Azt hiszem, hogy gyakran kellene alkalmaznunk ezeket a közvetett oktatásokat,
hogy rátereljük a gyermekek figyelmét azokra a példákra, melyeket nekik
mutatni akarunk, mert azok távolról sem olyan unalmasak, mint a leckék és az
intelmek.
Egy valaki kérdezhetné előttük egy másik egyéntől: Miért teszed ezt? A másik
felelné: Ezért teszem. Például: Miért vallotta be hibáját? Azért, mert még
nagyobbat követtem volna el, ha hazugság útján gyáván letagadom és nincs
szebb, mint nyiltan megmondani: Hibáztam. Azután az első egyén dícsérheti azt,
aki önmagát így vádolta: de kell, hogy ez minden fitogtatás nélkül menjen
végbe; a gyermekek ugyanis sokkal szemfülesebbek, mint hinnők; mihelyt
észrevesznek valamilyen ravaszságot azokban, akik őket nevelik, elvesztik
természetes egyszerűségüket és bizalmukat.
Rámutattunk arra, hogy a gyermekek agyveleje meleg és nedves és hogy ez idézi
elő örökös nyugtalanságukat. Az agyvelőnek ez a lágysága teszi lehetővé, hogy
minden dolog könnyen nyomot hagy rajta és hogy azon az összes érzékelhető
dolgok képe nagyon élénk: sietnünk kell tehát addig írni a fejükbe, amíg ott a
jellemek könnyen alakulnak. De jól válasszuk meg a képeket, melyeket oda
bevésünk; az ilyen kicsiny és drága edénybe csak finom dolgokat érdemes önteni;
azon kell lennünk, hogy ebben a korban csak azt vigyük bele a lélekbe, ami
kívánatos, hogy az egész életen át ott maradjon. Azok az első képek a
legmaradandóbbak, melyeket akkor vésünk be, amikor az agy még puha és amikor
még semmi sincs ráírva. Egyébként ezek abban a mértékben lesznek szilárdakká,
amint a kor az agyat szárítja; így lesznek kitörülhetetlenek: innen van az,
hogy az ember öreg korában is jól emlékszik ifjúkori dolgaira, jóllehet
távoliak azok, ezzel szemben kevésbbé emlékszik azokra, melyeket idősebb
korában látott, mert azok akkor kerültek az agyba, amikor az már száraz volt
és más képekkel megtelt.
Az ember hitetlenkedik amikor ezeket az okoskodásokat hallja. De tény, hogy
öntudatlanul okoskodik így. Nem mondjuk-e mindennap? Megszoktam; nagyon öreg
vagyok arra, hogy megváltozzam, így neveltek. Aztán nem érez-e az ember
rendkívüli örömet, amikor ifjúkori képeit visszaidézi? Nem azok-e a legerősebb
hajlamok, melyeket ebben a korban szereztünk? Nem bizonyítják-e mindezek, hogy
az első hatások és az első szokások a legerősebbek? Ha a gyermekkor alkalmas
arra, hogy képeket szilárdítson meg, valljuk be, hogy kevéssé alkalmas az
okoskodásra. Az agyvelőnek ez a nedvessége, mely megkönnyíti a benyomások
szerzését, melegséggel párosulva nagy nyugtalanságot okoz és megakadályoz
minden kitartó figyelmet.
A gyermekek agya olyan, mint a légvonatba állított gyertya; a lángja folyton
lebeg. A gyermek feltesz egy kérdést; de mielőtt felelnél, felveti a szemét a
mennyezetre, megolvas minden oda festett ábrát vagy az ablak összes üvegtábláit:
ha vissza akarod őt vezetni az első tárgyhoz, gyötröd, mintha börtönben
tartanád. Tehát gondosan kímélni kell a szerveit, meg kell várni, míg
megerősödnek: felelj rögtön a kérdéseire és engedd, hogy kedve szerint tegyen
fel másokat. Csupán a kíváncsiságát tápláld és tégy az emlékezetébe sok jó
anyagot: eljön az idő, amikor az magától is gyülemlik és az agy szilárdabb
lévén, a gyermek ennek következtében okoskodni fog. Eközben arra szorítkozz,
hogy javítsd ki, ha nem okoskodik jól és arra, hogy a megnyilatkozásai nyomán
kényszer nélkül éreztesd vele, hogy mit jelent: egyenes úton vonni
következtetést.
Engedjük tehát játszani a gyermeket és kapcsoljuk össze a tanítást a játékkal;
a bölcseség csak megszakításokkal jelentkezzék előtte és mosolygó arccal; ne
fáraszd ki őt bántó szigorúsággal,
Ha a gyermek szomorú és rideg fogalmat alkot az erényről, a szabadság és a
féktelenség pedig kellemes alakban mutatkozik előtte, akkor minden elveszett,
hiába dolgoztál. Ne tűrd soha, hogy kicsiny lelkek és féktelen emberek
kedvezzenek neki; könnyen megszeretjük azon emberek szokásait és erkölcseit,
akiket kedvelünk; az az öröm, melyet becstelen embereknél találunk meg először,
lassacskán azt is megkedvelteti, ami bennük mégvetésre való.
Hogy az embereket kellemesekké tegyük a gyermekek előtt, tereljük rá
figyelmüket arra, ami kellemes és vonzó bennük; őszinteségük, szerénységük,
önzetlenségük, hűségük, óvatosságuk, de különösen vallásosságuk minden más
jónak is forrása.
