(*) Ez a tanulmány eredetileg a The Independent c. folyóiratban
jelent meg 1988 decemberében. Az idő rövid története 1993-ig 53
héten át szerepelt a The New York Times, 205 héten át pedig a londoni
The Sunday Times sikerlistáján. (A 184. héten bekerült a
Guinness rekordok könyvébe mint a sikerlistán leghosszabb ideig
szereplő mű.) A könyvet 1993-ig 33 nyelvre fordították le.
Még mindig meg vagyok döbbenve
Az idő rövid története c. könyvem
fogadtatásán. Harminchét hete szerepel a
The New York Times, és
huszonnyolc hete a
The Sunday Times sikerlistáján (Angliában később
jelent meg, mint az Egyesült Államokban). Húsz nyelvre fordították le
(huszonegyre, ha az amerikait is külön nyelvnek számítjuk). Ez sokkal több,
mint amire 1982-ben, a könyv írásának kezdetekor számítottam. Részben az volt
a szándékom, hogy lányom tandíjához pénzt keressek (de amire a könyv valóban
megjelent, már utolsó évét töltötte az iskolában). Fő célom azonban az volt,
hogy elmagyarázzam, milyen messzire jutottunk a világegyetem megértésében, és
milyen közel kerültünk egy olyan elmélet megalkotásához, amely teljesen leírja
az univerzumot és mindent, ami benne van.
Ha sok időt és energiát fektetek egy könyv írásába, azt szeretném, hogy sok
ember megismerhesse. Korábbi szakkönyveim a Cambridge University Press
kiadónál jelentek meg. A kiadó jó munkát végzett, de az volt a benyomásom,
hogy könyvei nem jutnak el a nagy tömegekhez, akiket el szerettem volna érni.
Ezért egyik kollégám sógorához, Al Zuckermanhoz fordultam, aki irodalmi művek
kiadásával foglalkozik. Az első fejezet vázlatát a következő megjegyzéssel
adtam át neki: azt szeretném, hogy a könyv minden repülőtéri újságárusnál
kapható legyen. Azt válaszolta, hogy erre semmi esély sincs. Elméleti emberek
vagy egyetemisták talán meg fogják venni, de egy ilyen könyv nem tud betörni a
Jeffrey Archer által meghódított területekre.
A könyv első vázlatát 1984-ben adtam át Zuckermannak, ő pedig számos kiadónak
megküldte, és azt javasolta, hogy fogadjam el a Norton (ismert észak-amerikai
kiadó) ajánlatát. Én azonban a Bantam Books mellett döntöttem, mert ez a kiadó
szélesebb olvasóközönség felé fordult. Bár a Bantam nem szokott tudományos
műveket kiadni, viszont a könyvei kaphatók voltak a repülőtereken. A Bantam
Kiadó talán azért fogadta el a könyvemet, mert Peter Guzzardi szerkesztő
nagyon érdeklődött a téma iránt. Komolyan vette a munkáját, és számtalanszor
átíratta velem az egész könyvet, hogy azok számára is érthető legyen, akik
nem foglalkoznak tudományos kutatással. Valahányszor elküldtem neki egy átírt
fejezetet, ellenvetésekből és kérdésekből álló hosszú listát kaptam vissza.
Néha már azt gondoltam, hogy ennek sose lesz vége. Végül is igaza volt, mert
a könyv így sokkal jobb lett.
Nem sokkal azután, hogy elfogadtam a Bantam Kiadó ajánlatát, tüdőgyulladást
kaptam. Gégemetszést kellett végrehajtani, és emiatt elvesztettem a hangomat.
Egy ideig csak úgy tudtam kommunikálni, hogy felhúztam a szemöldökömet,
miközben valaki egy ábécés táblán a megfelelő betűkre mutatott. Ilyen
körülmények között lehetetlenné vált volna a könyv befejezése, de kaptam egy
számítógépes programot. Kicsit lassú volt, de mivel én is lassan gondolkodom,
nekem nagyon is megfelelt. Segítségével - Guzzardi sürgetésére - szinte
teljesen újraírtam a könyv első vázlatát. Ebben a munkában Brian Whitt
hallgatóm segített.
