Fénelon: A leányok neveléséről
ÚTMUTATÁS EGY ELŐKELŐ NŐ SZÁMÁRA
LEÁNYA NEVELÉSÉRE.

      Asszonyom, kívánságára kifejtem a leánya nevelésére vonatkozó gondolataimat.

      Ha több leánya van, ezeknek nevelése külső elfoglaltságai miatt nagyobb terhet róna Önre, mint kívánatos. Ebben az esetben egy jó zárdát vagy nevelőintézetet kellene választania. Mivel azonban csak egy leányt kell nevelnie, és az Isten az ahhoz szükséges képességet Önnek megadta, jobb nevelést adhat neki, mint bármelyik zárda. Egy okos, gyöngéd és keresztény anya szeme kétségkívül mindent meglát, amit mások nem vesznek észre. Minthogy ezek a képességek nagyon ritkák, az anyák legjobban teszik, ha a leányaik nevelésének gondját zárdákra bízzák, mivel rendszerint nincsenek meg a neveléshez szükséges ismereteik, vagy ha ezek megvannak, nem erősítik azokat a komoly és keresztényies viselkedés példájával, mely nélkül pedig a legalaposabb tanítások sem lesznek hatásosak; mert mindazt, amit az anya leányának mond, lerontja az, amit a leány nála lát. Önnél, asszonyom, ez az eset nem áll fönn: Ön csak az Isten szolgálatával törődik; a vallás az Ön első gondja és csak azt sugalmazza leányának, amit ez a cselekedeteiben lát: így Önt kiveszem az általános szabály alól, és a leány nevelése szempontjából többre becsülöm bármelyik zárdánál. Még egy nagy előny is van abban a nevelésben, melyet Ön a maga szárnyai alatt leányának ad. A nem szabályok szerint élő zárdában a leány azt látja, hogy ott a hiúság nagy becsben áll, és ez a legfinomabb méreg az ő fiatal lelkületére. Azt fogja hallani, hogy ott úgy beszélnek a világról, mint az örömök országáról; és semmi sem tesz rosszabb hatást, mint a világnak ez a csalóka képe, melyet távolról csodálattal nézünk, és amely annak minden örömét túlozza anélkül, hogy megmutatná a csalódásait és a keserűségeit is. A világ sohasem kápráztat el annyira, mint amikor messziről nézzük anélkül, hogy valaha láttuk volna közelről, és anélkül, hogy felkészültünk volna a csábításával szemben. Ez az oka annak, hogy jobban félnék egy világi zárdától, mint magától a világtól. Ha azonban egy zárda buzgón és pontosan megtartja a szabályait, az előkelő leány ott a világról való teljes tudatlanságban nő fel: ez kétségkívül boldog tudatlanság, ha örökké tart; de ha a leány kilép a zárdából, és egy bizonyos idő mulva visszatér a szülői házba, ahol elkezdi a világi életet, nincs veszedelmesebb, mint ez a meglepetés és az élénk képzeletnek ez a nagy megindítása. Azt a leányt, akit semmi más nem tartott távol a világtól, mint annak a nemismerése, és akiben az erény még nem vert elég mély gyökeret, mihamar megkísérti az a gondolat, hogy előle a legcsodásabb dolgokat rejtették el. Úgy lép ki a zárdából, mintha egy mély barlang sötétségében nőtt volna föl, és most hirtelen napfényre bocsátották volna. Misem oly vakító, mint ez a váratlan átmenet és ez a fény, melyhez az ember nem szokott hozzá. Helyesebb, ha a leány vallásos és tapintatos anyja mellett lassacskán megszokja a világot, aki neki megmutatja azt, amit látnia lehet, aki alkalmilag feltárja annak fogyatkozásait, és aki neki példát mutat arra, miként kell azt a szükség szerint mérséklettel felhasználnia. A jó zárdák nevelését nagyon értékelem; de többet várok egy jó anya nevelésétől, ha módjában van neki arra szentelnie magát. Tehát arra az eredményre jutok, hogy jobb helye van leányának Ön mellett, mint a választható legjobb zárdában. De kevés anyának lehet ezt a tanácsot adnom.

