Stephen Dedman : A trónkövetelõ

A lovag, még mindig a páncéljában, a király és a királynõ elõtt állt. Az arca piros volt, kivéve ott, ahol sebes, majdnem kopasz haja izzadságtól fénylett a lámpafényben. Fiatal kora ellenére számos sebe volt - kevésbé békés idõkben udvari szokás volt, hogy arcseb nélküli lovag nem ülhetett a király asztalához -, de az arca amúgy se lett volna szép. Ámde a teste izmos volt és hatalmas, és még páncélban is valami mitikus - félig macska, félig sárkány - szörnyeteg kecsességével mozgott. Már négy éve volt a királynõ szeretõje, és a király is nagyon szerette. Beszívta a levegõt, legalább annyira nem a szobájukba illõnek érezte magát, mint egy patkányt a díszvacsora-asztalon.
   - A misére igyekeztünk éppen, és megláttunk egy öreg papot egy óriási sírbolt elõtt imádkozni a kápolnán kívül - mondta. - Üdvözölt minket a valaha élt két legszerencsétlenebb lovagnak nevezve. Páncél nélkül voltunk és gyalogosan, és csak a kardjaink és tõreink voltak velünk, és arra gondoltam, úgy érti, hogy csapdába megyünk.
   - Tudta, hogy kik vagytok? - kérdezte a királynõ.
   A lovag bólintott.
   - Mordred megkérdezte tõle, hogy miért vagyunk olyan szerencsétlenek, és a pap azt mondta neki, hogy - habozott -, hogy õ a fia a legnagyobb királynak, akit Anglia valaha ismerni fog, és hogy õ el fogja pusztítani.
   - Hogyan fogadta ezt Mordred? - kérdezte a király lágyan.
   - Nevetett; azt mondta a papnak, hogy az õ apja Lot király volt, és nem volt része az elpusztításában, és a pap visszanevetett. Azt mondta, hogy Mordred olyannyira nem Lot fia, mint amennyire a víz nem száraz; téged nevezett meg Mordred apjának. - Ellenállt a vágynak, hogy letekintsen a friss kákákra a padlón, és nyíltan a király szemébe nézett. - Azután azt mondta, hogy te küldted az összes gyermeket, akik május elsején születtek, a tengerbe azon a csónakon, amely elsüllyedt, vízbe fojtva mindet, kivéve õt.
   Hosszú csönd volt a kis szobában, aztán a királynõ megkérdezte:
   - És neked mit mondott a pap, Lance?
   - Semmit - válaszolt a lovag. - Mordred közelebb ált hozzá, mint én, és kardot rántott, és megölte, mielõtt megakadályozhattam volna. Bárcsak megöltem volna õt ott, és...
   - Nem - mondta a király szürkére váltan. Megpróbált mosolyogni, de csak grimaszolnia sikerült. - Semmi sem volt igaz abból, amit az öregember mondott; miért lenne igaz a jóslat, hogy Mordred el fog pusztítani engem? - Kitekintett a szarv alakú ablakon, a sötétedést bámulva, azután a királynõ kezéért nyúlt.
   - Mordred nem kedveli Lotot - mondta Guenever halkan. - Gyakran tettek erre megjegyzéseket.
   - Se Agravaine, se Gareth - válaszolt a király fáradtan. - Nem esküdnék meg rá, hogy bármelyikük is Lot fia, kivéve talán Gawaine-t; Margawse régóta kedveli a fiatal lovagokat. Egyéb nyilvánvaló vonzalmaiktól függetlenül ez hûségesebbé tette õket hozzá, mint Lothoz. Megrázta a fejét: - Nem tudom, ki lehetett Mordred apja, de nem én voltam az. Soha életemben nem voltam még nõvel, Guen; neked el kell hinned ezt.
   - És a történet a csónakról? - kérdezte Lancelot.
   - Az igaz lehet; hallottam már korábban - válaszolta a király. - De semmi közöm nem volt hozzá; még ha akartam volna is, a karom nem volt olyan hosszú, hogy elérjen Lothianba és Orkneybe, amíg Lot és Margawse még életben voltak. Lot tehette, vagy lehet, hogy az egész csak rágalom.
   - Mit tegyek tehát, uram?
   - Semmit.
   - De mi van, ha Mordred elhiszi ezeket a meséket?
   Arthur megvonta hatalmas vállait: - Mordred intelligens fiatalember, és nincsen másik örökösöm...
   Guenever rábámult: - Arthur!
   - Eltávozhatsz, Lance - monda a király; a hangjában fáradtság bujkált - Ha tudod, figyeld nekem Mordredet, és mondd meg, kinek mesél még errõl, és ügyelj, hogy ne essen baja!
   Lancelot meghajtotta sebhelyes fejét:
   - Igen, uram.
   Figyelték, ahogy kiment és becsukta az ajtót, aztán Guenever lágyan azt mondta:
   - Mordred május elsején született?
   - Vagy az elõzõ nap éjjelén. Nehéz volna találni valakit, aki ott volt és emlékszik. Miért?
   Guenever ajkai enyhén megvonaglottak, amint számolt:
   - Tehát Mordred az elõzõ nyáron fogant. Nem akkor volt ez, amikor Margawse mint követ járt itt Lot udvarából?
