fogták egymás kezét és együtt keseregtek
Virágok sírjukon épp egyformák remegnek
Nagyon szép igazad van
De nincs jogom szeretni őt
Itt kell maradnom
Hol oly szép gyöngyszemes koszorúkat csinálnak
Meg kell mutatnom neked ezt

    A tengerentúli miss szép
    Érte sok szív hevül
    Korfuba utazik két-
    Három héten belül

      Tébolyult fárosz
      Forgok le-fel
      Hajóm hullámos
      Víz vitte el

Lábadon seb volt
Megmutattad a két véres lukat
Míg kínabort ittunk a Marqiuses Szigetekről
Elnevezett kis bárban a Rue de la Gaîtén
Egy édes kofa-lármás hajnalon

    Várják a tengerészek
    Lesik az ég alatt
    Hol a vízből kinéznek
    Tátogva a halak

       Tébolyult fárosz
       Forgok le-fel
       Hajóm hullámos
       Víz vitte el

Hangod cserepei Szerelem törte meg
Dallamos négerek Részeggé tettelek

    A tengerentúli miss szép
    Érte sok szív hevül
    Korfuba utazik két-
    Három héten belül

Baktatsz át Párizson nagyon lassan gyalog csak
Mályvaszín fuvalom-vitorlák Anya hol vagy

      Tébolyult fárosz
      Forgok le-fel
      Hajóm hullámos
      Víz vitte el

    A Mississippinél is
    Szép volt mondják De csak
    Szebbé bűvölte mégis
    A párizsi divat

      Tébolyult fárosz
      Forgok le-fel
      Hajóm hullámos
      Víz vitte el

A Dauphine Kapunál egy padba véste két
Imádottja Clémence és Joséphine nevét

És két rózsabokor kúszott föl lelke mentén
Csodálatos trió
A Gárda-Korzón ránevet a vizelő kancára
Gyerekzenekart dirigál
Madeleine kisasszony
Ah! Madeleine kisasszony
                                    Ah!

    Van még a kerületben
    Kívüle lány elég
    Ki szép is jó is egyben
    S nincs szeretője még

       Tébolyult fárosz
       Forgok le-fel
       Hajóm hullámos
       Víz vitte el

KÖLTEMÉNY

Bejött
Leült
Nem néz a rőthajú tűzcsiholóra
A gyufa lángol
Kiment

H ^Í D

Két hölgy két hölgy a folyó mentén
Beszélgetnek a vízen át
Szavaik hídján a tömeg
Táncolva ide-oda jár-kel

Egy isten                     Csu
                                   pán
    Visszajössz              ér-
                                   ted
         Hi! oh! alább      fo-
                                   lyik
                       Alább   a
                                   vér
A gyerek is tudja okát

         Tovább gyerünk Tovább

         Ne fordulj vissza hát

         Hi! oh! alább alább
Lányok lépnek a könnyű hídra sorban
             És kezükben viszik
             A holnap virágait
És tekintetük elfolyik
     Az idegen folyóban
Mely messziről jön messze megy
S elúszik szavatok könnyű hídja alatt
     Ó folyómenti Csacsogók
     Ó balga folyómenti Csacsogók

MOZI ELŐTT

Este elmegyünk végre már a
Filmszínházba

A Művészek no kik azok
Nem akik Képzőművészetet űznek
Nem akik Művészettel foglalkoznak
Költészettel zenével
A Művészek a színészek és a színésznők

Hogyha Művészek lennénk
Nem filmszínházat mondanánk
Hanem mozit

Ha meg vidéki vén tanárok volnánk
Nem mondanánk se filmszínházat se mozit
De mozgófényképotthont mondanánk

Mert az embernek Istenem ízlése is legyen

RAKÉTA-JEL

Falvak lángolnak a benti éjszakában
Egy majorosné vezeti autóját az úton Galveston felé

Ki röpítette föl ezt a rakéta-jelet

De azért jól tennéd ha nyitva hagynád az ajtót
Meg aztán a szél a deszkafűrészelő
Majd felébreszti benned a kísértetek rémületét
                            A hangod
Öblös üvegében ott a piros hal
                                                A nyelved
De ez a mardosás
Éppencsak egy ápolónő fehérebb a télnél
A vakítónál miközben a láthatáron
A távoli domboknál kékebb s az autó
Párnáinál lágyabb napok ezrede elfogy

GYORSABBAN EGY KICSIT

És jön az est s meghal a liliom
      Lágy ég ki küldöd őt nézd csak fájdalmamat
         Búbánat éjszakája

           Gyermek nevess ó hugom ébredj
Az országúton menjetek szegények
     Ó hazug erdőség mely hangomra riad
       Lángok amikben lelkek égnek

       A Boulevard de Grenelle-en
A munkások s a főnökök
       Májusi lomb csipkéje lebben
       Ne játszd már a hetvenkedőt
   Gyerünk gyorsabban egy kicsit
         Gyerünk az istenért

A sürgönypóznák sorba térve
Nőnek végig a partokon
Köztársaságunk kebelére
Tűzve e gyöngyvirág-csokor
Mely buján nőtt a partokon
    Gyerünk gyorsabban egy kicsit
         Gyerünk az istenért

Szégyenlős Pauline csücsöríti ajkivét
         A munkások s a főnökök
Hogyisne szép álomszuszék
A bátyád
    Gyerünk gyorsabban egy kicsit
        Gyerünk az istenért

ZOKOGÁS

   Szerelmünknek szabályt nyugodt csillagok írnak
   Sok ember éli bennünk jól tudjuk életét
   Messziről jöttek és egyek a koponyánkban
Így dalolnak a révedők
Kitépték a szívünket ők
És úgy vitték a jobbkezükben
   Szép gőg idézd e sok emléket mind eléd
   Hajósokat akik hódítókként daloltak
   Thulé ösvényeit és Ophir lágy egét
   Átkos betegeket árnyuk elől futókat
   Kivándorlók vidám visszajövetelét
És a szívből vér csepegett
S tűnődve ment a réveteg
Sebére gondolt elmerülten
   Nem törheted meg láncát az okoknak
Fájt a seb s ő szól imigyen
   Más okokra okozatok csak
Szegény szivem törött szivem
Mint más emberszív olyan éppen
   Íme íme kezünk rabbá tette az élet
A szerelemtől vagy egészen
Oly formán halt meg íme vedd A dolgok így forognak
Tépd ki te is a tiedet
   S nem lesz semmi szabad míg el nem jön a vég
   Hagyjunk hát a holtakra mindent
   És rejtsük el a könnyeinket

VALLON MOCSARAK

Súlyos nagy bánatok szakadtak
A szívemre a vallon mocsarak közt
Mikor a fenyvesekben kipihentem
A mérföldek terhét miközben
Süvöltött a nyugati szél

Elhagytam a kedves kis erdőt
A mókusok meg ott maradtak
A pipám próbált felhőket ködölni
          Az égre
De makacsul tiszta maradt a menny

Nem bíztam semmi titkot csak egy talányos éneket
A tőzeglápvidékre

Mézillatú hangavirág
Csalta a méhecskék raját
És én fájó lábbal tapostam
Az összehajló áfonyát
Galagonyát
                 Északi táj
                 Északi táj
Az élet itt sivár
Görcs fákba hálni jár
                 Zihál
Az élet itt halált
                 Zabál
Szép fogaival
Ha zúg a vihar

ÁLOMFEJTŐ

  Oly közel volt az égi szén, hogy tartanom kellett hevétől. Csaknem megégetett. De én tudtam azt, hogy a férfi és a nő örökkévalósága más. Két különböző állat párosodott egymással és a rózsatöveken venyige sarjadt, amely hold-gerezdektől roskadozott. A majmok torkából lángok lövelltek és felliliomozták a világot. A mirtusok közt hermelin fehérlett. Megkérdeztük e csalfa tél oka felől. Napbarnított nyájakat faltam fel. Orkenise feltűnt a láthatáron. Megindultunk a város felé, és sajnáltuk a völgyeket, ahol az almafák daloltak, fütyültek és ordítoztak. De a megművelt földek éneke csodálatos volt:

               Orkenise-nek kapuján át
               Belépne egy szekeres.
               Orkenise-nek kapuján át
               Kilépne egy gyalogos.

               És a város őrizői
               Odafutnak: "- Gyalogos,
               Mit viszel ki a városból?"
               "- Otthagyom a szívemet."

               És a város őrizői
               Odafutnak: " - Szekeres,
               Mit viszel be a városba?"
               "- Mátkámnak a szívemet."

               Orkenise-ben mennyi szív lesz!
               Az őr mind nevet, nevet.
               Gyalogos, az út keserves,
               És a csók is, szekeres.

               A város szép őrizői
               Elfutottak fényesen.
               A város kapui aztán
               Becsukódtak kényesen.

  De én tudtam azt, hogy a férfi és a nő örökkévalósága más. Az ég szervál-kölykeit szoptatta. Egyszerre karmazsinpiros foltokat pillantottam meg a kezemen. Reggelre kalózok elraboltak a kikötőből kilenc lehorgonyzott hajót. Az uralkodók vigadoztak. És a nők egy halottat sem akartak megsiratni. Jobban szeretik az öreg királyokat, mert azok erősebbek a szerelemben, mint az öreg kutyák. Egy áldozópap azt kívánta, hogy őt áldozzák fel az áldozat helyett. Felmetszették a hasát. Négy I-t, négy O-t, négy D-t láttam benne. Friss hússal kínáltak, és mikor megettem, egy csapásra megnőttem. Fáiktól semmiben sem különböző majmok ősi sírokat szentségtelenítettek meg. Magamhoz intettem egyikét ezeknek az állatoknak, amelyeken babérlevél sarjadt. Odahozta egyetlen gyöngyszemből álló fejét. Karjaimba szorítottam, és kérdést intéztem hozzá, miután megfenyegettem, hogy a tengerbe vetem, ha nem felel. Tudatlan gyöngy volt, és elnyelte a tenger.
   De én tudtam azt, hogy a férfi és a nő örökkévalósága más. Két különböző állat szeretkezett egymással. Közben csak a királyok nem haltak bele ebbe a nevetésbe, és húsz vak szabó volt érkezendő avégből, hogy fátylat szabjanak és varrjanak, a szardonixot befedni. Én magam vezettem őket, hátrafelé. Estére a fák felröppentek, a majmok mozdulatlanná merevedtek, és én megszázszorozva láttam magam. Ez a csapat, ami én voltam, a tengerpartra telepedett le. Nagy arany hajók úsztak a láthatáron. S amikor teljes lett az éj, száz láng jött velem szembe. Száz fiúgyermeket nemzettem, akiknek dajkája a hold s a domb lett. Nagyon tetszettek nekik a kígyótestű királyok, akiket ott fönn rángattak az erkélyeken. Egy folyó partjára érve, két kezemmel megragadtam és meglóbáltam a folyót. Ez a kard megnyugtatott. És a bágyatag forrás figyelmeztetett, hogy ha megállítanám a napot, négyszögletesnek látnám, amilyen valójában. Megszázszorozott önmagamban egy szigetcsoport felé úsztam. Száz matróz fogadott, s elvezettek egy palotába, ahol kilencvenkilencszer megöltek. Ekkor kacajra fakadtam és táncra perdültem, míg ők sírtak. Négykézláb táncoltam. A matrózok moccanni se mertek, mert rémisztő külsőm volt, mint az oroszlánnak.
   Négykézláb, négykézláb.
  Karom és lábam hasonlított egymásra, és megsokasodott szemeim figyelmes koronát alkottak fejemen. Aztán fölegyenesedtem, hogy táncoljak, mint a kezek és a falevelek.

  Kesztyűs kézzel voltam. A szigetlakók elvittek gyümölcsöseikbe, hogy ott asszonyokhoz hasonlatos gyümölcsöket szakítsak. S a sziget, a vízen sodródva, feltöltött egy öblöt, ahol a homokon azonnal vörös fák sarjadtak. Egy fehér tollal fedett puhatestű állat kimondhatatlan módon énekelt, s egy egész nép csodálta, fáradhatatlanul. A földön megtaláltam az egyetlen gyöngyszemből való fejet, zokogott. Meglóbáltam a folyót, és a tömeg eloszlott. Aggastyánok vadzellert ettek, és halhatatlanul sem szenvedtek többet, mint a halottak. Szabadnak éreztem magam, szabadnak, mint a virág, ha itt az évad. A nap nem volt szabadabb, mint az érett gyümölcs. Fák nyája láthatatlan csillagokon legelt, és a hajnal a viharral fogott kezet. A mirtusligetekben az árnyék hatása érződött. Egy présben összezsúfolva egy egész nép énekelve vérzett. A présből csorgó nedvből emberek születtek. Ők is folyókat lóbáltak, amelyek ezüstös zajjal koccantak össze. Az árnyak elhagyták a mirtusligeteket és kis kertekbe vonultak át, amelyeket emberi és állat-szemekkel hintett be a sarjadás. A férfiak közül a legszebb a nyakamnak ugrott, de sikerült földre tepernem. Térdre esett, és a fogait mutatta. Ahogy hozzájuk értem, hangot adtak, amely mind gesztenyeszínű kígyóvá változott, és a nyelvét Szent Fabeau-nak nevezték. Áttetsző gyökeret fordítottak ki a földből és ettek belőle. A gyökér répanagyságú volt.
  S az én folyóm pihenés közben elözönlötte őket, anélkül, hogy elnyelte volna.
  Az ég tele volt ürülékkel és hagymával. Megátkoztam a becstelen csillagokat, melyeknek fénye a földre ömlött. Semmiféle élőlény nem mutatkozott többé. De ének harsant mindenfelől. Kihalt városokat és elhagyott tanyákat látogattam meg. Minden királyok koronáját összeszedtem, és e szószátyár világ mozdulatlan eszközére váltottam őket. Arany hajók úsztak, matróz nélkül, a láthatáron. Gigászi árnyak rajzolódtak ki a távoli vitorlákra. Századok választották el tőlem ezeket az árnyakat. Kétségbeestem. De tudtam azt, hogy a férfi és a nő örökkévalósága más. Különnemű árnyékok sötétítették el szerelmükkel a vitorlázatok élénk vörös színét, miközben szemeim megsokasodtak a folyókban, a városokban és a nagy hegyek haván.

