Azt hiszem, hogy gyakran kellene alkalmaznunk ezeket a közvetett oktatásokat, hogy rátereljük a gyermekek figyelmét azokra a példákra, melyeket nekik mutatni akarunk, mert azok távolról sem olyan unalmasak, mint a leckék és az intelmek.

      Egy valaki kérdezhetné előttük egy másik egyéntől: Miért teszed ezt? A másik felelné: Ezért teszem. Például: Miért vallotta be hibáját? Azért, mert még nagyobbat követtem volna el, ha hazugság útján gyáván letagadom és nincs szebb, mint nyiltan megmondani: Hibáztam. Azután az első egyén dícsérheti azt, aki önmagát így vádolta: de kell, hogy ez minden fitogtatás nélkül menjen végbe; a gyermekek ugyanis sokkal szemfülesebbek, mint hinnők; mihelyt észrevesznek valamilyen ravaszságot azokban, akik őket nevelik, elvesztik természetes egyszerűségüket és bizalmukat.

      Rámutattunk arra, hogy a gyermekek agyveleje meleg és nedves és hogy ez idézi elő örökös nyugtalanságukat. Az agyvelőnek ez a lágysága teszi lehetővé, hogy minden dolog könnyen nyomot hagy rajta és hogy azon az összes érzékelhető dolgok képe nagyon élénk: sietnünk kell tehát addig írni a fejükbe, amíg ott a jellemek könnyen alakulnak. De jól válasszuk meg a képeket, melyeket oda bevésünk; az ilyen kicsiny és drága edénybe csak finom dolgokat érdemes önteni; azon kell lennünk, hogy ebben a korban csak azt vigyük bele a lélekbe, ami kívánatos, hogy az egész életen át ott maradjon. Azok az első képek a legmaradandóbbak, melyeket akkor vésünk be, amikor az agy még puha és amikor még semmi sincs ráírva. Egyébként ezek abban a mértékben lesznek szilárdakká, amint a kor az agyat szárítja; így lesznek kitörülhetetlenek: innen van az, hogy az ember öreg korában is jól emlékszik ifjúkori dolgaira, jóllehet távoliak azok, ezzel szemben kevésbbé emlékszik azokra, melyeket idősebb korában látott, mert azok akkor kerültek az agyba, amikor az már száraz volt és más képekkel megtelt.

      Az ember hitetlenkedik amikor ezeket az okoskodásokat hallja. De tény, hogy öntudatlanul okoskodik így. Nem mondjuk-e mindennap? Megszoktam; nagyon öreg vagyok arra, hogy megváltozzam, így neveltek. Aztán nem érez-e az ember rendkívüli örömet, amikor ifjúkori képeit visszaidézi? Nem azok-e a legerősebb hajlamok, melyeket ebben a korban szereztünk? Nem bizonyítják-e mindezek, hogy az első hatások és az első szokások a legerősebbek? Ha a gyermekkor alkalmas arra, hogy képeket szilárdítson meg, valljuk be, hogy kevéssé alkalmas az okoskodásra. Az agyvelőnek ez a nedvessége, mely megkönnyíti a benyomások szerzését, melegséggel párosulva nagy nyugtalanságot okoz és megakadályoz minden kitartó figyelmet.

      A gyermekek agya olyan, mint a légvonatba állított gyertya; a lángja folyton lebeg. A gyermek feltesz egy kérdést; de mielőtt felelnél, felveti a szemét a mennyezetre, megolvas minden oda festett ábrát vagy az ablak összes üvegtábláit: ha vissza akarod őt vezetni az első tárgyhoz, gyötröd, mintha börtönben tartanád. Tehát gondosan kímélni kell a szerveit, meg kell várni, míg megerősödnek: felelj rögtön a kérdéseire és engedd, hogy kedve szerint tegyen fel másokat. Csupán a kíváncsiságát tápláld és tégy az emlékezetébe sok jó anyagot: eljön az idő, amikor az magától is gyülemlik és az agy szilárdabb lévén, a gyermek ennek következtében okoskodni fog. Eközben arra szorítkozz, hogy javítsd ki, ha nem okoskodik jól és arra, hogy a megnyilatkozásai nyomán kényszer nélkül éreztesd vele, hogy mit jelent: egyenes úton vonni következtetést.

      Engedjük tehát játszani a gyermeket és kapcsoljuk össze a tanítást a játékkal; a bölcseség csak megszakításokkal jelentkezzék előtte és mosolygó arccal; ne fáraszd ki őt bántó szigorúsággal,

      Ha a gyermek szomorú és rideg fogalmat alkot az erényről, a szabadság és a féktelenség pedig kellemes alakban mutatkozik előtte, akkor minden elveszett, hiába dolgoztál. Ne tűrd soha, hogy kicsiny lelkek és féktelen emberek kedvezzenek neki; könnyen megszeretjük azon emberek szokásait és erkölcseit, akiket kedvelünk; az az öröm, melyet becstelen embereknél találunk meg először, lassacskán azt is megkedvelteti, ami bennük mégvetésre való.

      Hogy az embereket kellemesekké tegyük a gyermekek előtt, tereljük rá figyelmüket arra, ami kellemes és vonzó bennük; őszinteségük, szerénységük, önzetlenségük, hűségük, óvatosságuk, de különösen vallásosságuk minden más jónak is forrása.

