Hogy mindezeket a bajokat orvosolhassuk, nagy előny, ha a leányok nevelését
mindjárt csecsemőkorukban elkezdhetjük. Ez az első kor, melyet tapintatlan és
gyakran fegyelmezetlen nőknek szolgáltatunk ki, a legérzékenyebb benyomások
kora és ennek következtében a legnagyobb kihatása van az egész életre.
A gyermekeket már akkor lehet nevelni, mielőtt egyáltalán beszélni tudnának.
Esetleg akad valaki, aki azt mondja, hogy túlzásba megyek: figyeljük meg, hogy
mit tesz a gyermek, mielőtt beszélne; tanul egy nyelvet, melyet mihamar jobban
fog beszélni, mint a tudósok beszélik a holt nyelveket, melyeket egészen
fejlett korukban oly sok fáradsággal tanulnak meg. Mit jelent megtanulni
egy nyelvet? Nemcsak azt, hogy elraktározunk egy tömeg szót az emlékezetben,
hanem mint Szent Ágoston mondja (*) mindeniknek a különös értelmét is meg
kell figyelnünk. A gyermek mondja kiabálásai és játékai közben megfigyeli,
hogy melyik tárgynak, melyik szó a jele: ezt úgy teszi, részben, hogy
megfigyeli azon testek természetes mozdulatait, melyek érintik vagy mutatják
azokat a tárgyakat, melyekről szó esik, részben, hogy megragadja a figyelmét
ugyanazon szónak ugyanazon tárgy jelzésére történő gyakori használata. Tény
az, hogy a gyermekek agyvelejének alkata csodálatos könnyedséget biztosít
nekik mindezen képek befogadására: de a szellemnek mily feszült figyelme
szükséges ahhoz, hogy megkülönböztesse azokat és mindeniket a maga tárgyához
kapcsolja?
(*) Confess. lib. I., cap. VIII., n. 13.: Som. 1. pag. 74.
Figyeljük meg, hogy a gyermekek mennyire vonzódnak azokhoz, akik kedveznek
nekik és idegenkednek azoktól, akik kényszert gyakorolnak rájuk; mennyire
tudnak sikítozni és hallgatni, hogy megkapjanak egy kívánt dolgot; mily
fortélyosak és irígyek. Láttam egy irígy gyermeket mondja Szent Ágoston (*) ,
aki még nem tudott beszélni, de már sápadt arccal és dühös tekintettel nézett
a másik gyermekre, aki vele együtt szopott.
(*) Confess. lib. I. cap. VII. n. 11.: pag. 73.
alexbaba
Számot vethetünk tehát azzal, hogy a gyermekek ebben a korban általában többet
tudnak, mint képzeljük: így tehát a hanghordozással és taglejtéssel kísért
szavak révén ránevelhetjük őket arra, hogy inkább azokkal a tisztességes és
jóerkölcsű egyénekkel legyenek, akiket nekik mutatunk, mint más oktalanokkal,
akikhez veszedelmes volna vonzódniok: hasonlókép más arckifejezéseddel és
hangszínezeteddel visszataszítóan állíthatsz elébük embereket, akiket
indulatosan vagy más szenvedélyükben láttak és felvehetsz kellemesebb hangot
és nyájasabb arcot, hogy megcsodálva mutasd be nekik azt az egyént, akit
valamely okos és szerény cselekedetének véghezvitele közben láttak.
Nem tulajdonítok nagy jelentőséget ezeknek az apró dolgoknak; de végre is ezek
a hajlamok olyan kezdetek, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk és így
korán meg kell nyernünk a gyermekeket olyan észrevétlen következményeknek,
melyek megkönnyítik a nevelést.
Ha valaki kételkedik a gyermekkor ezen korai befolyásolhatóságának az emberre
való hatásában, az figyelje meg, hogy a gyermekkorban megszeretett dolgok
emléke mily élénk és mély még a későbbi korban is. Ha ahelyett, hogy
beleneveljük a gyermekekbe a kísértetektől és a szellemektől való hiábavaló
félelmet, melyek a nagy megrendülések révén csak megviselik az amúgyis érzékeny
idegzetüket, ha ahelyett, hogy engedjük őket dajkáik szeszélye után menni abban,
hogy mit kell szeretniök vagy kerülniök, arra törekednénk, hogy mindig
kellemes fogalmat nyujtsunk nekik a jóról és visszataszítót a rosszról, ez a
megelőzés nagyon megkönnyítené később minden erény gyakorlását. Éppen
ellenkezőleg, félelmet keltünk bennük a feketébe öltözött pap iránt, a halálról
csak a rémítgetés szándékával szólunk előttük, azt mondjuk, hogy a halottak
éjjelenként rémítő külsőben visszatérnek, mindez arra vezet, hogy a lelket
félénkké és gyengévé tesszük és helytelen fogalmakat nyujtunk a legjobb
dolgokról.
