HARMADIK RÉSZ
Veszélyes idekint
38
Dr. Andrew A. Wilson leült íróasztalához és átolvasta a bemutatkozó levelet. Sam közben várakozott és a fényképét nézegette vállalati azonosító kártyáján. Jólfésült, szõke haj és frissen növesztett szakáll keretezte keskeny arcát, mogyoróbarna szemei enyhén unatkozva néztek vissza rá. Az öltönyébõl csak kevés látszott a képen, de ez a kevés konzervatív, középszintû tisztviselõnek tüntette fel gazdáját. A képen látható férfi úgy festett, mint egy megbízható alkalmazott.
A fotó nem mutatta viszont a keménységet és fineszt, melyet Sam legutóbbi kalandsorozata során szedett fel. Sam remélte, épp eleget ahhoz, hogy átvészelje ezt a cégvilágban tett kis látogatást.
A Jacqueline nevû hölgy feltuszkolta Samet a Genomics telepre induló repülõre és közben elmondta neki, hogy az azonosító kártyára csak aznapra szól. Sam erre az idõre Samuel Voss volt, a Genomics megbízott könyvvizsgálója, akinek a Dr. Wilson emberei által végzett munkáról szóló könyveket kellett átnéznie.
-- Csak egyszerû rutinellenõrzés, doktor.
Wilson bólintott, de továbbra is savanyú arcot vágott. Kivette a lemezt íróasztali számítógépébõl.
-- Úgy tûnik, minden rendben, Mr. Voss. Remélem e röpke kis várakozás nem okozott kellemetlenséget.
-- Szóra sem érdemes -- felelte Sam üres mosollyal. Remélte, valami ilyesmit mondana egy igazi könyvvizsgáló, akit nem kínáltak ülõhellyel és az akivel való foglalkozást csak idõpocsékolásnak tartott egy vezetõ beosztásban lévõ ember. A Renrakun belül legalábbis ez így játszódott volna le. A Genomics társasági protokolljának finomságairól azonban halvány fogalma sem volt.
-- Helyes. -- Úgy tûnt, Wilson elégedett. -- Máris szerzek önnek egy munkaállomást.
-- Úgy vélem, az utasításom úgy szól, hogy az ön irodáján belül kell dolgoznom, Dr. Wilson.
-- Ez természetesen nem is kérdéses.
-- Az ön munkaállomása biztosítja a könyvelésükhöz való legközvetlenebb hozzáférést, uram. Ezen felül itt van a bizalmi kérdés. Biztosíthatom önt, hogy Fleureaux elnökhelyettes úr...
-- Jól van. Jól van. Nem kell zavarni az elnökhelyettest. -- Wilson feltartotta az azonosító kártyát és a bemutatkozó lemezt. -- A munkaállomás ott van a sarokban.
-- Köszönöm, uram -- felelte Sam és visszavette a dokumentumait. A munkaállomáshoz lépett és a földre helyezte aktatáskáját. Majd kiegyenesedett és a zárra mutatott. -- Ha volna olyan kedves...
Wilson tettetett udvariassággal feltápászkodott székébõl és odalépett Sam mellé. Hüvelykujját a zár fedelére nyomta, majd eltakarva a kódbillentyûket Sam elõl, begépelte a hozzáférési kódját. A számítógép csipogott egyet, Wilson pedig hátralépett és engedte Samet leülni. Utána odaállt Sam bal válla mögé. Sam a billentyûzeten pihenõ ujjakkal felnézett Wilsonra.
-- Uram, emlékeztetném önt, hogy a 2035-ös Nemzetközi Cégalkalmazotti Jogszabály határozottan kimondja, hogy a vezetõk csak abban az esetben tekinthetnek bele alkalmazottaik üzleti feljegyzéseibe, ha kitöltötték a 3329-11-es nyomtatványt és nyilvánvaló bizonyítékát adták, hogy az illetõ dolgozóval szemben semmilyen bûnügyi, hûtlenségi vagy egyéb ügyben nem állnak.
-- Ön fogja megtekinteni azokat a feljegyzéseket.
-- Dr. Wilson, hiteles könyvvizsgáló vagyok. Az NCJ 35.22-es bekezdése engedélyezi az idõnkénti adatellenõrzést, mint a jogorvoslási folyamat részét, egészen a zöld biztonsági szintig. Ilyen ellenõrzést bármikor kérhet a hivatalosan megválasztott alkalmazottügyi szóvivõ, valamint egy évben legfeljebb egyszer a cégvezetõség. Mindezek mellett bizonyos jogállások felmerülésekor a nemzeti állami ügynökségek is kezdeményezhetik vizsgálat végrehajtását, amennyiben az adóval, munkaengedéllyel, lakóhely-biztosítással vagy a dolgozók számára nyújtandó egyéb szolgáltatással áll kapcsolatban. Továbbá...
-- Elég -- szakította félbe Wilson. -- Sokáig fog tartani?
-- Csak minimális ellenõrzésrõl van szó. Nem több két-három óránál.
Wilson csücsörített a szájával és orrlyukain keresztül erõsen kifújta tüdejébõl a levegõt. -- Értesítse a titkárnõmet, ha befejezte. A Hármas Laborban leszek.
-- Köszönöm, uram. Jó munkát.
Samnek sikerült visszafognia nevetését, amíg a felzaklatott Wilson ki nem sétált a szobából. Fogalma sem volt, arról, mit tartalmazhatott a 35.22-es bekezdés (ha egyáltalán volt ilyen), de szemmel láthatóan Wilson sem sokat konyított a dologhoz. És abból a tekintetbõl kiindulva, amelyet Wilson akkor vetett Samre, amikor az fennhangon citálni kezdte az idevonatkozó paragrafusokat, Sam nem igen kételkedett abban, hogy az igazgatónak esze ágában sem lesz ellenõrizni a dolog legalitását.
De nem vesztegette tovább az idejét, máris munkához látott. A munkaállomás picit eltért azoktól, amiket eddig megszokott, ezért néhány percet azzal töltött, hogy megvizsgálja. Wilson kiberterminálja nem tartalmazott adatjack csatlakozókábelt, amiért Sam nem gyõzött hálát rebegni. Becsatlakozni kockázatos is lehetett volna, de így legalább nem kellett eldöntenie, hogy megteszi-e vagy sem.
Táskájából elõhúzta a Jacquelinetõl kapott cartridge-et. Az azonosító kártyához hasonlóan, ez is rendelkezett beépített határidõvel. És Sam gyanította, hogy nemcsak az idõ volt rajta korlátozva. Becsúsztatta a dekkbe. A szerkezet azonnal fájlokat küldött a képernyõre, mivel a belsejébe épített, automatikusan elinduló programok egy képzett dekás szerepét látták el. A képernyõre gördült Wilson összes üzleti adata. Közöttük Sam felismerte azokat, amelyeket még Svindlerrel együtt vadásztak le San Fransiscóban. A doktor saját feljegyzései mutatták Drake pénzét. Vagy legalábbis Lofwyr chipje ezt hitette el vele. Elképzelhetõ, hogy a sárkány csak felülteti Samet és ugyanazokat az információkat íratja ki "hivatalosan", amelyeket Sam már eddig is tudott és amelyek csak megerõsítik a Wilson és Drake közötti kapcsolatot.
Ezeken rágódva Sam úgy vélte, kezdi megérteni az árnyélet lényegét. Persze lehet, hogy közönséges paranoiáról van szó.
Sam Wilson adatfájljaira irányította a chipet és a képernyõ máris tele lett dokumentumok listáival. Egyikük sem volt titkos kutatási fájl, de ez nem is lepte meg Samet. Lofwyr nagylelkûsége nem terjedt odáig, hogy beavatja õt Wilson munkájába.
Sam kíváncsiságból lekérte a kutatási igazgató személyi fájlját. A legtöbb adat csak a szokásos volt, jól mutatták Wilson rendületlen karrierjét, melyet mindössze egy vagy két apró szégyenfolt rondított el holmi kisebb projektek költségkeretének túllépése kapcsán. Semmi nem utalt arra, hogy a cég elégedetlen lenne Wilsonnal vagy munkájával. Sõt, Sam észrevette, hogy Wilson többször is jelentette, hogy megpróbálták megvesztegetni, vagy a United Oil ügynökei megpróbálták elcsábítani a Genomicstõl, hogy náluk folytassa genetikus kutatásait. Lehet, hogy Wilson a cégen kívül is dolgozott, de akkor arról nem tudtak a fõnökei.
Sam hirtelen mindennél jobban kívánta, hogy megtudja a doktor kutatásainak természetét. Megpróbálkozott újra, kifejezetten kutatási fájlokat kért a chiptõl, de mindössze csak "végrehajthatatlan utasítás" üzeneteket kapott. A Svindlertõl tanult egyik trükköt felhasználva üsszeütött a kiberterminálon egy felülbíráló programot és Lofwyr chipjére eresztette. Ez az oldalról való próbálkozás végül megkerülte a chip védelmét és Sam rendelkezésére bocsátotta a benne tárolt keresõprogramokat. Sam elégedett vigyorral utasította a chipet, hogy a rutinjait másolja át egy üres cartridge-re. De amikor azt becsúsztatta a gépbe, csak az utolsó pillanatban sikerült megszakítania a programfutást, ugyanis a chip a következõ üzenetet írta ki: "a másolási kísérletek törlik az adatokat". Sóhajtott egyet: azért megérte a próbálkozást. De ha valamit is akar csinálni Lofwyr izmos konzervnyitójával, akkor azt it
t és most kell megtennie.
Wilson kutatási fájljai után küldte a chipet.
Egy órányi trükközés és bûvészkedés után végül eljutott egy ALAKREPLIKÁCIÓ címû adattárhoz. Ez az adattár tartalmazta az egyetlen olyan fájlt, melyre a keresés pozitívan reagált az "albínó" szóval kapcsolatban. Az adattár hatalmas volt és szorosan lezárt. Samnek újabb egy órájába került, amíg kinyitotta, de ez is csak Lofwyr chipjének hathatós támogatásával sikerült.
Az idõ szorított. Villámgyorsan átfutotta az anyagot. Átugrotta a terjedelmes technikai és kísérleti leírásokat és a bonyolult számításokat. Néhányukról felismerte, hogy mágikus formulák voltak. Ami egyáltalán nem lepte meg, feltéve, hogy Wilson mágusként is tevékenykedett. De a mágia és az ellentmondásos biotechnológiai technikák összekapcsolása valahogy eleve gonosz dolognak tûnt Sam számára.
Aztán a KÍSÉRLETI EREDMÉNYEK bekezdéshez ugrott és alig hitt a szemének. Wilson értelmes lényeken kísérletezett és a kísérletleírások eufemisztikus megfogalmazásai ellenére is nyilvánvaló volt, hogy mindegyik kísérlet az alanyok halálával végzõdött. Félelem és tudáséhség egyszerre mardosta Sam lelkét. Lehívott egy vizuális feljegyzést, melyre az alábbi címkét biggyesztették: "5-ÖS ORGANIZMUS: TELJES ALAKREPLIKÁCIÓ". A sorozatban az 5-ös volt a legnagyobb szám.
Amit ezután látott, csak megerõsítette félelmeit. Wilson 5-ös organizmusa nagyjából humanoid alakú, jellegtelen, élénkfehér bõrû lény volt. Pontosan olyan fehér, mint amilyet Hart csapatában látott azon az éjszakán, amikor megszöktek a Renraku archológiából. A felvételen a lény Sam szeme láttára odalépett egy függõleges felülethez szíjazott emberhez. Innentõl pedig mintha horrorfilmet látott volna. A lény testébõl tekergõ csápok nyúltak ki, melyek belemélyedtek az irtóztató kínok között hánykolódó áldozat húsába. Igazi szerencse, hogy a felvételhez nem csatoltak hangot. Ezenközben az 5-ös organizmus teste olvadt viasz módjára alakulni kezdett és a végül tökéletesen felvette annak az embernek az alakját, akit a függõleges felülethez szíjaztak. Sam kis híján Wilson szobájának padlójára hányt.
Wilson a mágia és a tudomány felhasználásával démoni lényt hozott létre, mely képes arra, hogy ellopja egy másik ember kinézetét. Hát ezért nem távozott az albínó Harttal együtt. Felvette valakinek az alakját az archológiában. A Renraku tehát viperát melengetett a keblén, akirõl azt hitték, hogy lojális alkalmazottja a cégnek. Most már tudta miért kellett õt, Hanaet és a csapat többi részét beárulni Tir Tairngire határõreinek. A terv kiagyalója meg akart bizonyosodni róla, hogy senki sem marad életben, hogy késõbb senkinek se járhasson el a szája.
Vajon tudta Drake, hogy Sam még mindig életben volt? Ha igen, nyilván megint megpróbálkozik azzal, hogy hidegre tegye. De most, hogy Drake bábuja, Tessien tûzhalálra ítélte a tankjukat, talán azt hiszik, hogy Sam is megégett Begay-jel együtt. Jacqueline is erre célzott. Lofwyr utalása, mely szerint Sam "váratlan játékos" lehet, szintén megerõsítette ezt. Ha Drake úgy tudta, hogy Sam halott, akkor ez a vékonyka elõny is elég lehetett ahhoz, hogy Sam kapja el elõbb az ellenfelét.
Sam végignézett az általa okozott rendetlenségen. Ha Wilson most hirtelen benyitna a szobába, soha az életben nem tudná kimagyarázni magát. Ez márpedig bármelyik pillanatban megtörténhet. Kirántotta Lofwyr chipjét a gépbõl, remélvén, hogy a hirtelen kilépés esetleg megrongálja Wilson értékes fájljait. Miközben sietõsen elpakolta cuccait, Sam észrevett néhány, a Genomics védjegyével ellátott cartridge-et. Gyorsan belökte õket a táskájába. Mielõtt kilépett volna az ajtón, rendbeszedte magát. Nem akart olyannak látszani, mint aki eszeveszetten sietett.
-- Megmondaná kérem, merre találom Dr. Wilsont? -- kérdezte odakint a titkárnõtõl.
-- Nagyon sietve távozott, Mr. Voss... de szívesen körbeszólok és megkeresem.
-- Nem szükséges, köszönöm. Már végeztem és hagytam egy kis üzenetet Mr. Wilson számára az irodában. Nem sürgõs a dolog. Felesleges zavarni miatta.
Sam nyugodtan végigsétált a folyosón, de közben azt kívánta, bárcsak teljes erõbõl rohanhatna egészen a felszállóhelyig. Mocskosnak érezte magát, mintha egy emésztõgödrön kellene átgázolnia, nem pedig a Genomics makulátlan tisztaságú folyosóin. Azt akarta, hogy ismét tiszta legyen. A biztonsági állomásoknál tett minden egyes megállója görcsbe rántotta a gyomrát, mert riadótól tartott. Ugyan semmi érdemleges nem történt, mégis csak akkor lazult el kissé, amikor Lofwyr gépe a levegõbe emelkedett vele.
39
-- Mondom, Crenshaw, nem szeretem az ilyesmit.
-- Én pedig azt mondom neked, hogy pofa be.
-- De veszélyes idekint -- vinnyogott Addison. -- Inkább a szobámban maradnék és a Különleges Igazgatóság ellen dekáznék. A jegekkel el tudok bánni.
Korán volt még és az itt élõ bennszülöttek nagy része még nem bújt elõ bûzös vackából, Addison mégis úgy tapadt Crenshawra, mintha maguk az ütött-kopott épületek akartak volna a seggébe harapni. Crenshaw maga sem szerette a Puyallup pusztulatot, de annyit azért tudott, hogy a ragadozó jelenlétében ne mutassa ki félelmét. Egészen biztosan jelen pillanatban is számos szempár leste õket a sikátorok sötétjébõl és törött ablakok kerete mögül. Addison idegessége pedig napnál világosabban elárulta, hogy nem idevalósiak, vagyis célpontok. Ha ezzel támadásra ingerelne valakit, közelsége akadályozná Crenshawt a harcban. Még a végén baja is eshet.
A nõ hátranyúlt a válla fölött és visszakézbõl pofon csapta Addisont. Az meglepetten nézett fel rá.
-- Csak fogd be. Ha sokat dumálsz, a végén tényleg veszélybe kerülünk. És ha az ügy miattad rázóssá válik, mehetsz vissza egyedül az archológiába.
-- Gyalog egészen innen?
-- Ne aggódj. Valószínûleg nem fogsz kijutni Puyallupból.
A férfi gyorsan Crenshaw nyomába eredt megint.
Egy háztömbbel odébb megtalálták, amit kerestek, az Olaf ‘s nevû csehót. A reszketeg neonfelirat betûi hangosan zümmögtek és vibráltak, küzdve a sorsuk ellen, mely harcot a kialudt "a" betû már korábban feladta. Az ajtó mellett két szakadt chipezõ hevert a földön. Egyikük halkan nyögött a chip által haldokló agyába pumpált kéjes impulzusoktól, a másikuk a szokásos megható történettel hüppögött együtt. Crenshaw elsurrant mellettük, és kiemelte Addisont egy koldus erõszakosan kéregetõ kezei közül.
A zene gyanánt szolgáló zaj már az ajtón kívül is hangos volt. Odabent szinte meg lehetett süketülni. De a nõ tudta, miért állítja a tulajdonos ennyire hangosra a zenét. Így nem hallja a szomszéd asztalnál öklendezõ vagy a sarokban verekedõ részegeket. És ami ennél is fontosabb, egyetlen beszélgetést sem lehet kihallgatni.
Crenshaw beállította a szemeit és látta, hogy akárcsak odakint az utcán, idebent is elég kevesen õgyelegnek. Elintézi az üzletét és már el is húzza a csíkot, mielõtt a törzsvendégek megjelennének szokásos esti partijukra. És ez így volt elrendezve. Egy ilyesfajta hely törzsvendégei meglehetõsen agresszív fickók szoktak lenni, akik azt hitték, hogy övék az összes utca a környéken és akiket szinte királyként kellett tisztelni. Könnyen felingerelhetõ, arrogáns banda voltak és mindezek tetejébe még büdösek is.
Crenshaw a csetlõ-botló Addisonnal a nyomában odasétált a hátsó teremben helyet kapott bárpulthoz. A kocsmáros elkapta a feléje dobott hitelkártyát és lehajolt, hogy megnyomja az ajtót kinyitó gombot.
A hátsó kis szoba csukott ajtaja mögött a zajszint némileg elviselhetõbb volt. A fejük fölött apró ventillátor kaszálta sorsába beletörõdötten az emberszagtól terhes levegõt. De ennél élesebb, sokkal kellemetlenebb szag áradt a málladozó falakból és romos bútorzatból. Crenshaw átvágott a szobán, hogy hátát az ajtóval szemközti falnak támaszthassa. Addison utánacsoszogott, idegesen méregetve a szobában tartózkodókat.
A szoba felét elfoglaló, zajos ork társaság egyik tagja felállt és utánozni kezdte a dekás félénk mozdulatait. A társai gurultak a röhögéstõl. Jókedvük azonban csak saját maguknak szólt, nem terjedt át a szoba másik felében üldögélõ két normális emberre. Ezek nemcsak az orkoktól, de egymástól is a lehetõ legmesszebb ültek le. Az ajtóhoz közelebbi fickó sápadt, majdhogynem hullaszerû férfi volt, inggallérja alól fém villant elõ. Fémesen csillogtak a szemei elé beépített fém ellenzõk is. A másik fickón nem látszott, hogy kiberver beépítésekkel rendelkezett volna és szemmel láthatóan legalább annyira idegesen viselkedett, mint Addison. A két ember Crenshawra nézett és várt. A nõ megvárta, hogy lecsituljon az orkok hahotája.
-- Jó estét. Johnson vagyok õ pedig az egyik munkatársam, Mr. Smith. Mr. Smith Mátrix-fedezetet és kutatási támogatást fog nyújtani, ha szükséges. Ezenkívül kapcsolattartásra is használható, ha önök a megbeszélt találkozókon kívül is információkat kívánnának átadni.
A vékony férfi tüsszentett egyet.
-- Hát, hát. Sejthettem volna, hogy te vagy az a Mr. Johnson. Hallottam, hogy most ide költöztél és a szöveg is a te stílusod volt. Gondolhattam volna, hogy felmásztál a szamárlétrán, A.C. A seggedet csinosítod vagy csak az izgalom kedvéért szórakozol, mint a gazdagok?
-- Örülök, hogy ismét látlak, Ridley -- hazudta Crenshaw. Már akkor sem szerette a pasast, amikor az a Mitsuhamának dolgozott és ez az érzés azóta mit sem változott. De a szimpátia most nem számított. Üzletet kötni jöttek, a férfi pedig jó árnyvadásznak számított. -- Új karod van?
Ridley behajlította jobb karját és végigsimított a világos színû fólián, mely bõreként szolgált. -- Korábban másé volt. A szamáragyú megpróbált megcsípni vele, de nem volt elég gyors. Letéptem róla, kárpótlásul a nekem okozott kellemetlenségekért. Szép munka, hát megtartottam.
-- És elég gyors vagy vele? -- kérdezte az egyik ork.
-- Próbáld ki, agyarpofa.
Az ork horkantott egyet és felpattant a székérõl. Bakancsa szárából egy elég ronda kinézetû kést húzott elõ. De ennél tovább nem jutott, mert a négy ork legnagyobbika megragadta a gallérjánál fogva és visszalökte a székére.
-- Csak baráccságosan, Sheila.
Sheila nem szólt semmit, de a szemén látszott, hogy a késõbbiekben még rendezni kívánja a számlát Ridleyvel.
-- Te vagy a fõnök? -- kérdezte Crenshaw a nagydarab orkot.
-- Ahogy mongya, Mr. J. A nevem Kham. Mi vagyunk a leggyobb banda errefele Seattle-ben.
-- Hogyhogy, hát nem az egész város a tiétek? -- gúnyolódott Ridley.
-- Sok vóna a reklámkõccség -- felelte Kham, mire a többi ork megint röhögni kezdett.
-- Csöndet -- parancsolta Crenshaw. A másik férfi felé fordult, aki eddig még semmit nem szólt. -- Örülök, hogy ön is el tudott jönni, Mr. Markowitz.
-- Felejtsd el az áludvariasságot, Johnson. Csak a lényegre. Minél hamarabb távol kerülök ettõl a mocsok környéktõl, annál jobb.
-- Ócska duma, Markowitz -- mondta Ridley. -- Hallottam rólad és a Clemson elrablásról. Nemes dolog volt, én elhiszem, de a gyilkosság akkor is csak gyilkosság.
Markowitz válaszolni akart valamit, de aztán egyszerûen csak megvonta a vállát és ismét Crenshaw felé fordult. -- Továbbmehetünk, Johnson?
Mielõtt Crenshaw válaszolhatott volna, az ajtó kinyílt és egy tömzsi figura perdült be rajta. Szegecselt bõrruhát viselt, a szegecselés mintázata pedig arra utalt, hogy alatta rejtett páncélzat húzódik. A törp két kezét a csípõjénél lógó két Ares Predatoron nyugtatta. Az egyik ork csöndesen megszólalt: -- Greerson. -- Az érkezõ törp zordan elmosolyodott. Tett egy lépést az ork felé, mire az zajosan felpattant a székébõl és elhátrált a törp elõl. Greerson megfogta az üres széket, odahúzta az ajtóhoz és leült, háttal a vetemedett deszkáknak.
-- Elkéstél -- jelentette kis Crenshaw.
-- Már az üzletrõl beszélgettek? -- kérdezte Greerson.
-- Épp most értünk oda.
-- Akkor nem késtem el.
Crenshaw várt egy kicsit, hogy visszanyerje önuralmát. -- Egyikõtök sem zöldfülû, utcai punk -- mondta lassan --, így mindnyájan tisztában vagytok a tétekkel. És most félretesszük az egymás közötti ellentéteket, amíg a munkát rendben el nem végezzük és meg nem kapjuk a fizetésünket. Egészen addig csapatmunkát akarok.
Greerson gúnyos mosollyal méregette az összegyûlt csapatot. -- Elég a sóder, Johnson. Csak azt mondd, mi a célpont és mi a határidõ. Ha elég nujened van, megkapod, amit akarsz. Nekem ne segítsen senki.
-- A jelenlévõk közül mindenki profi valamiben, Greerson. Egyesek olyan területen, ahol a te tiszteletreméltó képességeid a nyomukba sem érnek. -- Crenshaw úgy tett, mintha nem vette volna észre a törp szúrós tekintetét. A táskájából elõhúzott néhány fénymásolt aktát és odaadta Addisonnak, hogy küldje körbe. -- Mr. Markowitz már megállapította, hogy az elsõdleges célpont az utóbbi napokban visszatért Seattlebe. A papírokon a fényképe mellett a cégfeljegyzéseibõl láttok adatokat. Ne tévesszen meg Verner ártatlan arca. Amióta megérkezett a városba, az árnyban ügyködik. Nem tudom, mikkel rendelkezik, de úgy fest, magas szintû kapcsolatok állnak mögötte, komoly erõforrásokkal. Épp ezért kell ez a csapat. A haverjai közül csak egyet tudtunk felderíteni, az pedig egy tünde dekás, név szerint bizonyos Svindler.
-- Svindler? -- kérdezte Kham.
-- Igen.
-- A vadászás nem Tsung ellen megy, igaz?
A hírhedt árnyvadász neve kellemetlen emlékeket ébresztett, de Crenshaw arcán semmi nem látszott ebbõl.
-- Amennyire én tudom, nem. A tünde vele dolgozik?
-- Néha.
-- Azt gyanítom, a tünde ezúttal tõle függetlenül akciózik.
-- Merha nem, nem vállajjuk a melót.
-- Én sem -- mondta Ridley. -- Nem megyek Tsung és bandája ellen mágikus támogatás nélkül.
-- Felejtsd el õket, Johnson -- mondta Greerson. -- Nem elég tökösek az akcióhoz. Majd én megcsinálom egyedül és elviszem az egész pénzt.
Crenshaw közbevágott, mert attól tartott, hogy vita tör ki. Hangosan és gyorsan beszélt. -- Talán le tudnád vadászni egyedül is Vernert és Svindlert, Greerson, de az akció teljes mérete még nem ismert. Az egyik ponton egy sárkányféle is érintve volt. És ha az a dög még mindig benne van, akkor Kham csapata biztosítani fogja a megfelelõ tûzerõt. Ha kiderül, hogy Sally Tsung is benne van az ügyben és ezért Kham visszalép, elfogadom a döntését, feltéve, hogy elég idõt hagy nekem a szükséges tûzerõ pótlására.
Kham megköszörülte a torkát és felpattant, hogy mindenki jól hallja, amit mond. -- Én meg a haverok nem vagyunk má tejfölösszájúk. Nem félünk Tsungtó. De munkaszerzõdésünk van vele, az a baj.
-- Értem -- felelte Crenshaw. És értette is. Emlékezetébe bevillant Kham arca egy HK 227-es fölött a Renraku Federated Boeing légibuszán. Kham Sally Tsung mellett állt. Crenshaw most már visszaemlékezett az orkra; õ is része volt annak a csapatnak, amelyik elrabolta és meggyalázta õt. Az ork viszont szemmel láthatóan nem ismerte fel õt. Vagy ha fel is ismerte, óvatos volt. Crenshaw eldöntötte, hogy Khamot is elintézi majd, de elõször Verner ügyét kellett rendbe tenni. Khamnak várnia kell még egy kicsit, de aztán majd felelni fog, amiért foltot ejtett Crenshaw becsületén és önérzetén. És ha Crenshaw úgy tudná elrendezni a dolgokat, hogy Tsung kapcsolatai egymás ellen dolgozzanak, az csak gyorsítaná a dolgokat. -- De ha a tünde egyedül dolgozik, akkor ellene vállalod a melót?
-- Naná. Soha nem csíptem a simaszájú tündibündit.
-- És te, Ridley?
Ridley karbafonta a kezét. -- Úgy vélem. De ha Tsung benne van a dologban...
-- Vannak személyes fenntartásaid?
-- Azok nincsenek. De a mágia...
-- Ha jelentõs mágikus ellenállást észlelünk, megtesszük a megfelelõ ellenlépéseket.
-- Az ólommal bélelt varázsló a jó varázsló -- jelentette ki Greerson. -- Ez a legjobb ellenlépés. Erõsebb mágia gyorsabb lövésekkel.
-- Greersonnak igaza van -- mondta Crenshaw. -- És ezt tartsátok az eszetekben. A mágus nem tud varázsolni, ha elõtte lelövik.
40
A tünde dekás jó helyet adott meg, még ha nem is írta le pontosan a célállomást. Svindler azt mondta, hogy antik kereskedés, a felirat ehelyett az hirdette, hogy zálogház és készpénzt ígért hitelkártyákért meg céges utalványokért cserébe. Sam észrevette a díszesen faragott kakukkos órát, melynek Svindler szerint az egyik bedeszkázott ablakban kellett volna állnia. Az óra mutatói két óránál megálltak. Ha ez volt a megfelelõ hely, ez a jel jelezte, hogy Cog, a közvetítõ odabent tartózkodik és kész az üzletre.
Amikor Sam belépett az üzletbe, nem hallott csilingelõ hangot és egyetlen figyelõ berendezést sem látott, mégis biztos volt benne, tudták, hogy bejött. Átkacsázott a padlón heverõ, különféle romos tárgyak között és az üzlethelyiség hátsó részében nyújtózó pulthoz sétált. A pult egyik végén egy készpénzes pénztárgép mellett õsz hajú öregember olvasta az Intelligencer múlt havi számát.
-- Elnézést, de láttam az órát az ablakban. Eladó?
Az öreg orrára csíptetett régimódi szemüveg mögül szürke szemek tekintettek Samre. -- Tegnap már eladtuk. Nem látta a címkét?
-- Azt gondoltam, talán túllicitálhatom a másik vevõt.
-- Akkor a tulajjal kell beszélnie.
-- Igen. A tulajjal kell beszélnem.
Az öregember benyúlt a pult alá. A hátsó falba épített ajtó hangos nyekergéssel feltárult. Samnek úgy rémlett, mintha a bejárati ajtó felõl is hallott volna valami puha kattanást. Olyasmit, mint amikor az ajtó zárja bezáródik. Igazán ügyes. Az árnyvilágban soha nem ártott az óvatosság. Ne feledd, most már te is közülük való vagy.
-- Menjen be -- mondta az öregember. -- Üljön le és várjon.
Sam belépett az ajtón. Nem látott semmilyen más kijáratot a csupasz falú, négyszögletes szobából. Az egyetlen bútordarab egy acélvázas, puhán párnázott szék volt. Amikor leült, az ajtó magától becsukódott és elreteszelõdött. Az üzletbe még beszûrõdtek az utca zajai, idebent azonban teljes csend honolt. Figyelte az óráját. Körülbelül öt percet várakozott türelmesen. Aztán újabb tízet türelmetlenül, míg végül megszólalt egy hang.
-- Nem ismerõs az arcod. Ki vagy?
Sam nem ismerte fel a hang forrását, de biztos volt benne, hogy úgyis elektronikusan eltorzított hangot hall. A gép mögött pedig nyilván nem más beszél, mint Cog.
-- Csavar.
-- Svindler barátja?
-- Igen.
A közvetítõ elhallgatott egy pillanatra. -- Rólad úgy tudják, halott vagy.
Sam válaszul csak megvonta a vállát. Jó határozottan, hogy a testetlen kérdezõ jól lássa. Ha a közvetítõ úgy tudta, hogy Sam meghalt, akkor bizonyára Drake is úgy tudta.
-- Tudod bizonyítani, hogy az vagy, akinek mondod magad?
Sam megint csak vállat vont. -- Svindler azt mondta, te jó kapcsolat vagy.
-- Most már tudom, hogy hazudsz.
-- Svindler mondta, hogy ezt fogod mondani.
Halk kacagás. -- Talán te vagy Csavar. Ha igen, akkor figyelemre méltóan rugalmasnak bizonyultál. Talán üzletet köthetünk. Mit tehetek érted addig is, amíg leellenõrizzük a kilétedet?
-- Pénzre van szükségem és valami lakhelyre. Meg személyazonosságra is.
-- És cserébe?
Sam mellényzsebébõl elõhúzta a magával hozott cuccokat és egyesével felmutatta õket. -- Azonosító kártya bizonyos Edward Vinson nevére. Hitelkártya Samuel Voss névre kiállítva. Két adatchip, egy innen északra elhelyezkedõ apró genetikai kutató cég legújabb anyagaival.
-- Ez az utóbbi friss anyag?
Sam magában mosolygott, mert jól hallotta, hogy az elektronikusan torzított hangba érdeklõdés vegyül. -- Nagyon.
-- Tedd a széked alá.
-- Megbízhatok benned?
-- Svindler azt mondta, hogy jó kapcsolat vagyok.
-- Hát, azt mondta -- Cog számára Sam persze csak egy idegen ember volt, aki akár egy cégnek is dolgozhatott, vagy jó üzletben reménykedõ, piti bûnözõ is lehetett. A közvetítõ le akarta ellenõrizni az anyagot, de cserébe semmilyen biztosítékot nem ajánlott fel. A bizalom csak bizalomra épülhet és valakinek mindig meg kell tennie az elsõ lépést. Sam ugyan nem bízott az arctalan hangban, de a szükség végül legyõzte az óvatosságát. Sam a széke alá helyezte a chiptartó dobozt és a két kártyát. -- És most?
Megkapta a választ. Legalábbis felismerte, hogy mi volt a válasz. Lehajolt, hogy benézzen a szék alá, de az oda helyezett cuccok már eltûntek. Ismét kiegyenesedett hát és várt.
Az Edward Vinson személyazonosságit Lofwyr adta. Ha Sam eldobja magától, egy feltehetõen hasznos forrásról mond le. A kitalált Vinsonhoz tartozott egy megfelelõ seattlei ház, egy kényelmes kutatói csatlakozás a Mátrixba az Aztechnology égisze alatt és egy Rendszer Azonosító Szám, mellyel Sam a metroplexum legtöbb részén nehézség nélkül mozoghatott. A RASZ nélkül a legtöbb olyan helyre nem mehetne be, ahol remélhetõleg levadászhatná Drakeet. Vele viszont Lofwyr nagy valószínûséggel nyomon tudja követni Sam minden akcióját a nyilvános Mátrixban, leellenõrizheti, milyen szolgáltatásokat vett igénybe és milyen üzleti tranzakciókat bonyolított le. Amíg Vinson "létezett", Sam kinyithatott ajtókat, de Vinson "megszûnése" komoly eshetõségnek számított, különösen azután, hogy Sam arra használta Lofwyr chipjeit, hogy belenézzen a Genomics kutatási fájljaiba. Ezt Sam annak ellenére tette meg, hogy
tudta, a sárkány nehezményezni fogja. És büntetésül Lofwyr megszüntetheti Edward Vinsont, melynek eredményeképpen Sam pofára esik egy Lone Star ellenõrzõpontnál vagy valamelyik cég biztonsági szolgálati pultjánál.
Bizalom és óvatosság ismét összeütközésbe kerültek.
A sárkány segített Samnek, mert akart tõle valamit. És miután Lofwyr ezt megkapta, mit ad cserébe? Pénzt, biztonságot, tanítást és segítséget ahhoz, hogy Sam megtalálhassa a húgát. De vajon megtartja-e a sárkány a szavát?
Ha Lofwyr megbízhatónak bizonyul, akkor az ajánlata azután is áll, hogy Sam elrendezte dolgait Drake-kel, függetlenül attól, hogy közben használja-e Vinson személyazonosságát vagy sem. Ha Lofwyr megbízott Samben, nincs semmi probléma. Ha Lowfyr nem bízott meg benne, akkor úgy is veheti a személyazonossági kártya eladását, mintha Sam lopna a tulajdonából. És ki tudja, mi fordul meg egy sárkány fejében?
