Asszonyom, kívánságára kifejtem a leánya nevelésére vonatkozó gondolataimat.
Ha több leánya van, ezeknek nevelése külső elfoglaltságai miatt nagyobb terhet
róna Önre, mint kívánatos. Ebben az esetben egy jó zárdát vagy nevelőintézetet
kellene választania. Mivel azonban csak egy leányt kell nevelnie, és az Isten
az ahhoz szükséges képességet Önnek megadta, jobb nevelést adhat neki, mint
bármelyik zárda. Egy okos, gyöngéd és keresztény anya szeme kétségkívül
mindent meglát, amit mások nem vesznek észre. Minthogy ezek a képességek
nagyon ritkák, az anyák legjobban teszik, ha a leányaik nevelésének gondját
zárdákra bízzák, mivel rendszerint nincsenek meg a neveléshez szükséges
ismereteik, vagy ha ezek megvannak, nem erősítik azokat a komoly és
keresztényies viselkedés példájával, mely nélkül pedig a legalaposabb
tanítások sem lesznek hatásosak; mert mindazt, amit az anya leányának mond,
lerontja az, amit a leány nála lát. Önnél, asszonyom, ez az eset nem áll fönn:
Ön csak az Isten szolgálatával törődik; a vallás az Ön első gondja és csak azt
sugalmazza leányának, amit ez a cselekedeteiben lát: így Önt kiveszem az
általános szabály alól, és a leány nevelése szempontjából többre becsülöm
bármelyik zárdánál. Még egy nagy előny is van abban a nevelésben, melyet Ön a
maga szárnyai alatt leányának ad. A nem szabályok szerint élő zárdában a leány
azt látja, hogy ott a hiúság nagy becsben áll, és ez a legfinomabb méreg az ő
fiatal lelkületére. Azt fogja hallani, hogy ott úgy beszélnek a világról, mint
az örömök országáról; és semmi sem tesz rosszabb hatást, mint a világnak ez a
csalóka képe, melyet távolról csodálattal nézünk, és amely annak minden örömét
túlozza anélkül, hogy megmutatná a csalódásait és a keserűségeit is. A világ
sohasem kápráztat el annyira, mint amikor messziről nézzük anélkül, hogy
valaha láttuk volna közelről, és anélkül, hogy felkészültünk volna a
csábításával szemben. Ez az oka annak, hogy jobban félnék egy világi
zárdától, mint magától a világtól. Ha azonban egy zárda buzgón és pontosan
megtartja a szabályait, az előkelő leány ott a világról való teljes
tudatlanságban nő fel: ez kétségkívül boldog tudatlanság, ha örökké tart; de
ha a leány kilép a zárdából, és egy bizonyos idő mulva visszatér a szülői
házba, ahol elkezdi a világi életet, nincs veszedelmesebb, mint ez a
meglepetés és az élénk képzeletnek ez a nagy megindítása. Azt a leányt, akit
semmi más nem tartott távol a világtól, mint annak a nemismerése, és akiben az
erény még nem vert elég mély gyökeret, mihamar megkísérti az a gondolat, hogy
előle a legcsodásabb dolgokat rejtették el. Úgy lép ki a zárdából, mintha egy
mély barlang sötétségében nőtt volna föl, és most hirtelen napfényre
bocsátották volna. Misem oly vakító, mint ez a váratlan átmenet és ez a fény,
melyhez az ember nem szokott hozzá. Helyesebb, ha a leány vallásos és
tapintatos anyja mellett lassacskán megszokja a világot, aki neki megmutatja
azt, amit látnia lehet, aki alkalmilag feltárja annak fogyatkozásait, és aki
neki példát mutat arra, miként kell azt a szükség szerint mérséklettel
felhasználnia. A jó zárdák nevelését nagyon értékelem; de többet várok egy jó
anya nevelésétől, ha módjában van neki arra szentelnie magát. Tehát arra az
eredményre jutok, hogy jobb helye van leányának Ön mellett, mint a választható
legjobb zárdában. De kevés anyának lehet ezt a tanácsot adnom.