      Ha valakiben valami bántót látsz, mondd ezt: A vallásosságból ezek a hibák nem erednek; ha a vallásosság tökéletes, akkor ezeket megszünteti, vagy legalább is enyhíti. Végre is nem szabad makacsul ragaszkodnunk ahhoz, hogy a gyermekekkel vallásos embereket megkedveltessünk, akiknek külső viselkedése visszataszító.

      Bár arra törekszel, hogy csak jót mutass a gyermeknek, mégis ne várd azt, hogy ne találjon benned hibát; észre fog az venni gyakran mindent a legcsekélyebb fogyatkozásodig.

      Szent Ágoston elmondja, hogy gyermekkorában észrevette tanítóinak tudásukban való elbizakodottságát. A legfőbb és a legsürgősebb tennivalód az, hogy saját magad hibáinak épúgy tudatára ébredj, amint a gyermek észreveszi azokat és őszinte barátok révén tájékoztattasd magadat azokról. A gyermekek nevelői rendszerint semmit sem bocsátanak meg nekik, de önmaguknak mindent megbocsátanak; ez a bíráskodás és a rosszindulat szellemét váltja ki a gyermekekből; így aztán, amikor azt látják, hogy nevelőik valami hibát követtek el, örülnek és csak lenézik őket.

      Kerüld ezt a helytelen dolgot: ne röstelj beszélni szembeszökő fogyatkozásaidról és hibáidról, melyeket a gyermek előtt esetleg elkövetsz. S ha látod, hogy megérti annak okát, akkor mondd neki, hogy példát akarsz mutatni hibáinak megjavítására azzal, hogy kijavítod a magadéit: így még a saját gyöngeségedből is nyersz valamit, amivel tanítod a gyermeket és épülést szerzel neki, amivel biztatod a saját javulására; azonfelül elkerülöd a lenézést és azt a kiábrándulást, melyet hibáid személyed iránt belőle kiválthatnának.

      Egyúttal keresnünk kell minden módot arra, hogy a gyermek számára kellemessé tegyük mindazt, amit követelünk tőle. Ha valami bántó dolgot kell elébe tárnod, értesd meg vele, hogy fáradozását nemsokára öröm fogja követni; tárd fel mindig a hasznát is azoknak a dolgoknak, melyekre tanítod; világítsd meg a jelentőségét a világgal való érintkezés és társadalmi helyzetének kötelességei szempontjából. E nélkül a tanulás elvont, értéktelen és kínos munkának látszik neki. Mire jó mindent megtanulni – mondják magukban –, hiszen sohasem esik szó róla társalgás közben és semmi köze sincs ahhoz, amit az embernek cselekednie kell? Tehát meg kell okolni előttük mindazt, amire tanítjuk őket: Ez – mondjuk nekik – abba a helyzetbe hoz benneteket, hogy jól tegyétek azt, amit majdan tennetek kell; ítéletalkotásra képesít; hozzászoktat ahhoz, hogy helyesen gondolkodjatok az élet kérdéseiről. Mindig biztos és kellemes célt kell eléjük tárni, mely támogatja őket munkájukban és sohasem kell szorgalmazni, hogy alávessék magukat a rideg és meg nem alkuvó tekintélynek.

      Abban a mértékben, amint az értelem fejlődik, mind behatóbban kell velük okoskodni a nevelés szükségességéről, nem azért, hogy alkalmazkodjunk minden gondolatukhoz, hanem azért, hogy hasznot húzzunk azokból, hogy feltárják igazi lényüket, hogy megismerjük észjárásukat és hogy megkedveltessük velük azokat a dolgokat, melyeket véghez akarunk vitetni.

      Ha nem feltétlenül szükséges, soha se mutass rideg és parancsoló arcot, mert ez megzavarja a gyermekeket. Az ilyen lelkület rendesen vaskalaposság azokban, akik nevelnek; ugyanis a gyermekek többnyire nagyon félénkek és szégyenlősek. Bezárnád a szívüket és elvennéd a bizalmukat, mely nélkül a neveléstől semmi jót sem lehet remélni. Szerettesd meg magadat; legyenek hozzád őszinték és ne féljenek feltárni előtted hibáikat. Hogy ezt elérd, légy elnéző azok iránt, akik nem titkolódznak előtted. Ne mutass sem csodálkozást, sem haragot rossz hajlamaik miatt; ellenkezőleg, légy részvéttel gyöngeségeik iránt. Néha megesik az a kellemetlenség, hogy a félelem kevéssé teszi tartózkodókká őket; de egészben véve a bizalom és az őszinteség több haszonnal fog járni, mint a merev tekintély.

      Egyébiránt a tekintély nem fogja elmulasztani a hatását, ha a bizalom és a ráhatás nem elég erős; de mindig nyílt, nyájas és ridegség nélkül való bizalmas közeledéssel kell kezdeni, mely alkalmat ad arra, hogy lássuk a gyermekeket természetességükben megnyilatkozni és hogy igazi mivoltukban ismerhessük meg őket. Végre, ha tekintéllyel rászorítanád is őket, hogy tartsák meg minden rendelkezésedet, nem érnél célt; minden csak bántó külsőségbe, esetleg képmutatásba fulladna; kiábrándítanád őket a jóból, már pedig egyedül arra kell törekedned, hogy annak szeretetét neveld beléjük.

