Kéri Katalin
NŐK A FÁTYOL
MÖGÖTT
(Művelt muzulmán nők a
középkori al-Andalúszban)
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia
E-Tár
Forrás: Valóság, 1998/8. szám, 64-70. lap
A hagyományos
iszlám felfogás szerint a nő helye az otthonában van,
kötelességei és
feladatai a családjához kötik. A gyereknevelés, a háztartás
vezetése, a férj
szórakoztatása jelentették a nők főbb élettevékenységeit a
középkori
al-Andalúszban is. [1]
A - rendkívül
szűkös - forrásokból azonban megállapítható, hogy voltak
néhány százan olyan
nők is a vastag falak és berácsozott ablaknyílások
mögött, akik magasszintű
műveltségre tettek szert, és egyes esetekben
tudásuk vetekedett koruk művelt
férfiúinak tudásával. Az érzékeny lélekről
és kifinomult irodalmi
ismeretekről valló költemények, a vallásos műveket
magyarázó, az éneklő,
lantot pengető és táncot lejtő nők múltba vesző képe
és a korabeli
kalligráfusnők írásainak szépsége a mai kutatót is ámulatba
ejti. Cordoba,
Granada, Sevilla, Almería városainak fénykorában a művelt nők
voltak a
palotakertek legszebb virágai.
Historiográfiai bevezetés
A középkori
nőtörténetnek sajátos területe az al-Andalúszban élt muzulmán
nők helyzetének
vizsgálata. A 8-15. századi történelemmel foglalkozó
könyvekben általában
alig esik szó nőkről, és e megállapítás különösen igaz
az iszlám kultúrkör
esetében. [2] Historiográfiai szempontból úttörő lépés
volt Francisco Javier
Simonet értekezése, amelyet 1891-ben adott elő
Londonban, a IX. Nemzetközi
Orientalista Kongresszuson, "Arab-hispán nő"
címmel, és L. Gonzalvo 1904-ben
publikált, "A muzulmán nő Spanyolországban"
című írása. Bár az eltelt száz év
alatt valamelyest fellendült a téma iránti
érdeklődés, melyet bizonyít
például az Al-Andalus és a Hespéris című
folyóiratokban található számos
cikk, az igazi nagy áttörés még nem történt
meg.
A téma kutatását
nehezíti a források szűkössége és egyenetlensége.
Elsősorban történeti
krónikákból és életrajzi lexikonokból lehet adatokat
meríteni a muzulmán
nőkre vonatkozóan. Előbbi források leginkább az
uralkodói és főúri
családokhoz tartozó nőkről (családtagok, rabnők) míg az
utóbbiak műveltségük
kapcsán kiemelkedettekről (titkárnők, költőnők,
tanítónők, kalligráfusok,
stb.) szólnak. [3]
Így tehát szinte
kizárólag az uralkodói környezetben élő és nagy
műveltségű nőkről alkothatunk
képet, az ő neveik és tetteik kerültek
megörökítésre az arab írásokban. Az
életrajzi lexikonok adatait azonban
kritikával kell kezelni, hiszen a bennük
szereplő hölgyek gyakorta nem
kimagasló tudásuk miatt, hanem csak
"tiszteletből" kerültek a kötetbe.
Például azért, mert a szerző rokonai
voltak, vagy valamely - vallási,
gazdasági, politikai értelemben vett - elit
család tagjai, sőt lehet, hogy
csupán egy írásban is megörökített anekdota
szereplői voltak. Az életrajzi
lexikonokban több ezer neves személyiség
adatait őrízték meg, akik között
mindössze 116 andalúziai nő található. Ez
mutatja azt, hogy a nők csak igen
kevéssé vettek részt a prófétai
hagyományok, a koranikus tudás
átörökítésében. Ennek nyilvánvaló oka abban
állt, hogy a férfiak és nők
világa élesen elkülönült egymástól, és a lányok,
asszonyok életének igazi
színtere az otthon, a család volt. A Korán szavai
szerint
"A férfiak
fölötte állnak a nőknek..." és "a jóravaló asszonyok
engedelmesek és
vigyáznak arra, ami (a kívülállók számára) rejtve
van..." (Korán 4, 34.)