RÁD GONDOLOK

Rád gondolok kis Lou szíved az én kaszárnyám
Érzékem a lovad emléked meg az én lucernám

Csupa sarkantyú kard fénylik az egeken
Tüzérek árnya száll fürgén s nehézkesen

De képed nem hagy el örökre téged látlak
Bátorság lángoló sebe ez a te szájad

Éjben a trombitánk szól a te hangodon
Lovon ülök s te léptetsz mellettem angyalom

75-öseink szépek mint alakod
A hajad vöröses akár a gránáttűz mely északon felragyog

Szeretlek a kezed s az én emlékeim
Fújják a harsonát boldogan s örökre
Ragyognak a napok sorba nyerítve mind
Vagyunk a rúd amelyhez a csillagok vannak kikötve

SZEMEDEN

Szemeden e tengerszemen
Alámerül szegény szivem
   S a szerelem
S téboly vizében oldja bent szét
   A Bánat és az Emlék

A KANTIN FÜSTJE SZÁLL

A kantin füstje száll akár az éj mely közelít
Magas hangok vagy mélyek mindenütt vérzik a bor
Pipázom büszkén szabadon bajtársaim között
Ők indulnak velem együtt a csataterekre
Ők alszanak majd éjszaka a csillagok alatt vagy esőben dideregve
Ők ügetnek velem és a győzelmet emelik a nyeregbe
Ők teljesítik majd velem együtt ugyanazon parancsokat
Ők hallgatnak a nagyszerű trombitaszóra figyelve
Ők esnek el mellettem és talán mellettük én
Ők szenvednek hidegtől és naptól együtt velem
Ők férfiak bizony ezek isznak együtt velem
Ők teljesítik együtt velem az emberi törvényeket
Ők nézegetik az úton a nőket akik elhaladnak
Ők megkívánják a nőket de az én szerelmeim magasabbak
Uralkodnak szívem érzékeim agyam fölött
S szerelmemet hazával és családdal és reménnyel viszonozzák
Mert katona vagyok én a tiéd vagyok édes Franciaország

KIS LOU AZ ÉJ LESZÁLL

Kis Lou az éj leszáll enyém vagy és szeretlek
A ciprusok az ég itt már elfeketedtek
Fújták szépségedet a trombiták nekem
S örök szerelmemet s szívedet szívemen
Képzelj engem aki a kaszárnyába ballag
Az istállók felől szállt a lucernaillat
Lovak farából a te erőd és kecsességed hatott rám
Aranypej bájad ó szép nemesvérű kancám
Forgott a Nagytorony dombján babér között
S lassan táncolt amíg homályba öltözött
S míg e dombról a sok szerelmes lefelé jő
Csak táncolt lassan a torony akár egy szaracén nő
A szél az fúj de még a hideg be nem áll
Láthatlak két nap múlva majd s boldog vagyok mint egy király
Mert itt szeretlek szeretem Nîmes-et e római vártát
Hol francia katonák követik a régi prétori gárdát
Sok öreg katona kinek már ruha nem jutott
Mint ökör cammog és mint matróz tántorog
Hajadra gondolok mely az aranyom és a dicsőségem
És minden fényem az éjben a feketében
És szemed az én ablakom azon át nézem itt
Az élet minden örömét és a halált mely segít
A fáradt katonáknak a bús nőknek beteg gyerekeknek
Közelemben a katonák most hagymát salátában esznek
Az egyiken kockás az ing kék kockás mint a térkép
Imádlak Lou nem látlak és mégis mintha szemedbe néznék
A hagyma szagát érzem és a borét jodoformét
Imádlak Lou csókolj meg még mielőtt elaludnék
Az égen csillagok csupa katona azt hiszem
Holtan is táboroznak ott mint táboroztak idelenn
Megyek mint kalauz egy szép napon s odakalauzollak
Lou hány boldog napunk lesz még míg felragyog majd az a holnap
Szeress kis Lou imádlak én az éjben
Imádlak én Isten veled kis Lou te dicsőségem

IMÁDLAK LOUM

Imádlak Loum s velem együtt minden imád
A körletünk előtt prüszkölő paripák
A római építmények amelyek rámmerednek
A hevesvérű tüzérek akik a laktanyába visszamennek
A nap amely előttem lassan alkonyodik
A frontra induló világoskék bakák mind rád gondolnak itt
Mert ó te lánghajúm te vagy nekem a fáklya
Melyben erőm lobog s mely fényt vet a világra
        A fellegek is téged
        Mintáznak fönn az égen
        Felkapja szavamat
        Ha elzúg itt a misztrál
        Értelme rádakad
        Ahogy lassan feléd száll
        Az Alpoktól a Gard-ig
        Jár egész nap szemünk
        S a Gard-tól le a Partig
        S mikor a nap letűnt
        S elfog minket az álom
        Kettőnket külön ágyon
        Az álom egyesít
        Mint egy zseb tárgyait
        S vad ábrándba merülve
        Élünk egybevegyülve
        Minden álmom terád vall
Szemed remeg fel minden rezzenő faággal
S én téged látlak mindenütt te szép te drága
Bakancsomon a szög mint a szemed vigyáz
Rózsás mint a tied a kancáink szemérme
Zsírozott puskáink olyanok mint mikor kivánsz
Olyanok mint mikor szeretsz életem szemefénye
        Még kék az ég a tél előtt
        Add vissza őt add vissza őt
        Te én édes eltávozásom
        Őrségem és szobafogságom
        Szerelmed az egyenruhám
        Drága csókjaid rajt a gombok
        Aranyként csillannak puhán
        És két karod ha rámfonódott
        A legékesebb paszomány
Itt mellettem egy úr fehér fagylaltját szopogatja
Én a tested ízére gondolok és fehér derekadra
Balra újságot olvas ott egy csinos ifju szőke
Én leveledre gondolok amely nekem a világ minden hírének szürője
Gyufát gyújtok és látom lobogó hajad
Az élet énnekem ameddig tart te vagy
És te vagy a jövő s az öröklét nekem
Te egyetlen szépség édes egyetlenem

LOUM HADD BESZÉLJEK ÚJRA NEKED

Loum hadd beszéljek újra neked a szerelemről
Úgy támad a szívemben ahogy a nappal napja kel föl
Napsugarait suhogtatja egyre mint
Ostort hogy fölcsigázza és összekösse lelkeink
Szerelmem egyedül a boldogságod kedvesem
S akaratom boldogságod lett egyedül
Szerelmed fájdalmasan szenvedélyes legyen
Akaratom vágyaddal és szépségeddel elvegyül
Ah! Ah! itt vagy újra előttem egészen meztelen
Imádott foglyom utolsó szerelmesem
Melled íze fakó mint az afrikai fügéé s az ébenfagyümölcsé
Csípőd befőttjét imádom édesem mindörökké

A tengerár amely istennőt szült a világra
Azt idézi akit ringat szerelmem árja
Ha járkálsz Ragyogó úgy villog a szemed
Mint szelíd penge mit a vér mindjárt belep
Ha lefekszel Gyönyör bódító orgiám vagy
Zamattal csorduló étke liturgiánknak
Tűz ha hajladozol mint a szélben a láng
Harapódzó heved csókja sohase bánt
Vágyad főnixe én lángodban lobogok
Mindennap meghalok s újra föltámadok
       Szerelmem
       Kedvesem
       Szüntelen feléd tart csak
       Mint a villamosok
       Csikorog jajgat
       A sínen hol haladok
       Éjemnek violái nőnek
       Vedd el mert eléd dobom őket
       Meghalt a nap szép csendesen
       Ahogy e hazug szerelem
       Régi regénye semmivé lett
       Készek a violafüzérek
       Koronád volt a fény maga
       Most koszorúz az éjszaka

MÉG TÉL VAN

Még tél van s már viszontláttam a rügyeket
A fügefák hegyén A béke közeleg
Szerelmem e hadi tavaszban mely reánk szállt
Jól vagyunk Halljad a férfiak jajgatását
Vakarja bal szemét jobb lábujjával itt egy japán tengerész
Királyok fiait várja száműzetés
Szívem körülötted forog mint kóló ahogy fiatal szerb katonák táncolják egy alvó szüzecske körül bőszen
A szőke baka tetveket vadászik az esőben
Hollandiában egy belga internált újságot olvas amelyben szerepelek
A töltésen egy királyné iszonyattal nézi a csatateret
A szanitéc a seb előtt szemét behunyja szörnyülködve
A harangozó látja amint a vészharang lehull akár egy túlérett körte
A süllyedő hajón az angol kapitány elszívja a végső ópiumos pipát
Kiáltanak Kiáltás a béke tavasza felé mely eljövend Halljad a férfi kiált
De tefeléd kiáltok én kis Lou te vagy a békém és a tavaszom
Enyém vagy Lou a boldogság amelyre áhítozom
A boldogságunk az amiért halálra készül életem
A boldogságunk az amiért az életben reménykedem
A boldogságunk az amiért a hadseregek csatáznak
Amiért a tükrös irányító a megtizedelt gyalogságra támad
Amiért gránátok szállnak akár a csillagok ha lehullnak
Amiért a foglyok fájdalmas csapatban elvonulnak
Amiért szívemben érted dobog a türelem
Szerelmem ó kis Lou ütemem ütegem

LOU KOSZORÚJA

Szivarozok Tarasconban és szürcsölöm a kávét
Arab lovasok köpenyben haladnak el a Császárok fogadója mellett
A vasút amely idehozott megkoszorúzott téged minden nosztalgiás emlékemmel
S a melleden virágzó oly rózsa rózsafény
A vágyaim vidámsága mint hajnal egy szép nap kezdetén

Egy pocsolya mely zavaros akár a lelkem
A vasút egy 120-as gránát zajával robogott rendeltetése felé
S én behunyt szemmel szívtam be ereidnek heliotrópiumát
A combodét e márványborította kertét
Heliotrópiumok ó megfeszített Belgium sóhajai

S már fordul a szemed e gyöngéd rezedája
Áradó illatát szemem tudása várja
Erős szégyenszagot a véráztatta hét
Megye beszennyezett megtiport szentjeiét

Emeld föl kezedet emeld a büszkeségem liliomát
Pártáiban a tisztátalan tisztává változik át
Liliomok harangok északon leomló templomok
A megkonduló vészharang halált zokog
Liliom francia virág szerelmem két keze
Nappali ragyogás virágzó fénye te

A lábad a lábad arany mimóza-nyaláb
Az út végén a lámpák a fáradt katonák
- Én vagyok nyiss ajtót siess végre itt vagyok
- Te vagy itt bánat van és homály a kettő közé ülj le
- Nyakig sáros vagyok remegek meggyötörve
Emlékeztem a lábad halványarany virág
- Csak érj hozzá hideg mint aki érzi a halált

A hajad orgonavirág a tavaszt hirdeti
A haldoklók utolsó zokogása jajszavai
Lágyan mint csókjaink a szél közéje fúj
A tavasz visszatér az orgona lehull

Hangod hangod virágzik akár a tubarózsák
Életmámorító a hang a hang te drága
Parancsolj az időnek hadd múljon sebesebben
Tested virágcsokor gyönyöre az időnek
Remény virágai homlokodon gyürűznek
Te vagy a fájdalom nagy átváltoztatója
- Holt lángok vacogón véreznek hamvadozva -

Fájdalmakból virágzik a Csodálatos Rózsa

Ha meghalnék netán harc közben kint a fronton
Egy nap majd megsiratsz ó Lou édes galambom
Aztán emlékem is kialszik majd akár
Egy felrobbant akna harc közben kint a fronton
Egy szép kis akna mely mint egy mimóza-szál

S az emlék azután szétrobbanva a térben
A földkerekséget véremmel öntözi
Tele lesz vele hegy völgy tenger és az égen
A csillag is s a nap mely úgy érik a térben
Akár Baratier arany gyümölcsei

Mindenben élni fog az emlék bár feledted
Pirosra festem én rózsás kicsinyke kebled
És vérző hajzatod s hasadó ajkaid
Sosem leszel öreg mert mindez bár feledted
Édes célokra még mindig megifjodik

Vérem végzetesen szétfröccsen a világra
Tőle a napsugár is tündökletesebb
Tarkább lesz a virág gyorsabb a vizek árja
Hallatlan szerelem árad le a világra
S birtokba veszi majd elárvult testedet

Lou ha meghalok itt s emlékem is feledve
- Gondolj rá olykoron a forró őrületbe
Hajló vad szerelem ifjú napjaiban -
Vérem a boldogság forrásaként rohan
Légy a legboldogabb te nők legédesebbje

Ó örök szerelmem fő-fő őrületem te

Leszáll az éj
Oly gyors a vér
Ugy érik benne a veszély

VÁLTIG BŰNRŐL BESZÉLT

Váltig bűnről beszélt tegnapi leveled
Igazi szerelem nem ismer semmilyen bűnt
Csak egy homokszem az mely tengerbe esett
Egyetlen szem amely a zöld örvényben eltűnt

Táncolhatnak világ romján érzékeink
Csigázhatjuk tüzét a feldúlt képzeletnek
Bomolhatunk egész a vad őrületig
Testünk undoritó fertőben hentereghet

S egyetlen ölelés kapcsában összeforrtan
Lehetünk sorssal és halállal dacolók
Estének hívhatjuk a reggelt kihivóan
Míg fogunk vacogó rémülettől vacog

Te istenítheted mi bennem vad igézet
S én mint oltár előtt hullhatok térdedre két
Csipőd előtt melyet dühöngésem bevérzett
Szerelmünk szűz marad akár a nyári ég

És ha némán elnyílt ajkkal kifúlva törten
Mint két ágyú amely talpáról leomolt
Testünk leroskad is a túlhajtott gyönyörben
Szerelmünk akkor is az marad ami volt

