Paul Davies: Egyedül vagyunk a világegyetemben?

Lucretius

DE RERUM NATURA

(részlet, II. 1052-1089)


[Így már] semmi esetre se gondolhatjuk igaznak,
hogyha a végtelen űr korlátlan minden irányban,
s számtalanul sok atom száll ott óriási tömegben,
számtalanul sok módon, örök mozgásra csigázva,
épp csak e Föld s csak ez ég egyedül lett volna teremtve,
s annyi anyag-részből meg nem született odakint más.
Főleg mert ez a lenti világ is emígy alakult ki;
véletlen folytán ősmagvai összeütődvén
céltalanul, vakon és számos módon tömörültek,
míg eggyé mostak párat, melyek összekötődve
nagy dolgok kezdő-pontjává lettek örökre:
földnek, a víznek, az égnek, az élők bármi fajának.
Ennélfogva megint el kell ismerni, ilyenképp
vannak másutt is más sűrüsödések anyagból,
mint ez, amit féltőn tart itt öleléssel a légkör.
      Mindezeken kívül; minthogy van bőven anyagrész
és elegendő tér, nem gátolhatja meg immár
semmi a fejlődésüket és dolgok születését.
Nos, ha valóban olyan nagyszámu atom van, amelynek
számbavevéséhez minden lény léte kevés lesz,
és ha a természet törvénye örök, mely a dolgok
magvait összeterelni akárhova képes, ahogy már
így ide összeterelte, be kell ismerni megint csak:
vannak más Földek még, más részében az űrnek,
hol más emberi faj, más nembeli állatok élnek.
      Még ide tartozik az, hogy semmi sem egy a világon,
mely egyedül születik, vagy akár egyedül növekednék,
egy fajnak sem lenne a tagja, amelyben igen sok
társa ne lenne. Amint ezt főleg az állati rendben
láthatod: így a vadont járó sokféle vadaknál,
így van e kétalakú fajtánknál, így van a néma
pikkelyeseknél, és madaraknak népe között is.
Épp emiatt ismét el kell ismerni, hogy égbolt,
Föld, meg a Nap, vagy a Hold és tenger, s mind ami csak van,
nem lehet így egyedül, sőt számuk számtalan inkább;
minthogy mindezt léte határköve várja szilárdan,
és szintúgy született testekből állnak, akárcsak
minden egyéb más faj, bővelkedvén egyedekben.

Fordította: Teravagimov Péter