Tizennyolcadik fejezet

Ebben a fejezetben végre világosság derül arra, hogy mi a hinek különös életének titka, mi a behinség és mi a kazo - Szerzõt és hazáját Zatamon mélyen megsérti, ami õt döntõ elhatározásra bírja

Délelõtt kifeküdtem a napozóra a kórház tetején, és a pihenés végtelen boldogsága szállt idegeimre. Álmos-boldog hangulatban néztem a szemben levõ hegyre, melynek oldalát hosszú, ezüstös csavarvonal osztotta ketté. A csavarvonal hol felfelé forgott, hol vissza. Fogalmam sem volt rendeltetésérõl. Egyike volt különös gépeiknek, miket százszámra láttam ittlétem alatt, de ha húsz évig éltem volna köztük, az is kevés lett volna mindet megismerni.
   A lényeg azonban most nem érdekelt, csak valami kellemes, zsongító érzés volt látni ezt a misztikus perpetuum mobilét. Felajzottságom lassan megenyhült.
   Már több órája élveztem az édes gondtalanságot, mikor vállamon egy kezet éreztem.
   Felpillantva Zatamont vettem észre. Széket hozott, mellém ült.
   - Mondd el reflexióidat - így szólt -, miket a behinek közti élet keltett benned.
   Kérdésemre, hogy mért van erre szükség, azt felelte, hogy jelenlegi állapotom diagnózisához szükséges.
   Megpróbáltam újra néhány szóval vázolni szenvedéseimet, de lelki sebeim annyira elevenek voltak, hogy a puszta visszaemlékezés is beteggé tett. Újból reszketés vett rajtam erõt, hangom akadozóvá vált, és kérnem kellett, hogy egyelõre tekintsen el az emlékek felelevenítésétõl.
   - Angol állampolgár vagyok - mondottam -, a józan ész és a civilizáció tiszteletében nevelkedtem, ott, ahol az igen beleegyezést jelent, a nem pedig tagadást. A tébolyt - csak gyógyítottam, és elképzelheted, mit jelentett számomra kiszolgáltatva lenni egy ilyen fokú tébolynak, amilyent nálunk hírbõl sem ismernek.
   Õszinte sajnálatomat fejeztem ki, hogy a világnak ez a legborzasztóbb betegsége pont az õ viruló és békés szigetüket sújtja, és kértem, hogy talán õ mondja el inkább ennek a betegségnek bõvebb lényegét, amely engem mint orvost rendkívül érdekel. Bezáratásom elõtt mondott ugyan valamit a nap kozmikus sugarairól, de, sajnos, akkori téveszméim miatt (miket most nagyon szégyellek) nem fordítottam rá kellõ figyelmet.
   Valósággal kanosszát jártam, és nagyon jólesett levezekelnem vétkemet. A bölcs hinek közt valósággal gyereknek éreztem magam, aki a rossz fiúk bántása elõl visszamenekült anyja karjába.
   - Már említettem neked - kezdte Zatamon -, hogy az életfunkciókat a nap kozmikus sugarai befolyásolják. Minden élet forrása a nap, tehát az életakarat is onnan származik, a meleggel együtt jövõ kozmikus sugarak alakjában. Ezt a sugárzást az agy mint antenna felfogja, és mûködése a sugaraktól meghatározott módon alakul. Ez az ösztön.
   - Tehát a sugarak olyasféle hatást gyakorolnak az ösztönre, mint a hormonok a szervek mûködésére?
   - Úgy van. Sõt, a nap kozmikus sugarainak az életre gyakorolt hatását részben már ti is ismeritek. Tapasztaltátok a protuberanciák és napfoltok egybeesését bizonyos élettünetekkel. Meglepõdtetek a szoros korreláción, mit a naptevékenység és egyes betegségek, sõt a balesetek hullámzása közt észleltetek. Az életerõ ilyen hullámzásaiból láthatjátok, hogy azt teljes egészében a nap kozmikus sugarai diktálják az idegrendszernek. A vitalitás és az ösztön a naptól jön. És amennyiben az ösztön csak ösztön marad, gondolkozás nélkül, nincs is baj. Láttad a hangyák kazo életét?...