      Amikor a bölcs gyakran azt ajánlotta a szülőknek, hogy a virgácsot sűrűn suhogtassák meg a gyermekeken, amikor azt mondotta, hogy az az apa, aki sokat játszik gyermekével, sírni fog később, nem akarta a türelmes és megértő nevelést elítélni; csupán azokat a gyönge és esztelen szülőket ítélte el, akik elnézik gyermekeik szenvedélyét és akik csak azon vannak, hogy szórakozzanak rajtuk egész gyermekségükben annyira, hogy még szertelenségeiket is eltűrik.

      Szóval a szülők őrizzék meg tekintélyüket a nevelés érdekében, mert vannak természetek, melyeket megfélemlítéssel kell megtörni; de, ismételjük, ezt csak akkor kell tenni, amikor nincs más választás.

      Az a gyermek, aki csak képzelete révén cselekszik és aki összezavarja az előtte társítva jelentkező dolgokat, gyűlöli a tanulást és az erényt, mert ellenszenvvel van eltelve az iránt a személy iránt, aki neki azokról beszél.

      Innen van az, hogy oly komor és ellenszenves fogalma van a vallásosságról és azt megtartja az egész életén át; gyakran ez minden, ami a szigorú nevelésből visszamarad. Gyakran el kell tűrni dolgokat, melyek büntetésre szorulnának és meg kell várni a pillanatot, amikor a gyermek értelme elég érett lesz arra, hogy haszna legyen a büntetésből. Ne hajtsd ezt végre sem az ő, sem a te első felindulásodban. Ha a magadéban teszed, úgy érzi, hogy szeszélyből és indulatból cselekszel és nem megfontolásból és szeretetből; menthetetlenül elvesztetted tekintélyedet. Ha az ő felindulásában bünteted, az értelme nem lesz elég higgadt hibája bevallására, indulatának legyőzésére és arra, hogy észrevegye a te felfogásod helyességét; ez annyi, mint kitenni a gyermeket annak, hogy elveszítse a téged megillető tiszteletet. Mutasd neki mindig, hogy uralkodsz magadon: semmi sem fogja ezt vele jobban megéreztetni, mint a türelmed. Figyelj meg több napon át minden pillanatot, hogy idejében tégy egy dorgálást. Ne mondd meg a gyermeknek hibáját anélkül, hogy meg ne jelölnél néhány módot is, amelyen azt leküzdheti és ami bátorítja, hogy ezt megtegye: mert kerülni kell az aggodalmat és az elbátortalanodást, melyet a hiábavaló dorgálás idéz elő. Ha kissé eszesebb gyermekre akadunk, azt hiszem, hogy észrevétlen kell őt rávenni, hogy kérje hibájának feltárását; ez az egyetlen mód arra, hogy elkedvetlenítés nélkül mondjuk meg neki azokat: de egynél többet sohasem mondjunk neki egyszerre.

      Számba kell venni azt, hogy a gyermekeknek gyönge az értelmük, hogy koruk csak az örömek iránt teszi őket érzékenyekké és hogy gyakran olyan pontosságot és komolyságot követelünk tőlük, melyre még azok sem volnának képesek, akik azt követelik. Azonfelül a megúnás és az elkeseredés veszedelmes érzését váltjuk ki belőlük, ha mindig olyan szavakat és dolgokat mondunk nekik, melyeket nem értenek meg: semmi szabadság, semmi öröm; mindig lecke, csend, kényelmetlen helyzet, feddés és fenyegetés.

      A régiek sokkal jobban értettek hozzá: az egyiptomiak és a görögök a költészet és a zene örömével terjesztették a főbb tudományokat, az erkölcsi szabályokat, az erényeket és a finom erkölcsöt. Ha nem olvasnánk, nem is hinnénk; annyira távoleső ez a mi eljárásunktól. Azonban, ha csak kissé ismerjük is a történelmet, nem kételkedhetünk, hogy több századon át ilyen volt az általános gyakorlat. A mienkben szorítkozzunk legalább arra, hogy amennyire csak lehet, kapcsoljuk össze a kellemeset a hasznossal.

      Bár nem igen remélhető, hogy a gyermekek java érdekében eltekinthessünk a megfélemlítés alkalmazásától, mégis ehhez csak akkor kell nyúlnunk, amikor már kimerítettünk minden más orvoslási módot. Mindig világosan meg kell értetnünk a gyermekekkel, hogy mire szorítkozik mindaz, amit tőlük kívánunk és mivel elégszünk meg a részükről; mert szükséges, hogy az öröm és a bizalom legyen az állandó lelkiállapotuk: egyébként elhomályosítjuk értelmüket, letörjük bátorságukat; ha élénkek, megzavarjuk őket; ha gyámoltalanok, ostobává tesszük. A félelem olyan, mint a nagyon erős orvosságok, melyeket súlyos betegségekben alkalmazunk; meggyógyítanak, de a szervezetet is megviselik: a félelem által irányított lélek egyre gyöngébb lesz.

