TI: Sámántechnika: misztikum vagy önfejlesztő - gyógyító módszer?
AU: Horváthné Schmidt Ilona
DT: konferencia előadás
PD: 1997/07 (elektronikus verzió)
SO: kéziratként a szerzőtől
KW: sámánizmus
KW: pszichoterápia
KW: természetgyógyászat
KW: öngyógyítás
//////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\
Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A
szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát
illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző
vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési
és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják
az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy
ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése
nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják
maguknak a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad
terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK
állományából.
Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható,
terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű
alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való
megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és
felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét
kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig
benne kell maradnia.
A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási
szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású,
szabad terjesztésű elektronikus szövegekkel. A MEK projekttel
kapcsolatban a MEK-L@listserv.iif.hu lista e-mail címén lehet
információkat kapni és kérdéseket feltenni. A MEK központi
Internet szolgáltatásainak URL címei: <http://www.mek.iif.hu>,
<gopher://gopher.mek.iif.hu> és <ftp://ftp.iif.hu/pub/MEK>.
\\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY ////////////////
Horváthné Schmidt Ilona
SÁMÁNTECHNIKA:
MISZTIKUM VAGY ÖNFEJLESZTŐ - GYÓGYÍTÓ MÓDSZER?
Elhangzott a Magyar Pszichológiai Társaság
XII. Országos Tudományos Nagygyűlésén
(1996. május 22-25.), Budapesten.
A sámánizmus kialakulása a korai sziklarajzok alapján több tízezer
évvel ezelőttre tehető. Őshazája Belső-Ázsia. Gyökerei azon szibériai
törzsekhez nyúlnak vissza, melyeket a magyarral nyelvrokonoknak
tartanak. A sámánizmus formái fellelhetők Észak- és Dél-Amerikában,
Ausztráliában, Indonéziában, Délkelet-Ázsiában, Kínában, Tibetben és
Japánban egyaránt.
A sámánizmus ősi hiedelemrendszer, kapcsolatba hozható a vallási
fejlődés korai formáival, az animizmussal, mely szerint minden
élőnek és élettelennek lelke van, és a totemizmussal, mely alapján
a nemzetség őseként állatot tiszteltek.
A sámán - mely Magyarországon táltosként ismert - feladata, szerepe
sokrétű: gyógyított, jósolt, jövendölt, a közösség összetartója,
szellemi vezére volt. A nemzetségi hagyományok, imák, legendák,
énekek őrzője, áldozati rítusok irányítója. "Lélekutazásait" gyógyítás
céljából, vagy a halott lelkének túlvilágra kisérésének szándékából
tette.
A sámánhitben a világegyetem hármas tagolódású, felső, középső és alsó
világra oszlik. A középső világ a Föld. A középső világot az alsó és
a felső világgal égígérő fa, világfa, (sámánfa), világhegy, hatalmas
folyó, világtenger köti össze. A mitológiában minderre szép leírásokat
találunk.
Az ősi sámánok archaikus létformájában, a test és a szellem egységében,
a tudatos lélektől a kollektív tudattalan még nem vált el. A kollektív
tudattalant mint szellemvilágot ismerték és az eksztázis állapotát
használták fel a kapcsolattartásra.
A sámánokat az eksztázisba jutás mestereinek tarthatjuk. Az önkívületi
állapot eléréséhez a dob monoton, ütemes hangját, a csörgök, a tánc
pergő ritmusát, sámánénekeket egyaránt segítségül hívtak. Növények
kivonatait, füstjeit is használták a tudatuk kitágításához, a
transzállapotba kerüléshez, de a kábítószeresekre jellemző
kontrollvesztéses, függő állapot számukra ismeretlen maradt. A sámánok
a lélekutazások során tudatában voltak megváltozott tudatállapotuknak,
ezért is tekinthetők olyan embereknek, akik a földi és a szellemi
valóságban egyaránt biztonsággal mozogtak, és ismerték a különböző
dimenziók eltérő szabályait.
A sámánok eksztatikus állapotban szellemi segítőik kíséretében,
vezetésével tettek "lélekutazásokat".
A kezdeti alsó világba történő utazások alkalmával - ahová pl.
alagúton, földi lejáratokon, vízmosáson juthattak el -, találkoztak
állati segítőikkel. A későbbiekben ezek a szellemi segítők,
szimbolikus erőforrásokként erővel, energiával "látták el" a
sámánokat.
A felső világba égígérő fán, füstcsatornán, létrán, szivárványon
egyaránt eljuthattak. Az első ilyen irányú utazás olyan élménnyel
járhatott, mintha ködrétegen, felhőn, vagy fénypásztán kellene
áthatolniuk. A felső világban szellemi mesterekre, tanítókra
leltek, akik tanácsokkal, útmutatásokkal segítették őket. A szellemi
tanító nemegyszer a nagyszülő, nőknél a nagymama (ősanya). Néhány
társadalomban a sámánok örökölték szellemi segítőjüket és egymás
között ki is cserélhették azokat.