   - Mit?! - vágtam közbe meglepõdve, mert ezt a hasonlatot már használta valaha. - Hogy jön az ész nélküli állat a kazóhoz, amely a hin társadalom észlényeinek komplikált életszabálya?
   - Csak az a szabály komplikált, amely nem maga az élet, például a behinek agyrémei. Az élet egyszerû és magától jövõ. Jól megélni csak egyféleképpen lehet, rosszul megélni pedig nemcsak nehéz, de nem is lehet. A természetben nincs ellentmondás, mert az ellentmondások önmagukat pusztítják el, mint ezt a behineknél láttad. Példát mondok: az állatvilágban a hosszú életû és szívós állatok szaporasága a legkisebb, viszont a rövid életû és esendõ fajták igen szaporák. Ebben persze ti rendezõ erõt, a természet misztikus csodáit tisztelitek, holott ez nem más, mint a kazo: egyszerû matematikai igazság, maga a valóság: tény, ami másként nem is lehet. Ha a nyúlnak nem volna nagy a szaporasága, egyáltalán nem élne nyúl a világon, mert kipusztult volna. Most már elképzelheted, hogy ember sem élne, ha termelõ munkájának ellentmondása támadna, tegyük fel egy olyan tévhitben, hogy nem táplálékkal, hanem kaviccsal vagy késsel kell táplálkoznunk. Beláthatod, hogy az ilyen állapotban élõ ember éppúgy elpusztulna, mint az ivarképtelen nyúl. Ezt közületek a józanabbak úgy fejezik ki, hogy természetes kiválasztódás.
   - Hát nem az?
   - Sokkal egyszerûbb. Matematikai képlet: a - a = 0. Vagyis: ha élek, de életemet nem tartom fenn, elpusztulok. Ez egyszerûen a létezõ valóság, a kazo, amit tehát nem kell tanulni. Tudás és tanultság csak a behinséghez kell, a kazo így van. Magától.
   Kissé bántott, hogy úgy beszél hozzám, mintha az egyszereggyel sem volnék tisztában, és futólag megjegyeztem, hogy jól ismerem a matematika törvényeit.
   - Ne mondjunk törvényt - felelte -, mert ez már valami szellemi alkotást jelent, míg a kazót nem kell megérteni, mert életünk másként nem is képzelhetõ.
   - Eszerint tehát - mondottam - a behinség az elemi számtan iránti képtelenség, mikor az ember a legegyszerûbb kivonási mûveletet sem tudja elvégezni.
   - Nagyjából így van, de nem a számolási képtelenség miatt, hanem mert a beteg a számok jelentésével nincs tisztában. A behin azt képzeli, hogy a nem evés voltaképpen evés, és hogy a kés nem megszünteti, hanem elõsegíti az életet.
   - És honnan kerülnek agyába az ilyen szörnyû téveszmék?
   - Magából az agyból. Az ember agya komplikáltabb felvevõ készülék, mint a hangya idegrendszere, és mint ilyen, önrezgést is bocsát ki, ami a nap kozmikus sugaraival keveredik. Az agy pedig ezt a kevert hullámot fogja fel, miáltal a dolgokról való felfogása elferdül, és életfunkciói kisiklanak a kazóból. A valóságos célokon kívül az agy maga termel magának célokat, ferde ösztönöket, ketnit, kiput, bruhut, bikbamot, bötót és ezer egyéb nem létezõ dolgot, miáltal létük önmagát pusztítja el, és átmegy a nemlétbe.
   - Mert nem értik a matematikát...
   - Ismétlem: a kazót nem érteni kell, mert az magától így van. Egy meg egy, az kettõ, és ennek a kifejezésnek: 1 + 1 = 3 nemcsak értelme nincs, hanem egyáltalán nincs is. Kazi! A kazo a levõ, a kazi a nem levõ, és aki kazi módra akar élni, az már nem is él.
   - De a behinek éltek.
