Hogyan kell a vallás alapelemeit a gyermekek lelkébe oltani. Jeleztük, hogy a gyermekkor első szakasza nem alkalmas az okoskodásra; nem mintha az összes eszmék és az okoskodás főelvei, melyekre folytatólag tesznek szert, nem volnának meg bennük, hanem azért, mert sok tény ismerete híján értelmüket nem tudják használni és mert agyuk nyugtalansága egyébként is akadályozza őket abban, hogy következetesen gondolkozzanak és gondolataikat összefűzzék. Mégis az értelmüket legelsősorban erőltetés nélkül az Isten megismerésére kell irányítanunk. Oltsd beléjük a keresztény igazságokat a kételkedés lehetősége nélkül. Látnak valakit meghalni; tudják, hogy eltemetik a halottat; ezt mondod nekik: Ez a halott a sírban van? Igen. Nincs a mennyországban? Bocsánat, ott van. Hogyan van a sírban és a mennyországban egyszerre? A lelke az égben van, a teste a földbe van temetve. A lelke tehát nem a teste? Nem. A lélek tehát nem halt meg? Nem, mindig élni fog az égben. Tedd hozzá: És te is akarsz üdvözülni? Igen. Mit jelent üdvözülni? Az, hogy amikor a test meghal, a lélek az égbe száll. És mi a halál? Az, hogy a lélek elhagyja a testet és a test porrá lesz. Nem állítom, hogy a gyermekeket rögtön rá lehet vezetni ilyen feleletekre: mégis mondhatom, hogy több négy éves gyermek adott nekem ilyen feleletet. De feltételezem, hogy vannak kevésbbé nyílt és elmaradott értelműek is; végszükség esetén néhány évig türelmesen kellene várni. Mutassunk a gyermekeknek házat és vezessük rá őket annak megértésére, hogy az a ház nem magától létesült. A kövek mondjuk nekik nem rakódtak egymásra anélkül, hogy valaki oda ne vitte volna. Sőt, helyes dolog mutatni nekik kőmíveseket, amint építenek; hívd fel figyelmüket az égre, a földre és a főbb dolgokra, melyeket az Isten az ember használatára alkotott; és mondd nekik: Nézzétek, a világ mennyivel szebb és mennyivel jobban van megalkotva, mint ez a ház? Magától van tehát? Nem, kétségkívül nem; ezt az Isten alkotta a saját kezeivel. Kezdetben kövesd a Szentírás módszerét: ragadd meg élénken a képzeletüket; ne tárj eléjük semmit, amit nem öltöztettél szemléltető képekbe. Mutasd be az Istent trónján ülve ragyogóbb szemekkel, mint a nap sugarai és áthatóbb tekintettel, mint a villámlás: szólaltasd meg; adj neki füleket, melyek mindent hallanak, kezeket, melyek a mindenséget tartják, karokat, melyek mindig készek arra, hogy a gonoszokra lesujtsanak, gyöngéd és atyai szívet azok boldogítására, akik szeretik őt. Eljön az idő, amikor ezeket az ismereteket tökéletesíteni fogod. Figyeld meg azokat a kezdeményezéseket, melyeket a gyermek szelleme kínál; fürkészd ki, hogy a különböző nagy ismeretek hol juthatnak be legkönnyebben az agyába. Különösen semmi újat ne mondj neki anélkül, hogy néhány szemléltető hasonlat útján meg ne kedveltetnéd vele. Például kérdezd meg tőle, hogy szívesebben halna-e meg, semmint lemondana Jézus Krisztusról; azt fogja felelni: Igen. Igy folytasd: Hogyan, hát levágatnád a fejedet, hogy bemehess a mennyországba? Igen. Eddig a gyermek azt hitte, hogy elég bátorsága volna azt megtenni. De te, aki azt akarod szemléltetni, hogy semmit sem tehetünk a kegyelem nélkül, semmit sem érsz el, ha csak egyszerűen azt mondod, hogy kegyelemre van szükség, hogy hívők legyünk: nem érti meg ezeket a szavakat; és ha hozzászoktatod, hogy anélkül mondja, hogy értené, nem haladtál. Mit teszel tehát? Beszéld el neki Szent Péter történetét; tárd elébe, amint elbizakodott hangon mondja: Ha meg kell is halnom, követni foglak, ha mindnyájan