Ha valakiben valami bántót látsz, mondd ezt: A vallásosságból ezek a hibák nem
erednek; ha a vallásosság tökéletes, akkor ezeket megszünteti, vagy legalább
is enyhíti. Végre is nem szabad makacsul ragaszkodnunk ahhoz, hogy a
gyermekekkel vallásos embereket megkedveltessünk, akiknek külső viselkedése
visszataszító.
Bár arra törekszel, hogy csak jót mutass a gyermeknek, mégis ne várd azt, hogy
ne találjon benned hibát; észre fog az venni gyakran mindent a legcsekélyebb
fogyatkozásodig.
Szent Ágoston elmondja, hogy gyermekkorában észrevette tanítóinak tudásukban
való elbizakodottságát. A legfőbb és a legsürgősebb tennivalód az, hogy saját
magad hibáinak épúgy tudatára ébredj, amint a gyermek észreveszi azokat és
őszinte barátok révén tájékoztattasd magadat azokról. A gyermekek nevelői
rendszerint semmit sem bocsátanak meg nekik, de önmaguknak mindent
megbocsátanak; ez a bíráskodás és a rosszindulat szellemét váltja ki a
gyermekekből; így aztán, amikor azt látják, hogy nevelőik valami hibát követtek
el, örülnek és csak lenézik őket.
Kerüld ezt a helytelen dolgot: ne röstelj beszélni szembeszökő
fogyatkozásaidról és hibáidról, melyeket a gyermek előtt esetleg elkövetsz. S
ha látod, hogy megérti annak okát, akkor mondd neki, hogy példát akarsz
mutatni hibáinak megjavítására azzal, hogy kijavítod a magadéit: így még a
saját gyöngeségedből is nyersz valamit, amivel tanítod a gyermeket és épülést
szerzel neki, amivel biztatod a saját javulására; azonfelül elkerülöd a
lenézést és azt a kiábrándulást, melyet hibáid személyed iránt belőle
kiválthatnának.
Egyúttal keresnünk kell minden módot arra, hogy a gyermek számára kellemessé
tegyük mindazt, amit követelünk tőle. Ha valami bántó dolgot kell elébe
tárnod, értesd meg vele, hogy fáradozását nemsokára öröm fogja követni; tárd
fel mindig a hasznát is azoknak a dolgoknak, melyekre tanítod; világítsd meg
a jelentőségét a világgal való érintkezés és társadalmi helyzetének
kötelességei szempontjából. E nélkül a tanulás elvont, értéktelen és kínos
munkának látszik neki. Mire jó mindent megtanulni mondják magukban , hiszen
sohasem esik szó róla társalgás közben és semmi köze sincs ahhoz, amit az
embernek cselekednie kell? Tehát meg kell okolni előttük mindazt, amire
tanítjuk őket: Ez mondjuk nekik abba a helyzetbe hoz benneteket, hogy jól
tegyétek azt, amit majdan tennetek kell; ítéletalkotásra képesít; hozzászoktat
ahhoz, hogy helyesen gondolkodjatok az élet kérdéseiről. Mindig biztos és
kellemes célt kell eléjük tárni, mely támogatja őket munkájukban és sohasem
kell szorgalmazni, hogy alávessék magukat a rideg és meg nem alkuvó
tekintélynek.
Abban a mértékben, amint az értelem fejlődik, mind behatóbban kell velük
okoskodni a nevelés szükségességéről, nem azért, hogy alkalmazkodjunk minden
gondolatukhoz, hanem azért, hogy hasznot húzzunk azokból, hogy feltárják igazi
lényüket, hogy megismerjük észjárásukat és hogy megkedveltessük velük azokat
a dolgokat, melyeket véghez akarunk vitetni.
Ha nem feltétlenül szükséges, soha se mutass rideg és parancsoló arcot, mert ez
megzavarja a gyermekeket. Az ilyen lelkület rendesen vaskalaposság azokban,
akik nevelnek; ugyanis a gyermekek többnyire nagyon félénkek és szégyenlősek.
Bezárnád a szívüket és elvennéd a bizalmukat, mely nélkül a neveléstől semmi
jót sem lehet remélni. Szerettesd meg magadat; legyenek hozzád őszinték és ne
féljenek feltárni előtted hibáikat. Hogy ezt elérd, légy elnéző azok iránt,
akik nem titkolódznak előtted. Ne mutass sem csodálkozást, sem haragot rossz
hajlamaik miatt; ellenkezőleg, légy részvéttel gyöngeségeik iránt. Néha
megesik az a kellemetlenség, hogy a félelem kevéssé teszi tartózkodókká őket;
de egészben véve a bizalom és az őszinteség több haszonnal fog járni, mint a
merev tekintély.
Egyébiránt a tekintély nem fogja elmulasztani a hatását, ha a bizalom és a
ráhatás nem elég erős; de mindig nyílt, nyájas és ridegség nélkül való
bizalmas közeledéssel kell kezdeni, mely alkalmat ad arra, hogy lássuk a
gyermekeket természetességükben megnyilatkozni és hogy igazi mivoltukban
ismerhessük meg őket. Végre, ha tekintéllyel rászorítanád is őket, hogy
tartsák meg minden rendelkezésedet, nem érnél célt; minden csak bántó
külsőségbe, esetleg képmutatásba fulladna; kiábrándítanád őket a jóból, már
pedig egyedül arra kell törekedned, hogy annak szeretetét neveld beléjük.
