Fénelon: A leányok neveléséről
XII. FEJEZET.

A nők kötelességeiről szóló tanítás folytatása.

      Megvan a tudománya annak, hogy miként szolgáltassuk ki magunkat és ez nem is jelentéktelen. Tisztességes és vallásos cselédeket kell választanunk; ismerni kell a tevékenységeket, melyekre őket alkalmazni akarjuk, az időtartamot és a gondosságot, melyet mindenikre fordítani kell, a véghezvitel helyes módját és a szükséges költségeket. Például rosszkor dorgálsz meg egy alkalmazottat, ha azt akarod, hogy gyorsabban szolgálja fel a gyümölcsöt, mint lehetséges, vagy ha nem tudod a megközelítő árát és mennyiségét a cukornak, melyet bele kell tenni abba a készítménybe, mit csináltatsz vele: így abban a veszélyben vagy, hogy vagy becsapnak a cselédjeid, vagy ostoruk leszel nekik, ha nincs bizonyos jártasságod az ő mesterségükben.

      Azonkívül ismerni kell a hangulatukat, kímélni kell a lelküket és keresztényi módon kell nevelni az egész kis köztársaságot, mely rendszerint oly háborgó. Kétségkívül szükség van a tekintélyre, mert minél kevésbbé értelmesek az emberek, annál inkább a félelem tartja őket féken: de ezek keresztények, Jézus Krisztusban testvéreid és mint az ő tagjait, tiszteletben kell őket tartanod és csak akkor fordulj a tekintélyhez, amikor a meggyőzés nem sikerül.

      Törekedned kell arra, hogy a házadnépe minden alsórendű barátkozás nélkül szeressen; ne bocsátkozzál velük társalgásba; de ne félj velük beszélni bajaikról szeretettel és gőg nélkül. Hogy nyugodtak legyenek afelől, hogy tanácsot és megértést találnak nálad, hibáik miatt ne korhold őket ridegen: ne mutasd magadat sem meglepődöttnek, sem elkeseredettnek, ha bízol abban, hogy nem javíthatatlanok; légy azon, hogy higgadtan hallgassanak az okos szóra és a szolgálatban légy velük gyakran türelmes azért, hogy módodban legyen nyugodtan meggyőzni őket arról, hogy elkeseredés és türelmetlenség nélkül szólsz hozzájuk kevésbbé a szolgálat, mint inkább a saját érdekükben. Nem lesz könnyű az ifjú egyéneket hozzászoktatni az ilyen nyájas és szeretetteljes viselkedéshez, mert az ifjúság türelmetlensége és indulatossága párosulva azzal a helytelen felfogással, melyet nekik származásukról adnak, szinte állatszámba veszi a cselédeket: más teremtményeknek tartják magukat, mint szolgáikat; abban a hiszemben vannak, hogy az Isten ezeket gazdáik kényelmére teremtette. Győzd meg őket, hogy ez a felfogás mennyire ellenkezik a bennünket kötelező szerénységgel és a felebarátainkat megillető emberiességgel. Értesd meg velük, hogy az emberek nincsenek szolgaságra teremtve; durva tévedés azt hinni, hogy vannak emberek, akik arra születtek, hogy mások lustaságát és gőgjét szolgálják; mivel a szolgaság az emberek természetes egyenlősége ellenére létesült, amennyire csak lehet, enyhíteni kell azt; a gazdák, akik jobb nevelésben részesültek, mint szolgáik, tele vannak hibákkal, nem lehet tehát arra számítani, hogy a szolgák jó nevelés és jó példák híján mentesek legyenek a hibáktól; végre, ha a szolgák romlanak a rossz szolgálattól, mennyivel inkább rontja a gazdákat az, amit rendszerint jó kiszolgálásnak nevezünk; ugyanis az a zavartalanság, hogy minden a megelégedésünkre történik, csak elpuhítja a lelket, azt minden legcsekélyebb kényelem követelőjévé és rajongójává teszi, végre csak kiszolgáltatja vágyainak.