Nemesítsük meg hát szivem képzeletünk
Szegény emberiség rászorul úgyis arra
Hisz mindebben merő ámitás csak a bűn
És csak a köznapi lelkeken van hatalma

A MI CSILLAGUNK

Fújja a kürtös itt az óra
Felharsan a takarodó
Szegény szivem neked adom ma
Egy szempillantásodra ó
Egyetlenegy mozdulatodra

Tíz óra van mind alszanak
Hallom hogy a kaszárnya hortyog
Észak felől száll fuvalat
Lámpám a tisztafényü hold ott
Egy kutya vonítva ugat

Múlik az éjjel csendbe lágyan
Az órák lassan halnak el
Mit csinálsz most szép zabolátlan
Míg kedvesed nem alhat el
A kedvese utáni vágyban

A csillagos égbe veszőn
Keresem iker csillagunkat
Sorsom sorsoddal egybesző
De csillagaink hova bújtak
Ó ég én szép búzamezőm

A híres Hugó-i hasonlat
Ruth és Boáz fönn surran el
Nem a tetőn uton osonnak
Mint Balao regénye mely-
Ből nem olvastam csak egy oldalt

Kakas rikolt "kukuriku"
Együtt nyihognak lovaink ma
Nizza visszhangzik az Echo
A szerelmeket hívja vissza
Köréd édes kis Loum te jó

Tekintetednek tünde fénye
Festi csodásra az eget
Az ágyam csókod melegére
Emlékeztet mert a szemed
Rámnyílik Nizza szép nevére

Az éj csak múlik csendesen
Én is elalszom végre szépen
Virrasztva szerelmeseden
Nem a szemed-e lusta szépem
A mi csillagunk odafenn

Február nyolc hétfő a szentem
        Ma megy haza
Bánkódom ő csak nevet engem
        Egy kupica

Jólesik Az osztrák seregben
        (Komisz zupa)
Igaz valami fényesen nem
        Él a baka

S Frankhon édes szolgálatában
        Ha él ha meg-
Hal a Remény táplálja lágyan

        Tüzéredet
Lelkem futna lábad nyomában
        Isten veled

NÉGY NAPJA

Négy napja kedvesem hogy nem jött leveled
Még föl se kelt a nap és máris lebukott
A laktanya sötét borzalmak háza lett
S mint egy vezetékló oly bánatos vagyok

Mi lelt mondd édesem valami baj zuhant rád
Csak nem sírsz Mért nem írsz amikor úgy igérted
Lődd ki a leveled mint tüzérségi aknát
Amitől visszatér belém megint az élet

Nyolcszor felelte már osztásnál a napos
"Ma sem jött levele" Sírás kerülgetett
S mindenütt kutatom te édes-aranyos
Kit együtt láttunk még a kósza kis ebet

Hosszan simogatom most rád-emlékezésül
Ő is emlékezik arra a napra látom
Mert búsan nyalogat s szemében gyengédség ül
S Nîmes-ben rajta kivül nincs egyetlen barátom

Ha nincs rólad hirem vigasztalan vagyok
Mit csinálsz Úgy lesek holnap egy levelet
Elsötétült a nap várom hogy felragyog
És Loum bánatosan csókolom a kezed

ŐRSÉG

Ó Lou rád gondolok őrt állva Odalent
Meglelem a szemed rebbenő csillagokban
A teljes ég a te kincses tested kereng
Kemény vágyam mivel golyók zápora koppan
A katona körül ki őrt áll és mereng

Nem érted szerelem a távollét fogalmát
És nem érted hogy úgy érezzük ez halál
Az órák végtelen növő kupacba rakják
A kínt - csak szenvedünk mihelyt a nap leszáll
S az éj ha visszatér új gyötrelem szakad ránk

Nem éltet más remény csak az Emlékezés
Ifjabb és szebb leszel halványulón Szerelmem
Megvénülsz egy napon szép korod elenyész
Zeng az Emlékezés vadászkürtje a csendben
Ó lassu lassu éj ó puskám oly nehéz

VÁRAKOZÁS

Várunk a győzelem boldog pillanatára
Dicsőség szerelem reményei kitárva
Tépjük az orgonát
A bágyadt csók ilyen Már nem virul tovább

Várjuk a csókokat e holdnál édesebbek
A tavasz szirmai lassacskán elperegnek
A japán tökei kisütve s légypiszokkal töltve

A rózsa tetvei

Szebb a kilátás mint a Nyevszkijről

Egy vízisikló meg egy érsek

A pápa generalisszimusz

A belga himnuszt játsszák és a varjútövisek elzárják a láthatárt

Hozzák a tartalék-távíróoszlopokat

A legfrissebb hordalékok

Ó fehér lövészárok nyitva mint lágytojás

Mozdulatlan kecskebékák fejük kilátszik a tóból

Hajad édes mint cukordarabkák

Az egyik falióra csak a szem fehérét mutatja

Melled betöltene egy lovasosztagot

Csigalépcső a modern kor legszebb regénye

Szőre szögesdrót

Orrcimpák spanyoltövisek

De hol a szikofanta hogy újra lássam

Legalább a fügét

Ez a kislány volt a parancsnok

Teljesen tetovált a melle mint a banánnak

Van itt egy öreg tengerész egy hinduval szodomitaságban

Az aranyborjú kilőtte golyóját

A pékné a szenegálival

Az aranykalitkák ahol a japán nők élnek

Éj és éj és haldokló orgonák

Meg kell fordulni hirtelen egy másodfokú görbét követve

Hogy visszatérjünk a bájos elillant síró napokhoz

Egy tüzér
Diogenészt utánozza onanizál a Hadsereg előtt

És valaki
Felpumpáltatja ülepét biciklipumpával

KATONAVONAT

Megyünk megyünk megyünk - és meg se moccanunk
Étkezések után kulacsból kortyolunk
Az utolsó fa mely Dijon előtt elénktűnt
(Mert a Nîmes-körüli kerteknek sajna végük)
Rózsaszín volt akár szűz kebled halmai
Az életem avult akár a tegnapi
Újság s ó nők csak a képeteket szeretjük
E vagonban akár egy kalickában együtt
Emlékszel még milyen volt Sospelben a köd
Egy kislány őrzi ott eredendő bünöd
És vence-i éjszakánk mielőtt Grasse-ba mentünk
S a mentoni hotel A múlté vége eltűnt
S én ifjú szépem ó ha majd öreg leszel
És szép nyarad után midőn a tél jön el
S immár az én hirem egész világra terjed
Meghallva majd nevét Guillaume Apollinaire-nek
Azt mondod Szeretett s kebled büszkén dagad
Hát tárd ki a szived Mint most a karodat

Az emlékek csupa nagy végnélküli kertek
Hol béka hangicsál légy hangon szeliden
A csönd szarvasa fut akár az eszevesztett
Egy bánatos madár dalolva megpihen
Tested rózsatövén hol enyém volt a rózsa
Szívünk iker gyümölcs egy gránátalmafán
Melynek nyílt szirmai közöttünk hulladozva
Behintik az utat puhán egymás után

Futnak a fák a fák a fák hogy futva futnak
S rohan a láthatár gyors vonatunk elé
A póznák szerelmesen a magasba nyúlnak
Mint bőgő szarvasok a kéklő ég felé
Így édes kék egem imádott Loum te szépem
Még mindig áhítlak vesztett paradicsom
Mélységes csókjaink újra meg újraélem
Mint csókban harapás éles kis szél oson
S emlék emlék után hogy már utol sem érem

AMI VAN

Vannak kis meglepő hidak
Van a szívem és dobog érted
Van egy szomorú asszony az úton
Van egy kertben egy szép kicsi ház
Van hat katona s játszanak mint a bolondok
Van a szemem és keresi képedet

Van egy édes kis erdő a dombon
És egy öreg népfölkelő pisál amikor ott elmegyünk
Van egy költő és a kis Louról álmodik
Van egy remek kis Lou abban a nagy Párizsban
Van egy üteg az erdőben
Van egy pásztor és legelteti nyáját
Van az életem és egészen a tiéd
Van a töltőtollam és szalad szalad
Van egy nyárfasor gyönyörű gyönyörű
Van az egész elmúlt életem és ugyancsak elmúlt
Vannak szűk kis utcák Mentonban ahol szerettük egymást
Van egy kislány Sospelben aki virgáccsal veri a barátnőit
Van a hajtóostorom a zabos-zsákomban
Vannak belga vagonok a sínen
Van a szerelmem
Van az egész élet
Imádlak

KIS LOU MA ESTE

        Mourmelon le Grand 1915. április 6.

Kis Lou ma este a lövészárokba fekszem
Ágyúnkhoz közel ásták meglehet innen
Úgy tizenkét kilométerre az üreg
Ahova indulok hogy köpenyem terep-
Színében robbanó bombák között leszálljak
Katonáink közé én is trogloditának
A vonatunk megállt Mourmelon le Petit-ben
Ahogy indultam oly vidáman érkezem
Remélem gyorsan az ütegemhez jutok már
E percben itt vagyok még a gyalogosoknál
A szürke északi égen gránát sziszeg
A halál mégse jut eszébe senkinek

                  *

Talán lesz rá időm ott az első vonalban
Hogy karod hattyúnyak-ívét s a halhatatlan
Istennőnek való melledet eldaloljam
És lesz majd orgona s szemedről dalolok
Melyben táncolnak a kecses kis angyalok
Lesz orgona is a tavasz komoly dolog
Mint katedrális a szívem úgy lángol érted
Szegény szív ó szegény szerelem Ugye érted
Hogy egész életem szépségedért zihál
Hűségemmel feléd egy gránát töltve száll
Ó Lou bár robbanó csókom elérne már

                  *

Az én emlékeim végtelen rónaságán
Ó Lou sok nagy sötét holló az ékezet
Szerelem repülőgépe sebbel a szárnyán
Lehull s köröskörül nincs már csak sírkereszt

                  *

S ne hidd hogy szomorú vagyok vagy épp mogorva
Az életre sohase nézek én morogva
Tudom hogy kezdjem el újra egy szép napon
Kutyahűséggel és farkasfoggal birom
Ilyen vagyok kis Lou de ennél is szivósabb
És makacsabb akár a prédát takaró sas

                  *

Négy napi utazás elfárasztott nagyon
De jó hogy vége már ott tudtam hagyni Nîmes-et
Így hát vidám vagyok vidám Lou angyalom
S nevetek boldogan míg készülnek e rímek

                  *

Bakák szemében ott csillámlik a pokol
Sártakaró alatt süppetegek az útak
Erdőkbe nem megyünk babérfa már sehol
Szeretők hullanak szeretett nők hazudnak

                  *

Hallom amint sötét felhőket szél nyöget
Majd eltemetkezem a melankóliába
Nem volt más cimborám ó Lou csak nagy szemed
A kis Lou elfelejt így hát minden hiába

                  *

Holtakkal teli év kilencszáztizenöt
Jobb ha poklokra szállsz a fúriák közé mégy
Játékos kocka száll perdül a sors fölött
Játsszunk Hallom amint kockázik két tüzérség

                  *

Ó Lou egyetlenegy szerelmem ég veled
      Kis rabnőm aki eltűnt
Napot szeret esőt nem bír a mi szerelmünk
      Egy perc volt s vége lett

A tenger ránk figyelt gyöngéd volt szeme zöldje
      S arany narancsokat
Nekünk hoztak a fák Most is virágzanak
      S hallom rákezd hörögve

A német ágyuszó bombázva Mourmelont
      - Rá lövészárki vészjel -
És haragszol-e még szemed ólomszinével
      Ó Lou vadrózsa mondd

                  *

Gyermeki démona a csók-tébolyulásnak
Örökre szép kis Lou a két karomba zárlak

                  *

Két szállásmester nevetve sakkozik
Egy vérző hajú remek bestia keresztet vet szenteltvízzel
Valaki gyűrűt reszel az osztrák gránátok szilánkjai között található alumíniumból
Egy baka-kepi napot vet erre a sírra
Nyakadon viseled a láncomat és én a karomon a tiedet
Itt pezsgőt vedelnek az altiszti kantinban
A németek ott vannak a dombok mögött
A sebesültek jajgatnak mint Ariadne
Ó sirámos nevei végtelen örömöknek
Róma Nizza Párizs Cagnes Grasse Vence Sospel Menton Monaco Nîmes
Egy hóval borított vonat a szibériai Tomszkba híreket visz Champagne-ból
Isten veled kis Lou isten veled
Isten veled Az ég megőszült

LOU ÉDES KEDVESEM TE

Lou édes kedvesem te
Éljünk egymást szeretve
Tündérvarázslatul
   Szokatlanul
   S ártatlanul

Roppant utakra keljünk
S olyan partokra leljünk
Ahol még gyönyörűbb
   Vagy s nyár meg üdv
   Vár mindenütt

Kezem sose lesz szennyes
De szívem csupa seb lesz
Majd te bekötözöd
   S álmod szövöd
   Karom között

Szép hazugságaidtól
Bűvös csalásaidtól
Ébren is álmokat
   Lát s ámulat
   Lesz ez az agy

Mit néked hódolattal
Nyújtok ó gonosz angyal
Ó meztelen sugár
   Aki a nyár
  FÉNYÉBEN áll

Lám így idézem Őt ki
Majd megigézi ősi
Bűbájával melyet
   Jól ismerek
   Szépségedet

Bájital pentagramma
Varázsképek hatalma
Tetézve nyit neked
   Bűnbeesett
   Édeneket

Száll esküszöm reánk oly
Tündöklő tiszta mámor
Nem tör ránk őrület
   Mitől beteg
   Aki szeret

De angyalként sugárzón
Dicsérjük tisztaságom
FÉNYÉBEN rengeteg
   Eszeveszett
   Szépségedet

Gyötrelmem oly szelíd lett
Ma tán nem is szeretlek
Pokolból visszatér
   Szívem a tél
   Ha véget ér

Varázsírt bűvölék e
Tisztátlan száj sebére
Szűz voltomért szeress
   Bájad heves
   Nagy FÉNYE ez