A sámán kapcsolata a szellemi szövetségeseivel, akik pszichikus,
mágikus erővel rendelkeznek és az egyetemes tudás birtokosai,
létfontosságú. A sámán az adott dimenzióban céltudatos cselekvésre
törekedett. A lélekutazások aktív résztvevője volt, de nem irányítója.
Az utazások céljainak eléréséhez mindig a belső szimbolikus erőforrásaira
támaszkodott, a szellemi szövetségesei tudására, erejére hagyatkozott.
Ezzel is magyarázható, hogy a sámánoknál ismeretlen volt a kiégés - a
burn out - jelensége.
A sámánmunka alapszabályai kötelező érvényűek voltak, meghatározták a
lélekutazás kereteit. Ezek: a tiszta szándék, a világos cél, a bizalom
és tisztelet - a segítő szellemek, és a kapott tudás felé -, és a
szeretetteljes lelkület.
A sámán szellemi kisérőivel való kapcsolata többféle. Néhányuknak
a sámán a "gazdája", utasításokat adhatott számukra, más segítők
oltalmazták, védték őt. Egyfajta "spirituális házasság" is
létrejöhetett közöttük.
A szimbolikus segítőket felfoghatjuk pszichikus síkon a sámán belső
alteregóinak. A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi
segítőivel. Az archaikus ember - az animizmus szemlélete ebben
támogatta -, könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival
való azonosság érzését.
Az azonosulást az adott állat bőréből származó ruhák, tollából
készített fejdíszek használatával mélyítették.
A dobolás, a csörgő hangja, a sámánénekek a szellemi segítők
"hívására" is szolgáltak. A sámán énekkel, tánccal, csörgőzéssel
sajátos rituálét alakíthatott ki, mely segítette a szellemi,
szimbolikus segítőivel való minél személyesebb, erőteljesebb
kapcsolat létrehozását.
A sámánok rituális, szimbolikus, spirituális gyógyító tevékenysége
igen nagy erejű.
A sámán gyógyító munkájának első lépése a szellemi szövetségeseivel,
szimbolikus erőforrásaival való kapcsolatfelvétel volt, segítségkérés
céljából. A segítőivel tánc, csörgő, ének vagy dobszó közvetítésével
került kapcsolatba, ami egyben az eksztázis állapotának elérését is
jelentette. A sámándob szimbolikusan a sámán "szállítóeszköze", a
szojotok "táltosló"- nak nevezték, jelezvén, hogy a dob monoton
ritmusának segítségével szinte "belovagolnak" a szellemek világba.
A sámánt a gyógyítás diagnosztikai részénél a szellemi segítők a
betegség "szellemi okozójáról" való tudás megszerzésében "támogatták".
A megváltozott, kitágult tudatállapotát felhasználta arra, hogy "nem
hétköznapi módon" észlelje a személy energiamezejének változásait.
Az egyes szervek működéséről kapott belső szimbolikus képek a
sámánisztikus látásmód, - melyet az ausztrál törzsek harmadik,
erős szemnek neveztek - "gyümölcsei".
Mi a jelentősége a megváltozott energiamező észlelésének?
A sámánizmus hite szerint az egyén pozitív erővel, energiával
teli szervezetében másfajta energiának nincs hely. Az erő önmagában
semleges, a személynek az energiához való viszonya alakítja pozitívvá,
vagy negatívvá.
A betegség állapotát erővesztés állapotának tekintették.
A betegség gyakran a lélekvesztés következménye. A lélekrész
elvesztése nyomán keletkezett űrbe könnyen "beköltözhet" a betegség
szelleme. A lelkét vesztett ember, elszakítottnak érzi magát a
környezetétől, nem érzi az univerzummal való kapcsolatát.
A lélekvesztés történhet trauma következtében, a túlélés érdekében.
De "elajándékozással" is elveszthető, pl. ha az egyén lelkének
odaadásával próbál magához láncolni valakit. E felfogás szerint a
szocializáció folyamatában törvényszerű a lélekvesztés bekövetkezése.
Bizonyos társadalmi helyzetek, pl. diktatúrákhoz való alkalmazkodás,
vagy a háborúk akár nemzeti szintű erővesztést is okozhatnak.
A gyógyítás folyamatában a sámán megtanította az erejében meggyengült
személyt, hogyan kerülhet kapcsolatba a szimbolikus erőforrásaival. Ha
ez nem volt lehetséges, a beteg állapota ezt nem tette lehetővé, akkor
a sámán tett "utazásokat", hogy a szellemek világában megtalálja a
másik ember szellemi segítőjét, erőállatát, vagy visszaszerezze a
távolra került lélekdarabját.