      A cselédek ilynemű irányítására nincs jobb mód, mint korán hozzászoktatni ahhoz a leányokat. Bízd rájuk valaminek az irányítását azzal a feltétellel, hogy arról neked számot kell adniok: ez a bizalom nagy örömet fog nekik szerezni; az ifjúság ugyanis hihetetlen örömet érez a felett, hogy bízni kezdünk benne és bevezetjük valamely komoly ügybe. Szép példáját látjuk ennek Margit királynénál. Ez a hercegnő emlékirataiban elbeszéli, hogy életében a legkellemesebb öröme az volt, hogy édesanyja, a királyné úgy kezdett vele beszélni, mint érett egyénnel, bár még nagyon fiatal volt; elragadta őt az a feletti öröm érzése, hogy a királyné és a fivére, az anjoui herceg az államtitkokra nézve bizalmukba fogadták őt, aki addig mást nem ismert, mint a gyermekes játékokat. Engedd meg a leánynak, hogy az ilyen próbálkozásoknál bizonyos hibát kövessen el és áldozz is fel valamit a tanítása érdekében, higgadtan hívd fel a figyelmét arra, hogy mit kellett volna tennie és mondania, hogy elkerülje azokat a kellemetlenségeket, melyekbe belekerült; beszéld el neki szerzett tapasztalataidat, és ne félj elmondani az övéihez hasonló hibákat, melyeket fiatalkorodban te is elkövettél; ezáltal bizalmat keltesz benne, ami nélkül a nevelés kényelmetlen formaságokká lesz.

      Tanítsd meg a leányt a helyes írásra és olvasásra. Szégyenletes dolog, de gyakran látunk eszes és művelt nőket, akik nem tudják helyesen kimondani azt, amit olvasnak: vagy ingadoznak, vagy énekelve olvasnak; ellenkezőleg, egyszerű és természetes, de határozott és egyenletes hangon kell kimondani. Még súlyosabb hibákat követnek el a helyesírásban, vagy a betűvetésben, vagy írás közben a betűk összekötésében: szoktasd hozzá legalábbis ahhoz, hogy írják a betűket egyenes sorban és adják meg azoknak a határozott és olvasható alakjukat. Az is szükséges volna, hogy a leány ismerje a nyelvtant: nem arról van szó, hogy az anyanyelvére szabályok segítségével tanítsuk, mint ahogyan a növendékek az iskolában a latin nyelvet tanulják; csupán arra tanítsd meg okosan, hogy ne használja az egyik igeidőt a másik helyett, hogy helyes kifejezéseket használjon, hogy gondolatait rendben, röviden és szabatosan fejezze ki: ezzel abba a helyzetbe hozod őt, hogy majdan gyermekeit külön tanulmány nélkül jól megtaníthassa beszélni. Tudjuk, hogy a régi Rómában a Gracchusok anyja a jó neveléssel nagyban hozzájárult gyermekei ékesszólásának kiműveléséhez, akik oly kiváló emberekké lettek.

      Tudniok kellene a négy mennyiségtani műveletet is; hasznosan fel fogod azokat használni arra, hogy gyakran végeztess velük számításokat. Ez a legtöbb emberre nézve igen kellemetlen foglalkozás; de ha az ember gyermekkorában elkezdi, aztán hozzászerzi a készséget, hogy a szabályok segítségével minden bonyolult műveletet jól végezzen, ez az idegenkedés nagyon fog csökkenni. Jól tudjuk, hogy a biztos számolási készség gyakran helyes rendet visz be a házba.

      Az is jó volna, ha a leányok tudnának valamit a jog főszabályaiból; például mi a különbség a végrendelet és az adományozás között; mi a szerződés, a helyettesítés, az öröktársi osztályrész; ismerjék a főbb törvényeket, vagy annak a tartománynak szokásait, ahol élnek, hogy cselekedeteiket tudatossá tegyék; mi a magántulajdon, mi a közvagyon, mi az ingó és az ingatlan vagyon. Ha férjhez mennek, minden főbb ügyük ezen fog megfordulni.

      De egyúttal mutasd meg nekik azt is, hogy a nők mennyire nem képesek behatolni a jogi nehézségek mélyébe; maga a jog is mennyire tele van homállyal és kétes szabályokkal az emberi értelem gyarlósága következtében; mily változó a jogtudomány; mennyire bizonytalanná lesz minden, ami a bíráktól függ, bármily világosnak lássék is; a legjobb ügyek hosszadalmas elintézései mennyi kárt okoznak és mily elviselhetetlenek. Mutasd be a törvénykezés izgalmasságát, a perlekedéssel járó indulatoskodást, az eljárás veszedelmes és különös fordulatait, a vele járó roppant költségeket, a perlekedők nyomorúságát, az ügyvédek, a jogi alkalmazottak és az írnokok mohóságát, hogy mielőbb meggazdagodjanak ügyfeleik elszegényedése árán. Mutass rá azokra a módokra, melyek a formaságok által egy alapjában jó ügyet is elrontanak; a jogszabályok ellentéteit bíróságról bíróságra: ha a törvényszékhez utalnak, megnyerted peredet, ha tárgyalásra kerül, elvesztetted. Ne feledkezzél meg az igazságszolgáltatás zavarairól és arról a veszedelemről, hogy az embernek több éven át kell pereskednie, míg megtudja, hogy hol tárgyalják a perét. Végre mutass rá arra a különbségre, melyet a bírák és az ügyvédek között ugyanazon ügyre nézve gyakran látunk; a tárgyaláson nyert ügyed van, de az ítélet elmarasztal a költségekben.

