Fénelon: A leányok neveléséről
III. FEJEZET.

A nevelés első alapjai.

      Hogy mindezeket a bajokat orvosolhassuk, nagy előny, ha a leányok nevelését mindjárt csecsemőkorukban elkezdhetjük. Ez az első kor, melyet tapintatlan és gyakran fegyelmezetlen nőknek szolgáltatunk ki, a legérzékenyebb benyomások kora és ennek következtében a legnagyobb kihatása van az egész életre.

      A gyermekeket már akkor lehet nevelni, mielőtt egyáltalán beszélni tudnának. Esetleg akad valaki, aki azt mondja, hogy túlzásba megyek: figyeljük meg, hogy mit tesz a gyermek, mielőtt beszélne; tanul egy nyelvet, melyet mihamar jobban fog beszélni, mint a tudósok beszélik a holt nyelveket, melyeket egészen fejlett korukban oly sok fáradsággal tanulnak meg. Mit jelent megtanulni egy nyelvet? Nemcsak azt, hogy elraktározunk egy tömeg szót az emlékezetben, hanem – mint Szent Ágoston mondja (*) – mindeniknek a különös értelmét is meg kell figyelnünk. A gyermek – mondja – kiabálásai és játékai közben megfigyeli, hogy melyik tárgynak, melyik szó a jele: ezt úgy teszi, részben, hogy megfigyeli azon testek természetes mozdulatait, melyek érintik vagy mutatják azokat a tárgyakat, melyekről szó esik, részben, hogy megragadja a figyelmét ugyanazon szónak ugyanazon tárgy jelzésére történő gyakori használata. Tény az, hogy a gyermekek agyvelejének alkata csodálatos könnyedséget biztosít nekik mindezen képek befogadására: de a szellemnek mily feszült figyelme szükséges ahhoz, hogy megkülönböztesse azokat és mindeniket a maga tárgyához kapcsolja?

(*) Confess. lib. I., cap. VIII., n. 13.: Som. 1. pag. 74.
      Figyeljük meg, hogy a gyermekek mennyire vonzódnak azokhoz, akik kedveznek nekik és idegenkednek azoktól, akik kényszert gyakorolnak rájuk; mennyire tudnak sikítozni és hallgatni, hogy megkapjanak egy kívánt dolgot; mily fortélyosak és irígyek. Láttam egy irígy gyermeket – mondja Szent Ágoston (*) –, aki még nem tudott beszélni, de már sápadt arccal és dühös tekintettel nézett a másik gyermekre, aki vele együtt szopott.

(*) Confess. lib. I. cap. VII. n. 11.: pag. 73.
alexbaba       Számot vethetünk tehát azzal, hogy a gyermekek ebben a korban általában többet tudnak, mint képzeljük: így tehát a hanghordozással és taglejtéssel kísért szavak révén ránevelhetjük őket arra, hogy inkább azokkal a tisztességes és jóerkölcsű egyénekkel legyenek, akiket nekik mutatunk, mint más oktalanokkal, akikhez veszedelmes volna vonzódniok: hasonlókép más arckifejezéseddel és hangszínezeteddel visszataszítóan állíthatsz elébük embereket, akiket indulatosan vagy más szenvedélyükben láttak és felvehetsz kellemesebb hangot és nyájasabb arcot, hogy megcsodálva mutasd be nekik azt az egyént, akit valamely okos és szerény cselekedetének véghezvitele közben láttak.

      Nem tulajdonítok nagy jelentőséget ezeknek az apró dolgoknak; de végre is ezek a hajlamok olyan kezdetek, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk és így korán meg kell nyernünk a gyermekeket olyan észrevétlen következményeknek, melyek megkönnyítik a nevelést.

      Ha valaki kételkedik a gyermekkor ezen korai befolyásolhatóságának az emberre való hatásában, az figyelje meg, hogy a gyermekkorban megszeretett dolgok emléke mily élénk és mély még a későbbi korban is. Ha ahelyett, hogy beleneveljük a gyermekekbe a kísértetektől és a szellemektől való hiábavaló félelmet, melyek a nagy megrendülések révén csak megviselik az amúgyis érzékeny idegzetüket, ha ahelyett, hogy engedjük őket dajkáik szeszélye után menni abban, hogy mit kell szeretniök vagy kerülniök, arra törekednénk, hogy mindig kellemes fogalmat nyujtsunk nekik a jóról és visszataszítót a rosszról, ez a megelőzés nagyon megkönnyítené később minden erény gyakorlását. Éppen ellenkezőleg, félelmet keltünk bennük a feketébe öltözött pap iránt, a halálról csak a rémítgetés szándékával szólunk előttük, azt mondjuk, hogy a halottak éjjelenként rémítő külsőben visszatérnek, mindez arra vezet, hogy a lelket félénkké és gyengévé tesszük és helytelen fogalmakat nyujtunk a legjobb dolgokról.