EGY SZÍVESZAKADT CSALOGÁNY

   Egy szíveszakadt csalogány
   Dalol változó szólamán
      Hol mollra
      Hangolva húrt
   Hol meg választva dúrt
S én azt szeretném ha ódába fogna
Hogy téged zengjen e leáldozó napon
Én angyali kis Loum én édes angyalom

SZÉP FURCSA DRÁGA GYERMEK

Szép furcsa drága gyermek
Látom sóvár édes szemed
Lassan meghal mint állomásra befutó vonat
Látom a melled rózsaszín-csúcsú kicsi melled
Mint a formozai gyöngyök melyeket Nizzában vett meg
Valaki tőlem mielőtt Nîmes-be utaztam
Látom ringó Salome-járásodat szeszélyesebb
Mint a balerináé aki lenyakaztatta a Keresztelőt
Ringó járásod mint a szerelmi aktus
A nizzai alkalmi kórházban ahol
Ápoltad a sebesülteket
Miatta kaptad nem is igazságtalanul a Riszáló nevet
Látom ponty-ugrásaidat is farod a levegőben
Amikor lecsapott a bot és te jártad a kólót
Ezt a szerb népi táncot

Szép furcsa drága gyermek
Szagolom sápadt és édes ibolyaillatod
Szagolom hónaljad csaknem felfoghatatlan gyöngyvirág-szagát
Szagolom a gesztenyevirág illatát melyet lábaid titka áraszt
A gyönyör pillanatában
Szinte semmi illat A szerető szaglása
Észlelheti csak
Szagolom a rózsa illatát édes távoli rózsa
Jár előtted és nyomodban rózsám

Szép furcsa drága gyermek
Tapintom ágyékod különös hajlatát
Ujjammal követem e hajlatokat hasonlóvá varázsolnak
Egy Praxitelész előtti görög szoborhoz
Sőt a székesegyházak egyik-másik Évájához is
Tapintom az érzékeny kicsike dombot
Mely maga az életed legfelső fokon
Ha nekilát megsemmisíti akaratodat egészen
Erdőtűzhöz hasonló
Megkergült csordává varázsol téged
Őrültekházává varázsol téged
Ahol az igazgató és a főorvos
Maga is bolond már
Nyugodt csatornából egycsapásra
Dühöngő és tajtékzó tengerré varázsol téged
Selymes és illatos szappanná varázsol téged
Mely hirtelen felhabzik a mosakodó kézben

Szép furcsa drága gyermek
Ízlelem szádat rózsaszörbet szádat
Lassan ízlelem
Kereszteseket megvetőn váró kalifaként
Ízlelem nyelved csonkját egy polipnak
Szívókorongjával tiszta erejéből az emberhez tapad
Ízlelem leheletedet sokkal finomabb
A nyírfakéreg kék és lágy füstjénél
Vagy a Nestor Gianaklis-cigarettánál
Vagy annál a kék és szent füstnél
Melyet nem szoktak néven nevezni

Szép furcsa drága gyermek
Hallom a hangod fafúvós koncertre
Emlékeztet engem duda oboa fuvolák
Klarinét angolkürt
Távoli koncert végtelen variációi
Néha gúnyolódsz és nevetnem kell
Óh drágám
És kedves beszéded
Angyalok hangversenye
És szomorú beszéded szomorú asszony-ördög
Panaszkodik
Hogy hiába szeret egy fiatal szentet
Oly szép arany dicsfénye előterében
De csak lesüti szemét szeliden
Összekulcsolja kezét
És tartja mint kegyetlen vesszőt
A vértanú-pálcát

Szép furcsa drága gyermek
Így verseng az öt érzék hogy újra
Megteremtsen
Bár nem vagy itt s oly távoli vagy
Ó káprázatos
Ó csodálatos drágám
Öt érzékem színes fényképet készít rólad
És teljes valódban megjelensz
Szép
Kedveskedő
És gyönyörre éhes
Bájos galamb kecses galamb
Változó ég ó Lou ó Lou
Szerelmem
Kedves kedves mindenkinél drágább
Itt vagy
És teljesen hatalmamba kerítlek
Száj a szájon
Mint régen
Szép furcsa drága gyermek

SZERELEM MEGVETÉS ÉS REMÉNYSÉG

Úgy szorítottalak a szivemre mint egy galambot melyet egy kislány megfojt akaratlanul
Úgy szorítottalak magamhoz minden szépségeddel mely gazdagabb mint Kalifornia összes aranymezői a legnagyobb láz idején
Érzékeimet színültig töltöttem mosolyoddal nézéseddel remegéseiddel
Az enyém volt az enyém még a gőgöd is mikor meghajoltál előttem és elfogadtad uralmamat és hatalmamat
Azt hittem mindez az enyém s mindez csak káprázat volt rossz varázslat
És úgy maradtam itt mint Ixion miután a felhőt ölelte mely hasonlatos volt ahhoz akit Hérának vagy Junónak a láthatatlannak neveznek
S ki foghat meg ki szoríthat magához fellegeket ki teheti a káprázatra kezét csalódjon az aki égi kékkel akarja telerakni karjait
Azt hittem elragadhatom minden szépségedet és csak a tested volt enyém
A test sajnos nem örökkévaló
A testnek rendeltetése a gyönyörűség de a szerelem nem övé
S most már hiába is akarnám megtartani szellemed
Szökik szökik tőlem mindenfelé mint egy felriasztott kígyófészek
S gyönyörű karjaid a messzi horizonton mint hajnal-színű kígyók búcsúra tekeregnek
S én itt maradok zavartan döbbenten itt maradok belefáradva ebbe a szerelembe melyet lenézel
Úgy szégyellem ezt a szerelmet melyet te annyira megvetsz

A test lélek nélkül soha nincs
Hát hogy remélhetem hogy régi testedet újra elérem ha lelked oly távolra szakadt tőlem
S a tested is utolérte lelked
Mint minden eleven test
Ó te aki csak holtan voltál enyém

                        *

S mégis mindent összevéve mégis kutatom olykor jön-e a posta
S úgy várom mint a gyönyörűséget mindennapos leveledet szivem ugrál mint a bakkecske ha látom hogy jön már aki hozza a küldönc
S lehetetlen dolgokat képzelek akkor mert a szíved nincs velem
S azt képzelem akkor hogy hajóra szállunk mi ketten vagy talán hármasban egész egyedül s hogy senki a világon soha semmit nem fog megtudni a mi drága utunkról a semmibe de mindenesetre messze és örökre
Ezen a kék tengeren mely kékebb mint minden kéksége a világnak
Ezen a tengeren ahol soha senki se kiáltja Föld
Figyelmes szépségedhez minden szavaknál tisztább dalaim szállnának még a hullámoknál is szabadabban
Késő van-e szivem e rejtelmes utazáshoz
Vár ránk a hajó a saját képzeletünk
S egy napon majd a valóság is utolér ha a lelkek utolérik egymást
A gyönyörű zarándokúton

                        *

Gyerünk férfiszivem kialvóban a lámpa
Töltsd belé véredet
Gyerünk életem tápláld e szerelmi lámpát
Gyerünk ágyúk nyissatok utat
Hadd jöjjön el végre a győzelmes idő a visszatérés drága ideje

                        *

Odaadom a reménynek szememet e két drágakövet
Odaadom a reménynek kezemet e győzelmi pálmát
Odaadom a reménynek lábamat e diadal-kocsit
Odaadom a reménynek számat e csókot
Odaadom a reménynek orromat melyet elbájolnak május derekának virágai
Odaadom a reménynek szivemet fogadalmi képül
Odaadom a reménynek mind a jövendőt amely úgy reszket mint erdő mélyén egy távoli kicsike fény

LOU ÉN RÓZSÁM

Lou te vagy az én rózsaszálam
Káprázatos feneked nem a legszebb rózsa-e
Kebled édes kebleid nem rózsák-e maguk is
És a rózsák mind nem édes kis Louk-e
Akiket ostoroznak ahogy a szellő
Botozza a rózsák farát az elhagyott
           Kertben
Lou én rózsám vagy tán rózsáim inkább
Rózsaleveleket küldtél nekem
         Ó picike istennő
         Te teremted a rózsát
    És te vagy a rózsa leveleinek alkotója
           Rózsák
Kicsi kis meztelen nők akik oly kedvesen
         Lejtenek le-fel
Szaténruhájukban lengedezve
           Hintáikon
A legszebb legerősebb illatokat dalolva
Lou én rózsám te én kis tökélyem szeretlek
És boldogan kockáztatom hogy megszúrom magam
         Szépséged érdekében
Szeretlek imádlak rózsaleveleidet morzsolom
     Rózsa virágok királynője Nők királynője Lou
Ujjaim hegyén tartalak ó Lou te rózsa
Az ujjaim hegyén bilincset verve rád
         Míg csak el nem alélsz
Ahogy elalél a rózsák
           Illata
     Csókollak ó én Loum s imádlak

EZ KELL NEKEM

A szivem fölött hordott fényképek valósága kell nekem
Csak ez a valóság csak ez és semmi más
Szivem ezt hajtja szakadatlanul mint egy szónok szája csak ezt ismétli
    Minden dobbanásra
A világ minden más képe talmi
    Csak a kísértetek látszata az övék
E különös világ amely körülvesz e fémes e növényi
    E földalatti
    Ó élet mely belélegzi a reggeli napot
Ez a különös módon mindenféle ügyeskedéssel feldíszített világ
    Nem valamiféle boszorkányság műve-e
    Aminőt hajdanában lehetett tanulni Toledóban
Ahol a leghíresebb ördöngös-iskola működött
    Én pontosabb és biztosabb világot hordok magammal
       Mely a te képedre teremtett

146-OS MAGASLAT

Nincs több virág és különös jelek
Hadonásznak a kék éjeken
A rajongó imádatban szép kis Loum amelyben a júliusi alacsony fellegekhez hasonló lényem egészen meghajlik emléked előtt
Olyan ő mint egy észvesztően fehér gipsz-fej egy arany gyűrű mellett
A mélyben eltávoznak a vágyak s olykor visszatérnek

Hallgasd ezt a mindig azonos zenét amely egész nap szól
Lépes magányomat ahová csak a szerelem távoli
   És hatalmas fényszórója világít
Hallom a német nehéztüzérség súlyos hangjait
Előttem a futóárkok irányában
Van egy temető ahol negyvenhatezer katonát vetettek el
Micsoda magvetés amelynek aratását félelem nélkül kell kivárni
   Ez előtt az isten háta mögötti hely előtt kellett lennie
Amíg levelemet írom egy cementlapon a papírra
Közben egy fényképet is nézegetek egy nagykalaposat
   S néhányan a bajtársak közül akik meglátták arcképedet
   Joggal hihették hogy ismerlek
       S megtudakolták
       Kit ábrázol a kép
És én nem tudtam mit felelni nekik
    Mert rá kellett jönnöm hirtelen
    Hogy még ma sem ismerlek eléggé
S te a fénykép mélyén akár a fény örökkön csak mosolyogsz

HÁBORÚS RÓZSÁK

Te ki szerelmesen súgtál igéretet
Dicsőségedre lásd már hadban a poéta
Örök-friss rózsa te ó rózsa ajándékba
A harcok iszonyú szagát adom neked

Te aki roskadol bár szirmod nem veted
Örök-friss rózsa te akit a szél vesz célba
Gázmaszkos szeretők óhajtnak elalélva
Hitét hogy ékesítsd zihál egy hadsereg

A gyöngéd éjnek ád a halk eső nyugalmat
Végzetes illat-ár feltör lelkünkben ím
Én maszkos muzsikus akit senki sem hallhat

Játszom szerelmi dalt kristály-szűz húrjain
Az égnek s elcsitul kimúl bennem a kín
S csak hull szeliden ránk a csöndes égi harmat

ELNÉZTÜK OTT E LANGYOS ESTE

Elnéztük ott e langyos este
Az elsuhanó hattyukat
A tavon melyre keseregve
Fűzek ágai hajlanak
S épp ezalatt hullt le a nap

SZERETEM-E NEM TUDOM AZT SEM

Szeretem-e nem tudom azt sem
A tél tudja-e vétkeim
Gyapjuköpennyé lett a mennyem
S mert elbújtak szerelmeim
Szerelemtől halnak meg bennem

A KÜRT SZAVA

Szerelmem mint a láz-beteg akit a méreg
Csitít csupán ami halállá kórt növel
Elmém mint azoké kiket a téboly tép meg
Magát fejezi ki hiú és vak dühvel

Fehérnek hittelek s fekete vagy nekem
Te csillagtalan éj sötét tüzű gyehenna
Szerelem verte meg gyötört és bús szemem
Már minden fátylasul a való köd-legenda

Lehet hogy tiszta vagy akár a patyolat
Te kire tébolyom tisztátalant kiáltott
A virrasztással és a könnyel megzavart
Felindult szerelem fájó szemével látok

A PROLETÁRHOZ

Ó ártatlan fogoly ki dalra néma vagy
Munkád közben figyelj Míg neked nincs szavad
A természet komor jó munkájára vallva
Szerszámcsengés vegyül az ős elemi zajba
Az Észak tiszta zord szele s a májusi
Fuvallat az üzem rossz füstjét leheli
Szeretetből a föld neked bő aratást ad
S megérlel lázadást fáján a tudománynak
A vízbefúltakért zúg tenger-nénia
S a lényeg lángja a csodálat csillaga
Érted tűz éjszaka mint hallgatag reménység
Bűvölve reggelig a táj sokféle kékjét
Ahol az ember a kenyérért húz igát
S egy hangot nyög csupán a súlyos omegát

Drágább nem lehet a csillagokból jövő fény
Vérednél proletár létednél és velődnél
Erős ágyékaid mindig teremtenek
Fiakat kik nyugodt s balsorsú istenek
Lányaid holnapi kínokkal viselősek
Szentek asszonyaid kiket a munka tört meg
S unt kezüket csupasz testüket szégyelik
Ártatlan fényüzést kívánnak szűzeid
Jönnek kápráztató fehérre kesztyüzötten
S mennek egy este el rossz órán nagy örömben
De tudod te hozod létre azt ami szép
Táplálod a hazug városok emberét
S rágondolsz néha az isteni alkóvokra
Ha bányák mélyein megállsz elszomorodva

