Fénelon François de Salagnac de la Mothe 1651 augusztus 6-án született Perigordban, a Fénelon kastélyban. Cahorsban, majd Párisban végzett tanulmányok után a párisi Saint-Sulpice papnevelő intézetbe lépett, hogy jövő élethivatására előkészüljön. Még egészen fiatal lelkipásztor volt, amikor a református vallásról a katolikus Egyházba visszatért nők részére alapított Nouvelles Catholiques igazgatója, majd több belföldi hittérítő szervezet irányítója lett. Ezen tevékenysége közben látott bele oly mélyen a női lélekbe, hogy 1687-ben megírhatta a De léducation des filles című művét. Ez a munka olyan hírnevet, szerzett neki, hogy két évvel annak megjelenése után a burgundi hercegnek, XIV. Lajos unokájának gondozásával megbízott Beauvilliers hercege meghívta őt annak nevelésére. A kis herceg makacs, indulatos, durva, a kegyetlenségig vad, Saint-Simon állítása szerint valóságos emberi szörny volt. Fénelon minden idejét vele töltötte, minden istenadta képességét és tudását latbavetette és csodát művelt vele. A pokoli jellemből szelíd, nyájas, türelmes embert nevelt, aki a legkomolyabb elhatározással készült elő a származásával járó magas küldetésre. Ennek a nevelői munkának emléke Fénelonnak a Télémaque című örökéletű műve. Fénelon 1695-ben Cambrai érseke lett. Ebben a méltóságban fejezte be gazdag munkásságú életét 1715-ben. A leányok neveléséről szóló értekezés Fénelonnak időrendben is, értékben is a legelső műve. Harminchatéves korában írta és így ez a mű bizonysága annak, hogy a halhatatlan író mily korán képes volt mélyreható elemzésre. Fénelon a művét nem szánta a nyilvánosságnak. Hűséges barátjának, Beauvilliers hercegének és feleségének kérésére írta vezérfonal gyanánt tizenhárom gyermeküknek, köztük öt leánynak a nevelésére. Egy családnak szólt, de megfelelt minden családnak és a leánynevelés, de sok tekintetben minden nevelés alapvető művévé lett. A herceg a benne foglalt bölcs tanácsok áldásos hatását a maga népes családjában mindennap érezte; úgy gondolta tehát, hogy szolgálatot tesz vele nemzetének, ha közkinccsé teszi. Az első kiadást Párisban minden körben határtalan örömmel fogadták. Charles Rollin az egyetem rektora, a jeles pedagógus, kiváló műnek tartotta és ajánlotta a szülőknek, hogy adják annak az egyénnek a kezébe, akire gyermekeik nevelését bízzák. Bossuet azt mondotta róla, hogy a maga rövidségében több értékes gondolatot, több finom és mély megfigyelést, több egészséges elméleti és gyakorlati igazságot foglal magában, mint a nevelés kérdéséről közzétett többi kötetekre menő művek. Fénelon megélte munkájának gyakorlati értékelését is, mert a Maintenon asszony által Saint-Cyrben alapított leánynevelő intézet az abban lefektetett gondolatokat és gyakorlati tanító és nevelő módszert követte. Ez az intézet tehát 500 leánynövendékével Fénelon pedagógiájának gyakorlati mezeje volt. A munka első kiadását több is követte. Megemlítjük az 1696. évit, melyet maga Fénelon nézett át és javítgatott, az 1715. évit, mely először közölte a műnek egy ismeretlen nőnek szánt, ismeretlen időben készült remek kivonatát ilyen címen: Avis á une dame de qualité sur léducation de sa fille, a Fénelon összes műveinek sorozatában megjelent 1823., továbbá az 1872. és az 1907. évi kiadásokat. Az 1872. évben megjelent kiadás az egyetlen, melynek szövege megegyezik a Versaillesben őrzött kiadás és a szerző kéziratának szövegével. A 250 év alatt megjelent kiadások hosszú sora fényes bizonysága annak, hogy Fénelonnak ez a műve azon ritka alkotások közé tartozik, melyeknek értékét a haladó idő nem tépázza meg. Nyelvünkön eddig egy fordítása volt. Szalai báró Barkóczy László túlságosan szabad fordítása ilyen címen: Nőnevelés Fénelon után, Pesten, 1842, Trattner-Károlyi betűivel. Ez azonban ma már ritka mű. A legnagyobb közkönyvtárainkban sincs meg. Fénelon gondolatait igyekezett bevinni a magyarság köztudatába: Fináczy Ernő: Neveléstörténet, IV.; Weszely Ödön: Fénelon és a nőnevelés, Budapest, 1903.; Balenegger Hugó: Fénelon a leánynevelésről, Arad, 1911. A mű alakja szerint nem értekezés, nem kifejtés, hanem szerves összefüggésű, egyre mélyebbre tekintő, nagyszerű tanácsok sorozata. Ezeknek a tanácsoknak az ad értéket, hogy finom lelki megfigyeléseken alapulnak. A gyermeki, különösen a leánylelket, annak sajátos megnyilvánulásait, erényeit és fogyatékosságait senki sem ismerte úgy, mint Fénelon, sem azelőtt, sem az ő korában, de még utána sem jó ideig, magát Rousseaut sem véve ki. Megfigyelései jórészt még ma is helytállók. De a gyermeki léleknek nemcsak a tökéletlenségeit és gyarlóságait ismeri és tárja fel, de a segítés forrásaira és módjaira is rávezet. A mű nyelve meglepően egyszerű. A legkedvesebb és a legvilágosabb prózai nyelvek egyike az egész francia