Nemere István: Akik soha nem esznek (Tvr-hét 1996/30) Már a kisgyermek is tudja, hogy az élőlények létfenntartásának nélkülözhetetlen eleme a táplálkozás. Az embernek is naponta kell ennie és innia, a szervezetének ugyanis tápanyagokra van szűksége. Már néhány hetes szigorú diéta után is jelentkezhet ásvány- vagy vitaminhiány, ami a további éhezéssel a szervezet teljes leromlásához, majd halálához vezethet. A kísérletek szerint élelem nélkül legfeljebb egy-két hónapig, víz nélkül viszont csak néhány napig lehet kibírni. Csakhogy kivétel e téren is akad. Vagy ez már nem is kivétel, hanem csoda? Rendkívül ritkán ugyan, de előfordul, hogy születnek és élnek köztünk olyan emberek, akik nem táplálkoznak, és mégsem pusztulnak el. Tudományos szakszóval ezt az állapotot 'inediának' nevezik. Számos dokumentum, illetve megfigyelés bizonyítja létezését. Az inediával sújtott (vagy megáldott) emberek számára egészen természetes, hogy nem kell enniök. Ez megint olyan titok, amely ellentmond az évezredes tapasztalatoknak. Az inediások közt akad olyan is, akinél ez nem születési rendellenesség, hanem az illető valamikor felnőttkorában határozza el, hogy többé nem eszik, mert úgy érzi, nincs rá szüksége. Az elhatározás oka legtöbbször vallási fanatizmus. Az írásos feljegyzések szerint az 1870-es években Louise Lateau francia parasztasszony élete utolsó hét évében semmit sem evett, miközben hetente őt napot át a legnehezebb paraszti munkát végezte. És nemcsak ételt, de folyadékot sem vett magához. Mindezt azzal magyarázta, hogy "Istennel él", Isten táplálja. (A hitetlenkedők szerint amikor senki sem látta, bizonyára evett néhány falatot, ivott néhány kortyot, attól maradhatott életben.) Ugyanezt gondolhatták Giri Bala indiai asszonyról is, akire századunk harmincas éveiben figyelt fel a világ. Ez az asszony ötvenhét éven keresztül egyáltalán nem vett magához sem táplálékot, sem folyadékot. Esete még Indiában, a különlegességek országában is szokatlan volt, hát még Európában. A kutatók annyira nem hitték el az esetei, hogy a helyszínre utaztak az asszony "tanulmányozására". Az Európából érkező tudós háromszor is felkereste Giri Balát, alaposan kivizsgálta, szigorú megfigyelés alatt tartotta, és személyesen ellenőrizte, valóban nem eszik-e. Az első alkalommal két hónapig olyan helyiségbe zárta az asszonyt, ahol néhány bútordarabon kívül semmi sem volt. Hozzá senki be nem mehetett. Így, természetesen, ételhez-italhoz semmiképpen nem juthatott. Ez azonban szemmel láthatóan egyáltalán nem viselte meg a nőt. Az étel valóban nem hiányzott neki. Evés helyett inkább naponta jógázott. Hogy ezt a jelenséget korunk biológusai hogyan magyaráznák? Alighanem azt mondanák, hogy ez lehetetlen, hiszen a gyomorsav; az enzimek, a kiválasztás, a vér, az oxigén, a víz szerépe stb., stb... - vagyis ugyanazt mondanák, amit a laikusok is. Maga Giri Bata azonban sokkal egyszerűbben magyarázta a dolgot. Szerinte légzéstechnika kérdése az egész. Ez a technika az átlagember számára túl nehéz, ezért aztán soha nem is próbálja ki. Azt mondta az öt vizsgálgató tudósnak, hogy, mint a növény: ő is a Napból él, a napsugarak ereje élteti - és bizonytalanul említette, hogy azért nem gyengül el, mert testét a "kozmikus erő" táplálja, amely valahonnan az űrből sugároz rá. Giri Bala a különleges légzéstechnikát tizenkét évesen tanulta meg, addig ő is ugyanúgy naponta evett, mint mások. Attól kezdve azonban erősen eluralkodott benne az a hit, hogy be kell bizonyítania a világnak: az ember valójában szellem. A teste elhanyagolható! A keresztény és az iszlám vallás írásai elég gyakran tesznek említést étlen-szomjan is élőkről, de mindannyiszor kiemelik: azok szentek voltak. Két ségtelen, kell valami lelki emelkedettség, valami nagyfokú hit ahhoz, hogy valaki lemondjon az evésről-ivásról, valamiféle magasabbnak hitt cél érdekében. Egyébként - érdekes módon - a nem-evők kőzött sok a nő és napon kevés a férfi. Az inediások között található az előbb említetteken kívül a skót Janet McLeod, a svájci Jdsephine Durant; ők éveken keresztül nem ettek. A német Marie Furtnerről azt jegyezték fel, hogy betegségét követően nem evett csaknem negyven évig. Vizet azonban ivott. Egyébként akadt a koplalók közt olyan is, aki egyáltalán nem vallási okból szokott le az evésről. Ilyen az amerikai Mollie Fanche (aki médium is volt, a természetfeletti képességek egész sorával rendelkezett. A misztikum kutatói - mert ilyenek is voltak - rámutattak arra, hogy aki éhezik, az emelkedett lelkiállapotba juthat, és az úgynevezett paraképességei mintegy kitisztulnak, megerősödnek. Erre utaló jelek valóban vannak, viszont hogy miért van ez így, arra egyelőre nincs tudományos magyarázat. Az orvosok magát az inediát betegségként, kóros elváltozásként tartják számon, de arról még egyetlen közlemény sem jelent meg, hallani sem lehetett arról, vajon milyen annak az embernek a biológiai felépítése, aki nem fogyaszt táplálékot, mégis él. Mert hogy él, ez tény. A többi viszont - egyelőre - talány.