Igaz, hogy ez a nevelés nagyon veszedelmes volna, ha Ön nem fordítana elég
gondot azon nőknek kiválasztására, akik majd a leánya mellett lesznek. Az Ön
házi elfoglaltságai és külső teendői nem hagynak időt arra, hogy állandóan a
gyermekén tartsa a szemét: helyes, ha a lehető legkevesebbet távozik el
mellőle; mégis lehetetlen, hogy mindenüvé magával vigye. Ha könnyelmű,
fegyelmezetlen és tapintatlan nőkre hagyja, ezek többet rontanak rajta egy hét
alatt, mint amennyit Ön képes javítani több év alatt. Ezek a rendszerint csak
rossz nevelésű egyének többé-kevésbbé a magukéhoz hasonló nevelést fognak neki
adni. Maguk között a gyermek jelenlétében nagyon szabadon fognak beszélni, ez
pedig mindent megfigyel, és azt fogja hinni, hogy ő is ugyanúgy tehet: nagyon
hamis és veszedelmes életelveket fognak terjeszteni. A gyermek hallani fog
rágalmazásokat, hazudozásokat, könnyelmű gyanusításokat, hiábavaló beszédeket.
Látni fog irígykedéseket, bizalmatlankodásokat, furcsa és tűrhetetlen
viselkedéseket és néha téves, vagy babonás ájtatoskodásokat és furcsaságokat a
legsúlyosabb hibák javítása nélkül. Ezek a szolgalelkű személyek arra fognak
törekedni, hogy kedveskedésekkel és veszedelmes hízelgésekkel megnyerjék a
gyermek bizalmát. Bevallom, hogy egy közepes zárda nevelése többet érne, mint
az ilyen házi nevelés. De feltételezem, hogy az elkerülhetetlen kényszer
esetétől eltekintve Ön nem fogja magára hagyni a gyermekét és hogy egy
megbízható egyén fog a rendelkezésére állani, aki meg fog felelni azokra az
alkalmakra, amikor Ön kénytelen lesz azt megtenni. Kell, hogy ez az egyén
helyes érzésű és erényes legyen, nyájas tekintélyt tartson, a többi női
alkalmazottat a kötelességteljesítésre késztesse, szükség esetén a gyermeket
megdorgálja a nélkül, hogy ez iránta ellenszenvre gerjedne és Önnek számot
adjon mindenről, ami figyelmet érdemel. Elismerem, hogy nem könnyű ilyen nőt
találni; de keresni kell és nem kell sajnálni a szükséges költséget, hogy
környezetében kedvező föltételek között megtarthassa. Tudom, hogy
előfordulhatnak bosszantó tévedések; de meg kell elégedni a lényeges
jótulajdonságokkal és el kell viselni a fogyatkozásokat, melyek azokba
vegyülnek. Egy ilyen segítőtárs nélkül nem lehet sikert érni.
Minthogy az Ön leánya eléggé fejlett értelmet mutat sok közlékenységgel,
könnyedséggel és éleselméjűséggel, félek, hogy hajlama van a szellemeskedésre
és az üres és veszedelmes kíváncsiskodásra. Bocsásson meg, Asszonyom, hogy ezt
mondom, nem veheti rossz néven, hiszen Ön ebben nem hibás. A nők rendszerint
jobban rajonganak a szellem, mint a test cicomájáért. A tanulásra hajlamos nők
és azok, akik remélik, hogy abban kitűnhetnek, jobban lelkesednek a
könyveikért, mint a ruháikért. Kissé elrejtik tudásukat; de csak félig rejtik
el, hogy a tehetség mellett a szerénységgel is büszkélkedhessenek. Más, sokkal
rosszabb hibák könnyebben javíthatók, mert az ember észreveszi azokat,
szemrehányást tesz magának miattuk és a léha jellemet mindig mutatják. De a
kiváncsi és tudásával büszkélkedő nő abban a hízelgő képzeletben él, hogy ő
nemének egy magasabbrendű szelleme: azzal büszkélkedik, hogy meg tudja vetni
más nők szórákozásait és hiúságait; magát mindenben tökéletesnek tartja, és
ebből a nyakasságából nem lehet őt kigyógyítani. Rendszerint mindent csak
félig tud; inkább elvakítja, mint világosságot gyújt benne az, amit tud; azt
képzeli, hogy mindent tud; megállapítást tesz; szenvedélyesen állást foglal az
egyik felfogás mellett és a másik ellen minden vitában, mely az ő tudását
meghaladja, még a vallás kérdésében is: innen van az, hogy minden keletkező
vallási szakadás a nők révén erősödik, akik azt belopják a köztudatba és
terjesztik. A nők ügyes beszédűek a társalgásban és leleményesek az
ármánykodásban. A nők üresnek tartott közönséges hiúságától nem kell annyira
félni, mint ezektől a komoly és finomkodó hiúságoktól, melyek
szellemeskedésekben jelentkeznek, hogy a komoly érdem látszatában
tündököljenek. Fontos tehát, hogy mindig vezessük vissza a kisasszonyt az okos
egyszerűségre. Elég, ha úgy ismeri a vallást, hogy higyjen és szigorúan a
szerint éljen, de ne okoskodjék felette. Kell, hogy csak az Egyházra
hallgasson, és ne befolyásoltassa magát semmiféle ellentmondó, vagy az
újításban gyanus prédikátor javára. A lelkiatyja olyan ember legyen, aki
nyiltan állást foglal minden ellen, ami a párt nevet viseli. Kell, hogy
kerülje azon nők társaságát, akik merészkednek bírálgatni az Egyház tanítását,
és kell, hogy érezze, hogy mily illetlen és veszedelmes ez a szabadság.