   - De diszharmonikusan. Márpedig a diszharmónia feltétlenül kipusztítja önmagát. A kazi nem állhat meg. Sem a kés, sem a mufrukok levegõbe agyalt lélegzetei, sem a sárga kavics sohasem lesz táplálék. Mindezek nem létezõ dolgok, és az eredmény is a nem létezõ élet, a halál, aminthogy láttad is: a bötóért, négyszögért, ketniért és anebákért nem jóllakni és élni kell, hanem éhezni és meghalni. Egész múltjuk egymás irtásában merült ki. De a valódi célokért élni kell: sem házát építeni, sem gabonaföldeket learatni nem tud a halott ember.
   Szavain hosszan gondolkoztam. Ismerõsen csengtek, mintha már hallottam volna valaha, valakitõl, de most nem ezen tûnõdtem. A lényeg érdekelt.
   - Ez így teljesen érthetõ - mondtam -, de te említetted, hogy az emberi agy komplikáltsága folytán kelti a zavaró önrezgéseket. Hogy van hát, hogy ez a behinek agyát megzavarja, míg a tiétek mentes tõle?
   - Élettani kutatások bizonyítják, hogy szigetünk õslakói mind behinek voltak. De a kazóval vagy szerinted természettel diszharmonikus dolgok nem maradhatnak fent huzamosabb ideig, hanem elpusztulnak, és megmarad az, ami harmonikus. Így kifejlõdik az egyetlen állóképes kazo szervezet is. Tudod, hogy a vérben fagociták fejlõdtek ki, amelyek a bacilusokat felfalják, és fenntartják a kazo egyensúlyát, különben ember már rég nem élne. Ami pedig a bacilusok támadása volt, az volt az emberi gondolkozás megindulásakor az önsugárzás. A levegõbe alkotott célok körüli harcban addig pusztult az õshin vagy behin, míg végre a csíraplazma egy szerencsés mutációja folytán kitermelõdött az új faj, a hin, amelyben már megvolt az önsugárzás ellenszere.
   - És ez mi?
   - Az, hogy az agyban villamos vezetõ rétegek alakultak ki, amelyek az önsugárzást leárnyékolták, azok tehát nem juthatnak ki, és nem zavarják a kozmikus sugarakat. Az így létrejött lények a hinek. Most már megérted azt is, mért tekintjük a behint egészen más fajnak.
   - És hogyan léteznek még ma is behinek?
   - A behinséget egy lappangó gén okozza, amely néha bennünk is elõfordul, csak persze nem vesszük észre. De az ilyen lappangó génnel terhelt hinek párosodásakor könnyen megeshetik, hogy a zigótába mindkét szülõtõl a behinség génje kerül. Ilyenkor az utód agyából hiányzik a villamos vezetõ réteg, tehát hin szülõktõl behin utód származik.
   - Szóval, a behinek elmezavara voltaképpen visszaütés az õsállapotra?
   - Úgy van. Visszaütés az õsállapot diszharmóniájára. Most már megértheted, mért különítjük el a behineket, és mért zárjuk ki õket a velünk való párosodásból. A beteg faj állandó kiszûrésétõl reméljük, hogy ez a káros lappangó gén néhány évszázad múlva teljesen eltûnik.
   Most hirtelen nagyon sok minden kivilágosodott bennem.
   - Szóval, ezért nem emberek a behinek? - kérdeztem.
   - Ezért. A behin õshin. Elavult, meghaladott fajta. Megérted-e már a mi kazo életünket? Érted, hogyan lehetséges a termeszek összemûködése gondolkodó emberek közt is?
   - Ti tehát visszatértetek a természethez?
   - Nem tértünk vissza, mert a kazóból kilépni nem lehet, csak megsemmisülni. Mi egy matematikai folyamat magától értetõdõ eredményei vagyunk. Az önmagát kipusztító behin fajból termelõdtünk ki mint egyedül állóképes megoldás.
