A SETI-t sokan az űrkorszakra jellemző tudományterületnek tartják. Ugyanakkor,
mint láttuk, a Földön kívüli lények létezésébe vetett hit és az idegenek
keresésének gyökerei egészen az antik vitákig nyúlnak vissza. Napjainkban
általában megkülönböztetjük a Földön kívüli életformákba, illetve a vallás
világában megjelenő természetfeletti lényekbe vetett hitet, vagyis nem teszünk
egyenlőségjelet az idegenek és az angyalok közé. Ez azonban nem mindig volt
így. Az emberi történelem legnagyobb részében az "ég" vagy "menny",
"mennyország", azaz a Földön túli világ az istenek birodalma volt. A Földön
kívül élő lényeket ezért magától értetődően természetfelettieknek tartották.
Annak ellenére, hogy a földönkívüliek mostanra már megvetették lábukat a
tudomány világában, vagy legalábbis a fantasztikus irodalomban, a felszín alatt
még jelen van a SETI vallásos vonatkozása. Sokan vigaszt merítenek abból, hogy
a nagyon fejlett égi lények távolról figyelnek bennünket, s egy napon majd
talán beleavatkoznak ügyeinkbe és megakadályozzák, hogy valamilyen őrültséget
kövessünk el.
Az irodalomban határozottan felismerhető az az irányzat, amely az emberi
szellemiséget az idegenekkel való találkozásokkal összefüggésben vizsgálja.
Vegyük szemügyre például David Lindsay brit író rendhagyó fantasztikus
regényeit.
Voyage to Arcturus (Utazás az Arcturusra) című művének
kulcsfigurája Maskull, aki egy szeánszon tapasztalt természetfölötti élményének
hatására vág neki az utazásnak. Miután eléri úticélját, az Arcturus körül
keringő egyik bolygót, Maskull különféle furcsa, de emberszerű lényekkel
találkozik, s miközben különböző kihívásoknak kell megfelelnie, egyre jobban
megismeri önmagát. Mindez sok tekintetben John Bunyan:
A zarándok útja
című regényére emlékeztet.
Az ufókba vetett hit története fényesen igazolja a földönkívüliekkel való
találkozások, illetve a vallási vagy természetfölötti élmények közötti
bensőséges kapcsolatot. Az ufók, azaz a repülő csészealjak modern fogalma az
1940-es évek végén jelent meg. Ezeket a tárgyakat általában fémes anyagú,
repülő korongokként írják le, esetleg kiágazásokkal vagy ablakokkal, amelyek
bonyolult manőverek végrehajtására képesek. Megjelenésükkel esetenként
kísértetiesen parázsló derengés vagy éppen ellenkezőleg, ragyogó fényözön jár
együtt. A leírások mindenesetre a modern légi közlekedés eszközeinek számos
ismertetőjelét viselik magukon.
Az esetek egy meghatározott, jól elkülönülő csoportjában a szemtanúk arról
számolnak be, hogy a Föld felszínén találkoztak az ufókkal, sőt, kapcsolatba
is kerültek az idegen lényekkel. Az ufók utasai a leírásokban csaknem mindig
többé-kevésbé emberszerűek, bár termetük különböző, törpék és óriások egyaránt
előfordulnak közöttük. A szemtanúk arról is beszámolnak, hogy a felsőbbrendű
lények jelenlétében elerőtlenedtek. Az idegenek néha rosszat sejtető külsejűek,
máskor viszont jóindulatúak. A legérdekesebbek azok az esetek, amikor a
szemtanúk azt állítják, hogy az idegenek magukkal vitték őket járművük
fedélzetére. Ezzel kapcsolatban gyakran használják az "emberrablás" fogalmát.
Néha a szemtanú nem képes közvetlenül visszaemlékezni arra, mi is történt
pontosan vele az ufó belsejében, az esetek egy részében azonban hipnózisban
sikerült némely részletekre vonatkozóan felvilágosítást kapni. Gyakran
hallani, hogy az "elrabolt személyt" orvosi vizsgálatnak vetették alá, sőt
esetleg megtermékenyítették.