NYÁRI ESTE

Rajnán
A hab zúg
Partján
Vonat fut

Villik esengnek
Lengve fehéren
Lenn a fenyéren

Lányok a kútnál
Fürge beszédben
Túl nem is élem

Úgy szeretem
Mondja a legszebb
Szíve ha megvet

Én is imádom
Mondja az ángyom
A fejem szétmegy

A kútnál értsd meg
Úgy esz a méreg

ELÉGIA

Ég és madarak elültek a ciprusok
Lombján miket a langy szél egybefont akárcsak
A szeretőket az utolsó búcsucsók
A Rajnaparton oly regényes volt a ház nagy

Ablakokkal hegyes tetővel mely felett
Időnkint szélkakas kiáltott búsan egyet
Ha szelíden a szél így szólt Mi van veled
És az ajtó fölé egy kuvikot szögeztek

Alacsony fal előtt beszélgettünk Szaladt
A szél s mi egy kövön - egy réges-régi bűntett
Egy gyilkosság jele volt amelyen sokat
Ültél tűnődve már - böngésztük a betűket

- Hatszázharmincban a brühli Gottfriedra támadt
          A gyilkos Szíve itt pihen
Porig sújtotta szép menyasszonyát a bánat
Dona ei Domine aeternam requiem

A hanyatló nap a hegyet bíborba vonta
Mint ribizkebokor szerelmünk csupa vér
Volt a bús német őszt sűrűn becsillagozva
Fényt sírt úgy haldokolt lábunk előtt az éj

És szerelmünkbe így egy csöpp halál jutott
Távolabb tűz körül cigányok énekeltek
A túlparton nyitott szemmel vonat futott
S mi a városokat néztük a Rajna mellett

BÚBÁNAT

Egy bánatomhoz épp illő rajnai esten
A kocsmába betért párban egy nászmenet
Kampós pipák szivar honvágy Vágni lehet
A füstöt Itt pihen szerelmem füstbe menten

Du dicke Du Repül a bumeráng szerelmem
Visszatér hánytató kísértet visszajár
Ürült a sok palack a hosszúkás akár
A hosszú ciprusok egy szép rajnai kertben

Szerelmes gramofon tíz pfennigért szerelmet
Dalolt négy hangra négy kappanhangú rekedt
Hőstenor fújta mint négy herélt akinek
Az édes nőnemű életre sose tellett

A túlsó parti kis város násznépe Egy pár
Kövér szivar s wie du oly szőke Öregem
Szőke volt kékszemű az enyém is de nem
Innét való Uram országod jöjjön el már

Egyétek mint a szent mannát a kenyeret
A mátka mint a csap olyan részeg legyen
Emlékszem Jöjjön el országod Szerelem
Meg kell fulladni itt No Isten veletek

No Isten veletek A Rajnán evező ver
Halk neszt az éjben és kakukk szól Azután
Szerelemről a tűnt szerelemről csupán
Arról beszéltem az asszonnyá vált fenyőkkel

ALKONYAT

Romok a vén Rajna felett
Árnyatokban szeretni oly szép
Meglát lentről és rengeteg
Csókot int felénk a hajósnép

Mint szerelem a romokon
Az éj oly hirtelen beáll ott
Kilesnek a vízből mohón
A nibelungok és najádok

Sebaj ha a szőlőhegyet
Szőrös törpéi telesírják
Hogy nem ittak még eleget
Sellő szól azt figyeljük inkább

A BABVIRÁGOS KÖLNI SZŰZANYA

Szép szőke Szűz ez a Szűz a virágos ággal
S Kisjézusa is oly szőke amilyen ő
Mint víz és ég szeme oly kék s telve tisztasággal
Hogy megkedvelte a Szentlélek érthető

Megdicsőülve kétfelől oltára szárnyán
Egy-egy fénykoszorús vértanú szűz lebeg
S ujjong az angyalok édes gregóriánján
Kik fehéren lepik fölöttük az eget

A három hölgy meg a gyermek itt Kölnben éltek
S szirmot egy rajnai kertben nyitott a bab
A festő láthatott gólyákat szállni délnek
S róluk festette a zengő szeráfokat

És a világnak ez a legszebb Máriája
A Rajna-parton élt és úgy festette le
Míg állt mása előtt s buzgón merült imába
Vilmos mester hivő vagy szerelmes keze

ALÁMERÜLÉS

Fej fúr a vízbe a folyó gyöngyét halássza
Neki zöld ami kék s esőre hóra sárga
A fém vízben előbb árnyad bukik alá
Zúgja a szél Juhé kürtöl a kürt Trará
Fejjel előre tárt szemmel gyöngyöd halászd csak
Tótágas ypszilon zuhansz szétvetve lábad
A Rajnán gőzhajó megy zsebkendő libeg
A túlparton vonat kúszik és elsiet

A KOMP

Jön-megy sűrűn a Rajna kompja
Parttól partig míg tart a nyár
A révész ki láncát eloldja
Kis házikóban rajta hál

Jön-megy sűrűn a Rajna kompja
Halálon át meg életen
Gyarló tutaj nem látni lenn
A vízben láncát ami fogja

A révésznek kis ágya van
Ládányi kis ágy a házban
Szent Kristóf ő kinek ha nyár van
Virágot adnak untalan

Csokrot meg butykost benne éppen
Nyakáig habzik a nedű
Habtiszta s oly arany levű
Amilyen a függő fülében

Ha kolomp kondul odaát
Záporban vagy csillagos éjben
Rá az öreg révész keményen
El-elkáromkodja magát

Puha posztó a saru rajta
Halkan lép benne láncot old
S míg szól odatúl a kolomp
Jó Szent Kristófot hívogatja

S a túlparton Jöjj Jézusom
No fiúk Hölgyem jöjj ha mondom
Imádság szerelem a kompon
Jobban esik mint a hajón

A rakomány néha busásabb
Hintó kerül szekér akad
A gőzös hosszában halad
A komp viszont jár csak keresztbe

Jár a révész míg meggebed
Járnak a kompok oda-vissza
És tartó láncukat a tiszta
Víz ölén látni nem lehet

Nyög a révész kompját eloldja
Menni kell menni csak tovább
Megjönni menni újra át
Jön-megy sűrűn a Rajna kompja

A KÖLNI DÓM

Ó Dóm megtébolyult utolsó terveződ
S ez azt mutatja hogy a Jóisten előtt
Mit sem számít akárhogy szolgáljuk a dolgát
Csupán ennyit tudok múltadról Dóm Bolondság
Tanú rá Hiram az Úrnak építeni

Cégtáblák közt modern tér ölén emeli
Csúcsát két gótikus tornyod a kék magasba
Mégis ablakaid sebén át alkonyatra
A szélben az aranyittas Rajnába ér
A Krisztus-nap s a jó pelikán adta vér

No de csak légy modern feszüljön fenn a tornyok
Árbocán papjaid műveként telefondrót
Mert akkor lant leszel s a viharok alatt
Huzalaid fura himnuszt sóhajtanak

Ó Dóm világcsodák közt a világ csodája
Mint az Eiffel-torony s Rozamund palotája
Nyaranta fekete-fehéren s mint te oly
Mereven tornyodon pár gólya silbakol

Benned porladnak a híres Háromkirályok
Tömjén a sóhajod felhő a suttogásod
Ó Dóm aligha én szeretlek egyedül

Tetődre télidőn angyalraj települ
Tollászkodik s a sok toll mint a hó elolvad
Ha a szentségtörő buja Farsang sikongat

Hintók előtt lovak nyihognak crescendo
Primo száz vízköpőd felé és secundo
A körhintára hol forog a sok faló

Rőt képét egy pufók a szenteltvízbe mártja
Mellette egy fakó dragonyos mit se bánva
Nagyokat csipked egy kölni lotyó farába

Berúgtak a bakák nem áll a bál velük
Vélik a tizenegyezer szűz mind nejük
Sekrestyést riogat virágos fegyverük

Meggyónja apuci a Három Szent Királynak
Hogy lottyadt mint a saját melle már asszonyának
Miért is ő szelet egy másik Trudinál csap

Marizibill ki tud szép plattdeutsch dalokat
Benned ad randevút babájának Dagadt
Borostás rőt legény és böfög nagyokat

Venetia kit öl az idegkimerültség
Holnap hétfőn az Úr elé nagy kegyesül lép
Neki áldozni vérpöttyös fehérneműjét

Ó Dóm ó hermelin-díszes pap akit a
Menny kék kappája fed Keresztes paripa
Oly erőt ont jeled mint az ötágu csillag
     Horkanj szökellj nyeríts csak

Felhágnak rád merész vágyaim hevesen
Kocsisod lesz aranykeresztes végzetem
S hármas harmóniás harangjaid tekergő
     Kötele lesz a gyeplő

De a Dóm egy csodás ember-alkotta nagy
Isten temploma mert istenét emberagy
Alkotja ahogy a Triszmegisztosz tanítja
A Pimanderben Így szóltam egy üde-tiszta
Arcú szobor előtt Ó Istenanya add
Virágzó rózsafák szegjék az utakat
S majd imádkoznak a rózsák szedői váltig
Ha májusban utuk rózsafüzérre válik

GYÜMÖLCSÖS VAGY

Gyümölcsös vagy csupa kísértéssel teli
Az éhes vándorok számára fájvirágok
Vadszőlő a golgotavirág tövisei
Kínálnak kedvesen két töviskoronát ott

Gyümölcsös vagy tavasz s ősz van egyszerre benned
Fáid a mindig-egy ég felé kerekednek
És együtt ontja dús illatát éjszaka
Gyümölcsök ősze és virágok tavasza

Sziromként a gyümölcsfaágakról kegyetlen
És gyöngyvirágszinű körmeid hullanak
S szemhéjad a szirom ha már hervadva rebben
Ó te tiszta tavasz te őszi ájulat

A KULCS

Hogy elvezessen ide drága
Meggyújtottam a mécsemet
Gyémántos két szemem lezárva

Ha szeretsz végre-valahára
Nyisd föl kedvemért zárt szemed

Öntsd tele olajjal a mécset
A szemem kulcsa elveszett
Szememé melyben kincsek égnek
Kulcsot keresni fogd a mécset

Viszem a mécset ég veled

Nem kedves nem szabad kilépned
Szállnak kint levágott kezek
Nem holt kezek csak holt levélzet
Azok keze akik kilépnek

Csak szunnyadj békén én megyek

Kerestem száz utat bejárva
Merre van a kulcs emberek

Hallgass rám gyere haza drága
Utak mentén szem annyi zárva
Szél ríkatja a fűzeket

Városokon is átvonultam
Keresve kulcsa hol lehet

A kulcsa Annyi annyi kulcs van
Maradj velem a városunkban
Mert soha meg nem lelheted

Letéptem ezt a hangaszálat
Őrizd meg a szíved felett
Kulcsa kell csak a pillazárnak

Szívem fölött a hangaszálak
És várlak téged ne feledd

A város felé sietek már
Ahol ő vár rám ő pihen
Hozzá megyek De jaj ha nem vár
A városkapu integet már
Ott hagytam tavaly a szivem
Nyiss ki ha vársz még nyiss ki drága
Én vagyok szíved kedvese

Szerelmed tegnap vált halálra

Irgalom hisz még egyre vár ma

Láttam hogy zárva a szeme

Kopp kopp De zárt ajtón kopogtat
És zárva gyémántos szeme
Kit visznek ott milyen halottat

Menj küszöbén megtébolyodsz csak

Ó sebzett lábú özvegye
A kulcsot a tóba vetettem
Hunyt szeme végképp zárt legyen
Húsvéti özvegy mire lettem
Párok járnak a tóligetben
De én ott többé már sosem
Szem kulcsát vízben rozsda marja
De holnap visszahozhatom

Ha szemet halál ver lakatra
Vágy Halál Kulcsát rozsda marja
Éj üt tanyát az utakon

Két saru a tó vize mellett
A mécs olaja kifogyott
A szoknyára szirmok peregtek
Aranygyűrűk a saru mellett
Visszatükrözik a napot

Rózsaszedni jönnek a párok
Látod a két gyűrűt amott

Látok frissen fakadt virágot
Rózsát látok szemedbe látok

Lábadnál két gyűrű ragyog

UTOLSÓ FEJEZET

Az egész nép a térre tódult
Jöttek fehérek négerek sárgák és néhány vörös is
Jöttek munkások a gyárakból melyeknek magas kéményei nem füstölnek a sztrájk miatt
Jöttek kőművesek malterfoltos ruhában
Jöttek henteslegények könyökig véresen
Liszttel fakóra permetezett péklegények
Mindenféle kereskedelmi utazók
Jöttek iszonyú asszonyok gyerekeket cipelve és szoknyájukba csimpaszkodó gyerekekkel
Jöttek szegény nők de arcátlanok meszelt képpel furcsa mozdulatokkal
Jöttek nyomorékok vakok inaszakadtak sánták csonkabonkák
Jöttek még papok is és jött néhány jólöltözött úr
S a téren kívül mintha kihalt volna nem is rezdült a város

A VÁROSOK

A városok csupa bánat és szerelem
Közös virágul e két tőn halál terem

Láttam a városok úgy éltek mint a kergék
Este kiokádták a nappali napot
Magukat éjszaka dús dicsfénnyel övezték
Napot mímelve mely még fel se támadott

Szeretem én napos éjeitek s fagyossan
Fehér estéitek ti vérem és husom
Városok S annyiszor harag nélkül tapostam
A hős király-szobrok vetette árnyakon

Az éhenkórászok és kódisok a holdat
Bámulták az egen mint egy tükörtojást
A gázlángok a holdsugárba fényt hugyoztak
S a gyászhuszár sörrel kongatott áldomást

Ó házak éjszaka Ágyak hol fulladozva
Hörgnek holt szeretők s boldog férj-feleség
Csillagot mímel az ágy egén a poloska
S a duplahátu vad most gyűjti erejét

