Fénelon: A leányok neveléséről
IX. FEJEZET.
A leányok néhány hibájára vonatkozó megjegyzések.
Beszélnünk kell még arról a gondosságról, mellyel nemüknek több hibájától a
leányokat óvnunk kell. Puhán és túlóvatosan bánunk velük és ez elveszi
érzéküket a határozott és fegyelmezett viselkedés iránt. Eleinte sok tettetés,
később sok szokás van ezekben a rosszul megalapozott félelmekben és azokban a
könnyekben, melyeket oly könnyen ontanak: a megjavításra irányuló törekvésben
sok jó szolgálatot tehet az, ha nem adunk semmit ezekre a tettetésekre, mert a
hiúságnak nagy része van bennük.
Hasonlókép nem kell megengedni a túlságosan gyöngéd barátkozásokat, az apró
irígykedéseket, a szertelen bókokat, figyelmességeket: mindez árt nekik és
hozzászoktatja őket ahhoz, hogy nagyon száraznak és fanyarnak találják mindazt,
ami nehéz és komoly. Hasonlókép rajta kell lenni, hogy tanuljanak meg röviden
és szabatosan beszélni. A helyes értelmi berendezettség az, hogy tartózkodjunk
minden felesleges beszédtől és kevés szóval mondjunk sokat; a nők,
ellenkezőleg, sok szóval keveset mondanak. A szellem számára megszerzik a
beszédbeli könnyedséget és a képzelet élénkségét; nem válogatnak gondolataik
között; nem visznek azokba rendet azon dolgok szempontjából, melyeket ki kell
fejezniök; szinte mindenen elragadtatják magukat, amiről beszélnek, már pedig
az elragadtatás sokat beszéltet: nem lehet tehát egy nőtől semmi nagyobb jót
várni, ha nem szoktatjuk rá, hogy tüstént gondolkozzék, gondolatait vegye
ellenőrzés alá, fejezze ki azokat röviden és aztán tudjon hallgatni.
Egy másik dolog is hozzájárul a nők sok beszédéhez; az, hogy ravaszoknak
születtek és hosszú kitéréseket használnak arra, hogy célt érjenek. Szeretik a
ravaszkodást: de hogyne szeretnék, amikor nem ismernek jobb bölcseséget, és
rendszerint ez az első dolog, amire a példa tanította őket? Simulékony
természetűek ahhoz, hogy megjátszanak minden komédiát; a könnyek semmibe sem
kerülnek, a szenvedélyeik élénkek és ismereteik szűkkörűek: innen van az, hogy
semmit sem hagynak figyelmen kívül, hogy sikert érjenek és felhasználják
azokat az eszközöket is, melyek fegyelmezettebb embereknek nem felelnének meg;
nem nagyon okoskodnak afelett, hogy megvizsgálják, vajjon kell-e kívánni egy
dolgot, de igen serények abban, hogy azt elérjék.
Tegyük még hozzá, hogy félénkek és tele vannak álszégyennel; ez egy újabb
forrása a képmutatásnak. Ennek a nagy hibának úgy lehet elejét venni, hogy
sohasem hozzuk őket abba a helyzetbe, hogy szükségük legyen a ravaszságra és
hozzá kell őket szoktatni ahhoz, hogy a megengedett dolgokra nézve nyiltan
mutassák ki hajlamaikat. Szabadon mutathassák ki unalmukat, amikor unatkoznak.
Ne kényszerítsük őket, hogy szeretetet mutassanak bizonyos személyek és
könyvek iránt, melyek nem tetszenek nekik.
Gyakran az anya elfogult a nevelővel szemben és annyira elégedetlen a
leányával, hogy annak nevelését maga veszi át: a leány kedve ellenére,
udvariasságból úgy tesz, mintha örülne ennek. Nagyon ügyeljünk, nehogy az a
gyanu ébredjen bennük, hogy apácává szándékozunk őket nevelni: ez a gondolat
elveszi a szüleikben való bizalmukat, elhiteti velük, hogy szüleik nem
szeretik őket, nyugtalanítja lelküket és több éven át tettetést késztet rájuk.
Ha elég szerencsétlenek voltak és érzelmeik leplezése szokásukká vált, a
helyes életbölcseség elveire való higgadt megtanítás a legjobb mód arra, hogy
visszazökkentsük őket; láttuk, hogy a szemérmetlen regények képzelgéseiből
való kiábrándításnak is a legjobb módja az, hogy kedvet ébresztünk a hasznos
és kellemes történetek iránt. Ha nem keltesz bennük észszerű érdeklődést,
attól félek, hogy a rendellenes kívánság lép előtérbe; ha tehát nem irányítod
értelmüket a helyes belátásra, a helytelenhez fognak csatlakozni, ez a
ravaszság.
