Fénelon: A leányok neveléséről
XII. FEJEZET.
A nők kötelességeiről szóló tanítás folytatása.
Megvan a tudománya annak, hogy miként szolgáltassuk ki magunkat és ez nem is
jelentéktelen. Tisztességes és vallásos cselédeket kell választanunk; ismerni
kell a tevékenységeket, melyekre őket alkalmazni akarjuk, az időtartamot és a
gondosságot, melyet mindenikre fordítani kell, a véghezvitel helyes módját és a
szükséges költségeket. Például rosszkor dorgálsz meg egy alkalmazottat, ha azt
akarod, hogy gyorsabban szolgálja fel a gyümölcsöt, mint lehetséges, vagy ha
nem tudod a megközelítő árát és mennyiségét a cukornak, melyet bele kell tenni
abba a készítménybe, mit csináltatsz vele: így abban a veszélyben vagy, hogy
vagy becsapnak a cselédjeid, vagy ostoruk leszel nekik, ha nincs bizonyos
jártasságod az ő mesterségükben.
Azonkívül ismerni kell a hangulatukat, kímélni kell a lelküket és keresztényi
módon kell nevelni az egész kis köztársaságot, mely rendszerint oly háborgó.
Kétségkívül szükség van a tekintélyre, mert minél kevésbbé értelmesek az
emberek, annál inkább a félelem tartja őket féken: de ezek keresztények,
Jézus Krisztusban testvéreid és mint az ő tagjait, tiszteletben kell őket
tartanod és csak akkor fordulj a tekintélyhez, amikor a meggyőzés nem sikerül.
Törekedned kell arra, hogy a házadnépe minden alsórendű barátkozás nélkül
szeressen; ne bocsátkozzál velük társalgásba; de ne félj velük beszélni
bajaikról szeretettel és gőg nélkül. Hogy nyugodtak legyenek afelől, hogy
tanácsot és megértést találnak nálad, hibáik miatt ne korhold őket ridegen: ne
mutasd magadat sem meglepődöttnek, sem elkeseredettnek, ha bízol abban, hogy
nem javíthatatlanok; légy azon, hogy higgadtan hallgassanak az okos szóra és a
szolgálatban légy velük gyakran türelmes azért, hogy módodban legyen nyugodtan
meggyőzni őket arról, hogy elkeseredés és türelmetlenség nélkül szólsz
hozzájuk kevésbbé a szolgálat, mint inkább a saját érdekükben. Nem lesz könnyű
az ifjú egyéneket hozzászoktatni az ilyen nyájas és szeretetteljes
viselkedéshez, mert az ifjúság türelmetlensége és indulatossága párosulva
azzal a helytelen felfogással, melyet nekik származásukról adnak, szinte
állatszámba veszi a cselédeket: más teremtményeknek tartják magukat, mint
szolgáikat; abban a hiszemben vannak, hogy az Isten ezeket gazdáik kényelmére
teremtette. Győzd meg őket, hogy ez a felfogás mennyire ellenkezik a bennünket
kötelező szerénységgel és a felebarátainkat megillető emberiességgel. Értesd
meg velük, hogy az emberek nincsenek szolgaságra teremtve; durva tévedés azt
hinni, hogy vannak emberek, akik arra születtek, hogy mások lustaságát és
gőgjét szolgálják; mivel a szolgaság az emberek természetes egyenlősége
ellenére létesült, amennyire csak lehet, enyhíteni kell azt; a gazdák, akik
jobb nevelésben részesültek, mint szolgáik, tele vannak hibákkal, nem lehet
tehát arra számítani, hogy a szolgák jó nevelés és jó példák híján mentesek
legyenek a hibáktól; végre, ha a szolgák romlanak a rossz szolgálattól,
mennyivel inkább rontja a gazdákat az, amit rendszerint jó kiszolgálásnak
nevezünk; ugyanis az a zavartalanság, hogy minden a megelégedésünkre történik,
csak elpuhítja a lelket, azt minden legcsekélyebb kényelem követelőjévé és
rajongójává teszi, végre csak kiszolgáltatja vágyainak.