A kefét-nem-látott szoknyák áradatára
Fénygallért nem vetett nem ám egy gyertya sem
Így tartott kézfogót az árnyék-párok árnya
Kinti szemem előtt bent a földszinteken

Az éj tüzei közt a város fény-sziget lett
Szerelmet s hódolást esdekeltek a nők
De emlékszem az én borzadó hím-szememnek
Sosem tetszettek az esti járókelők

Aztán a nappal jött de nem volt mindig napja
Sorba állítani utcán a házakat
Hol mindenkivel-egy életünk húzza-vonja
Árnyát utcákon át tévelygőn álmatag

Özvegy napok gyanánt az évbe ékelődők
Lassú gyászmenetek véres péntekei
Sötét ég könnye hullt mint amikor az ördög
Felesége saját szeretőjét veri

Kigömbölyült a nap és kősáncok övezték
Jó építmények a házak merő falát
A dicső szobrokat a temetők keresztjét
Az imába merült emberek moraját

A számtalan imát a részeg életét mely
Csak élni-halni vágy s szerelmet bánatot
A gyár a templomoknál magasabbra ér fel
S nappal a városok kihűlt fagyos napok

AZ ÖNGYILKOS

Három szép liliom jeltelen síromon
Három aranyporos liliom mit a szél ver
S nem öntöz csak az ég zord zápora vizével
Három büszke jogar tündöklik csillogón

Egy sebemből fakad s ha sugár éri vérrel
Verejtékezik ez az iszony-liliom
Három szép liliom jeltelen síromon
Három aranyporos liliom mit a szél ver

Az szívemből fakad melyet féreg emészt el
Kínos ágyán Amaz a számból szökve kél fel
Nőnek magányosan magányos hantomon
S mint rajtam rajtuk is átok ül gondolom

Három szép liliom jeltelen síromon

HERVADJ OPHÉLIA

Hervadj Ophélia fehér kalapja bágyadj
Vízililiomok közt csipkéd ellebeg
Míg a tóparton a sápatag Hamletek
A flótán eszelős dallamot fuvoláznak

Holtak közé suhansz a sötét gyepre le
Mely fölött Hekaté arca búsan világol
Ha egyszerű kalap Leukaté szirtfokáról
Hidegen hull le a Szapphók őrülete

És itt a főkötős szirének bóbitája
Mely madárétkükül sok hajós becsapott
Szkülla örvényein többé már nem forog
Hol lágy varázs szitált a három hang dalára

BALLADA

Szólt a vár sápadt asszonya
Tornyom nem hagyja senki el
Hétfő kedd szerda száll tova
S a három igric néma lett
Ó csak nem féltek igricek

Kerül elébük dús falat
De nem esznek az igricek
Folytatnák reggel útjukat
S úgy elsápadtak mint soha
Ágyában a vár asszonya

ÚRHÖLGY SZOLGÁLÓJÁHOZ

Anna míg be nem állt énhozzám valami
Primadonna szobaleánya volt aki
Nehéz természetű volt s oly jól megnevelte
Nevelésén hibát maga Hébé se lelne
Csakhogy alattomos és nem mond igazat
Enyves a keze sőt pénz is hozzátapad
Hangja idegesít és bosszant a beszéde
Idegeimre megy örök tetszikezése
Tudja meg puszta rabnő se asszony se lány
Emberszámba se megy s hitvány eszköz csupán

DAL

Én üde rózsa
Még becsukódva
De jön a nászom
És elvirágzom

Én liliom
Jöjj magzatom
Szirma fehér
Kókkad s alél

PIPAFÜST

Nincs az útnak fénye se árnya
Mely csillagok közé halad
Mentem s a tejutat homályba
Nem vonta semmi mozdulat

Olykor saruját kötni lábra
Vagy szedni pogány szirmokat
Az égtől távol egy-egy társa
Vándorutamnak elmaradt

Bíbor karok mennyei fényben
Térdreestek ártatlanul
Szentek s költők voltak az égen

Bolyongva keresztül-kasul
Nekem a bagoly volt vezérem
Én álltam mozdulatlanul

AZ ALSÓSZOKNYA

Hohó Germaine Csinos alsószoknyád van ám
Királynőre való kevély királyi hölgyre
Hadd látom anyagát Finom selyem Japán
Régi szép csipke fut szegélyül rajta körbe

Selyem harangodat hol lábaid iker
Nyelve kalandjaim végbúcsúját dobolta
Engedd Germaine-em új dalra zengetni fel
Lihegve s kezemet cinkos csipődre nyomva

Szobád bájos harangláb harangom Kezem
Selymeken siklik itt s zúg fülemben a hártya
Fogas-bitójukon lengenek a selyem
Akasztottak szivem boldog ámulatára

Mozdulatlan bagoly némán virraszt a lámpa

PÍZAI ÉJ

Piza hölgyei a szentjánosbogarak
Csilló fényei közt kertjeikben merengnek
Míg a falak mögött az elveszett szerelmet
Flóták és violák idézik álmatag

Majd ha elzengte már kínját az ismeretlen
Vagy elsurran mikor húsz fáklyával rekedt
Kiáltásokkal az őrjárat közeleg
Bennük az óra és homály félelme rebben

A homályé ahol a sok jánosbogár
A bánat könnye mind és föl-föllángolón ég
Míg érzitek ahogy a viola d’ amorék
Végszava lelketek éjében zsongva száll

S az óráé amely eljön ó zsenge szépek
De álmot azt nem ad s akár a szerelem
Mely hűtlenségre vitt az őrség odalenn
Olyan panaszosan kiált ha tovaléptet

S akkor a pízai nők a lépcső felett
Míg kútjuk elhalón csobog előre dőlten
Mint tornyuk s a halál árnyától eszelősen
Várják mégiscsak eljövő szerelmüket

VÉGZETEM Ó MARIE

Végzetem ó Marie lábadnál élni hogy
Elmondjam úntalan Ó mennyire szeretlek
Ó gyönge hang ó gyönge hang hogy becsapott
Azt se tudom ma már hogyan kell írni verset

Találtam néha pár epedő ütemet
Fölszítva lomb alatt szerelmem minden álmát
S nem lelek mást se mint e gyarló verseket
Mik holtom érlelik föltéve hogy kivánnád

ANTWERPEN

Magas tornyot építenek
Megcsalt város jön egy királyfi
Körötted tízszer körbe megy
Míg kezek nyúlnak tétován ki
Mint keselyűnyak oly keszeg

Házakból lesznek fáklyalángok
Testek sétálnak esztelen
Rebegnek sok riadt imát ott
Rút szárnyas támad hirtelen
Szem helyett Százados tojások

Nevek az enyém s aminek
Női babérfáé az íze

EGY KANTINBAN ÜLÖK

Egy kantinban ülök barátom onnan írok
A szél üvölt az ég sötétkék tükre csillog
Bár kék de haragos Több mint egy éve hogy
Nem írtál levelet De én se maradok
Halni kész hőseid mögött hanem előre
Ágyúkat vezetek szakaszom vezetője
Kilencven hetvenöt százhuszas hosszal Ím
Repülnek mint a szél ezüstös lovaim

Nemes verseidet épp ma reggelre vettem
Olvastam hússzor is s úgy amint van szerettem
Olvasta a tüzér a szakaszvezető
Bakák szemeiből könnyeket csalt elő
Látnálak örömest Mihamar frontra vetnek
Nézz el tájára már
                  Guillaume Apollinaire-nek

Ó MILYEN KEDVES

Ó milyen kedves ez a vattás téli éj
A kantinban pipafüst teavíz zenél
Mily jó ez a tél bár hideg van de nincs légy
A légynél jámborabb jószág a tetü mindég
Ott van kezünk alatt még jó lesz egyszer és
Bár magán viszi az ember de nem nehéz
A legyek Ó Uram Ezer átok e népre
Mely a bosszútevő Úristen büntetése
Egyiptom átka volt s a múlt nyáron setét
Átokként nehezült miránk is Feketék
Mint zongorák e rút legyek s úgy muzsikáltak
Belzebubnak uruk istenüknek Imádlak
Ó Cazotte de akármilyen hogy képzeled
Hogy egy katona még képes a rengeteg
Légy poklos rajai közt meglátni akárcsak
Legimádnivalóbb nőjét is a világnak
Mint mikor a Szerelembe Esett
Belzebub tornyozott szörnyű örvényeket

ŐSZI SZOMORÚSÁG

Minden jóság csupaszív katonája vagy
Ha lát a fájdalom reszket elfut elámul
Távoztodra az ősz elbúsul és elárvul
S mikor elhagysz a tél egy-kettő ránk szakad

A háború unott útján tovább poroszkál
Nagy ágyúk lövelik tragikus lángjukat
De ha messze leszel hallgass majd néhanap
Édesebb éneket breton bölcsődaloknál

Édesebb éneket mint nápolyi dalok
Mint barcarola mely a síma lagunán száll
Mint messzi repülő dongása holdvilágnál
Mint a Memnon szava ha lágy reggel ragyog

EGY HAJDANI VÁZLATFÜZET

Egy hajdani vázlatfüzet
Tele fiatal női arccal
Óbor melyben a mély tüzek
Íze válaszul böjtre sarkall

És ez is öröm újra holmi
Régi zenéken andalogni
S ha friss varázsul lompos agy
Ködén kel egy új gondolat

Vén könyv vén barátok vigaszt
Sugárzó érett őszi fények
Mennyi öröm kivéve azt
Melytől egy ámulás az élet

Melyet úgy hívnak szerelem
És a világ tőle lobog csak
Ő a múlás ő a jelen
Éj s napvilág tőle terem

Élni s halni ó jobb ó rosszabb

MADELEINE-HEZ

Úgy szorítom magamhoz emlékedet mint egy igazi testet
És amit kezem szépségedből majd valóban megragadhat
Az amit talán valóban megragadhat egyszer belőle
Valóságosabb lesz-e vajon
Mert hiszen mit is lehet megragadni a tavasz varázslatából
Az ami belőle miénk lehet nem még kevésbé valóságos
Nem még tűnékenyebb-e mint az emlék
De a lélek messziről is meg tudja ragadni a lelket
Még mélyebben és teljesebben is
Mint a test amely testet ölel
Az én emlékem előttem olyan mint a Teremtés képe lehetett
Isten előtt a hetedik napon
Madeleine én drága alkotásom
Akit oly meglepetésszerűen hoztam a világra
Második születésed
Nizza Les Arcs Toulon Marseille Prunay Wez Thuizy Courmelois
Beaumont-sur-Vesle
Nagy-Mourmelon Cuperly Laval St-Jean-sur-Tourbe Les Mesnil Hurlus
Pethes les Hurlus Algir Oran
És csodállak én alkotásom
Olyanok vagyunk egymásnak mint a nagyon távoli csillagok
Amelyek elküldik egymásnak fényüket
Emlékszel-e
Hogy járt
Házról házra a szívem mint a koldus
S te olyan alamizsnát adtál amely gazdaggá tett örökre
Mikor fényesíthetem ki csizmámat
A nagy lovaglásra
Amely újra hozzád repít
S te várni fogsz ujjadon
A szegény kis alumínium-gyűrűkkel amelyek sápadtak mint a távollét
S gyöngédek mint az emlék
Szerelmünk fémje fém amely a hajnalhoz hasonlít
Ó Betűk drága betűk
Kik az én betűimre vártok
Nincs drágább örömöm
Mint lesni a nagy síkon ahol tátongó vágyak a lövészárkok
A sápatag fehér lövészárkok
Lesni a postakiosztó érkezését
Légyrajok kelnek a nyomában
Az ellenség amely meg akarja akadályozni jövetelét
S ahogy olvaslak egyszeriben
Végtelen zarándokútra indulok veled
Magunk vagyunk
S én neked dalolok szabadon és vidáman
S csak a te tiszta hangod válaszol nekem
Ideje volna már ez összhangnak kiszállni
E szegény esztendők vérhabos tengerére
Hol a nappal cudar ahol a nap a seb
Amelyen elfolyik a világ élete
Ideje volna már indulni Madeleine-em

VILLANÁSOK

A karóra a gyertya mellett van amely gyengén pislákol egy lekvárosdoboz bádogjából készült ernyő mögött
Bal kezedben a stopper hogy megindíthasd a kellő pillanatban
Jobbodat készen tartod hogy becélozd a célháromszög körívmérőjén a hirtelen felcsapó távoli villanásokat
Miközben célzol elindítod a stoppert aztán megállitod amint meghallod a becsapódást
Feljegyzed az időt a találatok számát a kalibert a szórást a villanás és robbanás között eltelt másodperceket
Átnézel a lőrésen átnézel rajta csak úgy el se fordulva
Táncolnak a röppentyűk robbannak a bombák felvillannak a fények
S közben felhangzik a háború egyszerű és durva szimfóniája
Az életben is szerelmem így célozzuk be szívünket és figyelmes szeretetünket
Az ismeretlen és ellenséges villanások felé amelyek feldíszítik és benépesítik a látóhatárt s vezetnek minket
S a költő az élet megfigyelője aki a rejtelmek megszámlálhatatlan villanásait fedezi fel amiket fel kell deríteni meg kell
Ismerni ó Villanások ó én kedvesem

TESTED KILENC KAPUJA

Ez a vers Madeleine egyedül csak a tiéd
A mi vágyunk egyik első költeménye
Legelső titkos költeményünk Ó szerelmem
Édes a nap és édes a háború Ó hogyha bele kellene halnunk

Nem tudod szűzlányom Testednek kilenc kapuja
Hetet már ismerek kettő még rejtve előlem
Négybe már beléptem ne is reméld hogy kilépek valaha
Csillagzó szemeden át testedbe léptem
És füleden szavaimmal melyek parancsomra hallgatnak és kisérnek

Szerelmem jobb szeme szerelmem első kapuja
Leeresztette szemhéja függönyét
Pilláid úgy sorakoznak mint fekete katonák egy festett görög vázán ó szemhéj fekete
Bársony függönye
Mely mögé rejtőzött fényes
És súlyos szerelmünkhöz hasonló
Tekinteted