Az efféle furcsa beszámolókról az a személyes véleményem, hogy legtöbbször a
szemtanúk őszintén elbeszélik valamilyen valódi élményüket (tehát nem arról
van szó, hogy egyszerűen hazudnak), bár élményeik felettébb szubjektív
természetűek és mélyen gyökerező emberi vágyakat és/vagy lelki szorongásokat
tükröznek. Nem lehet éles határvonalat húzni az ufó-beszámolók és bizonyos
vallási élmények, például a fatimai látomás között. Úgy tűnik, mintha az egész
ufó-kultusz a természetfölötti lényekbe vetett, a legtöbb kultúrkör társadalmi
emlékezetének szerves részét alkotó ősi hit modern, az űrkorszakra jellemző,
félig-meddig műszaki nyelven történő kifejeződése lenne.
Könnyűszerrel akár az ókorig visszakövethetjük a repülő szerkezetekről és
emberszerű utasaikról szóló beszámolókat. Ezek a beszámolók szerves egységet
alkotnak a vallással és a babonával. Elég, ha az égből leszálló angyalokról, a
mennybe emelkedő emberekről vagy a szárnyas szekerekről szóló bibliai
történetekre gondolunk. A Szentírásban a legmeghökkentőbb leírás kétségtelenül
Ezékiel prófétától származik, aki elbeszéli találkozását négy, kerék alakú
repülő szerkezettel, amelyek
"rakva valának szemekkel köröskörül mind a
négynél" és
"jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordultak
vala jártukban". A szerkezetekből kilépő lények emberszerűek:
"És
orczájok formája vala emberi orcza". (*) A leírást akár egy mai
ufó-beszámolóból is kölcsönözhettük volna, jóllehet a próféta látomását
szigorúan a vallás fogalomkörén belül szokás értelmezni.
(*) Szent Biblia, Ezékiel 1; 18., 17., ill. 10., Károli Gáspár fordítása.
Talán fölösleges is mondanunk, hogy a titokzatos repülő szerkezetekről szóló
ősi és modern beszámolók közötti párhuzam nem kerüli el az ufó-hívők táborának
figyelmét sem. Számos könyv jelent meg, melyek azt állítják, hogy a Földet
rendszeresen meglátogatják és megfigyelik az idegenek, továbbá hogy az
angyalokról, az ördögökről és a más emberfeletti lényekről szóló antik
történetek valójában nem egyebek, mint a Földön kívüli látogatók érkezéséről
szóló zagyva beszámolók. Erik von Däniken könyveiben az ufó-fogalomkörön belül
próbál értelmezni számos ősi feljegyzést, a barlangrajzoktól a bibliai
történetekig. Ezek az írások bestsellerek lettek, annak ellenére, hogy
független szakértők több alkalommal lerántották a leplet Däniken állításairól.
Az ilyesféle könyvek annak köszönhetik sikerüket, hogy nagyon sok ember az
istenek mezében Földön kívüli lényeket szeretne látni.
A modern kor egyik legrégebbi ufó-története egy bizonyos George Adamskitól
származik, aki foglalkozására nézve mozgó hamburgerárus volt a Palomar-hegyen,
a híres 5 m-es távcső közelében. Adamski elmesélte találkozását egy idegen
lénnyel, ami állítása szerint az 1950-es évek elején, a Mojave-sivatagban
történt. Az idegen, aki Adamski feltételezése szerint a Vénuszról érkezett
(amely bolygó a szerelem istennőjéről kapta a nevét), megtévesztésig
hasonlított Jézus Krisztus európai ábrázolásaira. Hosszú, szőke haja, szép
szál termete és rokonszenves vonásai voltak. Szeretetet és könyörületet
sugárzott, és telepatikus úton aggodalmát fejezte ki az emberiség harcias
természete miatt. Adamski az idegen űrhajójáról (sajnos nem magáról a lényről)
készített életszerű fényképpel támasztotta alá történetét. A képen ablakok,
leszálló futómű és más műszaki részletek látszottak. A fotókról általában az a
vélemény alakult ki, hogy egy villanylámpa szerelvényeit ábrázolják. Mindettől
függetlenül Adamski világhírű lett, olyannyira, hogy még a megfontolt és
mértéktartó BBC
Panorama című aktuális hírműsorában is nyilvánosságot
kapott.