      Nagyon hasznos a gyermekkor első éveiben ápolni a gyermek egészségét, törekedni jó vért adni neki a táplálékok helyes megválasztása és életrendjének irányítása révén; ide tartozik étkezéseinek szabályozása úgy, hogy szinte mindig a napnak ugyanabban az órájában étkezzék, hogy szükséglete arányában elég gyakran egyék, hogy az étkezés idején kívül táplálékot ne vegyen magához, nehogy túlterhelje a gyomrát, mielőtt az emésztés befejeződött volna, hogy ne egyék túlmohón, mert ez a kelletén túl ingerel az evésre és undort kelt az egészség szempontjából jobb táplálékok iránt, végre, hogy ne adjunk neki sok különböző eledelt, mert az egymást követő ételek változatossága ingerli az étvágyat az étkezés igazi szükségének befejezése után.

      Aztán nagyon fontos, hogy előmozdítsuk a szervezet erősödését azáltal, hogy ne erőltessük a tanítást, hogy kerüljünk mindent, ami felkorbácsolja a szenvedélyeket, hogy tapintatosan szoktassuk rá a gyermeket az olyan dolgokról való lemondásra, melyek után nagyon vágyódik, avégből, hogy ne remélje, hogy megszerezhet mindent, amit kíván.

      Bármily kevéssé legyen is jó a gyermekek természete, ezen a módon engedelmesekké, türelmesekké, határozottakká, vidámakká és nyugodtakká lehet őket tenni: ha azonban elhanyagoljuk ezt az első kort, egész életükre indulatosakká és izgékonyakká válnak; a vérük forr; szokásaik alakulnak; a még gyönge testük és a még semmire sem hajlamos lelkük rossz irányt vesz; kifejlődik bennük a második eredendő bűnnek egy neme, mely felnőtt korukban ezer rendellenesség forrása lesz.

      Előrehaladottabb korukban, amikor az értelmük már egészen fejlett, kell, hogy minden nekik mondott szó az igazság megszerettetésére szolgáljon és beléjük oltsa minden tettetés megvetését. Tehát soha semmiféle tettetést ne alkalmazzunk, hogy lecsendesítsük őket, vagy hogy rávezessük őket arra, amit akarunk: azáltal rátanítjuk őket a ravaszságra, melyről soha többé nem szoknak le; amennyire csak lehet, az igazság segítségével kell őket vezetnünk.

      De vizsgáljuk meg közelebbről a gyermekek állapotát, hogy részletekben is jobban lássuk, mi felel meg nekik. Agyvelejük anyaga puha és napról-napra keményszik; szellemükre nézve minden új, nem tudnak semmit. Az anyagnak ez a lágysága okozza, hogy minden könnyen belenyomódik és az újság meglepetése hozza magával, hogy szerfölött csodálkoznak mindenen és nagyon kíváncsiak. Igaz, hogy az agynak ez a nedvessége és puhasága nagy melegséggel párosulva könnyed és szakadatlan mozgást biztosít. Innen van a gyermekek nagyfokú nyugtalansága, mert szellemük nem bír megállapodni semmiféle tárgynál épúgy, mint ahogyan testük sem marad nyugton seholsem.

      A gyermekek sem gondolni, sem tenni nem tudnak maguktól semmit, de másrészt mindent észrevesznek; azonfelül keveset beszélnek, ha nem neveljük rá őket a sok beszédre, ettől azonban nagyon kell óvakodnunk. Az az öröm, melyben mi a kedves gyermekek részéről részesülni akarunk, gyakran rontja őket: hozzászoktatjuk őket, hogy találomra beszéljenek bármiről, ami eszükbe jut és hogy beszéljenek olyan dolgokról, melyekről még nincs biztos tudásuk: egész életükre megmarad az a rossz szokásuk, hogy felületesen ítélnek és beszélnek olyan dolgokról, melyekről nincsenek világos fogalmaik; ez igen helytelen szellemi állapotot teremt.

      Az az öröm, melyet a gyermekek részéről élvezni akarunk, még egy másik veszedelmes eredményt is idéz elő: észreveszik, hogy örömest legeltetjük rajtuk a szemünket, hogy figyeljük minden tettüket, hogy szívesen hallgatjuk őket; igy beleélik magukat abba a tévhitbe, hogy a világ mindig velük fog törődni.