A cselédek ilynemű irányítására nincs jobb mód, mint korán hozzászoktatni ahhoz
a leányokat. Bízd rájuk valaminek az irányítását azzal a feltétellel, hogy
arról neked számot kell adniok: ez a bizalom nagy örömet fog nekik szerezni;
az ifjúság ugyanis hihetetlen örömet érez a felett, hogy bízni kezdünk benne
és bevezetjük valamely komoly ügybe. Szép példáját látjuk ennek Margit
királynénál. Ez a hercegnő emlékirataiban elbeszéli, hogy életében a
legkellemesebb öröme az volt, hogy édesanyja, a királyné úgy kezdett vele
beszélni, mint érett egyénnel, bár még nagyon fiatal volt; elragadta őt az a
feletti öröm érzése, hogy a királyné és a fivére, az anjoui herceg az
államtitkokra nézve bizalmukba fogadták őt, aki addig mást nem ismert, mint a
gyermekes játékokat. Engedd meg a leánynak, hogy az ilyen próbálkozásoknál
bizonyos hibát kövessen el és áldozz is fel valamit a tanítása érdekében,
higgadtan hívd fel a figyelmét arra, hogy mit kellett volna tennie és
mondania, hogy elkerülje azokat a kellemetlenségeket, melyekbe belekerült;
beszéld el neki szerzett tapasztalataidat, és ne félj elmondani az övéihez
hasonló hibákat, melyeket fiatalkorodban te is elkövettél; ezáltal bizalmat
keltesz benne, ami nélkül a nevelés kényelmetlen formaságokká lesz.
Tanítsd meg a leányt a helyes írásra és olvasásra. Szégyenletes dolog, de
gyakran látunk eszes és művelt nőket, akik nem tudják helyesen kimondani azt,
amit olvasnak: vagy ingadoznak, vagy énekelve olvasnak; ellenkezőleg, egyszerű
és természetes, de határozott és egyenletes hangon kell kimondani. Még
súlyosabb hibákat követnek el a helyesírásban, vagy a betűvetésben, vagy írás
közben a betűk összekötésében: szoktasd hozzá legalábbis ahhoz, hogy írják a
betűket egyenes sorban és adják meg azoknak a határozott és olvasható
alakjukat. Az is szükséges volna, hogy a leány ismerje a nyelvtant: nem arról
van szó, hogy az anyanyelvére szabályok segítségével tanítsuk, mint ahogyan a
növendékek az iskolában a latin nyelvet tanulják; csupán arra tanítsd meg
okosan, hogy ne használja az egyik igeidőt a másik helyett, hogy helyes
kifejezéseket használjon, hogy gondolatait rendben, röviden és szabatosan
fejezze ki: ezzel abba a helyzetbe hozod őt, hogy majdan gyermekeit külön
tanulmány nélkül jól megtaníthassa beszélni. Tudjuk, hogy a régi Rómában a
Gracchusok anyja a jó neveléssel nagyban hozzájárult gyermekei ékesszólásának
kiműveléséhez, akik oly kiváló emberekké lettek.
Tudniok kellene a négy mennyiségtani műveletet is; hasznosan fel fogod azokat
használni arra, hogy gyakran végeztess velük számításokat. Ez a legtöbb
emberre nézve igen kellemetlen foglalkozás; de ha az ember gyermekkorában
elkezdi, aztán hozzászerzi a készséget, hogy a szabályok segítségével minden
bonyolult műveletet jól végezzen, ez az idegenkedés nagyon fog csökkenni. Jól
tudjuk, hogy a biztos számolási készség gyakran helyes rendet visz be a házba.
Az is jó volna, ha a leányok tudnának valamit a jog főszabályaiból; például mi
a különbség a végrendelet és az adományozás között; mi a szerződés, a
helyettesítés, az öröktársi osztályrész; ismerjék a főbb törvényeket, vagy
annak a tartománynak szokásait, ahol élnek, hogy cselekedeteiket tudatossá
tegyék; mi a magántulajdon, mi a közvagyon, mi az ingó és az ingatlan vagyon.
Ha férjhez mennek, minden főbb ügyük ezen fog megfordulni.
De egyúttal mutasd meg nekik azt is, hogy a nők mennyire nem képesek behatolni
a jogi nehézségek mélyébe; maga a jog is mennyire tele van homállyal és kétes
szabályokkal az emberi értelem gyarlósága következtében; mily változó a
jogtudomány; mennyire bizonytalanná lesz minden, ami a bíráktól függ, bármily
világosnak lássék is; a legjobb ügyek hosszadalmas elintézései mennyi kárt
okoznak és mily elviselhetetlenek. Mutasd be a törvénykezés izgalmasságát, a
perlekedéssel járó indulatoskodást, az eljárás veszedelmes és különös
fordulatait, a vele járó roppant költségeket, a perlekedők nyomorúságát, az
ügyvédek, a jogi alkalmazottak és az írnokok mohóságát, hogy mielőbb
meggazdagodjanak ügyfeleik elszegényedése árán. Mutass rá azokra a módokra,
melyek a formaságok által egy alapjában jó ügyet is elrontanak; a jogszabályok
ellentéteit bíróságról bíróságra: ha a törvényszékhez utalnak, megnyerted
peredet, ha tárgyalásra kerül, elvesztetted. Ne feledkezzél meg az
igazságszolgáltatás zavarairól és arról a veszedelemről, hogy az embernek több
éven át kell pereskednie, míg megtudja, hogy hol tárgyalják a perét. Végre
mutass rá arra a különbségre, melyet a bírák és az ügyvédek között ugyanazon
ügyre nézve gyakran látunk; a tárgyaláson nyert ügyed van, de az ítélet
elmarasztal a költségekben.