Steven Spielberg híres filmjeiben, a
Harmadik típusú találkozások-ban és az
E.T.-ben az idegenek jóságosak és szeretetreméltóak. Bár Spielberg idegenjei
nem kifejezetten emlékeztetnek Krisztusra, mégis ragyogó fényudvartól övezve
tűnnek fel, lényük nem evilági derűt sugároz, ami az angyalokkal való bibliai
találkozásokra emlékeztet. A
Harmadik típusú találkozások látványainak
legtöbbje Bunyanra emlékeztetett, különösen a zárókép, amikor az idegenek
áhítatot és tiszteletet keltő, ragyogóan kivilágított anyaűrhajója megjelenik
az égen, mintha csak John Bunyan Égi Városát látnánk. A történetben az
idegeneké az irányító szerep, míg a figyelmükkel kitüntetett emberek lelki
kényszer hatására és vallásos, zarándokokat idéző buzgalommal vonzódnak a sok
viszontagság és kétely után megvalósuló találkozás felé, amit életük sorsdöntő
eseményének éreznek. Hátborzongató a hasonlóság Bunyan művével.
Jacques Vallée francia űrkutatómérnök tanulmányában párhuzamot vont az ősi
folklór, a hitvilág és a modern ufó-beszámolók között. Állítása szerint az
ufókról és utasaikról szóló kortárs történetek nem egyebek, mint a különböző
népek folklórjában megtalálható összetett tapasztalatok modern változatai. Carl
Jung ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy a repülő csészealjak csupán
a régmúlt korok álmaiban, látomásaiban és vallásos élményeiben megjelenő ősi
jelképek modern megnyilvánulásai.
Nem feladatom ehelyütt az ufó-történetek igazságtartalmának értékelése vagy a
lehetséges magyarázatok feltárása, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy
mindezen beszámolókat csupán nagyon kevés tudós tekinti a Földön kívüli
élőlények létezése melletti bizonyítéknak. A magam részéről sokkal jobban
érdekel, milyen mértékben alakul a földönkívüliek utáni modern kutatás az ősi
vallásos kérdésfeltevéseken. Véleményem szerint a széles közvélemény SETI
iránti érdeklődése részben abból az igényből ered, hogy meg akarjuk találni
életünknek földi létezésünknél szélesebb alapjait. Egy olyan korban, amikor a
hagyományos vallás szerepe erőteljesen csökken, a valahol a Világegyetemben
létező, szuperfejlettségű idegen lényekbe vetett hit némi biztonságérzetet és
ösztönzést nyújthat azoknak, akiknek az élete egyébként unalmasnak és
haszontalannak tűnik.
Ez a vallásos hév magával ragadja a tudósokat is, noha többségük meggyőződéses
ateista. A SETI egyik leglelkesebb szószólója Carl Sagan amerikai csillagász.
Kapcsolat című regényében egy sikeres kimenetelű, nagyszabású kutatásról
ír, melynek során rádiótávcsövekkel felfogják az idegenek jelzéseit. Az üzenet
vétele után a tudósok űrhajót építenek és elutaznak a Tejútrendszer
középpontjába, hogy találkozzanak az idegenekkel. A kapcsolat eredményeképpen
az emberiség nagy horderejű titkok birtokába jut a kozmosz természetéről. A
történetet azonban áthatja a szerző meggyőződése, hogy a Világegyetem egésze
valamilyen magasabb rendű értelem tervező munkájának eredménye. Az idegenek
sejtetni engedik, miként épültek be ennek nyomai a Világegyetem alapvető
szerkezetébe. A regényben tehát az idegenek játsszák el az angyalok
hagyományos szerepét, ők közvetítenek Isten és az emberiség között,
titokzatosan utat mutatva a Világegyetem és az emberi létezés okkult titkainak
megismerése felé.