Amikor a bölcs gyakran azt ajánlotta a szülőknek, hogy a virgácsot sűrűn
suhogtassák meg a gyermekeken, amikor azt mondotta, hogy az az apa, aki sokat
játszik gyermekével, sírni fog később, nem akarta a türelmes és megértő
nevelést elítélni; csupán azokat a gyönge és esztelen szülőket ítélte el, akik
elnézik gyermekeik szenvedélyét és akik csak azon vannak, hogy szórakozzanak
rajtuk egész gyermekségükben annyira, hogy még szertelenségeiket is eltűrik.
Szóval a szülők őrizzék meg tekintélyüket a nevelés érdekében, mert vannak
természetek, melyeket megfélemlítéssel kell megtörni; de, ismételjük, ezt csak
akkor kell tenni, amikor nincs más választás.
Az a gyermek, aki csak képzelete révén cselekszik és aki összezavarja az
előtte társítva jelentkező dolgokat, gyűlöli a tanulást és az erényt, mert
ellenszenvvel van eltelve az iránt a személy iránt, aki neki azokról beszél.
Innen van az, hogy oly komor és ellenszenves fogalma van a vallásosságról és
azt megtartja az egész életén át; gyakran ez minden, ami a szigorú nevelésből
visszamarad. Gyakran el kell tűrni dolgokat, melyek büntetésre szorulnának és
meg kell várni a pillanatot, amikor a gyermek értelme elég érett lesz arra,
hogy haszna legyen a büntetésből. Ne hajtsd ezt végre sem az ő, sem a te első
felindulásodban. Ha a magadéban teszed, úgy érzi, hogy szeszélyből és
indulatból cselekszel és nem megfontolásból és szeretetből; menthetetlenül
elvesztetted tekintélyedet. Ha az ő felindulásában bünteted, az értelme nem
lesz elég higgadt hibája bevallására, indulatának legyőzésére és arra, hogy
észrevegye a te felfogásod helyességét; ez annyi, mint kitenni a gyermeket
annak, hogy elveszítse a téged megillető tiszteletet. Mutasd neki mindig,
hogy uralkodsz magadon: semmi sem fogja ezt vele jobban megéreztetni, mint a
türelmed. Figyelj meg több napon át minden pillanatot, hogy idejében tégy egy
dorgálást. Ne mondd meg a gyermeknek hibáját anélkül, hogy meg ne jelölnél
néhány módot is, amelyen azt leküzdheti és ami bátorítja, hogy ezt megtegye:
mert kerülni kell az aggodalmat és az elbátortalanodást, melyet a hiábavaló
dorgálás idéz elő. Ha kissé eszesebb gyermekre akadunk, azt hiszem, hogy
észrevétlen kell őt rávenni, hogy kérje hibájának feltárását; ez az egyetlen
mód arra, hogy elkedvetlenítés nélkül mondjuk meg neki azokat: de egynél
többet sohasem mondjunk neki egyszerre.
Számba kell venni azt, hogy a gyermekeknek gyönge az értelmük, hogy koruk csak
az örömek iránt teszi őket érzékenyekké és hogy gyakran olyan pontosságot és
komolyságot követelünk tőlük, melyre még azok sem volnának képesek, akik azt
követelik. Azonfelül a megúnás és az elkeseredés veszedelmes érzését váltjuk
ki belőlük, ha mindig olyan szavakat és dolgokat mondunk nekik, melyeket nem
értenek meg: semmi szabadság, semmi öröm; mindig lecke, csend, kényelmetlen
helyzet, feddés és fenyegetés.
A régiek sokkal jobban értettek hozzá: az egyiptomiak és a görögök a költészet
és a zene örömével terjesztették a főbb tudományokat, az erkölcsi szabályokat,
az erényeket és a finom erkölcsöt. Ha nem olvasnánk, nem is hinnénk; annyira
távoleső ez a mi eljárásunktól. Azonban, ha csak kissé ismerjük is a
történelmet, nem kételkedhetünk, hogy több századon át ilyen volt az általános
gyakorlat. A mienkben szorítkozzunk legalább arra, hogy amennyire csak lehet,
kapcsoljuk össze a kellemeset a hasznossal.
Bár nem igen remélhető, hogy a gyermekek java érdekében eltekinthessünk a
megfélemlítés alkalmazásától, mégis ehhez csak akkor kell nyúlnunk, amikor már
kimerítettünk minden más orvoslási módot. Mindig világosan meg kell értetnünk
a gyermekekkel, hogy mire szorítkozik mindaz, amit tőlük kívánunk és mivel
elégszünk meg a részükről; mert szükséges, hogy az öröm és a bizalom legyen az
állandó lelkiállapotuk: egyébként elhomályosítjuk értelmüket, letörjük
bátorságukat; ha élénkek, megzavarjuk őket; ha gyámoltalanok, ostobává tesszük.
A félelem olyan, mint a nagyon erős orvosságok, melyeket súlyos betegségekben
alkalmazunk; meggyógyítanak, de a szervezetet is megviselik: a félelem által
irányított lélek egyre gyöngébb lesz.
