Nemere István: Alábecsült találmányok (Tvr-hét 2001/10-12) A tudomány és az emberiség fejlődése óhatatlanul összefolyt, és eggyé lett. Mindig is hatással voltak egymásra. Ezen a pozitív folyamaton belül azonban gyakorta megesett, hogy egyes találmányok túl korán születtek meg és nem terjedtek el - ez is tévedés volt. Még jellemzőbbek voltak azonban azok a tévedések, amikor maguk a korabeli tudósok sem ismerték fel egy-egy felfedezés jelentőségét, és hagyták elveszni az alkalmat. Az ókori római birodalomban, konkrétan Pompejiben a gyermekek valami egészen hihetetlen játékkal szórakoztak. Az ottani ásatások során a régészek egyszer csak egy miniatűr nyomdára bukkant! A jelek szerint ezt nem a felnőttek használták - gyermekjáték volt. Döbbenetes: a sablonba betűformákat lehetett rakni, és azzal összefüggő szöveget "kinyomtatni". Gondoljuk csak el: ha Pompejiben nemcsak néhány gazdag család gyermeke játszott volna a szerkezettel, hanem valamelyik élelmes felnőtt vagy netán korabeli tudós is felismeri a játékban rejlő lehetőségeket, mennyire megváltozott volna a világ sora! Ezernégyszáz évvel korábban fedezték volna fel a könyvnyomtatást, ami beláthatatlan változást idézett volna elő az emberiség fejlődésében! De hát a pompeji szerkezet csak játék maradt. Senki nem vette komolyan. Ilyen eset persze több is történt. Newton ugyan zseni volt, de nem volt képes kilépni kora korlátjai közül. Azt állította ugyanis, hogy megismerhetjük az égitestek mozgását, de azok vegyi összetétele örökre rejtély marad az emberiség számára... Manapság ezen már régen túl vagyunk. Elképzelhetetlen messzeségben lévő csillagok és más égitestek összetételét ismerjük a színképelemzés révén. James Watt érthetetlen ellenszenvvel viseltetett a gőzgépek iránt, holott maga is számos felfedezést tett e téren. 1784-ben azt írta egyik levelében, hogy bár hetedik találmánya szintén gőzgép, de nem is akarja azt megvalósítani, mert nem lát benne fantáziát, és mások kedvét is el akarja venni tőle. Amikor pedig egyik munkatársa, W. Murdock mégis épített egy gőzzel hajtott szekeret, és azzal végigment a londoni utcákon is, Watt ezt írta egyik barátjának: "Jobb lenne, ha Murdock nem pazarolná idejét és pénzét teljesen fölösleges dolgokra, mint ez a gőzmasina is..." Ugyanígy azt jósolta a nagy feltaláló, hogy soha senki nem lesz képes gőzerővel hajókat hajtani. Húsz év sem telt bele, és Robert Fulton a Szajnán bemutatta gőzhajóját, amely óránként öt mérföldes sebességgel, vagyis még igen lassan haladt. Javasolta Napóleonnak, hogy gőzhajóflottát épít neki. De a francia uralkodó, aki amúgy igen felvilágosult és művelt ember hírében állt, szintén nem tudta átlépni önnön árnyékát. Ezt válaszolta, idézzük szó szerint: "Füstölgő dobozok a vízen mint tengeri hadviselő eszközök soha nem szereznek létjogosultságot, gyakorlati használhatóságuk egyenlő a nullával!" Ennyit Napóleon jóstehetségéről. A történelem nagyjai sokszor nem látták át egy-egy találmány, gondolat hasznát, és akadályozták annak megvalósítását. Még az az ember sem volt kivétel, aki a vasúti közlekedés számos alapelvét megalkotta. Nicholas Wood az egyik kőnyvében leírtak szerint meg volt gyöződve, hogy a vasúton közlekedő eszkőzők sebessége soha nem fogja meghaladni a gyalogos emberekét! 1825-ben írásba adta, hogy egyes "nevetséges feltételezésekkel" ellentétben az emberek soha nem fognak húsz, tizenhat, de még tizenkét mérföldes sebességgel sem haladni! Tudjuk azt is, hogy egyes londoni újságok a vasút elterjedésének kezdetén azzal riogatták olvasóikat, hogy ahol vasútvonalat építenek, ott a tehenek nem adnak majd tejet e fura szerkezetek látványa és hanghatásai miatt - mi több, a tyúkok sem tojnak többé, a madarakat pedig elpusztítja a mérgezett levegő. Lovakra többé nem lesz szükség, tehát kihalnak, és a vendégfogadókat is nyugodtan bezárhatják, hiszen az úton lévő emberek vonaton töltik majd az éjszakát, nem pedig szállókban... Egyébként is az egyik, akkoriban széles körben olvasott lap szerint nevetséges még a feltételezés is, hogy létezne olyan szerkezet, amely a lovas postakocsinál gyorsabban haladhat! Amikor 1835-ben megépítették az első németországi vasútvonalat, a bajor állami orvosbizottság tudós testűlete egyhangúan azt nyilatkozta, hogy az emberi szervezetre nagyon káros lesz a vonaton való utazás, hiszen a "szédítő sebességtől" az utasoknál súlyos elmebaj lép majd fel! De nemcsak az utasok járnak rosszul - jósolta a tudós bizottság -, hanem azok is, akik csak távolról látnak egy elrohanó mozdonyt. Ez a látvány minden bizonnyal "agygyulladást" idéz elő náluk - állították teljes komolysággal. A villanyvilágítást is ellenezte az akkori tudós társadalom számos jeles tagja. Bár Edison már dolgozott ilyen találmányain, és eredményei is voltak, 1878-ban a brit kutatók egy csoportja kerek perec kijelentette: magát komolyan vevő tudós ember nem foglalkozhat az elektromossággal, mert annak gyakorlati haszna nincs, és nem is lehet. Érdekes módon ez a szemlélet olykor a feltalálók akaratát is bilincsbe verte. Maga Edison is kétszer megtorpant kísérleteivel. Sokkal előbb lett volna rádió és filmvetítés, ha nem veszik el a kedvét, és nem hagy fel ezen a téren a kísérletezéssel. 1895-ben Varsóban egy kutató előadást tartott a nemrégen felfedezett rádióhullámokról. A jelen lévő Henryk Sienkiewicz lengyel író (Quo vadis? című regényéért tíz évvel később Nobel-díjat kapott) azt kérdezte, nem lehetne-e ezeket a hullámokat hírek közlésére, távolba üzenésre is felhasználni. A kutató mosolyogva, de tapintatosan magyarázta el a híres írónak: ne ártsa magát olyasmibe, amiről fogalma sincsen, a rádióhullámok ilyesmire nem alkalmasak, és a jövőben sem lesznek azok... Ezzel persze még távolról sem értek véget a nagy melléfogások. Hogy milyen vakok tudnak lenni az emberek, jól jellemzi a következő eset. 1876-ban egy amerikai nagyvállalat, amely postaszolgálattal is foglalkozott, szakértőktől kért véleményt az akkoriban felfedezett telefonról. A szakértők (?) egyöntetűen elutasították a találmányt, mondván: alkalmatlan arra, hogy távolságra kommunikáljanak vele. Ugyanez történt a huszadik század elején is, amikor a rádióhullámokkal terjedő zenét vették górcső alá. Akkor azért nem fogadták el a találmányt, mert véleményük szerint senki nem fizetne olyan zenéért, amely csak úgy terjed az éterben, egyszerre szól mindenkihez és senkihez. Azok a szakértők még "levélben és táviratban gondolkoztak". Vagyis úgy vélték, csak abból lehet üzleti haszon, ha egyes személyeknek az éterben is névre szóló üzenetet közvetítenek. A rádióreklám és műsorszórás fogalmai még eszükbe sem jutottak. Ez a szemlélet később sem változott. A máig létező Warner fivérek-féle filmstúdió egyik alapítója annak idején nem volt képes felfogni, miért kellene a némafilmeket hangosfilmmel felváltani? Hiszen a színészek beszéde senkit sem érdekel, arra ott van a színház - makacskodott. Szerinte éppen elég volt az, ha a képes részek közé feliratokon vetítették ki, mit is mondott a színész, amikor az imént csak a szája mozgását és gesztikulálását látták a nézők. Ma már közismert, hogy a 19. század vége felé számos neves kutató tudományos munkát írt arról, hogy a levegőnél nehezebb szerkezet nem maradhat meg a levegőben, vagyis az ember sohasem fog repülni. Amikor Lilienthal 1896-ban lezuhant első, kezdetleges gépével, az amerikai sajtóban számos cikk nyugtázta a tragikus eseményt ilyképpen: "Reméljük, ez jó lecke lesz azoknak a fantasztáknak, akik azt hiszik, hogy az ember repülhet. Ha a Teremtő ezt akarta volna, akkor szárnyakat növeszt az embernek - ám nem tette..." 1939-ben a németek szabadalmaztatták a sugárhajtású repülőgépet. Az első példányt Göring légügyi marsallnak mutatták be. Az egyik tervező azt merészelte mondani: "Már nem kell sokáig várni, és eltűnnek a légcsavaros gépek". Göring erre alaposan leteremtette az illetőt, mondván: túl nagy a fantáziája, azt efféle ábrándok sohasem valósulnak meg. Mellesleg ez volt az a ritka eset, amikor Göring rövidlátó magatartása megmentette a világot attól, hogy elsőnek a németek alkalmazzanak széles körben egy új katonai találmányt, lényegében fegyvert, amellyel talán megfordíthatták volna á világháború kimenetelét is. Később a britek készítették el az első ilyen harci gépeket, sőt egész légiflottát is, ami segítette a szövetségeseket a háború megnyerésében. Ennél csak az rosszabb, amikor maguk a feltalálók kételkednek. Einstein nem hitt az atomenergia felszabadíthatóságában, kinyerésében.... Az ötvenes évek közepén az IBM cég akkori főnöke úgy gondolta, a világon évente legfeljebb majd csak 4-5 számítógépet fognak eladni, mert többre "egyszerűen nem lesz kereslet"... Ezért kellene vigyázniuk a szakembereknek, hogy egy-egy meglepőnek tűnő találmány vagy állítás láttán ne rázzák a fejüket. Igazi tudós sohasem ejti ki azt a szót, hogy lehetetlen.