Az óvatosság arra intette, hogy így akárki nehezebben tudja majd lenyomozni Samet, ide Lofwyrt is beleértve. Az óvatosság azt diktálta, hogy biztosabb volt, ha a megbízói nem tudnak a terveirõl és cselekedeteirõl. Az óvatosság arra figyelmeztette, hogy senki másban ne bízzon meg, csak saját magában. Épp ezért jött el Coghoz. Az óvatosság hangja sokkal következetesebb volt Sam bensõjében, mint a bizalomé.
De most, a kis szobában való várakozás közben újabb gondolatok is felötlöttek Samben. Lofwyr nem tett ellene semmi rosszat. Miért vonakodott hát ennyire, hogy megbízzon a sárkányban? Tessiennel kapcsolatos tapasztalatait általánosította volna egész fajtájukra? Vagy csak azért reagált így, mert a lény annyira idegennek tûnt? Sam pedig nem szívesen gondolt arra, hogy ilyen könnyen esik az elõítéletek rabjául.
Úgy nevelték fel, hogy az értelmes lényeknek lelkük van és épp ez az, ami megkülönbözteti õket az állatoktól. De miközben Lofwyrral beszélgetett, valami hideg kegyetlenséget érzékelt a lény hangjában, mintha az embereket csak saját játékszereinek tartotta volna. Vajon a sárkányok úgy vélték, hogy csak az õ fajtájuk rendelkezik lélekkel? Vagy hittek egyáltalán a lélek létezésében?
Az apja arra tanította, hogy minden egyes személyt külön kell megítélni. De az öreg Verner soha nem találkozott sárkánnyal. Az ENSZ végül három sárkányfélét ismert el értelmes lénynek és ezzel olyannak, akik élvezhetik a teljes nemzetközi emberi jogokat, persze ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a sárkányok úgy is gondolkoztak és cselekedtek, mint az emberek. És ugyan ki ismerheti ki õket igazán?
A rejtett hangszóróból felhangzó halk sziszegés elvágta a gondolatait.
-- Elnézést kérek a késlekedésért, Csavar.
Sam visszazökkentette magát az utcai modorba.
-- Tehát mégis az vagyok, akinek mondom magam?
-- Maradjunk annyiban, hogy jelen pillanatban nem kérdõjelezem meg az állításodat és így üzletet köthetünk. Az árud valódinak tûnik, bár úgy vélem, Mr. Vinson kicsit átlátszó konstrukció.
Akár megbízhatott Lofwyrban, akár nem, Sam azt kétségbe vonta, hogy a sárkány rossz minõségû dolgokat adna ki a kezébõl. -- Te is ugyanúgy tudod, mint én, hogy a személyazonosság megbízható, Cog. De semmi sem tart örökké, nemde? Elképzelhetõ, hogy tovább akarod majd passzolni.
-- Értem. Ez persze ennek megfelelõen csökkenti az értékét.
-- Mit ajánlasz?
Kis szünet következett, mintha Cogot kicsit kizökkentette volna, hogy Sam azonnal a lényegre tért. -- Nézz a széked alá.
Sam lenyúlt és egy borítékot talált. Kinyitotta a mûanyagzárat és egy bizonyos Charley Mitchner leszázalékolt munkás életrajzát találta benne. A másik papírra nyomtatott betûkkel a "2,000 nujen" feliratot írták. Az életrajz tetszett Samnek. Csöndes és tökéletesen jellegtelen. Pontosan egy ilyen Mr. Senkire volt szüksége, a felajánlott készpénz viszont nem tûnt túl soknak. -- Bõkezûbb is lehetnél, Cog. A hitelkártyán több pénz volt.
-- Vannak üzleti költségeim, Csavar.
-- Nekem is vannak költségeim és ráadásul felszerelés is kell.
-- Hát, miért nem ezzel kezdted?
Végül Sam Charley Mitchner, 555-405-6778-9024-es RASZ számú, volt Natural Vat csomagolómunkás képében lépett ki a zálogházból. Egyik mellényzsebét egy kézi adatolvasó és egy poloskakeresõ húzta le. Másik zsebében egy doboz Narcoject lõszer lapult egy papírcetli társaságában, amelyen a Redmond pusztulathoz közeli Bellevue negyed nyugati részének egyik lakótelepén lévõ lakásának címe állt. Zsebeiben 3330 nujennyi készpénz duzzadt. Ebbõl ötvenet bedobott egy nyilvános Mátrix-hozzáférési csatlakozásba, hogy üzenetet hagyjon Svindlernek a megbeszélt postafiókban.
Svindler rátámaszkodott a tûzlétrára és felsóhajtott. Nem volt szükség kibernetikus fülekre, de még a tündehallására sem ahhoz, hogy meghallja a lakásból a nyitott ablakon át kiszûrõdõ zihálás ütemes hangjait. Azok ketten odabent pedig már tudhatják, hogy itt kint vár rájuk. Odabent Sétáló Szellem feltuningolt hallása nyilván már azt is meghallotta, hogy a tünde felmászott a vaslétrán. Svindler gyanította, hogy az utcai szamuráj azt is meghallaná, ha a sikátor két végére helyezett õrszemek valami galibába keverednének.
A sikátor jellemzõ volt a Redmond pusztulatra -- rossz szagú, romos mellékutca a város leglerobbantabb környékén. A szemközti ház téglás tûzfala és a betonon elszórt szemétkupacok aligha kedveztek az elmélyült gondolkodásnak. Svindler a sikátor bejárata felé fordult. Egy neonreklám villogó ragyogása õrült szivárványt vetett a három õrszemre.
A helyi lakosok nyilván nem találták feltûnõnek a három figura harci színekkel kifestett, tollakkal és szintibõr rojtokkal díszített ruháját, hiszen ez a körzet a Telihold Társaságához tartozott. A pusztulat legtöbb bandájához hasonlóan õk jelentették itt a katonaságot, a védelmet és a törvényt a városnak ebben a cégek által elhanyagolt, mocskos részében. Az indián divatot befolyásoló más bandáktól és szabadúszóktól eltérõen a Társaság tagjainak ereiben valóban indián vér csörgedezett. A Telihold Társasága jelentette Odabent Sétáló Szellem városlakó törzsének fizikai erejét.
Amennyire Svindler tudta, a törzsnek nem volt neve és tagjai különféle népcsoportokból származtak, a szelisektõl kezdve egészen a navahókig. A legtöbbjük az eredeti törzsi földekrõl szökött el, mert vonzotta õket a nagyváros, valamint a fehérek és a sárgák gyorsabb életvitele. Néhányan közülük már a városban születtek és nevelkedtek, régen elfelejtve a Tanács földjein lakó leszármazottaik bukolikus álmait. Csak kevesen voltak közülük annyira korosak, hogy emlékezzenek még a század elsõ évtizedeiben mûködõ koncentrációs táborokra; pedig innen eredt a nagy fajtakeveredés és rengeteg különféle népszokás, amely a törzsön belül megtalálható volt.
Észak-Amerika legtöbb törzséhez hasonlóan Szellem emberei is elvesztették örökségük nagy részét. A korábbi USA kormány a terroristák és lázadók elleni harc álcája alatt megpróbálta teljesen kiirtani a rézbõrûeket. "Átranevelõ" központokba zárták õket, hogy elfeledtessék velük nemzeti tudatukat és indián kultúrájukat. A rémuralom csak akkor ért véget, amikor az egyesült törzsek vezetõi a mágia hullámának meglovaglásával elsöpörték a zsarnok uralmát. A Nagy Szellemtánc erejével szabadságot és földet szereztek maguknak és egyben új rendet teremtettek Észak-Amerikában.
De a törzsek tagjai nem csak fizikailag szenvedtek. Az antropológusok által óriási munka árán felhalmozott és a törzsek történészei által õrzött tudás elveszett a felfordulásban. Rákényszerültek, hogy az öregek emlékeibõl és meséibõl építsék újra az örökségüket. A városlakó törzsek pedig ennek a veszteségnek és pusztításnak az örökösei voltak.
A városlakó törzsek nem annyira hagyományok, mint inkább kinézet és bõrszín alapján jöttek létre. Ruhájuk a tradicionális öltözékek, a fehérek öltözete, téves rekonstrukciók és gyakran a kiszámíthatatlan szeszély ötvözeteként alakult ki. Szellem hite szerint vagy õk alkotják a rézbõrûek új arculatát, vagy eltûnnek, kiközösíttetvén a Tanács földjeit lakó autonóm törzsek közül. De bármit is tartogasson számukra a jövõ, ez a környék volt az otthonuk; és tettek róla, hogy a közéjük tartozók és az õ dominanciájukat elfogadók meglehetõs biztonságban érezhessék magukat.
A sikátor bejáratánál álló három fickó az árnyakban vadászó, mindent meghalló és mindenhol ott levõ, kõkemény tagja volt a törzsnek. Jók voltak abban, amit csináltak. Mert jónak kellett lenniük. Az õ fajtájuk vagy jó volt vagy halott.
A vezetõjük mintha megérezte volna Svindler tekintetét, megfordult és felnézett az emeleti tûzlétrán várakozó tündére. Svindler nem emlékezett a nevére, de a fiú arcára ráfagyott gyûlöletes arckifejezés elárulta, mennyire kemény élete lehetett a srácnak az utcán, mielõtt a törzs befogadta volna.
A fiút nemcsak a plexumban, de azon kívül is halálos, szinte verhetetlen harcosként ismerték. Õ is magáénak akarta tudni az emberek Szellemet övezõ tiszteletét, ezért az idõsebb indiánhoz hasonlóan õ is kibervert építtetett a testébe. Már karján viselte a vörös sávokat, melyekbõl bárki megtudhatta, hogy gazdájuk komoly érdemeket szerzett a törzs harcterét jelentõ körzetben véghezvitt csetepatékban. De tökéletes krómszemeivel nem látta, hogy a keménység és a finesz nem elég ahhoz, hogy valakibõl vezetõ váljék. Ameddig engedte magában forrongani a gyûlöletet, addig csak egyszerû punk maradt, elzárva attól a bölcsességtõl, mely Odabent Sétáló Szellemet emberei vezetõjévé tette.
Egy vállára nehezedõ kéz megszakította Svindler gondolatait. Megfordult és megpillantotta Szellemet. Az utcai szamuráj a szeretkezéstõl kicsit fáradtan, izzadó testtel állt elõtte. Szakadt farmeröltözete, üveggyöngyökkel díszített mellénye és a bõrén csillogó izzadtságréteg csak még jobban kiemelték izmos testének arányait. Behajtott ujjai elrejtették a tenyerébe ágyazott fegyvercsatlakozók tompa csillogását, de szokásos fejpántja ezúttal nem volt rajta, így elõvillant a bal halántékába ágyazott négy csatlakozóaljzat. Volt a viselkedésében valami finom természetesség, mely az odalent õrködõ, krómszemû, gépizmú, beültetésekkel teletûzdelt fickóból hiányzott.
Szellem szemei csillogtak. Elvigyorodott, kivillantva néhol csorba fogait. -- Gyakorlod a lovagiasságot, tünde?
-- A diszkréció mindig tanácsos, ha a csodálatos szexszel kapcsolatos ügyekrõl van szó, ó Utcák Szamurája.
-- Hagyj neki egy kis idõt.
-- Magától értetõdik, Bicskás úr -- Nem mintha Svindler nem látta volna még meztelenül Sallyt, de nem biztos, hogy ezt Szellem is tudta. Kezével az õrök felé intett. -- A harcosaid nem említették, hogy dolgotok van Sallyvel.
-- Nem tartozik rájuk.
Nem, de azért tudhattak volna róla. -- Talán azt gondolták, hogy szórakozhatnak egy kicsit azon, ha esetleg agresszívan reagálsz a betolakodásomra.
Szellem lenézett az embereire. -- Hmm. Jason talán. Feleannyira sem ismer, mint ahogy gondolja. Menjünk be.
Szellem ment elöl. Lassan mozgott, nyilvánvalóan azért, hogy elállja Svindler látóterét abban az esetben, ha Sally még nem öltözött volna fel teljesen. A tünde rámosolygott az indián hátára és csöndesen követte.
Sally Tsung törökülésben ült az ágyként szolgáló habszivacs matracon. A seattlei egyetem emblémáját viselõ póló feszült a testén, melyet itt-ott kellemesen átlátszóvá varázsolt a lány hozzáérõ, izzadtságtól nyirkos bõre. A póló normálisan elég hosszú lett volna ahhoz, hogy eltakarjon egy szégyenlõsebb hölgyet, de Sally egészen a csípõjéig felgyûrte, hiszen sötétkék rövidnadrágot is viselt. Jobb karján félelmetes, sárkányt mintázó tetoválás futott le. A festett szörnyeteg Sally kézfején pihentette kinyújtott állát. A lány hátrasimította szõke haját. Frizurája összeborzolódott és egész teste legalább annyira szaglott az izzadtságtól, mint Szellemé, de azért így is gyönyörû volt.
-- Svindler -- szólalt meg és arca üdvözlõ mosolyra derült. -- Szellem mondta, hogy te vagy az. Nem láttalak már... mióta is?
-- Nem elég régóta -- vetette közbe Szellem.
Sally viccesen dühös pillantást lövellt felé.
-- Túl régóta. Elfoglalt voltál és nem jutott idõd a régi barátokra?
-- Az igaz, nemes Hölgy, hogy sok dolgom volt.
-- És most szabad vagy -- Sally felállt. -- Ez remek! Azt beszélik, hogy a Concrete Dreams ma este a Penumbre Klubban játszik. Ez persze nem igaz, de a tömeg klassz lesz. Már régóta nem rendeztünk egy kiadós kis utcai partit.
Svindler kísértést érzett, de jelenleg más dolgokkal volt elfoglalva. -- Biztosan nagyszerû lesz, Nemes Hölgy. Igazán kár, hogy elszólít a kötelesség.
-- Üzlet? -- kérdezte Sally enyhe kíváncsisággal a hangjában.
-- Felidéz valamit az emlékezetedben a Samuel Verner név?
-- Persze. Az a srác jött rá, hogy a Seretech megpróbál belerángatni minket egy gyilkosságba. Tavaly, a Renrakus vadászatunk során -- Sally nevetése ravasz mosolyban végzõdött. -- Nem, semmire sem emlékszem.
-- Nemrég hallottam felõle -- mondta Svindler.
-- Túlélte a Renrakuba való visszaköltözését? -- kérdezte Szellem. -- Bátor sápadtarcú volt, kitartott a lojalitása mellett.
-- Inkább bolond. Ha nem is teszik félre, egy életre befagyasztják. Fiatal alkalmazott vég és remény nélkül. Ámen. -- Sally felkapott egy szójarudat az asztalként szolgáló székrõl. Leharapott belõle egy darabot és tele szájjal hozzátette: -- Micsoda tompaagyú kölyök.
Svindler Szellemre nézett, hogy lássa, hogyan fogadja az indián a megjegyzést. A Sallynél fiatalabb Szellem arckifejezése szigorúan semleges maradt. Svindler tudta, hogy Szellemnél ez rosszallást jelent, de az indián nem tette szóvá. Egyfajta indián machóság, vagy ilyesmi. Svindler hihetetlenül sajnálta a szamurájt, majd hozzátette:
-- Úgy vélem, nagyjából egyidõs lehet veled, Lady Tsung.
-- Csak ne személyeskedjünk, Svindler -- csattant fel Sally.
A tünde igazán lefegyverzõ mosolyt küldött felé. -- Nem szándékoztalak megsérteni, Nemes Hölgy. Mindössze arra kívántam célozni, hogy az elsõ benyomás félrevezetõ lehet.
-- Azt mondod, hogy tudnunk kéne valamit még róla? A Seretech-üggyel kapcsolatban?
-- Nem. Ez egy régóta húzódó ügy. Amit te kívánsz róla tudni, olyasmit nem szándékozok mondani. Te mindig is kiválóan ítélted meg, mi fontosat érdemes tudni egy emberrõl.
-- Svindler -- mondta Sally figyelmeztetõ hangon, de továbbra is könnyedén. Hanghordozása elárulta a tündének, hogy sikerült felkeltenie Sally érdeklõdését.
-- Tõle hozok üzenetet, mely szerint ismét találkozni kíván azokkal, akikkel egy évvel ezelõtt együtt vadászott.
-- Akkor ez bizony üzlet! -- Sally felült, szemeiben izgatott fény csillogott. -- Johnsonra változtatta a nevét?
-- Nem egészen.
-- Csak ne szemérmeskedj, Svindler.
-- Ugyan, Nemes Hölgy, mindössze sokkal jobb, ha õ maga mondja el az egészet.
41
Crenshaw elõírásszerûen meghajolt az ajtóban, de amikor közelebb ért Sato székéhez, a férfi szemöldökráncolása nem sok jót ígért. Bár a szemben álló szék üresen tátongott, Sato arckifejezésébõl azt olvasta ki, jobb lesz, ha nem foglalja el. Egy chipet helyezett hát az alacsony asztalra és állva maradt. Sato a chipre mutatott és kérdõen felvonta a szemöldökét.
-- Az éjszakai jelentés, Sato-sama -- mondta Crenshaw.
Sato egy darabig a chiptartót bámulta csöndesen, majd kinézett az ablakon, Seattle éjszakai fényei felé. Jeges hangon szólalt meg.
-- Biztatóbbnak találom majd, mint az elmúlt héten rámsózott többi jelentést?
Nem valószínû, gondolta Crenshaw. Sato beigazolta fejszés emberhez méltó hírnevét és a Renraku America jó pár részlegét alaposan megleckéztette. Egyetlen részleget eddig még érintetlenül hagyott, de Crenshaw gyanította, hogy éppen ez a fõ célja a látogatásának. -- Minden tervezõ és gyártó részleg teljesítette az ön által kijelölt menetrendet.
-- Nem is számítottam kevesebbre. Akkor hát semmi új hír a Különleges Igazgatóságról? -- Sato a nõ hallgatását beleegyezõ válasznak tekintette. -- Az a projekt kritikus fontosságú. A Renraku haladása és jóléte függ a sikerétõl.
A te haladásod és jóléted, javította ki magában Crenshaw. Õ maga is gyakran használt ilyesfajta kifejezéseket. A szavakat hasznosan lehetett forgatni; az ember elcsúsztathatta õket, hogy elkerülje a zavart, vagy közvetlenül irányíthatta õket, hogy elterelje a figyelmet. Saját szavait is körültekintõen választotta meg.
-- Huang elnök úr a jelentésében arról számol be, hogy a legújabb eredmények igen biztatóak, Kansayaku.
Sato lendületes fejmozdulattal Crenshawra meredt. Szemének szikrázó, arany írisze vékony gyûrûvé zsugorodott kitágult pupillája körül. Crenshaw egy pillanatig azt hitte, csak dühös, de amikor a férfi megszólalt, félelmei beigazolódtak. -- A kísérleti eredmények már egy éve igen biztatóak. Az elõrehaladás effajta hiánya már nem megengedhetõ. Huangnak és embereinek eredményekkel kell elõállniuk.
Crenshaw megkönnyebbült és egy lehetõség kezdett kibontakozni elõtte.
-- Bizonyos vagyok benne, hogy valami nemsokára meg fog jelenni, Kansayaku.
-- Ó, igen. Valami egészen biztosan -- Az arcán hirtelen megjelenõ cápavigyor elárulta, hogy Sato már nem vár tovább.
-- Esetleg tehetek valamit a Kansayaku érdekében?
-- Esetleg, igen -- Sato összeszedte magát és nyugodtabb, üzletemberszerûbb arckifejezést öltött. -- Elvesztettem a türelmemet Huang gürcölésével és azzal a sikoltozó hárpiával szemben. A Különleges Igazgatóság annyira azért nem különleges, hogy tovább rabolhassa az erõforrásokat. A megbízásukban megjelölt határidõre vagy mutassanak eredményeket, vagy ismerjék be, hogy kudarcot vallottak. Ideje némi ösztönzést adni nekik.
-- Megértem, Kansayaku.
-- Tudtam, hogy meg fog érteni, Crenshaw-san. Túl sokat fektettünk már bele abba, hogy álmokat kergessenek. A Renraku a valós világban él és ha az álmaikból nem tudnak valóságot kovácsolni, akkor azok annyit sem érnek, mint egy amerikai dollár.
Sato ismét az éjszakai égbolt felé fordította a tekintetét. Crenshaw meghajolt és elindult az ajtó felé. Éppen átlépte a küszöböt, amikor Sato ismét megszólalt.
-- Gyors eredményekre számítok.
-- Hai, Kansayaku -- Crenshaw meghajolt Sato hátának és az ajtó becsukódott. Rá sem hederített Sato odakint várakozó embereinek rejtett pillantásaira és egyetlen szó nélkül átvonult az elõszobán. Csak hadd gondolkozzanak azon, mi bátorította fel, hogy így búcsúzzon el Satótól.
A valóságban az aligazgató arra jogosította fel Crenshawt, hogy folytassa a munkáját. Crenshaw már eddig is megpróbált fogantyúkat keresni az MI csapat egy vagy több tagjához. Amikor megbízta Addisont a feladattal, még nem is tudta, hogyan használna egy ilyen fogantyút. Az egyedüli ötlete annyi volt, hogy megtud valamit a csapat valamelyik tagjáról, amivel aztán megzsarolhatja, hogy kiderítse, mit rejtegetnek. De most jobb lehetõség tárulkozott fel. Minél jobban az irányítása alá tudja vonni a csapat sikerérõl szóló adatok áramlását, annál jobb fényben fog majd feltûnni Sato elõtt. Megfelelõ idõzítéssel megteremtheti azt a látszatot, hogy õ motiválta a sikereket, miközben mindenfajta esetleges kudarctól távol tartja magát. A Sato számára végzett eddigi teljesítményét figyelembe véve ez lenne az a feladat, ami igazán számítana. Ha jól sül el a dolog, felmagasztosul a Renraku fontos ember
e szemében, a férfi pedig hatalmánál fogva megszerezheti neki azt, amit õ igazán akart.
Amióta összepárosította a 6. szinten talált adatokat Samuel Verner távozásának idõpontjával, tudta, hogy a fiú részese valamiféle ipari kémkedésnek, mely az MI projektet vette célba. A Verner nyomára állított csapat bármelyik pillanatban megtalálhatja a terhelõ bizonyítékokat. És Satóval a háta mögött saját bosszúját kényelmesen becsomagolhatja.
És ha már a falra szögezte Vernert és árnybarátait, arra koncentrálhat, amit már a Manila ügy óta keresett. A Kansayaku hálája és befolyása meg fogja szerezni a számára. Neki meg volt a hatalma, hogy visszairányítsa Crenshawt az otthoni központba, ahol egészen a nyugdíjáig kényelmes kis hivatal várná.
Persze egy Satóhoz hasonló emberrel kapcsolatban semmivel sem lehetett biztosra menni. A Kansayaku sosem egy nézõpontból vizsgálta az ügyeket és mindig voltak más emberei is, akik egymástól függetlenül dolgoztak a céljaiért. De Crenshaw repülõrajtot vett. És ha egyszer megszerezte a fogantyúkat, sikerrel kell járnia.
Azon próbálkozásai, hogy találjon valami terhelõt Cliberre nézve, folyamatosan kudarcba fulladtak. Sato növekvõ türelmetlensége arra kényszerítette Crenshawt, hogy a sokkal ígéretesebb szálakra összpontosítson, vagyis Addisont Huang és Hutten után küldje. A fickó eddig még nem talált sokat, de hamarosan fog.
Huang kiszámítható pasasnak bizonyult, állandó szokásokkal, de a nõjével kapcsolatban Crenshaw nem járt sikerrel. Legalábbis a valódi kilétét nem sikerült kideríteni. Addison persze tovább dolgozott, hogy lerántsa a leplet a nõt övezõ ál-személyazonosságról. Crenshaw biztosra vette, hogy a nõ valamiféle külsõ erõnek dolgozik, akik kompromittálni akarják az elnököt. De ha ez nem is bizonyosodik be, a szajhának biztosan volt valami oka, hogy titokban tartsa a valódi személyazonosságát és ha ezt sikerül megtalálni, akkor legalább õt engedelmes ügynökké lehet tenni. Egy nõvel pedig könnyen befolyásolni lehet egy férfit, ez már idõtlen idõk óta ismert tény.
Hutten elsõ ránézésre kevésbé ígéretesnek tûnt. Nem volt stabil szeretõje, inkább rendszertelen idõközönként járt találkákra és gyakran váltogatta a nõit. Úgy tûnt, hogy a 6. szint által nyújtott élvezetek iránti érdeklõdés nem illik a fickóhoz és ez felkeltette Crenshaw gyanúját. Markowitz segítségével Addison képes lesz rá, hogy elég mélyre túrjon ahhoz, hogy beigazolja a gyanút. Konrad Hutten újkori playboy nõi mind a Congenial Companions nevû céggel álltak kapcsolatban. Addison pedig a zsákutcák és hamis nyomok rengetegében még mindig nem jutott el a cég tulajdonosaihoz.
Most pedig, hogy kutatómunkájához felhatalmazást is kapott Satótól, csak még jobban megnõttek az esélyei, hogy megtalálja a megfelelõ fogantyúkat. Minden könnyebbé vált, a kutatás tempóját is beleértve. Évek óta ez volt a legjobb lehetõsége és esze ágában sem volt eljátszani. És Vernernek a projektet érintõ, homályos célú tapogatásai sem fogják megállítani.
* * *
Szellem, Svindler és Sally együtt léptek be. Svindler elmosolyodott és megölelte Samet, majd hátrébb tolta, hogy alaposan végignézhessen rajta. Finoman megráncigálta a fiú San Francisco óta kinõtt szakállát.
-- Igazán illik hozzád, Csavar úr. Így már sokkal inkább középkori lovagnak nézel ki.
Miközben Svindler beszélt, Szellem is odalépett Samhez, arcán félmosollyal. Samet meglepte az indián barátságos arckifejezése. -- Légy üdvözölve az árnyvilágban, sápadtarcú -- mondta és megragadta Sam jobb alkarját. Bár az indián alacsonyabb volt nála, Sam esélyt sem érzett rá, hogy kibernetikus segédlet nélkül összemérhesse vele az erejét. Arra gondolt, hogy nem szívesen kerülne a szamuráj markába, ha az éppen haragos.
Sally a háttérben maradt és csöndesen figyelt, szemmel láthatóan Sam új megjelenését tanulmányozta. Sam kíváncsi volt, vajon milyen következtetésre jutott. Amikor utoljára találkoztak, Sally csak egyszerû öltönykének tartotta, cégnél született és nevelkedett, puhány fickónak. Most viszont saját utcai ruhát és páncélkabátot viselt. És tudta, hogy a szakálla miatt idõsebbnek is tûnt.
Csak az lepte meg Samet, hogy ugyan a lány nem változott, mégis valahogyan másnak tûnt. Annak idején annyira lenyûgözte a Sally által használt mágia, hogy nem vette észre a lány szépségét. És ugyan kit érdekelnének a telt keblek és vonzó idomok, ha a saját szemével látná, hogy az illetõ hölgy kezének puszta érintésével füstölgõ húskupaccá változtat egy rohamozó bargesztet? Sally ezzel csak félelmet és riadalmat váltott ki Sambõl.
De most, hogy a mágiát már nem tartotta annyira idegennek, meg tudta nézni magának Sallyt úgy is, mint nõt. Hanae nagyon csinos volt, de nem rendelkezett azzal az érzékiséggel, amely az utcai mágus mozdulatait jellemezte.
-- Örülök, hogy eljöttetek -- mondta végül ügyetlenül.
-- Svindler kíváncsivá tett. És most halljuk a híreket.
Sam halványan, idegesen rámosolygott Sallyre.
-- Reméltem, hogy egyszer még elmagyarázhatom. Az ork nem jön?
-- Izomagyú Khamot is értesítettem a találkozásunkról, Csavar úr. És hogy biztosra vegyem eljövetelét, bölcsen úgy tájékoztattam, hogy egy szponzorcég képviselõjével fogunk találkozni.
-- Ideér majd, ha ideér -- mondta Sally és kényelmesen elhelyezkedett a lakásban található egyetlen párnázott székben. -- Remélem, megéri az idõt a dolog.
Sam zavarban volt. Nem tudta, hogyan kellene röviden beszélni ezekkel az emberekkel és nem akarta elkezdeni a saját történetét. Nem volt benne biztos, hogy másodszor is végig tudja mondani. A vadászok közben szétszóródtak a szobában és szemmel láthatóan sokkal kényelmesebben érezték magukat, mint Sam.
Kham, az ork, pár perccel ezután futott be. Árnyvadász barátait vad örömujjongással köszöntötte és csak ezután vette észre Samet. Az ork modora hirtelen hûvösre váltott. Csak röffentett egyet Sam feléje nyújtott keze láttán és leült egy székre a szoba sarkában. Haragosan nézett Samre és olyan tekintetet vetett Sallyre, amit Sam úgy értelmezett, hogy az ork egyszerre érzi magát zavartnak és gyanakodónak. Az ork továbbra is Sallyre nézve megkérdezte:
-- Na, mia tötténet?
Sam botladozva belevágott. Elmesélte, hogyan fedezett fel egyre több visszaélést a Renrakunál, hogyan szökött meg az archológiában és mi történt azután. A sztori tovább tartott, mint tervezte, de azóta más fényben látta a dolgokat és új összefüggéseket, új indítékokat fedezett fel. Azzal fejezte be, hogy rájött, Sam és Hanae kiszöktetésének fedezete alatt Drake egy idegen ügynököt csempészett be az archológiába. Idáig tartottak a tények. Aztán beszélt a saját érzéseirõl is, remélvén, hogy meggyõzi a vadászokat ügye helyességérõl. Ami a mágiával történõ találkozását és kis híján halálos kalandját illeti, azokról inkább azért beszélt, mert el kellett mondania valakinek és nem azért, mert túlzottan fontosnak tartotta.
Némely dolgot nem mondott el. Az egyik az idegen ügynök természete volt. Még õ maga sem hitt nagyon a doppelganger létezésében, pedig õ látta a bizonyítékot. Ugyan hogyan magyarázhatná el nekik, hogy egy tudományos laboratóriumban létrehoztak egy mágikus lényt, amelyet aztán a Renrakuba küldtek, hogy felvegye az egyik lojális alkalmazott formáját? Ez az egész valahogy még Kutyával folytatott álombeszélgetésénél is hihetetlenebbnek tûnt. Ha megemlítette volna nekik a doppelgangert, talán azt hitték volna, hogy beleõrült a pusztaságban történt megpróbáltatásaiba. Nem engedhette meg, hogy valami miatt ne vegyék teljesen komolyan; szüksége volt a segítségükre.
Amikor Sam végül befejezte a mondókáját, az ork szólalt meg elõször.
-- Akkó foglajjuk össze. Azt akarod, hogy csapjuk le a Dréket, mer a Raku ellen dógozik és mer néhány húsdarab a zúttyába akatt és megpörkõtte õket? -- Kham grimaszolt egyet, aztán gyorsan végignézett a társain. -- Öltönyke, te megbuggyantá.
-- Kham, szerintem Drake azok életéért is felelõs, akik mellettem haltak meg, miután megszöktünk a Renrakuból. Vérdíjat tûztek ki a fejemre. Semmit nem hoztam el a cégtõl és nem okoztam kárt nekik azzal, hogy eljöttem. Évekig dolgoztam a Renrakunak és a cég volt az otthonom és a családom. Aggaszt, ha arra gondolok, mekkora kárt okozhat nekik ez a beépített kém. Nem nézhetem tétlenül, hogy Drake cselszövése a társaságnak kárt okoz.
-- Akkó mond ezt el nekik és haggyad õket kipörkõnni a zürgét.
-- Nem hinnének nekem még akkor sem, ha egyáltalán hagynák, hogy végigmondjam mindezt. Mellesleg nem tudok semmilyen bizonyítékkal szolgálni nekik.
-- Akkor még mindig az övék vagy -- mondta Szellem.
-- Nem -- csattant fel Sam. -- Ez személyes ügy.
-- A bosszút megértem.
-- Ez több annál -- erõsködött Sam. -- A cselszövés megakadályozásával vissza tudom fizetni mindazt, amivel még mindig tartozom a Renrakunak. És ezzel egyensúlyba hozom a dolgokat.
-- És õk? Õk is úgy éreznek, mint te?
Sam nem tudta, mit tartanak felõle a Renrakuban, de ez nem is számított. Meg kellett tennie, amit helyesnek vélt.
-- Nekik majd le kell vonniuk a saját következtetéseiket.
-- Úgy beszélsz, ahogy egy férfi -- Szellem összefonta mellén a karjait. -- Én segítek.
-- Igazán váratlan döntés, Bicskás úr, ha figyelembe vesszük, milyen kevés adattal rendelkezel az ellenfeledrõl -- jegyezte meg Svindler. De miután Szellem nem felelt semmit, megvonta a vállát és Samhez fordult. -- Hogy tisztázzuk a dolgokat. Nem csak az a szándékod, hogy keresztülhúzd Drake terveit?
-- Nem. Azt akarom, hogy Drake fizessen a bûneiért.
-- És mi lesz a veszélyes Ms. Harttal?
-- Ja, és a kígyójával. Azok éttik a gyilkolást. Csannem õk is rosszfiúk?
Sam végignézett az árnyvadászokon. Tudta, hogy Tessien gyilkolt és Hart is mélyen belebonyolódott a cselszövésbe, mely során hidegvérû gyilkosságok is történtek. Ez nem mentette fel õket, de Sam tudta, hogy nélkülük is annyi mindent el kell még intéznie. A vadászokra szemmel láthatóan mély benyomást tett Hart és Tessien elõmenetele. -- Õk csak Drake eszközei. Ha õk is igazságszolgáltatás elé kerülnek, ám legyen, de én csak Drake-et akarom.
Svindler megmozdult, ellazította izmait. Sam ezt úgy értelmezte, hogy jól beszélt. És amikor Sally bólintott, biztos volt benne, hogy meggyõzte õket.
-- Ha el tudod intézni Drake-et, mielõtt még az a kettõ kideríti, hogy nem haltál meg, akkor nem okoznak bajt. Hart profi. Ha a pénzforrása elapad, máshová költözik és a kígyó is vele megy. Hart pontosan tudja, hogy semmi értelme nincsen nemes bosszút állni ingyért. Feltéve, hogy a szerzõdésében nem szerepel, hogy testõrséget is el kell látnia.
-- Remélem, igazad van, Sally.
-- Fész tõlük, Öltönyke?
-- Igen.
-- Az bölcs dolog -- jegyezte meg Sally. -- Nem ismerem ezt a Tessient, de bármiféle sárkány komoly ellenfél és ha emellett még Hart partnere is, akkor nem piskóta a gyík. Hart csúcsvadász. Inkább nem kezdenék vele.
-- Ha Drake az egyetlen célpont, akkor segítesz?
Sally horkantott egyet és nemlegesen megrázta a fejét. -- Jól figyelj, zöldfülû mágus barátom. Segítek, hogy megtaláld az utadat. Segítek beilleszkedni a mi kis félvilágunkba. -- Hívogatóan mosolygott. -- Még akár abban is segítek, hogy elfelejtsd ezt az egész hercehurcát, ha úgy véled, elbírod a feszültséget.
Sam összevonta a szemöldökét. -- Nem éppen ilyen segítséget akarok.