   Mélyen elgondolkoztam. Newton érezhette így magát, mikor az alma földre hullott elõtte, és kitárult benne az egész mindenséget egyensúlyban tartó általános gravitáció. Éreztem, mint alakulok át egyik percrõl a másikra. Lelki szemeim elõtt óriási perspektívák tárultak, és világok fordultak át sarkaikon. Hirtelen minden másként és tisztán állt elõttem. A dolgok leegyszerûsödtek és kialakultak. Az égõ csipkebokor lángja fáklyát gyújtott bennem, és hirtelen feltûnt elõttem az Élet fájának törzse, aminek eddig csak leveleit láttam, és csak a legnagyobb biológusok tudtak az ágakig visszatapogatózni.
   Hosszas töprengés után még egy kérdés tolult ajkamra:
   - Mégis csodálom, hogy a behinekkel nem lehet megértetni az egyszerû valóságot. Ugyanis agyuk különben eléggé fejlett, számolni tudnak, sõt igen értékes matematikusokat láttam köztük, viszont a legegyszerûbb dolgokban...
   - A behinek agya nem választja külön az önsugárzást a kozmikus sugaraktól, és az, hogy a felvevõkészülék komplikáltabban torzít, csak megerõsíti a torzítás tényét. Õk minél többet tudnak, annál oktalanabbul gondolkoznak, minél éhesebbek lesznek, annál több ételt öntenek ki, minél kevesebb küzdelemmel lehet a mindennapi kenyeret kitermelni, annál inkább fogják egymást gyilkolni érte, és ha éhesen, szenvedve és betegen vergõdnek, a mufruk "lélegzetétõl", kiputól, bötótól, sárga kavicstól vagy a kés üdvétõl fogják erejük visszaszerzését remélni.
   - Pedig egész értelmes behinek is voltak - vetettem közbe. - Hallottam valami bikruról...
   - Igen, vannak olyanok, akiknek gondolkozása megérti a kazo szükségességét, de lényük mégis behin, és ez gondolkodásukat is tökéletlenné teszi, és a teljes felismerésben gátolja.
   - Hogy érted ezt?
   - A behineket rögeszméik jellemzik. Az elképzelt tévhitek.
   - Na és a bikru?
   - Ne "a" bikruról beszélj. Ne gondold, hogy csak egy bikrujuk volt. Sokan voltak. Lehet, hogy te is az lettél volna.
   - Ugyan?! - döbbentem fel meglepõdve.
   - Igen. Ugyanis minden bikrut elõbb megégetnek. Késõbb elismerik, mert mint te is láttad, eszük van, sejtenek valamit, csak az önsugárzás nem engedi, hogy ez tisztán érvényesüljön, és mihelyt szavakra vagy pláne tettekre kerül a sor, minden visszájára fordul bennük. A bikruknak azonban megvan az a képességük, hogy eszük meg is tud nyilvánulni, de amint mondtam, lényükben behinek, és nem mentesek a tökéletlenségektõl; a rögeszméktõl.
   - Rögeszméktõl? Mi ez a rögeszme?
   - A bikruság alapjában véve szintén rögeszme: az a tévhit, hogy a behineknél a hallott szó és az agyvelõ közt kapcsolat van. Bikru az a behin, akinek egyetlen behinsége az, hogy nem ismeri fel, kik között él, mert ugyebár a behinkór ismeretével elképzelhetetlen volna, hogy valaki a valóságot akarja magyarázni nekik.
   Mély, templomi csend következett, mit csak a madarak éneke és a tenger morajának ideszûrõdõ foszlányai törtek meg.
   Zatamon felállt, jobb karját a nap felé tárta:
   - Csak a kazo létezik!
   Amint fektembõl feltekintettem rá, úgy állt ott a tavaszi nap fényözönében, mint a megtalált élet szobra. Ruhájának könnyû redõit a szellõ fodrozta, magas bronzhomloka villogott a fényben, míg szeme rebbenés nélkül fogadta a sugarakat.
   Szemben, a hegyoldalon virágba borult fák, a fel-le kígyózó, ezüstös csavarvonal, a tenger, a madarak, a lent elsuhanó villámvonat és ez a mozdulatlan egészségember valami csodálatos harmóniában olvadtak össze egy tiszta világ bonthatatlan egészévé a kazo ragyogása alatt.
