Fénelon: A leányok neveléséről
II. FEJEZET.

A szokásos nevelés helytelenségei.

      A leány tudatlansága az oka annak, hogy unatkozik és hogy nem tud ártatlan dolgokkal foglalkozni. S ha egy bizonyos kort elért anélkül, hogy hozzászokott volna a komoly dolgokhoz, sem nem lesz azok iránt érzéke, sem nem tudja azokat értékelni; minden komoly dolgot unalmasnak fog találni és mindent, ami figyelmet kíván, fárasztónak; az örömökre való hajlam, mely túlságos az ifjúkorban, továbbá azon kortársak példája, akik nagyon belevetették magukat a szórakozásokba, minden arra szolgál, hogy irtózzék a beosztott és komoly élettől. Ebben a korban hiányzik a tapasztalata és a tekintélye ahhoz, hogy a szülői ház valamely ügyét irányítsa : nem is tartja fontosnak, hogy ott buzgólkodjék, hacsak az anyjának nem volt rá gondja, hogy az otthon apró ügyeibe bevezesse. Ha előkelő társadalmi állású, akkor nem fog kézimunkázni: csak néhány órát fog tevékenykedni naponkint, mert azt mondják, bár nem tudjuk miért, hogy illik a nőknek dolgozni; ez azonban csak a látszat kedvéért lesz és nem szokik hozzá az állandó munkához.

      Mit fog tenni ebben a helyzetben? Egy anyának a társasága, aki szemmeltartja őt, aki korholja, aki azt hiszi, hogy jól neveli, ha semmit sem néz el neki, aki együtt dolgozik vele, aki elnyomja kedélyét, akit mindig mindenféle háztartási dologgal lát elhalmozva, bántja és kedvetleníti őt; hízelkedő nőket lát maga körül, akik aljas és veszedelmes bókokkal törekszenek arra, hogy behízelegjék nála magukat, alkalmazkodjanak minden szeszélyéhez és csupa olyan dolgokkal szórakoztatják, melyek elveszik a jóra való hajlandóságát: a vallásosság nekik unalmasnak és minden örömet elfojtó törvénynek látszik. Mivel fogja tehát az idejét tölteni? semmi hasznossal. Ez a tétlenség gyógyíthatatlan szokásává fajul.

      Ime egy nagy üresség, melyről nem remélhető, hogy komoly dolgokkal telik meg; elkerülhetetlen, hogy ne hiúságok töltsék be. Ebben a tétlenségben a leány átadja magát a lustálkodásnak és a lustaság, a lélek epedése, kimeríthetetlen forrása az unalomnak. Hozzászokik egy harmadával több alváshoz mint amennyit testi egészségének fönntartása kíván: ez a hosszú álom csak arra jó, hogy elpuhítsa, még inkább elgyöngítse, jobban kiszolgáltassa őt a test rossz hajlamainak: míg a rendszeres tevékenységgel párosult mérsékelt álom az egyént vidámmá, rugalmassá és erőssé teszi; kétségkívül ebben rejlik a test igazi tökéletességének titka, nem szólva azokról az előnyökről, melyeket a lélek húz belőle. Ebből a tudatlansággal párosult elpuhultságból és lustaságból veszedelmes hajlam fejlődik a szórakozások és a mulatságok iránt; sőt ez váltja ki a féktelen és kielégíthetetlen kíváncsiságot.

      A tanult és a komoly dolgokkal elfoglalt egyének csak mérsékelten kíváncsiak: az, amit tudnak, sok olyan dolog lenézésére készteti őket, amit nem ismernek; a dolgok nagy részének értéktelen és nevetséges voltát látják, melyeket a csekély értelműek, akik semmit sem tudnak és akiknek nincs tennivalójuk, kénytelenek megtanulni.

      Ezzel ellentétben a helytelenül tanított és a hanyag leányoknak mindig rossz úton járó képzeletük van. Komoly kielégítés híján kíváncsiságuk mohón fordul az üres és veszedelmes dolgok felé. Az eszesek kényeskednek és elolvasnak minden könyvet, mely táplálhatja hiúságukat; lelkesednek a regényekért, a színművekért, az üres, kalandos elbeszélésekért, melyeknek tárgya a szemérmetlen szerelem. Képzelgő szelleműekké lesznek, mert hozzászoknak a regényhősök hangzatos nyelvéhez: ezzel az életre nézve elrontják magukat; ugyanis az a sok képzelt érzelem, a hatalmas szenvedélyek, a kalandok, melyeket az író a szórakoztatásra eszelt ki, semmiféle kapcsolatban nincsenek azokkal a valódi hajtóerőkkel, melyek az életben cselekvésre késztetnek és amelyek eldöntik a kérdéseket, sem azokkal a csalódásokkal, melyekkel küzdelmeinkben találkozunk.

      Az olvasmányaitól elbűvölt, meghatottsággal és csodálattal eltelt szegény leány csodálkozik, hogy az életben nem talál ezekhez a hősökhöz hasonló élő személyeket: úgy szeretne élni, mint ezek a képzeletbeli hercegnők, akik a regényekben mindig bájosak, mindig imádottak, még pedig mindig a kelletén felül. Mily kiábrándulás rájuk nézve leszállni a magasból a háztartás legalsó kicsiségeihez!

      Egyesek még messzebbre mennek a kíváncsiskodásban és merészkednek a vallásról véleményt mondani, jóllehet erre egyáltalán nem képesek. De azok, akiknek nincs elég szellemi bátorságuk ezekre a kíváncsiskodásokra, de van a természetüknek megfelelő másnemű bátorságuk: mohón akarnak tudni mindent, amiről szó van, amit az emberek cselekszenek, dalt, hírt, cselszövést, akarnak leveleket kapni, olvasni azokat, melyeket mások kapnak; azt akarják, hogy mindent közöljenek velük és maguk is mindent akarnak másokkal közölni; hiúk és a hiúság sokat beszéltet; könnyelműek és a könnyelműség gátol a meggondolásban, mely sokszor hallgatást parancsolna.