Vissza a fõoldalra Vissza a novellákhoz

PHILIP STOCHMANN  POLLY

  Túl sokan vannak olyanok, akik nem képesek eltartani magukat és ezért lopnak,csalnak, gyilkolnak. A csövesek száma meghahaladja az egymilliót, városonként. Fôleg a fôvárosokra vetik ki hálójukat, miközben próbálnak talpon maradni. Kisebb vidéki városokban, könnyen szemet szúrhatnának bárkinek. Csoportokba vegyülve tengetik napjaikat, ahelyett, hogy munkát keresnének. Mindig zaklatják az embert, hogy van-e egy kis aprója, vagy egyszerüen csak kirabolják.
 Alakult egy városi társaság, mely megpróbált segíteni rajtuk, étel és szállásbiztosítással, de ôk kihasználva az alkalmat, meglopták és megbecstelenítették a társaságot. Késôbb ez a csoport átalakult hajléktalan-ellenessé és üldözni kezdte a börtönbüntetéssel már sújtott csöveseket. Kemény fickokból állt ez a hét fôs csapat, de nem eléggé, mert a velük szembenálló tömeg szinte elsöpörte ôket egy összecsapás során. Csak egy fiatal srác úszta meg karcolás nélkül, azért, mert direkt rossz idôpontot adtak meg neki a társai, hogy kimaradjon a dologból.
  Ô már csak azért sem hagyta annyiban a dolgot és új embereket toborzott, kizárólag fiatalokból, hiszen általában ôket érték a sérelmek. Megannyi fiatal lány esett áldozatául egy-egy csöves erôszakoskodásának. Undorító, visszataszító alakok minden megfontoltság nélkül szégyenítettek meg bárkit, aki az útjukba került. Már teljesen getto-szerû hangulat uralkodott el a városban.
  A lakosok féltek az utcára menni, nemcsak éjszaka, hanem fôleg nappal.A gyerekeket nem merték elengedni az iskolába, de még szórakozni sem, így a barátságok nagyrésze megszünt, szerelmek szakadtak meg és mindenki bezárkózott az otthonába.
  Történt egyszer, hogy a város egyik iskolájában kicsöngettek és a tíz éves Polly Sanderson haza felé vette az útját, teljesen egyedül. Kilépve a kapun jól körülnézett, hogy megbizonyosodjon affelôl, nincsen olyan ember akitôl tartania kell. Nem mintha félt volna a csövesektôl, mégis jobb volt félni, mint megijedni. Az utcán lefelé indult, miközben lófarokba fogott haját ide-oda dobálta, el a sétálóutca irányába, ahol mindig sok ember tartózkodott, ezzel megkönnyítve neki a hazajutást.
  Elôbb be kellett, hogy forduljon egy mellék utcába, és miután ezt megtette, egy férfival találta szembe magát. Átlagos külseje volt. Barna, rövid haj, bajusz, hosszú ballon kabát, alatta egy póló, farmer és bakancst. Elég fehér volt az arca, de mégis melegséget sugárzott tengerkék szeme. A férfi is végigpásztázta a lánykát és elmosolyodott.
  Polly ettôl a vigyortól összerázkódott. Szeretett volna végre hazaérni, a jó meleg otthonba, ahol gondoskodnak arról, hogy ne kelljen rettegnie az ilyen kétes alakoktól. Megpróbált elsuhanni a férfi mellett, de ô megszolította a lányt:
  - Szia, kislány! Hogy hívnak?- kérdezte Pollytól. A lány nem válaszolt, inkább tovább sietett. A fickó nem hagyta lerázni magát és utána ment.
  - Nem akarlak bántani! Csak beszélgetni szeretnék! -kiabálta, majd a lány után futott, aki a mögötte kopogó cipôk hallatára sem kezdett el menekülni, mert ô tudta azt, amit az a pasas nem.
  A lány mellé érve loholva bemutatkozott a jó negyvenes éveit taposó férfi.
  - Jackson Hacbeo a nevem, de nyugodtan hívhatsz Jacknek, mindenki így hív! És a te becses kis neved, ha szabad érdeklôdnöm?
  - Polly. Polly Sanderson.- válaszolta közönyös hangon. Közben nem is lassított, de nem is gyorsított léptein.