      Igaz, hogy ez a nevelés nagyon veszedelmes volna, ha Ön nem fordítana elég gondot azon nőknek kiválasztására, akik majd a leánya mellett lesznek. Az Ön házi elfoglaltságai és külső teendői nem hagynak időt arra, hogy állandóan a gyermekén tartsa a szemét: helyes, ha a lehető legkevesebbet távozik el mellőle; mégis lehetetlen, hogy mindenüvé magával vigye. Ha könnyelmű, fegyelmezetlen és tapintatlan nőkre hagyja, ezek többet rontanak rajta egy hét alatt, mint amennyit Ön képes javítani több év alatt. Ezek a rendszerint csak rossz nevelésű egyének többé-kevésbbé a magukéhoz hasonló nevelést fognak neki adni. Maguk között a gyermek jelenlétében nagyon szabadon fognak beszélni, ez pedig mindent megfigyel, és azt fogja hinni, hogy ő is ugyanúgy tehet: nagyon hamis és veszedelmes életelveket fognak terjeszteni. A gyermek hallani fog rágalmazásokat, hazudozásokat, könnyelmű gyanusításokat, hiábavaló beszédeket. Látni fog irígykedéseket, bizalmatlankodásokat, furcsa és tűrhetetlen viselkedéseket és néha téves, vagy babonás ájtatoskodásokat és furcsaságokat a legsúlyosabb hibák javítása nélkül. Ezek a szolgalelkű személyek arra fognak törekedni, hogy kedveskedésekkel és veszedelmes hízelgésekkel megnyerjék a gyermek bizalmát. Bevallom, hogy egy közepes zárda nevelése többet érne, mint az ilyen házi nevelés. De feltételezem, hogy az elkerülhetetlen kényszer esetétől eltekintve Ön nem fogja magára hagyni a gyermekét és hogy egy megbízható egyén fog a rendelkezésére állani, aki meg fog felelni azokra az alkalmakra, amikor Ön kénytelen lesz azt megtenni. Kell, hogy ez az egyén helyes érzésű és erényes legyen, nyájas tekintélyt tartson, a többi női alkalmazottat a kötelességteljesítésre késztesse, szükség esetén a gyermeket megdorgálja a nélkül, hogy ez iránta ellenszenvre gerjedne és Önnek számot adjon mindenről, ami figyelmet érdemel. Elismerem, hogy nem könnyű ilyen nőt találni; de keresni kell és nem kell sajnálni a szükséges költséget, hogy környezetében kedvező föltételek között megtarthassa. Tudom, hogy előfordulhatnak bosszantó tévedések; de meg kell elégedni a lényeges jótulajdonságokkal és el kell viselni a fogyatkozásokat, melyek azokba vegyülnek. Egy ilyen segítőtárs nélkül nem lehet sikert érni.

      Minthogy az Ön leánya eléggé fejlett értelmet mutat sok közlékenységgel, könnyedséggel és éleselméjűséggel, félek, hogy hajlama van a szellemeskedésre és az üres és veszedelmes kíváncsiskodásra. Bocsásson meg, Asszonyom, hogy ezt mondom, nem veheti rossz néven, hiszen Ön ebben nem hibás. A nők rendszerint jobban rajonganak a szellem, mint a test cicomájáért. A tanulásra hajlamos nők és azok, akik remélik, hogy abban kitűnhetnek, jobban lelkesednek a könyveikért, mint a ruháikért. Kissé elrejtik tudásukat; de csak félig rejtik el, hogy a tehetség mellett a szerénységgel is büszkélkedhessenek. Más, sokkal rosszabb hibák könnyebben javíthatók, mert az ember észreveszi azokat, szemrehányást tesz magának miattuk és a léha jellemet mindig mutatják. De a kiváncsi és tudásával büszkélkedő nő abban a hízelgő képzeletben él, hogy ő nemének egy