Fénelon: A leányok neveléséről
II. FEJEZET.
A szokásos nevelés helytelenségei.
A leány tudatlansága az oka annak, hogy unatkozik és hogy nem tud ártatlan
dolgokkal foglalkozni. S ha egy bizonyos kort elért anélkül, hogy hozzászokott
volna a komoly dolgokhoz, sem nem lesz azok iránt érzéke, sem nem tudja azokat
értékelni; minden komoly dolgot unalmasnak fog találni és mindent, ami
figyelmet kíván, fárasztónak; az örömökre való hajlam, mely túlságos az
ifjúkorban, továbbá azon kortársak példája, akik nagyon belevetették magukat a
szórakozásokba, minden arra szolgál, hogy irtózzék a beosztott és komoly
élettől. Ebben a korban hiányzik a tapasztalata és a tekintélye ahhoz, hogy a
szülői ház valamely ügyét irányítsa : nem is tartja fontosnak, hogy ott
buzgólkodjék, hacsak az anyjának nem volt rá gondja, hogy az otthon apró
ügyeibe bevezesse. Ha előkelő társadalmi állású, akkor nem fog kézimunkázni:
csak néhány órát fog tevékenykedni naponkint, mert azt mondják, bár nem tudjuk
miért, hogy illik a nőknek dolgozni; ez azonban csak a látszat kedvéért lesz
és nem szokik hozzá az állandó munkához.
Mit fog tenni ebben a helyzetben? Egy anyának a társasága, aki szemmeltartja
őt, aki korholja, aki azt hiszi, hogy jól neveli, ha semmit sem néz el neki,
aki együtt dolgozik vele, aki elnyomja kedélyét, akit mindig mindenféle
háztartási dologgal lát elhalmozva, bántja és kedvetleníti őt; hízelkedő nőket
lát maga körül, akik aljas és veszedelmes bókokkal törekszenek arra, hogy
behízelegjék nála magukat, alkalmazkodjanak minden szeszélyéhez és csupa olyan
dolgokkal szórakoztatják, melyek elveszik a jóra való hajlandóságát: a
vallásosság nekik unalmasnak és minden örömet elfojtó törvénynek látszik.
Mivel fogja tehát az idejét tölteni? semmi hasznossal. Ez a tétlenség
gyógyíthatatlan szokásává fajul.
Ime egy nagy üresség, melyről nem remélhető, hogy komoly dolgokkal telik meg;
elkerülhetetlen, hogy ne hiúságok töltsék be. Ebben a tétlenségben a leány
átadja magát a lustálkodásnak és a lustaság, a lélek epedése, kimeríthetetlen
forrása az unalomnak. Hozzászokik egy harmadával több alváshoz mint amennyit
testi egészségének fönntartása kíván: ez a hosszú álom csak arra jó, hogy
elpuhítsa, még inkább elgyöngítse, jobban kiszolgáltassa őt a test rossz
hajlamainak: míg a rendszeres tevékenységgel párosult mérsékelt álom az egyént
vidámmá, rugalmassá és erőssé teszi; kétségkívül ebben rejlik a test igazi
tökéletességének titka, nem szólva azokról az előnyökről, melyeket a lélek
húz belőle. Ebből a tudatlansággal párosult elpuhultságból és lustaságból
veszedelmes hajlam fejlődik a szórakozások és a mulatságok iránt; sőt ez
váltja ki a féktelen és kielégíthetetlen kíváncsiságot.
A tanult és a komoly dolgokkal elfoglalt egyének csak mérsékelten kíváncsiak:
az, amit tudnak, sok olyan dolog lenézésére készteti őket, amit nem ismernek;
a dolgok nagy részének értéktelen és nevetséges voltát látják, melyeket a
csekély értelműek, akik semmit sem tudnak és akiknek nincs tennivalójuk,
kénytelenek megtanulni.
Ezzel ellentétben a helytelenül tanított és a hanyag leányoknak mindig rossz
úton járó képzeletük van. Komoly kielégítés híján kíváncsiságuk mohón fordul
az üres és veszedelmes dolgok felé. Az eszesek kényeskednek és elolvasnak
minden könyvet, mely táplálhatja hiúságukat; lelkesednek a regényekért, a
színművekért, az üres, kalandos elbeszélésekért, melyeknek tárgya a
szemérmetlen szerelem. Képzelgő szelleműekké lesznek, mert hozzászoknak a
regényhősök hangzatos nyelvéhez: ezzel az életre nézve elrontják magukat;
ugyanis az a sok képzelt érzelem, a hatalmas szenvedélyek, a kalandok,
melyeket az író a szórakoztatásra eszelt ki, semmiféle kapcsolatban nincsenek
azokkal a valódi hajtóerőkkel, melyek az életben cselekvésre késztetnek és
amelyek eldöntik a kérdéseket, sem azokkal a csalódásokkal, melyekkel
küzdelmeinkben találkozunk.
Az olvasmányaitól elbűvölt, meghatottsággal és csodálattal eltelt szegény
leány csodálkozik, hogy az életben nem talál ezekhez a hősökhöz hasonló élő
személyeket: úgy szeretne élni, mint ezek a képzeletbeli hercegnők, akik a
regényekben mindig bájosak, mindig imádottak, még pedig mindig a kelletén
felül. Mily kiábrándulás rájuk nézve leszállni a magasból a háztartás legalsó
kicsiségeihez!
Egyesek még messzebbre mennek a kíváncsiskodásban és merészkednek a vallásról
véleményt mondani, jóllehet erre egyáltalán nem képesek. De azok, akiknek
nincs elég szellemi bátorságuk ezekre a kíváncsiskodásokra, de van a
természetüknek megfelelő másnemű bátorságuk: mohón akarnak tudni mindent,
amiről szó van, amit az emberek cselekszenek, dalt, hírt, cselszövést, akarnak
leveleket kapni, olvasni azokat, melyeket mások kapnak; azt akarják, hogy
mindent közöljenek velük és maguk is mindent akarnak másokkal közölni; hiúk és
a hiúság sokat beszéltet; könnyelműek és a könnyelműség gátol a meggondolásban,
mely sokszor hallgatást parancsolna.