Fénelon: A leányok neveléséről
X. FEJEZET.
A szépség és az öltözködés hiúsága.
Nincs veszedelmesebb valami, mint a leányok hiúsága. Erős vággyal születnek
arra, hogy tessenek: előttük el vannak zárva azok az utak, melyeken a férfiak
tekintélyre és dicsőségre tesznek szert, tehát a szellem és a test kellemei
útján igyekeznek magukat kárpótolni: innen van a kedves és behízelgő
társalgásuk, innen van az, hogy annyira törekszenek a szépre és minden külső
kellemre és szenvedélyesen szeretnek öltözködni; egy hajviselet, egy
szalag-csokor, egy magasabb vagy alacsonyabb hajfürt, egy szín kiválasztása
nekik fontos ügy.
Ezek a túlzások a franciáknál még szélsőségesebbek, mint más népeknél; a
sűrűn változó, de éppen uralkodó hangulat a divat folytonos változását idézi
elő: így az öltözködés szeretéhez hozzáadhatjuk az újdonság szeretetét,
melyeknek különös varázsuk van az ilyen lelkekre. Ez a két őrület együtt
áttöri a születés korlátait és felborít minden erkölcsöt. Mióta nincsenek
szabályok az öltözködésre és a bútorzatra nézve, az egyén társadalmi
helyzetének nincs többé mutatója: az emberek háztartását a közhatalom is alig
képes szabályozni; mindenki a pénze szerint, helyesebben a pénze nélkül, a
kedvtelése és a hiúsága szerint választ.
Ez a pompa romlásba viszi a családokat és a családok romlása az erkölcsök
romlását hozza magával. Egyrészt a pompa kiváltja az alacsonyabb származású
egyénekben a gyors vagyonszerzés vágyának szenvedélyét, ami nem történhet bűn
nélkül, mint a Szentlélek állítja. Másrészt az előkelők, ha a szükséges
pénzforrások nélkül vannak, hitványságokat és szörnyű aljasságokat követnek el,
hogy fönntartsák életmódjukat; így a tisztesség, a hit, a becsület és a jóság
észrevétlen eltűnik még a legközelebbi rokonok között is.
Mindezek a bajok abból származnak, hogy a hiú nők a divatnak nagy fontosságot
tulajdonítanak: igyekeznek nevetséges elmaradottaknak feltüntetni mindazokat,
akik a régi erkölcsök komolyságát és egyszerűségét meg akarják őrizni.
Igyekezz tehát a leányokkal megértetni, hogy az a tisztelet, mely, a helyes
viselkedésből és az igazi tehetségből származik, mennyivel értékesebb mint az,
melyet a haj és a ruházat útján szerzünk. Mondd meg nekik, hogy a szépség a
tulajdonosát jobban megcsalja, mint azokat, akiket elkápráztat; megzavarja,
megrészegíti a lelket; az ember sokkal ostobábban bálványozza önmagát, mint a
legszenvedélyesebb szerelmesek azokat, akiket szeretnek. Nagyon csekély
korbeli különbség látszik egy szép nő és egy olyan között, aki nem szép. A
szépség csak árthat, ha nem arra szolgál, hogy előnyös házassághoz segítsen
egy leányt: de hogyan fog arra szolgálni, ha nem támogatja az érdem és az
erény? Csak azt remélheti, hogy egy ostoba ifjú fogja őt elvenni, akivel aztán
szerencsétlen lesz, hacsak az okossága és a szerénysége nem tereli rá a
fegyelmezett szellemű és azon férfiak figyelmét, akiknek a komoly tulajdonságok
iránt érzékük van. Azok az egyének, akik minden dicsőségüket a szépségük révén
szerzik, mihamar nevetségesekké lesznek: észrevétlen eljutnak abba a korba,
amikor a szépségük hervad; még mindig elbűvölőnek tartják magukat, bár a világ
már kiábrándult belőlük, mivel már nem szépek. Végre is époly esztelen dolog
egyedül a szépséghez ragaszkodni, mint minden érdemét a testi erőbe helyezni,
amint azt a műveletlen és vad népek teszik.
A szépségről térjünk át a cicomáskodásra. Az igazi báj független az üres és
tetszetős kikészítéstől. Tény, hogy a tisztaságot, a helyességet és az illemet
lehet keresni a testre öltött ruhában; de végtére is a testünkre öltött
szövetek, melyeket kényelmessé és kellemessé lehet tenni, nem lehetnek olyan
díszek, melyek igazi szépséget adnak.
Szeretném a fiatal leányok szeme elé állítani azt a nemes egyszerűséget, mely
a fönnmaradt görög és római szobrokon és képeken megjelenik; itt látnák, hogy
a könnyedén hátravetett sima haj, a teljes szövetű és hosszú ráncokban lelógó
ruházat mily kecses és pompás. Jó volna, ha hallanák a festők és más egyének
szavait, akik az ókornak ezt a választékos ízlését értékelik.
Ha szellemük csak egy kissé is felülemelkednék a divat elfogultságain, hamar
megvetést éreznének a természettől annyira elütő hajviseletük és túlságosan
kidolgozott ruháik iránt. Jól tudom, hogy nem lehet kívánni, hogy ókori külsőt
öltsenek magukra; különcködés volna ilyent akarni: de minden különcködés
nélkül megkedvelhetnék az öltözködésnek ezt a nemes, bájos egyszerűségét, mely
egyébként is annyira megfelel a keresztény felfogásnak. Igy, amikor a külsőben
a jelen felfogáshoz alkalmazkodnának, tudnák legalább, hogy mit kell gondolniok
erről a szokásról: eleget tennének a divatnak is, mint valami gonosz
szolgaságnak és csak azt tennék meg, amit nem tudnának belőle visszautasítani.