Példákkal mutasd be nekik, hogyan lehet az ember csalódás nélkül szerény,
óvatos, a siker megengedett eszközeihez alkalmazkodó. Mondd nekik: a főokosság
az, hogy keveset beszélünk, sokkal inkább bízunk magunkban, mint másokban, de
sohasem folytatunk hamis beszédet és nem mutatunk hebehurgya egyéniséget. A
viselkedésben való egyenesség és a becsület általános tekintélye több bizalmat
és tiszteletet szerez és ennek következtében több, bár múló előnyt, mint a
fondorlatos utak. És az okos becsületesség amennyire díszít egy egyént,
annyira méltóvá teszi nagy dolgokra.
De tedd hozzá azt is, hogy mennyire aljas és megvetésre érdemes az, amire a
ravaszság törekszik; az vagy semmiség, amit az ember nem merne kimondani, vagy
káros szenvedély. Ha az ember csak azt akarja, amit mond, akkor nyiltan
óhajtja, és egyenes úton higgadtan keresi. Mi lehet kellemesebb és
kényelmesebb, mint őszintének, mindig nyugodtnak, önmagával egyetértőnek lenni,
amikor nincs az embernek sem félni, sem kieszelni valója? Ezzel szemben a
kétszínű mindig nyugtalanságban, lelkiismeretfurdalásban, veszélyben, abban a
szánalmas kényszerűségben él, hogy egyik ravaszságát száz másikkal
takargassa.
A ravasz lelkek ezekkel a szégyenletes nyugtalanságokkal mégsem kerülik el azt
a kellemetlenséget, amely elől menekülnek: előbb vagy utóbb úgy veszik őket,
amilyenek. Ha rászedték is a világot egy elszigetelt cselekedetükkel, nem
szedik rá az egész életükre; egy ponton megfogják őket: gyakran azok csalják
meg őket, akiket ők akartak rászedni; mert úgy tesznek, mintha tűrnék
félrevezetésüket és a félrevezetők azt hiszik, hogy megbecsülésben van részük,
bár megvetik őket. De legalábbis nem biztosítják magukat a gyanusításokkal
szemben: és van-e ellentétesebb valami azokkal az előnyökkel szemben, melyekre
a bölcs önzésnek törekednie kell, mint mindig gyanusítottnak érezni magát?
Mondd el apránkint ezeket a dolgokat az alkalmak, a szükség és gyermek értelmi
képessége szerint.
Figyeld meg még, hogy a ravaszság mindig hitvány lélekből és csekély
értelemből származik. Csak azért finom az illető, hogy elrejthesse valódi
lényét, nem olyan, amilyennek lennie kellene; vagy amilyen akkor, amikor
megengedett dolgokra törekszik, méltatlan eszközökkel akar célt érni, mert nem
képes tisztességeseket választani. Figyeltesd meg a gyermekekkel egyik-másik
ravaszsággal járó arcátlanságot, melyet az életben lehet látni és azt a
megvetést, melyet a ravaszok ezzel magukra zúdítanak; végre szégyenítsd meg
őket, ha valami ravaszságon éred. Időnkint foszd meg őket attól, amit
szeretnek, mert ravaszsággal akarták azt elérni; de add tudtukra, hogy
megkapják, mihelyt a rendes módján kérik; ne félj részvétet mutatni apró
fogyatkozásaik iránt sem, hogy legyen bátorságuk azok feltárására. Az oktalan
szégyen a legveszedelmesebb betegség és a legsürgősebb gyógyításra szorul; ha
nem ügyelünk rá, minden mást gyógyíthatatlanná tesz.
Szoktasd le őket a ravasz finomkodásokról, melyekkel az ember a felebarátját
úgy akarja félrevezetni, hogy az mégcsak a szemére sem vetheti, hogy megcsalta
őt; ezekben a furfangosságokban még több aljasság és fondorlat van, mint a
közönséges ravaszságokban. Mások hogy úgy mondjuk jóhiszeműen ravaszkodnak;
de ezek még egy új színlelést kevernek bele, hogy azt igazolják. Mondd a
gyermeknek, hogy az Isten maga az igazság, az igazságból a szavakban gúnyt
űzni annyi, mint az Istennel tréfálni; szavainkat pontosakká és szabatosakká
kell tennünk és keveset kell beszélnünk, hogy ne mondjunk semmi mást, mint az
igazat, a végett, hogy tiszteletben tartsuk az igazságot.
Nagyon óvakodj azon egyének utánzásától, akik tapsolnak a gyermekeknek, amikor
ezek valami ravaszsággal mutatják ki leleményességüket. Ahelyett, hogy az
ilyen fogásokat kedveseknek találnád és szórakoznál azokon, szigorúan fenyítsd
meg őket; légy rajta, hogy ravaszkodásaik ne vezessenek eredményre, hogy a
tapasztalat ábrándítsa ki őket. Ha megdícsérjük az ilyen cselekedetekért, akkor
arról győzzük meg őket, hogy ügyesnek lenni annyi, mint ravasznak lenni.