Én mindezt azért tartom fontosnak, mert a nők pereskedési szenvedélyét
lelohasztja és visszatartja őket attól, hogy mint özvegyek, vagy más
helyzetben urai a vagyonuknak egyes ügyeikben könnyelműen rábízzák magukat a
békesség ellenségeire. Kell az ügyvédekre hallgatniok, de nem szabad bennük
vakon bízniok.
Szükséges, hogy a pereskedésben bizalmatlanok legyenek velük szemben, amikor
erre rá akarják őket beszélni; kérjék ki más értelmesebb és olyan emberek
tanácsát, akik jobban értékelik a megegyezést és végre, lássák be, hogy egy
perben a főokosság a kellemetlenségeknek előre való látása és azok ügyes
elkerülése.
Az előkelő származású és tetemesebb vagyonnal bíró leányok legyenek
tájékozottak birtokukon a földesurak kötelességeiről. Mondd el nekik, hogy mit
lehet tenniök a visszaélések, az erőszakoskodások, a civakodások és a falun
oly gyakori fondorkodások elkerülésére. Ide tartozik a kis iskolák alapítása és
a kegyes társulatok létesítése a szegény betegek ápolására. Mutass rá arra az
üzletre is, melyet egyes helyeken a nyomor enyhítésére lehet létesíteni, de
főkép arra, hogy mikép lehet a nép komoly tanításáról és keresztény szellemben
való neveléséről gondoskodni. Minden túlhosszú részletezésre szorulna és így
nem lehet vele itt foglalkozni.
Amikor a földesurak kötelességeit magyarázod, ne feledkezzél meg jogaikról
sem: mondd meg, mi a hűbér, a hűbérúr, a hűbéres, az eskü, az úrbér, a
földesúri tized, a földjog, az eladási és vásárlási illeték, a kártalanítás, a
törlesztés, a hálaajándék, a földbirtok-kötvény és más hasonló dolgok.
Mindezek szükségesek, mivel a földbirtok kormányzata főkép ezeken a dolgokon
fordul meg.
Ezen tanulmányok után mik következzenek az első helyen; azt hiszem, nem lesz
haszontalan megengedni nekik szabad idejük és szellemi képességük arányában
olyan nem vallásos könyvek olvasását, melyek nem veszedelmesek az érzelmekre:
sőt ez a helyes módja annak, hogy elvegyük a kedvüket a színművek és regények
olvasásától. Adjunk nekik görög és római történeteket; ezekben a bátorság és
az önzetlenség csodáit fogják látni. Ne hagyd előttük ismeretlenül
Franciaország történetét sem, melynek szintén megvannak a maga szépségei;
kapcsold hozzá a szomszédos országokét és a távolabbi országoknak helyes
ítélettel megírt kapcsolatait. Mindez arra szolgál, hogy fejlődjék az
értelem és a lélek magasztos érzelmekre emelkedjék, feltéve, hogy
kerüljük a hiúságot és az érzelmességet.
Rendszerint azt hiszik, hogy egy előkelő leánynak tanulnia kell olaszul és
spanyolul, ha helyesen akarjuk nevelni; nem látok haszontalanabb dolgot, mint
ez a tanulmány, feltéve, hogy a leánynak nincs összeköttetése valamelyik olasz
vagy spanyol hercegnő környezetével, mint a mi osztrák vagy Medici származású
királynőinknek. Egyébként ez a két nyelv csak veszedelmes könyvek olvasására és
arra ad alkalmat, hogy növeljék a nők hibáit; ezekben a tanulmányokban több a
veszteni, mint a nyerni való. A latin tanulása sokkal észszerűbb volna, mert
ez az Egyház nyelve: megbecsülhetetlen haszon és lelki felemelkedés van abban,
ha a vallási szertartások szavainak értelmét felfogjuk, melyeken oly gyakran
résztveszünk. Még azok is, akik nyelvi szépségeket keresnek, sokkal komolyabbat
és tökéletesebbet fognak találni a latinban, mint az olasz vagy a spanyol
nyelvben, melyekben a szellem játéka és a képzelet elevensége szabálytalanul
érvényesül. De csak komoly gondolkodású és szerény viselkedésű leányokat
tanítanék latinra, akik értéke szerint tudnák felfogni ezt a tanulmányt, akik
nem végeznék azt hiú kíváncsiskodásból, akik nem kérkednének azzal, amit
tanultak és csak épülésüket keresnék benne.