magasabbrendű szelleme: azzal büszkélkedik, hogy meg tudja vetni más nők szórákozásait és hiúságait; magát mindenben tökéletesnek tartja, és ebből a nyakasságából nem lehet őt kigyógyítani. Rendszerint mindent csak félig tud; inkább elvakítja, mint világosságot gyújt benne az, amit tud; azt képzeli, hogy mindent tud; megállapítást tesz; szenvedélyesen állást foglal az egyik felfogás mellett és a másik ellen minden vitában, mely az ő tudását meghaladja, még a vallás kérdésében is: innen van az, hogy minden keletkező vallási szakadás a nők révén erősödik, akik azt belopják a köztudatba és terjesztik. A nők ügyes beszédűek a társalgásban és leleményesek az ármánykodásban. A nők üresnek tartott közönséges hiúságától nem kell annyira félni, mint ezektől a komoly és finomkodó hiúságoktól, melyek szellemeskedésekben jelentkeznek, hogy a komoly érdem látszatában tündököljenek. Fontos tehát, hogy mindig vezessük vissza a kisasszonyt az okos egyszerűségre. Elég, ha úgy ismeri a vallást, hogy higyjen és szigorúan a szerint éljen, de ne okoskodjék felette. Kell, hogy csak az Egyházra hallgasson, és ne befolyásoltassa magát semmiféle ellentmondó, vagy az újításban gyanus prédikátor javára. A lelkiatyja olyan ember legyen, aki nyiltan állást foglal minden ellen, ami a párt nevet viseli. Kell, hogy kerülje azon nők társaságát, akik merészkednek bírálgatni az Egyház tanítását, és kell, hogy érezze, hogy mily illetlen és veszedelmes ez a szabadság. Kerülje a tiltott könyvek olvasását, de ne vizsgálja azt, hogy miért tiltottak. Tanuljon meg kevéssé bízni önmagában és félni a kíváncsiság és az elfogultság kelepcéjétől; imádja az Istent alázatosan, váljék lelki szegénnyé, legyen mindig rendbeszedett, szünetlenül engedelmes, tűrje a bölcs emberek dorgálásait és legyen jóindulatú még a leghatározottabb ítéleteiben is, és tudjon hallgatni és hagyjon másokat beszélni. Foglalkoztassa őt kézimunkázással, ez hasznos lesz az Ön házában, és hozzászoktatja őt ahhoz, hogy ne kívánja a világgal való veszedelmes érintkezést; de ne hagyja őt a hitének nagy veszedelmére okoskodni a hittudományban. Minden elveszett, egyrészt, ha ragaszkodik szelleme fitogtatásához, másrészt, ha idegenkedik a háztartás gondjaitól. A derék asszony fon, bezárkózik háztartásába, hallgat, hisz és engedelmeskedik: nem vitatkozik az Egyház ellen. (*)

(*) Prov. XXXI. 19. etc.
      Nem kételkedem, Asszonyom, hogy a kínálkozó alkalmakkor Ön fog majd néhány megjegyzést tenni azokra a helytelenségekre és kilengésekre, melyek bizonyos nők szellemeskedéseiben előfordulnak, hogy leányát ezen szirtektől távol tartsa. De mivel az anyai tekintély idővel csökken, és mivel a legbölcsebb oktatás sem győzi meg mindig a leányt, szeretném, ha a világban igazolt érdemű nőkkel, amilyenek az Ön barátnői, a fiatal hölgy jelenlétében beszélgetést folytatna, de anélkül, hogy ez észrevenné, hogy a tanítás neki szól, és kifogásolná az ilyen tudákos és a vallásújítók javára elfogult nők üres és nevetséges jellemét. Ezek a közvetett oktatások valószínűleg eredményesebbek volnának, mint azok, melyeket egyedül és közvetlenül adna.