   - Igen - válaszolta Arthur. - Lot valószínûleg tudta, hogy a gyermek nem az övé, de ez nem jelenti azt, hogy az enyém. Margawse-nek megvoltak a saját lovagjai, hogy megvédjék, és voltak még sokan az udvarban is, akiket könnyedén elcsábíthatott. Ó, nekem is remegtette a pilláit meg a melleit, mikor itt volt, de csak azt érte el, hogy nevetségessé vált. Egyikünk sem tudta, hogy a testvérem; Merlin nem mondta meg, ki volt az atyám, csak késõbb. - Sóhajtott: - Bárcsak még most is itt lenne!
   - Az atyád?
   - Nem, Merlin. Figyelmeztetett Mordredre még a születése elõtt - még azt is mondta, hogy annál jobb, minél fiatalabban hal meg, bár õ sosem tanácsolta a fiúcsecsemõk lemészárlását. Ha megtettem volna - olyan hamar a megkoronázásom után -, bizonyos, hogy a pusztulásomat okozta volna; egyetlen lovag sem esküdött volna hûséget egy gyermekgyilkosnak.
   Becsukta a szemét. Merlin azt is tanácsolta neki, hogy ne házasodjon össze Gueneverrel, figyelmeztetve õt, hogy a nõ bele fog szeretni Lancelotba, de õ nem figyelt a tanácsára. Bár kedvelte Guenevert, a házasság politikai indíttatású volt. Guenever apja, Leodegrance hûséges szövetségese volt Uther Pendragonnak, és Arthurnak nagy szüksége volt a támogatására. Sajnos, Leodegrance osztotta a Pendragon szodomiták iránti gyûlöletét - s hozományként száz lovagot és a hatalmas kerékasztalt ajánlotta fel, egy óriási szekér kerekét, amelyet Uther adott neki korábban.
   A királynõ szûz maradt egészen harmincadik életévéig, amikor is Lancelot Camelotba jött. Arthurhoz hasonlóan hamar beleszeretett a fiatalemberbe, és a király kinevezte õt felesége bajnokául, illetve testõrének mindkettõjük örömére. Lancelotot néha furdalta lelkiismerete, és elhagyta Camelotot különbözõ küldetések okán, de végül mindig visszatalált Gueneverhez. Királyát vágy nélkül szerette, mint ahogy Arthur szerette Guent, és abból a rosszból, amit Merlin jósolt, semmi sem vált valóra.
   - Mordred a nõvéred fia; te nem ismerheted el õt a sajátodnak.
   - Nem - válaszolta Arthur. - De szükségem van egy örökösre, Guen, vagy minden, amit elértünk, úgy fog elolvadni mint a hó, amikor én már nem leszek. Te nem emlékszel, milyen volt Britannia az apám halála és az én országlásom kezdete elõtt, amikor nem akadt senki, aki egyesítette volna a grófságokat és kiskirályságokat, és Cerdicet és Claudast... Ha halálom után összeházasodnál Lance-szel, azzal nyerhetnénk még pár évet, de végül neki is örökösre lenne szüksége.
   - És mi van Mordreddel?
   - Ha megkérdezne bármelyikünket, megmondjuk neki az igazat; mi többet tehetnénk?


Sir Dinadan Arthur ágyában feküdt, és tûnõdött.
   - Margawse egy gyermekének apját megtalálni olyan, mintha küldetésre indulnánk az Igaz Kereszt valamennyi darabjáért.
   Arthur horkantott egyet, és levette a koronáját - egy vékony aranykarikát, amelyet úgy készítettek, hogy sisakon belül is lehessen viselni, de amely valahogy nehezebbnek tûnt a tornapáncéljánál. Dinadan, akit inkább szatíristának ismertek, semmint harcosnak, évek óta a barátja volt, illetve a szeretõje, amióta Camelot felépült.
   - Ne mond ezt a fiai elõtt, az Isten szerelmére!
   Dinadan ártatlanul felnézett.
   - Tehát: kedvelte a fiatal férfiakat, és amikor csak tehette, átadta magát eme szenvedélyének; hol itt a probléma? És mit gondolnak az emberek, mit csinált az a bolond Lamorak a nõ szobájában minden éjszaka? Mit gondolsz, ki volt Mordred apja?
   - Nem tudom. Azt hiszem, akart egy gyermeket, aki hatalmassá teszi; elég keményen próbálkozott elcsábítani engem.
   Dinadan felnevetett, és a király kelletlenül elmosolyodott:
   - Nehezen találtam ezt szórakoztatónak akkoriban. Azt hiszem, Leodegrance még élt, és lévén, hogy nagyon befolyásos volt, féltem, hogy kiderül rólam minden; mindannyian úgy hisszük, hogy Lot küldte ide õt, mint kémet, de Margawse sosem használta fel azt ellenem - mondta, mintha az egész csak most merült volna fel benne.
   - Talán túlságosan letörte, hogy valaki ellenállt neki.
   - Talán, de adtam neki egy fegyvert, amelyet sem õ, sem Lot nem használt soha... - Megvonta a vállát, lerogyott az ágyra Dinadan mellett, aztán elfordult és megcsókolta.
   - Ki volt a második leghatalmasabb férfi az udvarban huszonhárom évvel ezelõtt?
   - Merlin. Nem mondhatni, hogy fiatalember, de mindig is szerette a csinos nõket. Csakúgy, mint Kay; akinek sajnos kevés viszonzásban volt része. Én magam úgy gondolom, hogy ez a nyelve miatt van; túl éles, és szereti túl sokat használni, valakinek egyszer nagyon ártani fog vele...