[4]
A nők így a
külvilágtól elzártan, magas falak között élték az életüket, csak
rácsokon át
figyelhették az utcát. Kétféle helyzetűek lehettek: szabadok és
szolgák. A
rabnők különböző munkákat láttak el: a ház körüli teendőket
végezték vagy a
földeken dolgoztak. Közülük kerültek ki az ágyasok, és
számos forrás szól
arról, hogy a rabnőket felkészítették arra, hogy tánccal,
énekkel, zenéléssel
és költeményekkel szórakoztassák urukat és vendégeit. A
középkori
al-Andalúszban egy rabnő ára általában 300 maravédi körül volt, ám
a kiművelt
rabnők ára ennek akár tízszeresét is elérhette. [5] Az iszlám
családi
törvények lehetővé tették, hogy a feleség(ek) mellett
meghatározatlan számú
ágyasa legyen a férfinek, ám ezzel a joggal
természetesen csak a
leggazdagabbak éltek. Az Omajjádák udvarában, a
cordobai palotában a 10.
században az egyes hercegeknek 10-20 rabnőjük volt.
Érdekes tény, hogy az
andalúziai Omajjádák közül egyik fiú sem szabad nőtől
született. [6] Amikor
III. 'Abd al-Rahman kalifa meghalt, akkor a várában
6300 (más források
szerint 6750) nő élt, e számban benne foglaltattak a
feleségek, rokonok és a
jelentős számú rabnő. [7] A rabnőknél is nagyobb
gonddal őrízték a szabad
nőket, minél nagyobb volt a család hírneve,
vagyona, presztizse, annál
inkább. A házak belső udvarában, elfüggönyözött
szobákban vagy a háremekben
élő nők azonban bezártságuk ellenére a kultúra
közvetítői voltak, hiszen ők
nevelték kicsi korukban a gyermekeket - fiúkat
és lányokat
együtt.
A nők voltak
felelősek azért, hogy a gyerekek megismerjék társadalmi és
kulturális
környezetük fontosabb elemeit. A családi szocializáció során a
nők adták át
az emberi kapcsolatok, a viselkedési szokások, az ízlés, a
divat, a nyelv, a
folklór alapjait. Az anya vagy nagyanya tanította meg a
kicsikkel az iszlám
hit legfőbb tételeit, a muzulmán életvezetés szabályait.
A nők közvetítették
a családhoz és néphez, az iszlám közösséghez tartozás
érzését. [8] A
kislányok anyjuktól és a körülöttük lévő nőktől megtanultak
minden fontos
dolgot, ami a háztartás vezetéséhez és a feleség illetve
anyaszerep
betöltéséhez szükséges volt, orvosi alapismeretektől a
süteménykészítésig.
[9]
Leánynevelés
Az iszlám
világban az alapképzés az úgynevezett koranikus iskolákban
folyt, ahol a
szülők azért fizették a tanárt, hogy gyerekeiket megtanítsa
írni-olvasni és
hibátlanul számolni - elsősorban azért, hogy a gyermekek
jobban megérthessék
a Szent Könyv egyes szúráit. Az iskolákat általában fiúk
látogatták, arra is
akadt azonban példa, hogy lányok ilyesfajta
taníttatására is áldozott a
család. Ez elsősorban a szülők műveltségi és
vagyoni szintjétől függött. A
művelt nőkről íródott életrajzokból kitűnik,
hogy vagy gazdag család lányai
voltak vagy pedig apjuk maga is kiváló tudós
volt, aki leányának is
biztosítani akarta a tudást. A tudós nők többsége
(több, mint fele) valamely
férfi családtagjától nyerte képzését (apa, férj
vagy fiútestvér), és csak
kevesen tanultak fogadott tanártól (tanítónőtől).
[10] Míg a férfiak
képzésére jellemző volt az állandó utazgatás -
felkeresték al-Andalúsz és a
keleti világ legkiemelkedőbb tanítómestereit -,
a tudás után áhítozó nők
általában a házukból sem léphettek ki. Szinte még
az is elképzelhetetlen
volt, hogy nyilvános órákat látogassanak, melyek a
mecsetekben vagy
magánházakban kerültek megtartásra. Esetleg arra nyílott
lehetőségük, hogy
függöny vagy rács mögül hallgassák a tanár szavait, így
azonban éppen az
iszlám tanítás lényege, az állandó kérdezés és vita veszett
el. Míg a fiú
diákok állandóan kérdésekkel "ostromolták" tanáraikat a jobb
szövegértés, a
helyesebb nyelvhasználat érdekében, a lányoknak erre esetleg
a családi körben
folyó oktatás keretében nyílott lehetőségük. [11] Az
otthoni tanulásnak
viszont kétségtelen előnye volt, hogy nem volt költséges,
nem okozott gondot
a nő lefátyolozása és nem eshetett csorba a tisztességén.