Hasonló képet fest az idegenekről
The Intelligent Universe (Az
intelligens Világegyetem) című tanulmánykötetében Fred Hoyle brit csillagász,
amikor "félúton Isten felé" létező lényekként ábrázolja őket. A könyvben Hoyle
amellett száll síkra, hogy az élet nem a Földön alakult ki, mégis elterjedt az
egész Világegyetemben. A Földön akkor vette kezdetét az élet, állítja Hoyle,
amikor a világűrből érkező mikroorganizmusok zápora hullott még szűz
bolygónkra, ahol megfelelő feltételeket találtak a megtelepedéshez. Ami ezen
mikroorganizmusok végső eredetét illeti, a szerző egyértelműen tagadja, hogy az
élő szervezetek véletlen fizikai és kémiai folyamatok eredményeképpen,
önmaguktól alakultak volna ki. Bizonyítékként említi azoknak a szemlátomást
előre kigondolt vagy véletlenül egyező tényezők nagy számát, amelyeknek a
természet törvényeiben jelen kell lenniük ahhoz, hogy az élet kivirágozzék
(ezek az úgynevezett antropikus egybeesések). Hoyle tehát az élet eredetét
vizsgálva felismeri egy értelem tervező keze nyomát.
Burkoltan utal arra is, hogy valahol a Világegyetemben léteznek azok a fejlett
lények, akik kieszelték és kozmikus környezetünkben megvalósították azokat a
meglehetősen speciális fizikai feltételeket, amelyekre szükség van a szén alapú
élethez. Ezek az idegenek Platón demiurgoszához hasonló szerepet játszanának.
Biológiai kézműves munkájuk bármilyen lenyűgöző is, semmiképpen nem tökéletes:
egyszerűen ez a legjobb, ami a rendelkezésre álló alapanyagból megvalósítható.
Hoyle azonban továbbmegy és leírja azt a sokkal nagyobb erejű
"szuperintelligenciát", amely az értelmes tervezés egyes lépéseit a végtelen
jövő időtlenül örök magaslatairól (az Omega pontból?) irányítja. Eszerint a
feladatokat ténylegesen végrehajtó idegenek ugyanolyan kapcsolatban állnának a
Hoyle-féle szuperintelligenciával, mint Platón demiurgosza állt a Jóval vagy
Istennel. Hoyle siet elismerni, hogy elképzeléséhez a görög, nem pedig a zsidó
teológia adta az ihletet.
Ezek a mélyenszántó gondolatok, melyek szerint az idegen lények egyfajta
közvetítő szerepet vállalnak magukra a mindenség ura felé - akár regényben,
akár komoly szándékú kozmológiai elméletben jelennek meg - az emberi lélek
legmélyebb húrjait rezdítik meg. Úgy tűnik, hogy az elmélet azért vonzó, mert
ha sikerülne kapcsolatot teremteni az égi felsőbbrendű lényekkel, az emberiség
kiváltságos ismeretek birtokába juthatna. Kiszélesedne látókörünk, ami bizonyos
értelemben azt is jelentené, hogy egy lépéssel közelebb kerültünk Istenhez.
Az idegen lények keresése tehát a tudományos kutatáson túlmenően hosszú múltra
visszatekintő vallásos keresés része is. Nincs ebben semmi meglepő! A
természettudomány a teológia oldalhajtásaként született. Minden természettudós,
akár ateista, akár hívő, akár hisz az idegen lények létezésében, akár nem,
lényegében teológiai világképet fogad el. Amint láttuk, a Földön kívüli
lényekről folytatott eszmecsere során csupán századunkban vált világosan el
egymástól a kérdés természettudományos és vallási vonatkozása. Valójában
azonban e két megközelítés közötti válaszfal csupán hajszálvékony.