A gyermekek szenvedélyesen szeretik a nevettető meséket; gyakran látjuk, hogy
az elbeszélt történeteken odavannak örömükben, vagy könnyekre fakadnak. Ne
mulasszuk el kihasználni ezt a hajlamukat. Amikor látod a készségüket arra,
hogy meghallgassanak, beszélj el nekik valami rövid és kedves mesét; válassz
szellemes és ártatlan állatmeséket: azért mondd el, amiért írták; mutasd ki
komoly céljukat. Ami pedig a pogány meséket illeti, egy leány az egész életén
át örülhet, ha nem ismeri azokat szemérmetlenségük és amiatt, hogy tele vannak
gonosz lehetetlenségekkel. Ha nem tudod valamennyit titokban tartani a gyermek
előtt, kelts benne ellenszenvet irántuk. Amikor elbeszéltél egy mesét, várd
meg, hogy a gyermek kérjen, hogy mondj másikat; így tartsd meg mindig abban a
vágyában, hogy még többet akarjon megismerni. Később, amikor már felkeltetted
az érdeklődését, beszélj el neki egyes szemelvényeket röviden; olvassátok
együtt és halogasd az egyik napról a másikra a folytatását, hogy a gyermekeket
megtartsad az érdeklődésükben és türelmetlenné tedd a befejezés megismerésére.
Szeresd az élénkhangú és kedves elbeszéléseket; beszéltesd személyeidet; az
eleven képzeletű gyermekek azt fogják hinni, hogy látják és hallják azokat.
Beszéld el például József történetét; szólaljanak meg durva fivérei és Jákob,
mint gyöngéd és szenvedő atya; beszéljen maga József; lelje örömét abban, hogy
mint Egyiptomban hatalmat élvező elrejti magát fivérei elől, megfélemlíti őket
és aztán felfedi magát előttük. Ez az elbeszélés csodásságához alkalmazkodó
egyszerű bemutatás el fogja bűvölni a gyermeket, ha nem terheljük őt sok
hasonló elbeszéléssel, ha azon vagyunk, hogy ő maga kívánja azokat, ha
engedelmessége jutalmául ígérjük azokat, ha nem szoros lecke alakjában
végezzük, ha nem szorítjuk rá, hogy maga is elmondja azokat: ezek az
elmondások, hacsak a gyermekek maguktól nem vállalkoznak rá, kellemetlenek
nekik és elveszik az ilyen elbeszélések minden báját.
Mégis figyeljük meg, hogyha a gyermeknek van bizonyos készsége az
elbeszélésben, maga vállalkozik arra, hogy kedves történeteket mondjon el és
ez neki még több örömet fog szerezni; de ne csináljunk belőle rendszert.
Fogunk találni néhány egyént, aki közvetlen lesz a gyermekkel szemben és aki
azt a látszatot fogja kelteni, hogy megismerni óhajtja tőle a történetet: a
gyermek el lesz ragadtatva, hogy neki azt elbeszélheti. Ne mutasd, hogy ismered
már, hagyd beszélni a gyermeket anélkül, hogy hibáit felrónád. Majd ha több
készsége lesz az előadásban, tapintatosan felhívhatod a figyelmét, hogy a
legjobb előadási mód az, mely a történetet röviddé, egyszerűvé és
természetessé teszi azon körülmények kiemelésével, melyek minden dolog
sajátságát a legjobban világítják meg. Ha több gyermekkel van dolgod,
lassacskán szoktasd arra őket, hogy játszák el a megtanult történetek szerepeit;
az egyik lesz Ábrahám, a másik Izsák: az ilyen előadások jobban
gyönyörködtetik őket, mint más játékok és hozzászoknak szívesen gondolkodni és
beszélni komoly dolgokról és ezek a történetek elmosódhatatlan nyomokat
hagynak a lelkükben.