-- Erre van szükséged -- felelte a lány egyszerre komolyan és viccesen.
-- Azt akarom, hogy segítsetek elkapni Drake-et -- hajtogatta Sam.
-- Verner, most már az utcán élsz. És az ember legyen gyakorlatias. Ha velünk akarsz vadászni, kapsz rá egy esélyt. Mutattál pár lehetõséget. Érdekes lehetõségeket. De ha velem akarsz vadászni, akkor egy fontos elvet jól véss az eszedbe. Semmi sincs ingyen. És a javaslatodból nem derül ki, számunkra mi a haszon.
-- Sally jól mongya, Öltönyke. Nincs ebbe nujen. Csak a zidõnket vesztegettyük -- Az ork váratlanul felállt, a széke eldõlt a lendületétõl. Elindult az ajtó felé. -- Van pár sokkal jobban fizetõ móggya, hogy tõccsem az én idõmet.
-- Kham -- szólította meg Sam. Az ork rá sem hederített, kinyitotta az ajtót és kisétált a folyosó sötétjébe.
-- Szabadon dönt úgy, ahogy jónak látja -- mondta puhán Sally, de a szavait elnyomta Kham lépteinek hangja, amint az ork letrappolt a recsegõs lépcsõkön. -- Te is dönts úgy, ahogy jónak látod, Verner. De ma este lesz egy kis parti.
Sam érezte, hogy Svindler megrezzen az oldalán. Odanézett és látta, hogy a tünde Szellemet figyeli. Az indián arca nyugodt és rezzenéstelen maradt. Bármi is folyik itt, késõbb majd beszélni fog errõl Svindlerrel. Sam akarta Sally segítségét, mert az általa ismeretlen mágia szinte a második természet volt a lány számára. Sally képességei talán elegek ahhoz, hogy elkapják Drake-et. És ha vele tart ma este, talán meg tudja gyõzni. Megpróbálta ennek megfelelõen beállítani a hangját. -- Ez érdekesnek hangzik.
Sally sugárzott az örömtõl. -- Frankó. Akkor kilenckor a Harrison és a Melrose sarkán. Hozzatok fegyvert és jó humort. -- Bõrrojtok örvénylésétõl kísérve felpattant a székébõl és kiviharzott a Kham által nyitva hagyott ajtón. -- Veled meg majd késõbb beszélek, mágus.
Sam magára maradt Svindlerrel és Szellemmel. Azt tudta, hogy a tünde már elkötelezte magát és Szellem is azt mondta még korábban, hogy benne van. Sam nem tudta, hogy hárman elegek lesznek-e.
-- Szellem, gondolod, rá tudom venni Sallyt, hogy segítsen?
-- Sally majd maga dönt, sápadtarcú.
A szobában hirtelen megfagyott a levegõ Szellem hanghordozásától. Úgy tûnt, az indiánt zavarja valami, de az arckifejezését látván Sam úgy döntött, jobb, ha nem kérdezõsködik. Megpróbált az üzletnél maradni, remélvén, hogy a hûvös hangulat feloldódik majd a problémák megvitatásának tüzében. Hanae esetében mindenesetre bevált ez a taktika.
-- Svindler, megtudtál közben valamit Drake-rõl?
-- Nem nagyon. Igazi titokzatos ember. Annyit azért kiderítettem, hogy a személyazonossága nem igazi, akárcsak egy Mr. Johnsonnak, aki céges szórólapokat nyom a kezedbe. Igazi nevét és kilétét továbbra is homály fedi, de annyit azért kiderítettem, hogy a keresztneve Jarlath.
-- Miféle név ez? -- kérdezte Sam.
-- Nem tudom -- ismerte be Svindler.
Szellem a bedeszkázott ablakhoz sétált. A deszkák repedésein betûzõ neonfények kígyószerû harci díszekként villództak az arcán.
-- És biztos vagy abban, hogy Hart és a kígyó neki dolgoznak?
-- Azt mondták.
-- Úgy hallottam, hogy benne voltak egy ügyben, amikor a United Oil emberei lefüleltek egy árnyvadász csapatot a kikötõben.
Sam elégedettnek tûnt. -- Akkor talán ott kezdhetjük. Ha azok ketten ott jártak, akkor lehet, hogy Drake a United Oilnak dolgozik.
42
Az épület nátriumgõz lámpái éles, sima fényt vetettek a környékre. Ragyogásukban a legkülönfélébb méretû és formájú tárgyak vetettek hosszú, határozott körvonalú árnyékokat az éjszakába. A fény és a sötétség két külön világot alkotott.
Sam a sötétben kuporgott és izgatottan leste a fény tócsáit. Valaha a másik világban élt, melyben a fény a biztonságot jelentette. Hányszor, de hányszor csóválta sajnálkozva a fejét, amikor a cégek biztonságos, rendezett életét felkavaró terroristákról és bûnözõkrõl hallott a hírekben. És most az ellenkezõ világ része volt, az árnyak világáé, mely a cégek nyomában lapult és azok arrogáns hulladékából élt. Valaha biztonságban tudta magát a tudományos racionalitás védburkán belül, annak biztos tudatában, hogy a mágia csak szemfényvesztés, de ha esetleg mégsem lenne az, valami ködös fizikai vagy biológiai szabályrendszerrel azért meg lehet magyarázni. És most másoktól kellett megtudnia, hogy õ maga is mágus. Ráadásul a saját tapasztalatai is ezt támasztották alá. A titulus még mindig rémítette egy kicsit, de úgy tûnt, szórakoztató és figyelmezteti is valamire.
A mágia csábítása és az attól való félelem hasonló volt azokhoz az érzésekhez, melyeket Sallyvel kapcsolatban érzett. Elõzõ éjszaka a lány a mágia olyan használati módjait is megmutatta neki, amelyekrõl Sam még csak nem is álmodott. A szíve már akkor is hevesebben vert, ha csak visszagondolt a dologra. A lány gyönyörû, vibráló és izgató volt, de emellett ijesztõ is.
Hova került hát?
A United Oil kikötõjébe, emlékeztette keserûen agya egyik része. Itt kuporgott a tartálytelepet alkotó számos, óriási gombát mintázó építmény tövében. És most várt Odabent Sétáló Szellemre, hogy visszatérjen felderítõútjáról. Minden csöndes volt egészen azóta, hogy áthatoltak a telepet övezõ kerítésen. Sam nem tudta, hogy örüljön, mert simán áthaladtak a külsõ biztonsági ellenõrzési zónán, vagy aggódjon, mert a United Oil többi biztonsági csapata idebent rejtõzve várt rájuk, magában jót kacagva a behatolók ostobaságán.
Svindler biztosra mondta, hogy lenullázta a külsõ õrséget. Azt mondta, könnyû volt, csak egy hívójelet kellett adnia a telekomon, hogy menjenek ki az utcára. A tünde rendkívül magabiztosan beszélt, ami az õ számára rendjén is volt. De neki nem kellett fizikailag is besurrannia ide, mint Samnek és Szellemnek.
Az igazán kemény munka persze még csak idebent kezdõdött. A United Oil biztonsági stratégiájának súlypontjában nem a külsõ õrzés állt. Ehelyett az épületeket magukat látták el védelmi berendezésekkel. Minden egyes épülettömbnek megvolt a maga védelme, melynek mértéke és bonyolultsága az épület tartalmának fontosságától függött, no meg attól, milyen könnyen képes egy esetleges betolakodó változtatni azon a bizonyos tartalmon, vagy ellopni belõle. Svindler szerint akkor lesznek nehézségeik, ha a célépület Jelenlétgátlóján akarnak átjutni. Svindlerre támaszkodtak abban, hogy kezelje a riasztókat, de majd csak akkor tudják meg, hogy sikerrel járt-e a tünde, ha megkezdik az épületbe való behatolást. Képtelenek voltak olyan jeleket találni az egymással való kapcsolattartásra, mely ne riasztaná a United Olaj biztonságiait. Ha már bejutottak, odabent viszonylag biztonságosan kommunikálhatnak a
helyi számítógéprendszeren keresztül. De addigra már bekapcsolnának minden még mûködõ biztonsági berendezést azzal, hogy átlépik az épület biztonsági határát.
Sam tudta, hogy Svindler jó volt az ilyesfajta dolgokban, mégsem nyugodott meg egészen. Izzadó tenyereit hozzádörzsölte overallja durva anyagához.
A célépület a gépjármûparkoló túlsó oldalán állt és szemre semmiben nem különbözött a sorában álló többi raktárépülettõl. Idõjárás-koptatta téglafalai, piszkos ablaküvegei és rozsdás ablakpárkányai tipikus raktárépület benyomását keltették, egyedül az oldalára festett, félig lekopott számról tudták Samék, hogy valójában ezt keresik. Semmilyen felirat nem utalt arra, hogy az épületben kapott helyet a kihelyezett biztonsági iroda.
A felszerelt biztonsági berendezéseket könnyûnek gondolták, de a Cog által mutatott tervrajzról kiderült, hogy egyetlen kivétellel mindegyik bejárat riasztókkal van felszerelve. Azt az ajtót éjjel-nappal riadó kiváltásának veszélye nélkül lehetett nyitni és csukni. Az ajtó kötötte össze az épület déli oldala mellett húzódó, elkerített területet és az épületen belül helyet kapott állatketreceket. Azokban a ketrecekben pedig a cég tûzkakasait tartották, amik nevükkel ellentétben arról voltak híresek-hírhedtek, hogy puszta érintésükkel gyakorlatilag kõvé tudták dermeszteni az élõ testet.
Sam arra gondolt, hogy megpróbálkozik egy asztrális sétával, hogy megnézze hány tûzkakast tartottak és hogy mindegyik a ketrecében van-e. Arra gondolni sem mert, mi történne, ha kiderülne, hogy akár egy nincsen bezárva. Ha a keltetõ ketrecek keskeny sorai között futnának össze, a paraállatok óriási helyzeti elõnyben lennének. Samék túl közel lennének egymáshoz, így nem tudnának hatékonyan tüzelni, azok az állatok pedig nagyon gyorsak voltak.
Sam az ajtóra bámult és maradt, ahol volt, világi érzékeinek stabil birtokában. Sally figyelmeztette, hogy azok a bestiák az asztrális jelenlétet is érzékelik és Sam asztrális testére legalább olyan jól tudnak hatni, mint a fizikaira. Lehet, hogy csak el akarta ijeszteni Samet a vadászattól, de ha mégis igazat beszélt, akkor a lények nagyobb veszélyt jelentettek Sam asztrális testére, mint a fizikaira. Annyit már megtanult, hogy az asztrális test valahogyan a személy életesszenciáját tartalmazta. És mi lehetne egy ember életesszenciája más, mint a saját lelke? Ha egy asztrális projekció során az egyik ilyen lény megérintené, vajon mi történne a lelkével?
Szellem hirtelen Sam mellé lépett, a fiú pedig kis híján felkiáltott meglepetésében. Az indián várt egy kicsit, hogy Sam lélegzése megnyugodjon, aztán megrántotta a karját.
-- Gyerünk. A járõrosztag épp most kezdte a körsétáját. Tíz percen belül nem érnek ide vissza.
Gyorsan és csöndesen suhantak át a parkolón, ügyelve arra, hogy mindig a jármûvek takarásában maradjanak. A kerítésektõl pár méternyire megálltak. Sam megnyalta az ajkait és megérezte annak a sötét kencének az ízét, amit azért kent az arcára, hogy elfedje bõrének csillogását. -- Talán neked kéne lõnöd.
-- A te fegyvered, a te meneted -- Szellem arca kiismerhetetlen volt. -- Te lõsz.
-- Jól van -- Sam megadóan benyúlt övének egyik zsebébe és elõhúzott egy tárat. Kicsit reszketeg ujjakkal kiugratta a fegyverbõl a régi tárat és helyére kattintotta az újat.
-- Jót választottál, sápadtarcú?
-- Muszáj volt -- suttogta vissza Sam ingerülten. Ha az indián azt akarta, hogy Sam csinálja, legalább annyi tisztesség lehetett volna benne, hogy feltételezze, jól fogja csinálni. -- Neked van kiberszemed. El tudtad olvasni a címkét?
-- Harminckét köbcenti somulin, benne tíz szem alfa-dexoriladrin feloldva -- szavalta Szellem. -- Legyen gondod rá, hogy visszatedd a másik tárat, mielõtt õrökkel futnánk össze. Ha egy ember kap ekkora adagot, nem éri meg a reggelt.
-- Tudom, tudom -- Az indián úgy bánt vele, mint holmi kölyökkel. -- Azt akarod, hogy megtapizzon az egyik olyan izé?
Az indián csorba fogú, vihogó vigyorral felelt. -- Gondolod, hogy elég gyorsak ahhoz, hogy megérintsenek egy szellemet?
-- Nem tudom. És te úgy akarod kideríteni, hogy kõszobrot csináltatsz magadból?
-- Nem -- felelte Szellem komolyan.
-- Akkor jó. -- Sam elégedetten elkönyvelt magának egy pontot. -- Ha átjutottál a ketrecek között, majd tárat cserélek.
Sam elõkészítette fegyverét és célba vette az egyik alvó tûzkakast. Az állat nem látszott többnek sötét kupacnál. A pisztoly ugrott egy kicsit Sam kezében és a sûrített levegõ halk szisszenéssel kilökte a lövedéket. A célpont tollai megrezzentek egy helyen, aztán a földön fekvõ állat ismét felvette az egyenletes légzés mozgását.
-- Szerinted elkaptam?
-- Ha csak megsebesítetted volna, most kurvára visítozna. Vagy alszik vagy teljesen mellé lõttél -- Szellem kivárt egy kicsit. -- Ha bent leszünk, ki fog derülni. Altasd el a többit is.
A Narcoject Lethe még négyszer szisszent, altatós tûket állítva négy másik tûzkakas oldalába. Sam tárat cserélt és kilõtt öt másik lövedéket. A maradék két lövéshez még egy tárcsere szükségeltetett. Mindegyiknek pontosan olyan kevés látható és hallható eredménnyel járt, mint az elsõ.
-- Mindegyik megvan?
-- Amennyire én látom.
-- Akkor nyomás -- mondta Szellem és elõrement.
A kaput egyszerû számkódos zár védte, de még ez is épp elég lehet ahhoz, hogy mire kinyitják, ideérjen az õrjárat. Szellem egy kódtörõt csatlakoztatott a zárhoz. A doboz zümmögni kezdett, képernyõjén számok villantak fel. Mindössze két perc telt bele, mire a számok ráálltak a zár kódjára és a zárnyelv félrecsúszott. A távolból röhögés hallatszott. Az egyik õr nyilván jól szórakozott társa viccén.
Samék beléptek az elkerített területre, miközben a lebukást hozó õrjárat egyre közeledett. Sam attól tartott, hogy valamelyik bestia felpattan és megtámadja õket, de egyik sem mozdult. A ketrecek környékén erõs dohszag uralkodott, mely Tessienre emlékeztette, csak sokkal kevésbé volt kellemes. Sam eltûnõdött azon, vajon mitõl származott ez a szag, a tollaktól, a pikkelyektõl, a kettõtõl együtt vagy egyszerûen csak a mágiától. Egy háromujjú manipulátor kar segítségével óvatosan kihúzta a tûket az alvó állatok testébõl, vigyázva, hogy sehol se érintse meg õket. Ez normális körülmények között könnyû feladat lett volna, de Sam nagyon izgult a közelgõ õrjárat miatt és ettõl remegni kezdtek az ujjai. Nem akarta, hogy a tett helyszínén kilõtt tûket találjanak, mely nyilvánvalóan arra utalna, hogy a tûzkakasok álmát egy kicsit "megsegítették".
Amikor az utolsó tût is begyûjtötte, csatlakozott Szellemhez a költõkamrák felé vezetõ folyosón. Az indián bal kezében egy Ingram típusú, automata célzóberendezéssel ellátott fegyvert tartott, jobb kezét pedig a lengõajtónak támasztotta. Bólintott egyet Sam felé, benyomta az ajtót, úgy tartotta egy darabig és fülelt. Aztán intett a fejével, Sam pedig elõrelépett és átvette az ajtó súlyát. Szellem elõrelépett a sötétségbe.
Sam az ajtónál állt, csillagfény-erõsítõ látókészüléke képtelen volt megbirkózni a költõkamra áthatolhatatlan sötétségével. A szemközti fal felõl beszûrõdõ halvány fény kirajzolta Szellem óvatosan mozgó körvonalait; az indián a költõkamrát a kezelõteremtõl elválasztó, átlátszó fal felé tartott. A sötétségben valami megzörrent és Samben meghûlt a vér. Legalább egy tûzkakas itt bent tartózkodott a kamrában. Szellem is meghallotta és villámgyorsan szembefordult a feléje röppenõ, haragos tollkupaccal.
Samnek nem akaródzott összetûzésbe kerülni a szörnnyel, de Szellemet sem akarta magára hagyni, így jobb híján maradt az ajtóban és onnan figyelte, amint az indián elhajol az állat elsõ támadása elõl. A lény két erõs, hatalmas karmú lábán landolt és villámgyorsan visszafordult. Csõrös feje a fészkét megzavaró férfit kereste. Sziszegve elõreugrott és meglendítette a farkát. Szellem óvatosan körbe-körbe járt, megpróbált elég helyet hagyni a manõverezéshez. Másik Ingramját azóta már a jobb kezébe kapta; mindkét fegyvert maga elõtt tartotta, de nem lõtt.
Sam rádöbbent, hogy a lövés zaja elárulná õket. Felemelte hát saját fegyverét, de nem tudott elég jól célra tartani, hiszen azok ketten folytonos támadásokba és védésekbe bonyolódva egymás körül keringtek. Szellem a fegyvereivel és hihetetlen fürgeségével védekezett, de egyre beljebb került a kamrába, távolabb annak jobban belátható középpontjától, beljebb a sötétségbe, ahol elõbb vagy utóbb, de valamiben meg fog botlani és el fog esni.
Tudatában annak, hogy ha Szellemet találja el, meg is ölheti, Sam elsütötte a fegyverét, de a két harcos tovább folytatta vad táncát. Már csak két lövése maradt, az õrök pedig egyre közelebb értek. Másodszor is tüzelt. A tûzkakas magasra ugrott és Szellem felé csapott a farkával. A szamuráj lehajolt a csapás elõl és visszavetõdött a kamra nyíltabb középpontja felé. A lény erõsen a földre puffant, mintha csak lezuhant volna. Megfordult, tett még egy lépést Szellem felé, aztán tollas kupacként a padlóra rogyott.
Sam teljesen becsusszant a kamrába és hagyta, hogy becsapódjon az ajtó. Mélyeket lélegezve nekitámaszkodott a falnak. Elõbbi akciója kis híján katasztrófával végzõdött; látta, hogy az elsõnek kilõtt tû Szellem övébe fúródott bele.
Ahogy Sam lélegzete lassan megnyugodott, hallotta, hogy odakint elhaladnak az õrök. Nem adták jelét, hogy felfedezték volna a behatolást és továbbtrappoltak járõrútvonalukon. Samék újabb fél órát nyertek, amíg az õrök megint visszatérnek az épülethez.
Bár bejutottak a biztonsági épület belsejébe, az építmény többi részétõl még mindig el voltak vágva. A költõkamrából jól látszott a kezelõterem, ahol az állatok gondozói merev pórázaikat, vastag, szigetelt kesztyûiket és fegyelmezõ rúdjaikat tartották. Egy csukott ajtó ígért bejutást az épület többi részébe. De a kezelõterembe is egy lezárt átjárókapu vezetett, melynek kezelõszervei elérhetetlenek voltak az átlátszó mûanyagfal innensõ oldaláról. Ha Svindlernek nem sikerült átrágnia magát a rendszeren, akkor csak idáig jutottak.
Szellem oldalba bökte Samet és egy éppen feléjük forduló biztonsági kamerára mutatott. A lencsék elfordultak, ahogy élesre álltak. A mechanikus szem õket figyelte. Csapdába estek? Az átjárókapu kinyílása adta meg a választ. Svindler tehát sikerrel járt és átvette az épület biztonsági rendszerei fölötti irányítást. Szellem intett egyet a kamerának, a kamera pedig háromszor megvillantotta a felvételi üzemmódot jelzõ piros fényt. Ez volt az elõre megbeszélt jel. Sam megvárta a harmadik villanást is, közben Szellem már félúton járt az ajtó felé. Sam utána iramodott, közben fegyverének táraival bajmolódott.
Óvatosan haladtak elõre a folyosón, tudták, hogy páran még bent tartózkodnak az épületben. Ameddig Svindler uralta a terepet, riadót ugyan nem válthattak ki, de ügyelniük kellett arra, hogy egyetlen United Oil alkalmazottal se fussanak össze. A napos tiszt irodája felé tartottak, elkerülték a fõ monitortermet, a barakkszárnyat és a készenléti szobát. Szellem hirtelen megtorpant egy nyitott ajtó elõtt a recepciónál, aztán gyorsan átugrott az ajtó másik oldalára és intett Samnek, hogy nézzen be, van-e odabent valaki.
Az ajtó mögül kiszûrõdõ fény sajnos nem egy bekapcsolva felejtett lámpa fénye volt. A recepción egy férfi dolgozott az egyik terminálnál és ezzel tudtán kívül ügyesen elzárta a belsõ irodák felé vezetõ utat. A férfi nem a biztonsági szolgálat egyenruháját viselte, így minden bizonnyal csak egy túlbuzgó irodista volt, aki túlórázással akart jópontokat szerezni a fõnökeinél.
Szellem egyik ujjával megütögette Ingramját és elõbb Samre mutatott, aztán a férfire. Sam megrázta a fejét. Nem tudhatták, min dolgozik a pasas; és ha megszakítja a munkáját, azzal riadót is kiválthatnak, különösen, ha interaktívan dolgozott a számítógép-hálózatban. Svindler nem lenne képes szimulálni az irodista reakcióját a vonal túlsó végén lévõ másik ember felé. Sam Szellemre mutatott, aztán a férfire, végül csuklóit keresztbe fektette mellkasa elõtt. Szellem bólintott, hogy érti és belopózott a szobába.
Valószínûleg az árulta el, hogy képe visszatükrözõdött a számítógép monitorjának üvegén. És mielõtt Szellem megragadhatta volna a férfi székét, hogy elrántsa az asztaltól, a pasas megfordult. Szemei összehúzódtak, amikor rájött, hogy behatolóval áll szemben és keze villámgyorsan az asztalon heverõ dzsekije felé mozdult. Szellem elsuhant a szék mellett és bal kezében tartott Ingramjával rácsapott a férfi kinyújtott kezének csuklójára. A heves mozdulattól a dzseki alatt rejtõzõ pisztoly lerepült az asztalról. Szellem egyik fegyverével leszorítva tartotta a férfi kezét, míg a másikkal felpöckölte az állát.
-- Rosszkor túlórázik, Mr. Öltöny -- mondta.
A férfi csak bámult rá.
-- Ha megmozdulsz, megöllek. Ha együttmûködsz, mindenki jól jár. Te is, én is, még a United Oil is. Végül is megússzák a drága szõnyegtisztítási számlát és egy új alkalmazott beszerzésének költségeit.
A férfi nem válaszolt semmit, de szétterpesztette csapdába esett kezének ujjait és ellazította karját. Szellem hagyta, hogy felálljon és ellépjen az íróasztaltól.
Sam belépett a szobába és becsukta maga után az ajtót. Odalépett a terminálhoz és ránézett a képernyõre. -- Egész magas biztonsági szintje van -- Sam lehívta a férfi saját azonosító számát és leolvasta a fogoly nevét. -- Mr. Fuhito. Ugye nem haragszik, ha felhasználjuk egy kicsit a rendszerben elfoglalt pozícióját?
Fuhito végre szóhoz jutott.
-- Ezt nem ússzák meg. Tudják ki a társaságunk biztonsági erõinek igazgatója?
Szellem elvigyorodott és ismét közel lépett Fuhitóhoz. Jobb Ingramja célgömbjét a férfi szeme elé illesztette. -- Hatalmas és nagy sárkány, név szerint Haesslich. És igazán nagyon örülnénk, ha itt lenne. De nincsen. Csak te vagy meg mi, úgyhogy gondolj a jövõdre és ne ellenkezz.
-- Nem árulom el a munkáltatómat.
-- Nem is kell, Mr. Fuhito -- Sam belenézett a szoba biztonsági kamerájába. -- Svindler, át tudsz csúszni ezen a hozzáférési kapun?
A kamera alatti monitor a gépjármûparkoló békés képét mutatta eddig, de most hirtelen elsötétült. A feketén ásítozó képernyõn megjelent egy szöveg: "Nem. Túl szoros. Szedjétek ki onnan, amit tudtok."
-- Jól van -- Sam magához húzta a széket és leült a billentyûzet elé. Fuhito nem csatlakozott be és ez is rendjén volt. Sokkal kényelmesebb volt kézzel hozzáférni a Mátrixhoz; lassabb volt ugyan, de legalább nem fájt, mint a dekázás. Ha a kifelé vezetõ út is olyan kemény lesz, mint a befelé vezetõ, akkor minden képességére szüksége lesz ismét. A becsatlakozástól szerzett fejfájás pedig csak csökkentené az esélyeit.
Épp azon volt, hogy törölje a fájlt, amivel Fuhito az imént dolgozott, amikor kiszúrt egy nevet, bizonyos Andrew A. Wilsonét. Hirtelen feltámadt érdeklõdéssel átfésülte a fájlt. Meglepetése egyre nõtt olvasás közben. A dokumentum arról szólt, hogy a United Oil ügynökei Wilson erõszakos elrablását tervezik. Az elrablási parancs forrása nem volt megjelölve, de Sam tudta, hogy ilyen parancsot csak nagyon magas rangú vezetõk adhatnak ki. És ugyanezen vezetõk csak tudnának róla, ha Wilson már eddig is a United Oilnak dolgozott volna. Mert ha nekik dolgozott, akkor nem erõszakos elrablásról lenne szó. Ha Drake a United Oillal szövetkezett, akkor a Wilsonnal kapcsolatos ügyeirõl nyilván nem tudtak a fõnökei. Akkor Drake tolvaj volt? Vagy sehogyan nem kötõdött a United Oilhoz és a mostani útjuk feleslegesnek bizonyult?
A válasz talán az adatbázisban rejlett. Sam lezárta a fájlt és keresésbe kezdett Drake, Hart vagy Tessien után. Semmit nem talált. Ujjait a billentyûzet fölött lebegtetve elgondolkodott azon, mi legyen a következõ teendõ.
-- Maga Katherine Harttal kapcsolatos információk után kutat -- szólalt meg Fuhito. Nyilván látta a képernyõt onnan, ahol állt. Sam megperdült a székben és szembefordult a férfival.
-- Így van. Többek között tudni akarjuk, kinek dolgozik. Valami olyasmibe folyt bele, amit meg akarunk akadályozni. Tud segíteni?
Fuhito felemelkedett. Szemmel láthatóan nehéz döntést hozott.
-- Elmondom, kinek dolgoznak.
-- Azt hittem, nem fogod elárulni a cégedet.
-- Nem fogom. A tünde szajha és a gyíkja közvetlenül Haesslichnek dolgoznak. Személyes szerzõdést kötöttek.
-- A gyík alatt Tessient érti?
Fuhito bólintott.
-- És ezt most miért mondta el nekünk? -- kérdezte Sam.
-- Hart nagyobb veszélyt jelent a United Oil biztonságára, mint maguk ketten. A sárkány titkokat bíz rá. Pénzéhes, megbízhatatlan zsoldos. Jelenléte sérti a biztonsági szervezetünket és provokatív a vállalattal szemben.
-- És miért nem mondja ezt el a fõnökeinek? -- kérdezte Sam. Fuhito morcosan csöndben maradt. Vagy már megtette, de nem figyeltek rá oda, vagy félt megtenni. -- Na jó. És mit tud Jarlath Drake-rõl?
-- Semmit nem tudok semmiféle Jarlath Drake-rõl. Õ is Haesslich egyik kalandozója?
-- Itt mi kérdezünk, apafej -- figyelmeztette Szellem.
Fuhito hirtelen haraggal fordult feléje. -- Tudnom kell errõl a Drake-rõl. El kell mondaniuk, ha fenyegetést jelent a United Oil biztonsága számára.
Szellem halkan kuncogott. -- Csak nyugi, Tigris. A számodra jelenleg mi jelentjük a legnagyobb fenyegetést.
Fuhito prüszkölt egyet és megjegyezte: -- Maguk nem jelentenek fenyegetést. Maguk nem fogják élve elhagyni a telepet.
Szellem az övébe dugta egyik fegyverét, odalépett Fuhito elé és egyik nyitott tenyerét elhúzta a férfi arca elõtt. Hajtincsek pottyantak a földre. Az indián ujjhegyei lefelé vándoroltak és végül megpihentek a férfi nyakán, közvetlenül a nyaki ütõérnél. Sam látta, hogy Fuhito arca elsápad és szemei szélesre nyílnak a félelemtõl. Szellem összeszorított szájjal zordan elmosolyodott; ezúttal nem látszottak ki csorba fogai.
-- Próbáltatok már megölni egy szellemet?
A feszült jelenetet megszakította a biztonsági monitor csipogása. A képernyõn az alábbi szöveg jelent meg: "Idõ, idõ, idõ". Szellem ellépett a remegõ Fuhitótól és az ajtó mellé állt. Sam is felállt, elõvette fegyverét és a United Oil alkalmazottjára mutatott vele.
-- Igazán kellemes volt önnel beszélgetni, Mr. Fuhito, de azt hiszem ideje ágyba bújnia -- mondta és lassan meghúzta a ravaszt. A kiröppenõ tû célba talált, Fuhito pedig megtántorodott, arcán a meglepett kifejezést megvetés váltotta fel. Aztán eldõlt, de Szellem még idejében elkapta, hogy ne puffanjon nagyot a padlón. Ketten elrendezték Fuhitót az íróasztalánál úgy, mintha csak elaludt volna. Mire bezárták maguk mögött az ajtót, a tétlenséget figyelõ rendszerprogram leoltotta a képernyõt és kijelentkeztette Fuhitót a rendszerbõl.
Miközben végigsiettek az állatketrecek felé vezetõ folyosón, Szellem odasúgta Samnek: -- Szerintem elvesztetted a láthatatlanságodat. Holnap reggel a pasas ki fog pakolni Haesslichnek.
-- Szerintem nem. Épp elég ilyen embert láttam Japánban, amikor a Renrakunak dolgoztam. Lojálisak a társasághoz, de a személyes becsületük is fontos a számukra. -- Már a gépjármûparkolóban voltak, amikor Sam folytathatta a beszédét. -- Mr. Fuhito valójában Fuhito õrnagy, Haesslich helyettese a biztonsági szolgálat élén. Óriási szégyent jelent a számára, hogy néhány árnyvadász bejött, elkapta õt és kiment anélkül, hogy riadót váltottak volna ki. Inkább misternek szólítottam a rangja helyett, hogy azt higgye, nem tudtam, hogy ki õ valójában. Talán ezt úgy értelmezi, hogy senkinek sem fogunk beszélni errõl, ha elkapnak minket. És ha egyikünk sem beszél, akkor a mai éjszaka meg sem történt. És õ nagyon könnyen rá fog állni erre a megoldásra. Fuhito nyilván nagyon ambiciózus, ezért dolgozott késõ éjszaka is. Elõre akar lépni a világában, de azt is akarja, hogy a világa rendezett maradjon. Ha
esslich és személyes ügynökei sok fejfájást okoznak neki, mert kiszámíthatatlanok. Az ilyesfajta lapokat nem nagyon szereti egy Fuhitóhoz hasonló ember. A világán kívül akarja tudni õket, mi pedig számos módon elvégezhetjük neki ezt a szolgálatot. Vagy kinyírjuk Haesslich ügynökeit, vagy eláruljuk õket vagy egyszerûen csak keresztülhúzzuk a számításaikat és ezzel zavarba hozzuk Haesslichet. Az õrnagy majd megtalálja a módját, hogy saját javára kihasználja Haesslich zavarát. Ha Drake összeszûrte a levet Wilsonnal és errõl sem Haesslich, sem a United Oil nagyfõnökei nem tudnak, akkor azt hiszem, az õrnagy elérheti azt, amiben reménykedik. Ha Haesslich privát ügyei ártanak a United Oilnak azzal, hogy belerondítanak egy Wilsonhoz hasonló, értékes ember megszerzésének tervébe, a sárkány nemigen fog jópontokat szerezni ezzel a United Oil igazgatói elõtt. És ha Haesslich árfolyama csökken, Fuh
itóé növekszik. Mi pedig Drake ellen dolgozunk és ezzel magunkra vállaltuk az õrnagy munkájának egy részét is és megkönnyítettük a számára, hogy elfoglalja Haesslich helyét. Nem, Mr. Fuhito igen nagy csöndben fogja tartani a mi kis éjszakai látogatásunkat. És most legalább már tudjuk, hogy elcsíphetjük Drake-et anélkül, hogy összeakasztanánk a bajszunkat a United Oillal -- Sam körülnézett. -- De elõször hogy fogunk innen kijutni?
-- Ne gazolj, sápadtarcú. Csak kövess.
43
Hart a tûzkakas ketreceknél állt. Az állatok lustának tûntek, de hát még reggel volt, alig kelt fel a nap. Õ maga is kicsit lustának érezte magát és legszívesebben visszabújt volna az ágyba. Igazán nagyszerû lett volna átaludni a napot. Az üzlet azonban nem engedte, hogy ilyesfajta szokásokat fejlesszen ki magában az ember. A mai munka az volt, hogy Haesslich megbízására Tessiennel együtt ellenõrizni kellett a kikötõben a biztonsági intézkedéseket. A sárkány nem mondta, pontosan miért, de azt akarta, hogy le legyen zárva minden. Hart arra gyanakodott, hogy az elkövetkezõ napokban valami különleges rakomány fog érkezni vagy távozni.
Tessien érkezését a szokásos felkavart porfelhõ jelezte. Hart köszöntésére saját nyûgeit sugározta szét. Igen, valóban, gondolta Hart, igazán gyönyörû reggel.
Tessien méreténél fogva nem fért volna be a biztonsági épületbe, ezért odakint tartották a megbeszélést. Hart eltûnõdött, vajon mennyit kell várniuk, amíg Fuhito õrnagy megtalálja az egyensúlyt japán udvariassága, cégbecsülete és a kívülállókkal szembeni személyes dühe között. A kikötõ még csak most készülõdött az elõtte álló napra, ezért nem volt még túl nagy az aktivitás. Hart elnézte a ketrecekben a földön heverõ tûzkakasokat.
-- Elaltatták õket.
-- Micsoda?
-- Az (egy ismeretlen érzékszerv) jelzi, hogy az érzékeiket mesterségesen eltompították. -- Tessien kinyilvánította bosszúságát. A kígyó nem szerette, ha magyarázkodnia kellett.
Hart semmi okát nem látta, hogy a United Oil elaltassa egész tûzmadártenyészetét. Valami történt és Haesslich nyilván tudni akarja majd, hogy micsoda. Ha megoldaná a problémát, mielõtt az a sárkány tudomására jut, az csak jópontot jelentene. De legalábbis jobb pályára állítaná a munkakapcsolatukat. Nem számított arra, hogy a bestia valóban hálás lesz, de legalább kénytelen lesz egy kicsit jobban becsülni Hart professzionalizmusát.