Egyébiránt, bár nem kell mindig fenyegetni büntetés alkalmazása nélkül, nehogy
a fenyegetések komolyságát lejárassuk, mégis ritkábban kell büntetni, mint
fenyegetni. Ami a büntetést illeti, a lehető legkisebb fájdalmat kell okoznia,
de kísérjék olyan körülmények, melyek a gyermeknek szégyent és
lelkiismeretfurdalást okoznak: például tárjunk elébe mindent, amit tettünk,
hogy ezt a végső eszközt elkerüljük; mutasd, hogy neked is rosszul esik;
beszélj előtte más egyénekkel azoknak a szerencsétlenségéről, akik annyira
híján vannak az okosságnak és a jóérzésnek, hogy büntetést zúdítanak magukra;
csökkentsd a szeretet szokásos jeleit annyira, hogy azt lásd, hogy
vigasztalásra van szüksége; nyiltan vagy négyszemközt hajtsd végre a büntetést
aszerint, amint a gyermek érdekében hasznosabbnak látod, vagy hogy nagyobb
szégyent okozz neki, vagy hogy mutasd, hogy megkíméled attól; a nyilvános
megszégyenítést tartsd meg végső gyógymódnak; néha vedd igénybe egy okos egyén
közreműködését, aki a gyermeket vigasztalja, aki megmondja neki azt, amit
akkor neked magadnak nem szükséges megmondanod, aki kisegíti őt bántó
szégyenéből, aki lehetővé teszi azt, hogy közeledjék hozzád és aki előtt a
gyermek fájdalmában szabadabban kitárhatja a szívét, mint előtted merné tenni.
De különösen ügyelj arrra, hogy lássa, hogy csak a szükséges alárendeltséget
kívánod tőle; igyekezz ezt úgy tenni, hogy önként szánja rá magát, készséggel
hajtsa azt végre és reád ne maradjon más, mint a felvállalt kellemetlenség
enyhítése. Az általános szabályokat mindenki e különös szükségesség szerint
alkalmazza; az emberek, de főkép a gyermekek nem mindig egyformák; ami helyes
ma, az veszedelmes holnap; a mindig egyforma eljárás nem lehet hasznos.
A legjobb, ha a lehető legkevesebb rendszeres leckét adjuk. A kellemes
társalgásban igen sokféle sokkal hasznosabb tanítást lehet végezni, mint maguk
a leckék. Láttam több gyermeket, akik játszva tanultak meg olvasni: csak
szórakoztató dolgokat kell nekik elbeszélni, melyeket a jelenlétükben veszünk
valamely könyvből és észrevétlenül kell megismertetni velük a betűket;
önmaguktól óhajtanak majd elmenni ahhoz a forráshoz, mely nekik örömet
szerzett.
Két dolog ront el mindent, és pedig az, hogy először latinul tanítjuk meg a
gyermekeket olvasni, mert ez elveszi minden kedvüket az olvasástól és azt
akarni, hogy túlzott és nevetséges hévvel olvassanak. Szépen kötött, sőt
aranyozott szélü könyveket kell nekik adni szép képekkel és jóalakú betűkkel.
Minden, ami élénkíti a képzeletet, könnyíti a tanulást: rövid és csodálatos
történetekkel teli könyveket kell választani. Ha ez megtörtént, ne aggódj,
hogy a gyermek nem tanul meg olvasni: sőt ne is nagyon fáradozz azon, hogy
kifogástalanul olvastasd, engedd meg neki, hogy olyan természetes hangon
olvasson, mint beszél; minden más beszédmód rossz és érzik rajta az iskola íze:
majd ha a nyelve megoldódik, a melle erősebb lesz és az olvasási készsége
nagyobb, nehézség nélkül szebben és jobban fog olvasni.
Az írás tanítási módszere többé-kevésbbé ugyanez lehet. Ha a gyermekek kissé
már tudnak olvasni, a betűvetést szórakozássá lehet tenni számukra; és ha
többen vannak együtt, be kell vezetni a versengést. A gyermekek maguktól
fognak igyekezni alakokat rajzolni a papírosra: ha feszélyezés nélkül csak
valamennyire is tápláljuk ezt a hajlandóságot, játszva fognak betűket rajzolni
és lassacskán rászoknak az írásra. Lehet őket erre kedvük szerinti és káros
következmény nélkül való jutalom ígéretével serkenteni.
Irj nekem levelet, fogjuk mondani; közölj valamit fivéreddel vagy
unokatestvéreddel: mindez örömet szerez a gyermeknek, feltéve, hogy a
rendszeres leckének semmiféle kellemetlen képe nem zavarja. A szabad
kíváncsiskodás, mondja Szent Ágoston a saját tapasztalata alapján, sokkal
jobban ingerli a gyermek szellemét, mint a félelem által ráerőszakolt
rendszeresség és kényszer.
Figyeljük meg a szokásos nevelésnek egy nagy hibáját: minden örömet az egyik
oldalra teszünk és minden kellemetlenséget a másikra: minden kellemetlenséget a
tanulásba és minden örömet a szórakozásokba. Mi mást tehet a gyermek, mint azt,
hogy türelmetlenül viseli a kényszert és mohón fut a játék után.
Igyekezzünk megváltoztatni ezt a rendet: tegyük kellemessé a tanulást; rejtsük
azt a szabadság és az öröm külső képe alá; tűrjük el, hogy a gyermekek néha
megszakítják a tanulást apró szórakozásokkal: szellemük felüdítése végett
szükségük van erre.