Jacob Bronowksi
The Ascent of Man (Az emberiség felemelkedése) c.
televíziós sorozata nagy hatással volt rám. Érzékeltetni tudta a nézőkkel azt
a hatalmas fejlődést, amelyet az emberiség tizenötezer év alatt a primitív
állattól a mai állapotig megtett. Én is hasonló érzést akartam kelteni. Be
akartam mutatni, hogyan jutottunk el a világegyetemet szabályozó törvények
teljes megértéséhez. Biztos voltam benne, hogy a világegyetem működése
mindenkit érdekel, de a legtöbb ember nem tudja követni a matematikai
egyenleteket. Én magam sem fektetek nagy súlyt az egyenletekre. Ennek részben
az az oka, hogy nehezen tudom leírni őket, másrészt viszont az, hogy az
egyenletek nem fejtenek ki intuitív hatást rám. Én képekben gondolkodom, és a
könyvben ezeket a képeket akartam szavak, ismerős analógiák és néhány diagram
segítségével bemutatni. Reméltem, hogy sok emberrel megoszthatom azt a
lelkesedést és büszkeséget, amelyet a fizikának a legutóbbi huszonöt évben
megtett fejlődésével kapcsolatban érzek.
Néhány gondolat azonban még a matematikai tárgyalásmód teljes mellőzése esetén
is szokatlannak tűnik, és elmagyarázásuk nehéz. Ez azt a kérdést vetette fel,
hogy vajon megpróbáljam-e ezeket elmagyarázni és kockáztassam meg, hogy az
olvasók összezavarodjanak, vagy hallgassam el őket. Néhány idegenszerű
gondolat, például, hogy az egymáshoz képest mozgó megfigyelők két esemény
között különböző időintervallumot mérnek, nem volt fontos az általam felvázolt
képhez. Ezért úgy gondoltam, hogy elég csak említést tenni róla. Akadtak
azonban olyan nehezen érthető dolgok is, amelyek viszont fontosak voltak
mondanivalóm szempontjából. Különösen két fogalommal kapcsolatban éreztem úgy,
hogy feltétlenül tárgyalnom kell őket. Az egyik a "lehetőségek szerinti
összegzés". Ez azt jelenti, hogy a világegyetemnek nemcsak egyféle történelme
van, hanem a lehetséges történelmek összessége, és ezek mindegyike egyformán
valóságos (bármit is jelentsen ez). A másik fogalom a "képzetes (imaginárius)
idő", amely nélkül a lehetőségek szerinti összegzésnek semmilyen matematikai
értelme sem lenne. Visszatekintve úgy gondolom, hogy jobban meg kellett volna
magyaráznom ezt a két fogalmat, különösen a képzetes időt, mert az olvasóknak
sok gondot okozott a megértésük. Valójában nem is olyan lényeges, hogy
pontosan megértsük a képzetes idő fogalmát - elég annyit tudnunk, hogy
különbözik az úgynevezett reális, valós időtől.
Röviddel a hivatalos megjelenés előtt a kiadó egy előzetes példányt
juttatott el egy kutatóhoz azzal a céllal, hogy a
Nature c. folyóirat
számára könyvismertetést írjon róla. A recenzió írója azonban megdöbbenve
vette észre, hogy a könyvben csak úgy hemzseg a sok nyomdai hiba: a fényképek
és a diagramok teljesen rossz helyre kerültek, és a felirataik is össze vannak
keverve. Felhívta a Bantam Kiadót, ahol a hírrel ugyancsak rémületet keltett.
Azonnal úgy döntöttek, hogy a kiszállítást leállítják és a kinyomtatott
példányokat megsemmisítik. Háromheti lázas munkával az egész anyagot újra
átnézték, és a hibákat kijavították. Így a könyv az áprilisi határidőre végül
elkészült. Addigra a
Time is közölt rólam egy életrajzot. A kiadót még
így is meglepte a könyv iránti hatalmas kereslet. Amerikában már a
tizenhetedik, Angliában pedig a tizedik kiadás jelenik meg. (*)
(*) 1993 áprilisáig az Egyesült Államokban negyven kemény kötésű és
tizenkilenc papír kötésű, Angliában pedig harminckilenc kemény kötésű kiadás
jelent meg.
Miért vették meg olyan sokan? Mivel nehezen tudom eldönteni, hogy elfogulatlan
vagyok-e ebben a kérdésben, inkább mások véleményére hagyatkozom. A legtöbb
kritika pozitív kicsengésű volt, de kevés tanulságot tartalmazott. Nagyjából a
következő séma szerint jártak el: Stephen Hawking (az amerikai
könyvismertetésekben) Lou-Gehrig-betegségben, (az angliai
könyvismertetésekben) mozgatóideg-sorvadásban szenved. Tolószékhez van kötve,
beszélni sem tud, és csak x számú ujját képes mozgatni (ahol x egy és három
közötti szám, aszerint, hogy a könyvismertetés írója milyen pontatlan adatokat
közlő cikket olvasott rólam). Mégis könyvet írt, amelyben a legnagyobb
kérdésekre keresi a választ: honnan származunk és merre tartunk? Ezekre a
kérdésekre Hawking azt a választ tartja megfelelőnek, hogy a világmindenséget
nem teremtették, és nem is fog megsemmisülni: egyszerűen csak
létezik. Ennek
az elgondolásnak a leírásához bevezeti a képzetes idő fogalmát, amelyet
azonban nehezen tudok követni (ezt a könyvismertetés írója vallja be). Azonban
ha Hawkingnak tényleg igaza van, és tényleg sikerül kidolgozni egy teljes,
egyesített elméletet, akkor valóban megismerjük Isten gondolatait. (Az Isten
gondolataira vonatkozó utolsó mondatot a korrektúrák során majdnem kihúztam.