Az almeriai Rayhana
esete, aki a híres Korán-magyarázó ad-Dani előadásait
egy függöny mögött
üldögélve, sűrűn lefátyolozva hallgatta, inkább
egyedinek, semmint tipikusnak
mondható. [12] A 9. század 2. felében olyan
andalúziai tanítókról is szólnak
a források, akik házukban fogadták női
tanítványukat, hetente egy alkalommal,
egyedül. Így végezte tanulmányait
például az a berber eredetű nemesi
családból származó, Umm al-Hasan bint
Sulayman, aki élete során kétszer még
Mekkába is eljutott. [13] A későbbi
századokban is van híradás olyan nőkről,
akik egy-egy neves tanár kedvéért
nagyobb utazásokat is tettek, de mindez
ugyancsak ritkaságnak számított.
Az egyes
könyveket megtanuló nők is kaphattak olyan tanúsítványt (iyaza),
amelyben
tanáruk elismerte tudásukat, és feljogosította őket az ismeretek
átadására.
[14]
A koranikus
olvasmányokon, vallástudományokon, jogon kívül a nők
olyasmiket is tanultak,
amiknek a gyakorlati életben is hasznát vették.
Orvoslást, szépírást,
költészetet, grammatikát, amelyek ismerete
biztosította számukra a
munkavállalás lehetőségét. Elsősorban az andalúziai
városok középosztálybeli
nőinek jelentett ez felemelkedést, például egy
uralkodó titkárnőjeként vagy
könyvmásolóként. Cordobában mintegy 170 nő
foglalkozott kalligráfiával II.
al-Hakam idején [15], legalábbis abban az
egyetlen kerületben, melyet Ibn
Fayad krónikaíró megemlített. [16]
A nemesi
családok leányait gyakorlatban művészetekre tanították, lanton,
hárfán, más
húros és fúvos hangszereken játszani, költeményeket írni és
szavalni, hogy
elbűvöljék és szórakoztassák majdan a férjüket. Hasonló
dolgokra tanították a
rabnőket (gawari) is, akiknek éppen ezért volt magas
az áruk, mert sokat
költöttek a képzésükre. A zene és tánc csak egyik része
volt az oktatásuknak,
gyakran jól ismerték a költészetet (a preiszlamikus
időkből való verseket
is), jeleskedtek az ékesszólásban és írni-olvasni is
tudtak. A középkori
al-Andalúsz történetében talán legkiemelkedőbb volt II
'Abd al-Rahman három
elbűvölő rabnője, Fadl, 'Alam és Qalam, akiket a "mesés
Kelet"
nagyvárosaiban, Medinában és Bagdadban neveltek, onnan kerültek
az
Ibériai-félszigetre. Közülük a harmadik a zene és költészet művelésén
túl
mint a történelem kiváló ismerője is kiemelkedett. [17]
Tanítónők
A tanult nők
jelentős része, mintegy 1/3-a nem elégedett meg azzal, hogy
ő maga műveltté
vált, hanem szerette volna tudását másoknak is átadni.
Főként azok döntöttek
így, akiknek valamilyen pénzt hozó foglalkozást
kellett választaniuk.
Elsősorban az alapfokú oktatás szintjén lehet
találkozni azokkal a
tanítónőkkel és nevelőnőkkel, akik a városokban vagy
főúri udvarokban az
anyák és nőrokonok mellett írást-olvasást, költészetet
és vallástant
tanítottak a család kisebb gyerekeinek. [18] Ibn Hazm híres
irodalmi
alkotásában, a "Galamb nyakéké"-ben részletesen írt erről, saját
gyerekkorára
visszaemlékezve. Több nemesi családban a tanítónő a kislányokat
tanította,
mint ahogy pl. a 10. századi Benihazam cordobai házában. [19]
A
spanyolországi uralkodók családjában is teljesen természetes volt,
hogy
akkor is nagyra értékelték a műveltséget, ha birtokosa éppenséggel nő
volt,
szívesen tanultak még az idősebb férfiak is egy-egy asszonytól, akár
abban
az esetben is, ha az fekete rabszolganő volt. [20] Az emirátus
idején
például ismert nő volt az a bagdadi származású, Qamar nevű rabnő, akit
a 9.