Engedjük meg, hogy tekintetüket kissé körülsétáltathassák; sőt néha engedjünk
meg nekik egy kis kitérést vagy játékot avégett, hogy szellemük felüdüljön:
aztán vezessük őket vissza ügyesen a tárgyhoz. Sokat árt az a túlságos
pontosság, hogy megszakítatlan tanulást követelünk tőlük: gyakran azok, akik
őket nevelik, színlelik ezt a szabályszerűséget, mert ez kellemesebb nekik,
mint az a figyelmi állapot, mely minden pillanatot fel akar használni.
Egyúttal tartsunk távol a gyermek szórakozásaitól mindent, ami túlságosan
felizgatja őket: ami azonban pihenteti a szellemet, ami üdítő változatosságot
kínál, ami kielégíti a kíváncsiságát a hasznos dolgok javára, ami edzi
testüket a nekik való ügyességekre, mindazt fel kell használni a gyermek
szórakozásaiban. Azt szeretik a legjobban, amiben a testük mozog,
megelégedettek, ha helyüket gyakran változtathatják; egy kerék vagy egy golyó
kielégíti őket. Hasonlókép ne legyen nagy gondunk szórakozásaikra sem, eleget
eszelnek ki ők maguk; elég, ha hagyjuk őket cselekedni, ha figyeljük őket
vidám arccal és lecsendesítjük, amikor nagyon nekimelegszenek. Azonban jó, ha
a lehető leggyakrabban részesítjük őket azokban a szórakozásokban, melyeket a
szellem tud nyujtani, mint a társalgás, az elbeszélések, a történetek és a
különféle ügyességi játékok, melyek valami okulást rejtenek magukban. Mindezt
a maga idején alkalmazzuk: de nem kell a gyermekek hajlamát ezekre erőltetni,
csak alkalmat kell adni nekik a megkezdésre; eljön az idő, amikor a testük
kevésbbé lesz készséges a mozgásra, hanem inkább a szellemük lesz tevékeny.
Az a figyelem, melyet arra fordítunk, hogy a komoly foglalkozásokat örömmel
fűszerezzük, nagy szolgálatot fog tenni abban hogy csökkentsük az ifjúságnak a
káros szórakozásokra való hajlamát. Az akaraterő hiánya és az unalom visz oly
mohón a szórakozásra. Ha egy leánynak kevésbbé volna unalmas anyja mellett
lennie, nem akarna oly nagyon menekülni mellőle, hogy elmenjen kevésbbé jó
társaságokat keresni.
A szórakozások megválasztásánál kerülni kell minden gyanus társaságot. Leányok
ne legyenek együtt fiúkkal, de még olyan leányokkal sem, akiknek lelkülete nem
fegyelmezett és szilárd. Azokat a játékokat, melyek túlságosan szórakoztatnak
és felizgatnak, vagy amelyek hozzászoktatnak a leányokhoz nem illő testi
felinduláshoz, az otthonról való gyakori eltávozásokat és az olyan
társalgásokat, melyek hajlandóságot váltanak ki az otthon sűrű elhagyására,
kerülni kell. Amikor az ember még nem fertőzte meg magát semmiféle túlzott
szórakozással és amikor még kevés szenvedélyt ébresztett fel magában, könnyen
megtalálja az örömét; az egészség és az ártatlanság az öröm igazi forrásai;
de azok az emberek, akik szerencsétlenségükre hozzászoktak a túlzott örömekhez,
elvesztik érzéküket a mérsékeltek iránt és kifáradnak az öröm nyugtalan
keresésében.
Az ember épúgy elrontja érzékét a szórakozások, mint az eledelek iránt;
szintúgy hozzászokik a romlott ízlés dolgaihoz, mint ahogyan a mindennapi és az
egyszerűen fűszerezett ételek ízetlenekké és fanyarakká válnak. Kerüljük tehát
a lélek nagy megrendüléseit, melyek előkészítik az unalmat és a kiábrándulást;
különösen félelmetesek ezek a gyermekekre nézve, akik kevésbbé állanak ellen
annak, amit éreznek és akik szeretnek izgatottak lenni: tartsuk meg őket az
egyszerű dolgok élvezetében; ne kívánjanak sem különlegesen elkészített
dolgokat a táplálásukra, sem szórakozásokat a gyönyörködtetésükre. A józanság
mindig kellő étvágyat teremt anélkül, hogy szükséges volna azt
étvágygerjesztővel a mértéktelenségig fokozni. A mértékletesség, mondotta egy
valaki régen, a legjobb előmozdítója az örömnek: ezzel a mértékletességgel,
mely biztosítja a test és a lélek egészségét, az ember mindig kedves és
mérsékelt örömben él: nincs szüksége sem mesterkedésekre, sem
látványosságokra, sem költekezésekre, hogy felüdüljön; egy kis szellemes
játék, egy olvasmány, egy ártatlan beszélgetés, mely pihenést hoz a munka után,
tisztább örömet szerez, mint a legelbűvölőbb zene.