   Dinadan végignézett Arthuron:
   - Kay akkor még fiatal volt, és mint udvarmesternek és a testvérednek, lehetett annyi befolyása, hogy Margawse-t érdekelje. De Mordred nem igazán hasonlít egyikõtökre sem.
   - Nem.
   Mordred magas volt és jóképû, és a haja aranyszínû, amilyen Arthuré volt fiatalkorában - de itt a hasonlóságok véget értek. Margawse-ra sem hasonlított; a nõ magas volt, szélescsípejû és telt keblû, zöld szemekkel, erõteljes nevetéssel és hosszú hajjal, amelynek színe a friss véréhez volt hasonlatos. Sir Kay barnaszemû volt és hízásra hajlamos, és ritkuló haja barna volt; Mordred, bár izmos volt, karcsúság és koplalás hatását keltette. Ezt részben keskeny arcának köszönhette, meg sötét szemeinek, amelyek mélyek és erõteljesek voltak, mint a nagymamájáéi, Gorlois-éi, vagy Morgan nagynénjéi.
   - Talán nem hiszi el... És még ha elhiszi is, miért szeretne téged kevésbé azért, mert azt hiszi, hogy te vagy az apja?


A Kerekasztalnál száznegyvenegy lovagnak volt szék, amelyek közül néhányat sosem használtak, talán csak a palota macskái. Margawse fiai csöndben figyelték, amint Tristram neve mágikus aranybetûkkel megjelent a széken, amely korábban Sir Marhausé volt.
   - Azt mondják, Lancelot alig tudta legyõzni - dörmögte Mordred Gawaine-nek néhány órával késõbb, amikor a lakoma véget ért, és a testvérek visszatértek Mordred szobájába. Két év telt el a pappal való találkozása óta Peningues közelében, bár sosem említette az eseményt.
   - Emlékeztek Merlin jóslatára, hogy a két legnagyobb lovag és legjobb szeretõ fog harcolni Colombe sírboltjánál? - Gawaine alig hallhatóan morgott valamit boroskupája mögül.
   - Furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi hölgyet szerettetek te és Gaheris... Mindenki tudja, hogy Tristramot Mark felesége, La Beale Isoud szereti, de mit gondolsz, ki lehet Lancelot hölgye?
   - Nem tudom, és nem is érdekel - válaszolta Gawaine csöndesen.
   - Talpraesett válasz, ha meggondoljuk, hogy annak a helyét foglalta el, akit megölt. - Agravaine-re és Gaherisre pillantott, majd belenézett a kupájába, mielõtt megszólalt:
   - Kíváncsi vagyok, kik ültek a mi székünkben a mi idõnk elõtt. Te emlékszel, Gawaine?
   Semmi válasz.
   - Nem te voltál egyszer Arthur második legnagyobb lovagja? Vagy Lamorak lett volna az?
   - Tartsd a szád! - válaszolta Gawaine, amint az öregedõ Agravaine valaha gyönyörû arca sápadtra vált. - A királynak már van bolondja, nincs szüksége még egyre...
   - És a bolondját nagyon szereti - mondta Mordred. - Istenem, szomorú a mi sorsunk.
   - Ha az apánkról beszélsz - mondta Gaheris ügyetlenül próbálva felállni és a tõréért nyúlni.
   - A te apádról - vágott vissza Mordred. Gaheris megdermedt, aztán visszazuhant a zsámolyára majdnem felborítva azt. A többiek csöndben bámultak, majd Gaheris megszólalt:
   - Tehát errõl van szó.
   - Igen. - Mordred Gareth felé fordult. - Menj ki, tartsd tisztán a csinos kezecskédet!
   Gareth Gawaine-re nézett, aki bólintott, majd bizonytalanul kiment a szobából.
   - Tudtad? - kérdezte Mordred.
   A legidõsebb testvére megvonta a vállát:
   - Elég idõs voltam, amikor megszülettél, hogy megszámoljam a hónapokat, még akkor is, ha õk nem voltak erre képesek. Gareth volt az egyetlen, aki még mindig otthon volt; nem tudom, hogy mit hallhatott. Ki mondta neked?
   - Egy pap Peningues mellett. Õ már halott.
   - Megmondta, hogy ki volt az apád?
   - Arthur.
   Gawaine felhorkant:
   - Ez nevetséges.
   - Miért? Mert szodomita? Anyánk el tudott volna csábítani egy tekercs kötelet is.
   - Hogy merészeled! - kiáltott fel Gaheris. Gawaine egy nyilvánvalóan részeg embertõl meglepõ sebességgel és ügyességgel mozogva megragadta Gaheris jobbcsuklóját, és megcsavarta, arra kényszerítve, hogy elengedje a kést.
   - Hallgasd végig!
   - Tudod, hogy igaz - mosolygott gúnyosan Mordred Gaherisre. - Te nem azért ölted meg, mert lefeküdt az apád gyilkosával, hanem féltékenységbõl, mert nem akart lefeküdni veled. Megölted volna Lamorakot is, de még meztelenül, fegyvertelenül és félálomban is túl gyors volt neked, tehát hagytad, hogy azt higgyük, hogy õ ölte meg anyánkat.
   Gawaine elengedte Gaheris karját, mintha az leírhatatlanul visszataszító lett volna.
