Ray Bradbury
Perzselő tűz
A tűz egy reggelen kezdődött, és a házban senki sem tudta kioltani. Akit leginkább megperzselt, az Marianne volt, anyám unokahúga, akinek szülei épp Európában tartózkodtak, és ezért egy kis ideig nálunk lakott. Persze ez a tűz nem anyagi természetűnek számított: senki nem törte be a falon lévő piros dobozka ablakát, és senki sem hívt
a a sisakos tűzoltókat a létrákkal és a gumicsövekkel. Csak Marianne vonult le a lépcsőn lángoló arccal, duzzadt szemekkel. Szórakozottan leült a reggelizőasztalhoz, és nem volt hajlandó egy falatot sem enni.Anya és apa egy kicsit arrébb húzódtak, mert a szobában a meleg kezdett elviselhetetlenné válni.
- Jó reggelt, Marianne!
- Tessék? - Marianne bizonytalanul rájuk nézett. - Ó, jó reggelt!
- Jól aludtál az éjjel, Marianne?
Mindketten tudták, hogy a lány semmit sem aludt. Anya adott Marianne-nak egy pohár vizet, mire mindenki azt hitte, hogy a víz menten felforr a kezében. Nagymama a székében ülve vette szemügyre Marianne lázas szemeit.
- Beteg vagy, de ez nem bacilus - közölte. - Nem találnának a mikroszkóp alatt semmit.
- Tessék? - értetlenkedett Marianne.
- A szerelem a hülyeség keresztanyja - jegyezte meg apa szárazon.
- Majd rendbe jön - mondta anya apának. - A szerelmes lányok mindig hülyén festenek egy kicsit, mert nem hallanak meg semmit.
- Úgy látszik, a szerelem károsan hat a félkörös ívjáratokra -
jegyezte meg apa. - A lányok egyből a fickó karjai közé zuhannak. Én csak tudom. Egyszer majdnem halálra gázolt egy zuhanó nő, és bizony…- Pszt! - Anya rosszallóan összeráncolta a szemöldökét és Marianne-ra nézett.
- Úgysem hallja meg, amit mondunk, ő mo
st egészen máshol van.- A fiú ma reggel érte jön - suttogta anya apának, mintha Marianne nem is lenne a szobában. - Lovagolni viszi a tragacsával.
Apa megtörölte a száját egy szalvétával.
- A mi lányunk is ilyen volt, ma? - kérdezte. - Már olyan régen meg
házasodott, és elköltözött tőlünk, hogy erről egészen elfeledkeztem. Mindenesetre én nem emlékszem, hogy bármikor is becsavarodott volna. Az ember már nem tud eligazodni ezeken a mai lányokon. Ez bolondítja meg a férfit. Azt mondja: "Ó, milyen szép, butácska lány, és még szeret is engem, elveszem hát feleségül". Elveszi a lányt, aztán egy napon arra ébred, hogy oda az álmatag tekintet, a lány észhez tért, és ahelyett, hogy rendet tartana, az egész házban eldobálja az alsóneműit. A férfi egy lakatlan szigeten találja magát, egy kis nappali szobában az univerzum közepén. Addigra már az egykori lépesméz medvecsapda lett, a pillangó pedig átalakult szúrós darázzsá. A férfi kétségbeesésében keres magának valami elfoglaltságot: bélyeget gyűjt, kocsmába megy…- Te
szerencsétlen elnyomott! - ironizált anya. - Marianne, mondj valamit arról a fiatalemberről! Mi is a neve? Véletlenül nem Isak Van Belt?- Tessék? Ó, igen, Isak. - Marianne egész éjjel ébren volt; verseket olvasott, a csillagos égboltot figyelte vagy egysz
erűen csak az ágyán hevert ábrándjaiba merülve. A szobáját jázminillat töltötte be, és a kora tavasszal oly szokatlan meleg (a hőmérő húsz fokot mutatott) ébren tartotta őt. Most azonban úgy festett, mint egy bágyadt őszi légy.Ezen a reggelen összecsapta a tenyerét fésülködés közben. Eszébe jutott, hogy ma szép ruhát kell felvennie.
Nagymama a reggeli alatt végig halkan nevetgélt. Aztán ennyit mondott:
- Enned kell, gyermek, enned kell.