elhagynak is, én sohasem hagylak el. Azután ecseteld bukását; háromszor tagadja meg Jézust; egy szolga megfélemlíti. Mondd meg, hogy miért engedte meg az Isten, hogy ilyen gyönge legyen: azután tégy összehasonlítást egy gyermekkel vagy egy beteggel, aki nem bírna a maga erejéből járni; így értesd meg, hogy szükségünk van arra, hogy az Isten támogasson bennünket, mint a dajka hordozza a gyermeket: így szemléltesd a kegyelem titkát. A legnehezebb dolog megérteni, hogy a lelkünk értékesebb, mint a testünk. Előbb hozzá kell szoktatni a gyermekeket, hogy lelkükről beszéljenek; és helyesen tesszük, mert ez a nyelv, melyet ők nem értenek, nem engedi meg, hogy zavarosan fogják fel a test és lélek különbségét, és várnak, míg tisztábban felfoghatják. Amennyire veszélyesek a gyermekkor sejtései, amikor tévedésre vezetnek, annyira hasznosak, amikor a képzeletet hozzászoktatják az igazsághoz, megvárva azt, hogy az értelem elemek segítségével maga eszméljen rá. De végre létre kell jönnie az igazi meggyőzésnek. Hogyan tegyük ezt? Úgy, hogy a fiatal leányt bölcseleti formaságok elé állítsuk? Nincs ennél helytelenebb. Arra kell szorítkoznunk, hogy hacsak lehet, világossá és szemléletessé tegyük előtte azt, amit mindennap hall és mond. A testét ugyancsak ismeri; minden arra irányul, hogy kedvezzen neki, hogy cicomázza és bálványozza: fontos, hogy a test lenézését neveljük belé úgy, hogy felhívjuk a figyelmét néhány benne rejlő értékesebb dologra. Mondd tehát annak a gyermeknek, akinek az értelme már működik: A lelked eszik? Ha rossz feleletet ad, ne igen korhold; egyszerűen mondd meg, hogy a lélek nem táplálkozik. Mondd meg, hogy a test táplálkozik; a test hasonlatos az állathoz. Az állatoknak van értelmük? Az állatok tudósok? Nem, feleli a gyermek. De táplálkoznak így fogod folytatni , bár nincs értelmük. Nos, látod, nem a lélek táplálkozik, a test veszi fel a táplálékot önmaga fenntartására; ez jár, ez alszik. És a lélek mit tesz? Okoskodik; megismeri a világot; szeret bizonyos dolgokat; másokat ellenszenvvel néz. Folytasd így mintegy nekibuzdulva: Látod ezt az asztalt? Igen. Ismered? Igen. Látod, hogy nem úgy készült, mint ez a szék; jól tudod, hogy fából van és nem olyan, mint a kályha, mely kőből készült? Igen, feleli a gyermek. Ne menj tovább, míg meg nem győződtél hangjából és tekintetéből, hogy ezek az igazságok megragadták őt. Azután pedig szólj így hozzá. És ez az asztal ismer téged? Látni fogod, hogy a gyermek nevetni kezd, hogy ebből a kérdezésből tréfát űzöl. Nem baj, folytasd: Melyik szeret téged jobban, ez az asztal vagy ez a szék? Tovább nevet. Folytasd: Az ablak nagyon okos? Aztán igyekezzél még tovább menni. Ez a baba felel neked, ha szólsz hozzá? Nem. Miért nem? Mert nincs lelke. Igen, mert nincs lelke. Tehát nem olyan, mint te vagy, mert te ismered őt, de ő nem ismer téged. De halálod után, amikor majd a föld alatt fekszel, nem olyan leszel-e, mint ez a baba? De igen. Nem fogsz többé semmit sem érezni? Nem. Nem fogsz többé semmit sem ismerni? Nem. És a lelked az égben lesz? Igen. Nem fogja ott látni az Istent? De igen. És a baba lelke hol van most? Látni fogod, hogy a gyermek mosolyogva felel neked, vagy legalább is megmondja, hogy a babának nincs lelke. Ezen az alapon, és ezen többször alkalmazott apró szemléletes fordulatok révén lassacskán hozzászoktathatod őt, hogy tulajdonítsa a testnek azt, ami az övé, és a léleknek is, ami tőle származik, feltéve, hogy nem társz elébe ügyetlenül olyan cselekedeteket, melyek közösen a testé és a léleké. El