Szerelmem bal szeme szerelmem második kapuja
Az elsőhöz hasonló szűzi mint ő és szerelemtől terhes
Ó kapu melyen át képem és mosolyom eljut szivedhez
Csillagként ragyogó imádott szemeidhez hasonló
Tekinteted kettős kapuja imádlak

Szerelmem jobb füle harmadik kapu
Magamévá tettelek úgy nyitottam ki az első két kaput egészen
Fül hangom kapuja meggyőztelek
Szeretlek téged akiben eszem által lesz a kép értelmesebb
S te is bal fül szerelmem kapui közül a negyedik
Megáldom én szerelmem füleit
Kapuk akik hangomra megnyíltatok
Mint a tavasz simogatására megnyílik a rózsa
Rajtatok keresztül ér el a hangom
Madeleine egész testébe s a Parancsom
Egészen férfi vagyok és egészen költemény
Vágyának költeménye amitől magamat is szeretem én

Szerelmem bal cimpája szerelmem és vágyunk ötödik kapuja
Rajta is belépek kedvesem testébe
Kényesen belépek férfi-szagommal
Vágyam szagával
Az éles férfi-illattal melytől Madeleine megrészegül

Jobb cimpa szerelmem és gyönyörünk hatodik kapuja
Te aki érzed majd szomszédokkal együtt gyönyöröm illatát
És összefonódó illatunk mely erősebb és édesebb a virágzó tavasznál
Orrcimpák kettős kapuja Imádlak te annyi párák és zamatok tudományába vágó
Finom örömöt kináló

Madeleine szája szerelmünk hetedik kapuja
Láttalak téged ó vörös ajtó vágyam szakadéka
S a katonák kik meghaltak ott a szerelemtől azt kiáltották hogy megadják magukat
E drága gyöngéd kapunak

Ó Madeleine még két kapu van
Amit nem ismerek
Tested két titokzatos
Kapuja még

Szerelmem nagy-nagy szépségének nyolcadik kapuja
Ó tudatlanságom mint vak katonák a spanyollovasok között a haldokló Flandria folyékony holdja alatt
Vagy inkább a felfedező aki éhen és szomjan hal az őserdő mélyén
Mely sötétebb mint az Erebosz
És titokzatosabb Dodonánál
És Kasztáliánál üdítőbb forrást rejt magában
De szerelmem megleli ott a templomot
S miután vérbe boritotta a gátat melyen az ártatlanság elragadó szörnye vigyáz
Felfedezem és felfakasztom a világ legforróbb gejzirét
Ó szerelmem édes Madeleine-em
Máris ura vagyok a nyolcadik kapunak

És te kilencedik kapu te még titokzatosabb
Ki két gyöngy-hegy közt tárod fel magad
Te még titokzatosabb mint a többiek
Varázslatok kapuja melyekről beszélni se lehet
Az enyém vagy te is
Te legdicsőbb kapu
Enyém kinek kezében
Ott a kilenc kapuba
Illő kulcsok mindegyike

Ó nyíljatok meg szavamra kapuk
    Én vagyok a Kulcsok ura

A TÉL JÖN

A tél jön és úgy fáj a lelkem
Szívemnek nincs egy szava se
Talán nincs is már hova lennem
Ó vágy tele minden tele
Hol csak a kín maradt töretlen

S a szívem mért ver egyre mondd
Ami így rászakadt a búban
Ó te ki vársz rám kis bolond
Tudod-e hogy azúrba bújtam
Hogy csinosabbnak láss viszont

Vagyok kék álmok katonája
Gondolj rám s veszejtsd el eszed
Nézd az ábránd végére járva
Ahányszor szemed felveted
Reásimul a láthatárra

Hajnal óta rád gondolok
Te kit szeretek eszemvesztve
Szeretlek míg a nap ragyog
És imádlak ha jő az este

KILENCEDIK TITKOS KÖLTEMÉNY

Imádom gyapjadat az istenség e tökéletes
          Háromszögét
Én vagyok az egyetlen őserdőben a favágó
          Ó Eldorádóm
Én vagyok az egyedüli hal gyönyöröd tengerében
          Te szép szirénem
Én vagyok hófödte csúcsaid hegymászója
          Ó fehér alpesem
Én vagyok ajkaid szép ivének isteni íjásza
          Ó drága tegezem
Én vagyok éjfélszín hajzatod vontatója
          Ó csókjaim szorosán szép hajó
És karjaid liliomja jelekkel int felém
          Ó nyári kertem
Kebleid gyümölcsei nekem érlelik édességüket
          Ó illatos szőlőhegyem
S úgy emellek Madeleine-em szépségem a világ fölé
          Mint fáklyáját minden fényességnek

TIZENEGYEDIK TITKOS KÖLTEMÉNY

Rólad testedről lelkedről eszedről
Írtam gyönyörű költeményeket
Hadd írjak most erdők lakója e háborús időkben
Hadd írjak most ez édes kis búvóhelyről
Mely oly szépen berendezve áll az őserdő közepén
Erről a kis búvóhelyről amelyet te rendeztél be nekem az őserdő közepén
Ó a Rozamonda kastélyánál Louvre-nál Escorialnál gyönyörűbb palota
Ott fogom megalkotni legszebb művemet
Isten leszek s ha Istennek is úgy tetszik férfit teremtek sőt nem is férfit és nőt több nőt mint amennyit maga az Isten teremtett
Ó Madeleine-em rejtett kis palotája
Szép vagy szerelmem és nagyszerű művész te aki a világ legszebb palotáját épited
Imádott épitészem Madeleine
Hidat verek közéd s közém vasnál keményebb hús-hidat csodálatos függőhidat
Te Építész én Pontifex s az Emberiség alkotója
Imádlak Építész imádj engem a hídverőt
A híd verőjét amelyen mint az avignonin majd mindenki körtáncba fog
Mi ketten ó Madeleine a gyermekeink is és unokáink is
Mind az idők végezetéig

...EDIK TITKOS KÖLTEMÉNY

Miből van a szerelem szimfónikus éneke mely Venus kagylójában morajlik
Benne van a hajdani szerelmek éneke
Híres szeretők eszeveszett csókjainak zúgása
Halandó asszonyok sikolya mikor a halhatatlanok erőszakát szenvedik
Mesebeli hősök gyertyaként meredő férfiassága jár-kel benne trágár híradásként
És ott van a bacchánsnők tébolyult sikolya akik tüzelő kancák hüvelyének váladékából ittak
S a macskafélék szerelmi üvöltése a dzsungelekben
A trópusi növények csorduló nedvének tompa moraja
A dagály mennydörgése
A tüzérség döreje ahol az ágyúk illetlen alakja tölti be a népek rettentő szerelmi vágyait
A tenger habjai melyekből az élet és szépség születik
S a diadalmas ének melyre a nap első sugarai zendítették Memnont a mozdulatlant
S a szabin nők kiáltozása elrablásuk pillanatában
Szulamit nászdala
Sötétbőrű vagyok mégis gyönyörű
És Jászón drága üdvrivalgása
Mikor az aranygyapjúra rátalált
S a hattyú halandó éneke mikor pelyheivel benyomult Léda kéklő combjai közé
S a világ minden szerelmének éneke
Madeleine imádott combjaid között
Ott van minden szerelmek moraja ahogy a tenger szent éneke ott zúg a kagylóban mindenestül

PÁRIZS

Láttam Párizst homályban
Sírbolt hol túl sokat nevettek
Párizs nagy ametisztkő
Ezek a belga katonák csapatostul
Ábrándosan kiöltözött vénasszonyok
A tejeskanna után
A pilótatiszt fegyvertényeit meséli
Hallottam a riadót
De micsoda mosoly is annak a mosolya aki határidő nélküli halasztást kapott
Shakespeare szobrának árnyéka a Boulevard Haussmannon
Milyen csúfak az itthonmaradottak civilruhái
A festők tovább dolgoztak
     És a szívem imád

A HATÁRON VAGY HARMINC ÉVIG

A határon vagy harminc évig
Elcsíptem a csempészeket
Csempésznőket fogdostam végig.
S miután altiszt lettem egy
Este a tízórás vonatban
Egy gondosan sőt pazarul
Öltözött szabadjegyes úr
Hátsó púpjait felkutattam.

Ó, tűnt idő! Tűnt pályaudvar,
Hol rosszul világít a gáz!
Négyezer cigaretta utazott az úrral
Jegyzőkönyvvel zárult az utazás.
Tűnt kor. Vonzottak Gauguinek, Cézanne-ok.
Művészetükért otthagytam a vámot.

A Vámos lett a ragadványnevem,
S a festők közt nem hátul a helyem,
Egy ablak tárul emlékeim alján
S a régi utas gőgösen mered rám:
Büszkén feszít, mert megbosszulta, hogy
Az én hibámból rosszul utazott

GYEREKKOR

Ciprus-kert közepén fontam révetegen,
S követte hosszasan a pelyheket szemem
(guzsalyomról a szél már mindet elragadta),
vagy a fasoron át ballagtam fűz-siratta
haldokló víz felé, jázmin és liliom
illata bódított s kinyújtottam karom
írisz-tündér felé, kire békák ügyeltek.
Guzsalynak láttam ott a ciprust, és a kertet
teljes világnak és vártam, hogy jő a nap,
mikor megfonom az örök ciprusokat.

ORPHEUS

PÁN HALÁLA

Apolló s Flóra is csak visszatért a földre,
Zúgó hab verdesi Kytherét mindörökre,
S Vénusz, a szőkeség, akit e föld imád,
Templomában lesi himnuszok dallamát.

Az Olümposz teli. Juppiter mennydörögve
Hivta gyermekeit, sietve gyűltek össze.
Az égen különös rettegés vert tanyát;
Megvénült az örök, nagyhatalmú család.

S az ég az űrbe hull hirtelen szertemállva,
A halhatatlanok meghalnak egycsapásra,
S a felkavart világ egy hangtól megremeg:

"Jézus megszületett, most kezdődik uralma;
Betlehemi szegény; nagy az ő birodalma:
Pán! A nagy Pán halott s nincsenek istenek!"

HÚSHAGYÓ KEDD

Ha beköszönt a zöld piros vagy rózsás nap,
Melyen az unalom ege leng kéken,
Az éjben,
Hol rózsáskoszorús bohócok járnak,
Sápadt fantomok settengnek az éjben,
Mely csillagosabb, mint az átlagos éjek,
Sápadt ragyogású kövekkel csillagos égi táj
(Smaragd, opál,
Rubin és gyöngy-füzérek),
A sok horgasorrú Pulcinella dalolva szalad,
Arlecchinók, Colombinák,
Muskétások, márkinők és ördögnőcske-csapat,
Míg sokszínű eső szakad;
Fénylik az ünneplő város, nádsípokon, mandolinokon játszanak,
Míg messze a bukott királyt,
A bolondok királyát megégeti a nép, ó!
Jaj; Karnevál, a Karnevál-király lángol,
A király lángol!
Dalra! Görögtűz lángja száll!
Pezsgőt! Dithyrambust a javából!
A karnevál-király lángol
És amott érte dördül a ágyuszó.
S kigyúl a hold sápadt arany-mécsese már,
Ragyog a sápadt kövekkel csillagos éji táj
(Rubin, smaragd, opál),
Mintha valami csodalámpa
Lengne egy óriás Aladdin kezében,
A Lámpa ragyog az éjben
A grágakőgyümölcsű kerti fákra
(Gyöngy, rubin, smaragd, opál)
És meghal az éj szava,
És meghal az éjszaka,
És felkel a nap, sápadt és kopár.

NOCTURNO

A várostól a mély esti ég arca kába
Szerelmem lüktet az életek összhangjára
A város tőlük él a nagy ég ráborult
S tőlük gyúl ki az est mit szemünk már megunt

Utcák fényeibe az égbolt belekábul
A szellem úgy örök hogy az anyagba zárul
Szerelmünk emberi bennünk otthonra lel
Örök a szerelem sóváran pusztul el.

FÖVENYEN HEVEREK, PARTJÁN AZ ÓCEÁNNAK

Fövenyen heverek, partján az óceánnak,
Nyárvég: a költöző madarak szökve szállnak.
Itt hagyták a habok mint ezüst rudakat

Medúzák testeit. Hajócskák siklanak
A messzi látkörön s én vadászok a rímre,
Míg a szél meghal a fenyőkhöz közelítve.

Felrémlik Villequier "a mélyzöldszínü fák"
A Szajna mindenütt más-más látványt kinált
Templom és temetők s matrózok szállodája
Hol leng hagymás, boros ángolna illatárja.

Lelkem sötét leve sokkalta ízesebb.

Álmatag arccal a nap végül is lemegy
Fakul a homlokon egy hullám megsebezve
Vérem is porladón fröccsen szegény szivemre
S megfúlt emlékeim körül lerakja itt
Kedves szerelmeim élő zátonyait.

Királykék köntösét a tenger leveti
Vad most és meztelen, minden rémítgeti
De állja a vihart amely mindent betöltő
Hangon dalol dalol mint egy isteni költő.