És eljött az idõ, hogy profiként viselkedjen. Fuhito õrnagy és három biztonsági ember sétált le a lépcsõkön. Szárnysegédjei elegáns, vasalt egyenruhája mellett Fuhito ruhái úgy festettek, mintha a gazdájuk bennük aludt volna. Az õrnagy szemei alatt karikák látszottak és lassan mozgott. Ahogy közelebb ért, Hart azt is észrevette, hogy Fuhito egészen szokatlanul jár. A sárkányfélék között a suttogásnak megfelelõ hirtelen szóáradattal Tessien csak megerõsítette azt, amit Hart is sejtett.
-- Õt is elaltatták.
A szokásos üdvözlések után Hart karon fogta Fuhitót és átkísérte Tessien másik oldalára. A tollas kígyó hatalmas tömege így elzárta az õrnagyot a szárnysegédeitõl. Azok megpróbálták követni fõnöküket, de Tessien farka megakadályozta õket ebben.
-- Nos, õrnagy -- kezdte Hart mosolyogva. --, elmeséli nekem, vagy csak közvetlenül Haesslich elõtt kívánja bevallani?
Fuhito pislogott, mint egy gyilkos bagoly, ha véletlenül erõs fényre kerül. -- Mirõl beszél?
-- A tegnap éjjeli behatolásról természetesen.
Fuhito arckifejezése megdermedt. -- Honnan tudott róla?
-- A munkámhoz tartozik, hogy tudjak az ilyesfajta dolgokról -- felelte Hart édes mosollyal és figyelte az õrnagyot, amint az kigondolja a válaszát. Ha nem lett volna ennyire kótyagos a behatolók által használt szertõl, jobban is álcázhatta volna a dolgot.
-- Semmit sem tettem, amivel kompromittáltam volna a United Oilt -- mondta Fuhito.
-- Nem is vádoltam ilyesmivel, õrnagy. Mit akartak?
A válasz elõtti szünet figyelmeztette Hartot, hogy a férfi vagy hazudni fog, vagy csak az igazság felét mondja el.
-- Jarlath Drake után kutattak.
Drake. De az õrnagy valamit még visszatartott. Hirtelen szörnyû gyanú ébredt Hartban. -- És kik voltak a fickók?
-- Két férfi. Egy kiberveres rézbõrû és egy adatjackes fehér. És volt egy dekás is, akit Svindlernek hívtak.
Svindler is. Hart szinte érezte, hogy Tessien ugyanazt a gyanút visszhangozza, ami õbenne is felébredt.
-- És ez a fehér egy szõke srác volt mogyoróbarna szemekkel? Átlagos magasság és testalkat, adatjack a jobb halántékában, négy apró sebhely a jobb kezén és céges stílus?
-- Igen, a testalkat kivételével. Sovány fiú volt -- Fuhito hangja már kevésbé volt zavart, szemeibe számító tekintet ült ki. -- Van a gyanúsítottjuknak szakálla?
Nem, legalábbis amikor utoljára találkoztak. De a leírás és a részletek stimmeltek. Túlságosan is. Az átélt megpróbáltatások során nyilván lefogyott és ennyi idõ alatt könnyen növeszthetett szakállat is. Lennének persze mások is, akikre illene a személyleírás, de ki más jönne ide, hogy Drake után kutasson? A behatolónak Vernernek kellett lennie. Ez igazán szerencsétlen fordulatot jelentett, de csak saját magát hibáztathatta, hogy nem ellenõrizte személyesen a sárkányféle munkájának eredményét.
Verner túl sokszor szökött már meg a halál torkából. Ebben a szerencsén kívül valami másnak is közre kellett játszania. Verner valahogyan mindig átrázta. Sikamlósabbnak bizonyult, mint azt Hart gondolta volna.
Vagy Tessien hazudott volna neki? Nem látott erre okot. Négyéves partneri viszonyuk mindkettejük számára több volt, mint kielégítõ. Vagy legalábbis Hart így gondolta. Biztos volt benne, hogy Tessien nem árulta el õt Tirben, de lehet, hogy akkor is hazudott. Ha a kapcsolatuk többé már nem felelt meg a kígyónak, talán ezt az alkalmat használja fel rá, hogy megszabaduljon Harttól. Bár Tessien korábban soha nem árulta el, Hart sajnálkozva elhatározta, hogy többet nem fog megbízni a kígyó szavában.
-- Nem tudhatja meg -- jelentette ki Tessien, amint befejezte a gondolkodást.
A kígyó ugyanarra gondolt, amire Hart. Bármilyen probléma is merült fel Hart és Tessien között, mindkettõjüknek volt egy Samuel Verner nevû, közös problémájuk. Még ha nem is volt olyan ravasz, mint gondolták volna, Verner akkor is olyan elvarratlan szálat jelentett, mely könnyedén bajba sodorhatja mindkettõjüket. Az elvarratlan szálakat el kellett varrni, véglegesen, örökre. Ezúttal majd nem fogja lebecsülni ellenfelét.
Tudván, hogy Fuhito is felfigyelt a nagy csöndre, Hart elrejtette aggodalmát és a férfire mosolygott. -- Õrnagy -- mondta könnyed hangvételben --, felesleges itt és most egymásnak ellentmondó célokért dolgoznunk. Nem említem meg Haesslichnek a tegnap éjjelt, ha ön cserébe mindent elmond a látogatóiról. Így az ön zavaró kis titka biztonságban marad.
Fuhito vigyora inkább egy ragadozóé volt, mint egy megkönnyebbült cégalkalmazotté. Hartnak óvatosabbnak kellet volna lennie abban, hogy mit mond el neki.
44
Már felkelt a nap, mire visszaértek Sam új lakására. A forgalom gyér volt, de a járdákon viszonylag sok gyalogos nyüzsgött. A járókelõk között gyerekek rohangáltak. Úgy tûnt, hogy az általuk játszott játékok szabályai idõrõl idõre alakultak. Utcai árusok kínálták áruikat bódéjaikból vagy járgányaikból. Néhány üzlet alkalmazottai már a nyitás elõtti utolsó simításokat végezték. Itt-ott kisebb csoportokba verõdtek az emberek és kicserélték a helyi pletykákat. A tömeg elég vegyes volt ahhoz, hogy egy tünde, egy indián és egy fehér ne nagyon tûnjön fel közöttük.
Szellem megragadta Sam karját és berántotta õt egy tésztaárus stand ponyvája alá. Sam kimerültségében hirtelen nem tudott megfelelõ ellenvetést kitalálni. Szellem és Svindler közben elfoglaltak két széket a pult elõtt. Sam továbbra sem értve a dolgot leült kettejük közé egy harmadik székre.
-- Baj van? -- kérdezte Svindler.
Szellem bólintott. -- Úgy fest.
A szakács rájuk vakkantott, hogy vagy rendeljenek vagy álljanak odébb. Svindler odadobott neki egy hitelkártyát és három csésze rament kért. Amint az öreg, rigolyás árus elfordult, hogy végezze a munkáját, Szellem fejével arra az épületre mutatott, melyben Sam lakott.
-- Az utca túlsó felén a kutya egy törpöt ugat.
Sam és Svindler odanéztek. A hangos állatot nem volt nehéz kiszúrni. Az utcán élõsködõ korcs merev lábakkal állt és kitartóan ugatott egy foltozott, rongyos, hosszú kabátot viselõ, tömzsi fickót. A járókelõk nagy ívben kikerülték az incidens helyszínét. A koldus egy üveget vágott az állathoz, de mellé talált. A kutya válaszul az õt fenyegetõ kéz felé kapott, de õ is hibázott. Ugatott még párat, de aztán az õsz hajú, szakadt rongycsomó néhány fenyegetõ lépést tett az irányában, mire rögtön elinalt.
-- A társadalom számkivetettje, pénztelen és hajléktalan. Igazi világveszedelemre hívtad fel nemesen a figyelmünket, Vaklárma úr.
-- A hajléktalanokon nem lógnak ultramodern fegyverek.
Sam és Svindler még egyszer odanéztek. A szakadt koldus visszatért az épület elõtti árusbódé biztonságos árnyékába. Sam semmit nem látott, de Svindler igen.
-- Egek anyja! Igazad volt.
-- Két Ares Predator? -- kérdezte Szellem.
-- Lehetséges. Te vagy a nagy fegyverszakértõ, Késes úr, nem én. De bármiféle fegyver is legyen, a kettõ egyforma.
-- Hogy szúrtad ki? -- kérdezte Sam.
-- Az egyik emberem oda volt állítva.
Sam kihallotta a dühöt Szellem hangjából. -- És úgy gondolod, hogy...
-- A törp elkapta. A fiú magától nem ment volna el onnan.
Sam még egyszer odalesett. A koldus a hétköznapi szemlélõ számára egyáltalán nem tûnt veszélyesnek. -- Szerinted mit csinál ott?
-- Terád vár, Csavar úr -- válaszolta Svindler.
-- A társai pedig valószínûleg már megszállták a lakást -- tette hozzá Szellem.
-- Megszállták a... -- Sam gyomra meglódult. -- Sally meg valószínûleg odabent volt.
Szellem elfordította a fejét és Samre bámult. Szemei összeszûkültek, a borotvaéles, krómozott pengék ki-be ugráltak az ujjai hegyén. A leginkább az rémítette meg Samet, hogy tökéletesen hiányzott mindenféle kifejezés a férfi arcáról, akivel együtt vadászott az elõzõ éjjel. A férfit, akire Sam az életét is rábízta volna, most szemmel láthatóan nem sok választotta el attól, hogy kioltsa azt.
A pengék végül eltûntek, Szellem felpattant és a széket és egyenesen Svindler mellének lökte. A tünde felállt és széttárta a karjait, hogy elállja Szellem útját. Svindler átölelte az utcai szamurájt, mielõtt az kicsúszhatott volna a kezei közül. A tünde számított Szellem manõverére.
-- Diszkréció, Szellem. Ha vakon berontasz, azzal nem segítesz rajta -- Egy pillanatig úgy tûnt, az indián Svindlerrel is kész megküzdeni. Aztán a feszültség elillant Szellem izmaiból és Svindler lazított a szorításán. -- Még csak azt sem tudjuk, hogy mi történt.
Svindler megfordította Szellemet, visszaültette a székére és õ is leült mellé. A tünde a pultra hajolt és Szellemen keresztül beszélt Samhez.
-- Sam, a mágiád most segíthet.
-- Miféle mágia? Nem is tudok egyetlen varázslatot sem.
-- Az asztrális projekció. Átkutathatnád az épületet és a lakást. Ha valami ellenség odakint vár téged, akkor erre nem számítanak. Ha valaki tudja, hogy mágus vagy, az csak barát lehet.
-- Greerson -- suttogta Szellem.
-- Micsoda? -- kérdezte Sam.
-- Kicsoda? -- visszhangozta Svindler.
-- Greerson. Fejvadász törp. Hallottam, hogy szeret lesbõl támadni.
Svindler és Sam egymásra néztek. -- Ismered õt? -- kérdezte Svindler.
Szellem megrázta a fejét. -- Csak hallottam róla. A legaljasabb félember az egész parton.
-- Nos, Csavar úr, úgy fest, halálhíre már nem számít biztos információnak bizonyos körökben. Valamint úgy tûnik, hogy felderítõ útja többé nem pusztán ajánlott, hanem egyenesen szükséges is. Nem tudhatjuk, hogy Greerson hallott-e a társaidról. És mivel egyikünk sem tud láthatatlanul elsétálni elõtte, a következõ legjobb megoldást kell választanunk. Csak az asztrális projekciód képes rá, hogy besurranjon és kiderítse, helyénvalóak-e a feltevéseink. És ami ennél is fontosabb, megtudjuk, hogy Lady Tsungot ott tartják-e a lakásodban.
Svindler utolsó érve döntött. Ha Sallyt elfogták, mindenrõl tudniuk kellett, mielõtt megpróbálkoznak a kiszabadításával. -- Rendben. Megpróbálom.
-- Imhol a bátor Errant Lovag.
Sam egyáltalán nem érezte magát lovagnak. Inkább úgy érezte magát, mint egy kezdõ apród, akit váratlanul teljes harci páncélzatba öltöztetnek és kiküldenek a csatába kard nélkül. -- Azt mondtam, hogy megpróbálom, de nem vagyok túl jó az ilyesmiben. Úgy tûnik, a fele az egésznek mindig csak hallucináció és sosem tudom, pontosan melyik fele.
-- De megpróbálod. -- Sam lassú fejbólintása láttán Svindler még hozzátette: -- A legjobb, amit tehetsz, a legtöbb, amit tehetsz.
Sam lehunyta a szemét és megpróbálta kizárni az utcai zajokat. A zaj nem szûnt meg, jóllehet az elhaladó jármûvek zúgása egyfajta ritmust vett fel. Minél keményebben próbálkozott, annál nehezebbnek érezte a fejét. Lassan lekonyult, aztán ismét felpattant és ezzel vége is lett a próbának. Sam nekigyürkõzött még egyszer. Ezúttal, amikor a fejének felpattanása következett, rájött, hogy valójában áll. Most mind a fejét, mind a testét könnyûnek, tisztának, nyitottnak, majdhogynem lebegõnek érezte. Kinyitotta a szemeit és végignézett saját magán. Minden normálisnak tûnt, annyi kivétellel, hogy a jószerencsét hozó fogkövülettõl eltekintve minden tárgya és felszerelése némileg anyagtalannak látszott. A fog ugyanolyan valóságosan volt, mint Sam saját maga.
Odafordult, hogy mondjon valamit Svindlernek és Szellemnek, de azt látta, hogy azok ketten egy arccal a pultra boruló fickóra figyelnek -- Samre magára. Ezt látván Sam már tudta, hogy sikerrel járt, jobban, mint máskor valaha. Ezúttal nemcsak saját asztrális létezésének volt tudatában, de annak is, hogy fizikai teste csöndesen feküdt a visszatértére várva. Különös, szórakoztató, felszabadító és határozottan kényelmetlen érzés volt.
Most elõször, asztrálisan látott egy olyan színhelyet, melyet már ismert. Legalábbis úgy vélte. A külvilág furcsán megváltozott; a színek eltolódtak, az épületeket mintha kimosták volna és az emberek élesen izzottak a szürke betonháttér elõtt.
Közelében a Svindlert és Szellemet megvilágító tüzek fényesen ragyogtak, de sötét foltok pettyezték õket. Az utcai szamurájnak több foltja volt, mint a tündének. Az árus auráját penészes zöld réteg fedte, mely szinte -- nem a legjobb szó, de kétségkívül ideillik -- bûzlött.
Sam odasétált a szóban forgó törphöz. Ahogy közelebb ért, jól látta a tömzsi figurát körülvevõ ragyogást és bár nem fogalma sem volt hogyan, mégis tudta, hogy a törp egészséges. Aurájából hiányzott az a "bûz", amely a tésztaárus auráját jellemezte és még csak nyoma sem látszott annak a beteges színnek, aminek pedig jelen kellett volna lennie, ha a törp valóban az a koldus lett volna, akinek kiadta magát. A törp auráját még Szelleménél is több fekete folt tarkította. Sam rájött, hogy a fekete foltok a kibernetikus beépítéseket jelzik.
Azzal, hogy Sam közelebb sétált a törphöz, egyben azt is letesztelte, hogy valóban láthatatlan-e a külsõ figyelõ számára. Egyenesen az álkoldus orra elé állt, de a törp nem mutatott semmilyen reakciót. Sam elégedetten megfordult és átvágott az utcán.
Az utca nem volt más, mint izzó emberek és gépek villogó kavalkádja, melyet azonosíthatatlan eredetû fényforrások színesítettek. Érzékelése sarkában hirtelen gyors mozgást észlelt. A sebesen emelkedõ érzékterhelés arra késztette, hogy meggyorsítsa lépteit az utcán keresztül. Valósággal bemenekült az épületbe és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy idebent már nem látszott a kinti utca vad villogása. Várt egy picit, hogy összeszedje magát.
Nem tudván, hogyan hívja le az asztrális liftet, elindult felfelé a lépcsõkön. A csukott lépcsõházajtón egyszerûen átlépett. Néhány lépcsõforduló után rádöbbent, hogy nem képes elolvasni az emeletszámokat. Látta, hogy ott vannak és érezte az azonosságukat, de a betûk és számok remegõ kocsonyává olvadtak a szeme elõtt. Számolnia kellett volna az emeleteket. Jobb híján minden egyes emeleten bedugta a fejét a folyosóra, remélve, hogy majd megismeri a saját emeletét az ottani szemétkupacok elhelyezkedésébõl. Csak pár próbálkozásába került az egész.
Lassan odasétált a lakása ajtajához. Kulcsra nem volt szüksége, simán átlépett rajta. A lakást felforgatták. Minden törhetõt eltörtek, minden téphetõt széttéptek és minden nyithatót kinyitottak. Megmaradt kevéske értékeit egytõl egyik elvitték vagy elpusztították, de Sallynek sehol nem látta nyomát.
-- Nem érkezett meg -- mondta egy ismerõs hang.
Sam a beszélõ felé fordult. -- Kutya, mit mûvelsz te itt?
-- Hozzád beszélek. -- Kutya felvonta egy kicsit az állát és széles kutyavigyorral Samre mosolygott.
Sam egyáltalán nem találta szórakoztatónak a rögtönzött választ.
-- Azt tudom. Úgy értem, miért vagy itt?
-- Sokat kell még tanulnod.
Ne már megint, gondolta Sam. Lehet, hogy megõrült. A fáradt emberek
könnyen hallucinálhatnak és a rossz étel is kellemetlen álmokat vonhat maga után. Lehet, hogy a vadászatból jött haza, és összeesett, hogy kialudja kimerültségét.
Leguggolt Kutya elé. -- Hamarosan fel fogok ébredni. Te eltûnsz és Sally itt lesz. Ez az egész csak egy paranoiás rémálom.
-- Maradjunk a lényegnél, Ember. Jó, álom, rendben van, de ez még egyáltalán nem teszi kevésbé valóságossá. És a paranoia is jó. Néha kifejezetten egészséges. Talán szeretnél megtanulni egy éneket.
-- Biztosan álmodom -- Sam felállt. -- A házam elõtt egy gyilkos lapul, két másik mindenhová követ, egy sárkány elõretolt kémnek használ, hûséges asztrális társam pedig altatódalra akar megtanítani.
-- Hát, az altatódal is jó, de most nem arra van szükséged. Én egy sokkal erõsebb énekre gondoltam.
És ezzel Kutya énekelni kezdett, Sam pedig már csak arra emlékezett, hogy Svindler megpróbál beléerõltetni valami keserû, zöld teát. A lötty íze egészen borzasztó volt, de azért megitta, hálásan, hogy végre valami valós, anyagi dologgal találkozik.
-- Mi tartott ilyen sokáig? -- kérdezte a tünde. -- Sallyt sokkal hamarabb meg lehet találni egy asztrális sétával. Azt hittük már, hogy elfogták a lelkedet.
-- Beszélgettem egy... -- Hirtelen rádöbbent, milyen különösen hangzana az egész, így inkább félbehagyta a mondatot. -- Nem érdekes.
Szellem egészen közel hajolt hozzá. -- Mit tudtál meg?
Elnyomva a feltörõ, hisztérikus vihogást, Sam megfogalmazta azt a választ, amit Szellem hallani szeretett volna.
-- Valaki feldúlta a lakást, de Sally nem volt ott. És valószínûleg igazad van a törppel kapcsolatban. Össze-vissza van drótozva meg krómozva.
-- Ideje más helyre költöznöd -- jelentette ki Szellem.
Amennyire innen meg tudták állapítani, a törp nem figyelt fel a tésztaárus legutóbbi három vendégére.
A más helyre költözés Szellem területét jelentette. Egyben némi ételt és pár óra pihenést is jelentett a kimerült vadászok számára. Amikor megérkeztek, Samet mardosta az éhség. Többfajta kajájuk is volt, úgyhogy belapátolt valamennyit valamibõl, hogy elcsitítsa a gyomrát. De amíg aludt, Svindler és Szellem nem tétlenkedtek. Kapcsolatba léptek Sallyvel, aki megerõsítette õket, hogy jól van és senki nem háborgatta. A lakást figyelõ törzstagok eltûntek és azt kellett feltételezni róluk, hogy meghaltak. Ez kifejezetten Greerson stílusára vallott, ráadásul az utcai hírek is megerõsítették, hogy a törp felbukkant Seattle-ben. A nyugtalanító hírek sorát végül Svindler zárta le azzal, hogy kiderítette, jótékonysági vacsora lesz a Voyeur Klubban.
-- Szóval úgy véled, Drake talán ott lesz a vacsorán ma este? -- kérdezte Sam elgondolkodva.
-- Nagyon is. Az ilyesfajta estéket kedveli a szeretõje, Nadia Mirin és õ már jelezte is részvételét. Így aztán Drake is ott lesz. És ha ott lesz, talán elég közel jutunk hozzá, hogy ráakasszunk valami elektronikát. Jeladót vagy poloskát vagy valami ilyesmit.
-- Nem érdekel az elektronika. Ott akarok lenni. Meg akarom nézni magamnak megint.
-- Ha vadul berontanál, az nem lenne túl bölcs dolog -- mondta Szellem. -- Ilyet csak egy idióta tenne.
-- Különösen nem a Klubbal -- tette hozzá síri hangon Svindler. -- A tulajdonos híres arról, mennyire nem szereti, ha rendbontás történik a vendéglõjében. Az a hely nem az ügyek rendezésére való, már úgy értve, hogy ha nem csak megbeszélésrõl van szó. Persze ha az illetõ rendbontónak elég pénze van ahhoz, hogy olajat öntsön a háborgó hullámokra, az egészen más helyzet.
-- Nem akarok beszélni vele és ti sem vagytok készen a harcra. Mindössze csak meg akarom nézni magamnak -- biztosította õket Sam.
-- Azt hittem, azt akartad, hogy halottnak higgyen.
-- Neki nem kell látnia engem.
-- Az ég szerelmére, Csavar úr, miben töri már megint a fejét?
-- Figyeljetek. Ameddig nem szerzünk be több adatot, nem vagyunk készen, hogy lecsapjunk. De azt hiszem, szerezhetek pár adatot, ha egyszerûen csak ránézhetek a fickóra. Ha az asztrális projekciót használom, látok bizonyos dolgokat az emberekrõl.
-- Miféle dolgokat? -- kérdezte Szellem gyanakodva.
Sam nem tudta, hogyan magyarázza el, hiszen még õ maga sem értette teljesen. -- Hát, az embereket körülveszi egyfajta ragyogás. Ez eléggé különbözik, így aztán lehet, hogy meg tudom tanulni, hogyan ismerjen fel az illetõt, ha asztrálisan látom. Az segítene. Tudod, arra az esetre, ha késõbb álcázná magát vagy valami ilyesmi. Aztán ott van a kiberver; az eltorzítja a ragyogást, valahogyan kioltja. Azt hiszem, meg tudom mondani, mennyi kibervert építettek a fickóba. És ettõl ötleteket kapunk majd arra nézve, hogy mire számíthatunk tõle.
-- Jól hangzik -- mondta Svindler.
-- Azt hittem, te nem hiszel ezekben a varázsdolgokban -- mondta Szellem.
-- Maradjunk csak annyiban, hogy vannak mellékgondolataim vele kapcsolatban. -- Sam halvány mosolyt eresztett meg feléjük és magában hozzátette: vagy különben teljesen beleõrülök.
Sam kiválasztott egy asztalt, ahonnan jó rálátás esett Mirin és vendége lefoglalt asztalára. A Voyeur Klub elrendezése miatt nem aggódott, hogy Drake esetleg észrevehetni õt. Sam asztala az Alsó Teremben kapott helyet, melyet a legdrágább Transparex féláteresztõ lapból készült fal zárt el a Felsõ Teremtõl. A Voyeur Klubban a gazdagok és hatalmasok az alsóbb néprétegektõl nem zavartatva fogyaszthattak, miközben azok folyamatosan nézhették és tisztelhették õket. Sam úgy vélte, hogy csak a hiúság vagy az arrogancia vehet rá valakit, hogy részt vegyen a Felsõ terem rendezvényeiben. A Voyeur Klub az osztályöntudat bástyája volt, a Transparex falba beágyazott, õsrégi vitorlás hajót mintázó, kápráztató platinacsillártól kezdve egészen a pincérekig, akiknek nyersességét csak a megfelelõ mennyiségû borravalóval lehetett feloldani. Az étel természetesen mesés volt.
Sam tervének elsõ lépése máris rosszul sült el. A válltáskájába rejtett hosszú távú mikrofon nem hatolt át a két termet elválasztó falon. Semmit nem fog hallani tehát a másik oldalon zajló beszélgetésbõl. Annyira persze azért nem érezte magát csalódottnak, hiszen azok ketten valószínûleg nem fognak túl sok fontos dologról beszélgetni. És különben is, ma este fõleg a szemeire hagyatkozott.
Sam már szépen elõrehaladt az elõételével, amikor a kérdéses pár megjelent. Nadia Mirin élõben még jobban nézett ki, mint a lapokban megjelent képeken. De jelen pillanatban akármilyen gyönyörû vagy vonzó lehetett, Sam figyelmét az oldalán lépkedõ, sötéthajú férfi kötötte le. Jarlath Drake volt az, tökéletes eleganciával öltözve. Pontosan ugyanaz az ember, akit Sam utoljára egy garázsban látott a pusztulatban.
Abban a pillanatban, hogy leültek, a fõpincér odalépett az asztalukhoz. Sam nem hallotta a szavait, de elnézést kérõ testtartásából és kézmozdulataiból minden kiderült. A fõpincér egy alkóvra mutatott nem messze a bejárattól és félénken elvezette Drake-et, miközben egy sor másik pincér felbukkant Mirin mellett, hogy a hölgy egy pillanatig se unatkozzon.
Drake a többszintû folyosó egyik kis boxában jelent meg újra. Ezeket a kis, viszonylag szûkös boxokat nyilvánvalóan úgy tervezték, hogy a bennük ülõk csak maguk lehessenek. Szerencsére Drake egy olyat választott, melyre Sam is rálátott. Csodálatos alkalom kínálkozott tehát és Sam nem kívánta elszalasztani. Addig igazgatta a mikrofont, amíg meg nem hallotta a fõpincér hangját.
-- ... egy úriember várta az ön érkezését uram. Azt mondta, hogy üzenetet hozott önnek, amelyet személyesen kíván átadni és megtagadta a távozást. Mi természetesen...
-- Hagyjon magunkra -- szakította félbe Drake a fõpincért.
-- Ahogy kívánja, uram -- felelte az meghajolva.
Drake mélyebben belépett az alkóvba és a rézkorlátra támaszkodott. Az ablakon át elnézte a metroplexum fényeit. A folyosóról vagy a Felsõ Terembõl senki emberfia nem láthatta itt meg.
A hírvivõ nagydarab, izmos férfi volt, aki olyasfajta stílusban mozgott, mint aki tudja magáról, mennyire kemény fickó. Krómozott szemvédõi, korong alakú kiberfülei és hajviselete is arról árulkodott, hogy az utcáról való. Ennek élesen ellentmondott selyemöltönye. Az öltöny bár drága anyagokból készült, annyira azért nem volt jószabású, hogy el tudja rejteni a férfi bal hónalja alól kidudorodó, baljóslatú formát. Íme, Drake egy újabb külsõse, gondolta Sam.
-- Baj van, Mr. Drake -- kezdte a férfi halkan, mintha félne a választól.
Drake sóhajtott egyet és tovább nézte a város látképét. -- Beszélj.
A hírvivõt szemmel láthatóan zavarba hozta, hogy Drake nem figyel rá. Izgett-mozgott, nem tudta, hol kezdje. Nyilván valóban rossz híreket hoz, gondolta Sam.
-- Wilsonról van szó -- bökte ki végül a férfi. -- Valamiféle felügyelõ felbukkant és megijesztette. Wilson jelen pillanatban be van tojva.
Drake lassan szembefordult a hírvivõvel.
-- Azt akarod mondani, hogy elvesztettétek a doktor nyomát?
A férfi csak még idegesebb lett. Szemei elvándoroltak Drake arcáról, aztán visszaugrottak, ide-oda ugráltak a kõvé dermedt arcban, majd végül megállapodtak Drake gallérján. -- Hát, olyasmi. Tudja, a doktor igazán ügyes. És...
A férfiban bennragadtak a szavak, mert Drake karja kinyúlt és torkánál fogva felemelte a hírvivõt a földrõl. A férfi feje gyorsan lilulni kezdett. Kezei Drake karján kalapáltak, lábai tehetetlenül kalimpáltak. Drake-en meg sem látszott, hogy esetleg nehezére esik kinyújtott félkezével kitartani a nagydarab fickót. Nyugodtan, hûvösen beszélt hozzá.
-- Azzal bíztalak meg, hogy bizonyosodj meg róla, semmi sem történik a doktorral, amíg készen nem állok a fogadására. Ha elvesztetted, akkor a lehetõ legnagyobb hibát követted el.
Drake villanásnyi idõre lazított a szorításán, mely elég volt arra, hogy a küszködõ férfi belekapaszkodhasson a karjába és felhúzhassa magát annyira, hogy elfúló hangon ennyit mondjon: -- Véletlenül történt.
Ez nyilvánvalóan rossz válasznak bizonyult. Drake szemei összeszûkültek, majd gyorsan elfordította a csuklóját és kitörte a férfi nyakát. A hírvivõ egyet még köhögött, köpött egy kis vért, aztán elernyedt. Drake a földre ejtette a holttestet és egy darabig csöndesen nézte. Aztán a szájához emelte a karját és lenyalta elegáns öltönye ujjáról a vérfoltokat.
A fõpincér megjelent, hogy kiderítse, mi okozta az enyhe felfordulást. A hulla láttán szinte kõvé dermedt és se köpni, se nyelni nem tudott. Drake finoman félretolta és elindult visszafelé a Felsõ Terembe.
-- Takarítsák el, kérem. Balesetet szenvedett.
Sam tudta, hogy Drake nem az az ember, aki visszariad a gyilkosságtól, de soha nem gondolta volna, hogy beszennyezi a saját kezét. Drake sokkal veszélyesebb volt, mint Sam gondolta volna és szemmel láthatóan fel is volt erre szerelkezve. Hát nem mondta Lofwyr, hogy ez a férfi több annál, mint aminek látszik? A hírvivõ meggyilkolása bebizonyította, hogy Drake-be kibervert építettek. Sam gratulált magának a mai kémkedési akciójához. De az este még nem ért véget; eljött az idõ, hogy kiderüljön, hányféle kibervert halmoztak fel Drake-ben. Sam talán nem fogja tudni megmondani, mire szolgálnak azok a beültetések, de ha a mennyiségüket már tudja, a többiek majd segítenek annak megítélésében, mennyire kemény ellenfélre számíthatnak Drake személyében. Minél többet felfedeznek a férfi rejtett titkaiból, annál nagyobb az esélye, hogy végül sikerül legyõzniük.
Sam összpontosított és ezúttal sokkal könnyebben ment neki az asztrálsíkba való átmenet. Körülnézett a vendéglõben. Szokás szerint a megváltozott érzékek összezavarták egy kicsit és elõször nem tudta, merre keresse Mirin asztalát. Aztán megtalálta. A nõ aurája erõs volt és vibráló, még gyönyörûbbé varázsolva gazdáját. De amikor Sam Mirin partnerére pillantott, megdöbbenve látta, miféle lény ül az asztalnál.
A lény denevérszerû szárnyait szorosan összehajtotta a hátán, annak karmos, felsõ ízületei egy magasságban voltak hosszú, kígyószerû nyakával. Ék alakú fejének széles állkapcsában borotvaéles fogak sorakoztak és széke lábainál hegyes tüskékkel ellátott farok tekergett a földön. Sam egy miniatûr sárkányt látott, melynek alakja lüktetett az erõtõl és nekifeszült valamiféle csillogó buroknak, mely nem mozgott vele együtt, de mintha különös módon magában foglalta volna az alakot. Sam figyelme az asztalra fektetett, arany mancsra terelõdött. Egyik karmán gyûrû díszelgett, melynek faragása egy embert ábrázolt. Egy embert, akit Sam túlságosan is ismert: Jarlath Drake-et. Hát igaznak bizonyult, hogy Drake valóban sokkal több annál, aminek látszott. Egyáltalán nem is volt ember. Drake nem Haesslichnek dolgozott; õ maga volt Haesslich!
Sam kezdõ mágusként kényelmetlenül érezte magát erejével és gyorsan visszavonult fizikai testébe, jól ismert fizikai érzékei közé. A vendéglõ másik termében egy kellemes modorú, sötéthajú férfi vacsorázott zavartalanul a barátnõjével.
Hát nem volt már eddig is túl sok sárkány Sam életében?
Fogalma sem volt, mi lenne a következõ teendõ, de egy dolgot biztosan tudott. Azt, hogy jó mélyen benne volt a pácban.
45
Korábban már látott ilyet, de ma mégis megrázta Svindlert a különös látvány. A félelmetes hírû utcai szamuráj, Szellemcsináló, akit közvetlen ismerõsei csak Odabent Sétáló Szellemként ismertek, szójakávét készített egy nyomoróságos lyukban, mely a lakás konyhájaként szolgált. Talán az indián mozdulatainak finom ügyetlensége tette, vagy az, ahogyan állandóan felemelve tartotta a fejét, mintha valami jelre várt volna. Valami nem volt teljesen rendjén. És amikor Szellem két gõzölgõ bögrével a kezében elsétált a konyhapulttól, Svindler észrevette, hogy a pulton egy harmadik csésze szójakávé is pihen. Ez az. Korábban Szellem mindig csak Sallynek készítette el a fõzetet és hagyta, hogy a tünde saját magát szolgálja ki.
-- Köszönöm -- mondta Svindler és elvette az egyik bögrét.
Szellem leereszkedett és törökülésben a padlóra ült. Néhány percig egyetlen szót sem szóltak, csak szürcsölték a forró szójakávét. Aztán Szellem szólalt meg:
-- Akárhol is van most, bátor fickó. -- Megcsóválta a fejét. -- Bíróság elé akar állítani egy sárkányt gyilkosság vádjával.
-- A hangodból azt veszem ki, már nem vagy annyira biztos. Ki akarsz lépni a buliból?
Szellem zordan nézett a tündére. -- Az akaratnak ehhez semmi köze.
Ez hazugság, gondolta Svindler. Van itt egy akarat, aminek baromi sok köze van a dologhoz. Svindler nem kívánta elsõként kimondani ezt.
-- Sam megértené. A helyzet már nem ugyanaz, mint amilyennek akkor látszott, amikor beleegyeztél, hogy segítesz neki kiiktatni Drake-et.
-- És hová fog ez engem juttatni, tünde? Szemtanúk elõtt a szavamat adtam. Nem érdekel, ha egy rakás punk, meg utcai olcsójános szamurájnak hívja magát, mert azt hiszik, hogy ehhez elég a legújabb krómszerelvény, meg kegyetlen hozzáállás. Ennél sokkal több kell. Az öreg japán majdnem olyan jól megértette a különbséget, mint az õseim. A harcosnak a becsület emberének kell lennie. Aki megtartja a szavát és mindenki másnál erõsebb, különösen a szívében.
-- Bár te csak az utcák szamurája lehetsz, Odabent Sétáló Szellem, mégis a becsület embere vagy és igazi harcos.
-- Úgy gondolod?
-- Még a régi szamurájok is elõsorban emberek voltak.
Az indián csöndesen letette a bögréjét. Egyik ujjpengéje kisiklott ekto-mielin tokjából. A szikrázó karbonacél tû hegyével vékony íveket karcolt a padló csempéjébe.