kell kerülni azokat a finomságokat, melyek ezeket az igazságokat összezavarhatják, és meg kell elégednünk azzal, hogy jól szétválasztjuk azokat a dolgokat, melyekben a test és a lélek különbsége a legszembeszökőbben kifejeződik. Esetleg fogunk találni oly nehéz értelmű gyermekeket, akik helyes tanítás útján sem tudják megkülönböztetten felfogni ezeket az igazságokat; de eltekintve attól, hogy néha elég világosan megértünk egy dolgot, bár értelmesen kifejteni nem tudjuk, az Isten jobban meglátja az emberi lélekben azt, amit titkainak felfogása érdekében oda rejtett, mint mi. Azokkal a gyermekekkel, akikről észrevesszük, hogy értelmük többre is képes, a nélkül, hogy olyan szellemi munkára fognánk, melyen nagyon megérzik a bölcselet megértethetjük azt, amit mondanak, mikor mondatjuk velük, hogy az Isten szellemi lény és hogy az ő lelkük is szellem. Azt hiszem, hogy a legjobb és a legegyszerűbb mód az Isten és a lélek szellemiségének megértetésére, ráterelni figyelmüket a halott és az élő ember között levő különbségre: az egyikben csak test van, a másikban test és lélek. Azután rá kell mutatni előttük arra, hogy az, aki okoskodik, sokkal tökéletesebb, mint az, aminek csak alakja és mozgása van. Azután különféle példákkal szemléltesd, hogy egy test sem vesz el; csak a részei elkülönülnek: úgy, mint az égő fa részei hamuvá lesznek, és füstté válva elszállnak. Ha tehát az, így folytatod ami csak hamu, ami nem tud gondolkodni és megismerni, nem vész el soha, észszerűbb, hogy a lelkünk, amely megismer és gondolkodik, ne szűnjék meg élni. A test meghalhat, azaz elhagyhatja a lelket és hamuvá lehet; de a lélek élni fog, mert mindig fog gondolkodni. Az oktatóknak a lehető leggondosabban kell fejleszteniök a gyermekek értelmében ezeket az ismereteket, melyek alapjai az egész vallásnak. Azonban, ha ez nem sikerül, remélni kell, hogy az Isten belsőleg világosítja meg őket, de semmi esetre sem szabad a nehezebb és lassúbb értelműeket elriasztaniok. Egy szemléletes és gyakorlati út is van a test és a lélek különbsége megértésének előmozdítására; még pedig az, hogy rászoktatjuk a gyermekeket az egyik lenézésére és a másik becsülésére az erkölcs minden kérdésében. Dícsérd azt az oktatást, mely táplálja a lelket és előmozdítja annak erősödését; becsüld meg azokat a nagy igazságokat, melyek arra lelkesítik a gyermeket, hogy legyen okos és erényes. Becsüld le a lakomákat, a piperét és mindazt, ami elpuhítja a testet: éreztesd, hogy a becsület, a nyugodt lelkiismeret és a vallás mennyire felette áll a durva örömeknek. Az ilyen érzelmek kiváltásával, a testről és a lélekről való okoskodás nélkül, a régi rómaiak megtanították gyermekeiket megvetni a testet és azt arra szentelni, hogy szerezze meg a léleknek az erény és a dicsőség boldogságát. Náluk nemcsak egyes kivételes egyének, de az egész nép mértékletesnek, önmegtagadónak és az életet megvetőnek született és csupán a becsület és az okosság iránt volt érzékeny. Amikor a régi rómaiakról szólok, azokat értem, akik azelőtt születtek, mielőtt a birodalom túlnövekedése erkölcsük egyszerűségét megrontotta volna. Nehogy lehetetlennek tartsa valaki azt, hogy a gyermekeket nevelés útján ilyen gondolkodásra lehet irányítani. Mennyi erkölcsi szabály van, mely a szokás erejénél fogva a helyes meggyőződés ellenére erősödött meg köztünk! Például a becsület helytelen értelmezésén alapuló párbaj. Nem okoskodás útján, de gondolkodás nélkül, feltevés alapján, a becsület kérdésére alapított követelmény volt az, hogy az emberek