század végén Ibrahim ben Hayyay, Sevilla ura vásárolt magának, hogy
tanuljon
tőle. [21] Egy spanyol történésznő 15 andalúziai tanítónő életrajzi
adatait
vizsgálta meg, és ezek alapján megállapította, hogy közülük 6 nőnek
voltak
fiú tanítványai, hárman más nőt, és ketten több más nőt (leányt)
tanítottak,
négyen pedig rokonaikat vezették be a tudományokba (pl. bátyjuk
fiát,
férjüket, stb.) [22]
Az első
tanítónő, aki al-Andalúszban nőnevelésnek szentelte magát, a 10.
században
élt Ibnat Said al-Balutti volt, a cordobai kádi nővére, berber
származású
hölgy, aki a fiqh (vallásjog) tanára volt. [23] A 10-11. század
fordulóján
három sevillai tanítónőről tudósítanak a források. Maryam bint
Abi Ya'qub
szintén a nőnevelésben jeleskedő, neves költőnő volt. Fatima bint
Muhammad
akkor tett szert tanítónőként hasznosított magasszintű tudására,
amikor
fivérét kísérgette egy neves sevillai tudós óráira. A harmadik, név
szerint
ismert tanítónő pedig Amat al-Rahman bint Ahmad volt. [24] Mindhárom
nő arab
családból származott és szabad volt. Egyikük sohasem ment férjhez,
egész
életét a tanításnak szentelte, ami ugyancsak ritka jelenség volt abban
az
időben. A 12. századból Umm Mu'affar, a 13. századból pedig Umm al-'Alá
neve
emelhető ki az andalúziai tanítónők sorából. Az előbbi nő Valenciában
élt, az
ottani emír egyik felesége volt, és a háremben tanított Korán-
olvasást. Az
utóbbi hölgy pedig a granadai palotában, majd Tunéziában
tanított, és két
leánya is tanítónő lett. [25]
Tudós
nők
Al-Andalúszban a
tanult nők egy része a tudományok művelésének szentelte
magát. Bár az
életrajzi lexikonokban csak elvétve található az 'alimat
megnevezés, mely a
tudóst jelentő `ulama' szó nőnemű alakja, némely nők
valóban nagy hírnévre
tettek szert tudósként.
Széles körben
nagy tiszteletnek örvendtek a vallástudománnyal foglalkozó
hölgyek, akik
főleg a városokban élő arab vagy berber tudós férfiak leányai
voltak. A
vallásos tudományok és a szufizmus lehetőséget nyújtott a muzulmán
nőknek a
társadalmi és vallásos közösségi életben való érvényesülésre. A
misztika
pedig az a sajátos út volt, amelyet ugyan bizonyos mértékig
heterodox és
eretnek formának tartottak az iszlám világban, de a nők számára
önkifejezési
forma volt. [26] A lelki tökéletesedés keresését illetően
ugyanis a nő
egyenlő volt a férfivel az iszlám misztikában. A nagy murciai
misztikusnak,
Ibn 'Arabinak is voltak női követői, ahogy erről írásai
vallanak. [27] A
Koránt, a hadith-t és a Próféta cselekedeteit ismerő
andalúziai nők között
volt Ibn Hazm leánya is, aki Korán-magyarázatai,
aszkétikus élete és
jámborsága miatt nagy hírnévnek örvendett. [28] Néhány
nő (vallás)jogi
jártasságával tűnt ki.
Az arab nyelvvel
foglalkozó nők valamiféle átmenetet képeztek a vallásos
és világi tudományok
művelői között. A grammatikával, lexikográfiával
foglalkozó nők éppúgy
megtalálhatóak a koranikus szövegek magyarázói között,
mint a verseléssel,
levelek, iratok szerkesztésével foglalkozók körében.