      Az öltözködésben igyekezzék leányát a helyes mérséklet kedvelésére szoktatni. Vannak szélsőséges lelkületű nők, akik nem tűrik a középszerűséget: hajlamosabbak a fanyar egyszerűségre, ami a túlzott pompáról való lemondással tüntető újításszámba megy, semhogy megmaradjanak a helyes középúton, melyet mint az ízlés hiányát és élvezhetetlen helyzetet megvetnek. Mindamellett bizonyos, hogy a becsülésre legméltóbb és a legritkább az a bölcs és mérsékelt lélek, aki kerüli a két szélsőséget, és aki megadja az illemnek is azt, amit nem utasíthat vissza és sohasem lépi túl ezt a határt. Az igazi bölcseség a látszatra, a fogatokra és a ruhára nézve is az, hogy azon sem jóban, sem rosszban ne legyen olyan, amire megjegyzést kell tenni. Mondja meg a leányának, hogy viselkedjék úgy, hogy ne vonjon magára bírálatot, mint ízléstelen, ügyetlen és hanyag; de külsejében se lássék semmi mesterkéltség és semmi pompa: így mind a bútorzatán, mind a fogatán, mind a ruháján meg fog látszani, hogy okos és erényes; használni fogja ezeket, de nem lesz rabszolgájuk. Meg kell értetni ezzel a fiatal hölggyel, hogy a fényűzés zavarja össze a társadalmi osztályokat, alacsony származásúakat felemel, és gyűlöletes eszközökkel hamarosan a legelőkelőbb egyének fölé segít; ez a visszásság rontja meg a nemzet erkölcseit, felébreszti a kapzsiságot, cselszövésekre és aljasságokra visz és aláássa a becsület alapjait. Azt is meg kell értetni a leánnyal, hogy a leggazdagabb ház is romlásba jut, ha ő oda beviszi a fényűzést, melyre semmiféle vagyon nem elegendő. Szoktassa egyúttal hozzá, hogy megértéssel legyen a szegények szörnyű nyomora iránt, és hogy érezze, hogy mily méltatlan az emberiséghez az, hogy egyes emberek, akiknek mindenük megvan, nem ismernek határt a feleslegük felhasználásában, mégis kegyetlen ridegséget mutatnak mások nélkülözéseivel szemben. Ha Ön a leányát más vele egykorúakkal és egyenrangúakkal szemben alacsonyabb helyzetben tartja, könnyen elidegenítheti őt magától: az után vágyódnék, amije nem volna, és amit messziről másban csodálna; megkísértené őt az a gondolat, hogy Ön nagyon szigorú és rideg; alig várná már, hogy a maga gazdájának lássa magát, hogy a mértéktelen hiúságnak élhessen. Sokkal jobban visszatartja őt, ha biztosítja neki azt az életmódot, melyet a jóérzésű és tekintélyes egyének helyeselnek: így a leány azt fogja látni, hogy Ön megadja neki azt, ami őt megilleti, hogy Ön nem túlságosan takarékos, sőt, hogy mindenben okos megértéssel van irányában és csupán azon személyek túlzásaitól akarja őt megóvni, akiknek hiúsága nem ismer határt. A lényeges az, hogy ne adjon teret semmiféle szerénytelenségnek, ami nem méltó a kereszténységhez. Az illem és az érdek szempontját segítségül hívhatja a vallásnak ezen a ponton való támogatására és segítségére. Egy leány mindent kockáztat életének nyugalmára nézve, ha hitvány, könnyelmű és féktelen emberhez megy férjhez. Elengedhetetlen tehát, hogy mindent tegyen meg, hogy okos, fegyelmezett, komoly lelkületű emberre akadjon és olyanra, akinek reménye lehet arra, hogy boldogul hivatásában. Hogy ilyen embert találjon, szerénynek kell lennie és nem léhának és szeleverdinek. Melyik okos és szerény ember venne el egy hiú nőt, akinek már a külseje is kétes belsőre mutat?

Ps. LXXXIV. 9.
      Az Ön főteendője az, hogy nyerje meg leánya szívét a keresztény erénynek. Ne idegenítse őt el a vallásosságtól haszontalan szigorúsággal; engedjen neki méltányos szabadságot és ártatlan örömet; szoktassa hozzá, hogy bűnéből felkeljen, és hogy örömét ne veszedelmes szórakozásokban keresse. Keressen számára olyan társaságot, mely nem rontja őt és bizonyos órákban szórakozásokat, melyek nem veszik el a kedvét a komoly munkától a nap többi részében. Törekedjék megkedveltetni vele az Istent: ne tűrje, hogy nagyhatalmú és engesztelhetetlen bírót lásson benne, aki éberen virraszt, hogy bennünket szemmel tartson és folyton kényszerítsen; mutassa meg, hogy milyen szeretetreméltó, mennyire megértő