Ha megteszem, talán csak fele annyi könyvet sikerült volna eladni.)
Figyelemreméltóbbnak találtam a londoni
The Independent cikkét,
amelynek szerzője azt állította, hogy még egy olyan komoly tudományos munka
is, mint
Az idő rövid története, kultikus könyvvé válhat. Feleségemet
megbotránkoztatta, nekem inkább hízelgő volt, hogy könyvemet olyan műhöz
hasonlították, mint a
Zen and the Art of Motorcycle Maintenance.
Remélem, hogy a
Zenhez hasonlóan azt az érzést közvetíti az embereknek,
hogy nincsenek elzárva a nagy filozófiai és intellektuális kérdésektől.
Kétségtelen, hogy a könyv sikeréhez hozzájárult az emberek arra vonatkozó
kíváncsisága is, hogy rokkantságom ellenére hogyan lettem elméleti fizikus. De
azok, akik csak a személyem iránti érdeklődésből vették meg a könyvet,
valószínűleg csalódtak, mert az életkörülményeimre kevés utalást találhattak
benne. A világegyetem történetéről akartam írni, nem pedig magamról. A Bantam
Kiadónak mégis a szemére vetették, hogy szemérmetlen módon kihasználta a
betegségemet, és ehhez még én is segítséget nyújtottam azzal, hogy engedélyt
adtam a borítón a fényképem megjelentetésére. A szerződésem szerint nem volt
befolyásom a borító kialakítására. Arra azonban rávettem a kiadót, hogy az
angol kiadásban az amerikain megjelentnél jobb fényképet használjon fel, mert
az már teljesen idejét múlta. A Bantam Kiadó az újabb amerikai kiadásokon
megtartotta a régi fényképet, mert szerinte az amerikai olvasóközönség már
ehhez szokott hozzá.
Az a gyanú is felmerült, hogy az emberek csak azért vásárolják a könyvet, mert
ismertetéseket olvastak róla, vagy azért, mert a sikerlistán szerepel, de
nem is olvassák, hanem csak a polcon vagy a kávézóasztalon tartják, hogy
feltűnjenek vele, és valójában nem is akarják megérteni. Biztos vagyok benne,
hogy ilyen is előfordul, de abban is, hogy ez sok más komoly könyvvel, például
a Bibliával vagy Shakespeare műveivel is megtörténik. Másrészt pedig tudom,
hogy vannak olyan emberek is, akik elolvasták a könyvet, mert mindennap nagy
köteg levelet kapok tőlük. Ezekben olyan kérdések vagy részletes megjegyzések
találhatók, amelyek arra utalnak, hogy íróik elolvasták a könyvet, még akkor
is, ha nem értették meg teljesen. Az utcán még idegenek is meg szoktak
állítani, akik elmesélik, hogy milyen élvezettel olvasták. Az is igaz, hogy
engem sokkal könnyebb felismerni, mint a többi írót. Mivel ezek a nyilvános
gratulációk (kilencéves fiam nagy bosszúságára) nagyon gyakoriak, le merem
vonni azt a következtetést, hogy a vásárlóknak legalább egy része elolvassa a
könyvet.
Mostanában sokan kérdezik, hogy legközelebb milyen könyvet fogok írni?
Azt hiszem, hogy
Az idő rövid történetének folytatását aligha. Milyen
címet adhatnék egy ilyen könyvnek?
Az idő hosszabb története? Az idő
végezetén túl? Az idő fia? Azt tanácsolták, engedjem meg, hogy az életemet
megfilmesítsék. Azonban családommal együtt elvesztenénk az önbecsülésünket, ha
színészek ábrázolnának bennünket. Kisebb mértékben ugyanez érvényes arra is,
hogy segítsek valakinek az életemről szóló könyv megírásában. Természetesen
senkit sem akadályozhatok meg abban, hogy tőlem függetlenül az életemről
írjon (hacsak nem rágalmazásokat terjeszt), de azzal térek ki az ilyen kérések
elől, hogy magam is szándékozom önéletrajzot írni. Lehet, hogy ezt tényleg meg
is teszem, de nem nagyon sürgős. Előtte még számos tudományos problémát
szeretnék megoldani.