      Egyébiránt, bár nem kell mindig fenyegetni büntetés alkalmazása nélkül, nehogy a fenyegetések komolyságát lejárassuk, mégis ritkábban kell büntetni, mint fenyegetni. Ami a büntetést illeti, a lehető legkisebb fájdalmat kell okoznia, de kísérjék olyan körülmények, melyek a gyermeknek szégyent és lelkiismeretfurdalást okoznak: például tárjunk elébe mindent, amit tettünk, hogy ezt a végső eszközt elkerüljük; mutasd, hogy neked is rosszul esik; beszélj előtte más egyénekkel azoknak a szerencsétlenségéről, akik annyira híján vannak az okosságnak és a jóérzésnek, hogy büntetést zúdítanak magukra; csökkentsd a szeretet szokásos jeleit annyira, hogy azt lásd, hogy vigasztalásra van szüksége; nyiltan vagy négyszemközt hajtsd végre a büntetést aszerint, amint a gyermek érdekében hasznosabbnak látod, vagy hogy nagyobb szégyent okozz neki, vagy hogy mutasd, hogy megkíméled attól; a nyilvános megszégyenítést tartsd meg végső gyógymódnak; néha vedd igénybe egy okos egyén közreműködését, aki a gyermeket vigasztalja, aki megmondja neki azt, amit akkor neked magadnak nem szükséges megmondanod, aki kisegíti őt bántó szégyenéből, aki lehetővé teszi azt, hogy közeledjék hozzád és aki előtt a gyermek fájdalmában szabadabban kitárhatja a szívét, mint előtted merné tenni. De különösen ügyelj arrra, hogy lássa, hogy csak a szükséges alárendeltséget kívánod tőle; igyekezz ezt úgy tenni, hogy önként szánja rá magát, készséggel hajtsa azt végre és reád ne maradjon más, mint a felvállalt kellemetlenség enyhítése. Az általános szabályokat mindenki e különös szükségesség szerint alkalmazza; az emberek, de főkép a gyermekek nem mindig egyformák; ami helyes ma, az veszedelmes holnap; a mindig egyforma eljárás nem lehet hasznos.

      A legjobb, ha a lehető legkevesebb rendszeres leckét adjuk. A kellemes társalgásban igen sokféle sokkal hasznosabb tanítást lehet végezni, mint maguk a leckék. Láttam több gyermeket, akik játszva tanultak meg olvasni: csak szórakoztató dolgokat kell nekik elbeszélni, melyeket a jelenlétükben veszünk valamely könyvből és észrevétlenül kell megismertetni velük a betűket; önmaguktól óhajtanak majd elmenni ahhoz a forráshoz, mely nekik örömet szerzett.

      Két dolog ront el mindent, és pedig az, hogy először latinul tanítjuk meg a gyermekeket olvasni, mert ez elveszi minden kedvüket az olvasástól és azt akarni, hogy túlzott és nevetséges hévvel olvassanak. Szépen kötött, sőt aranyozott szélü könyveket kell nekik adni szép képekkel és jóalakú betűkkel. Minden, ami élénkíti a képzeletet, könnyíti a tanulást: rövid és csodálatos történetekkel teli könyveket kell választani. Ha ez megtörtént, ne aggódj, hogy a gyermek nem tanul meg olvasni: sőt ne is nagyon fáradozz azon, hogy kifogástalanul olvastasd, engedd meg neki, hogy olyan természetes hangon olvasson, mint beszél; minden más beszédmód rossz és érzik rajta az iskola íze: majd ha a nyelve megoldódik, a melle erősebb lesz és az olvasási készsége nagyobb, nehézség nélkül szebben és jobban fog olvasni.

      Az írás tanítási módszere többé-kevésbbé ugyanez lehet. Ha a gyermekek kissé már tudnak olvasni, a betűvetést szórakozássá lehet tenni számukra; és ha többen vannak együtt, be kell vezetni a versengést. A gyermekek maguktól fognak igyekezni alakokat rajzolni a papírosra: ha feszélyezés nélkül csak valamennyire is tápláljuk ezt a hajlandóságot, játszva fognak betűket rajzolni és lassacskán rászoknak az írásra. Lehet őket erre kedvük szerinti és káros következmény nélkül való jutalom ígéretével serkenteni.

      Irj nekem levelet, fogjuk mondani; közölj valamit fivéreddel vagy unokatestvéreddel: mindez örömet szerez a gyermeknek, feltéve, hogy a rendszeres leckének semmiféle kellemetlen képe nem zavarja. A szabad kíváncsiskodás, mondja Szent Ágoston a saját tapasztalata alapján, sokkal jobban ingerli a gyermek szellemét, mint a félelem által ráerőszakolt rendszeresség és kényszer.

      Figyeljük meg a szokásos nevelésnek egy nagy hibáját: minden örömet az egyik oldalra teszünk és minden kellemetlenséget a másikra: minden kellemetlenséget a tanulásba és minden örömet a szórakozásokba. Mi mást tehet a gyermek, mint azt, hogy türelmetlenül viseli a kényszert és mohón fut a játék után.

      Igyekezzünk megváltoztatni ezt a rendet: tegyük kellemessé a tanulást; rejtsük azt a szabadság és az öröm külső képe alá; tűrjük el, hogy a gyermekek néha megszakítják a tanulást apró szórakozásokkal: szellemük felüdítése végett szükségük van erre.