-- És te, tünde? Te miért nem mész a fák közé?
-- A becsület nem a szamurájok kizárólagos tulajdonsága, legyenek azok utcaiak vagy másmilyenek. -- Svindler ezt olyan hangon mondta, amirõl úgy vélte, hogy elég sértõdõs felhangot tartalmazott.
-- Te igazából sosem aggódtál emiatt.
Szellem túl jól ismerte õt. Nyugodtan gondolhatta, hogy a tünde csak az izgalom kedvéért csinálja az egészet, mint azt tette a múltban is. Szellem ezt úgysem hinné el. Svindler pedig nem ismerhette be, hogy õ maga sem volt biztos a saját indítékaiban.
Szellem felemelkedett a padlóról. -- Jönnek -- mondta. Szembefordult az ablakkal és begyakorlott hidegvérrel a falnak támaszkodott.
Szellemnek igaza volt. Néhány pillanat múlva kacagás és nevetés hangjai szálltak fel a sikátorból. Elsõnek Sally mászott be az ablakon. Bár csillogó, testhez álló ruhát viselt, mely igencsak elütött az õ szokásos, hosszúkás fémlapokkal bélelt vadászatokhoz használt kabátjától, széles öve azért rajta volt, benne a fegyverével és a máguskard is a csípõjénél fityegett. A kard meg is akadt a párkányon, de Sam gyorsan odanyúlt és kiakasztotta. Néhány másodperccel késõbb maga is bemászott. Amikor Sallyhez hajolt, a lány félrelépett egy kicsit, így Sam ajka csak finoman súrolta Sally arcát. Sam egészen eddig nem vette észre, hogy Svindler és Szellem is a szobában tartózkodik. Szégyenlõs mosollyal köszöntötte õket.
Svindler visszamosolygott. Csak az udvariasság tarthatta kordában a dolgokat. Szellem rá sem hederített Samre, Sallyhez intézte a szavait.
-- Segíteni jöttél?
-- Segíteni miben? Segítségre van szükséged a fõzéshez? -- kérdezte Sally vidám mosollyal.
-- Neki van szüksége segítségre -- csattant fel Szellem és fejével Sam felé intett.
-- Ó, nem -- Odalehelt egy puszit Sam arcára, aztán keresztülsétált a szobán és a matracra vetette magát. Egyik könyökével felkönyökölt és végigsimított máguskardján. -- Szerintem jól csinálja.
Szellem orrcimpái kitágultak. -- Nem mondta el, mit derített ki?
Sally hátravetette a fejét, hogy eltakarítsa az útból a copfját.
-- És mit akarsz, mit csináljak vele?
Svindler Samet figyelte, amint a fiú az egyikrõl a másikra néz és megpróbálja kihámozni szavaik rejtett értelmét. Úgy tûnt, készen áll arra, hogy beszéljen, de Szellem hirtelen kitörése beléfojtotta a szót.
-- Hogy mit csinálsz a saját nyomorult számládra, az engem nem érdekel. De ha nem csinálsz semmit, az hatással van õrá. A sárkány meg fogja ölni. Most már egyáltalán nem valami kétbites Mr. Johnson ellen megy a vadászat.
-- És mibõl gondolod, hogy én számítok valamit? -- kiabálta vissza Sally.
-- Megvan az a mágiád, amit õ még nem tud irányítani. A fenébe is, te nõ! Már sárkányok is vannak az ügyben.
-- Eddig is voltak benne sárkányok.
-- Nem szállhatunk szembe sárkányokkal mágia nélkül.
-- A rakéta ugyanolyan jó, mint a tûzlabda.
-- Kham elfogadja a te vezetésedet. Te behozhatnád a csapatba és akkor lenne esélyünk.
-- Kham felnõttként viselkedik, ami nem mondható el mindenkirõl. Nagyfiú már és saját maga dönt.
Szellem elharapta a válaszát és az ablak felé indult. Svindler azt hitte, tovább fog haladni, de aztán Szellem megtorpant és visszafordult. Amikor megszólalt a hangja csöndesebb volt és halvány kérõ tónus is érzõdött rajta.
-- Tudod, hogy hárman nem vagyunk elég erõsek ahhoz, hogy elintézzük Haesslichet. A Renrakuba való beépítésük akár szemét akció volt, akár nem, attól még õ a United Oil biztonsági fõnöke Seattle-ben. És ezáltal kibaszottul sok erõforráshoz hozzáférhet.
-- De ezzel csak elárulná magát a fõnökei elõtt -- jegyezte meg Sam. Most már hajlandó volt beszélni, hogy a téma az üzletre terelõdött.
-- Nem feltétlenül -- mondta Sally. -- Dörzsölt egy gyík õ. Ügyesen elintézheti, hogy úgy tûnjön fel a dolog, mintha a United Oil tulajdona ellen lépnétek fel és így jogosan használhatja a cég fegyveres erõit.
-- De még a United Oil biztonságiai nélkül is ott van a másik sárkány és Hart -- tette hozzá Szellem.
-- Ha még mindig neki dolgoznak -- mondta Sam.
-- És van okod rá azt hinni, hogy nem? -- kérdezte Sally.
-- Greerson -- felelte. -- Ha Haesslichnek még mindig ott van Tessien és Hart, miért küldené ellenem Greersont?
-- Senki nem mondta, hogy õ küldte Greersont -- felelte Sally.
-- Lady Tsung, tudsz valamit? Másik játékos is benne van a játszmában?
Sally megvonta a vállát. -- Lehetséges. Minthogy az is lehetséges, hogy Greerson egész végig Haesslichnek dolgozott, csak egészen mostanáig nem futottál össze vele. De még ha segítek is, ha még be is hozom Khamot és bandáját a csapatba, ti, fiúk, igazi macerának néztek elébe. Nagyon sok izomra van ahhoz szükség, hogy Haesslichet kiiktassuk a játékból.
-- Akkor segítesz -- Szellem kijelentõ hangsúllyal ejtette ki a kérdést.
Sally nem szólt egy szót sem, csak felállt, odasétált a konyhapulthoz és töltött magának egy bögre szójakávét. Aztán megfordult, nekitámaszkodott a pultnak és kiitta a bögre felét. Két keze közé fogta a bögrét és még gondolkodott egy darabig.
-- És mi van Lofwyrrel? -- kérdezte Samet. -- Õ küldött erre a piszkos melóra. Talán tud segíteni vagy legalább ad valamennyi pénzt.
-- Megkérdezhetem -- felelte Sam.
Svindler ezt úgy értette, hogy Sam nem volt egészen biztos abban, hogy tényleg megkérdezheti-e. De megpróbálja, mert Sally megkérte rá. A tünde eltûnõdött azon, vajon Sally mire számít, mi fog ebbõl kisülni.
-- Üdvözlünk a csapatban, Lady Tsung.
-- Ne olyan gyorsan, Svindler. Elõbb várjuk meg, hogy a quebeci gyíkpofa a pénzét is hajlandó-e oda tenni, ahová a mancsát tette. Ha igen, akkor beszállok.
46
Jacqueline feljegyezte, melyik vonalon futott be a hívás. A Vernernek félretettrõl. Nyilván végül sikerült kiderítenie ellenfele kilétét. Elindította a nyomkövetést és a naptárra nézett. Két nappal a tervezett elõtt.
Elindította a szimulátor programot, mely Karen Montejac perszona ikonját jelenítette meg fél másodperces késéssel. Ez a kis idõ elég volt a szimulátor programnak, hogy a kép arcmozgását Jacqueline szavaihoz igazítsa.
-- Igen, Mr. Verner -- felelte, miután megnyitotta a vonalat.
Hitelt kellett adnia a fiúnak. Sam hamar elrejtette afölött érzett meglepetését, hogy azonnal a nevén szólították, amint létrejött a kapcsolat. -- Lofwyrrel akarok beszélni -- mondta.
-- Sajnálom, de õ jelenleg nem elérhetõ. Átadhatok neki egy üzenetet?
-- Személyesen akarok vele beszélni -- erõsködött Sam. -- Mondja meg neki, hogy a megegyezésünkkel kapcsolatban.
-- Vissza akar lépni?
-- Nem. -- Gyakorlott szemei hamar észrevették Sam zavarát és csalódottságát. -- Nézze, egyszerûen csak beszélni akarok vele. A dolgok nem egészen úgy állnak, mint ahogyan arra õ számított, és Drake-rõl akarok beszélni vele.
-- Értem -- válaszolta a nõ hûvös, titkárnõi hangon. -- Egyik emberünk elérhetõ lesz. Ma este hatkor a jelenlegi szállásán?
-- Ah, igen. A hat az jó.
-- Akkor megállapodtunk. Mr. Enterichhel fog találkozni.
-- De nem tudják, hol vagyok.
-- Mr. Enterich már megkapta az információt, uram, és biztos vagyok benne, hogy kielégítõ választ tud adni az ön összes panaszára. Kíván még mást, uram?
-- Nem, azt hiszem, nem.
-- Akkor viszontlátásra, Mr. Verner. -- Jacqueline szétbontotta a vonalat és nevetésben tört ki. Mindig is élvezte, ha a játékban alkalmazott bábuknak fogalmuk sem volt arról, mi is folyik a valóságban. Aztán vidámságát megfékezve felhívta Lofwyrt. Az aranypikkelyes fej megjelent a képernyõn és a sárkány a nõre nézett. -- Verner jelentkezett, nagyúr. Seattlei idõ szerint hat órakor találkozni fog Mr. Enterichhel Drake ügyében.
A sárkány csak annyi ideig maradt a vonalban, hogy minõsítse a fejleményeket. -- Kielégítõ -- mondta, és máris kijelentkezett.
Crenshaw bólintott, Ridley pedig berúgta az ajtót. Az ajtókeret megrepedt és egy darab kiszakadt belõle, magával sodorva az ajtó egy részét és a még mindig keményen kapaszkodó zárat. A felvágódó ajtó egy a délutáni naptól nehéz drapériákkal beárnyékolt szobát fedett fel. A földön a gyertyafényt utánzó, romantikus padlólámpa szerepében két picike, vörös izzó tetszelgett.
Egy meztelen, kövér ember kászálódott ki meglepetten az ágyból. Mellette egy apró ázsiai nõ feküdt, aki pontosan ugyanolyan meztelen volt, mint a férfi és csak nézett tágra nyílt szemekkel, de nem mozdult. Persze nem volt más választása, hiszen végtagjait hozzákötözték az ágy négy sarkához.
Crenshaw hagyta, hogy Ridley és Markowitz hatoljanak be elsõként a szobába. A detektív épphogy csak megállt az ajtó mellett, de a bicskás elõreugrott és elkapta a ruhái felé sietõ, meztelen férfit.
-- Nocsak, nocsak, John -- mondta Ridley, majd megragadta a férfi haját és hátrarántotta a fejét. A bicskás elmosolyodott amikor a férfi a fájdalomtól kiáltozni kezdett. -- Ne siess ennyire, hisz még meg sem ismerkedtünk.
Ridley felállította a férfit és két gyors ütést vitt be a gyomrába. A pasas kétrét görnyedt, majd fulladozni és hányni kezdett. Ridley hajánál fogva elfordította a férfi fejét, hogy ne hányjon az õ lábára. Amikor a férfi már mindenét kiadta, Ridley az ajtó felé lökte. A férfi eltántorgott az ajtóig és szélesre tárt két kezével megkapaszkodott benne.
-- Ezek kellenek? -- gúnyolódott Ridley és feltartotta a pasas levetett ruháit. Röhögése végigvisszhangzott a folyosón a menekülõ férfi nyomában. -- Ó, igen. Igazi férfi.
-- Nem kellett volna ezt csinálnod -- mondta Markowitz.
-- Jaj, nem? -- Ridley olyan ártatlanul nézett rá vissza, mint egy ma született bárány. -- Te olvastad a dossziét, Marky. Te tudod, milyen kemény tud lenni. Még a nõkkel is. Talán megpróbált volna mindnyájunkkal leszámolni. Már úgy értem, hogy árthatott volna A.C.-nek is. Csak megtettem a szükséges biztonsági intézkedéseket.
-- Te beteg vagy, Ridley -- mondta Markowitz.
-- Mellesleg nem kell lekötöznöm õket, hogy nõt kapjak. És te, Marky? Sikerült már egyszer szíjak nélkül is?
-- Pofa be. Dolgunk van -- Crenshaw az ágyon fekvõ nõhöz fordult. -- Azért jöttünk, hogy beszéljünk veled, Candy.
Candy kinyújtotta a nyakát és megpróbálta a fogaival elérni a szíj csatját, de Crenshaw pofon ütötte és odébb tolta a csatot.
-- Most még ne, kedvesem.
-- Semmi mondanivalóm nincs neked -- Candy szemei szinte szikráztak a gyûlölettõl. -- 500 nujenembe kerültek a pasasaid és ha most nem zúgtok el azonnal, Alfie a nyakatokra küldi a srácait.
-- Csak hadd küldje, bébi -- Ridley feltartotta egyik alkarját és hátrahajlította a csuklóját. Egy kilenc centis krómacél penge csusszant elõ a karjába rejtett tartójából. Félelmetesen csillogott a vörös fényben. -- Ilyen srácokat szoktam reggelizni, mielõtt valami igazi kaja után néznék.
Crenshaw leült az ágy szélére.
-- Látod, Candy. A maga nyers módján bár, de a társam igazat beszélt. Nem kell félnünk Alfie barátod srácaitól, mivel elég jól meg tudjuk védeni magunkat, ha kell. Másfelõl viszont jelenleg téged nem véd senki tõlünk. Persze erre nem is lesz szükséged, ha szépen elmondod, amire kíváncsiak vagyunk.
Candy megfeszítette állkapcsát és elfordította a fejét.
-- Tudjuk, hogy találkoztál egy cégmenedzserrel, név szerint Konrad Huttennel.
Semmi válasz.
-- Azt is tudjuk, hogy a Congenial Companionsnak dolgozol és õk rendezték el a találkáitokat Huttennel. Ki a fõnököd, Candy?
-- Menj és nézd meg a városi nyilvántartásban.
Crenshaw bólintott Ridley felé. A férfi odaállt az ágy széléhez, hogy Candy is jól lássa. Lehajolt és pengéjét végighúzta a lány arcán. Vér szivárgott elõ a nem túl mély karcolásból.
-- Ne feledd el, kedvesem, hogy könnyen elveszíthetsz valamit, ami nagyon közeli és kedves a számodra.
-- Dugd fel a saját bökõdet.
-- Helytelen válasz, bébi -- Ridley karja megvillant és pengéje átmetszette a lány csuklóját. A levágott kéz a padlóra koppant, a felnyitott vénákból pedig gejzír módjára lüktetett elõ a vér. A lány sikoltozni kezdett.
-- Ridley! -- Markowitz elõreugrott, de megállította az alig egy centiméternyire a jobb szeme elé tartott, véres penge.
-- Ez üzlet, cimbora. Te is bele akarsz kóstolni? -- sziszegte Ridley összeszorított fogai közül.
Crenshaw figyelmen kívül hagyta õket és a lányhoz fordult. -- Attól tartok, el fogsz vérezni, ha nem mondod meg, amire kíváncsi vagyok. És most halljuk, kinek dolgozol?
-- Nem hagytok meghalni? -- nyögte Candy remegõ hangon. Már kezdett sokkos állapotba kerülni.
-- Persze, hogy nem, kedvesem. Kinek dolgozol?
-- Elõször segítsetek -- könyörgött.
-- Nem, drágám. Elõször beszélned kell.
Candy sírni kezdett, lélegzete szabálytalanul, reszketegen zihált ki-be a száján. -- A tünde kurvának -- nyögte --, aki Hartnak hívja magát.
-- Hát, ezt a nevet már hallottam korábban. Ezt igazán korábban is elmondhattad volna, Candy és akkor nem kellett volna, hogy bajod essék -- Crenshaw felállt. -- Markowitz, kösd el a kezét és hívj egy DocWagont.
Markowitz még egyszer Ridleyre nézett, majd megkerülte a bicskást, hogy odaférjen az ágyhoz. Gyors mozdulattal leoldotta a szabaddá vált szíjat és Candy karjára kötötte érszorítóként. Mire befejezte, a lány már elájult.
-- Nem kellett volna megcsonkítanod -- mondta.
-- Ne recsegj itt nekem, Marky -- Ridley egyik pengéjének lapját króm karjához ütögette. -- Az õ fajtájának mindig elég pénze van. Meg tudja venni a technikát. És csak gyorsabb, erõsebb, jobb lesz!
Ridley vad nevetésétõl felkavarodott Crenshaw gyomra. A férfi túllépte a határt, jobban oda kellett volna rá figyelni. Ha úgy alakul, akár Hart ellen is küldheti. Valószínûleg elintézné a tündét, de ehhez elõbb Crenshawnak ki kellene bújnia a bõrébõl.
47
Az utcasarok pontosan olyan volt, mint a metroplexum száz másik utcasarka a napnak ebben a szakában. Cégalkalmazottak, irodisták siettek, hogy idõben hazaérjenek, mielõtt az éjszakai élet birtokba veszi az utcákat. Vagy éppen az utcára tartottak, hogy maguk is csatlakozzanak hozzá. Az emberek elsõ hulláma már kint is volt az utcákon. Chipezõk, koldusok, kokósok kéregettek, rockerek és kültelki punkok mászkáltak összevissza, hogy valami érdekes bulit találjanak. Mindössze egyetlenegy dolog történt, mely ezt a sarkot megkülönböztette a többi, teljesen átlagos saroktól. Ez az egy dolog egy ébenfekete Mitsubishi Nightsky érkezése volt. A limuzin lassan a járdához gördült.
A járda felõli ajtók lassan kinyíltak. Az egyiken egy izmos ork nõ pattant ki és õrként megállt a kocsi mellett. Szürke ruháját úgy szabták, hogy még félelmetesebbé tegye amúgy sem túlzottan nyúlszerû megjelenését. A nyitott ajtón át Sam látta, hogy a sofõr ugyanilyen egyenruhát visel; õ is ork volt.
A hátsó ajtó belátást engedélyezett a kocsi hûvös, sötét utasterébe. Az egyik felhajtható ülésen Lofwyr titkárnõje ült. Az ülés a kocsi elejében lévõ vezérlõfülkét a légkondicionált utastértõl elválasztó válaszfalra volt erõsítve. Vele szemben egy férfi ült, akinek arcát Sam nem ismerte. A jólöltözött, vékony férfi olyan nyugodtan pihent, mintha õ lenne a limó jogos tulajdonosa. Ötven év körüli, jól szituált embernek tûnt, aki õsz haját kicsit régimódi vágással hordta. Amikor elmosolyodott, arany csillant elõ a fogai közül.
-- Kérem, szálljon be, Mr. Verner -- szólalt meg. -- A járda nem éppen megfelelõ hely üzleti megbeszélések lebonyolítására.
Sam ujjait végigfuttatta haján, jelezve ezzel Szellemnek, hogy a kapcsolat megérkezett. Hallotta, hogy az indián beindítja motorját, de a zajt hamar elnyomta az utca állandó zúgása. Szellem készen állt, hogy kövesse õket, mert számítottak erre. -- Azt hiszem, beszállhatok.
Sam meghajolt és becsusszant a Nightskyba. Belesüppedt az egyik luxus bõrülésbe. Az ajtó érintés nélkül, csöndesen becsukódott és a táj mozogni kezdett az ablakok mögött. Sam nem érezte, hogy az ork visszaült volna az ülésébe, vagy hogy a kocsi elindult volna. A férfihez fordult. -- Ezek szerint ön Mr. ...
-- Enterich -- A férfi kezet nyújtott.
Sam is kinyújtotta a magáét, aztán megdermedt, amikor észrevette, miféle gyûrût visel a férfi. A gyûrût sárkány alakúra faragták. Haesslich egy ezüst sárkány gyûrût viselt, amikor Mr. Drake-nek látszott.
-- Látom, tetszik a gyûrûm. Figyelemre méltó darab, nem igaz? Családi örökség, mely azt hiszem a tizennegyedik századra nyúlik vissza. Egyfajta szójátékot jelöl. Látja, rendkívül ambiciózus õseim voltak. Úgy vélték, hogy egy tûzokádó gácsér sokkal jobb jelvény egy feltörekvõ családnak, mint egy sima tavi kacsa.
-- Ezt nem értem.
-- Egy gácsér, Mr. Verner -- Sam még mindig értetlenül nézett, ezért a férfi hozzátette. -- Ezt az állatot gyakran csak simán gácsérnak nevezték. Németül az "Enterich" szó gácsért jelent, csakúgy, mint angolul a "Drake"... vagyis hím kacsát.
Sam idegesen felkacagott.
-- Hisz ön a végzetben, Mr. Verner?
-- Nem szoktam.
-- Ami arra utal, hogy most már hisz benne.
Sam nem volt egészen biztos benne, mi volt annyira gyanús ebben a fickóban? -- Miért kérdezi?
-- Úgy tûnt, ön igen érzékenyen reagál a gyûrûmre. Talán a gyûrûmet vagy a nevemet jelként fogta fel. Sok ember hisz az ilyesmikben manapság. Feltételezem, ez is része a mágikus dolgok újraéledésének.
-- Nem -- mondta Sam. -- Nem úgy fogtam fel, mint bármire is utaló jelet. -- Hacsak arra nem, hogy te magad lehetsz a sárkány.
-- Ah, akkor örülök, hogy racionális emberrel kerültem össze. Biztos vagyok benne, hogy ez sok mindent megkönnyít. És most rátérhetnénk a Lofwyrrel kapcsolatos panaszokra?
-- Mielõtt ebbe belemerülünk, megengedi, hogy telefonáljak a társaimnak és tudassam velük, hogy jól vagyok? Nem számítottak rá ugyanis, hogy be kell szállnom majd egy kocsiba.
-- Megértem, Mr. Verner. Karen, add oda a telefont a vendégünknek.
-- Ó, köszönöm, de megvan a sajátom -- mondta Sam és megütögette a fejét.
Enterichnek láthatóan tetszett a dolog. -- Látom. Karen, csökkentsd le az árnyékoló mezõ erõsségét, kérlek. Mr. Verner maga kíván telefonálni.
Sam hátradõlt az ülésben, fejét a mellkasára hajtotta. Ezt a testhelyzetet gyakran látta már rendszeres fejtelefon használóktól. Behunyta a szemeit, mintha csak a tárcsázási parancsokra koncentrálna. Ehelyett azonban arra koncentrált, hogy átcsusszanjon az asztrális térbe.
Az átmenet gyorsan bekövetkezett és asztrális szemeivel gyorsan körbenézett. Meglepetésére Mr. Enterich továbbra is embernek tûnt, míg Karenrõl kiderült, hogy a hölgy az a szõrös bundájú szaszkacs, akit elõször Jacqueline néven ismert meg. Ha az asztrális látása nem csalt, még mindig át tudott látni az illúziókon. Elõvigyázatosságból megnézte az elöl ülõ orkokat is. Csak orkok voltak, bár mindketten erõsen fel voltak szerelve kiberverrel. Visszatért tehát a testébe és ismét felemelte a fejét, jelezvén, hogy befejezte a telefonbeszélgetést.
-- Minden rendben -- mondta.
Vendéglátója melegen mosolygott. -- Nagyszerû. Akkor tehát rátérhetünk az ön Lofwyrrel kapcsolatos aggodalmaira?
-- Egy részüket már ön is megemlítette.
Most Enterich-en volt a sor, hogy értetlenül nézzen. -- Melyeket?
-- Hogy Lofwyr tudta, Drake azonos Haesslichhel. Ön mondta ki és én ilyesmit sosem említettem önnek.
-- Nem az volt a célja, hogy ismételjem magam, Mr. Verner. Lofwyr már felhívta az ön figyelmét rá, hogy Mr. Drake nem biztos hogy az, aminek kinéz. De megengedte önnek, hogy ön maga fedezze fel ezt a tényt. Ezzel ön demonstrálta az ügy véghezviteléért érzett elkötelezettségét, mely megerõsítette a sárkányt abban, hogy érdemes volt önt támogatnia.
-- Akkor mik a tervei?
-- Lofwyr önre hagyja a tervezést. Nem lenne túl politikus, ha saját maga is belefolyna ebbe az ügybe.
-- Szóval azt várja tõlem, hogy egyedül akaszkodjak össze Haesslichhel? -- kérdezte Sam hitetlenkedve. Mit képzelt a sárkány, mire képes egy ember, ha a sárkány maga is félt belekeveredni az ügybe?
-- Felesleges aggódnia, Mr. Verner. Biztosan mondhatom, Lofwyr nem várja el öntõl, hogy közvetlenül vagy támogatás nélkül akaszkodjon össze Haeslichhel. Ha elkészült a terveivel, vegye fel velünk ismét a kapcsolatot. Ha az elképzelései ésszerû esélyt adnak a sikerre, el tudjuk intézni, hogy bizonyos források az ön rendelkezésére álljanak. Diszkréten, természetesen.
-- Miféle források?
-- Ellátmányt, felszerelést és készpénzt a legkönnyebb szerezni, amennyiben az ön igényei ésszerû határok között mozognak. Ezen felül nem specialista emberanyagot is az ön rendelkezésére bocsáthatunk. Ezenközben, kérem, fogadja el kollégám, Karen Montejac tanácsadási és kapcsolattartási szolgáltatásait.
Sam a nõre nézett, akirõl tudta, hogy szaszkacs és mágus. Vajon a nõ tudta, hogy Sam tudja? -- Ugye nem bánja, ha Jaqnek fogom hívni?
-- Igazán tetszik ez a név -- felelte a nõ széles mosollyal.
48
-- Jenny?
-- Itt vagyok, fõnök -- jött a dekás válasza Hart termináljából.
-- Valami hír Candyrõl?
-- Semmi új. Még mindig gyógyszerezik és egyelõre senkire nem illenek a támadók személyleírásai. Még szerencse, hogy a biztosításában végtagcsere is szerepelt.
-- A jövõben ezek után biztosítás nélkül senkit nem fogok kiküldeni hírvivõnek ahhoz a dologhoz. Candy néhány hónapon belül rendbe jön.
-- Hé, fõnök, gondolja, hogy azért kapták el, mert hírvivõ volt?
-- Ez aggaszt engem is. Õ az egyetlen, aki kétszer járt az archológiában.
-- Elfoglalt lány volt már azelõtt is, hogy felcsípte -- mondta Jenny. --Lehet, hogy csak személyes ügy volt.
-- Reméljük a legjobbakat. Folytasd a figyelést.
-- Rendben.
Hart visszament, hogy megnézze azokat a fájlokat, amelyeket Fuhito õrnagytól kapott az ismert árnyvadászokról. Kevés reménnyel kecsegtettek, de Hart minden egyes nyomnak utánanézett, ami esetleg Vernerhez vagy a társaihoz elvezethetett. Senki nem vadászott egyedül; de miért találtak olyan keveset az eddig meglévõ egyetlen névvel kapcsolatban? Ez a Svindler szinte olyannak festett, mint maga egy árnyék, de hát minden hozzá hasonló kvalitású dekás ügyes fickó volt. Hart éppen tizedszer olvasta már át a fájlokat, amikor Jenny ismét jelentkezett.
-- Fõnök, nem hiszem, hogy személyes ügy volt a Candy elleni támadás. Alfie társaságot kapott odalent.
-- Miféle társaságot?
-- Egy magát Alice Crenshawnak nevezõ nõ ragaszkodik ahhoz, hogy látni kívánja önt.
-- Crenshaw? Renraku biztonsági szolgálat?
-- Hányan lehetnek?
-- És látni akarja a tulajt, igaz?
-- Semmi ilyesmi, fõnök. Név szerint kereste önt.
Ez bizony bajt jelentett. Ha egy Renraku biztonsági fõnök felbukkan, hogy beszélgessen egy ellenségével, az határozottan nem szokványos dolog.
-- Jenny, el tudod még kapni a ma esti hírvivõt?
-- Természetesen.
-- Mondja meg annak a valaminek, hogy a holnap esti élvezkedés zsákutcába jutott. A dolgok túlzottan felforrósodtak.
Crenshaw követte idegenvezetõjét a lépcsõkön felfelé. Nem aggódott túlzottan. Az épület biztonsági berendezései nem tudnák itt tartani, ha Harttal kapcsolatban felforrósodnának a dolgok. Nem mintha erõszakos fellépésre számított volna. Az eddig hallott információk alapján úgy tudta, ez a Hart tökéletes profi, gyökeréig zsoldos katona. Crenshaw bízott magában, hogy képes lesz megegyezésre jutni a tündével.
A túlsúlyos, szabad kaliforniai hájpacni kinyitotta az utolsó ajtót is és belépett rajta.
-- Kösz, Ralphie -- mondta neki Crenshaw, és átnyomakodott mellette.
-- A nevem Alfie.
Crenshaw rá se hederített, el volt foglalva azzal, hogy kialakítsa elsõ benyomását errõl a nemzetközi hírû tünde nõrõl. Hart ugyan ült, de rögtön látszott, hogy fajtájának megfelelõen magas, nyúlánk termetû. Sima bõre, ovális arca és finom, rókaszerû vonásai voltak, olyanok, melyekért minden férfi megõrült, tünde és nem tünde egyaránt. Talán egy kicsit túl vékonynak is tûnt, de manapság ez volt a divat. Crenshaw figyelmeztette magát, hogy Hart nemcsak szép, de igen okos is.
Hart meg sem próbálkozott azzal, hogy felálljon, vagy valami más módon köszöntse látogatóját. Egyszerûen csak hátradõlt a székében és hûvös várakozással nézett Crenshawra. Kezei az asztal alatt pihentek és nem lehetett látni õket. Crenshaw odahúzott az íróasztal elé egy krómvázas mûanyag széket és leült. A már ott lévõ puha, párnázott fotelre rá sem hederített. Hart még mindig nem szólt semmit.
Crenshaw körültekintõen válogatta meg a szavait.
-- Mielõtt valami olyasmit mûvelne, amit mindketten megbánnánk, hadd közöljem önnel, hogy pusztán beszélgetni jöttem. Úgy gondoltam, bele tudunk nézni egymás szemébe, mint egyik profi a másikéba. És azt is szükségesnek találom közölni, hogy a közelben elhelyezkedõ társaim nem vennék jó néven az esetleges erõszak bármiféle megnyilvánulását.
-- Sárkányra is be vannak tárazva? -- kérdezte csöndesen Hart.
-- Kérem?
-- A közelben tartózkodik egy tollas barátom, aki, ahogy ön mondta, nem venné jó néven az esetleges erõszakot.
-- Á, a kígyóra gondol, aki segített kiszöktetni Samuel Vernert az archológiából. Helyes. Mivel egyenlõek az erõink, úgy vélem belevághatunk az üzletbe -- Hart megmozdította egy kicsit a fejét, amit Crenshaw beleegyezésnek vett. -- Hogy van Mr. Verner?
-- Fogalmam sincs.
Tiszteletre méltó pókerarcúság, gondolta Crenshaw. -- Ugyan, Ms. Hart. Tudomásom van róla, hogy ön és õ együtt dolgoznak.
-- Akkor ön többet tud, mint én.
-- Azt akarja ezzel mondani, hogy Samuel Vernernek nincs köze a Renraku Különleges Igazgatóságának egyik tagja ellen tervezett összeesküvéshez?
Hart összevonta a szemöldökét. -- Nem szeretném megkönnyíteni a dolgát, Crenshaw, de Verner olyan pasas, akit szeretnék kiradírozni a képbõl. Okozott ugyanis nekem egy kis kellemetlenséget.
Crenshaw érdekesnek találta, hogy a vadászok között is ellentétek feszülnek, de tudta, hogy az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan. -- De függetlenül attól, hogy ön elismeri-e, hogy Vernerrel együtt dolgozik, az bizonyos, hogy ön is benne van a Renraku ellenes ügyben. Azt is tudom, hogy Konrad Huttent szemelték ki, mindössze annyit kell még kiderítenünk, hogy mivel tartják a markukban.
-- Ha gyenge láncszemet talált a cége láncában, miért nem vágja ki egyszerûen?
Crenshawnak tetszett a közbeszólás. Igazán ritkán lehetett méltó ellenfélre bukkanni. Ha ez a játék az a játék, amivel végleg rendezheti jövõbeli életét, egy ilyen figyelemreméltó ellenfél csak még emlékezetesebbé teszi a dolgot.
-- Megvannak a magam érdekei, Ms. Hart. Ameddig a Renraku biztonságát nem fenyegeti veszély, megengedhetem, hogy várjak és a kérdéses szituáció minden egyes részletével foglalkozzak. Jelen pillanatban Samuel Verner érdekel. Azt mondta az imént, hogy ön is szeretné félreállítani a fiút. Talán ez alkalommal szövetségesként is dolgozhatnánk, nem csak ellenfélként.
Hart arcizmai megfeszültek egy kicsit, melyet Crenshaw úgy értelmezett, hogy a tünde számba veszi a lehetõségeket. És tudta, hogy félig már sikerrel járt, amikor Hart megkérdezte: -- Mit javasol?
-- Mivel az árnyakban manipuláló Verner mindkettõnknek csak gondot jelent, talán kilökhetnénk a világosságra. Tudom, hogy benne volt az egyik Különleges Igazgatóság elleni akciókísérletben, de ön azt mondja, az önök ügyködéseinek nem része. De bármelyik eset álljon is fent, egyikünk sem akarja, hogy Verner hozzáférjen a projekthez. Ön azért, mert ezt magának akarja; én pedig azért, mert a dolog a cégem tulajdona. És ha Verner úgy vélné, hogy esélye van megszerezni, amire vágyik és ezzel együtt arra is, hogy ezt ön elõl titokban tartsa, nem valószínû, hogy megpróbálná megszerezni?
-- Valószínû -- ismerte el gyorsan Hart. -- De mi lesz az én hasznom?
-- A nyilvánvaló. A versenytársa megszûnik.
-- Miközben ön belülrõl hûvösre teszi az én saját akciómat.
Crenshaw elmosolyodott. -- Ó, nem. Legalábbis nem azonnal. Dr. Hutten létfontosságú tagja a projektnek. Önnek lesznek még esélyei.
-- Miközben minden lépését figyelni fogják.
-- Nem ígértem, hogy könnyen fognak menni a dolgok.
Hart akciója határozottan sokkal nehezebbé vált most, hogy a Renrakutól is tudott róla valaki. A tünde úgy tippelt, hogy Crenshaw mind õt, mind Vernert be fogja engedni az archológiába, hogy kapcsolatba lépjenek Huttennel. Hart számítani fog Crenshaw csapdájára, de a társa, Verner nem. A tünde így a közmondásos farkasok elé hajíthatja Vernert, miközben a keletkezõ zûrzavarban elmenekül és megpróbálja Huttent is magával vinni. Crenshaw pontosan ugyanezt csinálná az õ helyzetében. Hart nem mehetett biztosra, de ugyan mi más esélye volt még? A nagy probléma az volt, hogy Crenshaw tudott a Hutten elleni akcióról. És ha egyszer riadóztatják az egész biztonsági szolgálatot, Hart egyetlen esélye az marad, hogy a Verner elfogása körül támadt kavarodásban elintézi a szöktetést.
-- Crenshaw, az ön ajánlata bûzlik. De nem hagyott számomra túl sok választási lehetõséget. Vernert el kell intézni, méghozzá gyorsan. És még mindig fennáll a "mikor" kérdése. -- Hart egyik ujjával az asztalán pihenõ terminál képernyõjére mutatott. -- Az emberünk... velem fog találkozni holnap éjjel. Egyfajta kutatási jelentést tesz. Mivel már úgy is rá vannak akaszkodva, felteszem, hogy lemondják a találkát.