  - Szerbusz, Polly. Tudod csak azért szólitottalak le, mert nekem is volt egy lányom, aki talán pont ennyi idôs lehetett, mint te...- könnyek szöktek a szemébe-..de meghalt egy szörnyü baleset folytán.
  A férfi igazán jól játszotta a szerepét, vagy tényleg igaz lehetett a története a lányáról, mert mindent elmesélt Pollynak róla. A lány ahogy hallgatta a férfit, egyre az a gyanúja támadt, hogy az igazat mond. Jack szólt, hogy álljanak le egy kicsit, mert nem bírja a lába.
  Már a sétálóutcában voltak, így Polly nem félt a férfitôl, akirôl kiderült, hogy a lánya halála után és miután elhagyta a felesége, bujdosó lett, egy csöves, aki inkább saját maga elôl menekül, mint a többi ember elôl.
  Polly megsajnálta az embert, nem vágyott már annyira haza, inkább leültek egy padra és beszélgettek. Eltelhetett vagy egy óra is, mikor a lány Mickey Mouse-os orájára pillantott. Felpattant és elköszönt Jack-tõl. Megígérte neki, hogy még találkoznak, de Jack nem engedte, hogy egyedül menjen haza, így elkísérte. Kézenfogva mentek a sétálóutcán át, a férfi vitte a lány hátizsákját. Polly nagyon boldog volt, hogy talált egy új barátot. Szemmel láthatóan Jack is jól érezte magát.
  Már messzirôl látszódott a ház újonnan meszelt fehér fala, a barna tetôvel. Jack lelassította a lépteit és a lány hátára rakta a táskát, aztán odasúgta a fülébe:
  - Idefigyelj, kislány! Nagyon gazdagok a szüleid?
  - Nem nagyon.- válaszolta a lány- Miért kérded?
  - Szeretnék tôled egy kis szívességet kérni. Szabad?- kérdezte nyájasan Jack.
  - Attól függ, hogy mit!- vágott vissza a lány.
  - Tudod én nagyon sok pénzt tudnék a szüleidnek szerezni, de ehhez az kell, hogy legyen egy kis alaptôke...
  - Mi az az alaptôke?- kérdezte Polly.
  - Az, Polly, amit az emberek adnak egy cégnek, egy embernek, hogy el tudjanak indítani egy vállalkozást. Érted?
  - Értem, de egy cégnek nagy pénzt kell fizetni. Nagyon nagyot!- hitetlenkedett a lány.
  - Tudom. De, hát jó barátok vagyunk, bízhatsz bennem, vagy nem?- kérdezte Jack miközben próbált ártatlan képet varázsolni szürke ábrázatára.
  - Hiszen még nem is ismerjük egymást!- mondta Polly, arra számítva, hogy a férfi visszavonja az ajánlatát.
  Látszott Jacken, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.
  - Na, akkor most jól figyelj ide! Nem létezett soha, semmilyen lányom! Soha nem volt feleségem! És nem vagyok a barátod! Ha azon nyomban nem fogsz nekem kihozni a házatokból annyi pénzt, amennyit találsz, akkor megvárlak és kitekerem a nyakadat! Bármerre is mész, én megtalállak! Na gyerünk, lódulj!- kiabált a lányra, aki cseppet sem lepôdött meg a csöves viselkedésén.
  Ehelyett belenyúlt a táskájába és elôhúzott egy revolvert, melynek csöve megcsillant a szikrázó napsütésben. Jack megdöbbenve nézett szembe a fegyverrel. Polly meghúzta a ravaszt és a férfi ijedt tekintete fájdalmassá, görcsössé alakult át. A bal lábába lôtt bele elôször, majd a jobba. Jack térdre rogyott és megpróbálta elszorítani a sebeit, de túlságosan vérzett. Az ujjai között a vér kibuggyant és ráömlött a kövezetre.
  Egy kérdô pillantást vetett a lány felé. Szemei könnyben áztak, de Polly most már tudta, hogy a férfi tényleg sír.
  Jack egy halk Miért?-et nyögött ki.
  - A mamám azt mondta, hogy ne álljak szóba idegenekkel!- hangzott Polly válasza és homlokon lôtte a vergôdô csövest.