   - Ez igaz? - Gaheris ránézett, de nem mondott semmit, és Gawaine teljes erõbõl arcul csapta.
   - Ó, csodás - mondta Agravaine, ahogy a szín lassan visszatért az arcába. - Hogyan fog beszélni törött nyakkal?
   Mordred keserûen nevetett:
   - Nos, neked ez a lothiani igazságtétel, ugye?
   - Nem akartam megölni - mondta Gaheris mogorván. - Én Lamorakot akartam holtan látni, nem õt; egyébként is az egész Agravaine ötlete volt, csak nem volt hozzá bátorsága. Te öltél már nõket, akik megpróbálták védelmezni az emberüket, Gawaine, meg kell értened...
   - Akkor te megkaptad, amit akartál - mondta Mordred. - Furcsa, hogy mindenki akar valamit. A bájos Gareth Lancelot akar lenni a csatában, a bájos Agravaine Lancelot akar lenni az ágyban... Majdnem mindenki Lancelot akar lenni, kivéve Arthurt, aki inkább a bájos Guenever szeretne lenni. Kíváncsi vagyok mit akar Lancelot? Talán király akar lenni?
   - És ez az, amit te akarsz, ugye? - morogta Gawaine.
   - A király fia vagyok; ki lenne nálam alkalmasabb?
   - Te nem vagy Arthur fia, tökfej - mondta Gawaine, egy hatalmas, lassan zuhanó fa mozgásához hasonlóan közelítve az öccséhez. - Nem tudom, hogy ki vagy mi volt az apád, de...
   - Én vagyok a fia - mondta Mordred a mellére csapva és Gawaine ragyogó kék szemébe nézve. - Érzem. Tudom, itt belül.
   Gawaine egyenesen a boroskupájába köpött.
   - A lándzsám hegyét fogod ott érezni, csak találkozzunk reggel. Lehet, hogy már nem vagyok a legnagyobb lovag, de még mindig...
   - Meg tudod ölni a testvéredet?
   - Féltestvér - Haragosan nézett Mordredre, majd megrázta a fejét. - Arthur megbocsátana nekem.
   - Arthur megbocsát mindenkinek - válaszolta Mordred. - Több gyilkosnak megbocsátott, mint amennyit meg tudnál számolni; megbocsátana Lancelotnak és Guenevernek házasságtörésért, ha bárkinek lenne vér a pucájában, hogy megvádolja õket - de van egy személy, akinek a király nem bocsáthat meg.
   - És ki az?
   - Önmaga. Ha az emberek és a papok tudnának a hatalmas Lancelot iránti vágyáról...
   - Amit az ember akar, az nem bûn - vágott vissza Gawaine. - Különben is: nincsen bizonyítékod.
   - Ahogy õ és Dinadan szórakoztatják egymást.
   - És az mire lenne neked jó? Te nem emlékszel, milyen volt a föld Arthur ideje elõtt; én igen. Õ a legjobb király, aki valaha uralkodott felettünk.
   - Egyetértek - mondta Mordred, nyugodtan. - Nem kívánom bitorolni a trónt, csupán örökölni. Esküdj, hogy nem akadályozol, Gawaine, és én nem vádolok senkit semmivel.
   Gawaine ezen gondolkodott egy kicsit, majd kihúzta a tõrét az övébõl.
   - Erre is megesküszöl? - kérdezte.
   - Hát persze - válaszolta Mordred.
   Erre az évre úgy emlékeztek, mint az évre, amelyben Arthur legyõzte Claudast; amelyben Brumant l'Orgilleust lángok emésztették el, mialatt a Veszedelmek Székében ült; s amely évben Lancelot meglátta fiát, a fattyú Galahadot, és megõrült.


Galahad tizenhat éves volt, amikor a neve megjelent a Veszedelmek Székén, a széken, amely a világ legnagyobb lovagjának volt fenntartva; emellett õ volt a legszebb fiatalember, akit valaha is láttak Gareth Beaumains megérkezése óta, több mint húsz éve. Szerették és gyûlölték, miként az atyját is, s ugyanazok az emberek.
   Esetlenség légköre lengte körül - elzárt fiatalkori neveltetésének eredménye -, és hamar ismertté vált neveletlensége folytán. Visszautasított minden szerelmi közeledést, lett légyen az bármily finom és udvarias, avagy másmilyen, még Gueneverét is, olyan tapintatosan, ahogy csak tudta. Dinadan lehetett az elsõ, aki felfedezte, hogy a fiatal lovag a királyba szerelmes - ámbár az is lehet, hogy Mordred volt az, de Mordred az udvarban kevesekkel beszélt, és sosem Galahadhoz.
   Ez a Grál keresésének évében történt, és úgy esett, hogy a fiatal lovag és a szürkeszakállú szatírista együtt lovagolt keresztül a déli határon.
   - A király és a királynõ mindketten szeretik az apámat, ugye?
   - A maguk módján igen - válaszolta Dinadan. - És az apád szereti õket, ahogy tudja. Szereti a királyt, de nem kívánja õt; Guenevert szereti is, és kívánja is. A királynõ szereti az apádat, de szüksége van arra, hogy birtokolja is azt, amit szeret; azt gondolja, hogy elárulta õt, amikor lefeküdt az anyáddal oly sok évvel ezelõtt, és talán soha nem fog megbocsátani neki. Majdnem mindenki szereti a királyt és az apádat - kivéve Sir Agravaine-t, aki kívánja Guenevert, de csak magát szereti. Sir Kay senkit nem szeret, csak Arthurt és Guenevert, még magát sem - és én szeretem a pletykát, és már most is túl sokkal töltöttem meg a füledet. Te kit szeretsz, ifjú Sir?