      Engedjük meg, hogy tekintetüket kissé körülsétáltathassák; sőt néha engedjünk meg nekik egy kis kitérést vagy játékot avégett, hogy szellemük felüdüljön: aztán vezessük őket vissza ügyesen a tárgyhoz. Sokat árt az a túlságos pontosság, hogy megszakítatlan tanulást követelünk tőlük: gyakran azok, akik őket nevelik, színlelik ezt a szabályszerűséget, mert ez kellemesebb nekik, mint az a figyelmi állapot, mely minden pillanatot fel akar használni. Egyúttal tartsunk távol a gyermek szórakozásaitól mindent, ami túlságosan felizgatja őket: ami azonban pihenteti a szellemet, ami üdítő változatosságot kínál, ami kielégíti a kíváncsiságát a hasznos dolgok javára, ami edzi testüket a nekik való ügyességekre, mindazt fel kell használni a gyermek szórakozásaiban. Azt szeretik a legjobban, amiben a testük mozog, megelégedettek, ha helyüket gyakran változtathatják; egy kerék vagy egy golyó kielégíti őket. Hasonlókép ne legyen nagy gondunk szórakozásaikra sem, eleget eszelnek ki ők maguk; elég, ha hagyjuk őket cselekedni, ha figyeljük őket vidám arccal és lecsendesítjük, amikor nagyon nekimelegszenek. Azonban jó, ha a lehető leggyakrabban részesítjük őket azokban a szórakozásokban, melyeket a szellem tud nyujtani, mint a társalgás, az elbeszélések, a történetek és a különféle ügyességi játékok, melyek valami okulást rejtenek magukban. Mindezt a maga idején alkalmazzuk: de nem kell a gyermekek hajlamát ezekre erőltetni, csak alkalmat kell adni nekik a megkezdésre; eljön az idő, amikor a testük kevésbbé lesz készséges a mozgásra, hanem inkább a szellemük lesz tevékeny.

      Az a figyelem, melyet arra fordítunk, hogy a komoly foglalkozásokat örömmel fűszerezzük, nagy szolgálatot fog tenni abban hogy csökkentsük az ifjúságnak a káros szórakozásokra való hajlamát. Az akaraterő hiánya és az unalom visz oly mohón a szórakozásra. Ha egy leánynak kevésbbé volna unalmas anyja mellett lennie, nem akarna oly nagyon menekülni mellőle, hogy elmenjen kevésbbé jó társaságokat keresni.

      A szórakozások megválasztásánál kerülni kell minden gyanus társaságot. Leányok ne legyenek együtt fiúkkal, de még olyan leányokkal sem, akiknek lelkülete nem fegyelmezett és szilárd. Azokat a játékokat, melyek túlságosan szórakoztatnak és felizgatnak, vagy amelyek hozzászoktatnak a leányokhoz nem illő testi felinduláshoz, az otthonról való gyakori eltávozásokat és az olyan társalgásokat, melyek hajlandóságot váltanak ki az otthon sűrű elhagyására, kerülni kell. Amikor az ember még nem fertőzte meg magát semmiféle túlzott szórakozással és amikor még kevés szenvedélyt ébresztett fel magában, könnyen megtalálja az örömét; az egészség és az ártatlanság az öröm igazi forrásai; de azok az emberek, akik szerencsétlenségükre hozzászoktak a túlzott örömekhez, elvesztik érzéküket a mérsékeltek iránt és kifáradnak az öröm nyugtalan keresésében.

      Az ember épúgy elrontja érzékét a szórakozások, mint az eledelek iránt; szintúgy hozzászokik a romlott ízlés dolgaihoz, mint ahogyan a mindennapi és az egyszerűen fűszerezett ételek ízetlenekké és fanyarakká válnak. Kerüljük tehát a lélek nagy megrendüléseit, melyek előkészítik az unalmat és a kiábrándulást; különösen félelmetesek ezek a gyermekekre nézve, akik kevésbbé állanak ellen annak, amit éreznek és akik szeretnek izgatottak lenni: tartsuk meg őket az egyszerű dolgok élvezetében; ne kívánjanak sem különlegesen elkészített dolgokat a táplálásukra, sem szórakozásokat a gyönyörködtetésükre. A józanság mindig kellő étvágyat teremt anélkül, hogy szükséges volna azt étvágygerjesztővel a mértéktelenségig fokozni. A mértékletesség, mondotta egy valaki régen, a legjobb előmozdítója az örömnek: ezzel a mértékletességgel, mely biztosítja a test és a lélek egészségét, az ember mindig kedves és mérsékelt örömben él: nincs szüksége sem mesterkedésekre, sem látványosságokra, sem költekezésekre, hogy felüdüljön; egy kis szellemes játék, egy olvasmány, egy ártatlan beszélgetés, mely pihenést hoz a munka után, tisztább örömet szerez, mint a legelbűvölőbb zene.