   És amint eszembe jutott a közelmúlt szûk és nyomorék vergõdése, magam is önkéntelenül a nap felé tártam karomat, és az újjászületés sóhaja tört fel belõlem.
   Lelkemben a kazo fensége zenélt. Beteg és sötét gyötrelmek után kitárultak elõttem a kapuk, és a megismeréstõl részegen ittam a fényt.
   Zatamon visszaült mellém.

*

Csak azt sajnáltam, hogy olyat tanultam, amit nem fordíthatok hazám javára. Elõször azért, mert a behinkór gyógyíthatatlan, másodszor azért, mert szerencsére nálunk nem fordul elõ.
   Visszagondolva korcs és atavisztikus agyuk borzalmaira, egész sorsuk mint magától jövõ törvényszerûség tûnt fel elõttem.
   - Most már értelek benneteket - mondottam -, teljesen belátom, hogy a behinek megszüntetése nem volt embertelenség, hanem ellenkezõleg: maga a szükséges folyamat, a kazo, amely csak így történhetett, és így kellett történnie. Megváltás. Mily jó, hogy engem, a józan angol környezethez szokott embert kimentettetek ebbõl a számomra oly borzalmas társaságból!
   Zatamon hosszan nézett a távolba, majd elgondolkozva szólt: - Az ember voltaképpen nem ismeri saját hangját, mert belülrõl, a koponyáján át hallja.
   - Mit akarsz ezzel mondani?
   - Mikor saját hangomat hallottam elõször beszélõ szerkezetbõl, én sem ismertem rá. Idegennek éreztem.
   - És mire vonatkozik ez?
   - Arra, hogy te sem ismerted fel a behinek közt saját hangodat, mert elõször hallottad azt kívülrõl.
   - Hogy? - kiáltottam fel megdermedve. - Csak nem azt akarod ezzel mondani, hogy...
   - És nem ismertél rá a tieidre, mert kultúrátok formában különbözik. Az õ életük más szavakkal pusztítja el magát, mint a tietek, pedig a kettõ azonos: a behinség. Avagy nem te mondtad nekem valaha, hogy az élet tartalma nem a kórház, gyár, kenyér, egészség, hanem a lélek?
   Felugrottam. Minden tagom reszketett.
   - Remélem, ezt nem mondod komolyan! - kiáltottam. - Csak nem akarsz minket összehasonlítani kavicsszorító és rézkockákat imádó futóbolondokkal?!
   - És sohasem fogjátok magatokat meglátni - folytatta változatlan tónusban -, mint ahogy Liliputban is hiába utaztál. Behin fajtád csak a gyermekeket szórakoztatja a mulatságos "egzotikummal". Itt is hiába utaztál.
Értelmetek nincs. Atavisztikus, átmeneti fajta vagytok, melynek elõbb ki kell küszöbölnie magát a létezõ világból, hogy a kazo kialakítsa a harmonikus formát.
   Pillanatokig azon a határon voltam, hogy tettlegességgel forrasztom torkára gyalázkodását. Hiába voltam tudatában, hogy értelem nélküli automatákkal van dolgom, akiknek gramofonszerû lefetyelését nem kell komolyan venni, ez a sértés már nemzetemet érte, mit gentlemannek mindenképpen kötelessége megtorolni.
   Mondom, azon a határon voltam, hogy megütöm, úgysem üt vissza, és igazán az önuralom csodája, hogy fékezni tudtam indulataimat. Eszembe jutott ugyanis, hogy bezárhatnak a behin telepre, vagy talán engem is megszüntetnek, márpedig a hinek közt nincs jog, igazság és fórum, ahová az ember a rajta esett sérelmek orvoslásáért folyamodhatna.
   Pillanatnyi habozás után mély megvetéssel végigmértem, megfordultam, és szavait válaszra sem méltatva, faképnél hagytam.
Õ pedig szótlanul nézett utánam.

Címoldal     tizenkilencedik fejezet