   Galahad elpirult.
   - A király nagy ember...
   - Õ bizony az - de õ a király is, és a királysága többet jelent neki, mint a saját boldogsága, ezért nem teheti mindig azt, amit szeretne, nem számít, hogy mennyire szeret téged. Fél, hogyha az örököse lennél, miután a szeretõje voltál, számos lovagjának hûségét nehezen tudnád megtartani.
   Galahad végiggondolta ezt.
   - Én, az örököse? Ez is csak az egyik a híres tréfáid közül?
   Dinadan elmosolyodott; közismert volt, hogy Galahadnak nem volt humorérzéke.
   - Arthur talán öröknek tûnik, de õ is éppolyan halandó, mint bárki más, és már látott hatvan nyarat. Amikor meghal, elvárja, hogy atyád elvegye Guenevert, és király legyen - és mivel atyád egyetlen gyermeke vagy, te leszel a következõ a trónon.
   A két lovag csöndben lovagolt tovább napnyugtáig, amikor is felverték a sátraikat. Mordred és Agravaine hajnal elõtt egy órával találtak rájuk, és megölték õket álmukban.


Lancelot egy év és egy nap múlva tért vissza Camelotba, miután elindult a Grál keresésére, s a királyt egyedül találta, amint északnyugatra tekintett az oromzat felett. Lancelotnak úgy tûnt, Arthur legalább egy évtizedet öregedett, amióta Galahad az udvarba jött; a hajában és szakállában több ezüst volt, mint arany, és régi energikussága nélkül mozgott.
   - Örülök, hogy visszatértél - mondta lágyan, anélkül, hogy megfordult volna. - Úgy tûnik, hogy a legjobb lovagjaim elmentek, és sokan sosem fognak visszatérni. Három hónapja semmi hír Galahadrõl. Az unokatestvéred, Bors azt álmodta, hogy Galahad megtalálta a Grált, és testestül a mennyekbe került, ám én vagyok az egyetlen, azt hiszem, aki Dinadanrõl álmodott. Az öreg bolondnak itt kellett volna maradnia. Mit végeztél?
   - Érdemtelennek találtattam - válaszolta Lancelot csöndesen. - Hol van Bors?
   - Elment megkeresni Galahadot és Parcivale-t. Bárcsak sikerrel járna!
   Lancelot bólintott.
   - Hogy van a királynõ?
   - Nem boldog. A napokat azzal tölti, hogy Kayt megveri sakkban. Örülök, hogy visszatértél - válaszolta. - Mindannyian örülünk. A királyságom legalább annyira az enyém, mint amennyire több, mint egy esztendeje volt alkalmam látni, és vannak emberek, akiknek szüksége van rá, hogy lássanak, de nem mertem elhagyni Guenevert úgy, hogy senki sincs, aki védelmezze. Még Gawaine is elment vezekelni, amiért megölte Yvonet-t egy barátságos tornán. - Megvonta a vállát. - Garethet megtettem Lothian és Orkney királyává; Gawaine örömmel engedte át ezt neki, és a többi testvére sem ellenkezett, de úgy tûnik, megint elveszítek egy jó lovagot.
   - Mikor indulsz?
   - Néhány napon belül. London, aztán Oxford, Caerlon, Cardiff, és újra vissza még a havazás elõtt. Menj, és látogasd meg Guent; legalább annyira hiányoztál neki, mint nekem.


Lancelot éppen aludt Guenever ágyában, mikor Mordred és tizenhárom lovag - páncélban, csatára felfegyverkezve - odajött az ajtóhoz.
   - Áruló lovag, Sir Lancelot, a Tó Lovagja! - kiáltott Agravaine, elég hangosan ahhoz, hogy a hangját az egész kastélyban lehessen hallani. - Gyere ki a királynõ szobájából, hisz tudod, nem menekülhetsz!
   - Ki az? - suttogta Guenever.
   - Úgy hangzik, mint Agravaine - válaszolta Lancelot lágyan - De úgy bûzlik, mint Mordred. Körbenézett a sötét szobában. - Van itt valami, amit fegyverként vagy pajzsként használhatnék?
   Guenever megrázta a fejét.
   - Mit gondolsz, mennyien lehetnek?
   - Legalább tízen. - Vetett egy pillantást a bútorzatra, de semmit sem talált, ami képes lett volna akár csak egy horpadást is ütni a páncélon, vagy ami egy-két csapásnál tovább tartott volna ki kard ellen, aztán köpenyéért nyúlt, és elkezdte rácsavarni a jobbjára.
   - Áruló vitéz, jer ki, s vélem szembenézz! - kiáltotta Agravaine.
   - Meg akarnak ölni minket, ugye?
   - Engem igen, de téged talán élve akarnak.
   - Miért?
   - Azért, mert te vagy a királynõ, és neked több jogcímed van a trónra, mint - itt megállt.
   - Arthur halott, ugye?
   - Nem tudom. Ha az, akkor Mordred vádolhat minket házasságtöréssel... De Mordrednek meg kell gyõznie az embereket a haláláról, mielõtt a trónt követelhetné. Sokkal több joga lenne rá, ha hozzámennél, mint ha egyszerûen csak Arthur fattya. Úgy sejtem, ezt fogja felajánlani neked.