      Igaz, hogy az egyszerű élvezetek kevésbbé élénkek és kevésbbé gyönyörködtetők: a többiek elbűvölik a lelket, mert megmozgatják a szenvedélyek rúgóit. De az egyszerű élvezetek hasznosabbak; minden rossz következmény nélkül való egyenletes és tartós örömet okoznak: mindig jó hatásúak; nem úgy, mint a többi élvezetek, a hamisított borokhoz hasonlóan, kezdetben jobban ízlenek, mint a természetesek, de megzavarják az egészséget és ártanak neki. A lélek természete is megromlik ezeknek az élénk és csábító élvezeteknek a keresése révén, épúgy, mint az ízlés. A legfőbb dolog, amit az általunk nevelt gyermekek érdekében tehetünk, hogy hozzászoktatjuk őket ehhez az egyszerű élethez, erősítjük a hozzá való hajlamukat mindaddig, amíg csak lehet, eltöltjük őket félelemmel azok iránt a hátrányok iránt, melyekkel a többi élvezetek járnak és a világért sem hagyjuk őket magukra, mint az rendszerint történni szokott, abban a korban, amikor a szenvedélyek kezdenek jelentkezni; és amikor a legnagyobb szükségük van arra, hogy visszatartsuk őket.

      Valljuk be, hogy a nevelés összes terhei közül egy sem hasonlítható ahhoz, mint amikor olyan gyermekeket kell nevelnünk, akik az érzékenység híjával vannak. Az élénk és érzékeny természetűek szörnyű eltévelyedésekre hajlamosak: a szenvedély és az önhittség viszi őket; de nagy segélyforrásaik is vannak és gyakran messziről térnek vissza; a nevelés ezekben rejtett mag, mely nő és időnkint gyümölcsöt érlel; amikor majd a tapasztalat az értelem segítségére siet, és amikor már a szenvedélyek lecsendesednek: legalább tudjuk őket mivel figyelmesekké tenni és a kiváncsiságukat felkelteni; van mivel felébreszteni az érdeklődésüket aziránt, amire oktatjuk őket és felkelteni becsvágyukat; ezzel szemben semmi hatalmunk sincs a közömbösek felett. Ezeknek minden gondolata szórakozottság; soha sincsenek ott, ahol lenniök kellene: még dorgálásokkal sem lehet őket elevenjükön érinteni; meghallgatnak mindent, de nem éreznek semmit. Ez a közömbösség a gyermeket hanyaggá teszi és mindenből kiábrándítja, amihez hozzáfog. Itt tehát a legjobb nevelés is csődnek néz elébe, ha kora gyermekségtől fogva sietve nem előzzük meg a bajokat. Sokan, akik nem gondolkodnak mélyen, arra a szomorú eredményre jutnak, hogy csak a természetnek van hatalma arra, hogy értékes embert alkosson és hogy a nevelés ezen a téren mitsem tehet: ezzel szemben csak arra az eredményre kellene jutnunk, hogy vannak a terméketlen földhöz hasonló természetű emberek, akiken a nevelés keveset fog. Az még rosszabb, amikor ezeknek a nehéz neveléseknek még ellene is dolgoznak, vagy elhanyagolják azokat, vagy mindjárt kezdetükben rosszul irányítják.

      Meg kell még jegyeznünk, hogy vannak gyermeki természetek, melyekben nagyon csalódunk. Kezdetben kedveseknek látszanak, mert a gyermekkor üde bájai, mint valami csillárok mindent takarnak rajtuk; nem is tudjuk megmondani, hogy milyen gyöngédség és szeretetreméltóság van bennük, mely megakadályoz arcvonásaiknak alapos megvizsgálásában. A bennük talált szellem meglep, mert nem várnánk ettől a kortól; minden értelmi botlást elnézünk nekik, mert az őszinteség bája ül rajtuk; a testnek bizonyos élénkségét látjuk, mely a gyermekekben egyúttal a szellem elevenségére is mutat. Innen van az, hogy a gyermekkor a látszat szerint sokat ígér, de keveset ad. Akadt olyan, akit öt éves korában képességei miatt ünnepeltek, de ostobává és lenézetté vált abban a mértékben, amint nőni látták. A gyermekekben mutatkozó minden képesség között csak egy van, amelyre építeni lehet, nevezetesen a helyes okoskodás; ha ezt jól neveljük, velük együtt növekszik: a gyermekkor bája eltűnik, élénksége lecsillapodik; a szív elevensége gyakran elvesz, mert a szenvedélyek és a közéleti emberekkel való érintkezés keménnyé teszi a világba kilépő fiatalembereket. Törekedj tehát meglátni a gyermekség bájain át, hogy a nevelésedre bízott gyermekből hiányzik-e az érdeklődés és vajjon nem kevéssé érzékeny-e a nemes versengés iránt. Ebben az esetben a neveléssel megbízott egyének mihamar könnyen elkedvetlenednek az ilyen hálátlan és kínos munkában. Tehát tüstént meg kell mozgatni a gyermek lelkének összes rúgóit avégett, hogy kiemeljük szunnyadozásából. Ha előre látod ezt a kedvezőtlen állapotot, ne erőszakold azonnal a folytonos tanítást, ne nagyon terheld a gyermek emlékezetét, mert ez meglepi az agyat és rátelepszik; ne fáraszd őt kellemetlen szabályokkal; vidítsd fel; és hogy ne essék az ellenkező végletbe, az elbizakodottságba, ne habozz tapintatosan rávezetni őt, hogy mire képes; elégedj meg kevéssel; hívd fel figyelmét a legkisebb sikerre is; tárd eléje, hogy milyen rossz az, ha fél, hogy nem mutat fel eredményt azokban a dolgokban, melyeket jól tesz: alkalmazd a versengést. Több irígység van a gyermekekben, mintsem képzelnénk; találunk olyanokat, akik sorvadoznak és elsenyvednek valami titkos emésztődésben, mert másokat jobban szeretnek és dédelgetnek, mint őket. Nagyon elterjedt kegyetlensége ez az anyáknak, mert ők zúdítják rájuk ezt a szenvedést; de kell tudni alkalmazni ezt az orvosságot sürgős szükség esetén a közömbösség ellen: állíts a nevelésed alatt álló gyermek mellé más gyermekeket, akik nem igen cselekszenek jobban, mint ő; az olyan példák, melyek mellett az ő gyöngesége nagyon is kiütköznék, végre is elcsüggesztenék.