Nagyon hasznos a gyermekkor első éveiben ápolni a gyermek egészségét, törekedni
jó vért adni neki a táplálékok helyes megválasztása és életrendjének irányítása
révén; ide tartozik étkezéseinek szabályozása úgy, hogy szinte mindig a napnak
ugyanabban az órájában étkezzék, hogy szükséglete arányában elég gyakran egyék,
hogy az étkezés idején kívül táplálékot ne vegyen magához, nehogy túlterhelje a
gyomrát, mielőtt az emésztés befejeződött volna, hogy ne egyék túlmohón, mert
ez a kelletén túl ingerel az evésre és undort kelt az egészség szempontjából
jobb táplálékok iránt, végre, hogy ne adjunk neki sok különböző eledelt, mert
az egymást követő ételek változatossága ingerli az étvágyat az étkezés igazi
szükségének befejezése után.
Aztán nagyon fontos, hogy előmozdítsuk a szervezet erősödését azáltal, hogy ne
erőltessük a tanítást, hogy kerüljünk mindent, ami felkorbácsolja a
szenvedélyeket, hogy tapintatosan szoktassuk rá a gyermeket az olyan dolgokról
való lemondásra, melyek után nagyon vágyódik, avégből, hogy ne remélje, hogy
megszerezhet mindent, amit kíván.
Bármily kevéssé legyen is jó a gyermekek természete, ezen a módon
engedelmesekké, türelmesekké, határozottakká, vidámakká és nyugodtakká lehet
őket tenni: ha azonban elhanyagoljuk ezt az első kort, egész életükre
indulatosakká és izgékonyakká válnak; a vérük forr; szokásaik alakulnak; a
még gyönge testük és a még semmire sem hajlamos lelkük rossz irányt vesz;
kifejlődik bennük a második eredendő bűnnek egy neme, mely felnőtt korukban
ezer rendellenesség forrása lesz.
Előrehaladottabb korukban, amikor az értelmük már egészen fejlett, kell, hogy
minden nekik mondott szó az igazság megszerettetésére szolgáljon és beléjük
oltsa minden tettetés megvetését. Tehát soha semmiféle tettetést ne
alkalmazzunk, hogy lecsendesítsük őket, vagy hogy rávezessük őket arra, amit
akarunk: azáltal rátanítjuk őket a ravaszságra, melyről soha többé nem szoknak
le; amennyire csak lehet, az igazság segítségével kell őket vezetnünk.
De vizsgáljuk meg közelebbről a gyermekek állapotát, hogy részletekben is
jobban lássuk, mi felel meg nekik. Agyvelejük anyaga puha és napról-napra
keményszik; szellemükre nézve minden új, nem tudnak semmit. Az anyagnak ez a
lágysága okozza, hogy minden könnyen belenyomódik és az újság meglepetése
hozza magával, hogy szerfölött csodálkoznak mindenen és nagyon kíváncsiak.
Igaz, hogy az agynak ez a nedvessége és puhasága nagy melegséggel párosulva
könnyed és szakadatlan mozgást biztosít. Innen van a gyermekek nagyfokú
nyugtalansága, mert szellemük nem bír megállapodni semmiféle tárgynál épúgy,
mint ahogyan testük sem marad nyugton seholsem.
A gyermekek sem gondolni, sem tenni nem tudnak maguktól semmit, de másrészt
mindent észrevesznek; azonfelül keveset beszélnek, ha nem neveljük rá őket a
sok beszédre, ettől azonban nagyon kell óvakodnunk. Az az öröm, melyben mi a
kedves gyermekek részéről részesülni akarunk, gyakran rontja őket:
hozzászoktatjuk őket, hogy találomra beszéljenek bármiről, ami eszükbe jut és
hogy beszéljenek olyan dolgokról, melyekről még nincs biztos tudásuk: egész
életükre megmarad az a rossz szokásuk, hogy felületesen ítélnek és beszélnek
olyan dolgokról, melyekről nincsenek világos fogalmaik; ez igen helytelen
szellemi állapotot teremt.
Az az öröm, melyet a gyermekek részéről élvezni akarunk, még egy másik
veszedelmes eredményt is idéz elő: észreveszik, hogy örömest legeltetjük
rajtuk a szemünket, hogy figyeljük minden tettüket, hogy szívesen hallgatjuk
őket; igy beleélik magukat abba a tévhitbe, hogy a világ mindig velük fog
törődni.