életüket kockáztatták és hogy a fegyverfogható ember szakadatlan veszedelemben élt. Az, akinek semmiféle viszálya nem volt, minden pillanatban belekeveredhetett abba olyan emberekkel, akik keresték az alkalmat arra, hogy kitüntessék magukat valamely összecsapásban. Bármilyen higgadt ember volt is valaki, rosszul értelmezett becsületének elvesztése nélkül nem kerülhette el az összetűzést kimagyarázás útján, sem nem utasíthatta vissza azt, hogy segédje legyen a legelső jelentkezőnek, aki párbajozni akart. Micsoda tekintély kellett ahhoz, hogy megszüntesse ezt a vad szokást! Lásd tehát, hogy a nevelés útján nyert előítéletek mily erőteljesek! Még inkább azok lesznek az erény javára, ha az észszerűség és a mennyország reménye támogatja. A rómaiak, akikről már szóltunk, és őket megelőzőleg a görögök köztársaságuk boldog napjaiban gyermekeiket a pompa és az elpuhultság megvetésére nevelték: csak a dicsőség megbecsülésére tanították őket, hogy ne törekedjenek gazdagságra, hanem azoknak a királyoknak legyőzésére, akik annak birtokosai voltak; arra a meggyőződésre, hogy az ember csak az erény által lehet boldog. Ez a szellem oly erőteljes volt ezekben a köztársaságokban, hogy a többi népekével ellenkező ezen elveik segítségével hihetetlen dolgokat vittek véghez. Mennyi vértanu és mennyi más különböző életkörülmények között élő és különböző életkorú első keresztény példája mutatja, hogy a keresztségben nyert kegyelem, mely a nevelést támogatja, még sokkal csodásabb hatással van a hívekre, hogy megvettessen velük mindent, ami a testé. Keress tehát sok tetszetős fogást és minél szemléletesebb összehasonlításokat annak kimutatására, hogy testünk mennyire hasonlatos az állatokhoz és lelkünk az angyalokhoz. Mutass a gyermeknek egy lovon ülő és azt irányító lovast és mondd, hogy a lélek a testre nézve az, ami a lovas a ló szempontjából. Fejezd be azzal a megállapítással, hogy a lélek nagyon erőtlen és szerencsétlen, ha a test, mint valami féktelen ló által viteti magát, mely szakadékba veti. Figyelmeztesd, hogy a test szépsége virág, mely hajnalban nyílik és estére elvirít és aztán lábbal tapossák, de a lélek az Isten örök szépségének képe. Mondd meg azután, hogy létezik a dolgoknak egy oly fönséges rendje, melyet a test durva szemeivel nem is lehet látni úgy, mint ahogyan látjuk mindazt, ami itt lent romlásnak és változásnak van alávetve. Mutassunk rá a gyermekek előtt, hogy vannak igen értékes dolgok, melyeket a szem és a fül nem bír felfogni, és meg kell tőlük kérdezni, hogy nem igaz-e az, hogy az egyik ember bölcs és a másik nagyon eszes. Ha azt felelik: igen, folytasd így: Vajjon ennek az egyénnek bölcseségét láttátok-e már? milyen színű? hallottad-e már? zajos? megérintetted? hideg vagy meleg? A gyermek nevetni fog; ez fog történni a lélekre nézve feltett kérdésekre is: csodálkozni fog, ha kérdezzük tőle, hogy milyen színű egy lélek; vajjon kerek-e vagy szögletes. Ekkor ráterelheted a figyelmét arra, hogy ő ismer nagyon igaz dolgokat, melyeket sem nem láthat, sem nem érinthet, sem nem hallhat és hogy ezek szellemi dolgok. De a leányokkal nagyon tapintatosan kell az ilyen fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak azokra nézve javaslom, akiknek érdeklődése vagy okoskodása magától jut el ezekhez a kérdésekhez. Szellemük megnyilvánulásához és kívánságaihoz kell alkalmazkodnunk. Tartsd meg szellemüket a helyes határok között, ameddig csak birod; értesd meg velük, hogy az ő nemüket bizonyos illem köti a tudományokkal szemben, mely majdnem