Marianne kénytelen-kelletlen a kezébe vett egy pirítóst, és harapott b
előle néhány falatot. Ám a következő pillanatban megszólalt kinn egy autóduda Isak érkezett a tragacsával.- Juhé! - kiáltotta Marianne, és már rohant is fel az emeletre.
A következő tíz perc azzal telt el, hogy az ifjú Isak Van Pelt bemutatkozott, és váltott néhány udvarias szót a szülőkkel.
Amikor Marianne végre elment, apa leült, és fáradtan megtörölte a homlokát.
- Nem tudom. Ez talán már egy kicsit sok.
- Te javasoltad neki, hogy menjen néha szórakozni - emlékeztette anya.
- Már bánom, hogy ezt mondtam - sóhajtotta apa. - Itt van nálunk hat hónapja, és még további hat hónapot itt tölt.
Arra gondoltam, hogy ha megismerkedne egy jóképű fiatalemberrel.
- …és hozzámenne feleségül - vágott közbe Nagymama. - Lám csak, a kis Marianne-nak hamarosan bekötik a fejét… vagy nem így van?
- Hát… - mondta apa.
- Hát… - ismételte Nagymama.
- De most még rosszabb, mint azelőtt - jegyezte meg apa. - Egyfolytában behunyt szemmel táncol és énekel, vagy azokat a szörnyű lemezeket hallgatja. Ráadásul magában beszél és szüntelenül vigyorog. Gyakran előfordul az hogy egy tizennyolc éves lány a diliházban végzi?
- Az a fiatalember nagyon rendesnek látszik - érvelt anya.
- Az emberek mindig ezzel nyugtatgatják magukat mondta apa, és felhajtott egy kupica pálinkát. - Aztán
már csak azt veszik észre, hogy készülhetnek az esküvőre.A következő reggel Marianne úgy rohant ki a házból, mint egy tűzgolyó, amikor meghallotta a dudaszót. A fiatalembernek arra sem volt ideje, hogy legalább a küszöbig eljusson. Csak Nagymama látta őke
t a nappali ablakából, amint autóba szállnak, és dübörögve elhajtanak.- Majdnem elgázolt az ajtóban - mormogta apa fejcsóválva, és végigsimította a bajuszát. - Mi van vele? Talán bolondgombát evett?
Marianne csak délután jött haza, és se szó, se beszéd eg
yből a lemezjátszóhoz ment. Csakhamar az egész házat betöltötte a tű sercegése. Legalább huszonegyszer meghallgatta A fekete varázsló-t, és közben lalázva táncolt körbe-körbe a szobában.- Már nem merek bemenni a saját nappali szobámba - morgolódott apa. -
Amikor visszavonultam az üzlettől, azt hittem, hogy ezután nyugodtan élvezhetem öreg napjaimat, de ehelyett ezt az állandó ricsajt, kell hallgatnom.- Pszt! - csitította anya.
- Válságba jutott az életem - közölte apa. - Pedig ez a lány csupán vendég nálunk.
- Te is tudod hogy milyenek a vendég lányok. Eljönnek hazulról, és azt képzelik, hogy Párizsban vannak. De októberben úgyis elmegy. Addig meg csak kibírjuk.
- Lássuk már - sóhajtott lemondóan apa. - Amikor ő elmegy én már pont százharminc napja nyugszom majd a városi köztemetőben. - Felállt a székből, és a padlóra dobta az újságot. - Márpedig én most azonnal beszélni fogok vele!
Azzal nagy dérrel-dúrral kiviharzott a konyhából, de a nappali ajtajában megállt. Marianne a szoba közepén táncolt és énekelt.
Apa megköszörülte a torkát, és a lány mellé lépett.
- Marianne - kezdte.
- "A fekete varázsló…" - énekelte Marianne. - Igen?
Apa nézte, hogy a lány hogyan lengeti a kezeit a levegőben. Marianne tüzes pillantást vetett rá, aztán lejtett tovább.
- Beszélni
szeretnék veled. - Apa megigazította a nyakkendőjét.- Di-dá-dam-dú-dí-dá - énekelte a lány.
- Hallottad, mit mondtam? - csattant fel apa.
- Olyan jóképű - suttogta ábrándosan Marianne.