      Engedj neki néha apró győzelmeket azok felett, akikre irígy; ha bírod, vedd őt rá, hogy veled együtt mulasson a saját félénkségén; mutass neki embereket, akik éppen olyan félénkek, mint ő, de akik már leküzdötték természetüket; közvetett úton, mások példáján mutasd be neki, hogy a félénkség és a lustaság megfojtja a szellemet; hogy a lagymatag és figyelmetlen emberek, bármily eszesek is, tudatlanok lesznek és maguktól elkorcsosodnak. De nagyon óvakodj attól, hogy ezt a figyelmeztetést fanyar és türelmetlen hangon tedd; mert a gyenge és félénk gyermek lelkületét semmi sem rendíti meg annyira, mint a nyerseség. Ellenkezőleg, kettőzd meg gondosságodat, hogy a természetéhez mért könnyítésekkel és örömekkel fűszerezd meg azt a munkát, melytől nem kímélheted őt meg; esetleg szükséges lesz néha lekicsinylésekkel és szemrehányásokkal ösztökélni őt. Nem kell ezt neked magadnak tenned; tegye ezt az alantasod vagy egy másik gyermek, de úgy tegye, hogy ne lássék, hogy te tudsz róla. Szent Ágoston elbeszéli,(*) hogy anyját, Szent Monikát egy szolgáló részéről történt megfeddése oly érzékenyen érintette, hogy elhagyta azt a rossz szokását, hogy tisztán igya a bort, amitől nevelőjének felháborodása és szigorúsága nem tudta őt visszatartani. Végtére is igyekezni kell alkalmazkodni az ilyenfajta lelkületű gyermekek természetéhez, amint törekszünk alkalmazkodni bizonyos betegségben szenvedő test igényeihez. Engedjük, hogy keressék azt, ami kigyógyíthatja őket idegenkedésükből; eltűrjük bizonyos szenvedélyeiket még a szabályok rovására is, feltéve, hogy nem mennek azok veszedelmes végletekbe. Sokkal nehezebb hajlandóságot kiváltani azokból, akik azt nélkülözik, mint átalakítani azok hajlamát, akiknek nincsen olyan, amilyennek lenni kellene.

---

(*) Confess. lib. IX. cap. VIII. n. 18.: Som. I. pag. 16.

---

      Ki kell fejlesztenünk egy másik még nehezebb és még fontosabb érzelmet, nevezetesen a barátság érzelmét. Mihelyt egy gyermek képes rá, nem szabad haboznunk a szívét azon egyének felé fordítani, akik neki használnak. A barátság szinte minden dologra rávezeti, amit tőle várni fogunk; van egy biztos kötelék, mely őt jóra viszi, ha azt ki tudjuk aknázni: nem kell többé mástól félni, mint a túlzástól vagy a helytelen érzelmi választástól. Vannak gyermekek, akik ravaszkodnak, titkolódzóknak, közömböseknek születtek, hogy titokban mindent magukra vonatkoztathassanak; megcsalják szüleiket, akiket a szeretet hiszékennyé tesz; látszat szerint szeretik őket; figyelik hajlamaikat, hogy alkalmazkodhassanak hozzájuk; engedelmesebbeknek látszanak, mint a többi egykorú gyermek, aki színlelés nélkül lelkülete szerint cselekszik; símulékonyságuk, mely makacs akaratot takargat, igazi kedvességnek látszik; de ravasz természetük csak akkor bontakozik ki teljesen, amikor már elkéstünk a neveléssel.