irodalomban. A lélekmegfigyelésre épített nevelésnek nehéz, akkor még merőben újszerű kérdésével oly könnyedén és oly világosan foglalkozik, hogy gondolatainak megértése nem okoz különösebb nehézséget az olvasónak. Ez a könnyedség, világosság és nyelvi szépség sokat köszönhet a görög szellemnek, melynek Fénelon gyöngéd hódolója volt. A mű gondolatmenete a következő: A nőnevelés fontos kérdés, mert a nő értelmi és jellembeli állapota döntően hat a családra és a család révén a társadalomra (I. fejezet). A nők tudatlanságuk következtében unatkoznak. Az unalom és a velük született kíváncsiságuk káros és veszedelmes foglalkozásokra viszi őket (II. fejezet). A nevelést korán, már a csecsemőkorban kell kezdeni. A bölcsőben fekvő gyermek is figyel és érzékeny a hatások iránt. A gyermekkori hatások kísérik az embert az égész életén át. A gyermek természetének fősajátságai: a gyenge értelem, az élénk képzelet, a nagyfokú szellemi nyugtalanság és a kíváncsiság. A kíváncsiság nyílás a gyermek lelkén. A kíváncsiság révén a lélek mintegy fele úton elébe megy a nevelésnek. A helyes nevelés a kíváncsiság kielégítése (III. fejezet). A gyermek agya üres és szokásai még nincsenek, emiatt minden hatást felvesz. Tehát csak utánzásra érdemes példákat állítsunk,a gyermek elé (IV. fejezet). Keveset, de értékeset nyujtsunk a gyermeknek. A gyermek csak képek felvételére alkalmas, okoskodásra nem, tehát mindent képekben, szemléletes alakban tárjunk elébe. A tanításban ne legyen kényszer; a bölcseség és az erény mosolygó arccal jelentkezzék. Ne legyen minden öröm az egyik oldalon, a játék oldalán és minden teher a másikon, a tanulás oldalán és minden teher a másikon, a tanulás oldalán. A tanítás legyen gyakorlatias: biztos és kellemes célt tárjunk a gyermek elé. Nyerjük meg a gyermek bizalmát, mert e nélkül a nevelés csak formaság. Legyünk türelmesek és megértők vele szemben. Ne követeljünk tőle olyan komolyságot és pontosságot, amilyenre mi magunk sem vagyunk képesek. Az erőszak és a félelem által irányított lélek egyre gyöngébb lesz. Minél kevésbbé ölti magára a tanítás a lecke és a nevelés a kényszer alakját, annál jobb. Az élénk és érzékeny természetű gyermekek nagy eltévelyedésre hajlamosak; de roppant segélyforrásaik vannak és gyakran messziről térnek vissza. A közömbösség súlyos baj, mivel szemben a nevelés csődöt mondhat (V. fejezet). A bibliai történeteknek nagy nevelőerejük van. Ezek a történetek nem önmagukért vannak, hanem azért, hogy erkölcsi elveket szemléltessenek. A történetekből kiindulva a gyermekeket ezekre rá kell vezetni (VI. fejezet). A vallást és az erényt meg kell szerettetni. Ne állítsuk se az egyiket, se a másikat a gyermek elé rideg, komor, elriasztó, hanem kedves és vonzó képben. Azután a vallás alaptételeinek tanítási módszerét mutatja be oly mesteri feldolgozásban, amilyent ritkán találunk a pedagógiai irodalomban (VII. fejezet). Ezt követi a tízparancsolat, a szentségek és az imádság tanításának ugyanolyan értékű bemutatása (VIII. fejezet). A leányok főbb természeti hibái a gyöngeség, a félénkség, mely megakadályozza őket a határozott viselkedésben, a könnyedség arra, hogy felületesen mondjanak véleményt, a ravaszság, melyet céljaik elérésére oly sűrűn alkalmaznak és végre a hiúság, az üres tetszésvágy, mely életük irányításában oly különösen nagy szerepet játszik. Az eljárási mód ezen hibákból való kiemelésükre (IX., X. fejezet). A nő kötelessége gyermekeinek nevelése, háztartásának helyes gondozása, alkalmazottainak okos irányítása és ha földbirtoka van, segédkezés annak kezelésében. A kellő ismereteket a nyelvtan, a számtan, a történelem, a gazdasági ismeretek és a jog elemeinek tanulmányából merítheti. De ne akarjunk tudós nőket nevelni, hanem nyujtsuk ezeket az ismereteket a nő természetéhez és életkörülményeihez alkalmazva (XI., XII. fejezet). Az utolsó fejezet a nevelőnőkről, továbbá a szülők magasztos hivatásáról szól, akiknek a nevelésben példaadó szerepet kell játszaniok. Ez a fordítás az 1872. évi kiadás szövege nyomán készült. A fordításnál ez az elv lebegett a szemem előtt: az író gondolatait újra átgondoltam és fínom értelmükhöz szigorúan ragaszkodva úgy igyekeztem azokat nyelvünkön kifejezni, hogy ne ütközzék ki rajtuk a fordítás íze. Az írásjeleknek különös, a mai gyakorlat szempontjából szokatlan használatát is megtartottam. Ez azonban nem zavar a megértésben. A nevelői irodalom ezen örökbecsű remekének nyelvünkön első hű fordítását a nevelők, a szülők és minden gyermekszerető ember jóakaratú figyelmébe ajánlom. Ez a mű nemcsak neveléstörténeti fontosságú, de kimeríthetetlen forrása az értékes gondolatoknak, melyből még a leghaladóbb gondolkozás is mindig meríthet. Budapesten, 1936. évi április 18-án, a fordító.
|