Jó ellencsapás, gondolta Crenshaw. Hart megpróbálta siettetni Crenshaw saját elõkészületeit, remélvén, hogy Crenshaw elfeledkezik valamirõl vagy hagy egy olyan elvarratlan szálat, mely felderíti a Renraku csapdát annyira, hogy Hart kicsúszhat belõle. Nos, hát Sato is végsõ eredményt akart. Crenshaw pedig boldog lenne, ha inkább hamarabb kapná meg Verner irháját, mint késõbb. Emellett Hart sietsége hibára is kényszerítheti.
-- Egyáltalán nem. Csak annyira van szükségünk, hogy kihúzzuk Vernert az árnyékból, ahol is könnyebben le tudunk rá csapni.
-- Nem tart attól, hogy az emberünk elmenekül?
Crenshaw elmosolyodott, hogy kimutassa, mennyire magabiztos.
-- A projekt eddig túl kevés haladást mutatott -- hazudta. -- Ha most kivonja õt, gyakorlatilag semmit nem kap cserébe a munkájáért.
Crenshaw most már biztosan tudta, hogy Hart meg fog próbálkozni Hutten kiszöktetésével. Ha Hart úgy gondolta volna, hogy hátulról meg tudná támadni Crenshawt, akkor a tünde kevésbé alaposan készülõdne. Crenshaw már fel is állította a csapdáját, különös figyelemmel a tündére. És ha egyszer kifüstölték Vernert, Hart lesz a következõ. Crenshawt nem nagyon érdekelte, hogy elfogják-e a tündét, vagy esetleg megölik. Mindkét módon Crenshaw zsebeli be a dicsõséget, mert leleplezte az árulót, eliminálta a szökevényt és megállította Hartot, a hírhedt árnyvadászt.
-- Van azonban egy apró lyuk az ön Verner elfogására irányuló tervében -- mondta Hart. -- Nem fog felbukkanni, hacsak tudomást nem szerez a találkáról.
-- Ez nem jelent gondot -- válaszolta Crenshaw. Egyelõre hagyom, hogy elmondd neki, de aztán el kell játszanom, hogy hiszek neked. -- Akkor megegyeztünk.
Hart megkönnyebbült, amikor az ajtó becsukódott Crenshaw mögött. A nõ viszonylag lendületes, nyíltszavú manipulátor volt, de kifacsarodott indítékai megerõsítették Hart félelmeit. Crenshaw túl sokat tudott és igen nagy valószínûséggel a Renraku biztonsági szolgálatának többi része sem tudott kevesebbet. Ideje megszabadulni a veszteségektõl. Ma este ki fogja hozni azt a micsodát, ha úgy ítéli majd meg, hogy lehetséges.
És Verner most ismét felbukkant. A srác felkutatására tett minden egyes kísérlete kudarcot vallott és most idejött Crenshaw és azt javasolta neki, hogy csalja ki Vernert a nyílt terepre az õ számára. Úgy tûnt, a nõ megszállottja ennek a srácnak és mintha nem is hallotta volna, hogy Hart közölte vele, nem áll kapcsolatban Vernerrel. Crenshawnak talán még az is megfordul a fejében, hogy Hart hazudik, hogy megpróbálja fedezni Vernert. Nos, végül is ez kapóra jött Hartnak. Hadd higgye el Crenshaw az összes hamis feltételezését, ha ez neki így jobb. Ez is némi elõnyt jelenthet Hart számára.
Tudta, hogy Crenshaw arra számít, megpróbálja kihozni a lényt holnap éjjel, bár Hart nem volt egészen biztos abban, hogy Crenshaw valóban tudja, miféle lényt építettek be az õ becses Különleges Igazgatóságába. Crenshaw erõi odakint várnak majd, hogy szegény, félrevezetett Hutten doktort a Renraku meleg fogadtatásban részesíthesse és ezenközben néhány kellemetlenkedõ árnyvadászt is el lehet majd takarítani. Hart ennél fondorlatosabb és jobban felállított csapdákat is legyõzött már pályafutása során. Valójában Crenshaw bûnrészessége segít abban, hogy a külsõ védelmi sáv mögé kerüljön. És ha egyszer már bent volt, csak saját maga miatt kellett aggódnia. A Renraku biztonságiak majd arra fognak várni, hogy elcsíphessék, miközben a férfi körül próbál ügyködni, de Hartnak nem állt szándékában ilyesmit csinálni. Neki csak az adatok kellettek.
Most ez volt a legnagyobb gondja. Remélte, hogy az a kurva Crenshaw csak blöffölt, amikor azt mondta, hogy a kutatócsapat eddig nem járt túl sok sikerrel. Haesslich nem nagyon örülne, ha a játékszerétõl semmit sem kapna. A doppelganger elõzetes jelentései mind optimista hangvételûek voltak és igazolni látszottak a sárkány reményeit. Ha Crenshaw igazat beszélt, akkor az a lény akár a saját játékát is játszhatta. Wilson ugyan biztosította õket a doppelganger tökéletes lojalitásáról, de Wilson tévedett már korábban is. Hart visszaemlékezett a rettegésre, amit a zuhanyozó fülkében volt kénytelen átélni, miközben az a lény odakint ólálkodott. Majdnem õt kapta el Hutten helyett, csak mert Wilson roszszul számította ki a lény reakcióját az altatóra. Haesslich arra utalt, hogy tudott valami olyasmit a doppelgangerrõl, amit Wilson doki nem, de a gyík végül nem osztotta meg titkát Harttal. A sárk
ány mindössze csak annyit mondott, hogy az a valami sohasem árulná el õt. Ez azt jelentette, hogy Hartot viszont igen?
Megérte a kockázatot? Haesslich örömmel venné a halálát, mert Hart tudott a tervérõl. A hallottakból annyit tudott, hogy a sárkány igen keményen bánt el azokkal a beosztottakkal, akik kudarcot vallottak, függetlenül attól, hogy ki vagy mi volt érte a hibás. És a sárkány szolgálatában eltöltött minél hosszabb szolgálati idõ azt jelentette, hogy az illetõnek egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy élve kikerüljön a bestia karmai közül.
Ha hagyja, hogy Verner belesétáljon a csapdába, azzal rengeteg problémát meg tudna oldani. Sõt, megfelelõ szervezéssel még azt is el tudja érni, hogy biztosan megöljék a fiút. És a doppelgangert is. Még Haesslich sem hibáztathatja Hartot azért, hogy a Renraku biztonságiak tönkreteszik a játékszerét. Így a sárkány ezen akciót illetõ befektetéseinek védelmérõl szóló szerzõdéspontot is teljesíteni tudja.
Verner tehát félrerakva, a doppelganger hatástalanítva. Crenshaw tudta, hogy beépített ügynök van az MI projektben. Ha Verner besétál a csapdájukba, a Renraku lecsapja és megtartják a titkaikat. Ha Hart is bemegy, akkor talán sikerül néhány adatot kihoznia. De akár sikerül Hartnak eljuttatnia a doppelgangert és adatait Haesslichhez, akár a következõ nap estéje után is az archológiában marad az a lény, a vadászat hamarosan végetér.
Hart hátradõlt és esélyeit latolgatva azon tûnõdött, vajon hogyan fogja túlélni a finálét.
49
A kora hajnal szürke fényei beszûrõdtek a kiégett lakás lefüggönyözött ablakain. Szellem ezt a helyet választotta stratégiai megbeszélésükhöz. A résztvevõk közül egyedül Karen Montejac tûnt frissnek, de Sam tudta, hogy az is csak illúzió. Eltûnõdött rajta, vajon a többiek is észrevették-e.
-- Egyéb ötlet? -- kérdezte.
-- Igen -- felelte Sally. -- Alvás.
-- Bizony, Csavar úr. Jelen pillanatban ez tûnik a legjobb tervnek. Épp eleget voltunk már terepen. És ha semmi új nem bukkan fel, az egyetlen lehetõségünk, hogy kipiszkáljuk Huttent az archológiából.
-- És én továbbra is azt mondom, hogy túl veszélyes oda bemenni, megpróbálni kihozni és közben meghalni -- morogta Szellem.
-- Tudom, Szellem -- mondta Sam. -- Tudom. De nincs más út. Hutten az a bizonyíték, amire szükségünk van Haesslich ellen.
Szellem összefonta mellén a karját és a homlokát ráncolta.
-- Le akarod teríteni a gyíkpofát, hát terítsd le. Fizikailag. Mielõtt õ kap el téged. Túl nagy kockázat behatolni az archológiába.
-- Nem így akarom megcsinálni -- mondta Sam fáradtan. -- Én igazságszolgáltatást akarok, nem pedig bosszút. Haesslich nem egy névtelen kis vadász. A cégvilágot választotta élõhelyéül azzal, hogy elfogadta a United Oil biztonsági igazgatói tisztét. Még RASZ-sza is van. Azzal, hogy elvállalta a munkát, a társadalom részévé vált, így a társadalom törvényei szerint kell eljárni vele szemben. Látni akarom, hogy a törvény által kiszabható legsúlyosabb büntetést kapja. A törvény által. Nem a törvényen kívül.
Szellem megvonta a vállát és elfordította a fejét. A csönd összesûrûsödött a szobában. Sam Svindlerre nézett támogatásért, de a tünde nem nézett a szemébe. Annál jobban ismerte Sallyt, hogy vele próbálkozzon. Éppen kezdte úgy érezni magát, mint akit magára hagytak, amikor Jaq bátortalanul megköszörülte a torkát.
-- Tisztában vagytok azzal, hogy esetleg nincs más alternatíva, csak a sárkány megölése? A nemrég megbeszélt tervek egyike sem kecsegtet jelentõs eséllyel arra nézve, hogy sikerül-e biztonságosan megszerezni az áhított bizonyítékot. Szankciók alkalmazása látszik az egyetlen lehetséges útnak, hogy megállítsuk Haesslichet.
Sam ránézett Jaqre és megpróbálta elképzelni a szõrös arcot Karen Montejac szõke hajú illúziója mögött. Vajon Lofwyr arca rejlik a szavai mögött? A gyilkolás az állam elõjoga volt. Bárki, aki ezt saját kezébe veszi, gyilkos, és a gyilkosság bûnnek számít. Sam még nem volt kész, hogy ezt is hozzátegye ahhoz a listához, amit a lelke halmozott fel az utóbbi napokban.
Uram, miért bonyolítottad el ennyire az egészet?
A többiek nem hitték, hogy komoly reményük lesz bíróság elé állítani a sárkányt, hacsak nem a saját maguk felállította rögtönzött bíróság elé. Ennyire tévedtek volna? Sam tudta, kicsoda volt Haesslich. És Sam félt attól, hogyan fog reagálni a szörnyeteg attól a pillanattól kezdve, hogy le kell majd mondania jól kidolgozott tervérõl. De ért annyit Sam lelke, mint az a számtalan lélek, akiket tönkretennének vagy elpusztítanának akkor, ha Haesslich életben maradna.
Halálosan fáradt volt már. Talán túlzottan is fáradt. A többiek ajánlották az egyszerûbb megoldást. Kinyírni a sárkányt és már kész is. De elég morális megoldás az ilyen?
És ha arra kerül a sor, hogy megöljék a sárkányt, hogyan fogjanak hozzá? Látta, hogyan pusztította el Tessien Begay tankját és Tessien kisebb volt és feltehetõen kevésbé hatalmas is, mint Haesslich. Iszonytató tûzerõ kell hozzá. És ami árt a sárkánynak, az megsebezheti a hozzá közel tartózkodókat is. Ha ártatlanok is meghalnak, Sam semmivel sem lesz különb Haesslichnél. Szellem javasolta, hogy öljék meg a sárkányt. Õ volt a harcos; õ értett a fegyverekhez és a taktikához. Talán Szellem kitalál egy olyan megoldást, mellyel úgy jutnak el a sárkányhoz, hogy más embereket nem rángatnak bele a dologba.
Amikor Sam Szellem felé fordult, észrevette, hogy Szellem eltûnt a helyérõl. Az indián ehelyett az ajtó mellett görnyedt, jobb kezében egyik Ingramjával. A többiek is lerázták a fáradtságot maguktól és felkészültek az akcióra. Sam a saját fegyveréért nyúlt.
Szellem hallgatózott egy ideig, aztán kijelentette: -- Kham jön.
Sam megkönnyebbülten fellélegzett és visszadugta övébe félig már elõhúzott pisztolyát. Nemsokára már hallani is lehetett a csoszogást a falépcsõkön. Az ajtó kinyílt és egy enyhén lihegõ Kham dobbant be rajta.
-- Elkéstél, Agyar úr.
-- Svindler -- figyelmeztette a tündét Sam. -- Örülök, hogy úgy döntöttél, hogy csatlakozol, Kham.
-- A füledbe, Öltönyke -- horkantotta az ork. Elsétált Sam elõtt és Sallyhez lépett. -- A zimétt utasítottam vissza egy partimeghívást, ami tán titteket is érdekel. Csomó Rakufattya, heavy metal pasik meg ilyenek. Valami fontos hapi kijövetelét ünneplik.
-- Mikor? -- kérdezte Sally.
-- Hová? -- kérdezte Sam.
Kham csípõs pillantást vetett Sam felé és továbbra is csak Sallyhez beszélt.
-- A Sea-Tec-be menõ göbzi tizeneggykó landó. Utojjára a Raku archba áll meg, mer felszáll valami fontos pasi.
Svindler füttyentett. -- A fõgyík int egyet és a bábuja máris rohanvást érkezik. De az összeesküvõknek sajna, a Renraku biztonságiak belepottyantottak a tervükbe. Õrizetbe fogják venni Huttent.
-- Talán -- mondta Sam. -- Azt hallottam, hogy a cégek néha egészen addig várnak, amíg a menekülõ be nem száll egy kifelé induló gépbe és csak akkor szedik ki onnan. A nagy zavar miatt a szökevény ilyenkor könnyebben kezelhetõ. Ha a reptérnél várnak, talán nem tudják, hogy Hutten a sárkányhoz megy. Ott elkaphatjuk.
Kham felröhögött. -- Ja, a Rakufattyak ott vának a röptéren. De baromi sokan ám. És nem kõ nehéztüzésség meg ilyenek egy rohatt labópatkányho.
-- Ha felkészültek a sárkányra, akkor hagyhatjuk, hogy leszedjék õk. Szenvedjenek csak õk a gyíkkal. És ha még marad valami vissza a tûzharc után, akkor még mindig jöhettek ti. Ha a Raku betárazott a sárkányra, akkor lehetetlen lesz Huttent a reptéren elcsípni -- mondta Szellem.
-- Akkor valahol máshol kell elkapnunk -- jelentette ki Sam. -- Ez a mi esélyünk. Ha egyszer már kijutott az archológia falai közül, jobb esélyünk van, hogy elcsípjük, mert az archológia biztonságiai már nem lesznek az utunkban. Kham, pontosan hogyan jöttél erre rá?
Az ork erre már nem válaszolhatott.
Gépfegyvertûz vágott be a függönyökön keresztül, ferde vonalat pöttyözve a szemközti falra. Kham éppen útjában állt a halálos rajzolatnak. Felhorkant a meglepetéstõl és a fájdalomtól, miközben rázuhant az asztalra.
Egy másodperccel késõbb a kilyukasztott függöny belobbant a szobába, ahogy a merénylõ rávetette magát. Sally elzuhant, ahogy a behatoló beugrott a szobába. A férfi két kezébõl kiálló borotvaéles pengéivel hamar kivágta magát a rátekeredett függönybõl. A férfi az orkra vetette magát. Szellem eleresztett egy sorozatot Ingramjából, de a golyók csak a levegõt találták.
Kham megmozdult az asztalon és még épp idejében fordult meg, hogy észrevegye, a bicskás feléje tart. -- Ridley, te mocskos...
-- Ezt kapd be, agyaras! -- üvöltötte Ridley és lecsapott. Pengéje átvágta az ork védekezõen felemelt karját és mélyen belehasított Kham combjába. Az ork felüvöltött és véres puffanással a padlóra zuhant. Ridley egy tizedmásodpercet sem szentelt tovább legyõzött ellenfelének, azonnal átugrott az asztal fölött.
Sam pontosan tudta, ki lesz a bicskás következõ célpontja; látta, hogy a saját képe megcsillan a tükörszemekben. A fegyveréhez kapott, de tudta, hogy ha még rá is tudna lõni a vademberre, az altató csak késõbb hatna és Ridley ezalatt bõven felszeletelné õt.
Sam számára az idõ hirtelen kínzó lassúsággal haladt elõre. Ridleyt figyelte, ahogy a férfi földet ér és behajlított térdeivel semlegesíti a zökkenést. Ugyanabban a pillanatban meglátta Ridley mögött Szellemet is, amint az fölemeli Ingramját. Ridley kiegyenesedett és így állt fel az asztal nyújtotta fedezék mögül. Sally a földön hevert, mert rögtön a legelején összeütközött Ridleyvel. Most éppen összeszedte magát és felállt, pontosan bele Szellem tüzelési vonalába.
Sam keze összezárult a Lethe markolatán. Ridley elõrelépett és felemelte ezüstösen csillogó halált hozó karját. Sam füleiben dübörögni kezdett valami, amint nézte, hogy a véres penge elkezdi süllyedését.
A króm kar megakadt, de nem Sam testében. Jaq felüvöltött fájdalmában, miközben saját karjával elütötte a Sam feje felé száguldó halálos végtagot. Ridley egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, de hamar visszanyerte és szemeit Sam megmentõje felé fordította.
Szellem csak erre a késlekedésre várt. Mindkét Ingramja felugatott. Lövedékei záporesõként csapódtak be a bicskás pasas félig fém testébe. Ridley megperdült a lövések erejétõl, de Szellem lövedékeinek nagy része csak fémet talált. Ridley szikrázva és vérezve ismét Sam felé fordult. Arca eltorzult a gonosz vigyortól. Szellem következõ sorozatai keményen nekilökték a falnak. Ridley a falon véres foltot hagyva oldalt tántorodott és a földre rogyott.
Szellem egyik fegyvere már a tokjában volt. Szabad kezében most egy 25 centis Bowie-kés jelent meg. Letérdelt a szétlõtt merénylõ mellé.
-- Az agyaras már nem fog beszélni. -- Ridley vért köhögött, de mosolygott. -- Nem is rossz egy indushoz képest. Fogadjunk, te nem tudod ezt megcsinálni az én pofámmal.
-- Nem vagy harcképes állapotban.
-- Majd újraépítenek, te tulok, és akkor kitépem a szívedet.
-- Ahhoz, hogy újraépítsenek, szükségük van az agyadra -- mondta halkan Szellem. Hosszú kését Ridley álla alá illesztette, majd tövig felszúrta a bicskás agyába. Ridley csak egyet rángatózott.
A véres húscafatok terjedõ bûze hamar elnyomta az elégetett hajtóanyag szagát. A szoba ismét elcsöndesedett.
-- Újabbak?
-- Voltak ketten az elõtérben -- mondta Svindler, és visszaakasztotta vállára Sandler géppisztolyát. -- Minden húsok útjára tértek.
-- Kocsi és sofõr az utcán -- mondta Sally. Kis idõ múlva robbanás hangja hallatszott. -- És most, hogy minden csöndes újra, lefekszem és alszom egyet. -- Nekidõlt a falnak az ablak mellett, fejét az ablakpárkánynak támasztotta és behunyta a szemét.
Sam odalépett az asztalhoz, ahol Jaq Khamot ápolta. Az ork úgy nézett ki, mintha felboncolták volna. Mindenhol vér. -- Gondolod, hogy...?
Jaq megrázta a fejét. -- Nem. A páncélja megállította a golyókat. A zúzódásokat õ fel sem veszi. A karját kis híján levágták és csúnyán felvágták a fõ izmokat a lábán. Jó sok idõt fog kórházban tölteni.
-- Tudsz valamit tenni érte?
-- Nem vagyok csodatévõ. Orvosra van szüksége, méghozzá jó orvosra.
-- Elszállt a tûzerõnk -- mondta Szellem. Utolsó tettérõl csak annyi árulkodott, hogy jobb kezét vér borította. A kése nem látszott sehol.
-- Mit értesz ez alatt? -- kérdezte Sam.
-- Kham srácai nem jönnek velünk, ha Kham megsebesült. És a plusz emberek nélkül nincsen sok esélyünk.
-- És mi van a törzseddel? -- Szellem hirtelen megkövült arcáról azonnal megtudta, hogy rossz témát vetett fel.
-- Nekik ehhez semmi közük.
Szellemnek persze igaza volt. A harcosok nem kockáztatnák az életüket egy olyan valakiért, aki nem is tagja a törzsnek. Szellem nem akadályozná meg Samet abban, ha meg akarná kérdezni tõlük, de az indián követõi aligha vinnék vásárra a bõrüket csak azért, hogy kielégítsék valami anglo fiú igazságérzetét, különösen ha az a fiú nem fogadja meg a fõnökük jó tanácsát.
Ezzel együtt voltak mások is, akiket érdekelt az ügy és kéznél is voltak és nem kellett melléjük Szellem engedélye. Persze ha segítséget kér tõlük, azzal újabb kötelezettségekbe veri magát, de Sam nem látta más módját annak, hogy idõben megszerezze azt az erõt, amekkorára szükség volt ahhoz, hogy kihasználják Hutten távozását.
-- Hát, Jaq -- mondta. -- Úgy fest, végül mégiscsak igényt tartunk az embereitekre.
50
A csillogó köpenyt viselõ, ébenfekete kisfiú vadul száguldott a metroplexum légi forgalmát irányító számítógép-hálózat lüktetõ vezetékein. Tévedhetetlenül haladt elõre, egy olyan hely felé tartott, amit korábban már meglátogatott. Felszaladt egy lépcsõsoron, átlépett egy fényes ajtón, majd elhaladt jó pár alrendszer mellett. Az akadályokon úgy hatolt át, mintha azok ott sem lettek volna. Végül elérte az irányítóközpontot. Kezét beledugta az adatfolyamba és hátrahagyott egy parancsot. Aztán már el is tûnt, úgy suhant el a jelenlétgátlók mellett, hogy azok tudomást sem szereztek a jelenlétérõl.
Az Aztechnology reptéri sikló késleltetve lesz a Mitsuhama leszállóhelyen. Helyette egy Aztechnology felségjelzést viselõ Federated Boeing légibusz fog pontosan 10:42-kor landolni a Renraku 23-as leszállóhelyén.
Kis idõre megállt a Hadley’s Hackshez tartozó adóállomás vezérlõjénél és meggyõzõdött róla, hogy az indítójel kiment az ártatlan Mr. Hadley légitaxijainak rádióforgalmazása közé ékelve. A jel kibocsátásával Sam terve beindult. A szöktetõ csapat elindult a célpontja felé, Svindlernek pedig ott kellett lennie, hogy találkozzon velük. Az ében kisfiú kiterjesztette a köpenyét és felröppent a Mátrix sötét égboltjára. A távoli Renraku piramis felé suhant.
A fekete piramis fölött óvatosan keringeni kezdett és feszülten figyelt, hátha észrevesz valami jelet, mely arra utalna, hogy a rendszer nem a normális kerékvágásban mûködik. Megtett három kört, de nem vett észre semmit. Leszállt, nem messze attól a rejtett bejárattól, amit Sam mutatott neki még régebben, egyik felfedezõútjuk alkalmával. Bepötyögte az ellopott kódot és megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy a csomópontban minden csöndes. Izgalmában elfelejtette aktiválni az álcaprogramját, így erre most került sor. Aztán megpihent egy pillanatra és végiggondolta, hogyan juthatna el a legkönnyebben a 23-as leszállóhelyre felügyelõ biztonsági rendszerekig.
Az archológia még mindig építés alatt állt. Ez azt jelentette, hogy az építkezés során új biztonsági rendszereket installálnak. Az installáció terveket, Svindler számára pedig a tervek tervrajzokat jelentettek. A felvonók karbantartási monitorain keresztül eljutott az installáló munkások által használt rendszerekig és egészen a fõtervig visszakövette õket.
Svindler becsusszant a szubprocesszorba. Elégedetten nyugtázta, hogy a falakban lüktetõ energiamintázat az volt, amit keresett. Ujjai megjelenítési utasításokat pötyögtek be, ezenközben az ében kisfiú különféle mozdulatokat végzett a kezével. Az ellenõrzõmonitorok irányítórendszerét ábrázoló térkép felvillant a szeme elõtt. Újabb kézmozdulat, mire a térkép odébb csúszott és tágult, kivilágítva a Svindler jelenlegi tartózkodási helye és a 23-as leszállóhelyet vigyázó kiszolgáló csomópontok közötti útvonalat. Végignézte az útvonalat, majd hagyva, hogy kezének munkája semmivé foszoljon, ismét útnak indult.
Két csomóponttal odébb észrevette, hogy az építmények furcsán áttetszõek. Mintha mindent alapos, szinte tükörszerû szépségû fényezés borított volna. Az ében fiú megállt és az üzenetközpont csillogó faláról visszatükrözõdõ tükörképét bámulta. Az építmény külsõ megjelenésére annyira jellemzõ lüktetés valahogyan alábbhagyott egy kicsit, elfedte az új tükörfény.
Az ében kisfiú megfordult, hogy elmeneküljön, ám ekkor szembetalálta magát egy rezzenéstelen arcú, elefántcsont kislánnyal. A kislány rakétaköpenye szikrázóan ragyogott, mintha csak gyémántból lett volna.
-- Ami engem illet, reméltem, hogy vissza fogsz térni.
Svindler nem talált szavakat.
Ujjai száguldani kezdtek, hogy elindítsák a megfelelõ programokat, hogy kimeneküljön a csomópontból. Az ében kisfiú feje körbefordult, kijárat után kutatott. Keze lecsapott a vészkijárat kapcsolójára, de a tükrök csak még világosabban villantak.
-- Ami engem illet, igazán vágytam a társaságodra -- mondta a kislány. Hangja sokkal csábítóbban hangzott, mint amilyet Svindler hús-vér nõtõl valaha is hallott. A kislány kinyúlt, hogy megsimogassa Svindler ikonjának arcát. -- Gyere.
És máris máshol voltak.
Az új építmény falait millió sötét tükör fedte. Mindegyik tükör csak kis alkotórésze volt a falakat, padlót, mennyezetet beborító, hatalmas tükörmozaiknak. Sehol nem látszott észrevehetõ bejárat vagy kijárat. Az elefántcsont kislány szinte láthatatlanul állt a terem közepén, karcsú tündetestét eltakarták köpenye redõi. Svindler mindössze a kislány elegánsan mintázott fejét látta tisztán. Bár nem látszott rajta sem haj, sem határozott, egyéni vonások, Svindler mégis meggyõzõdött szépségérõl és nõiességérõl. Kiberszirén volt, mely a lelkét hívogatta.
Bárcsak moccanni tudott volna, hogy a karjaiba kaphassa a lányt.
-- A pasas nincs is ott valójában, ha tudni akarod -- szólalt meg egy új hang.
Svindler hirtelen észlelte, hogy egy másik perszona is megjelent az építményben. A kamra túloldali felén egy másik nõalak állt. Körvonalai zavarosan, torzan húzódtak, mintha csak jégbe lettek volna ágyazva. Motoros dzsekit viselt, de nem szintibõrbõl készültet, hanem krómosan csillogót. Hosszú, platinaszõke haja copfba összefonva lógott le az arca mellett és eltakarta aranyszínû napszemüvegének bal oldali lencséjét.
-- Ki vagy, Jégkirálynõ?
-- A barátaim csak Jennynek hívnak. És te bizonyára Svindler vagy.
-- Nem tagadhatom, Lady Jenny. Van fogalmad róla, hol vagyunk és ki ez a lány?
-- Lány?
-- A mi gyönyörû háziasszonyunk.
-- Az interfész áramköreid megsérülhettek, Svindler. A gyönyörû szó nem igazán illene a legnagyobb csalásra, amivel életemben találkoztam.
Svindler hallgatta Jenny szavait és egész idõ alatt a házigazdájukat nézte. A nõ valahogyan nem tartozott a Mátrix szokásos megnyilvánulásai közé. -- Úgy hiszem, az áramköreimmel semmi baj. Jenny, kezdem azt gyanítani, hogy a történelem van velünk együtt itt jelen.
-- Milyen elegáns és nagyívû. De én csak simán haza akarok jutni.
-- Haza -- duruzsolta egy behízelgõ nõi hang. Svindler gyanította, hogy Jenny ehelyett kellemesen búgó baritont hallott.
A fal egyik tükörpanelje kivilágosodott. Elõször csak vakító fehérben ragyogott, de aztán lassan kirajzolódott benne Holly Brighton, a nemzetközi hírû mûérzet-sztár arcképe. -- Örülök, hogy csatlakozik hozzám ma éjszakára -- mondta Holly arca, aztán a kép megdermedt.
A szemközti falon felvillant egy másik panel. Azon a képen egy hajlott hátú, idõs férfi látszott, aki egy függönyökkel körülvett színpadon állt.
-- Ma igazán nagyszerû mûsorunk van az önök számára -- jelentette ki és ez a kép is mozdulatlanná dermedt.
Egy harmadik panel villant életre. Ezúttal egy éles tekintetû, fiatal férfit láttak, aki régimódi, az ezredforduló stílusában készült ruhát viselt. Valamiféle konferenciateremben állhatott, ahol is egy képfelvevõre mutatott és így szólt:
-- Gonosz, tiszta és egyszerû, a...
Az összes többi panel is életre kelt, rajtuk szemzsibbasztó sebességgel villogtak a legkülönfélébb képek. Svindler egyiket sem tudta kivenni, de nemsokára a gyors vibrálás lelassult. Minden egyes panel véletlenszerû képeket vetített, melyek a legkülönfélébb biztonsági kameráktól származtak. Most már sokkal élvezhetõbb tempóban követték egymást a képek. Az egyik tükörlapka tovább lassult, míg végül a hozzá tartozó kamera ráállt egy leszállóhelyre és annak képét sugározta. Aztán egy másik is lassulni kezdett, míg végül az is ugyanannak a leszállóhelynek a képét mutatta. Egy harmadikkal ugyanez volt a helyzet. Azután a többi is egymás után sorra lelassult és ugyanaz a kimerevített kép látszott rajtuk. A sok millió apró tükröcske mindegyike végül a 23-as leszállóhely képét mutatta.
51
A 23-as leszállóhelyen Crenshaw kezdett kicsit ideges lenni. Már 10:38 volt és Verner még sehol.
-- Addison -- szólt bele az adóvevõjébe --, van jele a Mátrixba behatolásnak?
A dekás válasza kicsi késett. -- Nem hiszem. Néhány vibráció a rendszerben, de semmi olyasmi, ami ellenséges dekásnak látszana. És a leszállóhely szubprocesszorába telepített csapdákat sem aktíválta semmi.
-- Ha valami történik, azonnal értesíts. Vége.
Verner csapata elég komoly játékot folytatott ahhoz, hogy mostanra már az õ dekásuknak kellene figyelnie a leszállóhelyet. Annyira jó lett volna Verner dekása, hogy meg tudta kerülni a standard archológiai JG-et és Addisont is?
Kilépett a leszállóhelyre annyira, hogy át tudjon nézni a megfigyelõfedélzetre. A szél a szemébe fújta a haját, de a mesterséges szemnek nem okozott olyan szúró érzést, mint amilyet egy normális ember érez, ha valami a szemébe kerül. Beállította látását úgy, hogy szeme kiküszöbölje a reflektorok vakítását és jól látta a Transparex-falú helyiségbõl a leszállóhelyet figyelõ kis csoportot. Sato a rézkorlát mellett állt, kezeit összekulcsolta a háta mögött. Balján különleges testõrei, jobbján Marushige és Silla helyezkedtek el. Crenshaw nem örült a biztonsági igazgató jelenlétének. Azt akarta, hogy a mai nap a saját bemutatója legyen.
Egy kis csoport fehér egyenruhás ember lépett ki az irányítóterembõl és sietve feléjük tartottak. A repülõ már közelíthet az archológiához. A beszállósorompó mögött várakozó utasok között enyhe mocorgás támadt. A várakozás -- gondolta Crenshaw -- persze nem az a fajta, amit egy turista érez a nyaralás megkezdése elõtt. Hutten kivételével mindegyik utas Renraku biztonsági ügynök volt, akik Crenshaw parancsára helyettesítették a repülõgép igazi utasait. Közölték velük, hogy vagy leszállás elõtt, vagy leszállás közben árnyvadászokra lehetett számítani.
De hol voltak azok a vadászok? Crenshaw az archológia légifigyelõ állomásától azt az információt kapta, hogy csak az Aztechnology repülõgép közelít. A földi külsõ õrség normális forgalomról számolt be. Az épület belsejében pedig kettõs Vörös Szamuráj osztag állt készenlétben arra az esetre, ha Vernerék már korábban bejutottak volna az archológiába és bentrõl indítanák meg a támadásukat.
Odasétált a beszállósorompó mögött várakozó csoporthoz. Hutten nagyjából középen állt. A leszállóhely fényei alulról világították meg a férfi arcvonásait, eddig még nem látott vadságot kölcsönözve annak. Épp hozzá illõ, gondolta Crenshaw. A férfi úgy festett, mint egy medve, akit a téli álma kellõs közepén kizavarnak a barlangjából. Hiszen Crenshaw aznap reggel beszélt Huttennel és közölte vele, hogy Hart aggódik miatta. És hiába nyugtatta meg Crenshaw, hogy õ maga is része Hart akciójának, a férfi valószínûleg kettõs játékra számított. Persze igaza is volt. De ma este nem õ lesz a célpont. Õ majd késõbb kerül sorra.
-- A repülõgép nemsokára megérkezik. Megnyugodhat.
Hutten körbenézett a vele együtt várakozókon és mellkasához szorította az aktatáskáját. Odahajolt Crenshawhoz és ezt suttogta:
-- A többiek közül néhányan fel vannak fegyverezve. Valami nem jól megy itt.
-- Ne aggódjon. 2051-et írunk. Mindenki fegyvert hord, akinek van egy kis esze. Nyugi -- mondta kedvesen. -- De már itt is a repülõ.
A kabinba csak halkan szûrõdött be a légibusz vízszintes repülésbõl függõleges, leszállási üzemmódba váltó motorjainak dübörgése. Jacqueline elnézte a Renraku archológia odakint csillogó, ferde falait és érezte, hogy izmaiban szétárad a megfeszült készültség.
Társainak morgó beleegyezésétõl kísérten Sam két csapatra osztotta õket. Jaq feladata az archológiához kötõdött, nekik kellett elkapniuk az ál-Huttent, mielõtt az beszállna a repülõbe. A férfinak nem volt szabad elérnie a repteret, hogy belefusson az õrá és a szponzorára váró Renraku biztonsági osztagba. Miközben Jaq a felszerelés ügyeit intézte Sammel és Enterichhel, megtudták, hogy Haesslich egyáltalán nem is lesz ott a repülõtéren. A sárkány inkább az embereire bízta a szöktetést és úgy tervezte, hogy egy -- szerinte -- biztonságosabb helyre szállítsák az áruját, valahol a United Oil kikötõ egy elhagyott részére. Sam megkönnyebbülten fogadta a hírt, mert ez azt jelentette, hogy nem fognak ártatlan kívülállók megsebesülni, ha majd a másik csapatot Haesslich ellen vezeti. A terve az volt, hogy leszámol a sárkánnyal, miközben Hart és Tessien elintézik az ügyet a repülõtéren várakozó, cs
alódott Renrakusokkal. Kisebb igazságszolgáltatásnak nevezte a dolgot.