Hívd fel gyakran és korán a figyelmüket arra a szellemi ürességre és
felületességre, mely a divatban az állhatatlanságot idézi elő. Például mily
helytelen gondolat megnagyobbítani a fejet nem tudom hány egymásra emelt
hajfonattal; az igazi báj követi a természetet és sohasem száll vele szembe.
A divat azonban önmagát semmisíti meg; mindig tökéletességre törekszik, de
sohasem éri el azt; legalább is sohasem akar megállni. Észszerűbb volna, ha
csak azért térne át másra, hogy többé ne változzék, miután a kényelem és a
szépség szempontjából elérte a tökéletességet ; de azért változni, hogy
szüntelen változzék, nem annyit jelent-e, mint inkább keresni az
állhatatlanságot és a féktelenséget, mint az igazi finomságot és a jóízlést?
Tehát a divatban rendszerint csak szeszély van. A nőknek módjukban van
határozni; csak nekik maguknak kellene azt elhinniök: így a legkönnyelműbb és
a legkevésbbé művelt szelleműek a többieket magukkal ragadják. Semmit sem
választanak és semmivel sem szakítanak tervszerűen; az, hogy egy jól
megválasztott dolog sokáig volt divatban, elég ok arra, hogy többé ne legyen
divatos és egy másik, bár nevetséges, elfoglalja a helyét és megcsodált legyen.
Miután jól letetted ezt az alapot, mutasd meg a keresztény szerénység
törvényeit. Igy fogsz szólni: a mi szent titkaink útján megtudjuk, hogy az
ember a bűn romlottságában születik; a fertőző betegségtől megrontott teste a
lélekre nézve a kísértés kiapadhatatlan forrása. Jézus Krisztus megtanított
bennünket, hogy minden erényünket a magunktól való félelembe és a magunkkal
szemben való bizalmatlanságba kell helyeznünk. Akarnád-e, kérdezhetjük majd
egy leánytól, a saját és a felebarátod lelkét egy őrült hiúságért
veszélyeztetni? Undorodj meg tehát a kebel csupaszságától és minden más
szemérmetlenségtől: ha az ember minden egyéb szenvedélytől menten követné is
el ezeket a bűnöket, még akkor is hiúság és féktelen tetszésvágy ez. Ez a
hiúság igazol-e az Isten és az emberek előtt az ilyen vakmerő, botrányos és
másra káros hatású viselkedést? Ez a vak tetszési vágy illő-e egy keresztény
lélekhez, akinek bálványnak kell tekintenie mindent, ami nem a Teremtő
szeretete és a teremtmények megvetése? Amikor az ember tetszeni vágyódik, mire
törekszik? nem arra-e, hogy mások szenvedélyét felizgassa? Módunkban van-e
azokat megállítani, ha messzire mennek? Nem kell-e azután magunknak
tulajdonítanunk minden következményt? nem törnek-e mindig messzire, bármily
kevéssé lobbantjuk is fel? Finom és halálos mérget készítesz és beleöntöd azt
minden néző poharába; és te azt hiszed, hogy ártatlan vagy! Fűzd hozzá az
olyan egyének példáját, akiket szerénységük érdemesít az ajánlásra és
olyanokét, akiknek szerénytelensége bajt okozott. Főkép a leányok külsejében
ne tűrj meg semmit, ami túlmegy társadalmi helyzetükön: szigorúan nyomd el
minden szeszélyüket. Mutass rá, hogy az ember milyen veszélynek teszi ki
magát, és az okos emberek megvetését mennyire magára vonja, ha elfelejti,
hogy kicsoda.
Hátra van még az, hogy leányokat a szellemeskedésből kiábrándítsuk. Ha van
bizonyos elevenségük és ha nem ügyelünk rájuk, mindenbe beleavatkoznak,
mindenről beszélni akarnak, olyan dolgokban akarnak dönteni, melyek
képességeiket felülmúlják és kényességből tettetik az unalmat. Egy leánynak
csak igazi szükségből, óvatosan és tiszteletteljes arckifejezéssel szabad
beszélni; még akkor sem szabad olyan dolgokról nyilatkoznia, melyek a leányok
általános képességeit fölülmúlják, ha nagyon tanult. Legyen bármilyen jó
emlékezete, élénksége, tréfás fordulatai, kedves beszédre való készsége;
mindezek a képességek épúgy meglesznek számos más sokkal kevésbbé értelmes és
megvetésre nagyon érdemes nőben is. De legyen helyes és következetes
viselkedése, higgadt és fegyelmezett lelke; tudjon hallgatni és irányítani
valamit: ez a képesség a nők között ki fogja tüntetni. Ami az érzékenységet és
az unalom érzését illeti, azokat úgy kell megfékezni, hogy kimutatjuk,
miszerint a jóízlés abban áll, hogy a dolgokat hasznosságuk szerint válogatjuk
meg.
Nincs becsülésre méltóbb valami, mint a jóérzés és az erény: az egyik is, a
másik is az idegenkedést és az unalmat nem dícséretes finomságnak, hanem a
beteg lélek gyöngeségének mutatja.
Mivel durva lelkű emberekkel és nem kellemes foglalkozásokban kell együtt
élnünk, a helyes meggondolás, az okos finomság az, hogy nyersek legyünk
azokkal szemben, akik maguk is azok. A finomságot kedvelő lélek, de aki szükség
esetén a jobb siker érdekében annak fölébe tud emelkedni, messze felette áll
a finom lelkeknek és azoknak, akiket az idegenkedésük visszatartott.