Gondos válogatással megengedném nekik szónoki és költői művek olvasását is, ha
látnám, hogy kedvük van hozzá és a gondolkodásuk elég komoly ahhoz, hogy ezen
dolgok helyes használatára korlátozódjék; de óvakodnék attól, hogy élénk
képzeletüket nagyon megzavarjam és szeretnék mindebben nagy józanságot; minden,
ami megismerteti a szerelmet, minél óvatosabb és burkoltabb az, nekem annál
veszedelmesebbnek látszik.
A zenénél és a festészetnél ugyanilyen óvatosságra van szükség; ezek a
művészetek ugyanolyan szelleműek és ugyanolyan hatásúak. A zenéről tudjuk,
hogy a régiek azt hitték, hogy egy jól megszervezett köztársaságra semmi sem
veszedelmesebb, mint a lágy zenét oda beengedni: elpuhítja a férfiakat; a
lelket gyöngévé és élvezethajhászóvá teszi; buja és szenvedélyes hangjai
csak azért okoznak annyi örömet, hogy a lélek a mámorig menő érzéki élvezetnek
adja át magát. A hatóságok Spártában ezért törtek össze minden hangszert,
melynek zenéje nagyon mámorító volt, és ez náluk a legfontosabb védekező
eljárások egyike volt; Plató ezért utasított vissza szigorúan minden érzéki
hangot, mely az ázsiaiak zenéjével behatolt: a keresztényeknek tehát,
akiknek sohasem szabad az örömet az örömért keresniök, ezen mérgező
szórakozásoktól még jobban kell irtózniok.
A költészet és a zene nagy haszonnal alkalmazhatók arra, hogy a lélekben az
élénk és magasztos érzelmeket az erény javára felébresszük, ha nem engedünk
bennük érvényesülést annak, ami nem szolgálja e helyes célt. Mennyi költői
művünk van a Szentírásból, melyeket a zsidók valószínűleg énekeltek. A
zsoltárok voltak az első emlékek, melyek a Szentírás előtt az isteni
dolgok emlékét az emberek között jól fönntartották. Láttuk, hogy a zene a
pogány népeknél mily erőteljes eszköz volt arra, hogy a lelket a köznapi
érzelmek fölé emelje. Az Egyház is azt hitte, hogy a fiait semmivel sem
vigasztalhatja jobban, mint az Isten dícséretének éneklésével. Nem hagyhatjuk
el ezeket a művészeteket, melyeket maga az Isten lelke szentelt meg.
Keresztény zene és költészet volna minden segítség közül a legerőteljesebb a
világi örömekből való kiábrándításra; de a mi nemzetünkben élő hamis
felfogás szerint az ezen művészetekben uralkodó ízlés nincs veszély nélkül.
Igyekezzünk tehát megértetni azzal a fiatal leánnyal, akiről látjuk, hogy
nagyon érzékeny az ilyen benyomások iránt, hogy mennyi szépséget lehet találni
a zenében anélkül, hogy eltérnénk a vallásos tárgyaktól. Ha van hangja és van
érzéke a zene szépségei iránt, ne reméld, hogy mindenkorra visszatarthatod őt:
a tilalom még izgatná a szenvedélyt; helyesebb szabályos lefolyást
biztosítani a zuhatagnak, mint a megfékezésére vállalkozni.