Jaq az órára nézett. A másik csapat mostanra már a helyén várakozik. Elõször aggasztotta Sam azon ötlete, hogy kettéválasszák a csapatot, de végül is kielégítõen rendezõdtek el az ügyek. És bár Sam nem lesz jelen, amikor elcsípik Huttent, Jaq azért megtalálta a módját, hogy elintézze a dolgokat. És ahol minden más kudarcot mondott, még mindig ott volt a mágia.
Jacqueline leellenõrizte társai készültségét. És bár Szellem nem örült, hogy az archológiával is kapcsolatban áll az akció, a törzsébõl öten önként jelentkeztek. A veterán utcai harcosok nyugodtak ültek a helyükön. Az arcukra festett harci díszek ijesztõnek látszottak. Jaq látta rajtuk, hogy jó bunyósok, bár jelenlétük nem befolyásolta különösebben a tervet. A legtöbbjüknek alig volt beépítése; kivéve vezetõjüket, a Jason nevû fickót, aki talán problémás lehet. Jaq azt kívánta, bárcsak több ideje lett volna, hogy pontosan megismerje a férfi beültetéseit, de mégis õt választotta Szellem helyett. Jason nem volt olyan okos és hiányzott belõle az az éles figyelem, ami Szellemet jellemezte. Ezzel együtt jobb lesz szemmel tartani.
Mint ahogy Tsungot is. A szöktetõ csapat Jaqen kívüli egyetlen mágus tagja potenciális problémát jelentett. Úgy tûnt, eddig még nem vette észre, hogy Jacqueline Karen Montejac képe csak illúzió.
És ha Tsung gyanakodni kezd, talán elég mélyre lenyúl a vizsgálódása során ahhoz, hogy felfedezze a másik varázslatot. Mindent elrontana, ha rájönne, hogy Jaq egy másik illúziót is használni fog, mégpedig a Renraku emberei számára. A fõnöke azt akarta, hogy Vernert okolják az archológia elleni támadásért. És remek megoldásnak tûnt, hogy az illúzióvarázslattal Jaq pontosan úgy fog kinézni, mint Verner. Tsung elégedetten nyugtázta, hogy legújabb hódítása kimarad a szöktetési akcióból, Jaq-kal pedig nem sokat törõdött. Milyen jó, hogy az emberek annyira énközpontúak. Ez már a múltban is sokszor megkönnyítette Jaq dolgát.
Miután kiderült, hogy utcai fiúk is belépnek az ügybe, Jaq politikusnak vélte, hogy számuk megegyezzen a saját embereinek számával. Öt saját zsoldost hozott magával, nem számítva a repülõgépet vezetõ rigót. Mindegyiküknek voltak már tapasztalataik a különféle cégháborúkban és a megfelelõ kibervert is beléjük építették. Rutinos profik, akik hamar jól szervezett csoporttá alakultak. Berzenkedtek, amikor megtudták, hogy a törzs harci színeit kell majd viselniük, de végül belenyugodtak a dologba és durva vicceket sütögettek arról, hogy az emberek mit meg nem tesznek a pénzért. Jó katonák voltak. És tíz profi zsoldos könnyedén zselét csinál a standard Renraku leszállóhelyi õrségbõl, még minimális lövöldözéssel is. A tarkabarkára festett indiánok rohama persze már nem lesz annyira hatékony sokkoló tényezõ. Jaq remélte, hogy nem veszít majd el túl sok drága zsoldost.
-- Leszállás egy perc múlva -- szólalt meg a pilóta hangja a fedélzeti hangszóróból.
Mozgolódás támadt, fémes csattogás, bõrruhák suhogása. Az emberek ellenõrizték a fegyvereiket. Tsung elmosolyodott és felfelé fordított hüvelykujját mutatta Jaq felé, aki viszonozta a gesztust. Aztán a mágus felcsatolta fejére a kommunikációs készüléket. -- Svindler -- szólt bele a mikrofonba. Kis szünet után megismételte a nevet. Összeráncolta a homlokát. -- A helyén kellene lennie, hogy lezárja a leszállóhelyre vezetõ folyosókat.
-- Biztosan túl sok dolga van és nem tud válaszolni -- mondta Jaq.
-- Nem tetszik ez nekem.
-- Tetszik vagy nem tetszik, már nincs visszaút.
A légibusz leszállófényei kigyulladtak.
A fénycsóvák végigsöpörtek a leszállóhelyen, megvilágították a két rotorlapát által felkavart port. A gép ereszkedni kezdett. Egy fehérruhás nõ belépett a gép orr-reflektorának fényébe és világító, vörös pálcákkal jeleket adott a pilótának. Hátrált és hátrafelé mutogatott, jelezvén ezzel a HFR-nek, hogy merrefelé korrigálja az irányt, ha pontosan a leszállóhely közepén akar landolni.
Crenshaw megerõsítette szemének ragyogásvédelmét, hogy átlásson a repülõgépet övezõ fénytengeren. A gép farkán az Aztechnology légi szolgálatának jelvénye díszelgett. Amint a gép kerekei talajt értek, felpattant a kabin ajtaja és néhány figura kilépett rajta.
-- Verner -- mondta hangosan, amikor meglátta az elsõként kiszálló embert. Tehát bekapta a csalit, az ork által a fülébe ültetett sztorit.
De mások is kiszálltak, köztük egy ismerõs kinézetû nõ, aki viszont nem Hart volt. De Crenshaw minden kérdésrõl elfeledkezett a nõ személyazonosságával kapcsolatban, amikor meglátta a légibuszból kilépõ indián arcokat. Azokhoz az arcokhoz nem kapcsolódtak nevek, de nagyon is jól ismerte õket. A tömzsi tükörszemû volt a vezetõje annak a csürhének, akik megerõszakolták õt, miután az áruló elment a többiekkel vadászni. Crenshaw nem számított rá, hogy velük is leszámolhat egy füst alatt. Ha a pasas túlélné a csapdát, a másik kettõ egy kicsit jobban összetartana, de addigra már Crenshaw kerülne pozícióba.
-- Itt vannak -- szólt bele Crenshaw az adóvevõjébe. -- Kapjátok el õket. Kapjátok el õket mind.
Mellette Hutten megfeszült és mély, sötét szemeit Crenshawra függesztette.
* * *
Jaq kilépett a gépbõl a zsoldosai élén és utasította õket, hogy szóródjanak szét kör alakban, hogy egyik irányból se lehessen megrohanni a repülõt. A külsõ szemlélõ számára a támadók egy csoport indiánnak látszottak, akiket a mágus Tsung és új szeretõje, a szökevény Samuel Verner vezetett. Amint a zsoldosok elfoglalták helyeiket, a beszállósorompó mögött várakozó emberek is azonnal reagáltak, de nem úgy, ahogy azt megrémült civilek tették volna. Ehelyett kettéváltak és menet közben fegyvereket húztak elõ. Jaq ettõl félt. Csapdába kerültek. Az egyszerû emberrablás kemény csatába torkollhat.
-- Alfa kód -- kiáltotta. A zsoldosok ebbõl azonnal tudták, hogy a másik terv lép életbe. A nehézfegyverekre specializálódott Rawlins szeme elé csapta az irányzékát és kimerevítette fegyverét. A fegyver hasa alá szerelt gránátvetõ egy teljes tárat kinyomott a megfigyelõ-fedélzet ablakára. Beton- és üvegdarabkák záporoztak mindenfelé a repeszekkel versenyre kelve. Éles sivítás hasított Jaq fülébe, ahogy egy eltévedt törmelékdarab telibe találta a légibusz sebesen forgó rotorlapátjait.
Jaq elvigyorodott. Az esetleg a megfigyelõfedélzeten rejtõzõ lövészektõl már nem kellett tartaniuk. Bal kéz felõl az egyik zsoldos füstgránátokat hajigált és gomolygó, fekete füstbe borította az irányítóközpontot. A fekete füstben jól látszottak a rohangáló, fehér köpenyes alakok. A többi zsoldos célba vette az állítólagos utasokat.
Tsung bukkant fel izgatottan Jaq oldalán. -- Mi a nyavalyát mûvelsz te itt?
-- Csapdát állítottak -- felelte nyugodtan Jaq. -- Az utasok mind biztonságiak. Nem láttad a páncéljukat?
Tsung odanézett egy pillanatra. -- Szameg!
-- Ragadjátok meg Huttent -- rendelkezett Jaq és a szétszóródó utasok között álló magas férfira mutatott. -- Mi fedezünk.
Tsung intett Jasonnek és a többi indiánnak, hogy elõre. Az indiánok ék alakban elõrerohantak, az ék fedezékében pedig Tsung is utánuk iramodott.
Jaq vigyorgott. Remek kis mészárszék.
Crenshaw hívása kis híján elkésett. A támadók azonnal tüzet nyitottak, amint az emberei megmozdultak. Néhányat elkaptak az elsõ sorozatok és még páran lerogytak, amikor a robbanások feltépték az archológia homlokzatát.
-- Ne! -- üvöltötte mellette Hutten. -- Ne!
-- Feküdj, te bolond -- kiáltott rá Crenshaw és a férfi vállára tette a kezét, hogy lerántsa a földre.
Hutten meglepõ könnyedséggel lerázta magáról Crenshaw kezét. Aztán a férfi másik keze elõrelendült és erõs marokkal megragadta Crenshaw ruháját az alatta lévõ páncélzattal együtt. Felemelte a nõt a földrõl. Szemei vadul villogtak. -- Áruló! Nem engedem, hogy ezt csináld. Most nem. Most nem! Azt ígérte, hogy saját életet élhetek.
Crenshaw küzdött a férfi szorítása ellen. Megfeszítette magát és rácsapott a férfi karjára. Felkiáltott a fájdalomtól, ahogy keze kemény felületre csapódott. Huttennek nem voltak beépítései; vad õrülete nyilván görcsbe szorította az izmait és ezt az erõt Crenshaw nem volt képes legyõzni. De nem volt sok idõ. A behatolók eddig õrájuk nem lõttek, nehogy eltalálják a kincsüket, de elõbb vagy utóbb egy mesterlövész leszedi Crenshawt Hutten kezei közül. Még a görcsbe rándult izmok sem mûködnek, ha elvágják õket; kieresztette hát ujjpengéit és végigkarmolt Hutten alkarján.
Vér buggyant ki a széthasított ruha alól, de a férfi szorítása nem enyhült. Crenshaw újra és újra lecsapott és nem érdekelte, ha hamburgerré kell vagdalnia a férfi karját ahhoz, hogy kiszabaduljon. A férfi ingujja apró miszlikekre hasadt és kibukkant alóla a csupasz kar. Crenshaw saját szemével láthatta, mi lett vágásainak eredménye. A lelövéstõl való félelme vad rémületbe csapott át, amikor meglátta, hogy a férfi karján vágott sebek legalább olyan gyorsan összezáródnak, mint amilyen gyorsan Crenshaw újabbakat vágott.
Ez nem ember volt!
A pánik majdnem elhatalmasodott rajta, de leküzdötte. Hutten vicsorgott, ahogy Crenshaw a karját vagdosta. Ha ez azt jelentette, hogy érez fájdalmat, akkor nem legyõzhetetlen. Belerúgott a férfi ágyékába, tudva, hogy Hutten legalább egy dolgot ember módjára csinált.
Hutten felüvöltött a fájdalomtól és meglepetéstõl. Meggörnyedt és ez elég volt Crenshawnak, hogy második rúgását a férfi térdére irányítsa. A láb megbicsaklott, õk ketten pedig a földre zuhantak. Crenshaw félregurult és talpra pattant.
Ellenfele nemi szervére szorított kezekkel a földön fetrengett. Egyik lába felnyúlt a várakozó terület járdájára. Crenshaw habozás nélkül odataposott és elégedetten hallotta, hogy törik a csont. Hutten felüvöltött.
Nem, nem sérthetetlen.
A tûzharc vadul tombolt körülöttük. Crenshaw szeme sarkából kiszúrta a füstgomolyagba burkolózott megfigyelõfedélzetet. Itt baj lesz. Fedeznie kellett magát nemcsak a lövésektõl, de a visszacsapódó golyóktól is. Ráhajolt a vergõdõ Huttenre.
-- Rászolgáltál erre, akárki is vagy -- mondta és elõhúzta kését a hátára erõsített tokból. A kés éleként szolgáló egyetlen molekula vastagságú szál szinte mindent elvág, még azt a poliacél zsinórt is, amely Hutten csuklójához erõsítette az aktatáskáját. A késsel Hutten karjára vágott és elvigyorodott, amikor a férfi visítani kezdett.
Kirázta a levágott kezet a bilincsbõl, megragadta a táskát és a leszállóhely széle felé rohant meghajolva, hogy a beszállótérség kerítése fedezéket nyújtson. A karbantartók által használt hátsó ajtót szemelte ki. Azon keresztül visszajuthat az archológiába anélkül, hogy át kellene vágnia a tûzharcon. A tûzharc mellesleg felerõsödött, mivel a Vörös Szamuráj tartalékok is megérkeztek.
Crenshaw kinyúlt az ajtó kapcsológombja felé, amikor valami belerohant hátulról. Keményen a betonra zuhant, bõrét fájdalmasan felhorzsolta a durva felület. A táska véres fogantyúja kicsúszott a markából. Az aktatáska végigszánkázott Crenshaw mellett és végül billegve megállt a leszállóhely peremén. Crenshaw megperdült, készen arra, hogy leszámoljon az õt hátba támadó árnyvadásszal. Aztán szinte a vére is megdermedt a látványtól.
Hutten vicsorgott rá és vasmarokkal fogta a bokáját. Már egyáltalán nem vérzett. Teljes erejébõl Crenshaw lábszárára taposott. A sípcsont reccsenését farkasvigyorral nyugtázta. -- Kezdjük elõször ezzel.
Crenshaw nem kiáltott, pedig látta, hogy eltört sípcsontjának repedezett vége kibukkan a bõre alól. Fájdalmára rá sem hederítve hátratántorgott és nekicsapódott a leszállópad szélén végigfutó korlátnak. A korlát megtartotta õt, de a nagy ütközéstõl az aktatáska megbillent, átbucskázott a peremen és lezuhant a mélységbe.
Hutten gyorsabban mozgott, mint ahogy azt Crenshaw lehetségesnek tartotta volna, de ahelyett, hogy újra rátámadt volna, áthajolt a korláton és jajgatott. Crenshaw még éppen idejében nézett le, hogy lássa, az aktatáska az egyik alsó szinten nekicsapódik egy kiálló akárminek, kinyílik és a tartalmául szolgáló kazetták és chipek szétszóródnak a szélben. Hutten kétségbeesett arccal támaszkodott a korlátnak.
Most könnyû lenne átbillenteni. De amint Crenshaw keze megérintette a férfi bokáját, Hutten visszahõkölt és egy hatalmas pofonnal ellökte magától a nõt. Crenshaw szájában megérezte a felrepedt ajkából szivárgó vér ízét. A férfi lenyúlt Crenshawért, hajánál fogva felemelte és nekicsapta a falnak, egyik karját a kemény felszínhez szorította.
-- Ez volt az egyetlen lehetõségem az élethez -- üvöltötte a nõ arcába.
Crenshaw elõnytelen helyzete és a férfi szédületes sebessége ellenére is biztos volt benne, hogy meg tudna lógni, ha megvakítaná Huttent. Szabad kezének ujjaiból elõcsúsztatta a pengéket és felemelte a karját, hogy lesújtson, de rögtön ezután érezte, hogy a pengék saját tenyerébe mélyednek, ahogy a férfi vasmarka behajlítja az ujjait. A férfi újonnan megjelent, gyerekméretû kezének satuszerû szorításával miszlikké roppantotta Crenshaw ujjait.
Aztán ismét felemelte a nõt és kilendítette a mélység fölé. Crenshaw utolsó ellenállásként még Hutten arcába köpött. Az lenyalta a véres nyáladékot. Mintha a nyelve a szokásosnál lényegesen hosszabb lett volna. Aztán elengedte a nõt.
Crenshaw zuhanni kezdett és tudta, hogy halálos sebességre fog felgyorsulni, hacsak nem ütõdik neki valami kiálló szerelvénynek. És nem fog annyi megmaradni belõle, hogy még össze lehessen foltozni. Remélte, hogy legalább elájul, mielõtt nekicsapódik a földnek.
52
Az egyik fal megvillant és a 23-as leszállóhelyen zajló harc képeit egy menekülõ nõ képe váltotta fel, akit egy hihetetlen sebességgel haladó, bicegõ férfi üldöz. A férfi elcsípte a nõt, birkóztak, közben egy aktatáska lebillent a platform szélérõl. Zuhanás közben nekiütõdött egy kiálló szerelvénynek és chipeket szórt szanaszét az üres levegõben.
Hirtelen sötétség rohanta meg Svindler érzékeit, amint hölgye köpenye meglebbent és minden mással egyetemben eltûnt a tünde szemei elõl. A tûzharc hangjaiba éles sikoltás hasított bele. Svindler jól hallotta az elefántcsont lány hangját.
-- Elveszett. Ami engem illet, nincs már remény. Elhervadt. Elszállt. Ami összetört lényemet illeti, megszûnt.
Svindler látása visszatért és a kislány eltûnt.
Az õrült kaleidoszkóp megint elkezdõdött, mozgalmas képek villogtak a kis tükrökben. Aztán a kavarodás elmúlt, az egyes panelek vagy elsötétültek, vagy tiszta fehéren maradtak. Egyes panelcsoportok együtt fagytak meg, négyszög, kereszt, vagy lépcsõs oldalú háromszög alakzatokat formálva. A nagy alakzatok mind külön helyszíneket mutattak, miközben az õket alkotó kicsi panelek mindegyike ugyanazt a képet tükrözte. Az egyik képen egy aranyszemû férfi kászálódik elõ egy szétlõtt terem padlóján heverõ törmelékek és holttestek alól. Egy másik képen egy rettenetesen sovány dekás hever egy kis szobácska padlóján, adatjackje körül megfeketedett a bõr. A harmadik képet Svindler elõször elõre felvett és újra leadott képnek gondolta. A Renraku légiirányító központját ábrázolta, ahol az emberek kényelmesen üldögéltek. A háttérben Svindler látta, hogy a pilóták a készenléti szobában nevetgélnek, esze
getnek és kártyáznak. Az õ faliórájuk azonban a jelenlegi idõt mutatta. Más és más képek is látszottak az archológia különféle pontjairól, de egyikükön sem látszott nyugtalanság. Aztán a padló kis tükördarabjai együtt elsötétültek, majd visszatértek a 23-as leszállóhelyhez. A képen a trójai légibusz éppen a levegõbe emelkedett.
A Renraku archológia baloldalán tûzlabda villant fel. Három fedezék mögött lapuló õrt cafatokká égetett és füstölögve visszalökött két túlságosan is kíváncsi Vörös Szamurájt az épület bejáratánál várakozó osztagukhoz.
-- Szép lövés, Tsung -- kiáltotta Jaq.
Tsung visszaintett és a leszállóhelyen lapuló, még megmaradt õrökre mutatott. Jaq bólintott és a célpontokra irányította zsoldosai figyelmét. Tsungot fedezni kellett, hogy el tudja kapni Huttent.
A célpont összeverekedett az egyik Renraku õrrel. Jaq nem gondolta volna, hogy a nõ kerekedik felül, márpedig ez történt. Legalábbis egy ideig. Aztán Hutten utolérte és lehajította a platformról. És most ott állt zavarodottan.
Amikor Sally odaért hozzá, elõször óvatosan reagált. Sally mondott neki valamit, amit Jaq nem hallott a tûzharc zaja miatt. De nyilván valami olyasmit, hogy "azért jöttünk, hogy kivigyünk innen", mert Hutten a légibuszra nézett, bólintott és elindult a visszavonulásukat fedezõ indiánokkal.
Nem lesz ennél jobb alkalom, határozott Jaq. Kis zacskójából port szórt a levegõbe és kántálni kezdett. Közben Hutten és a vadászok közeledtét figyelte és megpróbálta kicsit felgyorsítani a varázslat elmondását, hogy az idõzítés tökéletesre sikerüljön.
Törmelékek, betondarabok és üvegszilánkok söpörtek végig a leszállóhelyen, akár szélfútta õszi levelek. Bõröndök gurultak odébb kerekeiken, eldobott fegyverek és szerszámok csúsztak odébb csikorogva a betonon. A légibusz felõl egyre növekvõ fal tolta odébb õket. A fal körülbelül egy méter magas volt, amikor Hutten átesett rajta. Két méteresre nõtt, mire a férfi után inaszakadtából rohanó Tsung és emberei beleütköztek. Három indiánt lelõttek, mire Tsung körbe tudta vezetni õket fedezék mögé.
Addigra Jaq már felhúzta Huttent a fedélzetre és visszahívta négy megmaradt zsoldosát. Éppen a légibusz ajtaját zárta be, amikor Tsung megpillantotta.
-- Várjatok meg -- kiáltotta és a repülõ felé rohant.
Jaq kiadta a parancsot a felszállásra. -- Sajnálom, Tsung. Le kell szállítanom az árut. Szórakozz jól a Szamurájokkal.
Tsung és az indiánok a felemelkedõ HFR futómûvéhez ugrottak. Az egyik indiánnak, Jasonnek sikerült elkapnia a kereket, de a pilóta gyorsan reagált és lerázta róla. Jaq figyelte, hogy az indián nagyot zuhan és mozdulatlanul elnyúlik a platformon. Tsung letérdelt melléje és világító kezekkel hadonászni kezdett. Szemeit az emelkedõ légibuszra szegezte.
Jaq minden mágikus véderejét felvonultatta, hogy megóvja a gépet és a pilótát, de csak annyit érzett, hogy Tsung romboló energiái elcsúsznak és valahová máshova csapódnak be. Jaq megperdült és látta, hogy Hutten kinyúlva fekszik a kabin padlóján. A zsoldosok undorodva elhúzódtak a megégett, felhólyagosodott bõrû alaktól.
-- Szórakozz jól magad, szemétláda -- szólalt meg Sally hangja az adóvevõjébõl.
Svindler érezte, hogy ismét tud mozogni, de attól tartott, hogy a kislány megint visszajön és megakadályozza ebben. Valami leírhatatlan módon még mindig érezte a jelenlétét. Legszívesebben villámgyorsan kirántotta volna halántékából a csatlakozót, de látta, hogy a légibusz felszáll, Sally és Szellem emberei pedig lent maradnak. Segítségre volt szükségük. De ha Svindler valami hasznosat akart csinálni, akkor gyorsan el kellett tûnnie innen.
Megfordult és látta, hogy Jenny eltûnik az egyik panelben. A panel elsötétült, mielõtt Svindler megállapíthatta volna, minek a képét ábrázolja. Tehát így lehetett kijutni. Arra gondolt, hogy a képek talán a Mátrixban adott csomópontjaiba való eljutással állnak kapcsolatban, ezért odalépett egy kisebb csoporthoz, melynek kilenc képecskéje a halott dekást mutatta. A dekás a cégé volt és így a felszerelését nyilván gyors hozzáférésre tervezték. Igazán jó starthely. Svindler elõrelépett és a 23-as leszállóhely biztonsági berendezéseit irányító szubprocesszorban találta magát.
Jobb pozíciót kérni sem kérhetett volna.
Ráállt a kamerafelvételekre, kicsípett egy másolatot a csatáról és prioritásos adással útnak indította a mûsorszóró monitor felé. Ezt eredetileg akkor akarta megtenni, ha a csapat már elcsípte Huttent. Sam legalább tudni fogja, mi történt. Talán kitalál valamit.
Svindler mindig is híve volt a biztonsági másolatok készítésének, ezért elõkészítette saját háttértárolóját, hogy letöltse a trideofelvétel egy példányát. De amikor megpróbált hozzáférni a felvételhez, hibaüzenetet kapott. Gyors ellenõrzés után kiderült, hogy a fájlt azóta törölték. Svindler elõvigyázatosan elmenekült a csomópontból.
Rövid utazás után megérkezett a leszállóhely számítógéprendszerébe. Üzembe helyezte a szolgálati liftet és bekapcsolt egy monitort, hogy meggyõzõdjön kézimunkája eredményérõl. A Vörös Szamurájoktól szorongatva Sally gyorsan megragadta a névtelenül felkínált menekülési esélyt. Az indiánok odarohantak Sallyhez és a leszállóhely felületének egy kis darabját alkotó lift süllyedni kezdett velük. Az elsõ szinten leugrottak róla, Svindler pedig visszaküldte a liftet a leszállóhely szintjére és lezárta, hogy más ne tudja használni.
-- Sally, jól vagytok? -- szólt hozzájuk a karbantartó munkások számára fenntartott hangosbeszélõ rendszeren keresztül.
-- Svindler! Hol a pokolban voltál?
-- Nincs most idõ. Menjetek le az aknán a 19-es leszállóhelyre. A 7723-as kód nyitja a zárat. Nekem még el kell rendeznem valamit.
Svindler hallotta, hogy Sally még mond valamit, de megszakította a vonalat, mert sietnie kellett. Lezárta a szintre vezetõ összes ajtót és elindult, hogy belépjen a 19-es leszállóhely irányítóközpontjának szubprocesszorába. Egy ügyes kis húzással igényelt egy céghelikoptert pilótával együtt. A kérelmet Narancs kóddal hitelesítette, hogy a rigó ne kérdezõsködjön és azt higgye, hogy a cég legitim akciójáról volt szó. Üzenetet hagyott Sallynek arról, hogy mit rendezett el a számukra. Az üzenetet akkor fogja majd beolvasni a karbantartók hangszórója, ha Sally bepötyögi a megadott zárnyitó kódot. A mágusnak tudnia kellett, mire számíthat, miután kimásznak a karbantartóaknából. Svindlernek hirtelen eszébe jutott, hogy fegyverzetet is kellene kérnie a helikopterre. Nekilátott, hogy elintézze, de észrevette, hogy a csomópont falai kezdenek átlátszóvá válni. Gyorsan elmenekült.
Lecsúszott egy kiszolgáló csomópontba, mely egy irodablokk klímaberendezését szabályozta. Remélte, hogy az alacsonyabb biztonsági szinten kevésbé lesz észrevehetõ. Vissza akart menni, hogy meggyõzõdjön arról, hogy Sally és az indiánok rendben kijutottak-e, de nem mert még egyszer visszameni oda, ahol már járt. Egyszerûen nem volt sem kedve, sem ereje, hogy megküzdjön a Gépben Lakozó Szellemmel. Rohant, amilyen messzire csak tudott, amikor látta, hogy a falak ezüstös színûvé kezdenek válni. Kicsatlakozott, amíg még megtehette.
-- Sok szerencsét, Sally.
53
Sam kinézett a helikopter ablakán, de nem igazán látta a körülvevõ kerítéseket és épületeket. Szellem már majdnem félórája kiadta a jelet az indulásra. Mostanra már nyilván átvezette indiánjait a United Oil kikötõjének kerítésein. Samet meglepte, milyen sokan jelentkeztek önként, miután Szellem elmondta nekik, hogy egyedül fogja csinálni. De akárhányan is jelentkeztek, soha nem lehettek túl sokan Enterich számára, akinek a fegyvereket kellett beszereznie. Sam nem tudta, hogyan beszélte volna le az önként jelentkezõk egy részét arról, hogy kövessék Szellemet, abban az esetben, ha kevésnek bizonyult volna a felszerelés. De még jól felszerelten is nagyon nagy kockázattal járt a dolog.
Minden csöndes volt, amit Sam jó jelként értelmezett. Sokkal többen voltak ugyan, mint amikor csak õ és Szellem próbálkoztak, de az is igaz, hogy az indiánoknak csak a kikötõ területére kellett bejutniuk, nem pedig valamelyik épületbe. Azt pedig viszonylag biztonságosan meg lehetett oldani.
Mivel Svindler az archológiai csapatnak segített, a külsõ biztonsági rendszerek hatástalanításához Enterich hozott egy dekást. A lány nyilván jó munkát végzett; a helikopter várakozóhelye elég közel feküdt a kikötõhöz, hogy meghallják az esetleges tûzharcot vagy riadót. Már csak annyi maradt hátra, hogy megvárják a jelet, mely azt tudatja velük, hogy Sally és Jaq sikeresen kihozták Huttent az archológiából. No meg az aggódás.
Nem volt éppen a legjobb terv, de Sam reménykedni kezdett, amikor Szellem hadnagya és még négy másik embere elvállalták az akciót. Megkönnyebbült, hogy Sally hátát Jaq zsoldosain kívül más is fedezi. Ha Samen múlt volna a döntés, nem éppen Jason csapatát választotta volna, de hát nem Samen múlt a döntés. Bármilyen fegyveres jobbnak bizonyult annál, mint hogy kizárólag Lofwyr jóindulatára kelljen hagyatkozniuk.
Az elmúlt félórában már negyedszer ellenõrizte, hogy a szomszédos ülésre fektetett aktatáskában lévõ készülék mûködõképes-e. Svindlernek az volt az egyik feladata, hogy idesugározzon egy trideofelvételt, mely Hutten elrablását volt hivatva megörökíteni. A felvételt Sam akkor mutatná meg a sárkánynak, ha szembekerültek egymással. Ezzel bebizonyítja, hogy Hutten biztonságban van valahol elrejtve és ez fontos érv lesz majd a Haesslichhel való vitájában. Mindenki egyetértett abban, hogy Haesslich mindent elkövet majd, hogy épségben visszaszerezze értékes doppelgangerjét, de azt igazából senki nem hitte, hogy a sárkány elfogadja majd Sam feltételeit. Sam maga sem hitte, de nem volt más választása. Úgy kellett rendeznie a dolgokat, hogy eleget tegyen lelkiismerete parancsának. És ha Haesslich nem hallgatna rá, még mindig ott volt Szellem megoldása.
A készülék csipogni kezdett és egy kiírás tudatta Sammel, hogy vette Svindler kódolt jelét. Ez az. A szöktetés sikerrel járt. Amint az adás véget ért, Sam lezárta a készüléket.
-- Indramin -- mondta hangosan, mert tudta, hogy a rigó figyel. A rigó nem tartózkodott a gép fedélzetén, mert Sam nem akarta, hogy rajta kívül bárki más a sárkány közelében legyen, amikor õ maga szembetalálkozik majd vele. Indramin távirányítással vezeti majd a helikoptert. -- Ideje indulni.
A gép motorja életre kelt és a rotorlapátok fokozatosan felgyorsultak. A helikopter finom rándulással elszakadt a földtõl és ezzel Sam elindult, hogy találkozzon Haesslichhel.
A Crenshawra rakott nyomkövetõ Hartot elvezette Greersonhoz, akit meglepõen könnyû volt arról meggyõzni, hogy Hart maga is összedolgozik Crenshawval. A törp cserébe elvezette õt Verner találkozóhelyére, ahol együtt figyelték, hogy Verner két részre osztja a csapatát. A Greerson hosszú távú adóvevõjérõl lehallgatott beszélgetésbõl megtudta, hogy Verner egyik csapata az archológiába tart, hogy felvegye Huttent. A bolondok egyenesen belesétálnak Crenshaw csapdájába, de így lehet, hogy megkímélik õt attól, hogy még azzal a szajhával is le kelljen számolnia.
Örült, hogy nem neki kellett megrohannia az archológiát. A siker esélyei túlságosan kicsik voltak. A Mátrixba való behatoláséi pedig még annál is kisebbek. De ha Jenny nem tud besurranni az archológia Mátrixába és nem szerez másolatot a doppelganger MI adatairól, Haesslich terve dugába dõl. Mert feltéve, hogy a Hutten-lény egyáltalán túléli az egészet, bizonyára jó mélyen el fogják zárni valahol. És akkor Haesslich hoppon marad. És Hart nem akart arra gondolni, hogyan fog erre reagálni a sárkány.
Hart akkor lép majd akcióba, ha Verner elválik Szellemcsinálótól és embereitõl. Érezte, hogy Verner bonyolult tervet agyalt ki, ezért lebeszélte Greersont arról, hogy azonnal kifüstöljék Vernert, mihelyst egyedül lesz. A törp belement abba, hogy elõbb megpróbálják kideríteni, miben sántikálhat a srác, hiszen biztos volt abban, hogy akkor kapja el, amikor csak akarja. Ez a döntésük azzal járt, hogy majdnem egy teljes órán keresztül figyelték Vernert, miközben az egyedül ücsörgött egy elsötétített helikopterben. Amikor a gép motorjai életre keltek, Hart nem értette a dolgot. Senki nem jött, hogy találkozzon a sráccal és most Verner távozik. Akármi is legyen a terve, mostanra már végrehajtás alatt állt. Légi szállítóeszköz nélkül pedig a törp nem fogja tudni követni. Ha tehát ki akarták iktatni a fiút, azt most kellett megtenni. Hart eltûnõdött azon, meg fogja-e tudni valaha, miben sántiká
lt Verner.
-- Madárral közlekedik -- mondta Greerson és a fejére húzta látókészülékét.
Hart az éjszakába bámult, a motorhangok forrását kutatta. Végül kiszúrta a helikopter mozgó árnyékát. A gép fények nélkül haladt és nagyjából az õ irányukba tartott.
-- Tudod, tünde hölgy, egy darabig azt hittem, tudsz valamit. A francba, lehet, hogy mégis, de a hosszú lábaiddal még te sem üldözhetsz egy helikoptert. A jó A.C. gutaütést kap majd, hogy se te, se Verner nem bukkan fel elõtte, de így legalább megkapom a srác fejére kitûzött vérdíjat -- Greerson letépte fejérõl a látókészüléket és felemelte a rakétavetõt. A fegyvert már akkor elõkészítette, amikor elfoglalták a lesállásukat. Hart azonban finoman megérintette a törp karját.
-- Mi már régebb óta üldözzük. Miénk a fiú.
-- Felõlem -- vonta meg a vállát a törp. -- Engem csak azért fizetnek, hogy az öltönyke ne lássa többet a napot.
Hart bekapcsolta adóvevõjét. -- Tessien. A fiú egy elsötétített helikopterben van és dél felé mozog a vízpartmentén. A tiéd.
A repülés nem tartott sokáig, tulajdonképpen nem volt más, csak egy rövid szöcskeugrás. Legalább kevesebb idõ jutott az izgulásra is. A helikopter alacsonyan röpülve elsuhant a United Oil védõkerítése fölött és puhán leszállt egy nyílt területre a rakpart közelében. Semmi riadó, semmi lövöldözés, semmi keresõreflektor. Enterich informátorai igazat beszéltek, amikor azt mondták, hogy Haesslich egyedül várja a szállítmányt. Ez is beleillett a sárkány azon tervébe, hogy minél kevesebb legyen a szemtanú. És a gyík számára még egy távoli kapcsolat is elég volt ahhoz, hogy elrendelje Sam és Hanae halálát.
Amikor a gép rotorjai lelassultak, Sam belebújt hosszú kabátjába, vállára vetette a táskát és kimászott. Eltávolodott a helikoptertõl, lepakolta cuccait a földre és várt. Úgy tûnt, a környék elhagyatott. Haesslich pedig se ember, se sárkány formájában nem mutatkozott sehol.
Sam várt. Háta mögött a helikopter rotorlapátjai abbahagyták a forgást, de egy magasan szálló repülõgép távoli hangja arra késztette Samet, hogy felnézzen. Dél felõl sötét árny közeledett a levegõben. Amikor az árny közelebb ért, Sam kivehette hosszú, kígyószerû nyakát és hatalmas szárnyait. Egy sárkányféle volt.