   Ajkába harapott.
   - Ha megölnek, imádkozz a lelkemért, és a véreim eljönnek majd a megmentésedre. - Mielõtt a nõ bármit szólalhatott volna, az ajtónál termett.
   - Jó urak, csöndesedjetek el, és én ki fogom nyitni az ajtót, hogy fogadjalak benneteket!
   Egy pillanatra csönd támadt, aztán Agravaine válaszolt:
   - Bölcs választás. Sosem gyõzhettél volna mindannyiunk ellenében.
   - Elõször is szavatokat veszem, hogy a királynõnek nem esik bántódása.
   - Megkapod.
   - Sir Mordredtõl akarom hallani. - Csönd. - Vagy olyan gyáva lenne, hogy titeket küld, hogy megtegyétek, amit õ nem mer?
   - A királynõnek nem esik bántódása - válaszolta Mordred, hangja alig hallatszott a vaskos ajtón keresztül.
   - Nem hallak!
   - A királynõnek nem esik bántódása, és mindkettõtöket élve fogunk a király elé vinni!
   - Arthur elé.
   - Arthur elé. Megesküszöm!
   Lancelot halványan elmosolyodott, aztán kinyitotta az ajtót, épp csak annyira, hogy egy ember léphessen be. Sir Colgrevance rontott be rajta, s Lancelot becsapta mögötte az ajtót, és elreteszelte azt, újra sötétbe borítva ezzel a szobát, majd olyan erõvel ütötte arcul a lovagot, hogy annak félrecsúszott a sisakja. Baljával megragadta Colgrevance pengéjét, kicsavarta a markából, és átdöfte a sisakrostélyán. Amilyen gyorsan csak tudta, õ és Guenever megszabadította a lovagot a páncéljától, amit aztán Lancelot magára öltött. Fa recsegésének hangja hallatszott odakintrõl a folyosóról.
   - Végre valakinek eszébe jutott, hogy hozzon egy baltát - dörmögte Lancelot, miközben felcsatolta Colgrevance pajzsát.
   - Nem tudsz magaddal vinni?
   Lancelot megrázta a fejét.
   - Szükségem lenné még lovagokra, hogy védelmezzenek téged, meg egy lóra, amit meg tudsz ülni. Reteszeld el az ajtót, miután kiléptem rajta; maradj itt addig, amíg tudsz.
   Megcsókolta, aztán felvette a sisakját és megindult az ajtó felé.
   - Áruló vitéz, jer ki, s... - Agravaine elcsöndesedett, amint az ajtó kinyílt, és egy lovagot látott meg maga elõtt teljes páncélzatban; mielõtt újra megszólalhatott volna, Lancelot a nyaka és a válla közé csapott kardjával, áthasítva a mellkasát.
   Hallotta becsapódni az ajtót és a helyére csúszni a reteszt maga mögött. Tartotta pozícióját, hogy ellenségeinek elesett társaikon kelljen átmászniuk ahhoz, hogy elérhessék. A folyosó vékony volt, így egyszerre csak két lovag tudott összecsapni vele, s gyorsan átvágott közöttük: Sir Gingalin és Sir Astamore, Sir Mador de la Porte és Sir Gromer Somir Joure, Sir Petiphase of Winchelsea és Sir Galleron of Galway, Sir Florence és Sir Lovel, Sir Meliot és Sir Melion.
   Amikor már csak Sir Curselaine meg egy halott lovagokból álló barikád volt közte és Lancelot között, Mordred sarkon fordult és elmenekült. Curselaine egy pillanattal késõbb hullott el - a sisakja és a koponyája két darabban -, Lancelot pedig átvergõdött a páncélos hullák rakásán, hogy megkezdje az üldözést. Látta Mordredet, amint egy szoba ajtaján kopogtat, aztán berohanni, amint az kinyílt. Lancelot egy pillanatig habozott, aztán az istállókhoz rohant.


- Akkor most Arthur halott?
   Mordred komoran bámult az esõn keresztül az üres útra, míg Gaheris meg nem ismételte a kérdést.
   - Nem tudom. Morgan nagynéni küldött nekem egy üzenetet, amelyben azt írta, hogy volt egy látomása, amelyben megölik õt Salisbury Plainnél, de lehet, hogy ez még nem történt meg, de az is lehet, hogy hazudik.
   Gaheris bólintott:
   - Mit teszel majd, ha visszatér?
   Mordred haragos tekintettel nézett rá, de kopogtattak az ajtón, mielõtt megszólalhatott volna.
   - Igen?
   - Uram, a királynõ beszélni szeretne Sir Kay-jel.
   - Akkor velem fog beszélni - válaszolta Mordred. - Mondd meg neki, hogy rögtön meg fogom látogatni!
   - Akarod, hogy veled menjek?
   - Nem. Tartsd a szemed az úton, és gondoskodj róla, hogyha Gawaine vagy Gareth visszatérnek, csak velünk beszéljenek. Mondd meg nekik, hogy Lancelot megölte Agravaine-t, Lovelt és Florence-t, ne többet. Felállt.
   - Azt ne tegyem hozzá, hogy elrejtõztél egy hölgy szobájában, amíg Lancelot végzett vele?