      Ebben a korban, amikor az embert dédelgetik és amikor még nem tapasztal ellenmondást, ábrándos reményei támadnak, melyek az egész életre temérdek csalódást készítenek elő. Ismertem gyermekeket, akik azt hitték, hogy amikor suttognak, mindig róluk beszélnek, mert azt tapasztalták, hogy gyakran ez történt; azt képzelték, hogy csupa rendkívüli és csodálatra érdemes van bennük. Úgy kell tehát törődnünk a gyermekekkel, hogy ne vegyék észre, hogy velük foglalkozunk. Azt lássák, hogy szeretetből figyelünk viselkedésükre és abból a szükségből, hogy javítsunk rajtuk, nem pedig képességeik iránt érzett csodálatból. Elégedjünk meg azzal, hogy lassacskán, a maguktól kínálkozó alkalmak szerint neveljük őket: ha nagyot lendíthetnél is egy gyermek szellemén anélkül, hogy azt erőszakolnád, még akkor is nagyon óvatosan kellene azt tenned; a hiúság és az elbizakodottság veszélye ugyanis sokkal nagyobb, mint ezen időelőtti nevelések gyümölcsei, melyek oly nagy zajt csapnak.

      Meg kell elégednünk azzal, hogy követjük és segítjük a természetet. A gyermekek keveset tudnak, tehát nem kell szorgalmazni, hogy beszéljenek: mivel azonban sok dolgot nem ismernek, sok kérdeznivalójuk van: kérdeznek is sokat. Elég, ha szabatosan felelünk nekik és ha néha bizonyos összehasonlításokat alkalmazunk, hogy szemléletesebbé tegyük a magyarázatokat, melyeket adnunk kell. Ha valamiről ítélnek anélkül, hogy arról biztos tudomásuk volna, meg kell őket zökkentenünk néhány új kérdéssel, hogy észrevétessük hibájukat, de ne hozzuk őket kíméletlenül zavarba. Egyúttal észre kell velük vétetni, nem értéktelen dícséretekkel, hanem a megbecsülés néhány hatásos jelével, hogy sokkal helyesebbnek tartjuk, ha kételkednek és megkérdezik azt, amit nem tudnak, mintha a legjobban döntenek. Ez az igazi módja annak, hogy sok tapintattal helyes szerénységet ültessünk lelkükbe és nagy ellenszenvet a kétségek iránt, melyek oly gyakoriak a kevéssé művelt fiatal egyéneknél.

      Mihelyt észrevesszük, hogy az értelmük bizonyos fejlettséget mutat, ezt a tapasztalatot fel kell használnunk az elbizakodottsággal szemben való megerősítésükre. Látjátok, – így szólunk hozzájuk – okosabbak vagytok már, mint a mult évben voltatok; egy év mulva ismét fogtok látni dolgokat, melyeket ma még nem vagytok képesek meglátni. Ha a mult évben akartatok volna ítélni azokról a dolgokról, melyeket most tudtok és amelyeket akkor még nem ismertetek, rosszul ítéltetek volna. Nagy hiba lett volna, ha azt akartátok volna tudni, ami felülmulta képességeiteket. Egyébiránt ma is vannak dolgok, melyeket még nem ismertek: egy napon majd látni fogjátok, hogy a mostani értelmetek mily fejletlen. De bízzátok magatokat azon egyének irányítására, akik máris úgy ítélnek, mint majdan ti is fogtok ítélni, ha majd az ő korukban lesztek és az ő tapasztalataikkal rendelkeztek.

      A gyermekek kíváncsisága természetes hajlam, mely mintegy elébe megy a nevelésnek; ne mulasszuk el hasznot húzni belőle. Például látnak a mezőn malmot és tudni akarják, hogy mi az; meg kell nekik mutatni, hogy hogyan készül az embert tápláló élelmiszer. Látnak aratókat és meg kell nekik magyarázni, hogy hogyan vetik a gabonát és hogyan sokasodik az meg a földben. A városban látnak üzleteket, melyekben különféle mesterségeket űznek és különféle árukat adnak el. Sohasem szabad megúnni kérdéseiket; ezek nyílások, melyeket a természet tár fel a tanítás megkönnyítésére: adj bizonyságot, hogy örömedet leled bennük: és így észrevétlen megtanítod őket arra, hogy miként készülnek mindazok a dolgok, melyek az ember szolgálatára vannak és amelyeken a kereskedelem lebonyolódik. Lassacskán külön tanulmány nélkül meg fogják ismerni mindazon tárgyak helyes készítési módját, melyeket ők használnak és mindeniknek a pontos árát és ez a gazdasági élet igazi alapja. Ezekre az ismeretekre lényegében minden leánynak szüksége van, nem szabad tehát ezeket lenézni, minthogy mindenkire nézve fontos az, hogy vásárlásaiban ne csalódjék.