Törekedni kell több kedvet ébreszteni bennük a vallásos történetek, mint más
elbeszélések iránt, nem úgy, hogy azt mondjuk, hogy ezek szebbek, esetleg nem
fogják elhinni ezt, hanem úgy, hogy megértetjük velük ezt anélkül, hogy
mondanánk. Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy ezek mily jelentősek,
sajátságosak, csodásak, szemléltetők és nemesen élénkek. A teremtés, Ádám
bűnbeesése, a vízözön, Ábrahám küldetése, Izsák áldozata, József sorsa,
melyről már beszéltünk, Mózes születése és megmenekülése nemcsak arra
alkalmasak, hogy a gyermekek érdeklődését felkeltsék; de azzal, hogy feltárják
előttük a vallás eredetét, annak alapjait is lerakják lelkükben. Alapjában
félreismerjük a vallás lényegét, ha nem látjuk, hogy az tiszta történet; a
csodálatos tények szövevénye révén megtaláljuk annak alapítását,
örökkévalóságát és mindazt, ami bennünket arra késztet, hogy gyakoroljuk és
higyjük. Nem kell azt képzelni, hogy amikor ezeket a történeteket
szorgalmazzuk, arra akarjuk rávenni az embereket, hogy belemerüljenek a
tudományba; ezek rövidek, változatosak és alkalmasak arra, hogy a
legműveletlenebb embereknek is tessenek. Az Isten, aki mindennél jobban ismeri
az általa teremtett ember lelkét, a vallást népies cselekedetekbe rejtette és
ezek, távol attól, hogy az nehezükre essék az egyszerű lelkeknek, segítenek
felfogni és megőrizni a hittitkokat. Például azt mondjuk a gyermeknek, hogy az
Istenben a három isteni személy csak egy természet; azzal, hogy hallja és
ismétli ezeket a szavakat, megtartja az emlékezetében, de kétlem, hogy
felfogja azok értelmét. Mondd el neki, hogy amikor Jézus Krisztus kilépett a
Jordán vizéből, az atya ezeket a szavakat hallatta: Ez az én szerelmes fiam,
kiben nekem kedvem telik, őt hallgassátok; fűzd hozzá, hogy a Szentlélek
galamb képében szállott az Üdvözítőre: észrevétlen rávezeted a Szentháromság
fogalmára egyetlen történetben, melyet nem fog elfelejteni. Ime három személy,
akiket mindig megkülönböztet cselekedeteik különbözősége révén: csak arra kell
felhívni a figyelmét, hogy a három együtt egy Istent alkot. Ez a példa mutatja
a történetek hasznosságát: ezek bár látszólag elnyujtják a tanítást, azonban
tényleg nagyon megrövidítik: és elveszik a vallástanítás szárazságát ott, ahol
a hittitkok a tényektől elkülönülnek; éppen ezért látjuk, hogy régente
történetek útján tanítottak. Az a csodálatos mód, ahogyan Szent Ágoston
akarja, hogy tanítsunk minden tudatlant, nem valami különös módszer volt,
melyet egyedül ez az egyházatya alkalmazott, hanem az Egyháznak egyetemes
módszere és gyakorlata. Ez abban állott, hogy a történést követve kimutatta,
hogy a vallás olyan régi, mint a világ, hogy Jézus Krisztust várták az
ószövetségben és Jézus Krisztus uralkodik az újszövetségben: ez a keresztény
tanítás alapja.
Ez a tanítás kissé több gondot és időt kíván, mint az, melyre sokan
szorítkoznak: azonban akkor ismerjük a vallást, ha ezt a részletet tudjuk; de
ha nem ismerjük, csak zavaros fogalmaink vannak Jézus Krisztusról, az
Evangéliumról, az Egyházról és annak szükségességéről, hogy feltétlenül vessük
alá magunkat a rendelkezéseinek és azoknak az erényeknek lényegéről, melyet
a keresztény névnek belénk kell nevelnie. A nemrég megjelent Történelmi
Katekizmus,(*) mely egyszerű, rövid és sokkal világosabb mű, mint a többi
rendes katekizmusok, mindazt magában foglalja, amit erről a kérdésről tudnunk
kell; nem lehet tehát mondani, hogy az sok tanulmányt kíván. Ez a szándéka
magának a tridenti zsinatnak is; azzal a különbséggel, hogy a Zsinati
Katekizmus az egyszerű embernek kissé nehéz a sok teológiai kifejezése
miatt.
(*) Claude Fleury: Catéchisme Historique. Magyarra fordította: Hegyi
József. Szeged, 1820.
A már említett történetekhez fűzzük hozzá a Vöröstengeren való átkelést és a
zsidó népnek a pusztában való bolyongását, ahol az égből hullott kenyérrel
táplálkozott és Mózes vesszejével a sziklából fakasztott vizet ivott. Mutasd
be az ígéret földjének csodálatos meghódítását, miközben a Jordán vize a
forrása felé folyik és a város falai maguktól leomlanak az ostromlók láttára.
Szemléltesd Saul és Dávid harcát; mutasd be ezt az utóbbit fiatalságában,
fegyver nélkül, pásztorköpenyében, mint a gőgös Góliáth legyőzőjét. Ne
feledkezzél meg Salamon dicsőségéről és bölcseségéről; döntsön a két asszony
perében, akik egy gyermeket mind a ketten a magukénak vitatnak: de mutasd be
őt úgy is, amint lebukik bölcsesége magasságából és amint becsületét veszti
elerkölcstelenedése révén, ami szinte elkerülhetetlen következménye a túlságos
jólétnek.
Szólaltasd meg a prófétákat a királyok előtt az Isten nevében; akik úgy
olvasnak a jövőből, mint valami könyvből; akik alázatosakként, önmegtagadókként
jelennek meg és folytonos üldözést szenvednek, mert megmondják az igazságot.
Említsd meg a maga helyén Jeruzsálem első pusztulását: szemléltesd a templom
leégését és a szent város rombadűlését a nép bűnei miatt. Beszéld el a babiloni
fogságot, melyben a zsidók siratták kedves Sionjukat. Visszatérésük előtt
átmenetül mutasd be Tóbiás és Judit, Eszter és Dániel bájos történetét. Nem
volna hiábavaló a gyermekek véleményét hallani ezen szentek különböző
jelleméről, hogy lássuk, mi tetszik nekik a legjobban. Az egyik Esztert
kedvelné, a másik Juditot; és ez egy kis vitát váltana ki köztük és még jobban
az emlékükbe vésné ezeket a történeteket és fejlesztené ítélőképességüket.