- Nyilvánvalóan az.
- Bácsikám tudta, hogy mindig meghajol, amikor ajt
ót nyit nekem? Azonkívül úgy játszik trombitán, mint Harry James, ma reggel pedig egy csokor szegfűt nyomott a kezembe.- Nem vonom kétségbe.
- A szeme kék. - A lány a mennyezetet nézte.
Apa is a mennyezetre pillantott, de nem talált ott semmi érdemlegeset.
Marianne eközben táncolt tovább, s tekintetét a világért sem vette volna le a mennyezetről. Apa újra meg újra megvizsgálta azt, de még egy aprócska karcolást vagy foltot sem látott rajta.
- Marianne - sóhajtott fel ismét apa.
- És képzelje csak: a part menti kávéházban homárt ettünk.
- Homárt. Jól van, csak nehogy megbetegedj tőle. Holnap viszont jó volna, ha itthon maradnál és segítenél a nénédnek elkészíteni néhány zsúrterítőt…
- Igen, uram. - Marianne lehunyt szemmel lejtette a táncot, s közben a két kezét oldalra nyújtotta, mintha szárnyai volnának.
- Hallottad, amit mondtam? - Apa kezdett ideges lenni.
- Igen - suttogta Marianne álmatagon. - Persze. - Hosszú szoknyája csak úgy úszott a levegőben. - Hallottam, bácsikám.
- Akkor seg
ítesz a nénédnek elkészíteni a zsúrterítőket, kérdezte apa jó hangosan.…a zsúrterítőket - motyogta Marianne.
- Végre! - Apa visszament a konyhába, és az újságjával a kezében leült az asztalhoz. - Azt hiszem, sikerült közölnöm vele.
De másnap reggel még ki
sem kászálódott az ágyból, amikor a ház előtt felharsant a fülsiketítő dudaszó. Hallotta, amint Marianne leviharzik a lépcsőn, fél percig szöszmötöl a konyhában, hosszan pancsol a fürdőszobában majd becsapja maga mögött a bejárati ajtót, és a tragacs nagyokat tülkölve elhajt vele.Apa gondterhelten megvakarta a fejét.
- Zsúrterítők - mondta.
- Tessék? - kérdezte anya.
- A terítős Dooley - felelte apa. - Reggeli után elmegyek a terítős Dooleyhoz.
- De Dooley csak tíz órakor nyit ki.
- Akkor várok még egy kicsit - közölte apa, és fáradtan lehunyta a szemét.
Aznap éjjel és a következő hét éjszakán a verandán lévő hinta nyikorgott egyfolytában, előre-hátra, előre-hátra. Apám csak akkor látszott némi dühödt megkönnyebbülés, amikor elővette a tízcentes szivarját, és az öngyújtó fénye megvilágította kialvatlan arcát. A hinta szünet nélkül nyikorgott. Apa a hálószoba ablakban állt, és várta, hogy végre csend legyen. Kintről a nyikorgás mellett halk kacagás is hallatszott.
- Az én verandám - mondta apa. - Az én hintám - suttogta a szivarjának. - Az én házam. - A hinta újra megnyikordult. - Istenem! - sóhajtotta lemondóan.
Gondolt egyet, és leszaladt a szerszámkamrába. Kis idő múlva megjelent a verandán, a kezében egy olajoskannával.
- Ne, ne kelj fel! Ne zavartasd ma
gad! Majd én megcsinálom. - Azzal megolajozta a hinta nyikorgó tengelyeit. Sötét volt. Marianne-t nem látta, csak az illatát érezte. A parfümtől majdnem beleszédült a rózsabokorba. Nem látta a lány udvarlóját sem. - Jó éjszakát! - köszönt el végül. Bement, és leült az ágya szélére. Nyikorgást már nem hallott, csak halk kacagást és fojtott suttogást.- Biztosan rendes fiú - győzködte anya, aki a konyhaajtóban, törölgetett egy edényt.
- Remélem, hogy így van - suttogta apa. - Máskülönben nem hagynám, hogy egész éjjel a verandámon enyelegjenek.
- Már napok óta ezt csinálják - jegyezte meg anya. - Egy lány nem lenne ennyit együtt egy férfival, ha annak nem volnának komolyak a szándékai.