Ebben a korban, amikor az embert dédelgetik és amikor még nem tapasztal
ellenmondást, ábrándos reményei támadnak, melyek az egész életre temérdek
csalódást készítenek elő. Ismertem gyermekeket, akik azt hitték, hogy amikor
suttognak, mindig róluk beszélnek, mert azt tapasztalták, hogy gyakran ez
történt; azt képzelték, hogy csupa rendkívüli és csodálatra érdemes van bennük.
Úgy kell tehát törődnünk a gyermekekkel, hogy ne vegyék észre, hogy velük
foglalkozunk. Azt lássák, hogy szeretetből figyelünk viselkedésükre és abból a
szükségből, hogy javítsunk rajtuk, nem pedig képességeik iránt érzett
csodálatból. Elégedjünk meg azzal, hogy lassacskán, a maguktól kínálkozó
alkalmak szerint neveljük őket: ha nagyot lendíthetnél is egy gyermek
szellemén anélkül, hogy azt erőszakolnád, még akkor is nagyon óvatosan kellene
azt tenned; a hiúság és az elbizakodottság veszélye ugyanis sokkal nagyobb,
mint ezen időelőtti nevelések gyümölcsei, melyek oly nagy zajt csapnak.
Meg kell elégednünk azzal, hogy követjük és segítjük a természetet. A gyermekek
keveset tudnak, tehát nem kell szorgalmazni, hogy beszéljenek: mivel azonban
sok dolgot nem ismernek, sok kérdeznivalójuk van: kérdeznek is sokat. Elég,
ha szabatosan felelünk nekik és ha néha bizonyos összehasonlításokat
alkalmazunk, hogy szemléletesebbé tegyük a magyarázatokat, melyeket adnunk
kell. Ha valamiről ítélnek anélkül, hogy arról biztos tudomásuk volna, meg
kell őket zökkentenünk néhány új kérdéssel, hogy észrevétessük hibájukat, de
ne hozzuk őket kíméletlenül zavarba. Egyúttal észre kell velük vétetni, nem
értéktelen dícséretekkel, hanem a megbecsülés néhány hatásos jelével, hogy
sokkal helyesebbnek tartjuk, ha kételkednek és megkérdezik azt, amit nem
tudnak, mintha a legjobban döntenek. Ez az igazi módja annak, hogy sok
tapintattal helyes szerénységet ültessünk lelkükbe és nagy ellenszenvet a
kétségek iránt, melyek oly gyakoriak a kevéssé művelt fiatal egyéneknél.
Mihelyt észrevesszük, hogy az értelmük bizonyos fejlettséget mutat, ezt a
tapasztalatot fel kell használnunk az elbizakodottsággal szemben való
megerősítésükre. Látjátok, így szólunk hozzájuk okosabbak vagytok már,
mint a mult évben voltatok; egy év mulva ismét fogtok látni dolgokat, melyeket
ma még nem vagytok képesek meglátni. Ha a mult évben akartatok volna ítélni
azokról a dolgokról, melyeket most tudtok és amelyeket akkor még nem
ismertetek, rosszul ítéltetek volna. Nagy hiba lett volna, ha azt akartátok
volna tudni, ami felülmulta képességeiteket. Egyébiránt ma is vannak dolgok,
melyeket még nem ismertek: egy napon majd látni fogjátok, hogy a mostani
értelmetek mily fejletlen. De bízzátok magatokat azon egyének irányítására,
akik máris úgy ítélnek, mint majdan ti is fogtok ítélni, ha majd az ő korukban
lesztek és az ő tapasztalataikkal rendelkeztek.
A gyermekek kíváncsisága természetes hajlam, mely mintegy elébe megy a
nevelésnek; ne mulasszuk el hasznot húzni belőle. Például látnak a mezőn
malmot és tudni akarják, hogy mi az; meg kell nekik mutatni, hogy hogyan
készül az embert tápláló élelmiszer. Látnak aratókat és meg kell nekik
magyarázni, hogy hogyan vetik a gabonát és hogyan sokasodik az meg a földben.
A városban látnak üzleteket, melyekben különféle mesterségeket űznek és
különféle árukat adnak el. Sohasem szabad megúnni kérdéseiket; ezek nyílások,
melyeket a természet tár fel a tanítás megkönnyítésére: adj bizonyságot, hogy
örömedet leled bennük: és így észrevétlen megtanítod őket arra, hogy miként
készülnek mindazok a dolgok, melyek az ember szolgálatára vannak és amelyeken
a kereskedelem lebonyolódik. Lassacskán külön tanulmány nélkül meg fogják
ismerni mindazon tárgyak helyes készítési módját, melyeket ők használnak és
mindeniknek a pontos árát és ez a gazdasági élet igazi alapja. Ezekre az
ismeretekre lényegében minden leánynak szüksége van, nem szabad tehát ezeket
lenézni, minthogy mindenkire nézve fontos az, hogy vásárlásaiban ne csalódjék.