MI TÖRTÉNIK

Őrt állok a lőporraktárnál
Íme az őrházban egy kedves kis kutya
Íme a nyulak A mészfennsíkon szertefutottak
Íme az őrszoba sebesültjei
Íme a szolgálatos altiszt A horkolók orrát megcsavarja
Íme egy sziklába vájt út a szép völgyek fölött
Ahol a virágzó fák színt adnak a tavasznak
Íme az öregek A kávéházban vitáznak
Íme egy ápolónő Rám gondol sebesültje ágy fejénél
Íme a nagy hajók a dühöngő tenger hátán
Íme a szívem Kalimpál mint egy karnagy
Íme az anyám háza fölött elhúzó Zeppelinek
Íme egy asszony Baccarat-ban vonatra száll
Íme a tüzérek Savanyu cukrot szopogatnak
Íme az alpesi vadászok amerikai sátruk alatt
Íme a kilencvenes üteg Tüzel a messzeségben
Íme a sok barát ki meghal a messzeségben

AZ 59-ES ÜTEGHEZ

Az ötvenkilences üteghez
     Jönnek a csomagok
Regények mind egyforma kedves
Detektívekről olvasok

Rablókról - csak kalandregény kell
     Nem szerelmes mese
Teli súlyos sebesüléssel
Mint itt látjuk mindenfele

Népszerű regényen merengek
     Végére vajh ki lel
A pásztorlány s az árva herceg
Léptenként téved el

Ágy alatt gyilkos a bokorban
     Öt indián tanyáz
Az igazság vasmarka roppan
Csaknem kitör a frász

Dumas, Féval, Sue és a többi
     Hugo, Gaboriau
E névsort könnyen tudtam köpni
Hajdanában mint csecsszopó

Szegény civilek kik szerették
     Az angolszász remek-
Írók munkáit, részeg elmék!
Újabb csomagot küldjetek!

AZ ÉJ ÚGY SZÁLL LE

Az éj úgy száll le mint a földre visszavert füst
Szomorú vagyok e hideg szomorú estén
Még nem mentek fel a katonák és dalolnak

A holnap halni indulók dalolnak mint a gyermekek
Mások komolykodón salátát válogatnak
Én új tetvekre és új riadóra várok
Remélem lesz elég bátorságom megtenni azt amit kell
Várom a lő-padokat
S az éji őrszolgálatot
Várom hogy engem is elönt katonáim egyszerüsége
Várom a pálinkás grogot
     Melytől a lövészárok
     Egy kicsit melegebb lesz
Az éj úgy száll le mint a földre visszavert füst
Hím- és nőstény-nyulak bakzanak kint a tarlón

Az éj úgy száll le mintha valaki letérdel
Kik holnap halni indulnak letérdepelnek
Jámboran
A havon lágy az árnyék
Mosolytalan szállt le az éj
Idők árnyéka mely követi s megelőzi a jövőt

MERT ELHAGYTAK MINKET A PERCEK

Mert elhagytak minket a percek
Fonnyadt zörgő koszoruként
Keressünk másutt egy elvesztett
     Virágfüzért

Vajon ez színeváltozásunk
Dicsfénye lesz-e glória
Sugárnyaláb vagy kínhalálunk
     Szimbóluma

E kín a szenvedély szülötte
És szívünk tőle lángra kap
Mintha győzelmes arccal jönne
     Egy nő-csapat

LEVELEDNEK BILLY

Levelednek Billy örültem módfelett
Olyan halni való nehéz idők ezek
Hogy szeretnénk ha itt volnának a közelben
Kedvesünk társaink hogy egyik se feledjen
Megleltem Larguier-t kevély káplár de már
Kedden megy is tovább Szivem előre fáj
Egy a másik után megy innen csapat ember
Lassan én is megyek nyergemben örömemmel
Ágyút vontatni az északi síkokon
S ki-kipróbálni a Halálon ostorom
Ki a nyergesen ül csontlábán csizma Várom
Serge-et ki neked is nekem is jóbarátom
Szép ezredembe fog beállni Este pár
Sort írok Szóra szám viszont nem könnyen áll
Ez az én ötletem színházi rendezésben
Kettős szín és kerek mint holdudvar az égen
Mellyel a hold esőt támaszt vagy szép derűt
A földön robbanó díszletek mindenütt
Úszik a légben is és tőle függ az élet
Művészet célja ó élet csak érted élek
Üdvözlöm Léautaud-t és minden hívemet
Olvasnám szívesen csakhogy itt nem lehet
A könyvet hol Tudesq a tüzérségre oktat
Az ütegnél ezért többen is izgatottak
Tudósíts róla hogy Dalize hol-merre él
Valamint Canudo kinek szőre fehér
André Salmon vadász Vincennes-ben most de sorsa
Két-három hét után visszaviszi a frontra
Cremnitz Nizzában ül úgy hallom egyre még
Ott várja hogy hová vezénylik keretét
Kézcsók Louise-nak és téged Billym ölellek
Itt érem-e vajon ha beérik a meggyet

ESŐ

Eső ezüstöz álmaimra
E hosszú téli délután
Az ég kis dárdáit hajítja
Zöld szürke visszfény hull reám

Nîmes néhány bulvár körbeéri
Szendergő kis utcáidat
A kávéházban csupa néni
És szószátyár vén tiszt urak.

A Maison Carrée vacsorája
De a kutat azt kedvelem
Az ámbraszínű kő de drága
Ha napfény táncol mindenen

Diana templomába mentem
(Herém ó kérlek légy szabad
Hogy feltört seggem behegedjen)
S olvastam a bajtársakat

Felirataik régi bája
Kedves nekem Andrém nagyon
Rózsás római kőbe vájva
E hamuszürke nappalon

HOGY LAKÁSOMRÓL KEDVESEN

Hogy lakásomról kedvesen
Beszámoltál köszönet érte
Most hogy körmölöm levelem
Nem megyünk Bizertába mégse

Az északi front kedvesebb
Nekem bár a keleti csábít
A haláltól nem rettegek
És rosszabb ez a poshadás itt

A szerelem egy sugarat
Lövellt a sűrű szenvedésbe
Kemence-sötét volt a nap
De most már kezd kisütni végre

CSÓKOLLAK MINDENÜTT

Csókollak mindenütt s tűnődöm egyre rajtad
Minden emlékem és gondolatom te vagy csak
Hajad szőlőhegyem lábad a ménesem
Tiéd lesz csak tiéd végső lehelletem
Megyek is már gyalog indulok hogy Guérande-ban
Áldozatul neked levelemet feladjam
    Szívünk visszhangozón
    Szól jó reggelt "Kokóm"
    Viszontlátásra Lám
    Imádlak Máriám

AZ ÉGHEZ

Ó ég, te veterán nyűtt rongyaidban,
Öt évezred után sincs obsitod,
A felhők likain bőröd kivillan,
Aranyérmed, a roppant nap ragyog!

Kusza világot szemlélsz holtodiglan,
Banális díszleteid hogy birod?
Ó ég, te veterán nyűtt rongyaidban,
Öt évezred után sincs obsitod.

Nem nevetsz rajtunk fentről néhanap,
Hogy hadonászunk, bőgünk bamba kínban,
S dicsőség vagy más mütyürök miatt
Térden csúszunk és ihletünk a hittan?
Ó ég, te veterán nyűtt rongyaidban!

KÉK EGEMRŐL AZ ÁLMOK LOMBJA

Kék egemről az álmok lombja
Büdös virágokra potyog
Álomban látok álmodozva
Hájas tigrist hűlt csillagot

Nem rózsás minden rózsa szirma
És nem szomorú mind a fűz
Láttam ajtót örökre nyitva
És Hőst kit rettegése űz

Minden szavunk hazug bolondság
Az ájult kéj is tettetés
A szem szivacs sír hogyha nyomják
Égen-földön minden csak Ész

SAKUNTALA

Az égen négy csillag karéjoz
Egymáshoz úgy azonosúlva
Mint a gazelláéhoz
Az én szemem ha testem únja

Királyunk hogyha feszülő
Íjjal dicsőn vadászni jő
Gazellámat csak hagyja épen
De szerelme sebesre sértsen

A VIDÉK

  Természet, ó,
    Sokkal rútabb nálam ő
Az ódon falon szebb rajz látható
Mint ez a táj s a sok füstös tető

Menjünk haza már! Menjünk haza már!
A szép kert várva vár
Az egyforma virágu szép kert
Mit szobám falára mesteri kéz kent.
      De fáj!
    E vidék beteggé tett.
    E hölgyek mily buták!
      Én pedig
      Makacskodom tovább;
   Unom az ódon tetők színeit.

Városon kívül élni hogy lehet?
Most értem a számüzötteket!
Kilométereket jár az ember vidéken
    Hogy éppoly ostoba helyre érjen,
    Mint ami kapuja előtt terül el.
A lábficamra is vigyázni kell!
- Angeluskor sírva letérdelek
       Ég veletek,
Szegény fák, giz-gazok, avar-lepel
  Koszos gyerekek, sűrü sár
Menjünk haza már! Menjünk haza már!

TŰNŐDÉS

Oly szép az éj hol turbékol a sok golyó
Folyik fejünk fölött egész gránát-folyó
Világítva az éjt olykor rakéta gyúl
Virág mi kivirúl s hirtelen szirma hull
Jajong a föld s akár apály után dagály
Krétakő-fedezékemig dalol az ár

TEIRESZIASZ EMLŐI
         PROLÓGUS

         A SZÍNIGAZGATÓ

Hát visszajöttem újra itt vagyok
Megleltem buzgó társulatomat
Színpadot is találtam
Hanem sajnos a színművészetet
Éppoly hitványnak kicsinyesnek
Látom mint a háború előtt az unalmas
Estéken Csak rombolt rágalmazott
S csak bűnt mutatott megváltást soha

Majd férfiak nehéz kora következett el
S harcoltam én is a fronton a többiekkel

Azidőtájt tüzér voltam és odafenn
Északon vittem a harcokba ütegem
Egy este mikor az égen a csillagok
Pillája pihegett mint a kisdedeké
A szemközti lövészárok ezernyi rakétát
Lövellt s rá feldörögtek az ellenséges ágyúk

Mintha tegnap lett volna úgy emlékszem ma is rá

A kilövést hallottam de nem a becsapódást
S akkor a tüzérségi megfigyelő felől
Lóháton egy futár jött és jelentette hogy
Az őrmester aki az ellenséges ágyúk
Torkolattüzei után háromszögelte
Ki számunkra a röppályát azt üzeni
Oly messze hordanak azok a lövegek
Hogy nem hallani már semmilyen dörrenést
Tüzéreim pedig állásukban figyelve
Hírül adták kihunynak sorra a csillagok
Majd kiáltozás támadt az egész hadseregben

  LELÖVÖLDÖZIK A CSILLAGOKAT

Csillag csillag után halt a szép őszi égen
Mint az emlékezet alszik ki a szegény
Emlékezni próbáló aggastyánok fejében
Csillagok halálával mi is ott haldokoltunk
S az elkeseredéstől az arcvonal fakó
Fény tarkázta sötétjén torkunkra forrt a szó

  MEGÖLTÉK A CSILLAGKÉPEKET IS

De bátor hang harsant egy megafonban
Melynek tölcsére valami
Tévedhetetlen parancsnokság fölött nyílik s az ismeretlen
Kapitány aki mindig megment minket a bajban így kiáltott

  LEGFŐBB IDEJE ÚJRA KIGYÚJTANI
              A CSILLAGOKAT

Rá az egész francia front egy hangon fölrivallt

  A CÉLZÓKÉSZÜLÉKHEZ

A tüzérek loholtak
Irányzók irányoztak
Lövészek lőttek
És a fölséges csillagok egymás után kigyúltak
Golyóinktól örök tüzük újra lángra lobbant
S a roppant csillag-csillogástól
Ámulva hallgatott az ellenséges tüzérség

Íme a csillagok története

És attól az estétől fogva magam is sorra újra gyújtom
Mind a belső csillagokat melyeket kioltottak

Visszajöttem hát újra itt vagyok

Társulatom légy türelemmel

Ne légy türelmetlen közönség

Olyan darabot mutatok önöknek melynek az erkölcsjavítás a célja
A gyerekáldásról szól
Családi téma
Hangja tehát meghitt családias
Zord hangot nem ütnek meg a szinészek
Hanem csak a józan észre utalnak
S elsősorban mulattatni kivánnak
Rávéve önöket hogy a darab
Tanulságát hasznukra gyakorolják
S a földön mindenütt az égi csillagoknál népesebben
Csillogjon újszülöttek szemének csillaga

Franciák vegyetek leckét a háborúból
Meddő nép gyereket szaporítsatok újból

Megpróbálunk új szellemet önteni a színházba itt
Örömet erélyt és gyönyört
Ócska pesszimizmus helyett mely jó századja dívik
Ami tisztes kor egy ennyire unalmas dolognak
A darab a régi színpadra készült
Mivel új színházat aligha építettek volna nekünk
Körszínházat két színnel
Eggyel középütt eggyel a közönség
Körül gyűrűként lehetővé téve
Hogy kibontakozhassék modern művészetünk
Mely gyakran házasít úgyszólván találomra mint az élet
Hangot mozdulatot kiáltást színt robajt
Zenét táncot akrobatikát festészetet költészetet
Kórust cselekményt és sokféle díszletet

Epizódokkal találkoznak itt majd
Melyek a fő drámához díszéül csatlakoznak
Hanggal mely pátosz és burleszk közt változik
Valószinűtlenségek valós használatával
Valamint kollektív és nemkollektív szereplőkkel
Kik nem föltétlenül csak az emberiség tagjai
Van aki a mindenségből való
A színháznak ugyanis nem kell valóságutánzatnak lennie

Használjon föl a dramaturg
Minden lehetséges varázslatot
Mint Morgane a Mont-Gibelen
Beszéltesse a tömeget az élettelen tárgyakat
Ha kedve tartja
S ne korlátozza se a tér
Se az idő

Univerzuma a darabja
S azon belül teremtő isten ő
Kedve szerint rendelkezik
Hanggal és mozdulattal mozgással tömeggel színekkel
De nem csupán azért hogy
Lefényképezze azt amit egy darab életnek neveznek
Hanem hogy teljes életet fakasszon
Darabjának hiánytalan mindenségnek kell lennie
Alkotójával egyetemben
Maga a természet legyen
És nem csupán
Környezetünk vagy a múlt valamely kis
Szeletének ábrázolása

Elnézést társulatom és barátaim

Elnézést kedves közönségem
Amiért egy kicsit sokat fecsegtem
De olyan régen találkoztunk utoljára

Ám odalent még tűz parázslik
És füstölgő csillagokat verdesnek le az égről
Kik újra gyújtják őket kérve kérik
Emelkedjenek bátran e magasztos lángok magasába
És lángoljanak önök is

Ó közönség az új láng
Olthatatlan fáklyája légy

KEZDŐLAP