   - Ne, hacsak nem akarod, hogy Gareth megtudja, ki ölte meg az anyánkat - válaszolta Mordred -, és hogy ki engedte Lancelotot csak úgy kilovagolni.
   - Colgrevance páncélját viselte, és Colgrevance...
   - Holtan fekszik Guenever szobájában. Küldetek érted, ha szükségem van segítségre, hogy kihozzuk.


- Hol van Sir Kay? - kérdezte Guenever. A legjobb köpenyét vette fel; a többit rászórták a halott lovagra az ajtó mellett. Négy udvarhölgye, köztük Mordred szeretõje, Landoine kísérték õt.
   - A szobájában - válaszolta Mordred elõzékenyen -, a szodomia undorító bûnéért várja büntetését. Mi dolgod van vele?
   - Õ ennek a kastélynak az udvarmestere; õ, és nem te, uralkodik Arthur távollétében. - Nem cáfolta meg a vádat; a pocakos Kay ugyanúgy szerette a szép férfiakat, miként a nõket (õ volt az egyike ama sokaknak, aki becsábultak Margawse ágyába annak cameloti látogatása alatt), és köztudott volt, hogy a fiatal lovagokat gyakran pellengérezõ szarkasztikus nyelve egy megvetett avagy egy elhagyott szeretõ rosszindulata. A királynõ azon gondolkozott, kit használhattak fel, hogy csapdába csalják õt.
   - Gondolod, hogy a lovagjaim követnének egy ilyen embert - egy ilyen bûnöst?
   Ez nyilvánvaló csapda volt, amelyet Guenever könnyen kivédett.
   - És a te trónkövetelésed, Mordred? Arthurnak más unokaöccsei is vannak.
   - De nincsenek más gyermekei.
   - Neki nincsenek gyermekei - válaszolta Guenever. - Nem tudom, hogy ki volt az apád, Mordred. Megkérdezted Morgan nagynénit? Biztos vagyok benne, hogy õ tudja.
   Ez hatott. Mordred megkérdezte Morgan Le Fayt, és biztos volt benne, hogy használta is a mágiáját, hogy visszatekintsen fogamzásának körülményeire, bár hallott a pletykákról, hogy Margawse királynõ gyakran élvezett három vagy négy szeretõt egy éjszaka.
   - Nincs szükségem Morgan nénire, hogy megmondja nekem, amit már úgyis tudok.
   - Akkor talán hinni fogsz a Tó Úrnõjének. Arthur elmondta, hogy meglátogatja õt, és megkérdezi, amikor Caerlonban jár.
   Ha ez megrázta Mordredet, akkor sikerült nem kimutatnia.
   - És ha nem tér vissza, hölgyem?
   - Úgy hiszed, hogy nem fog?
   Mordred szóra nyitotta száját, aztán ránézett a királynõ kísérõire.
   - Hölgyem, egyedül szeretnék önnel beszélni.
   Guenever habozott, aztán bólintott.
   - Ne csukd be az ajtót - intette Landoine-t. Nem szeretném, ha megvádolnának, hogy lovagokat szórakoztatok a szobámban.
   - Hölgyem, ha Arthur halott, nem volna jobb a királyságnak, ha megházasodnál?
   - A királyságnak?
   - A földnek király kell; hogyha összeházasodunk, az megerõsítené jogomat a trónra.
   - Én már házas vagyok - válaszolta Guenever lágyan. - Ha férjhez mennék, miközben a király él, az hitszegés lenne.
   - Elégettethetlek hitszegésért holnap - mondta fogát vicsorítva Mordred.
   - Ha a király halott lenne - folytatta Guenever -, Lancelot ittléte nem lenne hitszegés. De készen állok, hogy megvárjam Arthur visszatértét.
   - Meddig fogsz várni?
   Guenever kedvesen elmosolyodott:
   - Hallottad már a bárdokat Odüsszeuszról és Pénelopéról énekelni, Mordred? Mindig is csodáltam Pénelopét.
   Hirtelen kiáltás hallatszott a kinti folyosóról. Mordred megfordult, és egy apródot látott, aki zihálva támaszkodott az ajtófélfának.
   - Uram, Sir Gaheris küldött, hogy megmondjam: a testvéred, Sir Gareth visszatért.
   Mordred ránézett, aztán visszafordult Guenever felé anélkül, hogy a kifejezése megváltozott volna:
   - Van tizenöt napod - suttogta -, a tizenötödik nap reggelén, hacsak Arthur vissza nem tér, vagy megházasodsz, vagy elégettetel.
   Aztán kisietett a szobából.


A karót a St. Stephen templom melletti téren állították fel, és Guenevert mindössze egy egyszerû köpenybe öltöztetve kísérték felé, amíg Mordred a balkon biztonságából figyelte.
   - Lancelot meg fogja menteni õt - mormolta Gareth mögötte.
   Mordred elvörösödött. Sir Kay az elõtt az éjszaka elõtt szökött meg, hogy megégették volna, és sejtette, hogy Garethnek - bár sosem volt Kay barátja - volt köze a dologhoz. Nem nagyon tudott volna elviselni még egy kínos helyzetet; túl sok lovag lovagolt ki Camelotból, valószínûleg azért, hogy Lancelotot vagy Arthurt vagy Gawaine-t keressék, s alig maradt annyi, hogy az õrséget fenntartsa. Még ki kellett neveznie egy udvarmestert, hogy felváltsa Kayt, a kastély már bûzlött. Az egyetlen jó hír az volt, hogy eddig még senki sem szállt szembe vele.