      Én mindezt azért tartom fontosnak, mert a nők pereskedési szenvedélyét lelohasztja és visszatartja őket attól, hogy mint özvegyek, vagy más helyzetben urai a vagyonuknak egyes ügyeikben könnyelműen rábízzák magukat a békesség ellenségeire. Kell az ügyvédekre hallgatniok, de nem szabad bennük vakon bízniok.

      Szükséges, hogy a pereskedésben bizalmatlanok legyenek velük szemben, amikor erre rá akarják őket beszélni; kérjék ki más értelmesebb és olyan emberek tanácsát, akik jobban értékelik a megegyezést és végre, lássák be, hogy egy perben a főokosság a kellemetlenségeknek előre való látása és azok ügyes elkerülése.

      Az előkelő származású és tetemesebb vagyonnal bíró leányok legyenek tájékozottak birtokukon a földesurak kötelességeiről. Mondd el nekik, hogy mit lehet tenniök a visszaélések, az erőszakoskodások, a civakodások és a falun oly gyakori fondorkodások elkerülésére. Ide tartozik a kis iskolák alapítása és a kegyes társulatok létesítése a szegény betegek ápolására. Mutass rá arra az üzletre is, melyet egyes helyeken a nyomor enyhítésére lehet létesíteni, de főkép arra, hogy mikép lehet a nép komoly tanításáról és keresztény szellemben való neveléséről gondoskodni. Minden túlhosszú részletezésre szorulna és így nem lehet vele itt foglalkozni.

      Amikor a földesurak kötelességeit magyarázod, ne feledkezzél meg jogaikról sem: mondd meg, mi a hűbér, a hűbérúr, a hűbéres, az eskü, az úrbér, a földesúri tized, a földjog, az eladási és vásárlási illeték, a kártalanítás, a törlesztés, a hálaajándék, a földbirtok-kötvény és más hasonló dolgok. Mindezek szükségesek, mivel a földbirtok kormányzata főkép ezeken a dolgokon fordul meg.

      Ezen tanulmányok után mik következzenek az első helyen; azt hiszem, nem lesz haszontalan megengedni nekik szabad idejük és szellemi képességük arányában olyan nem vallásos könyvek olvasását, melyek nem veszedelmesek az érzelmekre: sőt ez a helyes módja annak, hogy elvegyük a kedvüket a színművek és regények olvasásától. Adjunk nekik görög és római történeteket; ezekben a bátorság és az önzetlenség csodáit fogják látni. Ne hagyd előttük ismeretlenül Franciaország történetét sem, melynek szintén megvannak a maga szépségei; kapcsold hozzá a szomszédos országokét és a távolabbi országoknak helyes ítélettel megírt kapcsolatait. Mindez arra szolgál, hogy fejlődjék az értelem és a lélek magasztos érzelmekre emelkedjék, feltéve, hogy kerüljük a hiúságot és az érzelmességet.

      Rendszerint azt hiszik, hogy egy előkelő leánynak tanulnia kell olaszul és spanyolul, ha helyesen akarjuk nevelni; nem látok haszontalanabb dolgot, mint ez a tanulmány, feltéve, hogy a leánynak nincs összeköttetése valamelyik olasz vagy spanyol hercegnő környezetével, mint a mi osztrák vagy Medici származású királynőinknek. Egyébként ez a két nyelv csak veszedelmes könyvek olvasására és arra ad alkalmat, hogy növeljék a nők hibáit; ezekben a tanulmányokban több a veszteni, mint a nyerni való. A latin tanulása sokkal észszerűbb volna, mert ez az Egyház nyelve: megbecsülhetetlen haszon és lelki felemelkedés van abban, ha a vallási szertartások szavainak értelmét felfogjuk, melyeken oly gyakran résztveszünk. Még azok is, akik nyelvi szépségeket keresnek, sokkal komolyabbat és tökéletesebbet fognak találni a latinban, mint az olasz vagy a spanyol nyelvben, melyekben a szellem játéka és a képzelet elevensége szabálytalanul érvényesül. De csak komoly gondolkodású és szerény viselkedésű leányokat tanítanék latinra, akik értéke szerint tudnák felfogni ezt a tanulmányt, akik nem végeznék azt hiú kíváncsiskodásból, akik nem kérkednének azzal, amit tanultak és csak épülésüket keresnék benne.