Igaz, hogy az egyszerű élvezetek kevésbbé élénkek és kevésbbé gyönyörködtetők:
a többiek elbűvölik a lelket, mert megmozgatják a szenvedélyek rúgóit. De az
egyszerű élvezetek hasznosabbak; minden rossz következmény nélkül való
egyenletes és tartós örömet okoznak: mindig jó hatásúak; nem úgy, mint a többi
élvezetek, a hamisított borokhoz hasonlóan, kezdetben jobban ízlenek, mint a
természetesek, de megzavarják az egészséget és ártanak neki. A lélek
természete is megromlik ezeknek az élénk és csábító élvezeteknek a keresése
révén, épúgy, mint az ízlés. A legfőbb dolog, amit az általunk nevelt
gyermekek érdekében tehetünk, hogy hozzászoktatjuk őket ehhez az egyszerű
élethez, erősítjük a hozzá való hajlamukat mindaddig, amíg csak lehet,
eltöltjük őket félelemmel azok iránt a hátrányok iránt, melyekkel a többi
élvezetek járnak és a világért sem hagyjuk őket magukra, mint az rendszerint
történni szokott, abban a korban, amikor a szenvedélyek kezdenek jelentkezni;
és amikor a legnagyobb szükségük van arra, hogy visszatartsuk őket.
Valljuk be, hogy a nevelés összes terhei közül egy sem hasonlítható ahhoz, mint
amikor olyan gyermekeket kell nevelnünk, akik az érzékenység híjával vannak. Az
élénk és érzékeny természetűek szörnyű eltévelyedésekre hajlamosak: a
szenvedély és az önhittség viszi őket; de nagy segélyforrásaik is vannak és
gyakran messziről térnek vissza; a nevelés ezekben rejtett mag, mely nő és
időnkint gyümölcsöt érlel; amikor majd a tapasztalat az értelem segítségére
siet, és amikor már a szenvedélyek lecsendesednek: legalább tudjuk őket mivel
figyelmesekké tenni és a kiváncsiságukat felkelteni; van mivel felébreszteni
az érdeklődésüket aziránt, amire oktatjuk őket és felkelteni becsvágyukat;
ezzel szemben semmi hatalmunk sincs a közömbösek felett. Ezeknek minden
gondolata szórakozottság; soha sincsenek ott, ahol lenniök kellene: még
dorgálásokkal sem lehet őket elevenjükön érinteni; meghallgatnak mindent, de
nem éreznek semmit. Ez a közömbösség a gyermeket hanyaggá teszi és mindenből
kiábrándítja, amihez hozzáfog. Itt tehát a legjobb nevelés is csődnek néz
elébe, ha kora gyermekségtől fogva sietve nem előzzük meg a bajokat. Sokan,
akik nem gondolkodnak mélyen, arra a szomorú eredményre jutnak, hogy csak a
természetnek van hatalma arra, hogy értékes embert alkosson és hogy a nevelés
ezen a téren mitsem tehet: ezzel szemben csak arra az eredményre kellene
jutnunk, hogy vannak a terméketlen földhöz hasonló természetű emberek, akiken
a nevelés keveset fog. Az még rosszabb, amikor ezeknek a nehéz neveléseknek
még ellene is dolgoznak, vagy elhanyagolják azokat, vagy mindjárt kezdetükben
rosszul irányítják.
Meg kell még jegyeznünk, hogy vannak gyermeki természetek, melyekben nagyon
csalódunk. Kezdetben kedveseknek látszanak, mert a gyermekkor üde bájai, mint
valami csillárok mindent takarnak rajtuk; nem is tudjuk megmondani, hogy
milyen gyöngédség és szeretetreméltóság van bennük, mely megakadályoz
arcvonásaiknak alapos megvizsgálásában. A bennük talált szellem meglep, mert
nem várnánk ettől a kortól; minden értelmi botlást elnézünk nekik, mert az
őszinteség bája ül rajtuk; a testnek bizonyos élénkségét látjuk, mely a
gyermekekben egyúttal a szellem elevenségére is mutat. Innen van az, hogy a
gyermekkor a látszat szerint sokat ígér, de keveset ad. Akadt olyan, akit
öt éves korában képességei miatt ünnepeltek, de ostobává és lenézetté vált
abban a mértékben, amint nőni látták. A gyermekekben mutatkozó minden képesség
között csak egy van, amelyre építeni lehet, nevezetesen a helyes okoskodás; ha
ezt jól neveljük, velük együtt növekszik: a gyermekkor bája eltűnik, élénksége
lecsillapodik; a szív elevensége gyakran elvesz, mert a szenvedélyek és a
közéleti emberekkel való érintkezés keménnyé teszi a világba kilépő
fiatalembereket. Törekedj tehát meglátni a gyermekség bájain át, hogy a
nevelésedre bízott gyermekből hiányzik-e az érdeklődés és vajjon nem kevéssé
érzékeny-e a nemes versengés iránt. Ebben az esetben a neveléssel megbízott
egyének mihamar könnyen elkedvetlenednek az ilyen hálátlan és kínos munkában.