A sárkány már a szárazföld fölött járt, amikor Sam rájött, hogy ez nem lehet Haesslich. Nem egy nyugati sárkányt, hanem egy tollas kígyót látott. A kígyó testéhez simuló, karmos hátsó lábai most elõremeredtek, ahogy a lény Sam felé száguldott.
A kígyó váratlanul visszahúzta lábait és magasabbra emelkedett. Sam elõször nem tudta, miért, de aztán egy, a kígyónál is hatalmasabb tömeget látott felemelkedni bõrszárnyakon. Sam tudta, hogy ez a második lény már valóban egy nyugati sárkány. A lény elvágta a másik útját.
Sziszegés, bömbölés, az egymásnak ütõdõ, hatalmas testek puffanása és a két sárkány már össze is verekedett. Hatalmas tollak kavarogtak a levegõben a szárnyaik által keltett szélben. A kígyó röpte bizonytalanabbá vált, szárnyai betegen verdestek. A nyugati sárkány eltávolodott ellenfelétõl, majd lapos siklással ismét nekirontott. Sam látta, hogy karmai feltépik a másik sárkány tollas oldalát. A kígyó fájdalmában nagyot üvöltött és ide-oda csavargatta a testét, hogy elkerülje ellenfele csattogó állkapcsát.
Az állkapcsok elkapták a kígyó nyakát, a legyengült szörnyeteg pedig válaszképpen ráfonta magát a nyugati sárkány testére. Mindketten zuhanni kezdtek. Már csak tíz méternyire lehettek a földtõl, amikor a nyugati sárkány nagy nehezen kiszabadította magát a tollas kígyó ölelésébõl és szárnyaival vadul csapkodva a levegõben maradt. A halálos sebet kapott kígyó azonban tovább zuhant és földrengésszerû robajjal csapódott a rakpart betonjára.
A másik ráugrott a testére. Karmaival és állkapcsával marcangolni kezdte áldozatát. -- Hart! -- kiáltotta panaszosan a tollas kígyó, aztán a nyugati sárkány kitépte a torkát.
A gyõztes felemelte a fejét, nyelvével tisztára nyalta a pofáját. Mancsával megbökdöste a kígyót, de az nem reagált. Hátat fordított hát a dögnek és elindult Sam felé.
-- Haesslich -- mondta Sam.
-- Jó estét, emberlény.
A bestia félelmetes pillantása alatt Sam elgondolkodott azon, tulajdonképpen mi szállhatta meg, hogy ilyesmivel próbálkozzon. A sárkányok kiszámíthatatlanok voltak, már legalábbis az emberi logika számára. Hogyan számíthat rá, hogy a sárkány engedni fog a nyomásnak? -- Miért ölted meg Tessient? Azt hittem, a te alkalmazásodban állt.
Megvetés hullámzott Sam felé.
-- Abban állt, de nem tartok igényt azokra, akik kudarcot vallanak. Még kevésbé azokra, akik hazudnak nekem, Tessien pedig ezt tette, amikor arról számolt be, hogy meghaltál. De nem baj, végül is jó vacsora lesz belõle.
-- Hibázott és ezért megölted? És most meg is akarod enni?
-- Hát persze. És a társa is hasonló sorsnak néz elébe, ha megérkezik a szállítmányommal.
-- Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen.
-- De nem akadályozhatod meg, emberlény. -- Sam érezte, hogy a sárkány jól szórakozik. -- Amikor elõször találkoztunk, azt hittem, gondot jelenthetsz a számomra, de nem így van. Teljesen felesleges volt beleszaglásznod az üzletembe. Tudod, még csak nem is aggasztott a dolog.
Sam gyûlölte az arrogáns szörnyet és égett a vágytól, hogy megalázza. Haesslich tettei, Haesslich tervei mind gonoszak voltak, de úgy tûnt, a sárkány ennek nincs tudatában. Sam már nem kételkedett afelõl, mit is kell tennie. Ma éjjel a Haesslich által jelentett veszély meg kell szüntetni.
-- Pedig aggódnod kellett volna -- felelte. -- Tudom, hogy az archológia elleni cselszövésedet a United Oil-beli fõnökeid tudta nélkül bonyolítottad. Õk most nem fognak segíteni. Nem áll érdekükben, hogy megvédelmezzenek egy gyilkost aki a saját terveire használja fel a tulajdonukat. És ha az ezt igazoló bizonyíték napvilágra kerül, a United Oil boldogan fog segédkezni abban, hogy a törvény által kiszabható legsúlyosabb büntetést szenvedd el. Úgy tûnik, sárkány, az arroganciádnak nincsen határa, de az emberek nem a te játékszereid és nem fogod megúszni a gyilkosságaidat. Azért jöttem ma ide, hogy felkínáljam annak lehetõségét, hogy megadd magad. Jelentkezz a rendõrségen és hagyj fel a vérontással. Talán kiérdemled a bíróság kegyelmét. De ha nem is jelentkezel önszántadból, akkor is bíróság elé fogsz kerülni.
-- Ez nem valószínû -- felelte Haesslich, egyre növekvõ élvezettel.
Sam pontosan erre a válaszra számított. Amire viszont nem számított, az a sárkány "hangjában" meghúzódó másik érzés volt. Az éhségé. Sam térdei elgyengültek; arra nem is gondolt, hogy a sárkány meg is eheti. Érezte, hogy meginog a határozottsága, de aztán emlékezetébe idézte Hanaet és Begayt. Jó emberek voltak, de Haesslich szeszélyei miatt meg kellett halniuk. Sam nem ismerte igazán azokat, akik Tirben pusztultak el azon az éjszakán, de az õ haláluk is a sárkány számláját terhelte. De ma ennek vége szakad. Sam kihúzta magát és mereven a bestia szemébe nézett. Haesslich tépõfogai megcsillantak a holdfényben.
-- Engem is meg akarsz most ölni? -- kérdezte Sam olyan nyugalommal a hangjában, mely õt magát is meglepte. -- Belõlem ugyan nem lesz valami nagy falat, de garantálom, hogy a torkodon fog akadni.
Sam különös vibrálást érzékelt a sárkány érzelmi hullámaiban. Úgy vélte, ilyen lehet, ha egy sárkány nevet.
-- Már nem szükséges meghalnod. Megszereztem, amit akartam. Hart ma éjjel fogja leszállítani. A fenyegetéseid értelmüket vesztették, de bevallom, a blöffödön jól szórakoztam.
-- Tévedsz, sárkány. A terveid ma éjjel nem beteljesültek, hanem leleplezõdtek. -- Sam bekapcsolta a trideokivetítõt. -- Nézd.
A közeli épület falán a 23-as leszállóhely szellemszerû képe jelent meg. Egy Aztechnology felségjelzést viselõ Federated Boeing légibusz éppen leszálláshoz készülõdött.
Hart érezte Tessien halálát. Szinte a vére is megdermedt, amikor meghallotta, hogy a kígyó az õ nevét kiáltja és abban a pillanatban tudta, hogy gyanúja téves volt, Tessien soha nem árulta el õt. Könnyek csorogtak az arcán, miközben ott állt és figyelte, ahogy Haesslich Vernerhez beszél. Meredt csendben hallgatta a távolsági mikrofon által felvett minden egyes szót. Megborzongott, amikor Haesslich kimondta halálos ítéletét.
-- Úgy fest, te ma már nem dolgozol, cimbora -- mondta Greerson, elárulván, hogy nem nagyon hitt Hart azon meséjében, hogy a tünde nõ együtt dolgozott volna Crenshawval. De jelen pillanatban felesleges lett volna Hartot kétszínûségére figyelmeztetni. Greerson leguggolt és nekiállt, hogy összeszereljen egy mesterlövész puskát. -- De nekem még mindig szerzõdésem van a kölyökre. Biztos vagy benne, hogy ne kínáljam meg a gyíkpofát? A rakétavetõ legalább olyan könnyen elintézi, mint egy helikoptert. Ha Verner kinyúlt, boldogan tárgyalok.
A halál most nem érdekelte Hartot. -- Mirõl beszélsz?
-- Üzletrõl, tünde hölgy. Mindig csak üzletrõl.
Hart Tessien maradványait bámulta, az egyetlen lényét, akiben meg mert bízni az utóbbi tíz év során. És a lény most halott volt. Az õ nevével a száján halt meg, Hart pedig már jóval ezelõtt megvonta bizalmát tõle.
Tessien meghalt. Düh gomolygott fel Hart bensõjében, mely tomboló gyûlöletté erõsödött. Verner volt a hibás? Hibáztassa a srácot azért, mert élt, miközben Tessien holtan feküdt? Vagy inkább Haesslich ellen fordítsa haragját, mert az kitépte a kígyó torkát? Vagy saját magát hibáztassa, mert õ küldte Tessient Sam ellen és ezzel a gyilkos Haesslich karmai közé?
Verner hordozható trideo egysége pedig tovább folytatta a történetét. Vernert látta rajta, akit egész éjszaka követett és aki helyett valószínûleg valaki más volt jelen a 23-as leszállóhely ellen indított rohamban. Crenshaw csapdája véres harcot varázsolt egy sima kiszöktetésbõl. Halál és pusztulás vibrált a raktárépület falán remegõ képen. Crenshaw látszott, amint a doppelgangerrel csatázik. Hart Greerson vállára tette a kezét. -- Szerintem jobb, ha te is nézed.
Greerson épp idõben csatolta fel látókészülékét, hogy lássa, amint a doppelganger lehajítja Crenshawt a platformról. -- Ó, a rohadt életbe! -- Leült és robbanásszerûen sóhajtott egyet. -- Ott zuhan a pénzem -- Nekiállt, hogy szétszerelje a lövészpuskát.
-- Mit mûvelsz?
-- Miért, minek látszik, tünde hölgy? Összepakolok. Ez a munka véget ért -- Fegyvereinek darabjait begyömöszölte a hátizsákjába. -- Biztosan nem akarod lelövetni a sárkányt? Mivel már úgy is itt vagyok, kedvezményes árat biztosítok.
Hart megrázta a fejét.
-- Elengedem a profizmusért járó felárat.
-- Azt hiszem, ha ezt meg kell tenni, akkor személyesen kell megtennem.
Greerson megcsóválta a fejét és megvakargatta a szakállát. -- A személyes indíttatású üzlet nem jó üzlet, tünde hölgy. Kijutok ugyanott, ahol bejöttünk?
Hart bólintott és az alattuk zajló összetûzés felé fordította a tekintetét. Hallotta még, hogy a felszerelések megcsörrennek Greerson zsákjában, aztán már el is feledkezett a törprõl.
Haesslichnek egyáltalán nem tetszett, amit látott. Ha észre is vette Samet a képernyõn, a két Sam jelenléte miatti zavarát elsöpörte a sárkány feltörõ szenvedélye. Óriási haragra gerjedt és Sam szinte tapintani tudta maga körül a rosszindulatot. De minden mérge csak amiatt volt, mert kudarcba fulladt a terve. A bestia arroganciája ismét felbosszantotta Samet.
Sam is nézte a felvételt és meglepõdött, hogy saját magát látja rajta, de ez jelen pillanatban nem volt túl érdekes. Emberek haltak meg. Egyesek azért, mert jót akartak cselekedni; mások azért, mert a munkájukat akarták végezni. Árnyvadász vagy cégalkalmazott; halottként egyformák voltak. Látta saját magát, amint tõrbe csalja Sallyt és az indiánokat és hirtelen rájött, hogy a képen látható Samuel Verner nyilván Jacqueline egyik trükkös álcája. Az eredetileg villámgyors és gyakorlatilag egyetlen lövés nélküli kiszöktetésnek eltervezett akció valóságos orgiájává vált a halálnak, árulásnak és rombolásnak. Haesslich minden piti törekvése, hogy növelje a vagyonát, hatalmát és befolyását halállal végzõdött. De a sárkány csak annyit látott az egészbõl, hogy nem kapta meg a doppelgangert.
Haesslich keserûen üvöltött. Sam figyelte a dühében toporzékoló bestiát és tudta, az élet szenvedései már nem tartanak sokáig a számára. A sárkány nem tudhatta, hogy Samet is elárulták egy másik sárkány ügynökei. De valószínûleg nem is érdekelné.
A sárkány S-alakban meghajlította a nyakát és hatalmasat bömbölt. A fogai között villogó lángocskák elõrejelezték a közelgõ tûzvihart. Sam remélte, hamarabb véget fog érni, mintha a fogait használná a sárkány. A halálra halál az egyedüli válasz, -- mondta Lofwyr, bár a nagy sárkány ezt nem egészen így értette. Meghalni könnyû; az a nehéz, ami utána jön, mondta Kutya. Nos, ez az utána következõ rész más kezében volt. És Haesslich lekaszálná, amit éppen el akart vetni.
Egy ének csendült fel Sam fejében; a dal Kutya hangján szólt. Miféle õrült alkalom ez ahhoz, hogy dalt dúdoljon magában! Nem annak kellett volna következnie, hogy az élete gyorsított filmként pereg le a szeme elõtt? Nos, egyszer hallotta, hogy az õrültek nem éreznek fájdalmat. Elkezdte hát õ is dúdolni a dalt.
Haesslich leszegte a fejét, felhúzott ajkai alól kivillantak kegyetlen fogai.
-- Halvány vigasz, hogy az elmédet megbontja a félelem, mielõtt a tested porrá ég.
-- Gyerünk gyíkpofa -- kiáltotta Sam szédülõ fejjel. Szavai mintha a dal ütemére hangzottak volna el. -- Gyere és kapj el, ha tudsz.
A sárkány szájából elõzúdultak a lángok. Sam hátratántorodott, a lehelet lángkoszorút vont köréje. Bõrén izzadtságcseppek jelentek meg, de azonnal el is párologtak. Lába alatt az aszfalt felolvadt és bugyborékolni kezdett. Sam mégis sértetlen maradt a pokoltûz belsejében, megvédte a varázsének.
A sárkány támadása láttán Szellem és emberei tüzet nyitottak búvóhelyeikrõl. Haesslich inkább meglepetésében, mint fájdalmában felüvöltött és lángcsóvát lövellt az égbe. Izmos hátsó lábaival felugrott a levegõbe és kitárt, hatalmas szárnyaival csapkodni kezdett.
A sárkány elképesztõ sebességgel emelkedett, így a nyomjelzõ lövedékek alatta zúgtak el. Aztán egy hirtelen szárnymozdulattal megfordult a levegõben, nagyot ordított és a támadók legnagyobb csoportja felé suhant.
A látványtól Szellem néhány embere elmenekült, de a szamuráj rezzenetlen maradt, stabilan nekitámaszkodott a mellvédnek. Még a lõszerét adagoló srác is elfutott és Szellem lábához hajította a hevederes ládát. A könnyûfém doboz kiugrott szövettakarója alól és táncolni kezdett a földön, amint a Vindicator miniágyú ütemesen magába rángatta a hevedert.
A sárkány kanyargott és bukfencezett, hogy elkerülje a feléje száguldó lövedékeket, de minden egyes manõverrel csak tovább tartott neki, hogy elérje a támadóit. Szellem ide-oda rángatta a giroállványt, hogy a bestia minden moccanását követni tudja. Egyre több lövedék csapódott a sárkány testébe. A szörnyeteg sosem tudott teljesen kikerülni az indián tüzébõl. Haesslich hirtelen fölfelé lendítette vérzõ és lövedékek által összekaszabolt testét, hogy megmeneküljön a tetõn lapuló ember halálos lövéseitõl.
Aztán újabb zuhanórepülésbe csapott át, ezzel ismét meglepve Szellemet. Az indián nyomjelzõ lövedékei teljes húsz méterrel a bestia fölött zúgtak el. A sárkány azonban már nem bírta tovább a rengeteg lõtt sebet. Úgy zuhant le az égbõl, mint egy hatalmas kõszikla. A Puget öböl vize összezárult fölötte és Haesslich eltûnt mindörökre.
54
Sam letérdelt az aszfaltra. Komex kezeslábasán át érezte a talajból még mindig áradó hõt. Hosszú kabátjának szárnyai elégtek, megfeketedtek. A lába mellé a földre állított trideo készülék egyetlen rakás, olvadt fém- és mûanyagkupac volt csupán.
A halálra halál az egyedüli válasz, mondta Lofwyr. És a nagy arany sárkány mondása beteljesült. Haesslich megfizetett Hanae haláláért, de Sam nem ezért kelt útra. Megfelelõ igazságszolgáltatást akart, nem pedig bosszút. Úgy beszélték meg elõre, hogy ha õt bármiféle támadás éri, Szellem és indiánjai azonnal tüzet nyitnak, hogy Haesslich ne tudjon elmenekülni. És a sárkány halált hozott magára azzal, hogy megpróbálta megölni Samet. A halálra halál az egyedüli válasz. Sam felkészült rá, hogy meghal ma éjjel és elcseréli az életét azért, hogy a sárkányt tetten érjék. Hát nem igazi igazságszolgáltatás, ha a gyilkost gyilkossági kísérlet közben ölik meg?
Sam fáradt volt, de nem volt idõ a pihenésre. Haesslichhel végzett, de a segítségüket Samnek felajánló és érte az életüket feláldozni is hajlandó embereket még nem tudta biztonságban. Jaq otthagyta Sallyt az archológiában. Ha Sally megúszta élve, meg kell találnia a módját, hogy kiszabadítsa. Eltûnõdött rajta, vajon Szellem látta-e a 23-as leszállópályán történteket; az õ rejtekhelyérõl nehéz volt odanézni. De ha nem látta, sürgõsen el kell mondani neki.
Samnek el kellett tûnnie a United Oil területérõl, mielõtt még valaki felbukkanna és kényelmetlen kérdéseket tenne fel. A sárkány bömbölése és a tûzharc már biztosan útnak indította a biztonsági osztagokat. Felnézett a tetõre, ahonnan Szellem leszedte a sárkányt. Üresen tátongott. Szellem nyilván már visszavitte embereit a találkozási pontra; rutinosabb volt annál, hogy pazarolja az idõt. Samnek csak annyi volt a dolga, hogy visszamenjen a helikopterhez és szóljon Jaq rigójának, hogy repítse ki innen. Fáradtan feltápászkodott hát és elindult a gép felé. Amikor beült, beleszólt a rádióba.
-- Ideje hazamenni, Indramin.
Senki nem felelt. A rádió süket maradt. A rotorok meg sem rezdültek.
Odakint a sötétségben valahol felvijjogott egy sziréna.
Miközben a sziréna panaszosan sikoltozott, Sam fényeket látott közeledni. Hart végignézett a United Oil külsõ biztonsági épülete elõtti sikátorra és látta, hogy állig felfegyverzett és páncélozott õrök sereglenek ki az ajtaján. Kiszúrta közöttük Fuhito õrnagy személyes harci páncélzatát. A kikötõ nem tartozott az õ körzetéhez; csak akkor jött ide, ha iderendelték. Az ambiciózus rohadék nyilván egyik szemét mindig a fõnökén tartotta és most saját szakállára jött ki ide. Talán épp azért, mert Haesslich azt parancsolta neki, hogy tartsa távol magát ma este a kikötõtõl. És nyilvánvaló, hogy harcra számított, mert alaposan be volt öltözve.
Hart látta, hogy Verner kimászik a helikopterbõl és körülnéz, merre induljon. Cimborái már felszívódtak az éjszakában. A srác magára maradt.
Megmutathatná neki a kivezetõ utat, de miért tenné? Ugyan miért lenne hálás neki? Tessien haláláért. És Haesslichéért is, ahogy a dolgok kinéztek. Ez utóbbi megmozdított Hartban valamit. Nem úgy igazságos a törvény, hogy az életért élet járjon cserébe?
Az õrök hamarosan sarokba szorítják Vernert, ha a fiú nem a megfelelõ utat választja. Az a patkány Fuhito pedig nem fog kesztyûs kézzel bánni vele, különösen nem azok után, hogy Sam cégtõl szökött ember. Annyira gyûlölte volna Vernert, hogy Fuhito kezei között hagyja? A srác ügyes és talpraesett vadásznak bizonyult. Vagy csak malaca volt. De akárhogy is, Hart elég halált látott már aznap. Nem bírta volna végignézni, hogy elintézzék a fiút.
Odarohant a tetõ peremére, lenézett és látta, hogy a srác az egyik épület sarkához lapulva elõrenéz a sötétségbe, mielõtt továbbfutna. Fütyült egyet, mire Verner felnézett. Amint meglátta Hartot, a keze azonnal benyúlt a kabátja alá, hogy elõrántsa a fegyverét. Hart eltartotta kezeit a testétõl és úgy állt, hogy ezt Verner is jól lássa.
-- Nincs harag, Verner. Csak üzlet volt és a szerzõdésem most lejárt.
A fiú semmit nem felelt, de úgy tûnt, mintha egy kicsit megkönnyebbült volna.
Hart rámosolygott és meglengette az épület oldalán lelógó kötelet. -- Gyere, mássz fel, megmutatom a kiskaput.
Figyelte, hogyan birkózik a fiú a gondolataival. Látta, hogy Verner felismerte, az õ segítsége nélkül biztosan csapdába esne. De azt is látta, hogy nem bízik meg benne és ezért egyáltalán nem tudta hibáztatni.
A távolabbi épületek felõl õrült teafõzõéhez hasonlító sziszegés hallatszott. Az õrök tûzkakasokat is hoztak magukkal.
Verner vadul keresztülvágott az épületek közötti keskeny utcán és mászni kezdett a kötélen.
Sam figyelte, ahogy Hart elsétál. Sam mindig a keményszívû, zsoldos gyilkost látta benne, amióta csak megtudta a nevét. Hát nem próbálta korábban õt is megölni? De most ahelyett, hogy az õrök és a tûzkakasok kezére juttatta volna Samet, megmentette a fiú életét. És ha belegondol, hogy õ még azt remélte, Hart õrült módjára a repülõtéren várakozó Vörös Szamurájok karjai közé fog szaladni. Sam különös módon megkönnyebbült, hogy a nõ nem találkozott a Szamurájokkal. És nemcsak azért, mert Hart megmentette a bõrét.
Hartnak nyilván megvoltak a saját gondjai és a saját beosztása. Vajon Haesslich kijátszotta, ahogy Lofwyr is tette Sammel? Mik voltak az indítékai? De amikor ezt megkérdezte, Hart ingerülten csak annyit vágott vissza, hogy pofa be.
Ismét egyedül, Sam felnézett az égboltra. Felhõk gördültek be lassan a csillagok fénye elé. Nemsokára esni fog.
Már csak az hiányzott, hogy...
Hirtelen ugatást hallott abból az irányból, amerre Hart elsétált. Sam a hang irányába fordult és egy kutyát pillantott meg, amint feléje száguld a sötétségben. Az állat mocskos és sovány volt az utcai élettõl, de Sam felismerte, hogy Inu az. A kutya nyilván kilógott az archológiából, de a ma éjjel történtek után Sam nem nagyon gondolkodott el rajta, hogyan került az állat éppen ide és éppen most.
Inu egyedül volt, tehát Kiniru valószínûleg az archológiában maradt. És ez így is volt rendjén. Az akita soha nem tanulta meg, hogyan kell egyedül élnie; az emberektõl függött, pontosan ugyanúgy, ahogy Sam korábban a társaságtól. De Inu az utcán nõtt föl és ezt sosem felejtheti el.
Sam vigyorogva leguggolt és hagyta, hogy a kutya fékeveszett örömében össze-vissza nyalja. És a találkozás elsõ perceinek vad ujjongása után ismét ketten sétáltak az utcán, hogy megmentsék a szép Lady Tsungot.
Jaq figyelte, ahogy az embereik eltakarják a légibusz ablakait. Az Aztechnology aranyszínû napját néhány perc alatt a Mitsuhama Computer Technologies ezüst MCT betûi váltották fel. Miután végeztek, a gép gyári számának ellenõrzése nélkül senki emberfia nem tudta volna a megkülönböztetni mûvüket a Mitsuhama légiflottájának többi tagjától. Jaq emberei mindig is jók voltak az ilyesmikben.
A zsoldosokat kifizette, sõt még kellemes borravalót is adott nekik. Jó munkát végeztek, így a jövõben is igényt kíván majd tartani a szolgálatukra.
Miközben elõkészítették a légibuszt, két laboráns azzal foglalatoskodott, hogy ládát ácsoljanak az életbentartó gép számára. Egy zárt láda kevésbé kelti majd fel az vámosok érdeklõdését, mint egy mûködõ életbentartó gép, amiben egy megégett doppelganger hever. Így könnyebben meg lehet majd vesztegetni õket. De a laboránsok kopácsolása hirtelen elhallgatott. Jaq odanézett és látta, hogy Mr. Enterichre bámulnak.
-- Hagyjátok abba most egy kicsit, fiúk -- szólalt meg és odalépett hozzájuk. -- Kávészünet.
Azok rögvest letették a szerszámaikat és eltûntek.
Enterich odalépett a láda még nyitott oldalához és a kijelzõket nézte. -- Halott?
-- Mint a kõ, hála Sally Tsungnak.
-- Én arra számítottam, hogy megkapjuk az információt, amiért Haesslich beküldte a lényt.
-- Hát, most már õ sem kapja meg -- mondta Jaq idegesen. -- De találtunk három programozott képesség chipet egy speciális, bõr alatti csatlakozóban. Az elõzetes vizsgálatok azt mutatták, hogy egyfajta számítógép-architektúra tömör kivonatát tartalmazzák. Minden bizonnyal ezek a chipek szimulálták az igazi Konrad Hutten szaktudását.
Enterichet nem érdekelte a dolog.
-- Nagyon jól megtervezett chipek. Nem egyediek ugyan, de biztosan találunk rájuk vevõt. És az áruk máris fedezi az akció költségeinek egy részét.
Enterich Jaq felé fordította hideg tekintetét.
-- A doppelganger volt az akció célja. Élve kellett volna megszerezned.
-- Nem az én hibám volt. Tsung égette meg egy varázslattal, amikor felszálltunk a géppel. Nem tudtam megvédeni. -- Jaq remélte, hogy a férfi nem lesz túl mérges. -- Talán valamit megtudhatunk a holttestbõl. Az életbentartó gép megóvja a sejteket annyira, hogy végrehajthassunk egy DNS-próbát. A Genomics kutatólaborai nagyon jók az ilyesmiben.
-- Reméljük, hogy igazad van -- felelte a férfi. Elõrehajolt, hogy belenézzen a gépbe.
Jaq is odatolult melléje. Összeráncolta a szemöldökét, amikor felismerte, hogy valami nem volt teljesen rendjén. Aztán gyenge párát észlelt a kémlelõablak belsõ felületén. Gyorsan a kijelzõkre nézett; a gépezet bõven a megfelelõ határok között mûködött. Annak a rohadt hullának stabilnak kellett volna maradnia, ehelyett azonban mégis bomlásnak indult.
Enterich öklével rácsapott a gépre. A Transparex lapon csillag alakban repedések jelentek meg. Jaq elhátrált. A fõnöke nagyon, nagyon mérges volt.
55
Mire Sam találkozott Szellem embereivel az elõre megbeszélt helyen, kiderült, hogy nem kell megmenteni a szép Lady Tsungot. Ugyanis éppen a rádióban beszélt.
-- Hol vagytok? -- kérdezte Sam és nem érdekelte, hogy a többiek meghallották a hangjából kicsengõ aggodalmat.
-- Szállunk, mint a madarak -- felelte Sally nevetve. -- Svindler helikoptert bérelt a számunkra egy rendkívül szófogadó pilótával együtt. A fickó körülbelül húsz perc múlva letesz minket a Hillary’s-nél.
-- Elintézem, hogy Cog odaküldjön egy kocsit -- szólt közbe Szellem. -- Mindnyájan jól vagytok?
-- Willy, Gyorsláb és Sasszem visszatértek az õseikhez -- felelte Sally komolyan. -- A többiek járóképesek. De azért nem ártana, ha Cog némi elsõsegélycuccot is berakna abba a kocsiba.
-- Meglesz -- biztosította Szellem.
-- Remek! Akkor hamarosan találkozunk -- Ezzel a kapcsolat megszakadt.
Sam hátrahajtotta a fejét és felsóhajtott. Sally megmentette attól, hogy ismét összeszûrje a levet a Renrakuval. Az archológia biztonsági kamerái által rögzített trideofelvételek tisztán mutatták, hogy Sam vezette a támadókat. Fogalma sem volt, hogyan tudott ilyen trükköt csinálni Jaq, de hát ez már nem is számított. A Renraku csak annyit tud majd, hogy Sam vezette a 23-as leszállóhely elleni támadást. Hála Jaq árulásának, Sam mögött maradéktalanul felégették a hidakat.
Most már garantáltan a cég ellenségeként fogják nyilvántartani, ami azt jelentette, hogy nem tudott volna alkudozni Sallyék szabadon engedéséért. A kiszabadításukhoz újabb fegyveres akcióra lett volna szükség, de Istennek hála, ettõl a tehertõl megszabadultak. Hiszen már eddig is túl nagy volt a kár és túl sokan haltak meg.
Persze Sam tudta, hogy mindenképpen megpróbálta volna kihozni Sallyéket, kerül, amibe kerül. Most õk voltak a családja; elsõsorban nekik tartozott hûséggel. A társasági védõburkot egyszer s mindenkorra maga mögött hagyta. És amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Szellem õt nézi.
-- Hogyan sikerült kijutnod a kikötõbõl, sápadtarcú?
-- Hart segített. Nem tudom miért, de segített.
-- Akkor Haesslich biztosan meghalt.
-- Mindketten láttuk, hogy elmerül az öbölben. És nem láttam, hogy újra felbukkant volna. Te igen?
-- Minket épp eléggé lekötöttek a United Oil emberei és nem volt idõnk nézelõdni a visszaúton.
Samnek nem tetszett Szellem kimért hangvétele. -- Bajba keveredtetek?
-- Nem.
Szellemre azonban rácáfolt a többi indián kiáltozása. Egymást túllicitálva mesélték a szökésük leghajmeresztõbb részleteit, de abban mindnyájan egyetértettek, hogy Szellem nélkül nem járhattak volna sikerrel. A zajongás folytatódott, míg Svindler is felbukkant.
A tünde fáradtnak tûnt, de azért mosolygott. Szellemmel kölcsönösen megmarkolták egymás alsókarját és átestek az üdvözlõ hátbaveregetéseken is. Az arcuk vidáman ragyogott, de nem szóltak semmit. Aztán Svindler Samhez fordult, két kézzel megfogta a vállát és megrázta. Inu védelmezõen ugatni kezdett, de Sam elcsendesítette.
-- Csavar úr, igazán örülök, hogy téged is itt látlak. A kegyetlen körülmények arra kényszerítettek, hogy némileg módosítsam a tervet, de úgy tûnik, végül minden jóra fordult. Ettõl függetlenül, esdekelve könyörgök, ne kérj többé arra, hogy még egyszer betegyem képzeletbeli lábamat a Renraku Mátrixba.
-- Azt hittem, semmilyen rendszertõl nem félsz. Mi a baj? Halványul a tudásod?
-- Attól tartok, nem az én képességeim csökkenésérõl van szó jelen esetben. Hanem azon szörnyetegrõl, amely abban a jeges, fekete piramisban leselkedik.
-- És mi az a szörnyeteg?
-- Egy mesterséges intelligencia, amit már nem tudnak irányításuk alá vonni.
-- Micsoda? Svindler, mirõl beszélsz?
Svindler elmesélte, hogyan ragadt bent a mozaikfalú szobában és hogyan találkozott össze a saját perszona ikonját tükrözõ másik ikonnal. Sam csak hallgatta Svindler megmenekülésének történetét és arra gondolt, hogy ha bárki más mondaná ezt, nem hinne neki. Tisztára úgy festett, mint egy újabb Gépben Lakozó Szellem történet.
-- Biztos vagy benne, hogy valós dolgot láttál? -- kérdezte.
-- Pontosan annyira volt valós, mint bármi az elektronikus égbolt alatt -- felelte Svindler síri hangon.
-- Nos, annyira azért õ sem volt jó, hogy visszatartsa Svindlert. Kijutottál, nem igaz?
-- Ebben igazságod van. -- A tünde elfeledkezett a komorságról és vidám jókedvvel mosolygott, amikor Sallyék is beléptek a szobába.
Sam karjába kapta a lányt és körbeforgott vele. Inu ugatva ugrándozott mellettük. Megcsókolta Sallyt és boldogan magába szívta a lány testének melegét. Sally olyan szenvedéllyel viszonozta a csókot, mintha ez lenne az utolsó mindkettejük életében. Mire szétváltak, az indiánok már köréjük tolultak és türelmetlenül várták Sally történetét. A lány engedelmesen mesélni kezdett. Közben Sam körülnézett, Szellemet kereste, de az amerindián úgy felszívódott, akárcsak a lény, amirõl nevét kapta.
Az indiánok harsányan kiáltozva hõstetteiket emlegették. Izgatott hangjuk és vidámságuk leginkább annak szólt, hogy sikerült túlélniük egy újabb árnyvadászatot.
-- Buli lesz nálam -- jelentette be hirtelen Sally.
A felharsanó örömujjongás közepette Svindler Samhez hajolt és a fülébe suttogta. -- A nemes hölgy gyõzelmi partijai legendás hírnévnek örvendenek.
-- Miféle gyõzelemrõl beszélsz? A halál nem lehet fizetség a halálért. Csak továbbgördíti a lavinát.
-- Ennek ellenére, Csavar úr, az igazság dicsõ kardja lesújtott a bûnösökre. Hanae, Josh Begay és a Hartnak dolgozó megboldogult vadászok szellemei megértik majd a történtek jogosságát.
-- És ez a gyõzelem?
-- Ó, nem -- A tünde felnevetett és megragadta Samet, hogy a távozó árnyvadászok után vonszolja. -- A mi gyõzelmünk az egyedül lehetséges, igazi gyõzelem. Hogy túléltük.
Az épület kapujánál Sam megállt és figyelte, ahogy Sally rongyos, zajos parádéra vezeti a többieket. Mocskosak voltak, véresek, igaz barátokat veszítettek el, mégis nevettek. Túláradó jókedvvel, lelkesen ünnepelték, hogy legyõzték a halált.
Néhány indián valami dalt kezdett énekelni. A sikátor falairól visszaverõdõ dallamfoszlányok Kutya énekét juttatták Sam eszébe. És ráébredt, hogy a dal az élet himnusza volt most, mely a jövõt ünnepelte. A dallam csordulásig töltötte Samet az eddig megtagadott örömmel. Órákkal ezelõtt még a halál bámult rá véres fogaival, de õ mégsem merült el a sötétségben. Élete borotvaélen táncolt, mégis túlélte az árnyvilágba való visszatértét.
És hirtelen megértette az árnyvadászok kirobbanó jókedvét. Hiszen életben maradt! A halál és a sötétség ma nem ragadta magával és ez bõven elég volt az ünnepléshez. Szabadnak érezte magát. Vére felpezsdült és nem bírta tovább türtõztetni magát. Elugrott Svindler mellõl és a helyszínen rögtönzött, vad tánclépésekkel õ is rohanni kezdett az utcán. Inu a lábainál ugrálva osztozott az örömtáncban.
-- Gyere, Svindler -- kiáltott vissza Sam. -- Nem okozhatunk a hölgynek csalódást.
-- Nem. Az nem lenne illõ -- rázta meg a fejét Svindler. Hosszú lábaival hamar leelõzte Samet és vad versenyben mindhárman elõreiramodtak, hogy utolérjék Sallyt.
Természetesen a kutya gyõzött.