szükségeink és irgalmas gyöngeségeink iránt: szerettesse meg vele ezt a gyöngéd és megértő atyát. Ne engedje, hogy az imádságot unalmas semmittevésnek és valami lelki kínnak tekintse, melyet az ember magára vállal, miközben az elszabadult képzelet bolyong. Értesse meg vele, hogy arról van szó, hogy az ember gyakran magába száll, hogy ott az Istent megtalálja, mert az Ő országa bennünk van. Arról van szó, hogy sűrűn beszélgessünk Istennel, hogy bevalljuk hibáinkat, elébe tárjuk szükségeinket és hogy kellőkép számot vessünk vele gyarlóságaink megjavítása érdekében. Arról van szó, hogy halljuk az Istent, amint a belső csendben mondja: Meg fogom hallgatni azt, amit az Úr mond bennem. Arról van szó, hogy boldog szokásunkká tegyük az ő jelenlétében cselekedni és az ő szeretetéért szívesen megtenni minden nagy és kis dolgot. Arról van szó, hogy felelevenítsük ezt a jelenlétet mindannyiszor, ahányszor csak észrevesszük, hogy azt elvesztettük. Arról van szó, hogy ejtsük el azokat a gondolatokat, melyek bennünket szórakoztattak, mihelyt azokat észrevettük, anélkül, hogy örömünket lelnénk a szórakozottságokkal vívott sok harcban, és nyugtalankodnánk azok gyakori visszatérésén. Kell, hogy legyen türelme önmagával szemben és ne csüggedjen el soha bizonyos lelki gyöngeségen, melyet magában érez. Az akaratlan szórakozottságok sohasem szakítanak el az Istentől; misem kedvesebb neki, mint a léleknek az az alázatos türelme, mely mindig kész a hozzá való visszatérésre. A leánya mihamar maga kezd imádkozni, ha Ön erre előkészíti a jó alkalmat. Nincs szó nagy lelki erőfeszítésekről, sem a képzelet szárnyalásairól, sem rendkívüli érzelmekről, melyeket az Isten tetszése szerint megad és elvesz. Aki nem ismer más imádkozást, mint azt, amely mindezekben a nagyon érzelmes dolgokban áll, és amelyek alkalmasak arra, hogy belsőleg nagyon hassanak ránk, az hamar elbátortalanodik, mert az ilyen imádság kiapaszt és azt hisszük, hogy mindent elvesztettünk. Mondja meg neki, hogy az imádság hasonlít az egyszerű, kedves és közvetlen beszélgetéshez, vagy helyesebben maga ez a beszélgetés. Szoktassa őt hozzá, hogy öntse ki a szívét az Isten előtt, hogy használjon fel mindent erre az érintkezésre és beszéljen vele bizalmasan, amilyen őszintén és tartózkodás nélkül beszélünk azzal, akit szeretünk és akiről biztosak vagyunk, hogy szíve mélyéből szeret bennünket. Az emberek nagyrésze, akik bizonyos erőltetett imádságra szorítkoznak, úgy van az Istennel, mint azokkal az egyénekkel szoktunk lenni, akiket tisztelünk, akiket ritkán látunk és akikkel a kapcsolatunk puszta külsőség, a nélkül, hogy szeretnénk őket, és ők bennünket szeretnének: csupa szertartás és csupa hódolat; az ember gyötrődik, unatkozik, alig várja, hogy abbahagyja. Ezzel ellentétben az igazán bensőséges emberek úgy vannak az Istennel, mint a legbizalmasabb barátaikkal: nem nagyon latolgatják azt, amit mondanak, mert tudják, hogy kivel beszélnek; mindent a szívük bőségéből és egyszerűségéből mondanak; közös ügyeket beszélnek meg az Istennel, az ő dicsőségét és saját üdvösségüket. Elmondjuk hibáinkat, melyeket meg akarunk javítani, kötelességeinket, melyeket teljesítenünk kell, kísértéseinket, melyeket le kell győznünk, hiúságunk érzékenykedéseit és cselfogásait, melyeket el kell nyomnunk. Mindent elmondunk neki; Ő mindent meghallgat; végig megyünk parancsain és eljutunk a tanácsáig; őszinte beszélgetés, igazi barátság: erre az Isten szívünk barátjává lesz, atyává, kinek kebelén a gyermek megvigasztalódik, házastárssá, akivel egy lélek leszünk a kegyelem által. Megalázkodunk a nélkül, hogy bátorságunkat vesztenénk; őszinte bizalmunk van az Istenben, nagy bizalmatlanság önmagunkban; nem feledkezünk meg többé magunkról hibáink megjavítása érdekében, de megfeledkezünk, hogy soha többé ne halljuk az önzés hízelgő tanácsait. Ha Ön, Asszonyom, a leánya szívébe ülteti ezt az egyszerű és annak mélysége által táplált jámborságot, akkor az nagy haladást fog tenni. Én ezt szívből kívánom.