Tehát tüstént meg kell mozgatni a gyermek lelkének összes rúgóit avégett, hogy
kiemeljük szunnyadozásából. Ha előre látod ezt a kedvezőtlen állapotot, ne
erőszakold azonnal a folytonos tanítást, ne nagyon terheld a gyermek
emlékezetét, mert ez meglepi az agyat és rátelepszik; ne fáraszd őt kellemetlen
szabályokkal; vidítsd fel; és hogy ne essék az ellenkező végletbe, az
elbizakodottságba, ne habozz tapintatosan rávezetni őt, hogy mire képes;
elégedj meg kevéssel; hívd fel figyelmét a legkisebb sikerre is; tárd eléje,
hogy milyen rossz az, ha fél, hogy nem mutat fel eredményt azokban a dolgokban,
melyeket jól tesz: alkalmazd a versengést. Több irígység van a gyermekekben,
mintsem képzelnénk; találunk olyanokat, akik sorvadoznak és elsenyvednek
valami titkos emésztődésben, mert másokat jobban szeretnek és dédelgetnek,
mint őket. Nagyon elterjedt kegyetlensége ez az anyáknak, mert ők zúdítják
rájuk ezt a szenvedést; de kell tudni alkalmazni ezt az orvosságot sürgős
szükség esetén a közömbösség ellen: állíts a nevelésed alatt álló gyermek
mellé más gyermekeket, akik nem igen cselekszenek jobban, mint ő; az olyan
példák, melyek mellett az ő gyöngesége nagyon is kiütköznék, végre is
elcsüggesztenék.
Engedj neki néha apró győzelmeket azok felett, akikre irígy; ha bírod, vedd őt
rá, hogy veled együtt mulasson a saját félénkségén; mutass neki embereket,
akik éppen olyan félénkek, mint ő, de akik már leküzdötték természetüket;
közvetett úton, mások példáján mutasd be neki, hogy a félénkség és a lustaság
megfojtja a szellemet; hogy a lagymatag és figyelmetlen emberek, bármily
eszesek is, tudatlanok lesznek és maguktól elkorcsosodnak. De nagyon óvakodj
attól, hogy ezt a figyelmeztetést fanyar és türelmetlen hangon tedd; mert a
gyenge és félénk gyermek lelkületét semmi sem rendíti meg annyira, mint a
nyerseség. Ellenkezőleg, kettőzd meg gondosságodat, hogy a természetéhez mért
könnyítésekkel és örömekkel fűszerezd meg azt a munkát, melytől nem kímélheted
őt meg; esetleg szükséges lesz néha lekicsinylésekkel és szemrehányásokkal
ösztökélni őt. Nem kell ezt neked magadnak tenned; tegye ezt az alantasod vagy
egy másik gyermek, de úgy tegye, hogy ne lássék, hogy te tudsz róla. Szent
Ágoston elbeszéli,(*) hogy anyját, Szent Monikát egy szolgáló részéről történt
megfeddése oly érzékenyen érintette, hogy elhagyta azt a rossz szokását, hogy
tisztán igya a bort, amitől nevelőjének felháborodása és szigorúsága nem tudta
őt visszatartani. Végtére is igyekezni kell alkalmazkodni az ilyenfajta
lelkületű gyermekek természetéhez, amint törekszünk alkalmazkodni bizonyos
betegségben szenvedő test igényeihez. Engedjük, hogy keressék azt, ami
kigyógyíthatja őket idegenkedésükből; eltűrjük bizonyos szenvedélyeiket még a
szabályok rovására is, feltéve, hogy nem mennek azok veszedelmes végletekbe.
Sokkal nehezebb hajlandóságot kiváltani azokból, akik azt nélkülözik, mint
átalakítani azok hajlamát, akiknek nincsen olyan, amilyennek lenni kellene.
(*) Confess. lib. IX. cap. VIII. n. 18.: Som. I. pag. 16.
Ki kell fejlesztenünk egy másik még nehezebb és még fontosabb érzelmet,
nevezetesen a barátság érzelmét. Mihelyt egy gyermek képes rá, nem szabad
haboznunk a szívét azon egyének felé fordítani, akik neki használnak. A
barátság szinte minden dologra rávezeti, amit tőle várni fogunk; van egy
biztos kötelék, mely őt jóra viszi, ha azt ki tudjuk aknázni: nem kell többé
mástól félni, mint a túlzástól vagy a helytelen érzelmi választástól. Vannak
gyermekek, akik ravaszkodnak, titkolódzóknak, közömböseknek születtek, hogy
titokban mindent magukra vonatkoztathassanak; megcsalják szüleiket, akiket a
szeretet hiszékennyé tesz; látszat szerint szeretik őket; figyelik hajlamaikat,
hogy alkalmazkodhassanak hozzájuk; engedelmesebbeknek látszanak, mint a többi
egykorú gyermek, aki színlelés nélkül lelkülete szerint cselekszik;
símulékonyságuk, mely makacs akaratot takargat, igazi kedvességnek látszik; de
ravasz természetük csak akkor bontakozik ki teljesen, amikor már elkéstünk
a neveléssel.