Azután vezesd a népet Jeruzsálembe és készítsd elő ennek pusztulását, nyujtsd
békéjének és boldogságának mosolygó képét. Kissé később rajzold meg az
istentelen és kegyetlen Antiochus alakját, aki hamis bűnbánatban hal meg:
mutasd be a Machabeusok győzelmét ezen üldöző korában és a két fivér vértanui
halálát. Térj át Szent János csodálatos születésére. Beszéld el részletesen
Jézus Krisztus születésének történetét; azután ki kell választani az
Evangéliumból életének legcsattanósabb mozzanatait, szónoklatát a templomban
12 éves korában, megkeresztelését, visszavonulását a pusztába és megkísértését;
az apostolok meghívását; a kenyérszaporítást; a bűnös asszony megtérését, aki
illattal kente meg és a hajával törülgette a Megváltó lábát. Mutasd be az
irgalmas szamaritánust, a meggyógyított vakot, a feltámasztott Lázárt, Jézus
Krisztust, amint diadalmenetben vonult be a templomba: mutasd be szenvedését,
fesd le sírjából való életrekelését. Aztán emeld ki azt a családiasságot,
melyben tanítványaival negyven napon át élt mindaddig, míg csak szemükláttára
az égbe nem emelkedett; a Szentlélek alászállását; Szent István megkövezését,
Szent Pál megtérését: Kornelius százados meghívását. Az apostolok, főkép Szent
Pál utazásai még kedvesebbek. Válaszd ki a vértanuk legcsodásabb történeteit
és valamit nagyjából az első keresztények égies életéből: foglald ebbe az ifjú
szűzek bátorságát, a remeték csodás önmegtagadását, a császárok és a birodalom
megtérését, a zsidók vakságát és a még mindig tartó szörnyű bűnhödését.
Mindezek a történetek ügyes előadásban a gyermekek élénk és fogékony
képzeletébe megelevenedve állítanák be a vallást a világ teremtésétől
napjainkig, annak hű fogalmát adnák és ez sohasem halványulna el. Azonfelül
ezekben a történetekben látnák, hogy az Isten keze mindenkor kész arra, hogy
megsegítse az igazakat és zavarba hozza a gonoszakat. Hozzászoknának látni a
mindenható Istent mindenben és amint észrevétlen irányítja a teremtményeket a
szándékaira akkor, amikor úgy látszik, hogy azok igen messze távolodtak tőle.
De össze kell szedni ezekből a történetekből mindazt, ami ezeket a képeket oly
szépekké és egyszerűekké teszi, mert mindent meg kell tennünk avégett, hogy a
gyermekek a vallást szépnek, vonzónak és fönségesnek lássák és ne szomorúnak
és unalmasnak, mint általában szokták.
A vallásoktatásnak a gyermekekre nézve ezen megbecsülhetetlen előnyén kívül a
kedves történeteknek ez a világa, melyet korán az emlékezetükbe vésünk,
felkelti érdeklődésüket a komoly dolgok iránt, érzékenyebbé teszi őket a lelki
örömekkel szemben, kiváltja belőlük, hogy érdeklődjenek más történetek iránt
is, melyekről azt hallják, hogy vonatkozásban vannak azokkal, melyeket már
ismernek. De még egyszer hangoztatjuk, hogy nagyon óvakodjunk attól, hogy
kötelezzük őket akár arra, hogy meghallgassák, akár, hogy megtanulják azokat,
de különösen attól, hogy rendszeres lecke anyagává tegyük; a kedv végezzen el
mindent. Ne kényszerítsd őket és célhoz érsz még a gyönge szelleműekkel is;
nem kell nagyon megterhelni őket és hagyni kell, míg az érdeklödésük lassacskán
felébred. De, így fogsz szólni, hogyan beszéljük el a történeteket élénk,
rövid, természetes és kellemes módon? hol vannak az erre képes nevelőnők? Erre
én azt felelem: azért javasolom, hogy törekedjünk értelmes egyéneket választani
a gyermekek nevelésére és amennyire csak lehet, szorgalmazzuk ezt a tanítási
módot: minden nevelőnő meg fogja tenni a képessége szerint. De bármily kevéssé
világos szelleműek is, kevésbbé rosszul fog menni a dolog, ha ezen a
természetes és egyszerű módon képezzük ki őket.
Az előadásukat kiegészíthetik metszetek és képek bemutatásával, melyek a szent
történeteket vonzóan szemléltetik. A metszetek elegendők és igénybe kell venni
a rendes használatra: de ha alkalom kínálkozik jó képek bemutatására a
gyermekek előtt, nem szabad elmulasztani; ugyanis a színek hatása az alakok
természetes nagyságával párosulva még jobban megragadja a képzeletet.