   - Megpróbálhatja - morogta. - Azt akarom, hogy te és Gaheris a kapunál várjatok.
   - Én nem fogok harcolni vele - válaszolta Gareth.
   - Akkor menj fegyvertelenül, és reménykedj, hogy nem harcol veled, de állítsd meg! - Gaherishez fordult.
   - Akár felfegyverzed magad, akár nem, vele mész. - Féltestvérei hidegen néztek rá, de engedelmeskedtek. Mordred nézte, ahogy Guenevert a karóhoz kötözik, és aztán kürtszó harsant a kastély legmagasabb tornyából; négy kürtszó, jelezve, hogy négy lovas közeledik.
   A mentés gyors volt, de véres; húsz lovag halt meg Lancelotnak és három rokonának keze által, és még többen menekültek el, mielõtt Lancelot elvágta volna a köteleket, amelyek Guenevert a karóhoz kötötték. Átnyújtott a királynõnek egy hosszú nõi ruhát, mielõtt felemelte õt a lovára, aztán teljes sebességgel megindult a kapu felé.
   A királynõ egy ismeretlen védelmezõje gondoskodott róla, hogy a fahasábok a karó tövében zöldek legyenek és nedvesek, hogy kevés lángot, de annál több füstöt eredményezzenek. A kavarodásban, senki se látta Mordredet, amint megölte Garethet és Gaherist - és halálukat, mint a többiekét, Lancelot számlájára írták.


Arthur Camlaunnál rótta a csatateret, gyalogszerrel, mivelhogy lovát már órákkal ezelõtt levágták. Gawaine szelleme megjelent neki az elõzõ éjszaka arra figyelmeztetve õt, hogy ne kezdje meg a csatát, amíg Lancelot meg nem érkezik, ám egy összetûzés két fiatal lovag és Mordred kétszász szövetségese között - valószínûleg valaki kardot rántott, hogy végezzen egy fûben megpillantott viperával - százak halálát okozó csatává fejlõdött.
   Gawaine Franciaországba ment, hogy megbosszulja a testvéreit, és azokba a sebekbe halt bele, amelyeket egy párbajban Lancelot ejtett rajta; utolsó tette az volt, hogy írt egy levelet, amelyben könyörgött Lancelotnak, térjen vissza Angliába, és harcoljon a király oldalán. Arthur a mezõt kémlelte valami mozgást keresve, és észre is vett egy férfit Sir Kay összetéveszthetetlen vérvörös lovának teteme fölött. Amilyen gyorsan csak páncélja és sebei engedték, Arthur odafutott hozzá a mezõn keresztül.
   - Kay!
   A férfi megfordult látni engedve egy fekete pajzsot ezüst fattyúzsineggel. Mordred pajzsa. Arthur továbbrohamozott feléje, futás közben húzva ki Excaliburt.
   - Apám! - kiáltotta Mordred gúnyosan. Kecsesen lépkedett a testek között, kardja a kezében.
   - Miért hagytál el engem?
   Arthur alig tíz lépésre állt meg tõle.
   - Akarod tudni, hogy ki volt az apád, Mordred? Megkérdeztem a Tó Úrnõjét, és õ elárulta nekem. Figyelmeztetlek, nem fog tetszeni a válasz.
   Mordred tett egy lépést felé.
   - Mondd meg, kit vádolsz a megszületésemért, és a te hanyatlásodért?
   - Agravaine-t - mondta Arthur. - A te kis csinos testvérkédet. Az anyádnak lehet annyi mentsége, hogy részeg volt, de Agravaine nem volt az. Én sem hittem el, amíg a Lady meg nem mutatta a képeket a kristályában.
   Mordred megingott, és a vér kifutott az arcából.
   - Hazudsz. Tudom, hogy a fiad vagyok; az elsõ pillanattól kezdve, hogy megláttalak, tudtam, éreztem itt. - Rácsapott a mellvértjére kardmarkolatával. - Nem szerettelek volna annyira, amennyire szerettelek, ha nem lettél volna az apám...
   - Ha szerettél is, nem azért, mert azt kívántad, hogy az apád legyek - válaszolta Arthur zordan. - Ám nem voltál képes beismerni, még magad elõtt sem; sosem volt meg benned ez a fajta bátorság.
   Mordred lassan közeledett, az arca eltorzult a gyûlölettõl.
   - Hazudsz - ismételte. - Majdnem ugyanannyi nõvel voltam, mint Agravaine vagy Gaheris. Vannak fiaim; nem szeretlek, és nem vagyok hozzád hasonló! - Megindult Arthur felé, és teljes erõbõl meglendítette a kardját. A király Excaliburral hárított, és a gyengébb penge eltört, egy darabja átütötte Arthur sisakját és koponyáját. Arthur azonnal visszavágott, átdöfve Mordred pajzsát, bal kezét, mellvértjét és mellét, és mindkét férfi összeesett a véres mezõn.


Néhányan azt mondják, hogy Arthur meghalt és eltemették, Gueneverrel, Avalon szigetén. Mások azt mondják, hogy kedvenc lovagjaival alszik egy elrejtett barlangban egy bajnokra várva, aki feléleszti õt. Hogy mi lett ellenségeinek testével, senki sem tudja, és senki sem dicsõíti bölcsességét vagy bátorságát a trónkövetelõnek.