Ha van gyermeki természet, melynél a nevelés nem tehet semmit, akkor ez az; és
el lehet mondani, hogy az ilyenek száma sokkal nagyobb, mint gondolnánk. A
szülők nem akarják elhinni, hogy a gyermekeiknek rossz szívük van: mivel
maguktól nem akarják látni, senki sem mer arra vállalkozni, hogy meggyőzze
őket és így a baj egyre növekszik. A főorvosság volna kicsiny koruktól fogva
nagy szabadságot adni nekik, hogy hajlamaikat kimutathassák. A lelkük mélyéig
meg kell őket ismerni, mielőtt megfenyítenénk. Természetüknél fogva őszinték
és nyiltak, de ha bármily kevéssé megzavarjuk is őket, vagy ha valamilyen
példát mutatunk nekik a képmutatásra, nem zökkennek többé vissza az eredeti
őszinteségükbe. Igaz, hogy egyedül az Isten adhat gyöngéd és jó szívet: csak
magasztos példákkal, a becsület és az önzetlenség elveivel lehet azt
megindítani, továbbá az azon emberekből való kiábrándítással, akik nagyon
szeretik önmagukat. Törekedni kell a gyermekekkel megkedveltetni a szívélyes és
kölcsönös barátság örömét, még mielőtt elvesztették volna ezt a velük
született gyöngéd őszinteségüket. Semmi sem oly jó hatású, mint ha kezdettől
fogva olyan embereket bocsátunk környezetükbe, akik sohasem mutatnak előttük
semmi durvát, hamisat, romlottat és önzőt. Inkább meg kell tűrni a
környezetükben olyan embereket, akik más hibában szenvednek, de ezektől
mentesek. Meg kell dícsérni a gyermekeket mindenért, amit szeretetből tesznek,
feltéve, hogy ez a szeretet nem nagyon helytelen és túlságos. Kell, hogy a
szülők irántuk őszinte szeretettel legyenek eltelve: mert a gyermekek gyakran
maguktól a szülőktől tanulják meg még azt is, hogy semmit se szeressenek.
Szeretnék eltiltani minden felesleges hálálkodást, a szeretetnek minden
tettetett megnyilvánítását és minden ravasz hízelgést, mert ezek által
tanítjuk meg őket arra, hogy üres külsőségekkel róják le hálájukat azokkal
szemben, akiket szeretniök kell.
Azzal, amit az imént bemutattunk, szembe kell állítani azt, ami még sokkal
általánosabb a leányokban; azt, hogy kedvüket leljék a legközömbösebb
dolgokban is. Nem tudnának látni két egyént, akik kelletlenül vannak együtt,
hogy ne hangolódjanak fel szívükben az egyik mellett és a másik ellen; tele
vannak alaptalan szeretettel és ellenszenvvel; semmi hibát nem látnak abban,
akit szeretnek, és semmi jót abban, akit lenéznek. Nem kell mindjárt
szembeszállni ezzel a hibájukkal, mert az ellenkezés fokozná a szeszélyt: de
lassacskán észre kell vétetni a fiatal leánnyal, hogy mi nálánál jobban
tudjuk, hogy mi jó van abban, amit ő szeret és azt, ami rossz abban, ami neki
nem tetszik. Egyúttal legyen gondod arra, hogy észrevétesd azon hibák
kellemetlenségeit, melyek abban az egyénben vannak, aki őt elbűvöli, és azon
előnyös tulajdonságok értékét, melyek a neki nem tetsző egyénben vannak: ne
erőszakold és látni fogod, hogy helyes belátásra jut. Aztán tereld rá a
figyelmét az igen észszerűtlen körülményeikkel együtt elmult makacsságaira:
mondd meg neki nyugodtan, hogy egyébként azokat is, amelyekből még nem
gyógyult ki, akkor fogja majd látni, amikor már túl van rajtuk. Beszélj el
neki hibákat, melyekben magad is szenvedtél az ő korában. Főképen a lehető
legszemléletesebb módon mutasd meg neki a jónak és a rossznak azt a szoros
találkozását, melyet látunk mindabban, amit szerethetünk és gyűlölhetünk, hogy
ezáltal csökkentsd szeretetének és gyűlöletének erejét.
Jutalmul sohasem ígérj a gyermekeknek piperecikkeket vagy nyalánkságokat:
kettős hibát követsz el, ha ezt teszed; az első az, hogy előmozdítod olyannak
a becsülését, amit nem kell kedvelnie; a másik pedig, hogy elkerülöd az olyan
jutalmazási módok alkalmazását, melyek megkönnyítenék a munkádat. Nagyon
óvakodj attól, hogy tanulással büntesd őket, vagy bizonyos fegyelem alá
vessed. A lehető legkevesebb büntetést kell alkalmazni, de ha nem lehet
elkerülni, hogy valamilyent alkalmazzunk, tapintatosan kell annak történni és
anélkül, hogy ezt a nevet adnánk neki és mindig okoljuk meg az előnyét, hogy
miért teszünk valamit inkább akkor és azon a helyen, mint máskor és másutt.
Könnyen elbátortalaníthatnánk a gyermekeket, ha sohasem dícsérnénk meg őket,
amikor valami jót tesznek. Bár a dícséretek mindig kétes értékűek a nyomukban
fellépő hiúság miatt, mégis alkalmaznunk kell a gyermekek lelkesítésére
anélkül, hogy elkapatnánk őket. Tudjuk, hogy Szent Pál gyakran felhasználja
a gyengék bátorítására és hogy nyugodtabban hajthassa végre a fenyítést. Az
bizonyos, hogy gyümölcsöző legyen, oly módon kell alkalmazni, hogy
tartózkodunk a túlzástól, a hízelgéstől és egyúttal minden jót az Istenre,
mint forrására vonatkoztatunk. Lehet a gyermekeket jutalmazni ártatlan és
olyan játékokkal, melyekben ügyességek is érvényesülnek, hasznos beszélgetések
közben végbemenő sétákkal, apró ajándékokkal, melyeknek van valami hasznuk,
például képekkel, metszetekkel, érmekkel, térképekkel vagy szép könyvekkel.