olyan érzékeny, mint az, mely szégyent vált ki belőlük a bűnökkel szemben. Egyúttal azonban az értelemnek a képzeletet segítségül kell hívnia, hogy elébük tárjuk a vallás igazságainak bájos képét, melyeket a szem nem láthat. Le kell előttük festeni az égi dicsőséget úgy, ahogyan Szent János bemutatja; nincs többé halál, nincsenek fájdalmak, nincs síránkozás; a sóhajok eltüntek, a szenvedések elmultak; örökös öröm az üdvözültek fején épúgy, mint a víz a tenger fenekére szállott ember feje fölött. Mutasd be a dicsőséges Jeruzsálemet, melynek maga az Isten lesz a napja, hogy ott örök világosságot terjesszen; a béke folyója, az örömek rohanó patakja, az élet forrása fogja öntözni; minden arany, gyöngy és drágakő lesz ott. Jól tudom, hogy ezek a képek szemléleti elemekhez kapcsolódnak, de mikor már ilyen szép képpel a gyermekeket megragadtuk, hogy így figyelmessé tegyük őket, az említett módokat használjuk fel arra, hogy rávezessük őket a lelki dolgokra. Juss el arra az eredményre, hogy mi itt csak vándorok vagyunk egy szállóban vagy egy sátorban, hogy a test elvész, pusztulását csak rövid ideig lehet késleltetni; de a lélek át fog szállni az örök hazába, ahol örökké isteni életet kell élnie. Ha a gyermekek szokásává tudjuk tenni, hogy örömmel nézzék ezeket a nagy dolgokat és hogy a mindennapi eseteket ezekhez a nagy reményekhez való viszonyukban ítéljék meg, akkor roppant nehézségeket hárítottunk el. Szeretném még megkísérelni, hogy élénk benyomást adjak a test feltámadásáról. Tanítsd meg őket arra, hogy a természet csak általános rend, melyet az Isten műveiben létesített és a csodák csak kivételek az általános szabályok alól; így az Istennek nem nagyobb dolog száz csodát művelni, mint nekem egy negyedórával előbb kimennem a szobámból, mint szoktam. Azután emlékeztess Lázár feltámadására, majd Jézus Krisztuséra és végre bizalmas megjelenéseire negyven napon át annyi egyén előtt. Végezetül mutass rá, hogy annak, aki az embereket teremtette, nem lehet nagy dolog azokat újrateremteni. Ne feledd el a gabonaszemmel való összehasonlítást, melyet elvetünk a földbe és elrothasztjuk, hogy új életre keljen és megsokasodjék. Egyébiránt nem arról van szó, hogy ezt az erkölcsöt emlékezeti úton tanítsuk a gyermekeknek, mint ahogyan a katekizmust tanítjuk; ez a módszer csak arra vezetne, hogy képletes nyelvre vagy unalmas formaságokra fordítsuk át a vallást: csak az értelmüket gyámolítsd, és igazítsd őket útba, hogy ezeket az igazságokat a maguk erejéből megtalálják; ezen a módon világosabbak és kedvesebbek lesznek nekik és élénkebben bevésődnek: használd fel megnyilatkozásaikat, hogy kifejleszd bennük azt, amit még csak zavarosan látnak. De ügyelj, mert semmi sem oly veszedelmes, mint az élet megvetéséről beszélni előttük anélkül, hogy viselkedésed minden kis mozzanatával kimutatnád, hogy meggyőződésből beszélsz. A példa minden korban csodálatos hatással van ránk; a gyermekkorban feltétlen hatalom. A gyermekek tetszelegnek maguknak abban, hogy nagyon utánoznak; még nincs olyan szokásuk, mely nehézzé tenné nekik mások utánzását: azonfelül, mivel a dolgok lényegéről nem képesek önállóan ítélni, inkább azáltal ítélnek, amit azokban látnak, akik azt előterjesztik, mint azon okok alapján, melyekkel azokat alátámasztják; a tettek szemléletesebbek, mint a szavak: ha tehát az ellenkezőjét látják tenni annak, amire oktatjuk őket, megszokják a vallást szép szertartásnak és az erényt tettekre nem váltható eszmének nézni. Ne engedd meg magadnak sohasem azt a szabadságot, hogy