Kerülje a tiltott könyvek olvasását, de ne vizsgálja azt, hogy miért
tiltottak. Tanuljon meg kevéssé bízni önmagában és félni a kíváncsiság és az
elfogultság kelepcéjétől; imádja az Istent alázatosan, váljék lelki szegénnyé,
legyen mindig rendbeszedett, szünetlenül engedelmes, tűrje a bölcs emberek
dorgálásait és legyen jóindulatú még a leghatározottabb ítéleteiben is, és
tudjon hallgatni és hagyjon másokat beszélni. Foglalkoztassa őt kézimunkázással,
ez hasznos lesz az Ön házában, és hozzászoktatja őt ahhoz, hogy ne kívánja a
világgal való veszedelmes érintkezést; de ne hagyja őt a hitének nagy
veszedelmére okoskodni a hittudományban. Minden elveszett, egyrészt, ha
ragaszkodik szelleme fitogtatásához, másrészt, ha idegenkedik a háztartás
gondjaitól. A derék asszony fon, bezárkózik háztartásába, hallgat, hisz és
engedelmeskedik: nem vitatkozik az Egyház ellen. (*)
(*) Prov. XXXI. 19. etc.
Nem kételkedem, Asszonyom, hogy a kínálkozó alkalmakkor Ön fog majd néhány
megjegyzést tenni azokra a helytelenségekre és kilengésekre, melyek bizonyos
nők szellemeskedéseiben előfordulnak, hogy leányát ezen szirtektől távol
tartsa. De mivel az anyai tekintély idővel csökken, és mivel a legbölcsebb
oktatás sem győzi meg mindig a leányt, szeretném, ha a világban igazolt
érdemű nőkkel, amilyenek az Ön barátnői, a fiatal hölgy jelenlétében
beszélgetést folytatna, de anélkül, hogy ez észrevenné, hogy a tanítás neki
szól, és kifogásolná az ilyen tudákos és a vallásújítók javára elfogult nők
üres és nevetséges jellemét. Ezek a közvetett oktatások valószínűleg
eredményesebbek volnának, mint azok, melyeket egyedül és közvetlenül adna.
Az öltözködésben igyekezzék leányát a helyes mérséklet kedvelésére szoktatni.