      Gondos válogatással megengedném nekik szónoki és költői művek olvasását is, ha látnám, hogy kedvük van hozzá és a gondolkodásuk elég komoly ahhoz, hogy ezen dolgok helyes használatára korlátozódjék; de óvakodnék attól, hogy élénk képzeletüket nagyon megzavarjam és szeretnék mindebben nagy józanságot; minden, ami megismerteti a szerelmet, minél óvatosabb és burkoltabb az, nekem annál veszedelmesebbnek látszik.

      A zenénél és a festészetnél ugyanilyen óvatosságra van szükség; ezek a művészetek ugyanolyan szelleműek és ugyanolyan hatásúak. A zenéről tudjuk, hogy a régiek azt hitték, hogy egy jól megszervezett köztársaságra semmi sem veszedelmesebb, mint a lágy zenét oda beengedni: elpuhítja a férfiakat; a lelket gyöngévé és élvezethajhászóvá teszi; buja és szenvedélyes hangjai csak azért okoznak annyi örömet, hogy a lélek a mámorig menő érzéki élvezetnek adja át magát. A hatóságok Spártában ezért törtek össze minden hangszert, melynek zenéje nagyon mámorító volt, és ez náluk a legfontosabb védekező eljárások egyike volt; Plató ezért utasított vissza szigorúan minden érzéki hangot, mely az ázsiaiak zenéjével behatolt: a keresztényeknek tehát, akiknek sohasem szabad az örömet az örömért keresniök, ezen mérgező szórakozásoktól még jobban kell irtózniok.

      A költészet és a zene nagy haszonnal alkalmazhatók arra, hogy a lélekben az élénk és magasztos érzelmeket az erény javára felébresszük, ha nem engedünk bennük érvényesülést annak, ami nem szolgálja e helyes célt. Mennyi költői művünk van a Szentírásból, melyeket a zsidók valószínűleg énekeltek. A zsoltárok voltak az első emlékek, melyek a Szentírás előtt az isteni dolgok emlékét az emberek között jól fönntartották. Láttuk, hogy a zene a pogány népeknél mily erőteljes eszköz volt arra, hogy a lelket a köznapi érzelmek fölé emelje. Az Egyház is azt hitte, hogy a fiait semmivel sem vigasztalhatja jobban, mint az Isten dícséretének éneklésével. Nem hagyhatjuk el ezeket a művészeteket, melyeket maga az Isten lelke szentelt meg. Keresztény zene és költészet volna minden segítség közül a legerőteljesebb a világi örömekből való kiábrándításra; de a mi nemzetünkben élő hamis felfogás szerint az ezen művészetekben uralkodó ízlés nincs veszély nélkül. Igyekezzünk tehát megértetni azzal a fiatal leánnyal, akiről látjuk, hogy nagyon érzékeny az ilyen benyomások iránt, hogy mennyi szépséget lehet találni a zenében anélkül, hogy eltérnénk a vallásos tárgyaktól. Ha van hangja és van érzéke a zene szépségei iránt, ne reméld, hogy mindenkorra visszatarthatod őt: a tilalom még izgatná a szenvedélyt; helyesebb szabályos lefolyást biztosítani a zuhatagnak, mint a megfékezésére vállalkozni.