a gyermek előtt tréfát űzz olyan dolgokból, melyek a vallással kapcsolatban vannak. Tréfát űzünk valamely egyszerű lelkületű ember vallásosságából; nevetni fogunk azon, hogy tanácsért fordul gyóntatójához, vagy azon a bűnbánaton, melyet ez rá ró. Mindezt ártatlan dolognak tartod; azonban csalódasz: ebben a kérdésben mindennek megvan a maga következménye. Istenről, valamint az ő tiszteletére vonatkozó dolgokról csak komolyan és minden szabadosságtól ment alázattal szabad beszélni. Ne tedd túl magad semmiféle illemen, de főképen ezen ne. A világi illendőségekben legkényesebb emberek a vallás illemeiben gyakran a legdurvábbak. Amikor a gyermek önmaga megismerésére és az Isten megközelítésére a szükséges elmélkedéseket elvégezte, egészítsd ki ezt azokkal a történelmi tényekkel, melyeket már megismert: ez az összehozás felismerteti vele azt, hogy az egész vallás együtt van a fejében; örömmel fogja észrevenni azt a viszonyt, mely az ő elmélkedései és az emberi nem története között fennáll. Fel fogja ismerni, hogy az ember nem önmagától van, hogy az ő lelke Isten képmása, hogy az ő testét az isteni tevékenység és hatalom oly csodás erővel teremtette meg: tüstént vissza fog emlékezni a teremtés történetére. Azután arra fog gondolni, hogy ő a józan ésszel ellentétes hajlamokkal született, hogy őt az öröm megcsalta, a harag elragadta és hogy a teste a lelkét a meggondolás ellenére magával viszi, mint a megvadult ló magával ragadja a lovast, ahelyett, hogy a lélek kormányozná a testet: ezen visszásság okát Ádám bűnének történetében fogja felismerni; ez a történet a Megváltó várására vezeti, akinek az embereket az Istennel ki kell engesztelnie. Ime a vallás egész lényege. Hogy a hittitkokat, Jézus Krisztus cselekedeteit és erkölcsi parancsait jobban megértessük, a fiatalságot az Evangélium olvasására kell nevelni. Tehát korán elő kell készíteni őket az Isten szavával való foglalkozásra, mint ahogyan előkészítjük a szent áldozás révén Jézus Krisztus testének vételére; főalapként kell letenni az Egyháznak, az Isten fia jegyesének és minden hívő anyjának tekintélyét. Mondd meg, hogy ezt kell hallgatni, mert a Szentlélek ezt világosította fel, hogy az Irásokat nekünk magyarázza; csak általa juthatunk el Jézus Krisztushoz. Ne mulaszd el gyakran olvasni együtt a gyermekekkel azokat a helyeket, ahol Jézus Krisztus megígéri az Egyház támogatását és lelkesítését avégett, hogy gyermekeit az igazság útján vezesse. Különösen a leányokba neveld bele azt a józan és higgadt okosságot, melyet Szent Pál ajánl; óvd őket az újság kelepcéjétől, melynek szeretetére az ő nemük annyira hajlamos; töltsd el őket üdvös idegenkedéssel minden furcsaság iránt a vallás kérdésében; ajánld nekik azt az égi tökéletességet, azt a csodás fegyelmet, mely az első keresztények között uralkodott, piruljanak el a mi lazaságunkon; váltsd ki az evangéliumi tisztaság után való sóhajtozásukat, de a legkényesebb gonddal távolítsd el tőlük az önhitt bírálatnak és az avatatlan újításnak minden gondolatát. Legyen gondod arra, hogy tárd szeme elé az Evangéliumot és az ókor magasztos példáit, de csak akkor, amikor már tisztában vagy engedelmességükkel és hitük őszinteségével. Térj vissza mindig az Egyházhoz, mutasd meg nekik az Egyháznak tett ígéretekkel és az Evangéliumban neki biztosított tekintéllyel együtt a századok hosszú sorát, amelyeken át az Egyház annyi támadás és lázongás között megőrizte pásztorainak és tanításának megszakítatlan folytonosságát, melyek beszédes beteljesedései az