Vannak szélsőséges lelkületű nők, akik nem tűrik a középszerűséget:
hajlamosabbak a fanyar egyszerűségre, ami a túlzott pompáról való lemondással
tüntető újításszámba megy, semhogy megmaradjanak a helyes középúton, melyet
mint az ízlés hiányát és élvezhetetlen helyzetet megvetnek. Mindamellett
bizonyos, hogy a becsülésre legméltóbb és a legritkább az a bölcs és mérsékelt
lélek, aki kerüli a két szélsőséget, és aki megadja az illemnek is azt, amit
nem utasíthat vissza és sohasem lépi túl ezt a határt. Az igazi bölcseség a
látszatra, a fogatokra és a ruhára nézve is az, hogy azon sem jóban, sem
rosszban ne legyen olyan, amire megjegyzést kell tenni. Mondja meg a leányának,
hogy viselkedjék úgy, hogy ne vonjon magára bírálatot, mint ízléstelen,
ügyetlen és hanyag; de külsejében se lássék semmi mesterkéltség és semmi pompa:
így mind a bútorzatán, mind a fogatán, mind a ruháján meg fog látszani, hogy
okos és erényes; használni fogja ezeket, de nem lesz rabszolgájuk. Meg kell
értetni ezzel a fiatal hölggyel, hogy a fényűzés zavarja össze a társadalmi
osztályokat, alacsony származásúakat felemel, és gyűlöletes eszközökkel
hamarosan a legelőkelőbb egyének fölé segít; ez a visszásság rontja meg a
nemzet erkölcseit, felébreszti a kapzsiságot, cselszövésekre és aljasságokra
visz és aláássa a becsület alapjait. Azt is meg kell értetni a leánnyal, hogy
a leggazdagabb ház is romlásba jut, ha ő oda beviszi a fényűzést, melyre
semmiféle vagyon nem elegendő. Szoktassa egyúttal hozzá, hogy megértéssel
legyen a szegények szörnyű nyomora iránt, és hogy érezze, hogy mily méltatlan
az emberiséghez az, hogy egyes emberek, akiknek mindenük megvan, nem ismernek
határt a feleslegük felhasználásában, mégis kegyetlen ridegséget mutatnak
mások nélkülözéseivel szemben. Ha Ön a leányát más vele egykorúakkal és
egyenrangúakkal szemben alacsonyabb helyzetben tartja, könnyen elidegenítheti
őt magától: az után vágyódnék, amije nem volna, és amit messziről másban
csodálna; megkísértené őt az a gondolat, hogy Ön nagyon szigorú és rideg;
alig várná már, hogy a maga gazdájának lássa magát, hogy a mértéktelen
hiúságnak élhessen. Sokkal jobban visszatartja őt, ha biztosítja neki azt az
életmódot, melyet a jóérzésű és tekintélyes egyének helyeselnek: így a leány
azt fogja látni, hogy Ön megadja neki azt, ami őt megilleti, hogy Ön nem
túlságosan takarékos, sőt, hogy mindenben okos megértéssel van irányában és
csupán azon személyek túlzásaitól akarja őt megóvni, akiknek hiúsága nem ismer
határt. A lényeges az, hogy ne adjon teret semmiféle szerénytelenségnek, ami
nem méltó a kereszténységhez. Az illem és az érdek szempontját segítségül
hívhatja a vallásnak ezen a ponton való támogatására és segítségére. Egy leány
mindent kockáztat életének nyugalmára nézve, ha hitvány, könnyelmű és féktelen
emberhez megy férjhez. Elengedhetetlen tehát, hogy mindent tegyen meg, hogy
okos, fegyelmezett, komoly lelkületű emberre akadjon és olyanra, akinek
reménye lehet arra, hogy boldogul hivatásában. Hogy ilyen embert találjon,
szerénynek kell lennie és nem léhának és szeleverdinek. Melyik okos és szerény
ember venne el egy hiú nőt, akinek már a külseje is kétes belsőre mutat?
Ps. LXXXIV. 9.
Az Ön főteendője az, hogy nyerje meg leánya szívét a keresztény erénynek. Ne
idegenítse őt el a vallásosságtól haszontalan szigorúsággal; engedjen neki
méltányos szabadságot és ártatlan örömet; szoktassa hozzá, hogy bűnéből
felkeljen, és hogy örömét ne veszedelmes szórakozásokban keresse. Keressen
számára olyan társaságot, mely nem rontja őt és bizonyos órákban szórakozásokat,
melyek nem veszik el a kedvét a komoly munkától a nap többi részében.
Törekedjék megkedveltetni vele az Istent: ne tűrje, hogy nagyhatalmú és
engesztelhetetlen bírót lásson benne, aki éberen virraszt, hogy bennünket
szemmel tartson és folyton kényszerítsen; mutassa meg, hogy milyen
szeretetreméltó, mennyire megértő szükségeink és irgalmas gyöngeségeink iránt:
szerettesse meg vele ezt a gyöngéd és megértő atyát. Ne engedje, hogy az
imádságot unalmas semmittevésnek és valami lelki kínnak tekintse, melyet az
ember magára vállal, miközben az elszabadult képzelet bolyong. Értesse meg
vele, hogy arról van szó, hogy az ember gyakran magába száll, hogy ott az
Istent megtalálja, mert az Ő országa bennünk van. Arról van szó, hogy sűrűn
beszélgessünk Istennel, hogy bevalljuk hibáinkat, elébe tárjuk szükségeinket
és hogy kellőkép számot vessünk vele gyarlóságaink megjavítása érdekében.