      A festészet nálunk inkább irányul a jóra: egyébiránt a nőkre nézve van egy kiváltsága; nélküle a munkáik nem készíthetők jól. Tudom, hogy egyszerűbb munkákra is szorítkozhatnának, melyek nem kívánnának művészetet; de abban a szándékban, melyhez nézetem szerint ragaszkodnunk kell, hogy egyszerre foglalkoztathassuk az előkelő nők értelmét és kezét, azt kívánnám, hogy olyan munkákat készítsenek, melyekben a művészet és a tevékenység némi örömmel fűszerezi a munkát. Az ilyen munkákban nincs semmi szépség, ha a rajzolás szabályainak ismerete nem irányítja azokat. Innen ered szinte minden ízléstelen a mostani szövetekben, csipkékben és hímzésekben; minden zavaros, terv és arány nélkül való bennük. Ezek a munkák szép számba mennek, mert sok munkájukba kerülnek azoknak, akik készítik és sok pénzükbe azoknak, akik megveszik; a pompájuk elvakítja azokat, akik messziről nézik, vagy azokat, akik nem értenek hozzá. Az asszonyok a maguk divatja szerint csinálták a rájuk vonatkozó törvényeket; aki ezt kétségbevonná, az képzelődő számba menne. A nők azonban belátnák tévedésüket, ha a festészethez fordulnának irányításért, és így a maguk számára lehetővé tennék, hogy kevesebb költséggel és több örömmel nemesebb változatosságú és szebb munkákat készítsenek, melyek a divat féktelen szeszélyeitől függetlenek.

      Hasonlókép félniök kellene a tétlenségtől és kerülniök kellene azt. Gondolják meg, hogy az első keresztények mindnyájan dolgoztak, bármilyen társadalmi állásúak voltak is, nem szórakozásból, hanem azért, hogy a munkát komoly, határozott és állandó foglalkozássá tegyék. A természetes rend, az első emberre és benne az összes utódaira kirótt bűnbánat az, amelyről az új ember, Jézus Krisztus nekünk oly fönséges példát adott, mindez minden embert a maga módján munkás életre kötelez.

      Egy fiatal leány nevelésénél számba kell venni származását, azt a helyet, ahol életét el kell töltenie és hivatását, melyet előreláthatólag be fog tölteni. Legyen gondod arra, hogy ne tápláljon vagyonán és származásán túl menő reményeket. Senki sincs, aki ne fizetne rá arra, hogy sokat remélt; ha magasabb állapotra irányítja tekintetét, még az is kiábrándulást hoz, ami egyébként boldoggá tette volna. Ha egy leánynak falun kell élnie, korán élje bele magát az ottani foglalkozásokba, és a világért se ízleltesd meg vele a városi örömöket; mutasd meg neki az egyszerű és tevékeny élet előnyeit. Ha a városi középosztályból való, ne mutasd be neki a királyi udvar embereit: az ilyen érintkezés csak arra szolgálna, hogy nevetséges és hozzá nem illő viselkedést sajátítson el: zárd be őt származása korlátai közé és példaképül olyan egyéneket állíts elébe, akik ott szépen érvényesülnek; alakítsd a lelkületét azon dolgok javára, melyekkel egész életén át foglalkoznia kell; vezesd be a polgári ház háztartásába, azokba a gondokba, melyek a gazdálkodás bevételeivel, az évjáradékokkal, a városi házak jövedelmével járnak, a gyermekek nevelésére vonatkozó kérdésekbe és végre az üzleti és kereskedelmi elfoglaltságok apró ügyeibe, szóval abba, amivel előreláthatólag foglalkoznia kell, ha majd férjhez megy. Ha azonban szüleinek kényszere nélkül arra határozná el magát, hogy apáca lesz, azonnal fordítsd az egész nevelését az óhajtott hivatás felé; az ujoncév megvárása nélkül, amely a világ szemében már az elkötelezésnek egy neme, vesd komoly próba alá; szoktasd őt hallgatáshoz; gyakorold az engedelmességben a kedélyével és szokásaival ellenkező dolgokban; igyekezz lassacskán meglátni, hogy képes-e arra a fegyelemre, melyet magára akar vállalni; törekedj hozzászoktatni a kemény, önmegtartóztató és munkás élethez; mutasd meg neki részletesen, hogy az ember mily boldog és szabad, ha el tud lenni azon dolgok nélkül, melyeket a hiúság és az elpuhultság vagy a világi illem a zárdán kívül szükségessé tesz; szóval a szegénység gyakorlása útján éreztesd vele azt a boldogságot, melyet Jézus Krisztus tárt fel előttünk. Végre, a világ egyetlen hiúságának a szeretetét se felejtsd ott a szívében, amikor azt elhagyja. Anélkül, hogy nagyon veszedelmes kísérletet tétetnél vele, tárd fel előtte a világ nyujtotta hamis örömek alá rejtett töviseket; mutass neki embereket, akik ott az örömek között boldogtalanok.