isteni ígéreteknek. Feltéve, hogy az alázatosságnak, az engedelmességnek és minden gyanus különcködéstől való idegenkedésnek alapját megvetetted, a fiataloknak sok haszonnal fogod megmutatni mindazt, ami a legtökéletesebb az Isten törvényében, a szentségek intézményében és a régi Egyház gyakorlatában. Tudom, hogy nem remélhető, hogy mindezeket a tanításokat a gyermekeknek egész terjedelmükben megadhassuk; csupán azért javaslom, hogy a lehető legtökéletesebben nyujtsuk azokat azon egyének korához és szellemi készségéhez mérten, akiket tanítani akarunk. Kétségkívül lehet tartani a női nemnek a babonára való hajlandóságától; de semmi sem irthatja ki azt és semmi sem óv meg tőle biztosabban, mint a komoly tanítás. Ez a tanítás, bár a helyes határok között kell tartani és minden tudákoskodó tanulmánytól távol állónak kell lennie, messzebbre megy, mint az ember hinné. Az egyik azt hiszi magáról, hogy nagyon tanult, bár nem az, és a tudatlansága oly nagy, hogy még azt sem képes megérteni, hogy mi hiányzik nála, hogy a kereszténység lényegét megismerje. Nem kell engedni belevegyíteni semmit a hitbe és a vallás gyakorlatába, ami nem az Evangéliumból ered, vagy amit az Egyház állandó jóváhagyása nem szentesített. Tapintatosan meg kell edzeni a gyermekeket bizonyos visszaélésekkel szemben, melyeket hajlandók vagyunk gyakran fegyelmi mozzanatoknak tekinteni, ha nem vagyunk eléggé tájékozottak: ezekkel szemben nem lehet kellőkép védekezni, ha nem hatolunk a forrásukig, ha nem ismerjük a dolgok létesítését és a szentek által való alkalmazásukat. A természetüknél fogva nagyon hiszékeny leányokat szoktasd tehát hozzá, hogy ne hódoljanak be könnyen bizonyos tekintély híján levő történeteknek és ne csatlakozzanak bizonyos ájtatosságokhoz, melyeket a tapasztalatlan buzgóság vezet be a nélkül, hogy az Egyház helybenhagyását megvárná. A legjobb mód megtanítani őket arra, hogy hogyan kell az ilyenekről gondolkozni, nem pedig ridegen elítélni azokat a dolgokat, melyeket valamely jámbor cél indított meg; a nélkül, hogy gáncsolnánk, ki kell mutatnunk, hogy nincs szilárd alapjuk. Elégedj meg azzal, hogy ezeket a dolgokat nem vezeted be a kereszténységről adott tanításaidba. Ez a hallgatás elegendő arra, hogy a gyermekeket mindjárt kezdetben hozzászoktasd ahhoz, hogy a maga teljes sértetlenségében és a maga tökéletességében fogják fel a kereszténységet ezen cselekvések hozzáadása nélkül. Folytatólag tapintatosan tájékoztatod őket a kálvinisták vitáiról. Azt hiszem, hogy ez a kioktatás nem lesz haszontalan, mivel naponkint találkozunk a javukra elfogult személyekkel, akik róluk nagyon rokonszenves hangon beszélnek. Azt fogod mondani, hogy helytelenül tulajdonítanak nekünk bizonyos túlzásokat a képek tiszteletében, a szentek segítségül hívásában, a halottakért való imádkozásban, a bűnbocsánatban. Ime, ide zsugorodik össze az Egyház tanítása a keresztségről, a bérmálásról, a mise szentségéről, a bűnbánatról, a gyónásról, a papság tekintélyéről, a pápa tekintélyéről, aki magának Krisztusnak rendelése következtében az első közöttük és akitől nem lehet elszakadni az Egyház megtagadása nélkül. Ime, így fogod folytatni, ez minden, amit hinni kell: aminek hozzáadásával a kálvinisták bennünket vádolnak, az nem katolikus tan: akadályt állítunk a visszatérésük elé, ha olyan felfogásnak akarjuk őket alávetni, mely bántja őket és amelyet az Egyház is helytelenít; mintha ezek a nézetek hitünk részei volnának. Egyúttal ne hanyagold el annak kimutatását, hogy a kálvinisták mily vakmerően