      Ha van gyermeki természet, melynél a nevelés nem tehet semmit, akkor ez az; és el lehet mondani, hogy az ilyenek száma sokkal nagyobb, mint gondolnánk. A szülők nem akarják elhinni, hogy a gyermekeiknek rossz szívük van: mivel maguktól nem akarják látni, senki sem mer arra vállalkozni, hogy meggyőzze őket és így a baj egyre növekszik. A főorvosság volna kicsiny koruktól fogva nagy szabadságot adni nekik, hogy hajlamaikat kimutathassák. A lelkük mélyéig meg kell őket ismerni, mielőtt megfenyítenénk. Természetüknél fogva őszinték és nyiltak, de ha bármily kevéssé megzavarjuk is őket, vagy ha valamilyen példát mutatunk nekik a képmutatásra, nem zökkennek többé vissza az eredeti őszinteségükbe. Igaz, hogy egyedül az Isten adhat gyöngéd és jó szívet: csak magasztos példákkal, a becsület és az önzetlenség elveivel lehet azt megindítani, továbbá az azon emberekből való kiábrándítással, akik nagyon szeretik önmagukat. Törekedni kell a gyermekekkel megkedveltetni a szívélyes és kölcsönös barátság örömét, még mielőtt elvesztették volna ezt a velük született gyöngéd őszinteségüket. Semmi sem oly jó hatású, mint ha kezdettől fogva olyan embereket bocsátunk környezetükbe, akik sohasem mutatnak előttük semmi durvát, hamisat, romlottat és önzőt. Inkább meg kell tűrni a környezetükben olyan embereket, akik más hibában szenvednek, de ezektől mentesek. Meg kell dícsérni a gyermekeket mindenért, amit szeretetből tesznek, feltéve, hogy ez a szeretet nem nagyon helytelen és túlságos. Kell, hogy a szülők irántuk őszinte szeretettel legyenek eltelve: mert a gyermekek gyakran maguktól a szülőktől tanulják meg még azt is, hogy semmit se szeressenek. Szeretnék eltiltani minden felesleges hálálkodást, a szeretetnek minden tettetett megnyilvánítását és minden ravasz hízelgést, mert ezek által tanítjuk meg őket arra, hogy üres külsőségekkel róják le hálájukat azokkal szemben, akiket szeretniök kell.

      Azzal, amit az imént bemutattunk, szembe kell állítani azt, ami még sokkal általánosabb a leányokban; azt, hogy kedvüket leljék a legközömbösebb dolgokban is. Nem tudnának látni két egyént, akik kelletlenül vannak együtt, hogy ne hangolódjanak fel szívükben az egyik mellett és a másik ellen; tele vannak alaptalan szeretettel és ellenszenvvel; semmi hibát nem látnak abban, akit szeretnek, és semmi jót abban, akit lenéznek. Nem kell mindjárt szembeszállni ezzel a hibájukkal, mert az ellenkezés fokozná a szeszélyt: de lassacskán észre kell vétetni a fiatal leánnyal, hogy mi nálánál jobban tudjuk, hogy mi jó van abban, amit ő szeret és azt, ami rossz abban, ami neki nem tetszik. Egyúttal legyen gondod arra, hogy észrevétesd azon hibák kellemetlenségeit, melyek abban az egyénben vannak, aki őt elbűvöli, és azon előnyös tulajdonságok értékét, melyek a neki nem tetsző egyénben vannak: ne erőszakold és látni fogod, hogy helyes belátásra jut. Aztán tereld rá a figyelmét az igen észszerűtlen körülményeikkel együtt elmult makacsságaira: mondd meg neki nyugodtan, hogy egyébként azokat is, amelyekből még nem gyógyult ki, akkor fogja majd látni, amikor már túl van rajtuk. Beszélj el neki hibákat, melyekben magad is szenvedtél az ő korában. Főképen a lehető legszemléletesebb módon mutasd meg neki a jónak és a rossznak azt a szoros találkozását, melyet látunk mindabban, amit szerethetünk és gyűlölhetünk, hogy ezáltal csökkentsd szeretetének és gyűlöletének erejét.

      Jutalmul sohasem ígérj a gyermekeknek piperecikkeket vagy nyalánkságokat: kettős hibát követsz el, ha ezt teszed; az első az, hogy előmozdítod olyannak a becsülését, amit nem kell kedvelnie; a másik pedig, hogy elkerülöd az olyan jutalmazási módok alkalmazását, melyek megkönnyítenék a munkádat. Nagyon óvakodj attól, hogy tanulással büntesd őket, vagy bizonyos fegyelem alá vessed. A lehető legkevesebb büntetést kell alkalmazni, de ha nem lehet elkerülni, hogy valamilyent alkalmazzunk, tapintatosan kell annak történni és anélkül, hogy ezt a nevet adnánk neki és mindig okoljuk meg az előnyét, hogy miért teszünk valamit inkább akkor és azon a helyen, mint máskor és másutt.

      Könnyen elbátortalaníthatnánk a gyermekeket, ha sohasem dícsérnénk meg őket, amikor valami jót tesznek. Bár a dícséretek mindig kétes értékűek a nyomukban fellépő hiúság miatt, mégis alkalmaznunk kell a gyermekek lelkesítésére anélkül, hogy elkapatnánk őket. Tudjuk, hogy Szent Pál gyakran felhasználja a gyengék bátorítására és hogy nyugodtabban hajthassa végre a fenyítést. Az bizonyos, hogy gyümölcsöző legyen, oly módon kell alkalmazni, hogy tartózkodunk a túlzástól, a hízelgéstől és egyúttal minden jót az Istenre, mint forrására vonatkoztatunk. Lehet a gyermekeket jutalmazni ártatlan és olyan játékokkal, melyekben ügyességek is érvényesülnek, hasznos beszélgetések közben végbemenő sétákkal, apró ajándékokkal, melyeknek van valami hasznuk, például képekkel, metszetekkel, érmekkel, térképekkel vagy szép könyvekkel.