Néhány forrás
történésznőket is említ, akik közül kiemelkedett a 10.
században Murciában
élt Umm al-Fath. [29]
A
természettudományokat művelő nők nagyon kevesen voltak, gyakran a
nevüket sem
jegyezték fel. Így anoním például az a rabnő, aki a 10.
században II.
al-Hakam palotájában csillagászattal foglalkozott. A
tehetséges lányt három
évre egy neves csillagászhoz küldte tanulni a kalifa.
Ennyi idő alatt olyan
jelentős előrehaladást ért el e tudományban, hogy
tanárát busásan
megjutalmazták, őt magát pedig csillagászként alkalmazták a
cordobai
palotában. Olyan ábrázolás is fennmaradt róla, ahol kezében
asztrolábiummal
látható. [30]
Orvosnőkről is
szólnak a források, például Umm 'Amr bint Abi Marwin Ibn
Zuhr-ról, aki főként
nőket, gyerekeket és rabszolgákat gyógyított az
Almohádák idején, és aki
férfibetegségek esetében is mindig tudott
tanácsokkal szolgálni.
[31]
Költőnők
A művelt
andalúziai muzulmán nők körében a költőnők voltak legnagyobb
számban,
szabadok és rabnők egyaránt. A forrásokban azokról is írtak, akik
csupán
előadták mások verseit (a háremekben), és azokról is, akik maguk is
írtak
költeményeket. Egyes irodalomtörténészek oly nagyra értékelik
az
Ibériai-félszigeten élt iszlám nők költészetét, hogy azt jelentőségében
a
18. századi francia író- és költőnők tevékenységéhez hasonlítják. [32]
Az
iszlám irodalom történetében sajátos helyet foglalnak el tehát azok a
nők,
akik Cordoba, Sevilla, Granada és más városok palotáiban verseltek.
A
költészet nyújtotta önkifejezési forma a nők körében is
rendkívüli
lehetőséget jelentett a vágyak kifejezésére csakúgy, mint a
felemelkedésre.
A nők a
költészet két formáját művelték: egyrészt szóban, többnyire
névtelenül adták
szájról-szájra a költeményeket, melyeket zenei kísérettel,
énekkel is
gyakorta elláttak, másrészt verseiket leírták. Az első csoportba
tartozó
népdalok, népköltések számos kiemelkedő darabja az iszlám világban
csakúgy,
mint más kultúrák esetében, a nők ajkán született. Az andalúziai
énekes- és
költőnők szóban közvetített szövegei nem csupán az ő saját
világukat
jelenítették meg. Verseikben, dalaikban megőrződött és tovább élt
az ókori
kultúra számos gondolata, darabkája, különösen az eredetileg
keresztény
rabnők tevékenykedésének köszönhetően. A paloták énekesnői tehát
- sokszor
anélkül, hogy erre gondoltak volna - évszázadokkal korábban élt
római és
görög nők hangját is közvetítették. [33] A költészetre vonatkozó
összetett
ismereteknek, a verselés bonyolult technikai fogásainak
elsajátítása a nők -
különösen a rabnők - képzésének jelentős hányadát tette
ki. [34] A muzulmán
költőnők között számos akadt, akik költeményeiket
lejegyezték. Verseiknek
témája változatos volt, dicsőítő költeményeket,
köszöntő-verseket, vallásos
és szatírikus műveket éppúgy alkottak, mint
szerelmes verseket. [35]
Különösen ez utóbbi költeményeket olvasva
bontakozik ki előttünk a költőnők
igazi énje, hiszen a többi témánál főként
a férfiak által alkalmazott
sémákat, szófordulatokat használták. A szerelmes
verseikben, melyek általában
a kedves szépségéről, a távolléte miatt érzett
szomorúságról szólnak, a
költőnők valós érzelmei és élettapasztalatai
szerepelnek. A két
legjelentősebb andalúziai költőnő berber származású volt.
Mindkettőjük számos
szerelmes verset írt. Hafsa bint al-Havy ar-Rakuniyya
költeményeinek nagy
része egy granadai költőhöz szólt a 12. században.
Wallada bint al-Mustakfi,
a másik költőnő pedig a spanyolországi iszlám
századainak talán
legkiemelkedőbb hölgye volt. Ereiben királyi vér folyt (a
cordobai kalifa
lánya volt), amikor neveltetése befejeződött, mint irodalmi
kérdésekben
járatos nő tett szert nagy hírnévre. Irodalmi szalont vezetett,
híres
szeretői voltak, akik közül különösen Ibn Zaydún, a költő ejtette
rabul a
szívét. [36] Egyes kortársak azt írták a 994-ben született hölgyről,
hogy
erkölcstelen és szabados volt, mások szerint viszont erkölcseiben
kiváló. Egy
versében így írt a büszke királylány:
"Allahra
esküszöm, van helyem az égben,
Magasra szegett fejjel járok
utamon.