- Talán épp ma éjjel kéri meg a fiú Marianne kezét - derült fel apa.
- Kár volna így elkapkodni. Marianne még olyan fiatal.
- De azért nem lehetetlen - tűnődött apa. - Előbb-utóbb úgyis megtörténik, erre a nyakamat teszem.
Nagymama a sarokban kuncogott. Nevetése úgy hangzott, mintha valaki egy régi könyvet lapozna.
- Mi olyan mulatságos? - kérdezte apa.
- Csak várj, és majd meglátod - válaszolta Nagymama.
Apa tágra nyílt szemmel meredt a sötétbe, de Nagymama nem volt hajlandó többet elárulni.
- Lám, lám - szólt apa a reggelinél. Az utóbbi napok eseményeihez képest egészen barátságos tekintettel méregette a lágytojását. - Lám csak, az éjjel a verandán a szokottnál egy kicsit többet sugdolózott a gerlepár. Hogy is hívják a fiút? Isak? Le merném fogadni, hogy az éjjel megkérte Marianne kezét.
- Az nagyszerű volna - örvendezett anya. - Tavaszi esküvő. Csak félek, hogy túl korai még.
- Nézd! - mondta apa tele szájjal. - Marianne az a fajta lány, aki fiatalon szokott férjhez menni. Mi nem állhatunk az útjába, nem igaz?
- Azt hiszem, igazad van - hagyta rá anya. - Gyönyörű lenne egy esküvő. Marianne roppant jól nézne ki abban a fehér ruhában, amit Haydeckennél láttam a múlt héten.
Mindketten izgatottan lesték a lépcsőt, várták, hogy Marianne végre megjelenjen.
- Elnézést, hogy közbeszólok - nézett fel Nagymama a pirítósából. - A helyetekben én nem volnék olyan biztos abban, hogy hamarosan megszabadulunk Marianne-tól.
- És miért nem?
- Csak.
- De miért csak?
- Nem szeretek beleavatkozni a dolgotokba - felelte Nagymama, s közben halkan kuncogott. - De amíg ti magatok közt férjhez adtátok Mari
anne-t, én addig rajta tartottam a szemem. Egy hete figyelem már azt a legényt, aki minden reggel idejön, és dudál a kocsijával. Szerintem ő vagy színész, vagy átváltozóművész.- Micsoda? - kérdezte apa.
- Bizony - válaszolta Nagymama. - Egyik nap szőke vo
lt, a másik nap fekete, szerdán barna bajuszt viselt, csütörtökön hullámos vörös hajjal jelent meg, pénteken már rövid frizurával jött, és a Fordját kicserélte egy Chevroletre.Anya és apa úgy ültek egy percig, mintha bunkósbottal fejbe vágták volna őket.
Végül apa elvörösödve felordított:
- Mit beszél? Maga mindezt látta, és csak ült…
- Te mindig bujkáltál valahol - vágott közbe Nagymama.
- De így legalább nem avatkoztál közbe. Ha egy kicsit jobban odafigyeltél volna, ugyanazt láttad volna, mint én. Én nem
akartam szólni. A lány majd lassan megnyugszik. Ez most egy ilyen időszak az életében. Minden nő keresztülesik ezen. Nem könnyű, de túl lehet élni. Minden új férfi csodát tud tenni egy lány lelkével.- Maga, maga…! - Apa arca felfúvódott, a nyakán pedig majd szétfeszült az ing. Lelkileg teljesen összetörve zuhant vissza a székébe. Anya szédülten ült a helyén.
- Jó reggelt mindenkinek? - Marianne viharzott le a lépcsőn, és a székére penderült. Apa szótlanul nézett rá.
- Maga, maga, maga! - vádolta Nagymamát.
Üvöltve kellene az utcára rohannom, gondolta apa, aztán betörném a tűzjelző ablakát, megnyomnám a gombot, és hívnám a tűzoltókat. Vagy talán egy késői hóviharba is elég volna kiküldenem Marianne-t ahhoz, hogy egy kicsit lehűljön.
Végül nem tette egyiket
sem. A szobában a meleg kezdett elviselhetetlenné válni, ezért mindenki kihúzódott a hűvös varandára, míg Marianne oda benn a narancslevét kortyolgatta.