A sámánnak az utazások előtt a másik személyt nyitottá, bizalomtelivé
kellett tennie, - ebben a rituális szertartások is segítették -, hogy
befogadhatóvá válhasson az egyén számára az erőállat, vagy a visszakapott
lélekdarab által hordozott energia és üzenet. A gyógyító szertartások
ideje egyes társadalmakban, civilizációkban akár 7-8 éjszakán át is
tartott. A gyógyító célzatú lélekutazások célja tehát a betegség
szellemének, a nem megfelelő erőnek az elűzése, az elvesztett erő,
az elvesztett lélek visszaszerzése volt.
A sámánok a halottak és a túlélők lelkével is foglalkoztak. A sámán az
életet ciklikusságában látta, a halálra mint egy küszöbre tekintett.
Talán nem véletlen, hogy a sámánok lélekutazásait "kis halálnak" is
nevezik.
A sámánnak a halállal kapcsolatos feladatai sokrétűek. A haldokló
beteg embernek a középső világban történő lélekutazások megtanításával
is adhatott segítséget. Ha az egyén felkészült a halálra, a sámán
feladata volt, hogy mellette legyen, segítse a lelkét a meghalásban.
Ha a túlélők és a meghalt ember között elintézetlen ügyek,
feldolgozatlan feszültségek maradtak, a sámán a közvetítő feladatát
látta el. Különféle szertartások, társadalmi szokások segítettek
abban, hogy a család el tudja engedni a halott lelkét és a halott
lelke a család tagjait.
A sámánná válás - kiválasztás, tanulás, beavatás - több évig,
évtizedig tartó folyamat volt.
A sámánizmusban lévő misztikus elemek nyilvánvalóak, hiszen a sámán a
valóság síkjai közötti "közvetítő" szerepét látta el. Lélekutazásait
mindig valami cél elérése érdekében tette, pl. hogy a nem hétköznapi
anyagi valóságból való erő vagy tudás kérésével segítséget nyújthasson
egy probléma megoldásához. A sámán a kapott erőt, tudást - a tudás
egy sajátos erőnek tekinthető - önmagán átáramoltatva továbbadta
az egyénnek, vagy a közösségnek. Ezzel is segítve a földi élet
jobbítását, könnyebbé tételét, illetve hogy az emberek, és a
közösségek egyaránt megtalálhassák helyüket az univerzumban.
A sámánok az utazást egységként szemlélték, az élmények,
tapasztalások, tanítások globális megértésére törekedtek. Erre
utalhat a sámán szó eredeti jelentése: "az ember, aki tud".
A sámánizmus túlélte évszázadok üldözését, a nyitottságának, a
Természet és az Ember belső értékei tiszteletének, a testi - lelki -
szellemi (nevezhetjük transzcendentálisnak is) egyensúly
helyreállítását segítő módszerei hatékonyságának köszönhetően.
A sámáni gyógyítás egyes elemei és napjaink pszichoterápiás
módszereinek néhány technikai eleme közötti analógiák közül
csak néhányat emelek ki:
A legszembetűnőbb a megváltozott tudatállapotot használata. A transz
állapot nagymértékben hozzásegít a személyes és a kollektív tudattalan
hozzáférhetővé tételéhez.
A megváltozott tudatállapotot használó technikák - hipnózis,
meditációk, katathym imaginatív pszichoterápia, relaxációs tréningek
- közül a sámánizmushoz a tudatállapot tágulásával járó módszerek
állhatnak legközelebb, ilyen pl. az autogén tréning felső foka, a
transzcendens, vagy a Zen meditáció.
Egy kísérlet tanulsága szerint a sámánizmus eksztatikus technikái nagy
hatásfokkal segítik elő a transz állapot agyi elektromos hullámhosszának,
a théta-hullámnak az elérését. Az EEG felhasználásával végzett kísérlet
szerint a sámánok tíz perces dobolása során tett utazás tudatállapota
a Zen mesterek hat órás meditációs munkájának mélységével állítható
párhuzamba.
A katathym imaginációs pszichoterápia középfokánál használt technikáknál
szerepel egy ellenséges szimbólum pl. állat megszelídítése és a
továbbiakban a megszelídített állat segítségének kérése.
E terápiás módszer használata során, ha spontán módon szimbolikus
belső vezér alakok jelennek meg, a személyiség adott érési
folyamatának befejezéséig közvetlen énerősítő hatásuk miatt a
terapeuták támogatják e szimbolikus erőforrások használatát.
Az én állapotok, ego state terápiánál (Federn, Watkins) regressziós
technikák, általában hipnózis segítségével, a fejlődés során létrejött
én - állapotok megismerésével, és a személyiségbe való integrálásával
foglalkoznak. Ego állapotok kialakulása és disszociálása, selfről való
leválása traumára adott válaszként, a túlélés érdekében is létrejöhetnek.