Szeretőmnek hagyom, hogy arcomhoz érjen,
Attól kapok csókot,
akitől akarom." [37]
Ibn Zaydún
számos költeményében gondolt vissza rendkívüli szerelmesére,
elemzők szerint
még a más nőkhöz írott verseiben is Walladáról szólt.
"Fájdalmasan
emlékszem
Találkáinkra, amikor
Nem féltünk senkitől sem
Csak ketten
voltunk, szabadon,
És egy tanúnk, a szerelem..." [38]
- utalt a költő
kapcsolatukra, amelyet megrontottak az udvari intrikák
és
áskálódások.
Szintén a 11.
században élt az az 'Ai a bint Ahmad ben Muhammad ben Qadim
nevű nő, akiről
Ibn Khajján azt írta, hogy észben, tudásban, tehetségben,
irodalmi,
költészeti ismeretek tekintetében és nyelve tisztaságában senki
sem
vetekedhetett vele. [39] Erről a Cordobában élt költőnőről mások is
úgy
vélték, hogy kora "csodáinak" egyike, a nők legkiválóbbjai közül
való.
Hosszan
folytathatnánk még a sort, hiszen a forrásban található nők
többsége
foglalkozott költészettel. Közülük mintegy negyvennek a költeményei
ma is
olvashatóak arab nyelven illetve fordításokban, jóllehet sokkal több
mű
elveszett a századok során, mint amennyi ránkmaradt. A költőnők
és
költeményeik számát tekintve jelentős egyenetlenség mutatkozik a
különböző
évszázadokat vizsgálva. A nők lehetőségei, alkotó kedvük és
megnyilatkozásuk
tere egy-egy korszak politikai-társadalmi berendezkedésétől
is erősen
függött. Az Omajjádák idején és a kiskirályságokra hulló kalifátus
bukása
után több költőnőről szólnak a források, mint a későbbi
időszakokban.
Összegzésképpen
megállapítható, hogy az al-Andalúsznak nevezett
spanyolországi területen, az
iszlám világ falai közé zártan több tucatnyi nő
szerzett magasszintű
műveltséget úgy a szabad, mint a szolga-elemek között.
Kiemelkedő és fontos
szerepet játszottak az arab, berber és a muzulmán hitre
áttért egyéb néphez
tartozó nők a tanításban, a koranikus szövegek
magyarázásában és másolásában,
és egészen sajátos helyet vívtak ki maguknak
költeményeikkel az irodalom
történetében. A széleskörűen művelt nő jelenléte
nem volt tipikusnak mondható
ezekben az államalakulatokban; a források
azonban egyértelműen tanúskodnak
arról, hogy akiknek körülményeik folytán
lehetőségük nyílott a tanulásra és a
tudományok művelésére, nagy hírnévre
tettek szert a férfiak körében. A
korabeli muzulmán nők elméjének olyan
csillogása tárul fel a mai kor embere
előtt, amelyet nem halványít sem rács,
sem fátyol, sem az évszázadok
pora.
JEGYZETEK
[1] Több kutató
- például E. Lévi-Provençal is - megjegyzi, hogy al-
Andalúszban, különösen a
11. századtól kezdve, a muzulmán nők helyzete
fokozatos javulást mutatott,
viszonylag nagyobb szabadságnak
örvendtek, mint keleti kortársnőik. Ennek oka
elsősorban a berberek
matriarchális rendszerének és az Almorávidák
befolyásának köszönhető.
[2] Bravo Lledo,
Pilar - Lopez de la Plaza, Gloria: La investigación sobre
las minorias:
judias y musulmanas en la Espańa medieval. In: Los
estudios sobre la mujer:
de la investigación a la docencia. Ed.
Bernis, C. és mtársai, IUEM, Madrid,
1991., 530. o.
[3] Historia de
las mujeres en Occidente 2. - La Edad Media. Dir.:
Klapisch-Zuber, Christiane
- Pastor, Reyna; Taurus, Madrid, 1992.,
554. o.