A festészet nálunk inkább irányul a jóra: egyébiránt a nőkre nézve van egy
kiváltsága; nélküle a munkáik nem készíthetők jól. Tudom, hogy egyszerűbb
munkákra is szorítkozhatnának, melyek nem kívánnának művészetet; de abban a
szándékban, melyhez nézetem szerint ragaszkodnunk kell, hogy egyszerre
foglalkoztathassuk az előkelő nők értelmét és kezét, azt kívánnám, hogy
olyan munkákat készítsenek, melyekben a művészet és a tevékenység némi örömmel
fűszerezi a munkát. Az ilyen munkákban nincs semmi szépség, ha a rajzolás
szabályainak ismerete nem irányítja azokat. Innen ered szinte minden
ízléstelen a mostani szövetekben, csipkékben és hímzésekben; minden zavaros,
terv és arány nélkül való bennük. Ezek a munkák szép számba mennek, mert sok
munkájukba kerülnek azoknak, akik készítik és sok pénzükbe azoknak, akik
megveszik; a pompájuk elvakítja azokat, akik messziről nézik, vagy azokat,
akik nem értenek hozzá. Az asszonyok a maguk divatja szerint csinálták a rájuk
vonatkozó törvényeket; aki ezt kétségbevonná, az képzelődő számba menne. A nők
azonban belátnák tévedésüket, ha a festészethez fordulnának irányításért, és
így a maguk számára lehetővé tennék, hogy kevesebb költséggel és több örömmel
nemesebb változatosságú és szebb munkákat készítsenek, melyek a divat féktelen
szeszélyeitől függetlenek.
Hasonlókép félniök kellene a tétlenségtől és kerülniök kellene azt. Gondolják
meg, hogy az első keresztények mindnyájan dolgoztak, bármilyen társadalmi
állásúak voltak is, nem szórakozásból, hanem azért, hogy a munkát komoly,
határozott és állandó foglalkozássá tegyék. A természetes rend, az első
emberre és benne az összes utódaira kirótt bűnbánat az, amelyről az új ember,
Jézus Krisztus nekünk oly fönséges példát adott, mindez minden embert a maga
módján munkás életre kötelez.
Egy fiatal leány nevelésénél számba kell venni származását, azt a helyet, ahol
életét el kell töltenie és hivatását, melyet előreláthatólag be fog tölteni.
Legyen gondod arra, hogy ne tápláljon vagyonán és származásán túl menő
reményeket. Senki sincs, aki ne fizetne rá arra, hogy sokat remélt; ha magasabb
állapotra irányítja tekintetét, még az is kiábrándulást hoz, ami egyébként
boldoggá tette volna. Ha egy leánynak falun kell élnie, korán élje bele magát
az ottani foglalkozásokba, és a világért se ízleltesd meg vele a városi
örömöket; mutasd meg neki az egyszerű és tevékeny élet előnyeit. Ha a városi
középosztályból való, ne mutasd be neki a királyi udvar embereit: az ilyen
érintkezés csak arra szolgálna, hogy nevetséges és hozzá nem illő viselkedést
sajátítson el: zárd be őt származása korlátai közé és példaképül olyan
egyéneket állíts elébe, akik ott szépen érvényesülnek; alakítsd a lelkületét
azon dolgok javára, melyekkel egész életén át foglalkoznia kell; vezesd be a
polgári ház háztartásába, azokba a gondokba, melyek a gazdálkodás bevételeivel,
az évjáradékokkal, a városi házak jövedelmével járnak, a gyermekek nevelésére
vonatkozó kérdésekbe és végre az üzleti és kereskedelmi elfoglaltságok apró
ügyeibe, szóval abba, amivel előreláthatólag foglalkoznia kell, ha majd
férjhez megy. Ha azonban szüleinek kényszere nélkül arra határozná el magát,
hogy apáca lesz, azonnal fordítsd az egész nevelését az óhajtott hivatás felé;
az ujoncév megvárása nélkül, amely a világ szemében már az elkötelezésnek egy
neme, vesd komoly próba alá; szoktasd őt hallgatáshoz; gyakorold az
engedelmességben a kedélyével és szokásaival ellenkező dolgokban; igyekezz
lassacskán meglátni, hogy képes-e arra a fegyelemre, melyet magára akar
vállalni; törekedj hozzászoktatni a kemény, önmegtartóztató és munkás élethez;
mutasd meg neki részletesen, hogy az ember mily boldog és szabad, ha el tud
lenni azon dolgok nélkül, melyeket a hiúság és az elpuhultság vagy a világi
illem a zárdán kívül szükségessé tesz; szóval a szegénység gyakorlása útján
éreztesd vele azt a boldogságot, melyet Jézus Krisztus tárt fel előttünk.
Végre, a világ egyetlen hiúságának a szeretetét se felejtsd ott a szívében,
amikor azt elhagyja. Anélkül, hogy nagyon veszedelmes kísérletet tétetnél
vele, tárd fel előtte a világ nyujtotta hamis örömek alá rejtett töviseket;
mutass neki embereket, akik ott az örömek között boldogtalanok.