Ez a sámán hit lélekvesztésével állítható párhuzamba.
A sámánizmus és korunk egyre jelentősebbé váló lélektani irányzata, a
"negyedik erőnek" nevezett transzperszonális pszichológia közötti
párhuzamok alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy a sámánok
tudták és gyakorolták mindazt, amit korunknak a transzperszonalitás
szemlélet, szellemiség tanít.
Ilyen az archetípusokkal, a szellemi gyökereinkkel való kapcsolat.
A sámán szellemi segítői, a kollektív tudattalan szimbólumainak
tekinthetők. Jung tanításai révén ismert, hogy a kollektív tudattalan
archetipikus képeivel, mitikus figuráival, szimbólumaival való
kapcsolat, együttműködés a testi-lelki-szellemi összhanghoz, a
pszichés és spirituális egészséghez nélkülözhetetlen.
Weöres Sándor így ír "Az őstudás" című versében:
"Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent
elért, ami emberileg elérhető, az élet és halál csak felületesen
sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes."
A transzperszonalitás élménycentrikussága, a kibővült tudatosság
állapotának felhasználása az univerzális tudáshoz való jutáshoz,
a spiritualizmus, az öntranszcendálás szükséglete a sámánizmussal
közös jellemzők.
A sámánok "eksztatikus kommunikációja", a szellemi világ, a
transzcendens üzeneteinek megértése a transzperszonális irányzat
diszidentifikáció és a biszociáció fogalmával analóg.
Diszidentifikálódni azt jelenti az egyén képessé válik a hierarchikus
tudás befogadására, azáltal, hogy megszűnteti a teljes azonosulását
valamely hittel, attitűddel, vagy értékrenddel. Ezáltal éri el, hogy a
tudatosság magasabb szintjén működhessen.
A biszociáció fogalma arra a kreatív, nyitott szemléletmódra utal,
mellyel az egyén a korábban disszonánsnak tartott dolgokat is szerves
egységbe tudja kapcsolni.
A napjainkban terjedőben lévő sámán technikák - a különféle sámán
módszerek közös elemeire alapozva - az önfejlesztés eszközéül
szolgálhatnak. Segíthetik az egyént önmaga útjának, a kérdéseire való
válaszok megtalálásában. Megtanítja az egyént arra hogyan válhat
önmaga erőforrásává, tanítójává, hogyan szabadíthatja fel belső
energiáit. Költői képpel élve: "... rákapcsolódás az élet-fölötti
erőre, általa saját képességünket sokszorosra növeljük." Vagyis
lehetőséget ad arra, hogy a hétköznapok világába becsempéssze a
tudattalan segítő, kreatív erőit, hogy ezáltal az egyén lehetőségein
belül a legjobbat érje el.
Horváthné Schmidt Ilona
klinikai szakpszichológus
E-mail: hsdhsi@arrabonet.gyor.hu
IRODALOM
1) Bagdy E. (1996): A transzperszonális pszichológia szellemi
horizontja. Pszichoterápia V. évf. 2. 79-86.
2) Daubner B. (1994): Ego state therapy. Integratív Hírmondó. 1. szám
9- 31.
3) Daubner B., Fadgyas I. (1994): Katathym Imaginatív Pszichoterápia.
Integratív Hírmondó 2. szám 15-33.
4) Drury, N. (1994): Sámánok, látnokok. Édesvíz Kiadó. Bp.
5) Forgács A. (1992): Pszichoarcheológia, pszichoszintézis és
sámánizmus. Végeken 3. évf. 2. 15-20.
6) Kelemen G. (1992): A pszichoterápia és az öngyógyítás spirituális
dimenziója. Pszichoterápia I. évf. 1. 11-20.
7) Koronkai B. (1995): Tanítások tanítója. Animula, Bp.
8) Hoppál M., Jankovics M., Nagy A., Szemadám Gy. (1988): Jelképtár.
Helikon Kiadó, Bp.
9) Hoppál M. (1994): Sámánok. Lelkek és jelképek. Helikon Kiadó, Bp.
10) Horwitz J. személyes közlései.
11) Jung, C. G. (1995): Föld és lélek. Az archaikus ember. Kossuth
Könyvkiadó, Bp.
12) Jung, C. G. (1996): Gondolatok a látszatról és a létezésről.
Kossuth Könyvkiadó, Bp.
13) Jung, C. G. (1993): Mélységeink ösvényein. Gondolat Kiadó, Bp.
14) Kállai J. (1996): Az archaikus ember térszemlélete. Pszichológia
16. évf. 2. 189-206.
15) Süle F. (1990): Vallás vagy pszichoterápia? 33-38. Animula
Egyesület, Bp.
16) Weöres S. (1995): A teljesség felé. Tericum Kiadó, Bp.
---