Arról van szó, hogy halljuk az Istent, amint a belső csendben mondja: Meg
fogom hallgatni azt, amit az Úr mond bennem. Arról van szó, hogy boldog
szokásunkká tegyük az ő jelenlétében cselekedni és az ő szeretetéért szívesen
megtenni minden nagy és kis dolgot. Arról van szó, hogy felelevenítsük ezt a
jelenlétet mindannyiszor, ahányszor csak észrevesszük, hogy azt elvesztettük.
Arról van szó, hogy ejtsük el azokat a gondolatokat, melyek bennünket
szórakoztattak, mihelyt azokat észrevettük,
anélkül, hogy örömünket lelnénk a szórakozottságokkal vívott sok harcban, és
nyugtalankodnánk azok gyakori visszatérésén. Kell, hogy legyen türelme
önmagával szemben és ne csüggedjen el soha bizonyos lelki gyöngeségen, melyet
magában érez. Az akaratlan szórakozottságok sohasem szakítanak el az
Istentől; misem kedvesebb neki, mint a léleknek az az alázatos türelme, mely
mindig kész a hozzá való visszatérésre. A leánya mihamar maga kezd imádkozni,
ha Ön erre előkészíti a jó alkalmat. Nincs szó nagy lelki erőfeszítésekről,
sem a képzelet szárnyalásairól, sem rendkívüli érzelmekről, melyeket az Isten
tetszése szerint megad és elvesz. Aki nem ismer más imádkozást, mint azt,
amely mindezekben a nagyon érzelmes dolgokban áll, és amelyek alkalmasak arra,
hogy belsőleg nagyon hassanak ránk, az hamar elbátortalanodik, mert az ilyen
imádság kiapaszt és azt hisszük, hogy mindent elvesztettünk. Mondja meg neki,
hogy az imádság hasonlít az egyszerű, kedves és közvetlen beszélgetéshez, vagy
helyesebben maga ez a beszélgetés. Szoktassa őt hozzá, hogy öntse ki a
szívét az Isten előtt, hogy használjon fel mindent erre az érintkezésre és
beszéljen vele bizalmasan, amilyen őszintén és tartózkodás nélkül beszélünk
azzal, akit szeretünk és akiről biztosak vagyunk, hogy szíve mélyéből szeret
bennünket. Az emberek nagyrésze, akik bizonyos erőltetett imádságra
szorítkoznak, úgy van az Istennel, mint azokkal az egyénekkel szoktunk lenni,
akiket tisztelünk, akiket ritkán látunk és akikkel a kapcsolatunk puszta
külsőség, a nélkül, hogy szeretnénk őket, és ők bennünket szeretnének:
csupa szertartás és csupa hódolat; az ember gyötrődik, unatkozik, alig várja,
hogy abbahagyja. Ezzel ellentétben az igazán bensőséges emberek úgy vannak az
Istennel, mint a legbizalmasabb barátaikkal: nem nagyon latolgatják azt, amit
mondanak, mert tudják, hogy kivel beszélnek; mindent a szívük bőségéből és
egyszerűségéből mondanak; közös ügyeket beszélnek meg az Istennel, az ő
dicsőségét és saját üdvösségüket. Elmondjuk hibáinkat, melyeket meg akarunk
javítani, kötelességeinket, melyeket teljesítenünk kell, kísértéseinket,
melyeket le kell győznünk, hiúságunk érzékenykedéseit és cselfogásait,
melyeket el kell nyomnunk. Mindent elmondunk neki; Ő mindent meghallgat;
végig megyünk parancsain és eljutunk a tanácsáig; őszinte beszélgetés, igazi
barátság: erre az Isten szívünk barátjává lesz, atyává, kinek kebelén a
gyermek megvigasztalódik, házastárssá, akivel egy lélek leszünk a kegyelem
által. Megalázkodunk a nélkül, hogy bátorságunkat vesztenénk; őszinte
bizalmunk van az Istenben, nagy bizalmatlanság önmagunkban; nem feledkezünk
meg többé magunkról hibáink megjavítása érdekében, de megfeledkezünk, hogy
soha többé ne halljuk az önzés hízelgő tanácsait. Ha Ön, Asszonyom, a leánya
szívébe ülteti ezt az egyszerű és annak mélysége által táplált jámborságot,
akkor az nagy haladást fog tenni. Én ezt szívből kívánom.