ítélték el a legrégibb és a legszentebb szertartásokat; fűzd hozzá, hogy az újonnan létesült dolgok a régiek szellemében valók, mély tiszteletet érdemelnek, minthogy az a tekintély, mely azokat létesítette, mindig az Isten fia halhatatlan jegyesének tekintélye. Amikor így szólunk azokról, akik régi lelkipásztoraiktól nyájuk egy részét az újítás ürügye alatt elragadták, ne mulaszd el a figyelmet felhívni arra, hogy ezek a gőgös emberek mennyire megfeledkeztek az emberi gyöngeségről, és a vallást az egyszerű emberek számára mily nehézzé tették, amikor minden egyes egyént arra akarnak rávenni, hogy maga vizsgálja meg a keresztény tanítás tételeit a Szentírásban a nélkül, hogy alávetné magát az Egyház magyarázatának. Úgy mutasd be a Szentírást, mint hitünk feltétlen szabályát. Mi nem kevésbbé ismerjük el, hogy az Egyház köteles magát alávetni a Szentírásnak, mint az eretnekek; de azt mondjuk, hogy a Szentlélek segíti az Egyházat a Szentírás helyes magyarázatában. Nem a gőgnek és a vakmerőségnek a tetőpontja-e az egy egyén részéről, félni, hogy az Egyház téved az állásfoglalásban, és nem félni, hogy ő maga csalódik, amikor annak ellenére dönt? Sugald még a gyermekeknek a vágyat, hogy a szertartásoknak és az istentisztelet szavainak értelmét és a szentségek kiszolgáltatását megisrnerjék: mutasd meg nekik a keresztelőkutakat; lássanak keresztelést; nézzék meg nagycsütörtökön az olajszentelést és nagyszombaton a tűz megáldását. Nevelj bennük vonzalmat nem az üres szólamokkal teli és a meggyőződés nélkül való beszédek, hanem az átérzett és épületes fejtegetések, mint a jó szentbeszédek és bibliamagyarázatok iránt, melyek az Evangélium szavait világosan megértetik. Hívd fel figyelmüket arra, ami szép és megható ezen egyszerű tanításokban és szerettesd meg velük a templomot, ahol a lelkipásztor áldás kíséretében tekintéllyel beszél még akkor is, ha nem nagyon tanult és erényes. De egyúttal kedveltess meg velük és nevelj beléjük tiszteletet minden társulat iránt, mely az Egyház szolgálatában buzgólkodik: ne engedd meg soha, hogy gúnyolódjanak a szerzetesek ruháján és hivatásán; igazold intézményük szentségét, azt a hasznot, melyet az Egyház abból húz és a keresztények csodálatos nagy számát, akik ebben a szent visszavonultságban olyan tökéletességre törekszenek, mely a világhoz való kötöttségben szinte megvalósíthatatlan. Szoktasd hozzá a gyermekek képzeletét, hogy hallgassák meg, ha a halálról van szó; hogy izgalom nélkül nézzék meg a halotti leplet, a nyitott sírt, még a haldokló beteget is, ha az a nélkül történhet, hogy megrémítenéd őket. Nincs bántóbb, mint látni sok értelmes és vallásos személyt, aki nem képes borzadás nélkül gondolni a halálra; mások elsápadnak, ha tizenharmad magukkal ülnek az asztalnál, ha bizonyos álmuk volt, vagy ha feldőlni láttak egy sótartót: ez a képzelt jóslásoktól való félelem a pogányság durva maradványa; bizonyítsd be a hiábavalóságát és a nevetséges voltát. Jóllehet a nőknek nincs olyan alkalmuk bátorságuk kimutatására, mint a férfiaknak, mégis kell, hogy ne hiányozzék az belőlük. A gyávaság mindenütt megvetésre méltó; mindenütt rossz hatású. Kell, hogy a nő ne ijedjen meg a vaklármától, erős legyen a váratlan veszedelmekkel szemben, csak komoly ok miatt sírjon és ijedjen meg; az erény útján kell magunkat erre erősítenünk. Bármelyik nemhez tartozunk is, ha keresztények vagyunk, nem szabad gyáváknak lennünk. Ha szabad így beszélnünk, a kereszténység lelke az, hogy vessük meg ezt az életet és szeressük a másikat. |