[4] Korán - Ford.: Simon Róbert; Helikon, Bp., 1994., 60. o.
[5] El trabajo
de las mujeres a través de la Historia. Centro Feminista de
Estudios y
Documentación, Madrid, 1985., 135. o.
[6] Marín,
Manuela: Las mujeres de las clases sociales superiores. In: La
mujer en
al-Andalus. Ed.: Viguera, Maria J.; UAM - Ed. Andaluzas
Unidas, Sevilla,
1989., 120. o.
[7] Uott., 119. o.
[8] Barceló,
Carmen: Mujeres, campesinos, mudéjares. In: La mujer en al-
Andalus... i. m.,
216. o.
[9] Lopez de la
Plaza, Gloria: Mujeres educadas / mujeres cultas - Regla o
libre elección en
el islam andalusi. In: De leer a escribir I.
Ed.: Graińo, Segura Cristina,
As. Cultural Al-Mudayna, Madrid, 1996.,
11. o.
[10] Historia de las mujeres... i. m., 556. o.
[11] Uott., 557. o.
[12] Lopez de la Plaza... i. m., 13. o.
[13] Historia de las mujeres... i. m., 558. o.
[14] Ribera y
Tarrago, Julián: La enseńanza entre los musulmanes espańoles.
In:
Disertaciones y opusculos I. Madrid, 1928., 345. l. Az "iyaza"
jellemzőiről
lásd: Vajda, George: La transmission du savoir en Islam,
VIIe-XVIIIe sičcles.
London, 1983., 4-6. o.
[15] Mazahéri,
Aly: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a
13. századig.
Európa, Bp., 1989., 188. o.
[16] Ribera y Tarrago, Julián... i. m., 346. o.
[17] Marin, Manuela... i. m., 120. o.
[18] Lopez de la Plaza... i. m., 16. o.
[19] Ribera y Tarrago, Julián... i. m., 347. o.
[20] Uott., 344. o.
[21] Valencia,
Rafael: Tres maestras sevillanas de la época del Califato
Omeya. In: La mujer
en Al-Andalus... i. m., 185. o.
[22] Ávila,
Maria Luisa: Las mujeres "sabias" en al-Andalus. In: La
mujer en
Al-Andalus... i. m., 145. o.
[23] Lopez de la Plaza... i. m., 18. o.
[24] Valencia, Rafael... i. m., 188-189. o.
[25] Lopez de la Plaza... i. m., 17. o.
[26] Schimmel,
Annemarie: Mystical dimensions of Islam. The University of
North Carolina
Press, 1978., 426., 432. o.
[27] Lapiedra,
Gutierrez Eva: Mujeres misticas musulmanas - transmisoras de
su ciencia en
al-Andalus. In: Las sabias mujeres: Educación, saber y
autoría (III-XVII.
s.). Al-Mudayna, Madrid, 1994., 264-265. o.
[28] Asin
Palacios, Miguel: Abenmasarra y su escuela: orígenes de la
filosofía
hispano-musulmana. Madrid, 1917., 135-136. o.
[29] Lopez de la Plaza... i. m., 16. o.
[30] Ávila, Maria Luisa... i. m., 144. o.
[31] Uott., 144. o.
[32] Poetisas arábigo-andaluzas. Sobh, Mahmud (ed.), Granada, 1984., 15. o.
[33] Historia de las mujeres en Occidente II. ... i. m., 561. o.
[34] Uott. 559. o.
[35] Cuesta,
Luzdivina María: La mujer en las literaturas hispánicos
medievales. In:
Grandes escritoras. Historia y vida, Extra 84.,
Barcelona, 1997., 88.
o.
[36] Poesía
femenina hispanoárabe. Ed.: Mata Rubiera María Jesús; Castalia,
Madrid,
1989.
[37] Walada: Nem
csak Ibn Zaydúnról... In: Sobh, Mahmud (ed.)... i. m.,
43. o. (A cikkben
szereplő versrészleteket a cikk szerzője
fordította
spanyolból.)
[38] Ibn Zaydún:
Óda Waladához. In: Poetas hispanoarabes, Ford.: Carlos
Quiros Rodriguez,
Madrid, 1952., 61. o.
[39] Sobh, Mahmud (ed.)... i. m., 16. o.